Elaludtunk este tíz közül beszélgetés közben, majd jócskán az éjszaka közepén ébredtünk fel, mostunk fogat, és bújtunk be rendesen is az ágyba. Én ott valahogy megint elveszítettem a motivációmat, csak az járt a fejemben, hogy nincs mit várni, nincs miért lefeküdni, nincs miért felébredni. Fura érzés, kicsit bűntudatom is van miatta, mert igazából semmi olyasmi nem történik, hogy így magam alá kerüljek időnként. Egy darabig éberen forgolódtam, nem tudtam eldönteni, fázom-e, vagy csak elég volt nekem ennyi alvás, és azért nem tudok elaludni.
Aztán azt álmodtam, hogy ugyanígy fekszem az ágyban, de Pukkancs is még ébren van, és az egyik ablakunkba ki volt téve egy ELADÓ tábla. Néhány percen belül meg is állt egy autó a kapu előtt, amiből kiszállt egy ember. Anya kiment hozzá, és ott a kapuban aláírta az eladási szerződést, majd levette az ablakból a táblát. Rossz érzés volt, és bár nem derült ki az álomból, miért adja el anya a házat, tudtam, hogy ennek így kell lennie. Az éjszakát ettől függetlenül még a házban töltöttük. Hallgattam a neszeket, és egyszer csak meghallottam, hogy kint a konyhában csöpög a csap. A hang aztán felerősödött, és rájöttem, hogy ez nem a csap, ez nem a konyhából jön. Pukkancs rám nézett, és azt kérdezte, hogy: „Így szoktak kaparni a sárkányfiókák, nem?”, és addigra már tényleg olyan volt, mintha az ágy alatt kapart volna valami eszeveszett tempóban. Fogtam a mobilomat, és áthajolva Pukkancson bevilágítottam a sarokba, ahonnan egy legalább tízfős, kertésznadrágot viselő egércsalád nézett vissza rám. Alapjáraton nem félek különösebben az egerektől, de ennyi láttán azért rendesen elborzadtam, plusz aggódni kezdtem, a tény, hogy nyüzsögnek a házban az egerek, hogyan fogja befolyásolni a sorsunkat. Nyomomban Pukkanccsal átszaladtam a szomszéd szobába, ami eredetileg Perditáé, de most anya is ott aludt, de csak egy iszonyat magas, elfúló hangot sikerült kipréselnem magamból, ami önmagában nem bírt információtartalommal, fel se ébredt rá senki, viszont Pukkancs csodálkozva nézett rám, hogy mi bajom. Akárhogy próbáltam hangot kiadni, nem sikerült, nyögtem, hörögtem, szenvedtem, teljesen kétségbeestem. Drámaian le is térdeltem a földre, hogy ott aztán kedvemre szenvedhessek anélkül, hogy összeesnék, ezen a ponton meg is jelent előttem egy egér, és tanácstalanul nézett rám fel két lábon állva a kis kertésznadrágjában. Az volt a tekintetében, hogy: „Most min akadtál ki ennyire?”
Arra ébredtem, hogy Pukkancs az arcomat simogatja.
Utána macskákkal álmodtam. Kicsinyeiket költöztető anyamacskákkal, akik miatt elhessegettem az embereket, nehogy elhagyjon az anyamacska akár egy kölyköt is, meg Gini cicámmal, aki tizenhárom éve halt meg betegségben, és a legjóságosabb macskalény volt, aki valaha is élt ezen a világon. Álmomban vele aludtam, a térdhajlatomban gömbölyödött össze. Egészséges volt és nagy, pedig valójában még felnőttként is kicsi volt és törékeny. Furcsamód feltöltött ez az álom, éreztem, ahogy szeret - tényleg nagyon szeretett -, és amikor felkeltem, egyből kimásztam az ágyból, és kihívtam Pomit a kertbe (Perdita még aludt, csak ezért mertem - ő annyira félti a macskákat, hogy nem engedi ki őket).
Nagyon szeretem Pomit, borzasztóan fél mindentől, de bennem bízik, és mindig érzem, hogy iszonyatosan szeret. Nem szaladt el a kertben, most is max két méterre merészkedett tőlem, ha hívtam, jött utánam. Tegnap reggel is kivittem egy kicsit. Ilyenkor igazából csak legel, mint egy foltos kis boci, én meg kérdezgetem őt, mit szól a világhoz, és mit szól a napocskához, és amikor valami miatt hajlandó felnézni a fűről, elmagyarázom neki, mit lát, gerlét-e vagy csak a szél játszik, vagy ha jön egy autó, simizem a hátát, hogy ne tojja össze magát. Szeret kint lenni, szerintem ha húsz percnél többet lennék ki vele, már rám se hallgatna, úgy felbátorodna. Szerintem kisállatként is tragikus egy életet csakis négy fal között élni, ezért viszem ki néha.
Ja és mi a fenéért álmodom én folyton egerekkel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése