Juhúúú

Ess, eső, ess

Aggódom most már a fákért. Napok óta nézem, ahogy kókadoznak. A fenyők csúcsai elhajlanak, a lombos fák sárgulnak. Kimentem ma szünetben a parkba olvasni, és a legapróbb fuvallatra is levéláradat hullott a hajamba. A fű halott, mint a szalma, a galambok pedig szomjasan toporognak. Olyan szomorú és egyben bizarr látvány az egész. De legalább a héten megjelentek a felhők. Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd feltűnik a hiányuk, és azt fogom lesni, mikor bukkannak fel újra. Remélem, tényleg lesz eső holnap, bassza meg. Szívesen adóznék öntözésre. Nem értem, miért alap, hogy nézzük szomjazni a természetet. Nem is feltétlenül azt mondom, hogy tartsuk a füvet fancyn virító zölden, de amikor két hónapon át nem esik az eső, pár hetente kapcsoljunk már kurva öntözőket... Vagy legalább osszanak ki minden emberre egy négyzetmétert, aztán hetente egyszer mindenki menjen ki locsolgatni. Nem hiszem, hogy szép lesz idén az ősz.

Múltkor azt álmodtam, hogy boszorkány vagyok, és elmentem egy tizennégy éves fiúért, hogy örökbe fogadjam inasnak. Valamiért naon vicces kedvemben voltam, úgyhogy előadtam a bolondot, például direkt rosszul ejtettem ki a srác nevét (tök jó neve volt amúgy, valami Tefriki vagy ilyesmi - haha, megnéztem fordítón, törökül boncolás-t jelent - jóóó, mondom ILYESMI volt a neve, nem pont ez), és megkértem, hogy mutassa a végtagjait, látni akarom, elég erős-e a munkához. Aranyos volt, ahogy elborzadt képet vág. Gondoltam, megengedhetek magamnak egy kis szivatást, végül is aztán úgyis aranyélete lesz nálam.

Ma éjjel egészen indulatos álmaim voltak. Az egyik álomban anya volt jelen, Perdia és Pongó. Valamin vitatkoztunk, nem nagyon, épp csak nem értettünk egyet valamiben. Aztán tök oda nem illően elkezdtem pattogni Pongónak arról, hogy szerinte én élvezem-e, hogy havi X összeget dobok ki albérletre, miközben ő ott lakik az ÉN HÁZAMBAN - nem tudom, miért így fogalmaztam -, meg káromkodtam egy csomót ezen az igazságtalanságon, és azt hajtogattam, hogy sose fog onnan eltűnni. Különösebben senkit nem érdekelt.

Fura. Szeretek pedig külön élni, de persze zavaró, hogy nincs más választásom, pedig így lehetne spórolni, vagy úgy alapjáraton az zavaró, hogy Pongó lett ott a kiskakas. Szerintem anyával is az lesz később, amit velem csináltak, beszorul majd a szobájába, és nem lehet egy szava se. Az a lakás nagyon meleg és otthonos is lehetne, ha nem Perditáék uralnák, akik csak lelakni tudják, de még soha semmit nem költöttek rá. Mondjuk most már végképp ledöfném magam, ha úgy alakulna, hogy haza kell költözöm - eddig is vita volt a rezsin, most aztán még feszkósabb lesz ott a helyzet. Bár elvileg Perdita - aki eddig ezerrel eresztette a gázt, mert úgyse ő fizette - már előre szólt anyának, hogy majd ha hazajön, nem kapcsolhatja be a fűtést. Eh.

Azt is álmodtam, hogy nyaralni voltunk, ott volt anya és az expasija (akit sose szerettem, szerintem élősködött anyán). Egy dombon volt a ház, amiben megszálltunk, és a domboldalban találtam két macskát, egy kicsit és egy felnőttet. Mindkettőnek olyan durva bőrbetegsége volt, hogy alig volt már szőrük, és nem tudtak járni, annyira feszült a bőrük. A kicsinek a szeme is tiszta genny volt. Teljesen kikészültem, miközben átéreztem az elhagyatottságukat, a félelmüket és a szenvedéseiket, és egyből kerestem egy állatvédőt (?), hogy vezessen el a helyi állatorvoshoz, van félretett pénzem, nem érdekel, mennyibe fog kerülni. El is mentünk, és ott a rendelőben esett le, hogy nem is hordom magamnál a pénzemet, úgyhogy anya expasiját kértem meg, hogy fizessen a kártyájával, majd visszaadom otthon egyből. Fizetett is, a cicákat pedig anya mosta meg valami csodasamponnal, amitől egyből helyre is jöttek, egészséges cicuskák lettek. Aztán kérdeztem az expasit, mennyivel jövök, mire mondta, hogy százzal, én meg kértem, hogy oké, ha ekkora az összeg, hadd lám a kártyaforgalmát, hogy tényleg száz-e. Nem akarta megmutatni, szóval egyértelmű volt, hogy kamuzott, úgyhogy végül mondtam neki, hogy jól van, akkor fizessen ki téged a faszom. Hah!

Múltkor a strandon amúgy görgettem a facebook-ot, és bekúszott elém egy bőrbeteg, adománykérő kutyus posztja. Direkt nem követek pedig ilyen oldalakat, látni se bírom a sok kis párát. Néztem a kommenteket, hátha kiderül, kapott-e elég zsozsit a kutyus, rendbe jött-e, de csak a jaj-szegény-gyógyulj-meg-mielőbb-féle értelmetlen szövegek futottak alatta. Utaltam egyből egy ötezrest - erre nem észreveszem, hogy 2019-es a poszt? Hát hogy került ez a hírfalamra...? Na mindegy, remélem, sikerült rendbe tenni a kutyust, és az adományt se bántam meg. No de nem hiába nem szabad nekem ilyen oldalakat követnem... Hjaj, bárcsak gazdag lehetnék! Bárcsak megmenthetnék minden állatkát...! Ha legalább minden sajnálkozó egy ötszázast utalna...!

Túléltem a hetet. Tegnap egyedül ültem bent, olyan hülyén szabadságolták magukat a többiek. Szerintem három e-mail volt összesen, ami munkát generált nekem, mármint úgy az öt nap alatt, mind újdonságos volt, így nem tudtam őket önállóan megoldani. Ma írta a felettesem, hogy ne aggódjak emiatt, majd ősszel úgyis visszasírom a nyarat. Hát azt sejtem, de nem a munkamennyiség fog zavarni, hanem hogy majd nem t'om, mi a fakk van, és a húszperces melókkal két órákat fogok baszakodni.

Van bent egy pocokszerű, ötven körüli emberke, aki egy kicsit újabb, mint én, úgyhogy aznap, amikor megérkezett a céghez, vele bátrabban kezdtem csevegni, mint másokkal. Tegnap nem jött, ezért megérdeklődtem a felettesénél, mi van vele, és ezen a hapsi ma teljesen meg volt hatódva. Hogy feltűnt nekem a hiánya. Hát mondom, hogyne tűnt volna fel, szoktunk beszélgetni. És tényleg, talán vele dumcsiztam eddig a legtöbbet, és még természetesen is szoktak jönni a témák. Aranyos kis ember, izgulós, látszik rajta, hogy szeretne itt megfelelni. Szerintem meleg, mert sok sztoriját hézagosnak érzem, és olyan élményekről, tervekről is E/1-ben beszél, amiket azért társasággal szokás átélni. Aztán ki tudja, lehet, rosszul gondolom. Ma írt nekem egy e-mailt, hogy guruljak hátra egy pillanatra. Először nem esett le, hogy ő írt (csomó férfi nevét nem tudom a cégnél, mindenkit Tamásnak meg Gergőnek hívnak, a vezetéknevükön meg végképp elvérzek), úgyhogy lecsekkoltam facebook-on, akkor aztán hátragurultam, mire heves integetésbe kezdett. Csak ennyit akart. Gyagya.

Nagyon tetszik a Baljós árnyak könyvben. Azt hittem, majd uncsi lesz, hisz egyrészt a filmet már láttam párszor, másrészt maga a sztori se a kedvencem, de eddig a Star Wars könyvek közül ez tetszik a legjobban. Ebben vannak rendes leírások, nem úgy, mint az előző két könyvben, amikben már nem fáradoztak ilyenekkel az írók, mintha illene minden tájat és faji jellegzetességet kisujjból kiszopni. Anakin is kis cuki, szereti a szörpöt. Meg képzeljétek, a kis Anakin megment a sivatagban egy taszkent. Ironikus, mert ugye a második részben taszkenek nyírják ki az anyukáját.

Megint van egy borsó a cicimben. Pukkancs vette észre, amikor viccből megnyomta a bimbimet. Oké, hogy azt mondta januárban - vagy mikor is voltam? - a doki, hogy cisztás cicim van, úgyhogy ne ijedjek meg az ilyenektől, de azt honnan tudhatom, hogy ez most felszívódik-e majd vagy nem? Úgyhogy próbálom rávenni magam egy újabb húszezres mell uh-ra... Nem kellene halogatnom az ilyesmit, végül is kevésbé fontos dolgokra is költök. Csak azért agybaszó, hogy sztk-ba nem lehet bejutni, vagy pedig mire bejut az ember, hatvanszor meghal és újjászületik.

Holnap ne felejtsek el írni a nagy olvasás közepette...!

Olvasás

Ha most leírom, hogy a tegnapi meg a mai nap nem volt olyan szar, a holnapi majd az lesz?

Na nem mintha hasítottam volna a munkával, mert az nincs, de amennyi volt, azt ma önállóan megcsináltam.

Így, hogy összevissza járnak be az emberek, minden nap mások az arcok. Vannak, akiket jobb nem látni, de a mai társaságot kedveltem.

Megint rákaptam az olvasásra. Vasárnap kiolvastam az Elveszett csillagokat (Star Wars-univerzum), ami két fiatal pilóta szerelméről szól a Yavini csata idején (az az a csata, amiben Luke felrobbantja a Halálcsillagot). Ifjúsági kategóriába sorolták. Nem dobtam hátast tőle, mert a fele nyáladzás, a fele meg pilótáskodás, de legalább kicsit többet megtudtam arról az időszakról, meg így érdekesebb lesz majd újranézni a régi filmeket, amiket sose szerettem annyira. Rájöttem, hogy gyerekként nem sokat fogtam fel a filmekből, csak a lényeget meg a látványt, de ezentúl figyelni fogok a részletekre. Mókás a sok kis mozzanatról egyre többet megtudni a könyvek által.

Tegnap, amíg még volt természetes fény a nappaliban, befejeztem végre a Tajtékos napokat. Hiába a depi end, tetszett. Olyan hülye ez a Boris Vian, szeretem őt!

Ma meg kiolvastam a Dooku - Az elveszett Jedi-t, erre már mondhatom, hogy tetszett. Elég izgi lenne, ha megfilmesítenék, remélem, egyszer megcsinálják. Anakin sztoriját százszor lepipálná.

Rengeteg Star Wars könyv van amúgy, képzeljétek, olyan regények is vannak, amikben a Yavini csata előtt 25 000 évvel járunk, meg olyanok is vannak, amik a Sith-ekről szólnak, szóval nem mindegyik regényben vannak ismerős nevek; valahol az egész banda full idegen, de közben mégis kiépül az ember fejében az univerzum.

Terveim szerint visszatérek a Büszkeség és balítélethez (félretettem, mert a Jane Eyre és az Üvöltő szelek után már soknak éreztem a style-t), természetes fényben majd azt olvasom itthon (ugye esténként választanom kell, hogy vagy lámpát kapcsolok vagy ablakot nyitok, hogy jöjjön be levegő), sötétben meg majd star warsozok az ebook olvasón. Már amúgy munkában is elő merem venni, ha unatkozom, szerencsére nem egy látványos kütyü. Igaz, bent kb. három oldalt ha el tudok olvasni, mert valaki mindig nekiáll traccsolni, és olyankor nem akarok én lenni az új lány, aki az olvasmányát érdekesebbnek tartja munkaidőben, mint a kollégái társaságát.

Pukkanccsal ma arról beszéltünk, hogy ki milyen gyorsan olvas, és mondta, hogy ő is úgy olvas, mint én, hogy közben hallja a saját hangját meg a szereplőkhöz "rendelt" hangokat a fejében, meg szépen mindent hangsúlyoz. Vannak ugye, akik így olvasnak, és vannak, akiknek közben nincs ez a "belső hang", hanem kb. végig se olvassák a szavakat, de mégis felfogják a szöveget. Anya is ilyen például, hallottam már hangosan olvasni, és nem lehetett érteni, mit mond, de azért ő már az oldal alján járt, a szeme csak úgy cikázott ide-oda. Szóval baromi gyorsan olvas. Pukkancs mesélte, hogy Lau is ilyen, és egyszer lemérték, mennyi idő alatt olvassák el ugyanazt a két oldalt, és Pukkancsnak háromszor több idő kellett. Vicci.

Ti hogy olvastok?

És amikor gondolkodtok, akkor van "belső hang" a fejetekben?

Szükséges rossz

Olyan volt ez a nap, amilyenre számítottam, csak a végével nem számoltam, hogy milyen agybaszóvá válik az utsó fél órában.

Egész nap nem volt munka, de attól a két ad hoc jellegű feladattól, ami bejött, kedvem lett volna hangosan feltenni a kérdést, hogy most mi a faszt kell ezzel csinálni?, és ez nagyon szar érzés volt. Ugye pont ettől féltem, hogy tanítgatnak engem egy külön nyelven hetekig, majd amikor élesben odatesznek, az e-mailekből szart se fogok érteni, mert mindenki a maga szájíze szerint fogalmazza meg, mit szeretne, és emiatt majd továbbra se tudok önállóan dolgozni. Őszintén szólva feleslegesnek érzem az elmúlt heteket gyakorlat nélkül, és nem tudom, úgy, hogy munka alig jön be, mikor mondhatom majd azt, hogy na, végre belejöttem, mert hát így hogyan fog bennem rögzülni bármi is? És vajon majd megkapom a kérdést hetekkel később, hogy hádde már itt vagy két-három hónapja, mé' nem tudod ezt meg azt még mindig megcsinálni?

No és ami felidegesített, hogy a felettesünk korai távozása után a többiek is elkezdtek lelépegetni, ergo nap végére már egyedül ültem ott, aminek első körben örültem, mert már megint nem érzem köztük jól magam (nem ártanak nekem, egyszerűen csak van egy-két nő, akinek a kisugárzása számomra borzasztóan sunyi, és ha meglátom őket, csak az jut eszembe, hogy ha egybillió lesz is a rezsi, akkor se fogok sűrűbben bejárni a kelleténél), de amikor bejött egy SOS kérés e-mailben, kurvára zavaróvá vált, hogy nincs kihez fordulnom a kérdésemmel. Végül a kétperces melókából lett egy negyvenperces - oké, segítettek aztán telefonon keresztül, de áh... Számomra tök kellemetlen volt, hogy én ott ülök egyedül tele kétségekkel, ők meg már rég nincsenek is gép előtt.

Ha bent vagyok, akkor is egyedül érzem magam, ha öten állnak körülöttem.

Hazafelé olyan rossz kedvem volt a gondolattól, hogy az igazi rabszolgaság abban mutatkozik meg, hogy nem tehetem meg, hogy eltűnök egyik napról a másikra, hogy... hogy... hogy én legszívesebben... CSAK ELTŰNTEM VOLNA...!

Vajon megszeretem majd ezt a munkát...? Vagy legalább eljutok egy olyan szintre, hogy majd nem érzem azt, hogy meg akarok szökni?

Ez csak egy eszköz, ez csak egy eszköz, ez csak egy eszköz...

De mihez... 

Nő és lány

Az, aki nőnek érzi magát, és nem lánynak, mióta és mitől érzi azt, hogy nő? És van rajtam kívül még olyan harmincas nőnemű egyed, aki lányként tekint magára, és még sose kezdett úgy mondatot, hogy: „Én nőként azt gondolom...”? Múltkor vetődött fel bennem ez a kérdés, miközben a regénykémet írtam, amiben fel-felbukkannak harminc körüli karakterek, akiket csak erőlködéssel vagyok képes nőként/férfiként említeni, mert lányoknak-fiúknak érzem őket. Azon gondolkodom, hogy ez tudat alatt (vagy már fölött?) a nemi szerepek elutasításáról szól-e, végül is a 21. században már eléggé leszűkült, hogy ki mitől nő vagy férfi, nem?

Na nem mintha nem lenne bizarr még negyven évesen is lánynak érezni magam.

Vagy ehhez az ember csak szimplán hozzászokik idővel, ha ő maga vagy a környezete sokat mondja?

Akex

Végül Pride-ra se mentem, pedig még sose voltam, és érdekel, milyen a hangulata. Már két-három éve mondogatom Pukkancsnak, hogy jó lenne elmenni, de mindig leintett, hogy számára ez arról szólna, hogy Lau kézen fogja, és rángatja maga után, mert hisz a bulikon is úgy mutatkozik be mindig mindenkinek, hogy Pukkancsot odahúzza magához, és közli, hogy ők egy leszbikus pár, Pukkancs meg rosszul van, amikor Lau - akinek Pukkancs az első leszbikus párkapcsolata - nekiáll már-már dicsekedni ezzel. Idén viszont sikerült annyira lelkesítően hatnom rá, hogy őt is elkezdte vonzani a dolog, viszont megláttuk, hány fok lesz napközben, és letettünk róla, semmi kedvem rosszul lenni. Jövőre állítólag figyelembe veszik majd a klímaváltozást, mert sokan hőbörögtek amiatt, hogy a legnagyobb melegben tartják. Én is sajnálom, hogy a legmelegebb hónap legmelegebb hétvégéjére szervezték, mert szerettem volna levadászni az aszexeket, de hát mindegy.

Kicsit belekukkantottam az aszex közösségbe, az ott felvetődő kérdésekbe és kommentekbe, és igazából elég sok megszólalás olyan, mintha én írtam volna, szóval... Hát nem tudom... Mostanában el-elgondolkodom azon, hogy akkor végül is én lehet... ILYEN vagyok.

Jó pár éve vetődött fel bennem először ez a fogalom, amikor szakítottam Rúval, de még hónapokon át tette nekem a szépet. Akkor volt felé egy olyan megjegyzésem, hogy már nem tudnám elképzelni, hogy valaha is szexeljek vele, lehet aszex vagyok, ő mit szólna ehhez. Emlékszem, épp az Örsön mentünk le az aluljáróba. És a kis cuki, aki hét éven át kerülte a szexet, képes volt azt mondani, hogy ő nem akarna szexmentes kapcsolatban lenni, az nem normális dolog. Valójában miatta nem szexeltünk soha, mert én mindig odatettem magam, de én is csak azért szerettem volna, mert azt gondoltam, így fog szintet lépni a kapcsink, így fogunk majd rákapni, mint a filmekben a tinik, egyébként meg testileg nem tartottam vonzónak Rút, sose fantáziáltam róla. Aztán szakítottunk, és a férfiak kb. totálisan megszűntek számomra, bár azelőtt se nézegettem soha félre.

Viszont aztán szégyelltem magam, amiért az aszexualitás felmerült bennem magammal kapcsolatban. Én vagyok aszex, mert ő egy elbaszott fasz? Hagyjuk már. Szóval elvetettem a dolgot.

Aztán jött ugye az az időszak, ami a Pukkanccsal való szexről és érzelmi hullámvasútról szólt (és amire mindketten úgy gondolunk vissza, hogy oké, brrr, ne beszéljünk róla, mert már olyan furi belegondolni, hogy köztünk ez is megvolt), ami jó volt ugyan, de szerintem főként a lelki összeköttetés volt benne nagyon király, mert vele olyan gerincbizsergető érzés is átfutott rajtam, ami más mellett soha, és azóta tudom, hogy a szex csakis dugás lehet enélkül a lelki összefonódás nélkül. Vele mondjuk sose éreztem kényszernek a dolgot, mindig nagyon meghitt volt az egész. No de vége lett, ugye.

Aztán következett a nőgyógyász-keresős pár év, ami alatt mindegyik doki közölte, hogy szüzet nem hajlandó megvizsgálni, úgyhogy gondoltam, ideje túlesni a dolgon férfival. Csét néztem ki erre, de mintha átok kísért volt, neki se ment a dolog, mint ahogyan Rúnak se ment, és amúgy is volt egy olyan csiklószomorító mondata, amit csak azért nem írok le máig se, mert tisztelem annyira. Persze azután szó nélkül törölt az ismerősei közül, amit most már értek, hisz belegondolva gecire önző voltam annak tekintetében, hogy én végül is csak szexelni mentem át, miközben ő többet szeretett volna. És hát csak félig kommunikáltam ezt le felé.

Utána következett Új Fiú, akivel jó lett volna csak egy kört menni, és aztán elégedetten szétválni. Vele forgatókönyvszerű élmény volt megtapasztalni a szexet, olyan volt, ahogy elképzeltem - kicsit fájni fog, de semmi extra -, és ott annyiban is kellett volna hagyni, mert nagyon sokszor volt, hogy behisztizett, ha elutasítottam esténként, és lényegében rengetegszer éreztem azt, hogy vázának néz, akibe akár a reggeli merevedését is minden előjáték nélkül beleeresztheti. Néha jó volt a szex, de inkább csak saját magam miatt, mert az, amit ő tett bele, nem izgatott kicsit se, és így elég hamar eljutott a kapcsolatunk arra a pontra, amikor én már tehernek éreztem a szexet, ő viszont minden ottalvós estén belendült, ha meg néha napján bátorkodtam elutasítani, ment a hisztike. Mázli, hogy a legtöbb férfi nem tud különbséget tenni a pinalé és a saját nyála között, különben még olyankor is hisztizett volna, amikor hagytam magam.

Végezetül ott volt a januári füves gyerek - mondjuk amennyire ő szexi volt, akár egy csövest is behozhattam volna az ágyamba, hál' istennek, hogy nem hozott gumit a hülyéje, és így nem játszottuk végig a menetet. De oké, elismerem, a nagyobb hülye én voltam már megint azzal, hogy elhittem, azért nem érdekel a szex, mert eddig nem találkoztam a megfelelő férfival. Ettől a dumától amúgy rosszul vagyok. Olyan ez, mint a „Majd én megmutatom, milyen egy férfi az ágyban.” Hjaj.

Összességében maga a heteroszex nem tetszik igazából; a férfiak önhittsége, a buta megállapításaik és a farkuk szerepének túlértékelése számomra színházzá tette az egészet. Oké, nem kell színlelni, de hát ha meg őszinte vagyok, csak magyarázkodhattam volna, hogy merem nem élvezni, amit csinálnak, hát beteg vagyok én...? Azt hiszem, nagyon meg kellene szeretnem egy férfit ahhoz, hogy újra benne legyek a szexben. Persze aztán a franc tudja, néha nekem is csak jár a pofám, aztán mégis Új Fiúk meg füves gyerekek vannak a múltamban. Még a végén férjhez megyek és minden nap vacsorával fogom várni az uramat, végül is arra is mindig azt mondom, hogy soha.

Sok új fogalommal is találkoztam az elmúlt egy hétben, jó sok címkét magukra tudnak már aggatni az emberek. Ott van például az aromantikus - nem tud romantikus értelemben kötődni (ez mondjuk szerintem sokkal több emberre igaz lehet, mint hinnénk).

És láttam egy videót, amiben két legjobb barátnő beszélt arról, hogy ők tíz éve élnek együtt, és soha nem is szeretnének máshogyan élni, együtt tervezik a jövőjüket, együtt akarnak lakást venni, meg stb. Mutattam Pukkancsnak, hogy nézd már, nem csak mi vagyunk ilyenek, na és erre a "plátói élettársi kapcsolat" megnevezést használták, és a vidi alatt több ilyen baráti kapcsiban élő emberke is felbukkant. Oké, nem fogom használni a kifejezést, na de hogy vannak még ilyen emberek...!

A demiszexuális az a fogalom, amivel még szemezek. Elvileg a demik is az aszex közösséghez tartoznak, mert ők elsődlegesen a személyiséget tartják vonzónak, és azután jöhet a szex. Vagy valami ilyesmi.

No mindegy, csak arra akartam kilyukadni, hogy látva ezeket a bejegyzéseket és kommenteket most már tényleg úgy érzem, nem kell magam selejtnek tartanom azért, mert nem érdekel a szex, és tényleg nem kell magamat feltétlenül beleerőltetnem egy kapcsolatba csak azért, mert az a "normális" (mondjuk vannak már aszex párkeresők, amik mondjuk olyan szempontból poénosak lehetnek, hogy az aszexek valszeg kevesebb eséllyel maradnak benne szar kapcsolatban, hisz a szex sincs ott, hogy legalább az összetartsa őket - például Új Fiú mindig a szexeléseink mennyisége alapján határozta meg, hogy épp jó-e a kapcsolatunk vagy sem, szóval ha rendszeresen szexeltünk, akkor szerinte egy jól működő párkapcsolat részesei voltunk, ki tudja, hányan gondolkodnak még ilyen egyszerűen). Jó tudni, hogy van egy külön közösség ilyen emberekkel, bár azért kitűzőt nem nyomnék a homlokomba. Az aszexualitás is széles skálán mozog, valaki szexel a párja kedvéért, valaki gondolni se tud a szexre, valaki attól még elmasztizgat magában, valaki még csak álmodni se szokott róla. Azt mondjuk nem tudom, aszexnek minden esetben születik-e az ember vagy azzá is lehet válni a különböző impulzusok hatására, mert amilyen kis perverz voltam gyerekként, nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire lényegtelenné válik nálam a dolog - de majd biztos szembejön a válasz. Annyira nem lényeges, mert talán maga a kérdés is rossz már. Arra mondjuk kivi lennék, ezen kívül mifene is vagyok én, de annyi ilyen fogalomba futottam bele... Túl trendynek érzem ezeket magamhoz... Mármint amikor meglátok egy olyasmi kommentet, hogy én szürkeaszex biszex ace akármicsodácska vagyok, még azért a szememet forgatom. De persze oké, végül is mindenkit be lehet sorolni, azt is, aki nem akarja, és valaki örül ennek, mert így tartozhat valahová, valaki meg idegenkedik ezektől a kifejezésektől.

Ezekbe a kommentekbe ma futottam bele, nagyon szomik szerintem:

*letöröltem utólag, mert nem éreztem helyesnek kimásolni még neveket kitörölve se*

Mondjuk jaj, nagyon sajnálok minden olyan nőt, aki nem ismeri fel időben, hogy a végcélja egy házasságban a gyerek, és igazából nem is szerelemből megy férjhez, hanem mert jó móka.

Aztán remélem, nem kúrja itt fel magát senki ezen a bejegyzésen, valamiért azt érzem, hogy most írtam olyanokat, amik bizonyos szempontból irritálóak lehetnek. Például ha általánosításnak tűnik is egy-két megjegyzésem a férfiakkal kapcsolatban, vegyük figyelembe, hogy ez egy személyes élményeken alapuló bejegyzés. Meg hogy amúgy se vagyok oda értük. Szóval kár is velem leállni!

Balcsi

Négy éjszakát voltunk Balatonfüreden, a szállás jó volt, tiszta és szép, klassz volt a zuhanyzó - tudjátok, olyan szexelős -, de lent a strandon valahogy többször eszembe jutott, hogy valszeg nem sok ilyen nyaralásunk lesz már. Legalábbis beteg meleg volt végig, hiába mentünk be a vízbe, tűzött a nap, és minimális felhőzet se jelent meg az égen. Még drágább is lett Füred, mint volt, egyszer ültünk be hekkezni egy büfébe, de amúgy az Aldiból ettünk (mondjuk az is el van szállva). A víz is mintha alacsonyabb lett volna. Persze azért jó volt pihenni kicsit, de néha úgy éreztem, nem vagyok ott fejben. Sokszor eszembe jutott, hogy nem akarok visszamenni a munkahelyre, mit kellene kezdenem magammal, jó lenne idén elmenni a Pride-ra, mi lesz Pukkanccsal és velem, mi lesz a rezsivel stb. Sokat olvastam legalább, egy Star Wars ifjúsági könyvet, az Elveszett csillagokat, úgyhogy végre használtam az ebook-omat.

Tegnap jöttünk haza, direkt vártunk egy Katicát, hogy ne dögöljünk meg a melegben, erre nem ment rajta a klíma. Mindegy, én elvoltam, Pukkancs hőbörgött sokat, itthon viszont megszédültem, ahogy első dolgomként leültem a vécére pisilni. Onnantól kezdve órákon át szédültem, forgott velem a szoba. Próbáltam elaludni a kanapén, szerintem nem sikerült, bár a nyálmennyiségem mást sejtetett, viszont amint kinyitottam a szemem, láttam, hogy a tévé továbbra is összevissza dülöngél. Szóval kiderült, hogy bármennyire is vagyok olyan szerencsés, hogy ritkán - vagy soha - nem vagyok rosszul, ez a folyamatos meleg nagyon nem tetszik a szervezetemnek. Szóval néha hidegvizes zuhany kell, meg fagyasztóba bedugott törcsi, és akkor elvagyok. Kicsit kótyagos a fejem, de legalább rendesen megállok a lábamon.

Erre hivatkozva lemondtam viszont a holnapi csapatleépítőt a volt kollégákkal, úgyis tudtam, hogy X majd betegséget fog kamuzni, mint tavaly ősszel is tette - és tényleg lemondta, beelőzött két perccel -, Frufru meg a háta közepére kívánja az egészet. Így azért nekem se volt már kedvem menni, ezért kockáztatni a melegben meg pláne nem.

Szexualitás-piknikek

Azért örültem, hogy augusztustól már dolgozhatok hibridben, merthogy így a kezdeti ügyetlenkedéseimnek és túlizgulásaimnak nem lesz senki szemtanúja, no de most így belegondolva, hogy jön a rezsimumus, lehet, nem is akarok majd hibridezni, mert majd a laptoptöltőt se merem bedugni, nemhogy még plusz monitort is beüzemeljek.

Na meg azon gondolkodom, hogy lehet, megint magamnak fogom levágni a hajamat vállig, mert sajnálom már fodrira a pénzt, meg szerintem én se vágok annyira bénán, végül is semmi extrát nem akarok. No de ha levágom vállig, az azt jelenti, hogy muszáj lesz vasalni, mert göndören úgy néznék ki, mint egy lófejű játékbaba - na de a vasaló áramot fogyaszt, és nekem nagyon sok hajam van...! Néha csak vennék öt parókát, aztán kedvem szerint váltogatnám őket.

Tegnap láttam facebook-on, hogy lesz a Margitszigeten pride piknik, és ezt megírtam Pukkancsnak is, aki épp hazafelé tartott Lautól, mert Pukkancsnak szokott hiányozni, hogy nincsenek meleg barátai, meg nekem is hiányoznak olyan emberkék, akikkel néha össze lehetne ülni társasozni, sorizni, lelkizni meg zabikázni. Szeretek Pukkanccsal lógni, sose unatkozunk együtt, csak na, néha mindketten vágyunk új emberkékre, meg egy közös társaságra.

No és végül elmentünk a Margitszigetre, és miközben kerestük a homipikniket, jöttek kifelé a szigetről anime figurának öltözött lányok, és megjegyeztem Pukkancsnak, hogy na, ezek tuti onnan jönnek, a leszbikus lányok szoktak ilyen elmebetegek lenni, Pukkancs meg a szemét forgatta, hogy baszki, tényleg az ő mániájuk beöltözni. És meg is találtunk egy nagyobb társaságot, voltak vagy ötvenen, de inkább nézett ki AnimeConnak a dolog, mint homigyülekezetnek - később lecsekkoltam facebook-on, és tényleg ők voltak a pride társaság. Mindenkin színes paróka, hat kiló smink és brutál jelmez volt, mi meg ácsorogtunk a járdán, egy darabig néztük őket messziről, aztán inkább továbbmentünk, mert egyikünk se animefigurákkal szeretne haverkodni.

Mondtam Pukkancsnak, hogy akkor lessük meg az aszex találkát, ők itt lesznek valahol a sportpálya mögött, habár amikor először szembe jött velem az esemény facebook-on, simán átgörgettem, gondolván, sose akarnám elfogadni, hogy én mondjuk aszex vagyok, hadd legyek én pánszex vagy ilyesmi, szóval be se ülnék közéjük. De azért rájuk akartam nézni, hogy néz ki egy ilyen társaság, süt-e róluk, hogy sose dugnak, két fejük van-e vagy ilyesmi.

Na és ők a játszótéren ültek a domboldalban, szorosan egymás mellett és nevetgélve, nem pedig jelmezben ugrabugráltak, és némelyikük nagyon szimpi volt így első ránézésre, egyből el tudtam képzelni őket a saját társaságomként. Így most azt is megtanultam, hogy az ő színeik a lila, fehér, fekete (illetve most látom a google-ön, hogy a szürke is), mert fölöttük az ágakról ilyen szalagok lógtak le.

NO DE, hozzájuk se mertünk odamenni, pedig éreztem a vonzást, mert olyan cukik voltak az ott ücsörgők, és hiába gondolom azt, hogy örültek volna, ha csatlakozunk hozzájuk (nekik amúgy annyi volt a programjuk, hogy pizzát rendelnek és az aszexualitásról meg a tapasztalataikról dumcsiznak), mégis azt éreztem, hogy még a kilógó emberek közül is kilógok, úgyhogy innen is elkullogtunk.

Nem tudom, lehet, hogy ezt látnom és éreznem kellett ahhoz, hogy legközelebb mondjuk oda merjek menni hozzájuk, mert végül is nekem simán nem ártana őket hallgatni, hogy kicsit jobban képbe kerüljek velük és magammal kapcsolatban. Mert én például azt, hogy leszbikus, ugyanúgy nem mondanám magamra, mint azt, hogy hetero, de biszex se lehetek ilyen semmilyen libidóval.

Vagy nincs értelme választ keresgélni erre? Vagyok valami, oszt jóvan?

Nem szokott amúgy foglalkoztatni a dolog, mióta eldöntöttem, hogy én ilyen vagyok és kész, legyek bármilyen is, csak tegnap kicsit beszomiztam, amiért nem mertem odamenni egy látszólag jó fej társasághoz, mert még közéjük illőnek se éreztem magam. Pukkancs meg nem is bátorított, mert ő eleve elnémult az animefigurák láttán, úgyhogy a villamoson már meg se mukkant, csak én szövegeltem arról, hogy ez nagyon nincs rendben, hogy nem mertünk odamenni, és hogy remélem, tartanak még ilyet, és arról majd előbb értesülök, nem aznap, és akkor rá tudok készülni lélekben.

Egyébként láttam, hogy a szervező le is fotózta a társaságot, és én ezt nem értem, ezek az emberek fel merik vállalni a mai világban, hogy nem érdekli őket a szex? Merthogy ezek a dolgok mindig kikerülnek a netre, sőt, az ismerőseid azt is látják, ha érdeklődsz egy esemény iránt (be se mertem jelölni, aztán később alig találtam meg újra). Szerintem ez sokkal bátrabb dolog, mint buzinak lenni, hisz mi az, hogy pénz -és szexközpontú világunkban téged hidegen hagy a szex? Hát beteg vagy te? Legalábbis anya mindig furán néz rám, amikor azt mondom, nem érdekel a szex, és azt, hogy voltam már lánnyal, mindig előbb mondom el valakinek, mint azt, hogy nem igazán hiányzik a kufirc (kivéve anyának). Vagy az aszexualitásnak is vannak szintjei? Valaki csinálja a párja kedvéért, valaki meg gondolni se tud rá? Vagy nem is a szexmentességet jelöli az az 'a' betű, hanem azt, hogy nem tudják magukat sehova besorolni? Bár végül is egy hetero is lehet aszex, meg egy biszex is, meg leszbikus is, szóval akkor az 'a' betű csak a szexre utalhat, hm, és minden egyéb beállítottságnak van romantikus rétege is.

🙊

Mindig bűntudatom van, miután nyávogok.

Fura hangulatom volt reggel, teljesen bizarrnak éreztem bemenni a kis lenullázódott motivációmmal. Eddig se láttam sok értelmét a munkának, de most már fixen azt érzem, hogy csak azért dolgozom, hogy legyen mit enni, és ez már csak szarabb lesz.

Vajon lesz értelme a tüntetéseknek? Csak mert korábban se volt...Orbi áll a burger kinges koronájával az ablakban, és a vállát vonogatja, hogy jó, hát most ez van, mit értenek ezek a politikához. Fel kell tölteni a kincstárat és kész.

Már megint csak külföldön jár az eszem, pedig a fasznak van kedve megindulni, de hát ha anyukám negyvenkét évesen belevágott, akkor én mit nyávogok harminc évesen... Igazából az a bajom, hogy valahogy nem tudom elhinni, hogy kint másabb lenne. Úgy képzelem, kint is csak azért dolgoznék, hogy legyen hol laknom.

Kuka minden év, amit az érettségi óta munkával töltöttem.

Semmirekellőnek érzem magam.

Szokásos lófaszka

Ez a hét kuka, annyira uborkaszezon van. Egyrészt nem jön be munka, másrészt ha akad is kérdésem, hétfő óta nem kapok rá választ attól a lánytól, aki segíthetne nekem, merthogy ő úszik. Pedig ő az, aki a klotyóban mondta nekem, hogy ő tök lelkiismeretesen pörgeti a munkát, ehhez képest egész héten nem ért rá velem foglalkozni, be se jött, és ma nap végén jött is a kínos kérdés a felettesemtől, hogy mit csináltam ma. Eh. Hát semmit, mert elakadtam. Ha én csináltam volna ezt az előző helyemen, hogy így magára hagyom az újakat, leszedték volna a fejemet. Én egész nap skype-oltam velük, meg magyaráztam, mutogattam, tök intenzív volt a tanítás még úgy is, hogy nekem tényleg rengeteg volt közben a dolgom, itt meg ülök az asztalomnál és mobilozok, mint egy hülyegyerek.

Uncsinak látom amúgy ezt a feladatkört, heteken át azt gondoltam, hogy amit eddig mutattak, az csak a jéghegy csúcsa, de úgy tűnik, ez csak így ennyi. Az előző munkám izgibb volt, sokkal intenzívebb volt az információáramlás, sokkal fontosabb volt minden egyes kattintás és leütés, többfelé kommunikáltam, itt meg órákon át meg van dögölve minden, és max belsős levelezgetések mennek a semmiről, szóval inkább csak adminisztrációnak érzem az egészet. A lényegi munkát valójában azok végzik, akiknek nagy ritkán írok egy e-mailt, de ilyen naponta kétszer ha előfordul, már sokat mondok.

Szóval hiányzik a pörgés... Én annyira rátermettnek éreztem magam amúgy az előző helyemen, ha megtanít az ottani főnök a többi dologra, tudom, hogy kurva jó lettem volna... Azon gondolkodom, ha ez tényleg ilyen uncsi lesz, és X hónap után se fogom azt érezni, hogy fontos szerepem van a folyamatban, nem fogok maradni, mert megdöglik a lelkem. Aztán persze franc tudja, lehet, X hónap után már akkora szarságok lesznek a gazdaságban, hogy nem is lesznek választási lehetőségek...

Ma reggel végre emlékeztem az álmomra. Azt hiszem, a kormány ki akart nyíratni - nem tudom már, miért, de végül is ok nélkül is arra megy, hogy mindenki leszopja magát, szóval nem is lényeges az indok -, és Pukkanccsal menekültem folyamatosan. Az álom elején eldugtam otthon egymillió forintot, de a lakás négy különböző szegletében, ami csak arra volt jó, hogy amikor ránk támadtak a fejvadászok (ilyen Assassin-szerkós emberek találtak meg minket állandóan), akkor tovább tartott összeszednem, mielőtt elhagytuk volna a lakást. És akkor minden nap új kocsit loptam, minden nap új lakásba törtünk be aludni - olyanokba, amiknek épp nyaralt a tulaja -, és egyébként nagyon élveztem ezt az életmódot, rohadtul természetesnek vettem, hogy kocsit kell lopnom, és magabiztosan is vezettem jogsi nélkül, meg simán ráléptem a gázra, amikor az üldözőink megjelentek előttünk az úttesten. Szóval na, tetszett, annyi volt a stresszfaktor, hogy mivel én voltam a gyors reagálású, aki hamar felmérte a helyzeteket, hogy Pukkancsra is vigyáznom kellett, külön mondtam neki mindig, hogy mikor kell futni, mikor kell kocsiba pattanni, meg stb. (Pukkancs meg is kérdezte, amikor elmeséltem neki az álmomat, hogy: „Szóval debil voltam?”) Nem volt debil amúgy, csak én előbb kaptam fel mindenre a fejem. Igazából ő is élvezte. Meg is jegyeztem neki nevetgélve, amikor egyszer hajóra pattantunk menekülés közben, hogy látod, csak ez a kényszer hiányzott ahhoz, hogy bátran merjünk élni. Mondjuk pofára esés volt a nagy elhajózás, mert valami brutál hajóra szálltunk fel a Balaton déli partján, erre Budán rakott ki minket. Cö-cö-cö.

Borzadály borzos a hajam.

Jaj, ma megjött három kép! Egyszerre rendeltem ötbillió darabot, csak más-más a feladó, úgyhogy összevissza fognak jönni.

Ingerszegény

Te jó ég, ma rettenet unatkoztam.

Négy év múlva szavazz rám

Mióta Pukkancs elköltözött, pont úgy jöttek ki a dolgok, hogy még többet is lógtunk együtt, mint eddig. Most ez a hét lesz olyan, hogy egyedül leszek, kivéve a hétvégét, mert onnantól közösen szabizunk egy hetet, megyünk is le a Balcsira. Ezt a hetet várom már mióta - mi lesz azután? Elvileg kurva meleg lesz a Balatonra, holnap be is viszem a banánomat az irodába, mert szerintem nem bírja itt a tizediken. Már vagy három levelét vágtam le szegénynek, úgy elcsüggedt.

Egyébként valami fehér kis geci mászkál a növényeimen, a flamingómat és az ereslevelűmet már kinyírta, most a sugárarálián látom, hogy rohadna meg. És nem, ez nem az a kis fehér porszem-kártevő, ami pici pókhálókat csinál, hanem valami hosszúkás dög, ha sokáig nézem, odébb mászik, és sok van belőle. Szomi vagyok emiatt, mert olyan szépek voltak, és nem tudom, hogyan hoztam rájuk a bajt.

Tegnap írtam végre, igaz, csak egy oldalt, de ennyi kellett a fejezet lezárásához, na meg hát na, azóta nem írtam, hogy felmondtam, és jöttek a kiszipolyozós, aztán meg izgulós napok. Mostanra lenyugodtam, 73 oldalnál tartok. Nagy a kísértés, hogy elengedjem a könyvkiadós vágyaimat, mert valahogy már nem tűnik reálisnak; pénzem jó sokáig nem lesz a magánkiadásra, és talán sose leszek elég jó ahhoz, hogy egy kiadó szóba álljon velem, meg hát a fákat is óvni kellene. Nem is az elengedésre nagy a kísértés, hanem a WattPadre, ami egyik-másik sztorimat illeti, például a gyagyás mesét nem szívesen tartogatom az asztalfiókban, jó lenne egy kicsit írónak érezni magam, és kapni egy-két visszajelzést.

Nem tudtam, hogy szeretem a Star Warsot - annyit tudtam, hogy a második rész a kedvencem -, de teljesen elvittek a Disney-n lévő Star Wars sorik. Én most már Ahsoka akarok lenni, és lehet, mégis akarok majd inkább VR szemüveget tíz év múlvára, és remélem, lesz Star Wars világ, és majd összeállíthatom a karakterem, mert úgyis unalmas és kiégett lesz a valóság; majd a csóró, nyugdíj nélkül maradt generációmmal fogok élni a konténertelepi kommunában, és csak kakiláshoz veszem le a sisakom, vagy ahhoz se, mert végül is a jedik is biztos eljárnak néha. Arra gondoltam még, hogy miért ilyen unalmasan öltözünk a hétköznapokban, miért nem lehet, hogy a Gyűrűk ura fanok tündének meg akárminek öltözzenek, a star warsosok meg mandalórinak, jedinek meg pilótának, és miért nem lehet mindent átnevezni a számítógépes rendszerekben, hogy mondjuk aki értékesítő, az ne lássa, hogy valójában milyen unalmas dolgokat ad el, hanem egy JÁTÉKSÍKON dolgozzon, amin például nem neoncsöveket ad el, hanem fénykardokat VAGY ILYESMI. Ez aztán kihatna az én munkámra is, nem neoncsöveket szállíttatnék, hanem fénykardokat, SŐT, a megrendelők nevét is át kell írni, Új Köztársaság Kft., meg Bukott Birodalom Bt. is lenne, meeeg Birodalmi Lépegető Összetákoló Vállalat, Midiklorián Jedi Képző Tanoda és Erő Legyen Veled Kórház, szóval mindenféle ügyfél lenne, és hát igen, igazából neoncsöveket mozgatnánk, de azt már csak az látná, aki kinyomtatja a számlát. De neeeeeem, nehogy az istenért valami izgalmat vigyünk a munkás hétköznapokba...! Ja és a pozíciókat is át kellene nevezni, én például Muníciós űrsikló koordinátor lennék vagy ilyesmi. SŐT, AZ IDŐJÁRÁS SZOKÁSAIT IS ÁT KELL NEVEZNI, ha például beborul az ég, akkor valójában támadni készülő űrhajó vessen ránk árnyékot, és akkor meglenne a napi közös téma is, nem az időjárásról dumálnánk a liftben, hanem arról, ki mit tud a fenti helyzetről...!

Tüttű-rütütü, tüttű-rütütü, PAPAAAAAAM, PAAA-PA-PAAAM, tüttü-rütütü, KSSSIHSSHHKSSSS-KKSSSHH! *fénykard-zümmögés*

Tegnap azt álmodtam, hogy buta vagyok - ilyen bekezdések után ilyen badarságot felvetni?! -, vagy legalábbis iszonyatosan dekoncentrált, pedig kaptam valami feladatot, hogy guglizzak ki nemtommit, de mire végigmondták, mire kellene rákeresnem, már azt se tudtam, mi volt a téma. Asszem, nem esik jól a lelkecskémnek, hogy ilyen totyogós szinten vagyok a munkahelyen, bár ma azt mondta a főni, úgy látja, jól mennek a dolgok, akarok-e már élesben is mozogni.

Mostanában Új Fiú egy csomószor eszembe jut, fogalmam sincs, miért, de az álmomban is benne volt, beszélgetni volt kedve, és engem is érdekelt, hogy van - ilyenkor szokás véletlen összefutni az utcán, nem? Már nem is emlékszem, mikor beszéltünk utoljára, talán októberben vagy novemberben jutottam arra, hogy még csak ismerősnek se akarom őt.

Ma aranygaluskám van, meg rántott gombám, juhú, és meg kell nézni a Star Wars 2-t, mert most már történeti időrendben akarok haladni.

Én inkább jedi akarok lenni.

1 hónapos lettem

Kedden még izgultam, mi lesz itt velem, aztán szerdán, amikor nagyjából összeállt a fejemben a teljes munkafolyamat, rájöttem, hogy túlgondoltam az egészet, és hogy az előző helyemen több mindent kellett csinálnom, sokkal érdekesebb volt, sokkal kihasználtabbnak éreztem a képességeimet.

Azt szűrtem le, hogy itt a legtöbb nehézséget maga a vállalatirányítási rendszer okozza, ami első ránézésre is teljesen alkalmatlan a rengeteg hiányosságával, mert ha jó lenne, nem kellene nyolcvanféle riportot készíteni minden héten, nem a Sajátgép doksijai közé mentegetnék le fontos file-okat, és nem gondolkodnék már most azon, hogy milyen excel táblát kellene majd összedobnom ahhoz, hogy képben legyek a munkáimat illetően. Utálom az excel táblákat amúgy, bármennyire is volt sok a szarság az előző helyen, a vállalatirányítási rendszert szerettem, nem is volt egy táblám se mellette. Mondtam a kollégáimnak is, akik kérdezték, hogy állok a tanulással, hogy ez a rendszer nem tűnik alkalmasnak a cég számára, és mind bólogattak, hogy igen, tényleg szar, és mind excel táblát vezetnek mellette, de a vezetőség sajnálja a pénzt egy normális rendszerre. Bólogattam, hogy okés, mindent értek - végül is új vagyok, mit mondhatnék erre -, de azért kicsit átverve érzem magam, mert nekem interjún azt mondták, hogy ez egy olyan cég, ami folyamatosan törekszik a megújulásra, erre egy ilyen alapvető dologgal, mint a vállalatirányítási rendszer, nem foglalkoznak, mert pénzbe kerül. Pedig időhatékonyság szempontjából is klassz lenne, és sokkal-sokkal kevesebb lenne a hibafaktor. Jó, hát nem ők pöcsölnek benne, értem én.

Szóval a héten arra jutottam, hogy bármennyire is tetszik a pozi megnevezése az asszisztenshez képest, ez egy ugyanolyan lekicsinyelt munkakör itt, mint az asszisztensi az előző helyemen, valószínűleg ezért vannak csak nők a csapatban, és valszeg ezért alkudtak le a bérigényemből (valszeg ha férficsapat lenne a helyünkön, más bérekről is beszélnénk). Összességében nem érzem úgy, hogy valóban komolyabb pozícióba kerültem volna.

Már nem tartok a lányoktól, de a felettesemtől valamiért mégis. Vele kapcsolatban - bármennyire is volt eddig tünemény - azt érzem, hogy majd később bújik ki a szög a zsákból, nem feltétlen az eltitkolt jelleme miatt, hanem mert felülről nyomasztva érzi magát. Azt mondják róla, hogy fél a vezetőségtől, gondolom, akkor teljesítménykényszeres, és nem áll ki a csapatért, szóval ezek a negatívumok így együtt szoktak járni. Azt például már megtudtam, hogy ha X csapat túlórázik, azt nekik kifizetik, nekünk már nem. Én mondjuk többet nem túlórázok ingyen, nem tartozom senkinek szívességgel, márpedig ingyen dolgozni szívesség. Jó lenne idővel kisujjból kirázni a melókát, és azt sugározni, hogy nekem ez semmike, még ha tudom is, hogy eleinte egy csomót fogok szerencsétlenkedni (bár eddigi megfigyeléseim alapján mindig az van jobban megbecsülve, aki állandóan azt hangoztatja, hogy úszik a munkában, és mellé még nyávog is, az meg, aki szimplán csendben teljesíti az elvártakat vagy néha többet is, szarszámba van véve, hisz ha nem nyávog, akkor biztos sima liba minden napja).

Képzeljétek, múlthéten az egyik kolléganő - másik csopiban - bejelentette, hogy elmegy, másnap le is adtam Pukkancs önéletrajzát, ami egyébként szakmailag nagyon szép, és szerintem ő egy megbecsült emberke kellene legyen már ennyi idősen. Be is hívták interjúra, ami ugyan jó hangulatban telt, de a fizuban nem tudtak megegyezni, röhej keveset akartak adni neki, még az én fizumnál is kevesebbet, pedig ajánlatokat is kellene kiadnia, ergo általa is pénz állna a céghez. Pedig nagyon kircsi lett volna, mert ott ült volna velünk, de hát ELŐRE MENJÜNK, NE HÁTRA, marad akkor a jelenlegi helyén, ahonnan egyébként sem fejvesztve menekül, és ahol többet is keres, mint én, csak hát gondoltuk, az én cégem stabilabbnak tűnik, és vannak egyéb juttatások, meg nyilván jó lett volna újra együtt dolgozni, és olyan sorsszerűnek tűnt az egész, no de mindegy.

Azt gondolom, a férfiakat általánosságba véve még mindig többre becsülik, és hogy a nőknek valamiért kevesebb pénzt adnak, mert el nem tudom képzelni, hogy ilyen poziban egy férfinak is ennyit ajánlanának, és szerintem erre a szektorra ez tök jellemző (például az előző helyen X poziban mindenki férfi volt egyetlen nő kivételével, aki százötven nettóval kapott kevesebbet a fiúknál, holott nem volt kevesebb munkája, tapasztalata és képessége). Nem értem, komolyan... Úgy vannak vele, hogy a nőknek elég túlélniük, mert majd úgyis férjhez mennek, aztán majd a férfi kisegíti őket?

2022-ben ilyen pénzt ajánlani egy szakmailag elmélyült embernek szerintem full pofátlan kategória.

Na, nem akartam ilyen negatívakat írni, nincs is rossz kedvem, csak kicsit felocsúdtam. Nem is a helyet illetően, mert végül is azt kaptam eddig, amit kínált, tehát végül is korrektek, meg tök jó, hogy vannak béren kívüli juttatások, inkább úgy saját magammal kapcsolatban tértem kicsit észhez, és nem akarok már itt többet izgulni, hogy elég jó leszek-e.

Agymenés a jegyzeteimről

Képek

Tegnap felmentem AliExpressre (még soha nem rendeltem onnan), és teljesen elvesztem a képekben. Van az a Gustav Klimt képem, amit tavaly márciusban rendeltem, azóta sincs feltéve, de na, ha nagyon akarnám, feltenném!

Be is tettem egy csomó képet a kedvenceim közé.

Aztán elkalandoztam, és elmentem egy teljesen másik stílus felé, ami meg még jobban tetszett.

Tehát kezdődött a beizgulás ezekkel a képekkel:

És most ezek felé hajlok:

Csak nem t'om, ezek olyan luxi hatást keltenek, nem tudom, megengedhetem-e a szememnek ezeket a királykék és arany színeket. Persze ezt a kérdést csak érdekességképp teszem fel magamnak, mert geci drágák a képek. Most akciósak, persze ki tudja, lehet, csak szopat az oldal, hogy sürgesse a rendelésemet. Ügyesen csinálja, mert fosok is, hogy lecsúszom a 70%-os engedményekről.

Elsőként az olvasó nénit rendelném meg a kis kék konyhaszekrényével, az nagyon megfogott. Vele együtt kellene a kék madaras... Meg a kék hátteres, sárga ruhás alak. Meeeg... az uncsizó, bagozó csaj is kell, meeeg a bandzsító, rágóbubit fújó csaj...! Na és meg igazából mindegyik, mert rohadt nagy a nappali, és két fal is üres, mint a fene. És ilyen összevisszaságban kellene telerakni őket képpel. És a méreteket is el kellene dönteni, mert van képeslapmérettől a tök jó nagyig...! És akkor még nem vagyok sehol, mert keretet is kellene venni... És ilyenkor arra jutok, hogy áh, nem kell, amúgy sincs zsozsim, meg úgyis minek lakást szépítgetni itt a világvégén.

De akkor is számol vissza az akcióbizbasz, kellene rendelni!!!!

Vagy csak várjam meg a MetaVerzumot, és ott majd meg tudom venni ezeket a képeket az XP-imből?

Hú, ha az a szar bejön, rá se fogok nézni...

Tuti beszippantana, sisakban döglenék éhen.

Nyilván nem lakást rendezgetnék benne...!

Mondjuk nem tudom, sisakban éhen dögleni a rosszabb vagy spontán kigyulladni a buszmegállóban.

Amúgy ma megláttam az egyik kolléganőm gépén a OneNote-ot, rákérdeztem, mi az a szép színes, és kiderült, hogy én ezzel a programmal éltem egész életemben, csak sose tűnt fel, hogy az én gépemen is van ilyen, mert ez is Microsoft Office cucli. Csudálatos! Át is másoltam bele a folyamatleírásaimat, még firkáltam is hozzájuk a képmemóriám aktiválása érdekében. Ha én ezt tudom...! Nem Wordbe írtam volna az előző helyen se a leírásokat...!

Ezeket a képeket is OneNote-ba gyűjtöttem be.

Kedves Eső!

Ess nyugodtan, jó kiadósan, nem baj, ha nem lesz miattad strandolás a hétvégén.

Ess, ess, ess, nyugtasd meg a fákat, és itasd meg a madárkákat, ne hagyj el minkeeeeeeeeeet!

Szeretettel,  

Tisztelettel,
Róka

Az utolsó "hűvös" nyár

Azért most elég ijesztő az időjárás, sok fiatal se bírja... Pomi is elájult, koppant a kis feje...

Júniusban 37°C, este tízkor 35, hát tényleg ezerszer meg kell gondolni, jó ötlet-e szülni erre a világra.

Gyerekem, ha véletlen megszületsz, és ezt elolvasod, legyél forradalmár, tanulj sokat, védd meg a bolygót. Nincs valami okos robotosztálytársad? Fogjatok össze.

Sajnálom a természetet, az állatvilágot - ők nem tehetnek semmiről, és mégis ők érzik meg elsőként.

Nem csodálkoznék, ha egy mesterséges intelligencia végül olyan kártékony fajnak ítélné az embert, hogy kiirtaná az összeset. Ha egyszer így alakul, remélem, meg tudják menteni a többi fajt.

Egy kicsit olyan, mintha már a végét járnánk, megy a fejetlenség. Randalírozunk ész nélkül, mint a gyerekek, akiket egyedül hagytak otthon a szüleik; kit érdekel, hogy leesett a váza, kifolyt a víz, eltört a virág, éhes a kutya, majd hazaérnek a többiek, és elintézik a dolgokat. Hát persze.

Nosssö, igen, már most látszik, hogy szétkúrtuk a bolygót, de nyugi, mi nem fogjuk megélni a következményeket. ('90s)