Pukkancs

2013. december

Elküldtem egy pályázatra azt a történetemet, amit négy-öt éve írtam, de kicsit már megbántam, mert előtte lusta voltam megszerkeszteni, holott tudom, mióta megírtam, hogy tele van amatőr bibikkel, tudom is konkrétan, hogy miken kellene javítani, csak hát na, nem volt még hozzá kedvem. Pár napja mindenesetre kinyomtattam az egészet körülöbelül ezerötszáz forintért, és elkezdtem olvasni ,,egy idegen szemével" - hát olyan dolgok vannak benne, amikbe simán belekötnék a mostani eszemmel, és szimplán annyit mondanék rá, hogy: ,,Az ötlet jó, a karakterek kidolgozottak és szerethetők, viszont sokszor igencsak vontatott, túl sok benne az ,,s" ,,és" helyett, illetve az író nem meri elengedni a karakterek kezét egy pillanatra sem, ráadásul túl hosszú maga a történet, amit ismeretlen szerzőtől egy kiadó sem vállalna be. Látszik, hogy a szerző írói stílusa kiforratlan, fogalmazni mindenesetre tud, úgyhogy majd pár év múlva biztos összehoz valami jót." Arról nem is beszélve, hogy eme kiadóról ránézésre meg lehet mondani, hogy milyen típusú könyvek felé hajlik, szóval lényegében csak azért küldtem be az én kis tinitermékemet, hogy nyilvánosan elutasíthassák és véleményezhessék olyan hibák miatt, amiket kijavíthattam volna, ha nem úgy állok hozzá, hogy: ,,Á, úgyis a romantikus-vámpíros sztorikat részesítik előnyben, minek pepecseljek a sajátom javítgatásával, de azért elküldöm, hogy ne az legyen, hogy nem küldtem el."
Szóval csudi-mudi fantasztikus voltam már megint. De tény, hogy háromszor hosszabb, mint egy amatőr írótól bevállalni szokás mű, úgyhogy már a terjedelme önmagában ellene szól, azt hiszem.
Igazából tökre lenne kedvem most nekiállni a szerkesztgetésnek, de lehet, hogy csak azért, mert most sok mindent szívesebben művelnék, mint a tanulást.
Az is egy jele piciny pályaművem esélytelenségének, hogy miközben a pályázatkiíró oldalt ellepték az annyira-izgulok-kívánok-mindenkinek-sok-sikert típusú kommentek, én picit sem forgolódom álmatlanul a pályázat végkimenetelétől való aggodalomban, inkább csak forgatom a szemem, hogy miért is tettem ki kritikának az én kis cuncimat, de legfőképpen magamat, mert most tökre az van bennem, hogy a történet tökéletlensége a tehetségtelenségemet tükrözi. Szóval ha eszembe is jut valami erről a pályázatról, csak az önkritika, miközben a hiúságom sértetten szegi fel az állát, amiért most el kell tűrje mások negatív véleményét, miközben orbitális tehetségem van ahhoz, hogy belekössek mások és saját írásaimba egyaránt.

Minifegyverek

2013. december

Zseniális módon egy hatvan oldalas pdf file-t sikerült úgy kinyomtatnom, hogy meresztgetnem kell a szememet olvasás közben, ugyanis akkorák a betűk, mint amilyenekkel puskát szokás szerkeszteni - ám ehhez a tárgyhoz olyat nem lehet használni, pláne hogy kilencen leszünk az én időpontomban a teremben, szóval hatszoros figyelem jut majd mindenkire. De ami a csodálatos nyelvtudományt illeti, remélhetőleg sikerül hétfőn használnom a némileg pofátlan terjedelmű puskámat, különben jövőre is szórakozhatok ezzel a tárggyal. Azt meg inkább le se írom, eddig mennyit tanultam a jövőheti négy vizsgámra, amiből az egyik kérdésessé vált, miután néhány napja a tanár küldött egy e-mailt, miszerint kirúgták, és ezzel a lendülettel az oldaláról is eltűnt minden anyag és tesztalkalmatosság. Igazából nem nagyon érdekel, mert hat félév alatt teljesítendő tárgy, meg hát alapból nem lenne fair az utolsó pillanatban módosítani az eddig várhatókon, bár ez lett volna a legegyszerűbb vizsga, tekintve, hogy neten keresztül lehetett volna megcsinálni - és hát ugye ha kinyomtatod a szükséges dolgokat, esetleg megnyitod mellette a google-t, teljesen megoldható a feladat. Ezek után viszont nem tudni, lesz-e egyáltalán vizsga, és ha igen, nem egy teljes precizitást elváró tanár fogja-e személyesen felügyelni, miközben őrnagy stílusban cirkál a padok között.

Csapnivaló vagyok, tudom, de nyelvtant soha, de soha nem tudtam tanulni, puskát meg olyan félősen használtam hozzá mindig is, hogy épphogy összeszedtem a kettest dolgozatok alatt. Olyan hihetetlenül felesleges tárgy, haszna nulla, még csak érdekességképp sem lehet róla beszélni; tipikusan egy olyan dolog, amire kár időt fecsérelni, szóval teljes dekoncentráltságban elolvasom néha, miközben mindenfélén gondolkodom, csak rajta nem, és hiába eszek csokit, meg hiába szedek ginseng kapszulát, esetleg határozom el, hogy na jó, most figyelni fogok, sehogy nem sikerül ráizgulnom legalább annyira, hogy amit elolvasok, vissza is tudjam mondani legalább egyazon percben. Hát igen, ez magolós tárgy... Semmi türelmem hozzá, szóval öö... remélem, a puskámban ott van a lényeg, bár hajlok rá, hogy még kiegészítem biztos-ami-biztos alapon, mert ha kényelmesen tudnám használni, de nem lenne rajta elegendő dolog, az lenne csak a csúfos pofáraesés.

Kicsit szomorú, hogy a tanulás a legtöbb tárgy vonatkozásában egyenlő a magolással, majd a vizsga után el is felejtéssel, de hát na, meg kell tartani az egyetemen-sok-hasznosat-kell-tanulni-féle látszatot.

2013. december

Ez az elittársas reklám olyan ocsmány... ,,Nálunk a felhasználók 70%-a diplomás. Regisztráljon igényes társkeresőink oldalán." Ebben csak az elit kifejezés gáz, meg az igényes. Lehetne inkább nemalacsonyodomle.hu vagy jolelvagyokszallva.hu. Tény, hogy vannak olyan emberek, akiknél a diploma alapkövetelmény, de nem kéne reklámozni, mert szerintem ez nagyon gáz. Végzettség alapján válogatni...

- Bocsi, leejtetted a kesztyűdet.

- Jaj, basszus, köszi... Tegnap kaptam nagyanyámtól, ő kötötte. Kinyírna, ha megtudná, hogy egy napig sem tudtam rá vigyázni.

- Na igen, biztos elég ostoba és szánalmas lennél a szemében.

- De attól még jóképű.

- Hááát... Kicsit asszimmetrikusnak tűnsz. Amúgy az egyik karod rövidebb, mint a másik, nem?

- MI VAN?!

- Höhö.

- Tudom, hogy ez nagyon gáz, és túl filmbeillő, de... nem iszol meg velem egy KAKAÓT?

- Dehogynem.

...

- Na és mik a terveid az elkövetkezendő napokra?

- Tanulnom kell. Vizsgaidőszak, tudod.

- Oh, értem. Biztos menni fog, csak ne parázz rá, mert felesleges.

- És te? Már végeztél?

- Ja nem, az én céljaim nem igényelnek diplomát, de január másodikától megyek gyakorlatra.

- Aha. Mennem kell. Szia!

Milyen romantikus!

A maci és a törött miki kedvéért

Így most már látszanak.
Mondjuk oda a maci mögé-mellé még kellene valami...

Hömm

2013. december

A mai álmomban nem hullottak ki a fogaim, de megint összeragadtak, és emiatt nem tudtam belebeszélni a telefonba, pedig munkaügy volt; ezen felhúzta magát a főnököm, és lerakta a telefont, utána pedig kirúgott egyednek éreztem magam.

Az előbb voltunk lent mamáéknál, mert mama akart egyet ebédelni velünk. Hát jó, túléltük, de vannak dolgok, amik nem változnak, például tata folyamatos italkínálgatása, mert nem érti meg, hogy más emberek nem isznak folyamatosan.

Kaptunk ajándékot, mamától tusfürdőt, meg samponokat, és keresztanyánk is küldött nekünk ajándékcsomagolásban kézmosót és tusfürdőt. Az ilyesfajta ajándékokat mindig furcsálltam. Nem az elégedetlenség beszél belőlem, félre ne értsd, mert amúgy nem számítottam semmire, egyszerűen csak... sampon, meg szappan karácsonyi ajándéknak? Mondjuk legalább erre egy darabig nem kell költeni...

Rossz, amiért így gondolom?

Karaasonfa

2013. december

Az elmúlt egy hónapban elég érdekesen fekszünk-kelünk, Perdita is délben kel, meg én is, aztán éjjel még nagy elevenen reménykedünk abban, hogy találunk valami értelmeset a tévében.

Éjjel is fennvoltunk még, Perdita hirtelen előkapta a műfenyőnk tetejét, hogy idén díszítsünk fel csak annyit belőle. Feltettük az asztalra, hogy ne jelentsen kísértést a macskáknak a földön, és hipp-hopp feldíszítettük, nagyon kis aranyos lett. Tettünk alá üres dobozt, meg karácsonyi díszeket, szóval kis csinos lett az egész.

Minden évben kislány a fánk.

 Persze sötétben a legcsinibb, de azokkal a fényviszonyokkal

nem igazán tud elbánni a gép.

Mondjuk a macinak ez nem a legelőnyösebb kép...

Ő meg eredetileg gyertyatartó, de eltört, és nem tud megállni, csak ha nekitámasztjuk valaminek, de olyan aranyos, hogy ő se maradhatott ki a fa alól.

Már megint fogak

2013. december

Megint azt álmodtam, hogy kihullottak a fogaim. Egyszerűen nem értem, mi akar ez lenni. Ha bizonytalan időszakot élek, automatikusan kattan bennem valami, és a foghullós sztori, mint lehetséges álom, bekerül a többi közé? Tényleg mintha be lennék programozva.

Na de ma új fordulatot vett a történet. Megint úgy kezdődött, hogy összeragadtak az alsó és felső fogaim (a hátsók, ugye), és a feszegetéstől elkezdett inogni az összes. Megint futottam a fogorvoshoz, hol engedtek a fogaim, hol megint összeragadtak, egyebek. Volt most a doktorbácsinak asszisztense is, de lehet, nővérke volt, tudja a fene, mindenesetre ott okoskodott, meg volt egy olyan megjegyzése, hogy: ,,Látom, elment a baba, pedig már volt egy kis pocakja", én meg néztem rá, hogy miről beszél, meg alapból mit képzel, hogy ilyesmit mond - nem mintha lett volna tényleges oka, de azért meglepődtem, mert a terhesség közelében se jártam, szóval mindegy, de ha jártam is volna, nem valami illendő dolog megjegyezni egy nőnek nagy vigyorogva, hogy ,,látom, elvetéltél" - persze ahhoz, hogy valaki ilyesmit konstatáljon ránézésre egy nővel kapcsolatban, kellene egy-két különleges képesség.

Tehát itattak velem valami sárga löttyöt, aztán otthagytak, mint akik jól végezték dolgukat, és mivel ennyire magabiztosan hagytak ott, gondoltam, ennyivel meg is oldódott a dolog, már nem is mozogtak vészesen a fogaim. Elsétáltam tehát, mentem, mentem, és egyszer csak durván a markomba ömlött egy rakat fog, a többi meg elkezdett inogni. Beálltam egy tükör elé, és néztem, mi a fene van, teljesen úgy néztem ki, mint egy öregasszony, de azért még volt pár fogam. Futottam hát vissza a rendelőbe, de nem találtam senkit, mindenesetre megint beálltam egy tükör elé, és észrevettem, hogy nőnek az új fogaim, szép egészségesek, fehérek. Elkezdtem kiszedegetni a többi inogót is, amik alatt már látszott az új fog, és néhány perc után már Perditának mutogattam a fogazatomat, hogy nézze meg, ez nagyon furcsa, adtak valami löttyöt, és ez történt!

A dolog szépséghibája annyi (már ha magát a történet első felét nem számítjuk), hogy az egyik hátsó fogam nem akart kijönni, de nem is nőtt alatta új fog, szóval továbbra is ott volt bennem, hogy az majd megint megindítja a többi fogamat, vagy megint összeragad a többivel, úgyhogy...

Ennyi vót.

Hát nem fantasztikus?

Tegnap mondjuk gondoltam a fogaimra, mert ettem egy Snickerset, és nem esett jól, és egy órán keresztül azon gondolkodtam, vajon kilyukadt-e az egyik HÁTSÓ fogam, de valamiért mégse érzem az összefüggést, mert eddig is ilyeneket álmodtam, mindig a hátsó fogak miatt volt az egész...

Karácsony és foci

2013. december

Nem történik sok minden... Tavaly úgy döntöttem, idén nem fogok karácsonyozni, ehhez továbbra is tartom magam. Ugyan anya húga (keresztanyánk) meghívott minket karácsonyi ebédre mamáékkal együtt, de azt mondtam, Rúéknál leszek. Persze nem leszek ott, de ha válaszul a meghívásra annyit mondanék, hogy: ,,Miért akarnék átmenni?", menne a nagy hiszti, hogy milyen bunkó vagyok. Pedig tényleg: miért akarnék? Pár utcával laknak odébb, és soha nem látjuk őket annak ellenére, hogy nagyjából kétnaponta jönnek mamáékhoz. Ha háromévente lenne karácsony, milyen sűrűn találkoznánk?

Persze így leírva látni a gondolataimat megint csak bűntudatom támad.

De nem, nem megyek át... hallgatni keresztapánk beszólásait vagy monológjait arról, hogy Perditával mindketten elkényeztetett élősködők vagyunk. Vagy ülni a kínos csendben, mert igazából már tök nagy köztünk a távolság. Perdita mondjuk megy hozzájuk, merthogy keresztanyánk tök finomakat csinál karácsonykor, meg kíváncsi a kiscicára is, hogy mekkorát nőtt azóta, hogy elvitték tőlünk. Engem is érdekel, de a fényképezős mobiltelefonok korában megoldható, hogy lássam anélkül is, hogy ki kelljen bírnom egy csidi-csudi családi mókát.

Jaj, ez de szomorú, tudom...

Idén még anya se jön haza Angliából, nem állítunk karácsonyfát, és nem is ajándékozunk. Kint köd van és hideg, mi pedig Perditával úgy ülünk itthon, mintha várnánk, hogy valami jó történjen. Pongó hazament karácsonyozni, mi meg sokszor esszük egymást - ha nem a pénz(hiány) miatt, akkor amiatt, hogy ki hagy maga után nagyobb koszt. Szóval... ilyen lesz idén a karácsony.

Ami a tanulást illeti, azzal úgy állok, hogy minden vizsgát januárra vettem fel, két felvonásban lesznek egymás hegyén-hátán, és a bukást elkerülendő eddig összesen annyit foglalkoztam az anyaggal, hogy már KÉTSZER elővettem a Nyelvtudományt, és ez alatt a két alkalom alatt elolvastam a felét, és kihúztam azon részeket, amiket durván be kéne magolni. De mivel magolni sosem tudtam, így a kihúzott részekre úgy tekintek, hogy majd azokat kell átmásolni miniatűr betűkkel egy cetlire. Valamiért még mindig nem tudom komolyan venni a vizsgákat, még a faxbúkos csoportot se nézem már, mert nem is érdekel, hogy kinek milyen vizsgaélménye volt eddig. Néha mondjuk - már legalább kétszer két másodpercig - elkap az érzés, hogy úristen, nem tanultam semmit, át fognak tenni fizetősre, de aztán elmúlik a dolog, és csinálom tovább a semmit. Pedig én amúgy nem ilyen vagyok. Na jó, értelmetlen tárgyak iránt sosem lelkesedtem.

És hát ami a Nyelvtudományt illeti, ennyi szánalmas kotyvaszt én még nem láttam hatvan-hetven oldalon keresztül. Minden kérdésre olyasmi a válasz, hogy: ,,Nehéz lenne pontosan megmondani, de...", ,,Nem született erre még pontos meghatározás, viszont..." vagy ,,Izéke szerint ez van vagy pedig az, ugyanakkor Hozéka úgy gondolja..." Bah. Ha nem tudunk semmiről semmi pontosat, hagyjuk a francba az egészet. Olvasom, és arra gondolok, hogy jó, ha egy dologra van ötven elmélet, majd vizsgán legyártok egy ötvenegyediket. Csak aztán beugrik, hogy ja, nem, ez nem így működik... Mindenesetre zavaró, hogy ilyen értelmetlenségekbe kell időt ölni, és a tény, hogy sosem tudtam nyelvtani szabályokat és definíciókat magolni, némileg... aggasztó. De még nem aggok. Höhö.

Egyébként ugye volt egy kis pénzem, az a hatezervalamennyi, amit nyertem múltkor a lottón, és még hozzácsaptam a vasalós pénzt, így lett egy tízezresem, amit feltöltöttem egy online sportfogadó irodába. Rútól jött az ötlet, ő előttem néhány nappal regisztrált fel, és annyira belelkesedtem, hogy még aznap (december negyedikén) elrohantunk a bankba betenni a számlámra a vagyonomat.

Na, ennek a pénznek az lett rövid pályafutása, hogy kezdetben követtük egy hapsi tippjeit, amiktől az első két nap után már gyászoltam a kis vagyonomat (ezt hívják ,,bukószériának"), viszont aztán sikerült felvinni a dolgot huszonkétezerre úgy, hogy a hapsi tippjeit kevertük egy másik hapsigárda tippjeivel. Végül is a következő bukószéria már úgy tűnt, nem akar véget érni, úgyhogy tegnap kivettem a tizenhatezret, még mielőtt sikerül levinnem nullára.
Bevallom, egy kicsit hiányzik ez a tippelősdi, na de majd egyszer...!

Fogas kérdés

2013. december

Az elmúlt két évben elég sűrűn álmodtam azt, hogy kihullanak a fogaim. Minden egyes fogam inogott, ha pedig hozzájuk értem, egyből kipotyogtak, de sosem fogytak el. Egy idő után aztán elhatároztam, hogy ha legközelebb ilyet álmodok, megpróbálom tudatosítani magamban, hogy ez csak álom. A legközelebbi ilyen álom alkalmával megint megindultak a fogaim, elkezdtem rohanni, mint az őrült, hogy keressek valami fogorvost, aztán - emlékszem - lelassítottam, és elkezdtem gondolkodni azon, hogy ez nem álom-e, végül is már záporoznak egy ideje a fogaim, mégse fogynak el. El is nevettem magam, mint aki rájött, hogy megint sikerült megviccelni, és azzal megszűntek ezek az álmok.

Azzal magyaráztam ezeket az álmokat, hogy valószínűleg ez a bizonytalanságra utalt, végül is akkoriban munkám is alig volt, és nem is tudtam igazán, mit kezdjek magammal.

De most pár hete megint volt egy ilyen álmom, és ma is. Múltkor olyan erősen szorítottam össze az állkapcsomat akaratomon kívül, hogy reccsentek egyet a fogaim, utána viszont nem tudtam szétválasztani az alsó és felső fogsoromat - olyan volt, mintha karamellát ettem volna, és összeragadtak volna.

Ma pedig megint hullottak. Éppen egyetemen voltam, de inkább olyan romos, kastélyszerű gyermekotthon hangulata volt. Elkezdtek potyogni, és szó nélkül leléptem óráról, nem mertem kinyitni a számat, mert kiömlöttek volna a fogaim. Volt fogorvos a suliban, egy nagyon szerény felszereltségű. Fel is téptem a rendelő ajtaját, és elmakogtam, hogy mi a helyzet, mire a fogorvos hűvös nyugalommal közelíteni kezdett felém egy foghúzóval, hogy: ,,Semmi gond, kihúzzuk a maradékot is." Mondtam, hogy nem, nem húz ki semmit, amíg ki nem találjuk, mi lesz utána, mire azt felelte: ,,Hát beteszünk egy protézist." Ezzel sarkon is fordultam, és elrohantam, nem is tudom már, mi volt a fejemben, de anyához szaladtam, hogy segítsen, mellette biztos véget ér ez az egész hülyeség.

Nem emlékszem többre, de most már kezd zavaró lenni, hogy ilyeneket álmodok. Bizonytalanság most is bőven van az életben, oké, de ha egy kicsit is rossz kedvem lesz valami miatt, egyből jön a foghullás?

Anya nagyon szarul érzi magát kint Angliában, utálja, magányos és ki van készülve, egyelőre viszont nincs nagyon más lehetőség kilátásban. Sosincs elég pénzünk, és sosincs itthon elég kaja, és minden nap eszembe jut, mennyire jó lenne egy csinos kis házba elköltözni, ahol mindenünk meglenne, és nem hűlne ki a szobám fél perccel a fűtés lekapcsolása után. Eszembe jut nappal is, és éjjel is, amikor felébredek, mert fázom, és jah, ez aggasztó, de kopjanak már le ezek az álmok...!

Nem szoktam rákeresni álomfejtős oldalakra, de ez már tényleg zavar, szóval most be is írtam google-be, hátha ír valami újat. Íme a magyarázat a Femina szerint:

,,Ha fogaidról vagy fogorvosnál tett látogatásról álmodsz, talán csak egyszerűen aggódsz a fogaid épségéért. Ám, ha álmodban elveszíted őket, az legtöbbször valamilyen életedben bekövetkező jelentős változásra utal - ilyen lehet például a szakítás vagy a költözés.

A fogak elvesztéséről szóló képek - a meztelenséghez hasonlóan - a leggyakoribb álmok körébe tartoznak. Ezek a képek jelezhetnek önbizalomhiányt, tehetetlenséget, ám az a tény, hogy visszaemlékszel az álomra, arra utal, hogy képes vagy megbirkózni az életedben kialakult nehéz szituációval."

Önbizalomhiány, meg tehetetlenség, jee! És költözés...

2013. december

HÉTFŐN, MIELŐTT MEGYEK RÚHOZ, NYOMTATNI!!!!! (Vinni 1500-at!)

Majdnem

Nincs kedvem írni, de nem akarom, hogy a napi kétszáznyolc olvasóm kétségek közt örlődjön a keddi zh-m eredményét illetően, ezért megerőltetem magam.

Tegnap a faxkönyves nagycsoportban (aminek minden olyan emberke tagja, akinek köze van és valaha is köze volt a szakhoz) a tanárnő megkérte négy csoporttársamat, hogy keressék meg e-mailben. Ebből arra következtettem, hogy én már biztos nem buktam meg, onnantól kezdve viszont már azon agyaltam, vajon elértem-e nyolcvan százalékot. Igazodjon ki ezen valaki...

No mindegy, végül is ma csak annyi derült ki, hogy valami hetvenakárhány pontot lehetett elérni, és fogalmam sincs, melyik pont duplázódott és miért - annyira nem érdekelt, nem akartam matekozni. És mivel a dolgozatokra csak az elért pontszámok kerültek rá, azt sem tudom, mennyi volt a max, tehát a százalékom is rejtély marad, mert nem tartottam lényegesnek rákérdezni a dolgokra. Szóval hatvanhat ponttól volt ötös, de az enyém csak négyes lett, mert csak hatvanhárom pontom lett. Az elmúlt három hétben egyébként nagyon éreztem, hogy valami kis hézag van a nyelvtantudásomban, hát most ebben a dolgozatban pont kiderült, hogy a névelők melléknévvel való párosításában van egy kis furfang, amit egészen máig nem sikerült felfognom, és pontosan három pontot vesztettem emiatt. Szánibáni.

Cö-cö-cö.
Jó, tudom, a négyes végül is némileg jobb, mint a bukás, de na... Négyes. Nem ötös. Csak majdnem ötös. Négyes, tehát nem legjobbak közötti. Cöh! Meg aztán olyan pitiáner hibáim is voltak, hogy mondanám, hogy azok miatt megérdemlem a négyest, de hát inkább azt mondom, hogy FIGYELMETLEN VOLTAM, MERT AMÚGY ÖTÖS LETT VOLNA!

Na... Túlteszem magam rajta.

Amúgy ma három zh-t írtam (igaz, az egyik csak javító volt), tegnapra terveztem rájuk a tanulást, de végül is mindenfélét kitaláltam helyette, például kiporszívóztam, meg garázdálkodtam egy fogadóiroda honlapján...................

Valahogy a keddi zh után úgy érzem, túlvagyok a lényegen. Igaz, még lesz hét vizsga, de abból csak kettőt tartok ténylegesen fontosnak, mert azok legalább szakos tárgyak, a többi meg a töltelék marhaság, amik hat félév alatt teljesítendőek, és nem épül rájuk semmi (kár, hogy azokhoz tartozik a legtöményebb anyag). Persze tény, hogy nem lenne túl jó összevissza bukni, mert ha áttennének fizetősre, falnak mennék, de azt tervezem, hogy nem fogok ideggörcsben, álmatlanul fetrengeni éjszakánként a vizsgaidőszakra gondolva. Megpróbálom jól beosztani az időmet, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Ha valami idén nem sikerül, akkor majd jövőre fog.

Kár, hogy a színházas órát felvettem végül, bah... És én még külön bővítést kértem rá...! Cö-cö.

Pénteken

2013. december

TAPOSNI

A félelmetes kedd

2013. december

Ma írtuk meg a vizsgát az egyik tárgyból, szóval vizsgaidőszakban nem kell vele külön szórakozni, utána pedig azt a nagy zh-t írtuk, ami ha nem lesz meg hatvan százalék, akkor buksika. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt két hétben folyamatosan azon voltam, hogy szépen le legyen fordítva minden nyelvtani szabály, megírtam a próbateszteket minden fejezet végén, és bevágtam az összes létező párbeszédet, amit az elmúlt három hónapban vettünk, mondhatni tökéletesen tudom őket. Mindenesetre azért tök ideges voltam az elmúlt pár napban, ha eszembe jutott a zh, mert ugye ez a szak főtárgya, milyen gáz lenne már megbukni pont ebből, pláne úgy, hogy tök jónak érzem a tudásomat. Aggódtam, hogy majd az lesz, mint általánosban a matekkal: itthon még úgy-ahogy ügyesen megoldottam a korrepetáló tanár (!) által elém tett feladatokat, dolgozatnál meg teljes rendszerleállás következett be, füstölő agy, nyálcsorgatás, meg egyebek.

Szóval arra számítottam, hogy egy brutális, tízoldalas zh-t fogunk írni, tele apróbetűs, párbeszédes feladatokkal, meg egyéb nyalánksággokkal, még fantáziáltam is arról, hogy mekkora menő leszek, merthogy én pont olyan típusú feladatokkal gyakoroltam! Erre kaptunk egy kis négyoldalas foscsit két centis sorközökkel, aminek tökre nem örültem, mert ugye minél kevesebb a feladat, annál nagyobb az esély rá, hogy rosszat írsz. És hát igen... Lesz mit izgulnom csütörtökig, amikor is kiderül, okosabb vagyok-e egy tulipánnál.
Azt hiszem, negyvenhét pontos volt az egész - bár csak futólag számoltam össze a dolgokat, tehát lehet, hogy ötven, mert miért lenne negyvenhét, de maradjunk inkább negyvenhétben -, és nyolc olyan dolog volt, amiben nem igazán voltam biztos. Ezekhez társulnak még azok a hibák, amikről nem tudok, és így simán kijöhet egy bukás. Amin mondjuk eléggé fennakadnék, és kijelenteném, hogy BIZONY NAGYON PECHES FELADATOKAT KAPTUNK.

Az a része muris volt mindenesetre, hogy Posztolós beült mellém olyasfajta reményekkel, hogy majd leshet rólam, és a másik oldalamon lévő fiú is az én lapomra nyújtogatta a nyakát, aztán egy köszi-vel köszönt el tőlem. Tisztára mintha okos  stréber lennék - nyihaha. Szegények... 

Szóval na. Ez nagyon fontos zh volt, én meg megtettem minden tőlem telhetőt, tehát ehhez mérten szánalmas lesz, ha mégis megbukok. Akkor aztán oda lesz a kis önértékelésem, és el kell kezdjem győzködni magam arról, hogy nem vagyok retardált. Ha nem sikerül, mégis mi fog motiválni a vizsgaidőszakban?! Cö-cö-cö.

Egyébként az előtte lévő vizsga elég érdekes volt, egy vékonyka könyvet kellett hozzá elolvasni. Elég komolytalan tárgy, legalábbis ahogy a tanár tartja, és azt mondta, elég elolvasni a könyvet, nem kell bemagolni. Persze ez jó tipp lenne, ha meglenne bennem a képesség arra, hogy első olvasásra felfogjak egy, az idővonalon összevissza ugráló történelemábrázolást a germán nyelvek alakulásával megfűszerezve, de hát sajnos nem így van. Mindenesetre összesen annyit foglalkoztam a tárggyal egész félévben, hogy az első másfél hónapban még bejártam rá (...), viszont egyszer elolvastam a könyvet, majd lerövidítettem, kiemelve a szerintem (!) lényeges dolgokat. Tegnapelőtt aztán ebből a rövidített verzióból írtam fel kérdéseket, és kimásoltam rájuk a válaszokat, így lett öt, kézzel írott oldal a dologból. Persze volt némi bűntudat bennem, amiért a könyv háromnegyedét lényegtelennek ítéltem, de két nap alatt úgyse tudtam volna annyi hülyeséget megtanulni, helyette inkább bevágtam egy rakat évszámot, uralkodókat, ki mit miért csinált, mert ezek voltak azok a részek, amiket épp ésszel felfogtam. Bűntudatom tegnap estére odáig fajult, hogy legyártottam két fecni minipuskát, amit aztán tök kényelmesen fel tudtam használni (de azért kútfőből is írtam pár dolgot, oké?!), mert jól helyeztem el magam a teremben. Ezek a lehajtható asztalkákkal felszerelt székek egész jól tudnak takarni...

Igazából tegnap éjfélig ment a faxkönyves csoportban a pánik, hogy ,,Ti meddig olvastátok a könyvet?", meg ,,Mennyire tudjátok a neveket belőle?" és ,,Amúgy vak a tanár, nem? Meg süket is, azt mondta", úgyhogy ma már mindenki félelem nélkül és különböző módszerekkel vészelte át a vizsgát. Na jó, inkább mindenki az okostelefonjával...

Egyébként soha nem mertem puskázni, de ez a tanár annyira alábecsüli magát, hogy az óráit is feszengve tartja, mintha folyamatosan attól félne, hogy zavar minket, úgyhogy most ezért is mertem az összehajtogatott pulcsimba nyúlkálni, mert szerintem ha észrevette volna, se mert volna szólni. Például az előttem lévő csaj leejtette a telefonját - láttam, hogy épp a Wikipédia volt megnyitva -, mire felkuncogott mindenki, mert ugye egyértelmű volt a dolog, de a tanár nem szólt egy szót se, csak belebújt az olvasnivalójába.

Ezek után lényegtelen, hányast kaptam, mert így nem nagy dicsőség. (És amúgy se ötös, hanem csak négyes!)

No mindegy. Igazából egyik vizsga se érdekel annyira, mint ez a mai zh, úgyhogy... Remélem, nem lesz világvége csütörtökön...!

Valami idegenszerű van a lelkemben

2013. december 06.

Azért írok ritkán, mert az elmúlt három hónapban annyira törekedtem a tökéletes felfogás és életszemlélet kialakítására, hogy a gondolataim nagyrészét már nem érzem helyesnek, ergo bűntudatom támad már csak attól is, ha belerinyálok a blogomba. Talán még mindig - vagy inkább már megint - olyan vagyok, hogy nem írok le dolgokat csak azért, mert nem akarom, hogy úgy legyenek. Folyton intem magam arra, hogy értékelnem kell mindazt, amim van, ugyanakkor van egy kis hang a fejemben, amit folyamatosan próbálok elnyomni, miközben pesszimista módon kilátástalanságról ordibál.

Rendbe kell tennem a nézeteimet, és ki kell szabadítanom a saját magam által felállított szabályok alól a valós érzelmeimet, ha nem akarok gollamizálódni, de majd csak a keddi zh után, mert addig nem érek rá ezzel foglalkozni.

Időjárásjelentés

2013. december

Olyan különleges ma az időjárás! Úgy fúj a szél, mint kora tavasszal, és úgy váltja egymást az árnyék is a fénnyel. Az előbb hirtelen elment a napsütés, és szakadni kezdett a hó nagyjából öt percig, aztán hirtelen elállt, és most megint úgy süt a nap az erdőre, hogy ah... aranysárga most az egész. És a távolban úsznak a hatalmas felhők, mint valami különleges lények, és árnyék-karokkal zúdítják másokra épp a havat.

Olyan mese-mesés látvány, hogy ezt nem lehet nem nyálasan megfogalmazni.

Kilátás az ablakomból

Mi teljesen árnyékban vagyunk, az erdő meg virít. Olyan csini...!
Ennél már csak az szebb, amikor nyáron be van borulva felette, és zölden világít az egész - olyankor mindig bánom, hogy nincs kéznél egy profi gép.