Mert nem akarok besüppedni

Éjszaka mókás ötletem támadt, délelőtt meg írtam egy e-mailt. Az idei évre annyi kihatással van, hogy nem érzem magam tanulás terén céltalannak, és így jó a kedvem. Aztán lehet, hogy a válaszlevél negatív lesz, de van b tervem, ami már elég röhej, de hátha. Ha akarni fogom jövőre is, talán meg tudom oldani. Ha nem, akkor ott a c terv.

Hatkor találkozom Pukkanccsal, aztán jövünk haza.

Anya borsólevest csinál. Pár napja egész jól eszek, jó nagy adagokat.

Foglalkoznom kell a regénnyel is, hiába felhők közt járós a vele kapcsolatos tervem, kiskorom óta vágyom rá.

Fröccs

Ha szar a kedvem, nehezen veszem rá magam az írásra.

Ma mérgelődve keltem, mert be kellett mennem a NAV-hoz ugyanazzal a témával, mint két hete. Anya megkérdezte, ideges vagyok-e, én meg azt mondtam, nem látom a jövőmet. Így ébredtem megint. De ugye attól még, hogy nem látom, van? Aztán inkább befogtam, mert majdnem elsírtam magam. Mókás, nem?

Végül pénz híján nem nagyon csavargok anyával, de azért tegnap lesétáltunk a Coopba, ahol ő elhűlt az árakon, és arra jutott, semmiképp sem szabad hazajönnie. Azért el-elszomorodom, ha eszembe jut, hogy néhány nap múlva visszamegy Angliába. Ez már mindig így lesz? Ugye nem? Ne csak ennyi jusson nekünk egymásból, ez így nem igazság... Szeretném anyát boldognak látni. Megadni neki mindenfélét... Látni, hogy gondtalan, nem magányos, és a legnagyobb problémája, hogy nem tud választani két cipő közül.

Áthívtam holnapra Pukkancsot, sokat unatkozom, meg aztán annyit chatelünk, hogy akkor már át is jöhet. Nem jutottunk előrébb az ideköltözős témával, egyelőre sok minden szól ellene, mivel mindentől messze lakunk, Pukkancs meg nem lát más 100%-os munkalehetőséget a raktáron kívül, márpedig oda csak akkor veszik fel állandósnak, ha vállalja a három műszakot.

Nem tetszik a hajszínem se.

Bevallom, sok mindentől félek. Sok mindent még leírni se merek, még ezt a sort is nehezen.

Szerintem a fröccs...

...az, amikor a vízben állsz, és a melletted lévő az arcodba söpri a vizet.

Nem járok strandra, szóval csak tippelek. Möhöh.

Tegnapról maradt

Egyébként tegnap Pukkancséknál az elbeszélgetés úgy zajlott, hogy Pukkancs sírva-remegve próbált védekezni, aminek a végén a falhoz vágta a hamutálat, az anyja hapsija meg ordított - az elmondottak alapján úgy tűnik, arra megy ki a játék, hogy Pukkancs elköltözzön.

Amikor az elbeszélés végére ért, megjegyeztem neki, hogy van nálunk egy üres szoba. Még gondolkodik rajta, megalázónak tartja, nem akar élősködni rajtunk, nem akar láb alatt lenni, blablabla. Megnyugtattam őt, meg beszéltünk erről-arról, hogy mi hogy lenne, ha nálunk lakna (például segítenék neki az angolban), de nem győzködtem. Aztán lehet, hogy végül marad minden úgy, ahogy most van, mert ma már azt írta, az anyja nagyon kedves - gondolom, bűntudata van.

Értelmetlenségre való lustaságból

Ma reggel még lelkesen jegyzeteltem, mely írókról kell majd tanulnom és milyen témakörökkel kell foglalkoznom, délben vettem egy szóbelire felkészítő tankönyvet, néhány órája meg arra jutottam, hogy nem megyek egyetemre. Minden szakot csak jobb híján jelölnék be. Minek faszkodjak egy olyan intézményben, ahol a leadott anyag 80%-a felejtésre van ítélve, a maradék 20% meg megszerezhető könyvekből is? Őszintén zavar, hogy így megy ez.

Most, hogy erre ráébredtem, lebiggyesztett szájjal ülök, megint csak céltalanságot érzek. Illetve hát vannak nekem céljaim, de nem állok éppen két lábon a földön.

Egyáltalán nem hajt a papír gondolata. Ez már életképtelenségnek számít, igaz?

És ahányszor leírok valami ezekhez hasonló, jámbor, naiv gondolatot, látok magam előtt egy nagy tömeget, aminek minden tagja a fejét csóválja. Valaki azt mondja, hogy: ,,Ejj, ráébred még ez a lány, hogy nem cselekedhetünk mindig kedvünk szerint!", valaki meg azt, hogy: ,,Mit képzel ez magáról? Én se jókedvemben csinálom azt, amit!"

De azért tudatában vagyok annak, hogy valami mégiscsak kell. Kinéztem egy okj-t, ami bemeneti követelmény egy másik okj-hoz, ami már inkább érdekelne. Nem annyira, de legalább egy kicsit. De ez különösebben nem aktuális még, kell hozzá pár százezer forint.

Írónak születtem

Perdita az előbb benyitott a szobámba, hogy:

- Hallod, anyáék hogy röhögnek? Megtalálták az egyik "regényedet", amit kiskorodban írtál.

És akkor lemegyek anya szobájába, meglátom mama mellett anyát könnyes arccal, és átveszem tőle a borítékot.

Hát... maga a boríték még felkészítésnek is kevés a benne lévő hétoldalas tartalomra. Nem is tudom, fel merjem-e vállalni.

Például átírtam a karácsonyi szöveget, amit meg kellett volna tanulnom, de emlékszem, hogy végül kibújtam a szereplés alól, mert soha nem szerettem az ilyen majomkodásokat, valószínűleg azért, mert osztályközösség se volt.
Rú a benne lévő tartalomra azt reagálta, hogy: ,,Fura, hogy normális felnőtt lettél."

A Mikulás egyik levele az akkori földrajztanáromhoz (és ezt csak azért merem bemásolni, mert ez a legvállalhatóbb):

Zsóka!

Itt sanyargatod szegény T.Z.-seket, a g-sek seggéből pedig még a maradék szart is kinyalod.

Válaszlevél:

Zsóka vagyok, Mikulás!

Igazad van! Egy szajha vagyok.

Egész jó volt a helyesírásom, bár p helyett néha b-t írtam, és a mindedj is ott van néhány helyen, amire Rút is megtanítottam, szóval néhány párbeszédet úgy szoktunk lezárni, hogy MINDEDJÖ. Úristen, lehetséges, hogy még mindig tizenegy éves szinten vagyok?

Dehogy. Tizenegy évesen voltam felnőtt szinten, igaz?

Az egyik levél egy primitív  cinikus, Mikulás napját váró különkiadás egyébként (,,És emlékszem, hogy lehúztam a szakálladat"), három A4-es oldal, és egy olyan beteg, perverz illusztrációt készítettem a legvégére, hogy inkább be se teszem ide.

Igazából szerintem csak jó volt a toll, és élveztem, ahogy fog a lapon. Nem voltak különösebb szándékaim, oké? Az is rejtély, ki az az Évi, de szerintem csak egy random név.

Jaj, milyen rég volt már szó a hajamról!

Ugyanabban a fényviszonyban három különböző szín - avagy most akkor mi van?

Tipp: Ne otthon vágassatok hajat!

Pukkancs otthona

Szóval.

Pukkancs április végéig egy csöves, gettós koleszban lakott, szóval a legtöbb munka utáni csavargást azért zártuk le fél kilenckor, hogy ne kelljen túl későn mászkálnia a környéken, nehogy megszurkálják. Az anyja nemrég összejött egy hapsival, akivel felköltözött Pestre albérletbe, és megkérdezték Pukkancsot, akar-e velük menni. Pukkancs sokat agyalt ezen, mert azt gondolta, biztos lesz ennek hátulütője, mármint azon kívül, hogy haza kell adnia, de végül, arra gondolván, hogy nemsokára úgyis kiteszik a koleszból, Nógrád megyébe meg eszében se volt visszamenni, belement a dologba. Szóval májusban felköltöztek egy lakásba, amit én amúgy nem értek, mert van egy kihasználatlan szobájuk, és így minek ekkora lakás, de amit Pukkancs azóta is sérelmez, az az, hogy havi hatvanat haza kell adnia, ami a lakhatást és a kaját foglalja magába, tehát ebből még mindig nincs bérlete, se cigije, se szórakozása, plusz nem is eszik ő olyan sokat (munkába se hoz kaját). Emellett az anyukája hapsija tipikus okoskodó ember, aki Pukkancsot sírásra tudja késztetni egy-egy veszekedés alkalmával, holott Pukkancsból nem nézné ki az ember, hogy egyáltalán tud sírni. Aztán még ott van az, hogy Pukkancsot gyengének, céltalannak és negatívnak tartják, aki egyedül nem tud semmit megoldani, és nem tesz semmit az előrejutás érdekében, ami Pukkancsot még jobban felhúzza, mivel nehéz úgy előrébb jutni, hogy otthon lehúzzák az embert, és ezzel elveszik tőle a kilátásokat. Pukkancsnak viszont van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy iszonyatosan ki tud magából kelni, ha beszólnak neki, és olyankor nagyon durván káromkodik és iszonyat nyersen beolvas mindenkinek, szóval valószínűleg emiatt nem tudják őt komolyan venni, és emiatt kerüli el a figyelmüket az, hogy Pukkancs valójában min is van kiakadva.

Tegnap aztán Pukkancs anyukája viccelődött azzal, hogy ha lesz új gyereke, annak majd mindent megad, amin Pukkancs felhúzta magát, mert neki van egy tizennégy éves húga, aki otthon lett hagyva Nógrád megyében az apjukkal, mert a kiscsaj nem akarta otthagyni a sulit és a barátait, és ennyiben lett hagyva a gyerek, ha jól tudom, az anyjuk pénzt se küld neki haza. Tehát Pukkancs a fejükhöz vágta, hogy két ilyen fogyatékos ne csináljon gyereket, ha még a húgát se képesek felnevelni, és ebből elég nagy cirkusz lett.

Utána Pukkancs randira indult a legutóbbi lánnyal, de előtte még szóltak neki, hogy holnap - azaz ma - el szeretnének vele beszélgetni. Pukkancs oldalát aztán fúrta ez a dolog, hogy miről akarhatnak vele beszélni, írt is nekem chaten, és találgattunk, és arra jutottunk, hogy biztos jönnek majd a ha-nem-tudsz-viselkedni-mehetsz-amerre-látsz dumával. Közben az anyjának is írt, hogy mondja el, mi lesz a téma, és persze a bunkó stílusa, amin megint összevesztek, de úgy, hogy az anyja hapsija felhívta őt telefonon, és azt mondta, alaposabban el kell vele beszélgetniük, mint gondolta, és sajnálja, hogy Pukkancs meglopva érzi magát, mert igazából így is ő állja a kiadásokat (mármin a hapsi). Utóbbi kijelentés újabb idegőrlő kérdéseket szült Pukkancsban, és mindenki fizetését összeadva kiszámoltuk, hogy mindent befizetve is havi 150-200.000 forint kerül megtakarításra.

Szóval aztán ezekről a dolgokról beszélgettem Pukkanccsal éjjel háromig, például mondtam neki, hogy ne beszéljen nekik a félelmeiről és aggályairól, mert csak támadási felületet biztosít, és ne legyen őszinte, ha az órabérét kérdezik - mindig mondjon kevesebbet. Leírtam neki, én hogy próbálom kerülni a konfliktust Perditával, és kértem, hogy próbáljon majd higgadt maradni, és semmiképp se káromkodjon, plusz lőjön el olyan mondatokat, hogy: ,,Lécci, most hallgassatok végig beleszólás nélkül", és vázolja fel nekik a kiadásait, hogy megértsék, hiába dolgozik, nem tud félretenni, és így kirepülni se.

Ezt egyébként elmeséltem anyának, és amikor meghallotta, hogy Pukkancs hatvanat ad haza, felkiáltott, hogy komolyan?!, és azt mondta, hívjam ide havi 20-25-ös szobadíjért, az ő szobája úgyis üresen áll. Ez egyébként nekem már eszembe jutott nem egyszer, de mégis tartok ettől, mert nagyon féltem a szabadságom, hogy túl sokat akarna velem lenni és sose lennék egy percet se egyedül, meg ilyenek. Ugyanakkor elgondolkodom azon is, hogy szabad-e önzőnek lennem ilyen helyzetben, hiszen Pukkancs a barátnőm és utál otthon lenni, és kikértem Rú véleményét is. Szerinte ha ideköltöztetném Pukkancsot, sose költözne el, amit enyhe túlzással úgy ért, hogy Pukkancs aztán évekig nálunk lakna. Ami a másik, az az, hogy együtt élve lehet, hogy megváltozna a kapcsolatunk, és rettegek attól, hogy egy idő után úgy összevesznénk, mint múltkor chaten a nyolcórás vita során, és aztán mihez kezdenék? Nem vagyok olyan gyerekes segg, hogy azt mondjam, húzd el a beled, nem akarom, hogy itt lakjál, viszont amíg Pukkancs diák, és nincs biztos, korrekt állása, addig esélye se lesz elköltözni máshova.

Tehát ha azt vesszük, hogy jelenleg hárman lakunk itthon, a céltalan Perdita, a kényelmes Pongó és a tobzódó Róka, akkor az önértékelésnek csupán fogalmát ismerő Pukkancs simán jöhetne ide, és soha senki nem támadná amiatt, hogy pótvizsgáznia kell októberben. Viszont október 31-én lejár a tanulói jogviszonya, utána teljes rejtély, hogy mennyi időn belül talál munkát diákszövetkezetek nélkül. Azt viszont tudom Pukkancsról, hogy régóta vágyik saját életre, és nem is ábrándozik saját lakásról, mert már annyitól teljesen elégedett lenne, ha tudna fizetni magának albérletet, amiben nem kell osztoznia két emberrel egy szobán, és elég büszke természet, szóval nem hiszem, hogy itt akarna nálunk ragadni, eleve messze lakunk mindentől. De még mindig ott van az, hogy mi van, ha együtt lakva veszekednénk, és vajon hogy viselné, hogy alig vagyok itthon.

Jaj, és ráadásul néhány hónapja felvetettem érdekességképp Perditának a kérdést, hogy mit szólna, ha egy barátnőm nálunk lakna (a gettós kolesz miatt), zavarná-e, és valahogy kilyukadtunk arra, hogy Pukkancs a lányokat szereti, amit már kurvára bánok, és nem tudom, Perdita elfelejtette-e már, vagy hogy be tudnám-e adni neki, hogy Pukkancs egy másik barátnőm, nem az, akiről egyszer meséltem neki. Azután egyébként abba is hagytam a Pukkancsról való csevegést, azóta nem is beszéltem róla, és tudom, hogy egyáltalán nem lett volna szabad kikotyognom a dolgot, mert ez Pukkancs magánügye, annak mondja el, akiben megbízik. Nem mintha Perdita ítélkezős fajta lenne, sőt, Perdita sokszor hagyta el sírva a családi ebédek színterét azért, mert megvédte a buzikat, és emiatt keresztapánk kigúnyolta. Mindenesetre remélem, Perdita azóta kiszórta magából a felesleges információt, mert bűntudatom lenne, ha Pukkancs abban a hitben jönne-menne nálunk, hogy a titka biztonságban van, miközben mindenki tudja, mi a helyzet.

Szóval ezeken agyalok, nem tudok dűlőre jutni, mindenesetre várom, mire jutnak ma Pukkancsék az elbeszélgetés során, aztán eldöntöm, agyalok-e tovább vagy sem.

Célokkal ébredő heves szívdobogás

Nem tudtam aludni a Forma 1-es zajtól, és az első, ami eszembe jutott, az egyetem, úgyhogy ki is ment az álom a szememből. Tisztára izgalomba jöttem az újraérettségizés gondolatától, azon agyaltam az ablakon kibámulva, hogy majd a kari alapozó tárgyakat nem is kell újra megcsinálnom, hanem kérvényezni fogom, hogy fogadják el a krediteket, és ez mennyivel jobb lesz már. Aztán eszembe jutott, hogy mekkora szopás lenne, ha nem jutnék be, vajon lesz-e időm tanulni egyáltalán, meg blabla, szóval el kell kezdenem minél előbb, mert ha végül tényleg kimegyünk külföldre, egy darabig szüneteltetnem kell úgyis a tanulást...

Pukkanccsal amúgy egy-két hete játszottunk a raktárban, épp nem volt feladat, és volt nálam egy olló, mellettünk meg egy csomó, nem használt pántolószalag, amit unalmamban darabokra vagdostam. És elkezdtem azzal szórakozni, hogy a kezembe fogtam egy rövid, egy közepes és egy hosszú darabkát, és Pukkancs orra alá dugva őket olyanokat mondtam, hogy: ,,Ha a legrövidebbet húzod, sikerül a pótvizsgád" (sikerülni fog neki), aztán ezzel eljátszottunk húsz percen át. Pukkancs például két éven belül vezetői pozícióba kerül, és egy éven belül el tud költözni albérletbe, attól viszont teljesen kiakadt, hogy egy éven belül meg fogja dugni egy férfi (,,Fúj, ne már, a kurva anyját dugja meg a rohadék!"). Én viszont nem kapok visszhangot írással kapcsolatban két éven belül se, és három éven belül se fogom elkezdeni az egyetemet, Rúnak viszont nem sokára beindul a videós karrierje, és idén megnyerem a lottón a főnyereményt. Ha az utóbbi bejön, egy ideig tud majd vigasztalni.

Tegnap amúgy annyira untam magam, hogy elkezdtem angol szavakat kiirkálni, hogy megtanuljam őket, de közben Pukkancs is feljött chatre, és eléggé kivolt, és 3-ig beszéltünk. Majd írok róla, de most éhes vagyok, nem ettem a tegnapi ebéd óta (szerettem volna repetázni mama flekkenéből, de tata kint hagyta, és beköpte a légy, érted, azt a tökéletes, iszonyat finom flekkent beköpte a légy, aztán ennyiben hagytam az evéstémát).

Csudijó

   Szóval kövi héten nem megyek dolgozni, merthogy anya itthon van szombatig, és akkor elég gáz lenne dolgozni és aludni felváltva, de mióta elmentek keresztanyámék, anya lent tévézik vagy olvas a szobájában, fel se jön. Eléggé unatkozom itthon, ez a második hétvége az évben, amit itthon töltök, de jövök-megyek fel-alá, nem találom a helyem, magányosféle vagyok.

   Keresztszüleink hétfőn leviszik anyát a tanyájukra szórakozni, szóval én aznap át is megyek Rúhoz, másnap meg hazajövök, mert anya is csak másnap jön.

   Jó unalmas itthon.

   Megy egyébként a tévében Az utolsó léghajlító film, elég szarra sikeredett a meséhez képest, mert semmit nem ad vissza a hangulatából, és csinálhatták volna izgalmasabbra, de olyan szépek benne azok a kung fu mozdulatok, hogy ah, csak azok miatt jöttem ki elégedetten a moziból, és most eszembe jutott, hogy még mindig semmi közöm nincs az ázsiai harcművészetekhez - olyan fancsalító.

Magyar szak

Ma jöttek anya húgáék ebédre. Volt mindenféle szokásos: tata agresszívan kínálgatta a piát, két ember mindig veszekedett, másik kettő oldani próbálta kettejük között a feszültséget, Perdita sírva csapta be az ajtót maga mögött, blablabla. Most azért többet voltam lent a családdal, mint máskor, bár egyszer tata rám ordított, de már megszoktam, hogy hülye, úgyhogy ilyenkor már csak sóhajtok egyet.

Hollót felvették az Óbudaira, bár elcsodálkoztam, amikor mondta, hogy végül nem emeltezett semmiből, a ponthatáron meg végképp fennakadtam, mert hát hogy lehet egy mérnök szakon 300 alatti ponthatár az államin? Na mindegy, fura, mert én eddig abban a hitben éltem, hogy oda zsenik jutnak be, Holló is elég okos gyerek, azt hittem, ez valami 400 pontos szak. Klassz lenne, ha mondjuk magyar szakra se kellene emeltezni magyarból, csak simán jelentkeznék, aztán felvennének, még a pontom is elég lett volna idén. Ilyenkor azért vérzik a szívem, hogy nincs magyar emeltem, hiába lenne meg a pontszámom. Úristen, de rossz. Megint csak ácsingózok a kirakat előtt.

Nem akartam egyébként írni erről, mert már én is érzem, hogy elég retardáltnak tűnhetek azzal, hogy évről évre új egyetemre járok, de mostanában azon gondolkodom, hogy jövőre megcsinálom a magyar emeltet, és felvételizek magyar szakra. Anno, érettségi előtt úgy voltam a magyar szakkal, hogy ott úgyse az írást tanítják, de ha mégis, csak rám erőltetnének stílusokat és módszereket, úgyhogy be se jelöltem, és aztán még sokáig úgy voltam vele, hogy nem tudnék mit kezdeni a magyar szakkal. Mostanában viszont tudatosult bennem, hogy legalább irodalmi téren művelt akarok lenni, és szükségem van kapcsolatokra és jó tanárokra, hogy legyenek olyan emberek körülöttem, akiket élmény hallgatni, akiktől tényleg lehet tanulni, akik segítenek és akik lelkesítenek. Ezt sajnos holland szakon nem kaptam meg minimális szinten se, tök nagy csalódás volt, mint valami kezdetleges szak, amin még nagyon sokat kell dolgozni, hogy valódi, egyetemi szintű oktatás folyjon rajta. Októberben ugye én még bejártam a suliba, abban a félévben indult a Kreatív írás minorom, ahol konstatáltam, hogy léteznek még nagy tudású tanárok, viszont a Kreatív írás szak számomra mégis kevés volt, mert inkább a magyar szak mellé lehetne kiegészítés, ergo a legtöbb íróról, akinek a neve felmerült, szart se tudtam. Tehát magyar szakra akarok menni.

Azért jut eszembe mindig az egyetem, mert ahányszor elgondolkodom, mi tenne elégedetté vagy mit éreznék hasznosnak, és milyen képzésre kellene járnom, mindig az egyetemhez lyukadok ki. Nem vagyok sznob, nem nézem le a kétkeziseket, nem gondolom, hogy a diplomától, mint papírtól, több leszek, de végignéztem az okj képzések listáját, és nem érzem magaménak egyik szakmát se (tudtátok, hogy létezik kéményseprő okj?), ami meg egy morzsányit is érdekelne, az három éves, és a faszom se fog egy szakmát három évig tanulni, miközben nem is érdekel, akkor már inkább egyetemre megyek ezredszerre is, mert egyszer csak elvégzem az egyiket, basszus, csak törekednem kell rá, hogy béke legyen a lelkemben, és legyen mindig mit ennem, és akkor nem fog eltörpülni a tanulástéma.

Amikor Rúnak megjegyeztem ezt az ötletemet, nem nézett rám hülyén. Mármint én azt hittem, majd a homlokára csap, hogy úúristen, ez már megint új szakra akar menni, de végül is tetszett neki az ötlet. Még nem tudom, hogy kezdjek neki, fogalmam sincs, milyen írókat kell ismerni egy emelt érettségihez, azt se tudom, szóbelin kell-e fejből verseket szavalni, és rettegek a nyelvtani résztől, mert máig sem tudom, mi az a zöngésség szerinti teljes hasonulás (ötödikben majdnem megbuktam a hangtörvények miatt, fú, mennyit bőgtem, sehogyse értettem a dolgot), de majd veszek érettségire felkészítős könyveket, elolvasok kötelezőket, összeszedek életrajzokat, és kifaggatok egy lányt, akit még az előző raktárban ismertem meg, ő emeltezett magyarból, ha jól emlékszem.

Csak egy kicsit ijesztő, hogy segítség nélkül kell rá készülnöm, mert ez nem olyan, mint az angol anno, ahol legalább volt fogalmam arról, mi kellhet egy emelthez, most viszont csak annyit tudok, hogy ez sokkal összetettebb, terebélyesebb téma, mint tudni az angol igeidőket és összeszedni egy használható szókincset.

Kisregény egy tahó levélről

Ma este hét körül, amíg Pukkancs bagózott az erkélyen, bekapcsoltam a gépet, hogy adjak Rúnak életjelet, és facebook-on, az Egyéb mappában a következő üzenetet találtam:

Szia Róka!

Anyátok által nagyon csúnyán át vagytok verve, mert folyamatosan hazudik nektek kis korotok óta! Én ismerem az apátokat és nagyon jószívű ember!Az anyátok kis korotokban el akart titeket vetetni csak apátok nem engedte harcolt értetek!

Kovács Tudatlan Pina

Na, hát ezt megláttam, és először az jutott eszembe, hogy ugyanúgy semmibe fogom venni, mint idesapánk hasonló hangvételű levelét kb. egy éve, de a következő másodpercben elöntött a düh. Mert ez egy idegen senki, fingja sincs semmiről, kamuzott neki valamit az a füvesember, és egyből elhiszi, és undorító dolgokat ír idegeneknek idegenekről, és mint aki jól végezte dolgát, még alá is írja, mintha amúgy a facebook nem jelezné ki a nevét. Először begépeltem, hogy Leszophattok, de aztán az jutott eszembe, hogy ez túl egyszerű és értelmetlen lenne, és rögtön meg is bánnám, mert nem akarom, hogy azt gondolja bárki is, hogy egy hülyegyerek vagyok, aki csak ennyire képes - habár tudom, hogy teljes joggal reagálhatnék így. Kimentem a nappaliba - mérgemben rögtön el akartam mondani valakinek, milyen levelet kaptam -, és behívtam Pukkancsot, hogy nézze meg. Elolvasta, és felnevetett, meg én is nevetgéltem, de azért szitkozódtam is, meg magamban össze is raktam egy képet ennek a levélnek a hátteréről.

Tegnap csörgött a telefonom, és láttam, hogy az az idős rokonunk hív, aki felnevelte idesapánkat, és aki azóta se tudja őt levakarni magáról, most is ő tartja el. Mindegy, nem vettem fel, mert tudom, hogy egy félórás önsajnálkozást kellene hallgatnom, meg a sztorikat erről a köcsög emberről. Pár órával később mama átjött, és elmesélte, hogy felvette neki a telefont, és fél órán keresztül hallgatta a sok szart. Viszont a néni azt is elmondta, hogy az önkormányzat megvette a banktól a lakását, így nem teszik ki az utcára - 83 éves egyébként -, viszont ezentúl lakbért kell fizetnie. Az önkormányzat azt is megmondta, hogy idesapánk addig lakhat ott, amíg a néni él, utána mehet, amerre lát - merthogy nincs túl jó híre.

Na mindegy, Pukkancs azt mondta, ne írjak vissza, mert minek, és én is így éreztem, de aztán az jutott eszembe, hogyha a néni meghal, ide fog jönni, és ránk fog szállni, mert nem akar majd utcára kerülni, és reménykedik abban, hogy Perdita és én vagyunk olyan hülyék, hogy foglalkozunk vele. Elhatároztam hát, hogy írok válaszképp egy szuperérett, intelligens kisregényt, amiben finoman közlöm, hogy apánk ne nagyon fektessen energiát a velünk való kapcsolatfelvételbe, plusz megdorgálom a nőt, hogy mit képzel magáról, hogy mer egy idegen nő ellen ilyen pofátlan módon áskálódni. Végül nem küldtem el neki semmit, mert nincs kedvem most ezzel szórakozni, viszont még úgy is, hogy elmúlt bennem a hirtelen felindulás érzete, azt gondolom, hogy egy ilyesmi, teljesen kulturált hangvételű levél nem lenne hülyeség, mert abszolút nem vágyom arra, hogy ez az ember keressen minket akár neten, akár élőben.

Utoljára tizenkét éves koromban láttam, anyával egy bolt előtt parkoltunk, és vártunk egy nőt, amikor ez az ember megjelent, és én annyira megijedtem, hogy lekuporodtam az anyósülés mögé, mert az összes emlékképen, amit róla tárolok elmém legmélyebb bugyraiban, anyát üti vagy a mátyásföldi házunk előtt könyörög neki, hogy menjen vissza hozzá, de olyan emlékem is van, amiben tatát fojtogatja egy verekedést lezárandó. Szóval ilyen dolgok fényében el se tudom képzelni, mekkora barom állat lehet, hogy képes megadni a nevem egy random havernőjének, aki valószínűleg szintén egy tirpák, hogy próbáljon már meg megmozgatni bennem valamit.

Egyébként kb. egy éve idesapám is írt nekünk, bár az azért volt, mert Perdita felbolygatta (reménykedett, hogy mára értékes emberré nőtte ki magát, akit érdemes lenne megismerni). Olyan képtelen faszságokat írt, lekurvázta benne anyát, meg ilyenek, nem is értem, hogy miért pont ilyen módszerrel próbál minket megfogni magának - olyan emberről beszél nekünk így, aki felnevelt minket, érted, mennyi esze van már az ilyennek? Perdita visszaírt neki, lehordta, hogy ugyanolyan fasz, mint volt, aztán letiltotta. Én viszont nem tiltottam le, mert jelezni akartam neki, hogy annyira semmibe veszem, hogy azt is leszarom, hogy fent van facebook-on. Na szóval: miért nem ő írt? Azt hitte, ha hamisít egy referenciát, majd boldogan tapsikolva rohanok elébe?

Persze Perdita is megkapta ugyanezt a levelet, akkor látta meg, amikor hazaérkezvén ledobta magát egy székre. És naná, hogy egyből visszaírt a nőnek, mert Perdita ilyen, szóba se jöhet, hogy átgondolja, amit kapott, és megfontolja, amit ő adna... És hát eleve úgy érkezett, hogy bunkó, undok és nyűgös volt, mert kocsival jöttek Angliából, úgyhogy kurva nagy köcsögséget írt vissza, még fel is olvasta nekünk. Valami olyasmit írt, hogy: ,,25 éves felnőtt nő vagyok, tudom, hogy mindkét szülőm kiábrándító, de nem érdekel, mert nem sokára elhagyom az egész kontinenst." Anya megállt a nappaliban, és zavart arccal nézett Perditára, mint aki reménykedik abban, hogy most valamit nagyon félrehallott, én meg odaszóltam Perditának, hogy: ,,Most aztán nagyon kemény voltál, jó nagy köcsög vagy", mert nem akartam némasággal egyetértést jelezni, és mert kurvára szánalmasnak tartottam - tartom - ezt a reakciót. Érted, ilyet ír anyáról, aki 25 éves létére még mindig eteti, és aki fizeti az egyhetes londoni kiruccanását...

Anya: Mi...? Most tényleg ezt írtad?

Perdita: Igen.

Anya: Tényleg kiábrándító vagyok...?

Perdita: Az vagy.

Anya: De miért?

Perdita: Soroljam?

És ennyi volt a párbeszéd, anya teljesen lefagyott, mint akit megütöttek, Perdita meg bevonult a szobájába kajával együtt. Olyan flegma, rideg és érzéketlen volt, hogy hihetetlen, jól szétbaszta az elmúlt egy hét örömeit. Pedig pár perccel azelőtt kérdeztem anyát, hogy na milyen volt, és mondta, hogy jó, erre kapja ezt a pofont... Próbáltam megvigasztalni, mondogattam, hogy Perdita mindenkivel bunkó, ne vegye magára, de persze ilyenkor hiába mond az ember bármit, ilyesmi fölött nem lehet elsiklani. Anya ezután üveges tekintettel nézett maga elé, nem akarta elhinni, hogy Perdita egy lapra tette őt azzal a farokkal, és azt mondta, akkor ezentúl tényleg szemét lesz, és nem fog pénzt hazaküldeni. Szerintem ugyanúgy fog, mert később majd megenyhül, de majd meglátjuk... Mondjuk nem ártana Perditát valami lépésre kényszeríteni.

De egyébként kurva szar ez az egész... Hazajön anya, ennek a pár napnak arról kellene szólnia, hogy fürdőzik a szeretetünkben, hogy tudja, hogy bár kint él, mi itthon mindig szeretjük és hiányoljuk, erre most azzal a tudattal fekszik le, hogy a lánya egy szerencsétlennek tartja. Mondjuk Perdita vágott már anya fejéhez nagyon durva dolgokat, mármint még amikor anya itthon élt, de olyankor legalább veszekedés közben volt fasz hirtelen felindulásból, most viszont egyszerűen csak így volt kedve.

Úgy szeretném anyát megmenteni és boldoggá tenni...

Házibuli

No, Pukkanccsal két teljes napot töltöttem el, mert végül is szerda este találkoztunk az aznapi műszak miatt. Csütörtök reggel aztán vettünk kaját, és háromig takarítottunk, bár addigra már annyira untuk, hogy egy idő után már nem precízkedtünk, csak úgy nagyjából megcsináltuk a dolgokat, de azért tisztaság lett és rend.

Egyébként a küszöbünk átlépése elég kellemetlenre sikeredett: olyan büdös volt az előszobában, amit még a kutyákra se lehetett fogni, nem is értettem, mi a francért van ilyen szag, tök ciki volt. Később aztán megláttam a felmosóvödröt, amiben állt a koszos víz, ebből következtettem arra, hogy mama segítség gyanánt felmosott az előszobában, aztán otthagyta a vödröt, ami már-már merényletszámba ment ellenem, de sebaj. Megszabadultam a víztől, aztán eltűnt a szag is, csak hát így nem sok esély volt pozitív első benyomást keltenem Pukkancsban.

Takarítás után fürödtünk, és a tévét kapcsolgatva vártuk a vihart, amit annyira beharangoztak. Nem volt nagy durranás, de legalább nem kellett kilencig várni, hogy lehűljön picit a levegő. Aztán megmutattam Pukkancsnak a Kick Ass-t, mert még nem látta, és húzta rá a száját, amiért szuperhősös film, de akartam, hogy lássa, hogy ez nem egy tipikus hősemberes sztori. Tökre tetszett neki. Persze van benne öldöklés bőven, az meg Pukkancsnál pluszpont.

Hm, leírtam, hogy hősember, és rájöttem, hogy nincs is ilyen kifejezés.

Szóval igazából nem csináltunk semmi extrát, csak úgy elvoltunk, mint mindig, jó volt, pihenős, műsorokat nézős, kommentálós. Én mondjuk hét után durván elálmosodtam, viszont Pukkancs közölte, hogy éjfélig nem akar lefeküdni, mert ki kell élvezni, hogy itt van nálunk, szóval miközben filmeztünk, rá-rápillantottam, mennyire van belemerülve a filmbe, és olykor-olykor lehunytam a szemem, hogy pihentessem egy kicsit......... Egyszer arra ébredtem, hogy Pukkancs teljes erőből rám tapsol, hogy NE ALUDJÁL!

Aztán tíz-tizenegy körül ágyba könyörögtem magunkat - Pukkancs nehezen adta be a derekát, legalább egy órán át célozgattam rá, hogy mindjárt megdöglök, ha nem fekszünk le bubukálni. Hihetetlen, hogy ő meg simán kibírta azt a 28 óra ébrenlétet, sőt, szerintem többet is.

Alig akart amúgy hazamenni, jól érezte magát. Azt mondta, olyan, mintha nyaralna, amiért nem Budapesten tartózkodik. És azt mondta a kertünkre - a mi kertünkre! -, hogy tök jó. Igazából elég természetesnek tűnt, hogy együtt vagyunk, végül is a raktárban is hagynak minket együtt dolgozni (kop-kop-kop), eléggé össze vagyunk szokva. Azért ment végül kilenckor haza, mert nem akart zavarni, amikor anyáék hazajönnek. Még azt is megkérdezte, átjöhet-e majd máskor is. Ja, és egy percig se éreztem azt, hogy mehetne már, szóval siker, úgy tűnik, ez tényleg szeretet. Persze nem tudom, a jövőben hányszor fogom áthívni, mert a szobámban ilyen melegben nem sok mindent tudnánk csinálni a haldokláson kívül.

Egyébként jól viselkedett, perverzkedett néha a tőle megszokott módon, de amúgy nem történt semmi különös. Múltkor azt beszéltük, hogy talán csak fellángolása volt irántam, habár a bármit-megtennék-egy-alkalomért szöveg már utána volt, szóval nem tudom, de a lényeg, hogy tudunk beszélni ilyen dolgokról durvább mértékű feszengés nélkül, és ez jó.

Sunyi, piás lotyó

   Szerda este mentem a megálló felé, ahol felvesz minket a céges busz, és nagy örömmel konstatáltam, hogy Pukkancs azon emberek között áll, akiket szeretek elkerülni, mert nem annyira értelmesek, és mellé még férfiaskodnak is, ha kell, ha nem. Az egyik például múltkor odajött hozzánk, közölte, hogy a diákok most nem szedhetnek, hanem egy-egy állandós mellé kell szegődniük, és közben rám nézett, én meg megráztam a fejem, és a mögöttem álló diáksrácra böktem, hogy vigye őt. Erre a hapsi azt mondta, hogy: ,,Biztos nem jössz? Velem jobban jársz." Haha... Végül kiderült, hogy aznap húzták ki egy fogát, és emiatt nem emelhet nehezet, ezért kellett neki valaki, aki segít. Mondjuk tök jó fej, hogy pont velem emelgettetett volna, de sebaj, lényeg, hogy kamus, és ezt egy csomószor eljátsszák egyébként különböző emberek: odajön, és hazudik valamit a főnökség nevében csak azért, hogy legyen egy diáklány az oldalán, aki szórakoztatja. Eddig egyszer se dőltünk be Pukkanccsal, szóval jók vagyunk.

   Na, szóval magamban örvendeztem, hogy most Pukkancs miatt oda kell mennem ehhez a társasághoz - bár sejtettem, hogy ő is csak azért van ott, mert odahívták, és nem akart paraszt lenni -, és iszonyat pontos megállapításokat tett rólam az imént említett kamus ember.

   - Rajtad látszik egyébként, hogy huncut fajta vagy - mondta vigyorogva, mint aki épp bókol. - Olyan sunyin nézel, igazi pesti vagy.

   - Remek... Szóval patkányfejem van?

   - Neeem, én nem ezt mondtam, a patkány csúnya szó. Én sunyit mondtam.

   - Nálam a sunyi egy elég negatív jelző. De oké, mindegy végül is.

   - Te olyan vagy, tudod, milyen? Mindjárt mondom. Dolgoztam egyszer egy kollégiumban, kétágyas szobák, hűtő, ilyenek, volt vagy negyven fok. Na, mondom a társamnak, nézzünk be egy hűtőbe, csak tartanak ezek a lányok vizet. Benézünk, kivesszük a kétliterest, hát, nem éppen víz volt benne. Szóval te is olyan vagy.

   - Aha... Tök jó.

   Ha tudná, hogy szilveszterkor is max gyerekpezsgőt vagyok hajlandó inni... Pukkancs közben nevetését visszafojtva nézte az arcomat. Öt perccel később megkérdeztem tőle:

   - Te hallod, tényleg sunyi fejem van?

   - Nem - nyugtatott meg. - Lotyófejed van.

   - Fantasztikus.

Egy mókás perc a mai napból

Ezen a héten azzal a csoporttal vagyunk, ahol van három diákfiú, köztük egy ikerpár és egy tizenkilenc éves, nagyszájú gyerek, aki macsóként viselkedik, holott süt róla, hogy még kisfiú. Az utóbbi két hétben a szabadságolások miatt előre dolgoztak az emberek, így mára alig maradt munka, de ember is alig, így hárman (Pukkancs, a 19 éves kan és én) elbújtunk a dobozok között, hogy ne legyen feltűnő a semmittevésünk, és sikerült összehaverkodnunk annak ellenére, hogy Pukkancs az első nap kijelentette, hogy ez egy kis faszarc, én meg abban maradtam, hogy tényleg egy kis köcsög, hiszen kineveti az öreg nénit, aki új, és emiatt még nem mozog túl otthonosan.

Aztán a gyerek kérdezett valamit Rúról, ami után megkérdeztem, hogy:

Én: Na és neked van barátnőd?

Diáksrác: Van.

Én: Most nézz a szemembe, és ismételd meg.

Diáksrác zavarba jön, és elneveti magát.

Diáksrác: Jó, hát... miért lenne.

Én: Most komolyan kamuztál? Úgy nézek ki, mint aki kinevet, ha igazat mondasz? Nem egy amcsi filmből léptem ki.

Diáksrác tovább nevetgél.

Én: De ez azért aranyos volt. Ne aggódj, majd úgyis jön valaki.

Ráadásként megveregettem a vállát, hogy a lealázottság érzetét keltsem benne, persze csak hülyültem, ő is tudta (ennyivel amúgy is tartoztam neki a ,,gyere, adj nekem egy öltáncot" dumája után). Vicces volt, hogy egy ilyen sablonos nézz-a-szemembe-és-úgy-ismételd-el szövegtől egyből feladta. Pukkancs ezután megjegyezte nekem, hogy a gyerek múltkor, amikor nem voltam, folyamatosan a barátnőjéről beszélt - durva, hogy cikinek érzi a nincs-barátnő témát, pedig a legcikisebb dolga valójában az, hogy EGYETLEN DISNEY-T SE LÁTOTT SOHA. Hát úristen, öt évvel később születik, és már nem látta a Disney-ket.

Remélem, ha lesz kölyköm, még elérhetőek lesznek a Disney mesék, mert szerintem sokat számít, hogy a gyerek Oroszlánkirályon nő-e fel vagy South Parkon.

Ajtót nyitok

Rú megadta az áldást arra, hogy áthívjam Pukkancsot, azt kérdezte: ,,Miért zavarna? Ő a barátnőd." Hát, jól van... Egy pillanat erejéig azt hittem, elfelejtette, hogy tetszem Pukkancsnak, de az ezt követő poénokból lejött, hogy mégse. Azt azért leszögezte, hogy bennem megbízik, csak Pukkancsban nem.

Viszont baromi sokat őrlődtem ennek ellenére is, hogy áthívjam-e Pukkancsot, mert ez nekem olyan furává vált az utóbbi hat-hét évben, hazavinni bárkit is, megmutatni neki a privát területemet, aztán meg egy napot eltölteni vele. Például volt az a lány, akivel barátnők voltunk általánosban, és kb. érettségiig tartottam a kapcsolatot, na, amikor ő átjött hozzánk, hogy nálunk aludjon, egy-két óra elteltével már alig vártam, hogy elmenjen, mert unatkoztam mellette. Mondjuk vele nem volt olyan a kapcsolatom, mint Pukkanccsal, nem is mászkáltam vele ide-oda, csak ha már nagyon muszáj volt (= nem találtam kifogást), szóval csak nem fog rám törni az érzés, hogy elmehetne már...

Szóval így hívtam át (ekkor már négy órája tartott a műszak):

Pukkancs: Mire gondolsz?

Én (sunyin vigyorogva): Semmire.

Pukkancs: Na, tudom, hogy gondolsz valamire, látszik a fejeden.

Én: Hát... azon gondolkodtam igazából, áthívjalak-e csütörtökre.

Pukkancs: Mi? Komoly?

Én: Ja, de inkább nem, meg amúgy is, akkor nem lesz meg a százezred erre a hónapra, mert ki kellene hagynod a csütörtököt. Szóval mindegy, semmi.

Pukkancs: Komolyan erre gondoltál?

Én: Áh, de már meggondoltam magam, épp csak felvetült bennem.

Pukkancs elhúzott szájjal, várakozón néz.

Én: Vagy lemondasz a csütörtöki munkáról?

Pukkancs: Aha.

Én: Jól van, de takarítunk is. És nem, nem csinálunk semmi olyat.

Pukkancs ördögi vigyort ereszt.

Én: Ne vigyorogjál. Ha hozzám érsz, rád dobom a macskát, és letépi az arcodat.
Pukkancs: Jaj, most komolyan félsz ettől? Kinézel belőlem ilyeneket? (debil vigyor)
Én: Aha.

Tíz perccel később.

Én: Mire gondolsz?

Pukkancs: Semmire.

Én: Ja, szóval csak nézel magad elé, és tök üres a fejed.

Pukkancs: Csak olyan érzésem van, mintha álmodnék.

Én: Mert áthívtalak, mi?

Pukkancs: Aha. Olyan, mintha nem is lennénk itt, de közben mégis. Érted? A raktár is olyan más most, itt ülünk, és nem is szólnak ránk. Máskor meg megy a pörgés.

Viszont azt nem beszéltük meg, ottalvós lesz-e a dolog, de gondolom, igen. Végül is én át akarok állni arra, hogy éjszaka alszom, hogy legalább amíg anya itthon van, ne aludjam át a nappalokat (nem fogok dolgozni se), szóval azt beszéltük, hogy estig kibírjuk alvás nélkül. Ennek fényében viszont köcsögség lenne este elbúcsúztatni Pukkancsot, hogy na, kösz, hogy segítettél, most már mehetsz, bár nem is áll szándékomban. De emiatt gondolom, hogy ez ottalvós lesz. Más esetben nem érezném még úgy, hogy ideje meginvitálni Pukkancsot, meg eleve magamnak való   nagylány vagyok már ahhoz, hogy pizsipartikat szervezzek, de most az enyém a lakás, ki kell használni, plusz nem ártana néha szüneteltetnem a semmi különösre való törekvést. Ráadásul Perditáék nem vitték el a laptopot, úgyhogy rá tudjuk kötni a tévére, és akkor lesz film anélkül is, hogy letöltögetnénk vagy ilyesmi, és jobb lesz a nappaliban ülni, mint a szobámban.

Ma reggel Rúékhoz jöttem, mert anya miatt egy hétig biztos nem fogok itt aludni, és így előre pótoljuk a dolgot. Este megyek vissza dolgozni, aztán holnap reggel megyünk hozzánk. És veszünk fagyit is, chipset is, és takarítás után majd filmezünk és MONOPOLYZUNK. Pukkancs amúgy nem szereti a macskákat, úgyhogy előre szóltam neki, hogy addig kell majd Pompomot gyúrnia, amíg meg nem szereti a kis szőrös mancikat. EZ VAN.


Megjegyzés: Még mindig nem tetszik a hajam.  

Áthívjam vagy ne?

Pár napja írtam chaten Pukkancsnak, hogy Perditáék takarítás nélkül mentek el, úgyhogy mamával majd rendet rakunk csütörtökön, mire felajánlotta, hogy szívesen átjön segíteni, úgyis szeret takarítani. Ezt egyébként már régen is említette, tiszta debil.

Hát, tudom, hogy gáz vagyok, de évek óta úgy érzem, hogy a lakásunk nincs olyan állapotban, hogy barátokat hozzak ide (mondjuk emiatt sokáig nem is fájt a fejem, haha), egyszerűen nem lehet benne rendet tartani, plusz újra kellene festeni a falakat, a fürdőszobában például iszonyatosan sok penész van, és azt is utálom, hogy a kutyáknak bent kell aludniuk az előszobában, mert a szomszéd megfenyegette mamát, hogy feljelent minket, ha ugatnak éjjel (mama persze elhitte, és azóta minden este beteszi hozzánk a kutyákat, ergo kutyaszag van az előszobában). Van bennem ezen dolgok miatt egy kis szégyenérzet, ami miatt meg állandó bűntudatom van - régebben anya mindig mondogatta, hogy biztos szégyellem a lakást, és ezért nem hozom ide Rút, én meg tagadtam, mert nem akartam, hogy rosszul essen neki, de az az igazság, hogy pénz nélkül nem lehet szinten tartani egy lakás küllemét.

De most tényleg fontolgatom, hogy áthívom Pukkancsot, nem is csak takarítani, hanem hogy elhülyüljünk, mert néha eszembe jut, hogy lehet, hogy poén lenne. Soha senkit nem hozok ide (Rú se jön soha, mert allergiás a macskaszőrre), és az elmenetelre való várakozáson kívül semmit nem csinálok itthon, amire rá lehetne fogni, hogy értelmes tevékenység, plusz nem ártana felvállalnom a dolgaimat, elvégre ez a mi házunk és kész, itt élünk és kész, és eleve nem is olyan gáz, mint amilyennek én érzem, ha jobban belegondolok. Tényleg csak egy festés kellene, egy penészirtás a fürdőszobában, és odafigyelés mindenki részéről, hogy mindig szép rend legyen.

Viszont van bennem egy kis aggály is afelől, hogy biztos áthívjam-e Pukkancsot, mert hát néha olyan kis perverz köcsög, meg ha sokáig nézek a szemébe, teljesen zavarba jön, és azt mondja, hogy ilyenkor teljesen megváltozik a tekintetem (mintha legalábbis lenne valami macsónézésem), és tudooom, tudom, hogy nem fog rám mászni, mert félne a haragomtól, de azért ez olyan furcsa helyzet, nem? Áthívom hozzánk a legjobb barátnőmet, aki - elmondása alapján - bármit megtenne értem vagy legalább egy alkalomért, én viszont csak filmezni akarok, meg Monopolyzni, mert számomra ő tényleg "csak" barát. Mondjuk sokszor beszéltünk már ilyen mi-lenne-ha dolgokról, de végül mindig ugyanarra jutottunk:

Én: Különben is utálom a homárokat. Te is gusztustalan vagy, szóval csak szánalomból haverkodok veled.

Pukkancs: Nem vagy te olyan jó csaj, nehogy azt hidd, te lófejű gebe.

(Istenem, mekkora szívás lenne, ha Pukkancsnak másféle humora lenne, mint nekem - valószínűleg már egy fogam se lenne.)

Szóval mivel már sokszor megtárgyaltuk ezt a témát, lehet, hogy nem kellene ódzkodnom, meg illene szintet lépni olyan téren, hogy bemutatom neki a természetes élőhelyemet. Viszont arra sehogy nem vágyom, hogy ő is áthívjon engem, próbálkozott már, de én soha nem szerettem átmenni másokhoz, meg jópofizni a szülőkkel, és rövid időn belül mindig meguntam a dolgot, és alig vártam, hogy hazajöhessek. Ráadásul Pukkancs már előadta, hogy nem kellene félnem attól, hogy megerőszakol (,,Mármint attól, hogy szexet imitálj?"), mert csak annyi történne, hogy az anyukája rám vetné magát, hogy: ,,Ááá, szóval te vagy az a híres Róka!" (úristen, ne), aztán megkínálna piával (nee), és nem fogadna el nemleges választ (nyühűű), aztán kajálnánk együtt (de miért?!), és ennyi. Hát ez nekem bőven sok, kedvelem Pukkancs anyukáját látatlanul is, de nem vágyom rá, hogy körül legyek ugrálva, mintha Pukkancs suncija lennék. Szóval ezt elodázom addig, amíg csak lehet.

Mama adott nekem töltött paprika levest, most azt eszem a hatszáz fokban, de megéri, mert ezer éve nem ettem már mama féle fini ebédet. Már szinte csak szendvicsen élek, habár Rúéknál néha van főtt kaja, de nyomába se érhet mama magyar konyhájának.

Tudjátok, mi hiányzik még?

Az anya féle főtt kaja.

Mese a rókáról, aki nem tetszett magának

   Róka koma egy napon megunta barna bundáját, és lecsupaszítva egy ribizlibokrot befestette szőrét. Mivel nem tetszett neki a kívánt szín, újabb bokornál állt meg, és arról is leszedegette a gyümölcsöket. Azonban a tó tükrébe belebámulva újból az elégedetlenség fogta el, így hát folytatta útját a következő bokorig. Egy éven át bandukolt, mígnem megtalálta a keresett bogyókat, melyek tökéletes vörös bundát varázsoltak neki.

   - Ezután Róka koma boldogan élt, míg meg nem halt - mondaná a mesélő, ha eme történetnek az lenne a tanulsága, hogy nem szabad feladni.

   Ugyanis alig telt el néhány hét, Róka koma rájött, hogy nem is akar vörös lenni. Mit volt mit tenni, megfetrengett az iszapban, hogy eltűnjön bundájának rezes csillogása, ám túl sötét színt kapott, így megmártózott a tóban, hogy egy kicsit világosabb színe legyen. Azonban mire kiért a partra, újra vörös rókává vált. Ezután arra jutott, biztosan az iszappal volt a gond, így hát keresett egy nagy földtúrást, és jól beprézlizte magát. Jólesően meghempergőzött, és élvezte, amint a kavicsok vakarják a hátát. Már majdnem elaludt, amikor egy vakond lépett oda hozzá.

   - Te meg mi a francot csinálsz, Róka koma? - kérdezte a kis földtúró felháborodva. - Mégis mi a fenéért zúzod le az otthonom bejáratát? Tudod, mennyit szenvedtem vele?

   A róka megilletődve nézett körül, majd arra jutott, egy bejárat beomlása fele akkora tragédia sincs, mint az, hogy elvesztette bundájának saját színét, és emiatt nem érzi jól magát.

   - Ne haragudj, Vakond koma, én csak próbálok újra barna lenni, de ez a vörös szín nem akar kimenni a bundámból.

   - De azért segítesz megjavítani a bejáratot?

   - Nincs kedvem, túl ronda vagyok - sóhajtott fásultan a róka.

   - Jól van, igaz - mondta a vakond, amit a róka hümmögve fogadott. - De hadd adjak egy jó tanácsot. Legközelebb a medveszarba mártózz bele, még az is szebben fog neked állni, mint ez az új fekete szín.

   Azzal a pórul járt róka elballagott, és megvárta a következő tavaszt, amikor is végre levedlette régi bundáját.

   Tanulság: a bunda színének megváltoztatása nem elégséges módszer arra, hogy előkerítsük önértékelésünket.

Ma megtörtént az 5083. kísérlet arra, hogy elégedett legyek a külsőmmel. Úgy tűnik, kísért a sötétség. Remélem, egy-két mosás után kopni fog, különben leszarom az egészet. 

(Második tanulság: ha azt olvasod a neten, hogy ne kenj vörös hajra barnát, különben fekete lesz, ne kételkedj.)


Stáblista

Róka koma szerepében:

Vakond komát játszotta:

Megjegyzés: A vakond védett állat, és nagyon kis cuki.
Megjegyzés azok után, hogy rókás képeket kerestem: A vadászok nem emberek. Azon faj, mely képes megölni állatot, majd mosolyogva pózolni a véres test mellett, a Rohadt faszok rendjébe sorolandó.

Magyarország

A raktárban szokott menni a rádió, sajnos csak bizonyos területein, de Oláh Ibolyától a Magyarország mindig megüti a fülem, és olyankor igyekszem nem beszélni, mert nekem igazából tetszik ez a szám, és oda akarok rá figyelni. A hegedűt eleve imádom, és hát szerintem jól össze lett rakva ez a szám. Most épp készülődöm Rúhoz, és folyton ez ment a fejemben, úgyhogy gondoltam, meghallgatom, amíg sminkelek, meg ilyenek. És azt vettem észre, hogy teljesen elérzékenyültem a szövegén. Vannak részek a szövegben, amit enyhe túlzásnak érzek, de van azért benne igazság, és biztos vagyok benne, hogyha ezt a számot lejátszanánk egy külföldre kényszerült magyarnak - mondjuk megállítanánk egy téren, miközben siet a rabszolgamunkába -, elbőgné magát rajta.

Ha én leszek Magyarország királynője (hát most miért ne?!), felállok a pódiumra, bekapcsolom ezt a számot, és annyit fűzök majd hozzá:

- Szépen hangzik, ugye? Ma új nap ébredt. Magyarország a holnapban rejlő bizonyosság.

És ez lesz az újságok címlapján: Vastapsot kapott ifjú Róka királynőnk

A cikkben pedig ez fog állni:

Tudósítónk meghatottság szülte könnyeivel pettyezett jegyzetein csupán ennyi áll: Azt hiszem, jól választottunk. Milliók áldása szálljon most rá.

Na jó, igazából soha nem akartam királylány se lenni. Ha meg valami félreértés folytán az ország élére kerülnék - szavazz rám! -, én az a klasszikus számomra-a-népem-a-legfontosabb típusú királynő lennék. Viszont valaki azt mondta, nincs már királyság, így nem tudok királynő lenni. Ennyi, más szakmát kell választanom.

Anya

   Perdita és Pongó holnap utazik Angliába. Jövőhét csütörtökön jönnek vissza kocsival, mert így elvileg jobban megéri, és persze anya is jön velük. November óta nem láttuk egymást, és akkor is kb. két napra tudott hazajönni. Most egy hétig marad, és akar nekem előre venni valamit, mert augusztusban már hét évet tagadhatok le a koromból. Olyan aranyos... Megbeszéltük, hogy majd elmegyünk együtt vásárolni, és úgy teszünk, mintha szórnánk a pénzt, mintha gazdag anyukaként ugrott volna haza Angliából. Igazából már csak a Libribe is jó lenne együtt bemenni, megnézegetni a könyveket, szóval csak annyi a lényeg, hogy együtt legyünk.

   Az előbb valamiért gondoltam rá épp, amikor Perdita behozta a telefont, hogy anya akar velem beszélni.

   Úgy várom amúgy. Tök fura. Meghatódok, ha eszembe jut, hogy egy hétig itthon lesz, egy hétig itt lesz az anyukám, akihez szemtől szembe beszélhetek, de már előre szomorú vagyok az elválás gondolatától. Meg se szokod, hogy itthon van, és már megy is. Visszaesel abba az állapotba, hogy csak neten keresztül tudjátok tartani a kapcsolatot - az meg milyen már? Úristen, annyira abszurd. Bekönnyezek, ha erre gondolok.

   A távolság gecire szar dolog. Az emberiség szerint legyőzhető, de néha mégis kifog rajtunk, és időről időre elcsitulnak a kapcsolatok.

Rég írtam a hajamról, ugye?

   A múltkori aszkorbinsavas hajvilágosítás annyira hatásos volt, hogy mára teljesen rézvörös vagyok.

   Megint.

   Ebben csak az a vicc, hogy az utóbbi hetekben valami kattant bennem, és már rosszul vagyok ettől a színtől. Egy kevéske vörösre sem vágyom már, egyszerűen nem tetszik, szóval karamell is kilőve.

   Persze nem egyenletesen vagyok vörös, hanem olyan, mintha lehánytak volna, habár egy ilyen pakolás után nem ártana egyből újrafesteni. Borzalmas így - az önbizalmam hetek óta a béka segge alatt van, aztán most így se lett jobb. Addig fogom festeni a hajam sötétbarnára, amíg le nem nő alatta a vörös, aztán majd eldöntöm, akarom-e továbbra is festeni. De többet nem basztatom szegényt, mármint festésen kívül egyéb procedúrának nem vetem alá (szóval nem produkálok magamnak egy héten belül három különböző hajszínt, és nem megyek rá a záptojás szagú hajfestékeltávolító cuccal se).

Ilyen lett a pakolás után.

Ez még nem is lett volna rossz (na jó, de), de három nap múlva hajat mostam, és tádáám, megint...

Coca-Móka

Ezt Rú mutatta az előbb.

(Még undok vagyok vele, amiért el volt tűnve, de azért beszélünk. Írtam neki facebook-on, aztán felhívott.)

Remélem, ezentúl trendy dolog lesz előítéletek nélkül élni.

Egyébként egy kicsit irigy vagyok a Cocára, amiért én még mindig nem találtam meg a módját, hogy megszólaljak, ők meg rányomnak egy bölcsességet a dobozaikra, és máris eljut mindenkihez. Klassz lehet pozitív hatással lenni a világra.

Én is szeretnék szellő lenni, megzörgetni a leveleket.

Iszonyatosan megkurtított bejegyzés

Nagyon sokszor érzek bűntudatot a bejegyzéseim miatt, például ha haragszom Perditára, mert mondjuk beszól valami szemétséget, egyszerűen rossz érzés írásba adni, hogy ilyenkor seggfejnek tartom vagy ilyesmi. Szar érzés leírni, hogy szerintem a kisebbségi komplexusa miatt viselkedik néha úgy, ahogy, és ha mégis leírom, végül kitörlöm a bejegyzést, különben nem tudok nyugodt szívvel kijelentkezni a blogból. Szóval elkezdek panaszkodni a blognak, belelendülök és kivesézem a témát lélektani szempontból, aztán meg arra jutok, hogy nem helyes taglalnom a neten Perdita személyes dolgait. Épp elég elmesélni egy-egy vitánkat Rúnak vagy Pukkancsnak - olyankor is úgy érzem, hogy természetes, hogy a történet engem igazol, de hát nincs ott a másik fél, hogy megvédje magát. De azért elmesélem nekik, ha vita volt, mert jobb kibeszélnem magamból, ha már nem írok róla.

Viszont vannak tények, és nem szabad elfojtanom magamban semmit. Attól még, hogy nem írok le dolgokat, megtörténnek vagy kialakulnak bennem, mint érzés vagy vélemény, és nem gondolom őket másként, mint ahogy írásba is adnám.

Szóval még mindig fennáll, hogy nem érzem otthonomnak ezt a házat.

9:35 van. Kerek 24 órája nem beszéltem Rúval, úgy tűnik, szarik rám, bár nem tudom ezt hova tenni. Tegnap nagyon cuki volt, elhozta nekem reggel az Örsre a papírjaimat, amiket vittem a NAV-hoz (behívtak az adóbevallásom miatt, haha), és mivel biciklivel jött, megkértem, hogy hívjon fel, ha hazaért, vagy írjon, mert tudni szeretném, hogy nem csapták el hazafelé. Felhívott két órával később (kösz), azóta nem is beszéltünk, nem esik túl jól. Mondjuk hajnali 5-kor hívott, de hát tudja, hogy 6-ig nem lehet nálam telefon, azóta meg nem keresett, és a facebook-on sincs egy árva üzenetem. És kétlem, hogy aludna, mert tegnap valószínűleg átaludta az egész napot. Csak az dühít, hogy tegnap reggel azt mondta, hiányzom neki, de most inkább az az érzésem, hogy el lettem felejtve.

Ez tetszett ma

Na, hát az én bioritmusom már a feje tetején áll, és Rút is magammal vontam, úgyhogy már reggel tízkor feküdtünk le, és este fél hétkor keltünk, ami nem túl jó, de hát ez van, nincs sok értelme visszaállni a hétvégére, mert hétfőn aztán úgyis munka. Mostanában Rú szülei úgyis a nővére házán dolgoznak hétvégente, úgyhogy csak mi vagyunk itthon, és nem zavarunk ezzel senkit.

Ma csináltunk lecsót, és megnéztük a Hogyan írjunk szerelmet c. filmet. Nekem való volt, egyszerű kis sztori egy lecsúszott forgatókönyvíróról, akit felkérnek fél évre egyetemi előadónak. Persze eleinte szarik bele a tanításba, és dug közben egy diákot, de menet közben ráébred, mit is akar igazán.

Most nem is a sztori a lényeg, hanem hogy volt benne egy idézet, ami nekem nagyon tetszett, és annyira egyet értettem vele, hogy a következő percben már el is illant maga az idézet, és úgy kellett feltúrnom érte a memóriámat. Tehát egy francia filozófus, Michel de Montaigne mondotta volt: ,,A bölcsesség legnyilvánvalóbb jele a folyamatos vidámság." Persze, a hülyeség legnyilvánvalóbb jele is, de szerintem akkor is kecijó.

Tollhíjasok

Na, lefolyt bennem a kétségbeesés.

Ma már értelmes gondolataim voltak, két-három napja kezdtek megfogalmazódni. Feltettem magamnak a kérdést, mire is van szükségem és mire nincs, és most, hogy ezeket tisztáztam magamban, körvonalazódott egy-két dolog.

Az előbb Pukkancs írta chaten, hogy ma, miközben épp randizott egy lánnyal, odament hozzájuk egy hajléktalan, és azt mondta neki, legyen magabiztosabb és kevésbé naiv, különben nagyon meg fogja szopni az életet. Erről eszembe jutott, hogy középsulis voltam, amikor a villamoson megállt mellettem egy csöves, odahajolt hozzám, és azt mondta: ,,Látszik, hogy te jó vagy. Olyan ártatlan. Maradj mindig ilyen, sose akarj olyan lenni, mint mások." Pedig egész út alatt csak néztem ki a fejemből, nem is volt velem senki, akivel beszélgetve ártatlanságokat mondhattam volna.*

Emlékszem, teljesen el voltam ragadtatva. Csak rámosolyogtam, és annyit mondtam, rendben, ő meg egy bólintással nyugtázta a válaszom. Nem hiszek istenben, de bevallom, aznap elgondolkodtam, vajon léteznek-e angyalok, akik csak azért jelennek meg néha, hogy adjanak egy felejthetetlen tanácsot, amit később, egy borús időszakban vagy egy fontos döntés meghozatala előtt felidézhetünk.

* Ezen bekezdés mondanivalója nem az, hogy én egyedi vagyok és űberelhetetlenül különleges, hanem az, hogy le kell szarni, ki mit mond, amíg úgy érzed, emberileg rendben vagy és nem ártasz másoknak. Meg hát témába vágóan el akartam büszkélkedni ezzel a sztorival, mert számomra hatalmas bók volt, amit a bácsi mondott.

Veled van baj, ha nem kellek

Néhány napja kiírtam egy személyes jellegű kérdést gyakorin, tudván, hogy ezzel támadási felületet hagyok és játszóteret nyitok a fórumon hemzsegő, rosszindulatú egyedeknek, de érdekelt, az emberek tényleg olyan előítéletesek-e, ahogy gondolom, vagy csak én képzelem be magamnak. Nem írtam bele semmi bölcseletet, nem kezdtem el filozofálni az élet miértjeiről, nem nagyképűsködtem, nem hőzöngtem, nem ítélkeztem mások felett - sőt, még csak általánosítva sem említettem meg másokat -, kizárólag rólam szólt a kérdés. Huszonegy ember reagált, ebből egy volt normális - le is szavazták -, a többi pedig lehordott mindennek, volt, aki azt is kijelentette, hogy valószínűleg kamu a kérdés. Nem írtam vissza senkinek, nem láttam értelmét. Másnap törölték a kérdésemet, és kaptam egy figyelmeztetést, miszerint kitiltanak, ha továbbra is csak azért járok a fórumra, hogy valótlan és provokatív kérdéseket tegyek fel.

Mókás.

Sokan nem nézik el, ha valaki másra vágyik, és azt sem, ha valaki évődik - képtelenek más szemszögéből szemlélni a dolgokat, vagy összességében elfogadni a tényt, hogy bizony léteznek emberek, akik nem olyanok, mint ők.

Plusz kaptam egy utálkozó privát üzenetet, miután megvédtem az egyedülálló nők álompasihoz való jogait. A kérdés feltevője nehezményezte, hogy a nők még akkor is elvárásokat támasztanak, amikor ,,nem kellenek senkinek". Magyarán ha egy nőnek nincs párja, ne válogasson, hanem örüljön, ha valaki egyáltalán meg akarja dugni.

Persze a Gyakori Kérdések látogatóinak megszólalásai alapján nem igazságos általánosítani, mivel az oda járó emberek nagyjából egyformán vélekednek a világról, de azt hiszem, a férfiak nem kis százalékának baromira fáj az egyenjogúság, és minden egyes háborgó hozzászólásuk olyan, mintha felsírnának, amiért nem hajthatják uralmuk alá a női nemet.

Vihar nem állítja meg

Olyan brutál vihar van, hogy nem tudom, hogy fogok én így elindulni. Annyira azért nem fontos a munka, hogy kockáztassam érte az életemet, plusz kételkedek abban, hogy egyáltalán jár a hév, merthogy általában mindig meghal az ilyen viharok során (felsővezetékszakadás). Az a durva, hogy ezt megírom Pukkancsnak, és visszaír, hogy nem baj, két óra múlva elmegy a vihar, mire úton leszünk, már el is múlik. Oké, de én egy óra múlva indulok, és ha ilyen idő lesz, nem megyek sehova, mert ez nagyon para. Érted, pirosroasztás van éjfélig, tépi a fákat a szél, de Pukkancsban fel se merül, hogy ilyen apróságok miatt ne lépjen ki a házból.

Csak az foscsika ilyenkor, hogy hol tombol, hol lenyugszik az ég, szóval tényleg nem tudom besaccolni, milyen lesz a húszperces sétám a hévig.

A fa, amire dióbuzogányok nőttek az elmúlt hetek során, megpróbálja betörni az ablakomat.

Lehetne folyamatosan vihar, hogy legyen ürügyem itthon maradni. 

Újabb csodás munkanap

Furcsa az a hangulat, ami a raktárban rám tud ereszkedni, ma olyan súlyosnak tűnt, hogy Pukkanccsal már beszéltünk is róla. Úgy kezdődött, hogy Pukkancs győzködni kezdett, hogy menjünk már ki éjszakára a Margitszigetre úgy, ahogy még télen elterveztük, de a ,,nincs kedvem" és a ,,minek?" szintű szövegeken kívül mást nem voltam képes kipréselni magamból. Kifejezetten az volt bennem, hogy nem akarok menni sehova és úgyis elromlott a kapcsolatunk, Pukkancs viszont mondogatta, hogy neki hiányzik, hogy együtt töltsünk némi szabadidőt is, ne csak munkában találkozzunk. Végül aztán kinyögtem neki, hogy mostanában egész sűrűn szar a kedvem, nincs kedvem semmihez, és legszívesebben egy tóparti ház előtt ülnék a stégen abban a tudatban, hogy szeptembertől tanulhatok, és nem lesz gondom a pénzzel.

Sajnálom, hogy most ilyen vagyok, mert az utóbbi nyolc hónapban annyira topon voltam életkedvileg, hogy sokmindenre rájöttem magammal kapcsolatban, például hogy igazából rohadtul mosolygós és barátságos vagyok, és egyáltalán nem okoz gondot a spontán ismerkedés. Pukkancs is mondta, hogy akarja vissza a régi Rókát, aki csak úgy ontotta magából a pozitív energiát - hát még én hogy szeretném vissza. Nem tudom, hirtelen miért lettem ilyen, de azt hiszem, tényleg a Pukkanccsal való veszekedések után kezdődött; kicsit  felocsúdtam abból a lett-egy-barátnőm-jaj-de-jó dologból, és visszabillentem abba a témába, hogy mi lesz velem.

Na mindegy, utána a csoportvezető kirúgott minket, mert a műszakvezető, aki mindig perverzen mosolyogva érdeklődik a hogylétünk felől, feltartott minket az élettörténetével, úgyhogy a húszperces szünetből másfél órás csevej lett, illetve csak a bácsi beszélt, mi meg Pukkanccsal nevetgéltünk néha, hogy örüljön. Kérdeztem a bácsit - kétszer is -, nem lesz-e baj, hogy így elnyújtjuk a szünetet, mire csak legyintett, meg aztán megint nem kaptunk munkát, így gondoltam, fel se fog tűnni senkinek a hiányunk, ha mégis, úgyis a műszakvezető a főnök.

Hát, picit kínos jelenet volt, ahogy el lettünk küldve mindenki előtt (,,Akkor lehet menni, és már holnap se kell visszajönni"), de nem estünk kétségbe - részemről egy unott bólintás volt a reakció, és Pukkancs se reagált hangosabban -, mert ugye a csoportvezető nem rúghat ki senkit, max javaslatot tehet. Persze eztuán a műszakvezetőhöz mentünk, aki nem értette a csoportvezető viselkedését - én mondjuk igen -, és oda is ment hozzá traccspartizni, aztán adott nekünk feladatot, és reggelig leltároztunk. A héten már hozzá kell mennünk feladatért és aláírásért.

Mindegy, vicces volt azért, bár kínos is, nem akartam kivételezettnek tűnni, és Pukkancs is végig rosszul volt, amiért a bácsi olyan közel ült hozzá - egy idő után azt vettem észre, hogy egyre közelebb jön, a végén már a nyakamon ült, csak ne kelljen összeérnie az emberrel.

Mindenesetre ezek után azért jobb hangulatom volt, volt min hülyülni: találgattuk, mit gondolhatnak mások arról, hogy a műszakvezető kísért vissza minket a szünetelés után (...)

Igazából nem tudok erre mit mondani, adjanak feladatot, és akkor nem fogjuk úgy érezni, hogy tök mindegy, hol ülünk. Kár, hogy nem jutott eszembe rákérdezni a bácsinál, minek vettek fel diákokat - elvileg ő intézte -, akkor végre fény derült volna a titokra.

Egyébként tényleg ostobának tűnik ez a csoport, az is megfordult a fejemben, hogy külön össze lettek válogatva, mert a múltheti csoportnak szögegyenes ellentéte. Az egyik nőnek, aki kb. ötven éves, és akit Pukkancs csak Börtöntölteléknek hív, az a szavajárása, hogy áá, gecis fasz. Olyankor mondja, amikor hitetlenkedik vagy lemondóan konstatál valamit.

Mondta egyébként a műszakvezető bácsi, hogy a Kisgyerek (az, aki múltkor nagyképűnek nevezett) jövőhéttől át lesz helyezve, mert kiderült, hogy nem látja el jól a feladatkörét, úgyhogy többet nem találkozunk vele. Mázli, mert jövőhéten vele lettünk volna.

Leárazás

Perdita bejött megmutatni az új melltartóját, hogy tök olcsón vette, mert ugye most vannak a nyári leárazások. Azt hiszem, idén nálam ez kimarad, de kit érdekel, úgyis minden ruha lerohad nyáron az emberről!

(Mondjuk azért szívesen megnézném, vannak-e szép blézerkék vagy kabátok.)

Tudtam egyébként aludni, bár belerohadtam az ágyba a takaróölelgetős módszerrel - ha már bebújni nem lehet alá, azért ölelgetni muszáj, meg legalább az egyik lábam legyen alatta. Viszont négyszer ébresztett fel egy Ismeretlen szám hívása, de ezeket nem szoktam felvenni, mert minek, ha egyszer nem várok hívást senkitől, és arra gondolok, ha olyan fontos és tényleg engem keres, majd hagy egy sms-t vagy megkeres facebook-on. Ez a harmadik hét, hogy minden hétköznap hív reggel fél kilenctől kezdve kétóránként. Ma az jutott eszembe, hogy felveszem, és belekiabálok, hogy ne zaklassál már, de végül leküzdöttem az ingeremet. Most arra gyanakszom, valami buzgó, telefonos diákmunkás, de lehet, hogy legközelebb felveszem, mert mi van, ha az új Harry Potter trilógia főszerepére akarnak felkérni.

Amúgy mostanában egyre sűrűbben jut eszembe, hogy törlöm magam facebook-ról. A kemény 94 ismerősöm közül néggyel szoktam chatelni, a maradék kilnecven ember meg már nem is része az életemnek, mert középsulis volt osztálytársak, egyetemi szaktársak vagy raktárosok, vagyis: kik ezek az emberek? Úgyis csak az egyetem miatt regisztráltam fel... Azelőtt meg fiktívkedtem a Farmville miatt, és az teljesen elég volt (kár, hogy úgy elrontották azt a játékot).

Nem tudom, miért örülök, ha van egy új követője a blognak, és nem tudom, exhibicionista vagyok-e ezzel, és eleve furcsa, amikor a csak-úgy-írás átmegy mesélésbe, de azért most lelkesen integetek annak, aki olvas.

Magányomban rohaszt el a meleg (költői cím)

Én: Ma megtudtam, mi az a tagflash.
Perdita: ...
Pongó: Mármint a hashtag?

Képben vagyok.
Az a tippem, ez is egy újabb segítség azok számára, akik nem szeretnek egész mondatokkal kommunikálni.

Hajnal van, nem szól senki, kurva meleg van, és mindjárt még melegebb lesz. Érdekes lesz így az alvás. Pukkancs meg írt, hogy az eheti éjszakások buták és élettelenek.

A hajam egyébként vörösesbarna lett, bár még nem láttam természetes fényben. És megkértem Perditát, hogy vágjon belőle pár centit. Kicsit soknak tűnt a végére az az öt centi, de nem baj, nagyon szárazak voltak már a hajvégeim.

Befestettük a hajamat

A vasárnap esti hajfestés elmaradt, mert Rú anyukája fáradtan jött haza, úgyhogy ma délelőtt intéztük el a dolgot.

A dobozon szép melegbarna/karamell a festék színe, a hajamon napfényben sötétbarna, amúgy fekete.

Eleinte úgy voltam vele, hogy oké, számítottam erre, mert a vörös elég mókásan tud viselkedni, ha megpróbálunk tőle megszabadulni, gondoltam, pár mosás erejéig maradhat. Hazafelé viszont mégis vettem egy dobozka aszkorbinsavat, és még van pár perc hátra, amíg le nem mosom. Kíváncsi vagyok, milyen színt kapok végül, valami szép gesztenyebarna jó lenne, de azt is el tudom képzelni, hogy rézvörös lesz a végkifejlet... Ha jön a fizum, majd megveszem a záptojás szagú cuccot, és leszedem teljesen a vöröset, hogy mehessen rá más szín, de most csak világosítani szeretnék.

A másik az, hogy direkt nem kértem mára műszakot, merthogy ma már muszáj elmennem fodrászhoz, de amikor mondták az üzletben, hogy csak egy óra múlvára van hely, hazajöttem (Árkádba járok, ahol besétálsz, és egyből vágnak, de most sokan voltak). Arra gondoltam, áh, úgyis megemelték a díjakat, majd én otthon levágom magamnak. Möhöh. Van elméletem a lépcsőzetes vágás technikájáról, oké?

Én egyébként úgy bírom a meleget, hogy vettem egy 445 forintos dobozos fagyit, azzal fogom átvészelni az éjszakát, plusz ma kétszer folyt az orrom vére, bár nem tudom, ráfogható-e csak az időjárásra. Mindenesetre amikor másodjára indult meg az orrom, épp hazafelé bandukoltam, és azon voltam, hogy lerágjam a csokibevonatot a túrórudimról, de sebaj, Rútól kértem zsepit indulás előtt, ha esetleg megint folynék, ne kelljen égetnem magam   ráhoznom a frászt a járókelőkre.

Emónap

Rúval tegnap  ma megdöntöttük a saját rekordunkat, reggel kilencig fent voltunk. Én általában külön csatát vívok magamban ilyenkor, mert semmi kedvem lefeküdni, ugyanis tudom, hogy aztán meg baromi nehezen fogok felkelni. Így lett ez ma is. Beállítottuk az ébresztőket, Rú, a naiv, háromra, én meg négyre. Aztán végül is kb. hatkor másztunk ki véglegesen az ágyból, de nekem azóta se sikerült felébrednem, sőt, még el is aludtam nyolc körül, amikor kedvtelenül elfeküdtem az ágyon, amíg Rú megnézte az e-mailjeit. Egy kicsit rosszkedvem van, csend van bennem, zenét se akarok hallgatni.

Nem tudom, miért, néha rám tört ez még az elmúlt egy hónapban.

Most egyedül vagyok Rúéknál, a családja nincs itthon, ő meg az előbb ment át a haverjaihoz, mert megígérte nekik, és rég látta őket. Mivel az összes hétvégét velem tölti, egyértelmű, hogy ha egy baráti összejövetel hétvégére esik, nem fogok sértődősködni, hogy miért hagy itt, hanem mondjuk odatelepszek a durva játékgépe elé, amin ezerrel fut a Sims, és lefoglalom magam.

Mondjuk most ahhoz sincs kedvem.

Ma azon kaptam magam, hogy valamilyen témából kifolyólag megjegyeztem Rúnak, hogy:

- Öt éve nem voltam nyaralni. - Ferde mosoly. - Igazából nem is élek úgy igazán. - Aztán meg meghatódtam magamon, úgyhogy nem folytattam, nehogy bekönnyezzek.

- Tényleg így érzed? - kérdezte Rú. - Ez olyan rosszul esik. Én meg akarok neked adni mindent, azt akarom, hogy boldog legyél velem.

- Erről én tehetek.

- Mert?

- Mert nem tanultam.

- De Ró, ez nem lesz mindig így. Ez most csak átmeneti, aztán majd fogsz tanulni. Csak más sorrendben csinálod. Most dolgozol, aztán majd tanulsz.

- Aha... Csak úgy utálom a raktárt. Mégse olyan jó éjszaka dolgozni, nem tudok visszaállni, a munkavédelmi bakancs meg szétszedi a lábamat. Legszívesebben nem is mennék többet.

- Soha?

- Soha.

- Még úgy se, hogy Pukkancs ott van?

- Hát, mostanában nem tudok annyit nevetni.

- Pukkancs elrontotta a kapcsolatotokat?

- Nem t'om. Talán csak én vagyok fásultabb egy kicsit. Nem reagálom le különösebben a poénjait, néha csak annyit mondok, hogy aha, nagyon vicces.

- Hümm.

- De azért van jó oldala is a raktárnak.

- Na?

- Most már tudom, hogy tanulni kurva kényelmes dolog. Ülsz a fotelben, és lapozgatod a jegyzeteket. Szerettem a vizsgaidőszakot. Pikk-pakk megvolt. Okéé, tény, hogy nem orvosnak tanultam... Csak az a rohadt hallott szövegértés... Az rontott el mindent.

- Miért is hagytad abba amiatt?

- Hát... éheztem, tudod. Emlékszel, amikor összefutottunk egyszer, és elsírtam magam neked?

- Tényleg, az Árkádban.

- Ja... aztán tuszkoltál egy kétezrest a zsebembe. Meg aztán ősztől már hollandul volt a tárgyaim háromnegyede, de holland nyelvórám már nem volt... Azért így... így nem jó.

Azért néha eszembe jut, hogy talán ha nagyon akartam volna, megoldhattam volna valahogy a munkát egyetem mellett. Talán elég lett volna felvenni egy kisebb diákhitelnyi összeget, és kevesebbet dolgozni... De anya kárán tanulva rettegek a hitel gondolatától. Még az se lenne garancia a diplomára, mert ha egyszer nincs nyelvórám, hogy tanulok a nyelvvizsgára? Naivitás volt részemről, hogy ha Pocahontast, meg Micimackót nézek hollandul, majd menni fog a magnós feladatrész. A tankönyvekhez lévő hanganyag meg olyan kis könnyű volt, hogy a vizsgán lévő tempónak nyomába se ért.

Ma néztünk Rúval Tudors-t az indavideón, és néha vannak spanyol és francia nyelvű részek, de a feliratot lefelejtették róla, és mindig úgy örülök, ha tudom fordítani a franciát... Még ha csak ilyen egyszerűbb mondatokat is, hogy: ,,Itt van önnek egy ajándék, egy nagyon gyors kutya, a neve Wolsey", akkor is tök mókás. Azt kellene folytatnom, basszus, ahhoz legalább van normális anyagom. Pedig soha semmilyen mesét nem néztem franciául.

Mindenesetre valami belátható cél nem ártana nekem.

No mindegy... Csak nem akarom magam mihasznának érezni. Meg lustának. Azért látod, engem is befolyásolnak a kurva papírok. Azt hiszem, kétféle önértékelés létezik, egy emberi (belső értékek) és egy anyagi (presztízs). Emberileg szeretem magam, de ami az anyagiakat illeti, elég siralmas az eddigi teljesítményem.

De holnap úgyis megint kisüt a nap...

Utálom, amikor nem tudom leküzdeni a fos kedvet. Olyan béna dolog, mert tudom, hogy másnap már a fejemet fogom csóválni azon, hogy hűha, micsoda problémáim vannak - ennél nagyobb gondom sose legyen.

Mert amikor holnap felkelek, már jó kedvem lesz, ugye?

Mindig bűntudatom van, ha negatív vagyok. Eszembe jut, hogy ha Rú vagy anya tudná, szomorú lenne, meg eszembe jutok ÉN is, amikor felhőtlen a kedvem és enyém-a-világ hangulatom van, és úgy érzem, nincsenek akkora gondjaim, hogy rosszkedvem legyen miattuk. Aztán meg jön egy ilyen fos nap, és paff, rájövök, hogy még mindig tud rosszkedvem lenni.