Néha

Nem tudom, azért nincs-e ingerem írni, mert túlságosan kiestem a fejemből, vagy azért, mert túlságosan belesüppedtem a lelkembe, de megint olyan minden-értelmetlen-féle hangulatom van, hogy arról írni is uncsi lenne már, és még csak általános rossz kedvem sincs miatta, inkább csak ilyen várakozási időszak van már megint, csak azt nem tudom, mi a fakkra várok, mert semmi nincs kilátásban. Alvásra alkalmatlan a kanapénk, de éjjel valahogy túl fáradt voltam elmenni az ágyig   a matracig, úgyhogy erőltettem rajta a kipurcanást. Egyszer felébredtem a Cartoon Networkre, pedig már levittem hármasra a hangot, aztán valahogy úgy elöntött az ijedelem, ahogy hirtelen lepergett az életem, hogy még a szívem is majd' kiugrott, sőt, nem is a múlt pergett le, hanem a jövő, az a nagy semmi, úgyhogy inkább gyorsan visszaaludtam, és aztán 4:55-kor bújtam csak be rendesen.

Viszont meseszép lett a karácsonyfánk, végül igazit vettünk, olyan édes. Sajnálom, hogy majd meg kell válni tőle, ilyenekről csak suttogva beszélünk előtte Pukkanccsal.

Kérdések

Azon gondolkodom, hogy vajon idén megírom-e az évértékelésemet, mármint azt a kérdésalapút, amit tavaly csináltam, és már ősszel is nézegettem, hogy milyen kérdések is vannak benne, de valahogy úgy érzem, ez az év nem szólt semmiről, csak az önismétlésekről, mind gondolati, mind tapasztalati síkon, és egy csomó kérdésre csak valami egyszavas választ tudnék adni. Azért majd átfutom újra, hah, hátha épp pozitívabb hangulatban leszek, és megtalálom az értékes dolgokat 2021-ben, bár buktam az év végi új melót, szóval nem lesz tiszta lap-érzetem januárban.

Ha valaki esetleg évértékelőset játszana.

(Asszem, frissítettem benne az évszámokat, bocsesz, ha valahol kimaradt.)

Vle

Na szóval éjjel idehánytam az indulataimat, aztán megbántam, mert kaka érzés állandóan mocskolni szegény blogit, úgyhogy kitöröltem a bejegyzést a fenébe, legalábbis visszaállítottam piszkozattá. Szóval álljék itt egy visszafogott összefoglaló, bár láttam, hogy viszonylag sokan elolvasták a hisztikémet. 

Lényeg a lényeg, hogy a tulaj tegnap rám írt, hogy be akarok-e menni az irodába beszélni, én meg, nem tudván a valódi szándékait, idegeskedni kezdtem ezen, nem csak azért, mert skype-on is utálok vele dumálni, nemhogy élőben, hanem mert nem értettem a kérdést, miért akarnék én vele beszélni, amikor itt most ő jön, döntse el, bejelent-e normálisan vagy nem. Első körben visszaírtam neki, hogy skype-on nem lehetne-e ezt lerendezni, de többé már rá se hederített az üzenetemre, úgyhogy nap végén - mire már egyéb, munkából eredő okokból is felhúztam magam -, mielőtt kikapcsoltam a gépet, írtam neki, hogy nekem nincs mondanivalóm, de ha szeretne beszélni ezekről, bemegyek valamikor. Nem mintha ennek megbeszélés tárgyának kellene lennie, de megeshet, hogy kitalált valamit, hogy véletlenül se jöjjek ki jól a dologból, de ha én lennék a helyében, tökre égne a pofám, és nem akadékoskodnék ilyeneken. De persze nyilván olyan személyiség, aki eléri, hogy te érezd magad szarul meg követelőzőnek, például múltkor is, amikor skype-on megkérdeztem tőle, miért mondanak fel az emberek folyamatosan, azt mondta, épp erről beszélt egy szintén cégvezető ismerősével, hogy a munkavállalók egyre többet akarnak, csak cserébe nem akarják kitölteni munkával a nyolc órát, meg ilyenek, szóval hogy az igényeik nincsenek egyensúlyban azzal, mint amit cserébe tenni hajlandók. Öhöh, ja, tipikus magyar munkavállalók, rohadnának meg, főleg erre a szakmára jellemző, hogy simán lógathatod a lábad egész nap... Szegény munkáltató meg vért izzad, hogy fenntarthassa a céget...!

Szóval ennyike. Lényeg, hogy miután ezt megírtam neki, sikerült megkönnyebbülnöm, meg jól is aludtam, amíg alattunk a gyerek neki nem állt üvölteni - mint egy állandóan éhes sárkányfióka, borzalom, amit lerendez naponta hatvanszor -, de azért egy-két órája megint elkezdtem aggódni. Vle, rosszul vagyok ettől az embertől.

A mulános púzzlét meg csak azért is idebiggyesztem:

Fakopács Frici

Ez a hét mintha tizenkét napos lett volna, és csak egy vasárnapot szúrtunk volna közbe pihenés gyanánt - és yeyyy, így is volt. Vánszorgott az idő, és most épp mosott kakának érzem magam, de valamiért olyan vagyok, mint egy játékfüggő tízéves, csak épp nem játszom, hanem minden mást csinálok, csak ne kelljen aludni, aztán meg persze nyomkodom le az ébresztőt kilenc és tizenegy között, na de holnap - mármint hogy ma - nem fogom magam ezzel szívatni, akár a légy is beköphet, de én alszom, amíg kedvem tartja.

Netflix

Tegnap este elindítottam a Karácsony a vadonban (Holiday in the wild) című filmet, amiben a sex és new yorkos Charlotte játszik, és hát először azt hittem, valami tipikus romi film lesz, de egész kis értelmes sztori volt egy elhagyott feleségről, aki elutazik Afrikába "két hétre", és közben az fogalmazódott meg bennem - ötezredszerre is -, hogy én úgy, de úgy szeretem az elefántokat.

Valamelyik nap meg a Seregélyt néztem a szünetemben, de csak ma jutott eszembe, hogy megnézhetném a másik felét is. Nagyon bírom Melissa McCarthy humorát, de ez a film most nem egy vígjáték, hanem arról szól, egy házaspár hogyan éli meg a kislánya halála utáni időszakot. Közben Melissa McCarthy egy seregéllyel hadakozik a kertjében, szóval emiatt meg az jutott eszembe, hogy én úgy, de úgy szeretem a madarakat. Először azt gondoltam, uncsi a film, meg túl gyászos, de így a második felében el-elmosolyodtam, azért szorult bele egy kis Melissa McCarthy-féle gyagyaság és kedvesség.

Láttam egyszer, hogyan repülnek a seregélyek. Hullámoztak, és árnyékot vetettek, és olyan szerencsésnek és kiváltságosnak éreztem magam, amiért láthatom.

Ördögűzés

Tegnap éjjel annyira bezárva éreztem magam a munkahelyi félelmeim gyűrűjébe, hogy leültem kirakni a mulános pázlit, hátha kicsit megnyugszik a lelkem, bár sejtettem, hogy túl egyszerű lenne. Nekiültem kiválogatni a széleket, ehhez egyenként átnéztem mind az ezer darabot, de még így is rá kellett jönnöm, hogy valahol nagyon messze jártam közben, mert vagy öt-hat darab így is elkerülte a figyelmemet, úgyhogy jó darabig azt gondoltam, totálisan hiányos pázlit sikerült vennem.

Közben Pörgő Jocó, a felettesem is rám írt, kérdezte, hogy vagyok, én meg pont olyan kétségbeesett lelkiállapotban voltam, hogy összetett mondatokban válaszolgattam neki, hátha középvezetőként megembereli magát, és a tulaj elé áll azzal, hogy mi jó és mi nem. De nyilván megint csak azért keresett meg, hogy kipanaszkodja magát arról, hogy nem kap emelést, úgyhogy megint eszembe jutott, hogy rá se lehet számítani, és hogy semmilyen értelemben nem egy csapatjátékos alkat, cserben hagyna a betanulási időm alatt, és még a saját szarját is rám tukmálná, másokkal is ezt csinálta, én miért lennék különb.

Szóval egyedül éreztem magam nagyon, kedvem lett volna elszökni messzire, mert a két hete bennem gomolygó aggodalmaskodás kezdett ráébreszteni, hogy nem akarok én itt semennyi pénzért még jobban belefolyni a munkába, jó nekem a háttérmunka, ahol önállóan dolgozhatok, és nem akarok felelősséget és több kommunikációt egy olyan helyen, ahol ha probléma van, nem a megoldásra fókuszál a vezetőség, hanem az az első kérdése, hogy ki hibázott, és ha épp a tulaj az, aki elrontott valamit, ezerrel igyekszik másra hárítani a felelősséget olyan szövegekkel, hogy az ember utána véres szardarabnak érzi magát.

Ma pedig egy órával korábban ébredtem, mint szoktam, és megint rajtam volt a szívdobogás, és hiába próbáltam visszaaludni pisilés után, azon kattogtam, hogy Frufrun kívül egyik kollégám se olyan, akivel szívesen dolgoznék együtt (Pukkancsot ugye már nem vehetem számításba), és hülyén éreztem magam, amiért belementem ebbe az egészbe, mert én eredetileg csak egy inflációs emelést és egy tisztán bejelentést szerettem volna kiharcolni idén, így viszont ez még szóba se jött, mert az ő hülye ajánlatát kellett magamban megrágnom ahelyett, hogy az én kívánságaimat vetettem volna elé.

Végül aztán reggel nyolckor arra jutottam, hogy tele a faszom a nyugtalankodással, így hát ölembe vettem a laptopomat, hogy megfogalmazzak rajta egy korrekt üzenetet a tulaj felé a bejelentésemmel kapcsolatban, és közben Frufruval chateltem ezekről a dolgokról, mert ő is tervezi, hogy kiharcolja magának a tiszta bért inflációs emeléssel együtt, és tök sokat jelentett a támogatása és együttérzése, miközben kikotlottam magamból a megfelelő szavakat. Na és hát én tegnap még abszolút nem terveztem, hogy írok a tulajnak, mert nálunk alapból csak ő szokott hosszabb üzeneteket odavetni mások elé, amire a legbölcsebb válasz általában az "oké", ha nem akarsz veszekedni vagy megfélemlítve lenni, de most írtam egy hosszabb üzit neki, aztán kikértem Pukkancs és Frufru véleményét is, hogy szerintük le leszek-e ezért fejelve (ami amúgy abszurd, hisz teljesen jogosak az igényeim). Lényegében annyit írtam, hogy ha választanom kell a magasabb nettóval járó több munka és a jelenlegi fizum tisztán bejelentése között, akkor az utóbbit szeretném annak érdekében, hogy végre teljes értékűnek érezhessem a munkahelyemet, és akkor viszont a több munkát se kérem, köszönöm szépen, mert így harminc évesen nem szeretnék már borítékozgatni, meg amúgy is fontosabb nekem a nyugalom, meg a fix munkaidő, és kb. csak ennyit szeretek a munkámban, de persze ezt szebben fogalmaztam meg, még Frufrut is megemlítettem, hogy vele is nagyon szeretek együtt dolgozni. Összességében elégedett voltam az üzimmel, aminek a végére odabiggyesztettem, hogy: „Remélem, ez az üzenet nem kelt majd benned ellenszenvet”, csak hogy megelőzzem az esetleges pattoghatnékját.

Az idegességem akkor tetőzött, amikor bepötyögtem az utolsó szót, na de amint lenyomtam az entert, megszűnt a mellkasomban az az ijesztő érzés, és elöntött az elégedettség, hogy na, kiírtam, ami bennem volt, ha szarul reagál, azzal magát minősíti, de én ezennel úgy érzem, helyesen cselekedtem. Meg szerintem jó duma, hogy nem érzem a munkahelyemet teljes értékűnek, remélem, vette az oltást, amúgy is mit képzel, bassza meg, csak az asszisztensekkel ilyen pofátlan. Ideje elgondolkodnia azon, hogy miért nincsenek stabil emberei.

Persze így valószínűleg bukom az inflációs emelést, mert azt egyrészt nem említettem, hisz tudom, hogy itt ajcsinak kell venni még a bejelentést is, másrészt első körben inkább a pluszmunkától és a borítéktól akartam megszabadulni. Ha cserébe megmarad a lelki békém, és munka mellett tovább tudom finanszírozni a tanulást, én már elégedett leszek a munkahelyemmel.

Tegnap amúgy egész nap nem reagált a szombat délutáni üzimre, meg se nyitotta, pedig online volt végig, de ezt a mait szinte egyből megnézte. Visszaírt, hogy ez egy eléggé más üzenet a szombatihoz képest, és hogy nem keltettem ellenszenvet. Ennyit írt csak. Nem írtam vissza neki, és remélem, ha tartogat is még nekem valami idegőrlőt, idén már békén hagy vele a kecibe, szeretnék nyugodt, békés karácsonyt.

Álom

Azt álmodtam, hogy különböző méretű ezüstgolyók potyogtak az égből, én pedig siettem egy csomót felszedni a fűből még úgy is, hogy emiatt veszélyes volt szabad ég alatt lenni. Aztán az egyikről, ami hasonló méret volt és ugyanúgy ezüst, végül kiderült, hogy egy kisebb gránát, és ott arra gondoltam, hogy most biztos "megbüntet az ég", amiért ennyire telhetetlen vagyok.

Nem tudok másra gondolni, minthogy ez arról szólt, hogy ahelyett, hogy menekülnék a cégtől, a több fizuért bevállalom a több munkát.

Pázlista

A héten kicsit magamba süppedtem. Őrlődtem egy csomót a munkán, és végül csak tegnap, a munkaidő utolsó fél órájában tudtam rávenni magam, hogy írjak a tulajnak, hogy igen, szeretnék újat tanulni. Ha nem kellene attól tartanom, hogy ő fog tanítani, talán kevésbé érezném magam szarul, így viszont kicsit bennem van, hogy majd kapni fogom én is az alázásokat. Néha arra gondolok, minek csinálom magamnak a bajt, de aztán ha eszembe jut, milyen jól lehet ezzel keresni, úgy érzem, butaság lenne elutasítani a tanulási lehetőséget, meg hát eleve olyan kitartóan gürizek itt három éve, hogy asszem, nekem is esélyt kell adnom magamnak. Talán nem ez a cég az, ahol ki kellene tanulnom a szakmát, és valószínűleg csak jobb híján nyúlnak most hozzám, de most így alakult, meglátjuk, mi lesz. Nyilván csak egy fél lépcsőfokot engednek most lépni, de mivel a magamba vetett hitem a béka segge alatt van, úgyis csak összetojnám magam a teljes lépcsőfoktól.

Nem csak a munka az, ami miatt kissé csüggeteg vagyok; valahogy úgy érzem, nem vár rám semmi siker a jövőben, és nincs bennem túl sok motiváció. Mama ari volt azért, tegnap felhívott, és már nem is tudom, hogy jutott eszébe, de hogy emlékezzek csak, mit mondott húsz éve a jósnő - hát ja, haha, emlékszem ám, akkor húsz éve milyen kis elégedett voltam azzal a jóslattal (de hagyjuk inkább). Szóval kicsit fásult vagyok, és bezártságérzetem van, de hátha csak a téli égbolt miatt.

Közben meg lépten-nyomon eszembe jut, milyen jó dolgom van mégis, de valahogy olyan értelmetlennek érzek mindent, meg átmenetinek - ó, igen, nem is az értelmetlen a jó szó, hanem az átmeneti, illetve az átmenetiségtől válna minden értelmetlenné. Mert most valahogy olyan nyugodt és békés az életem, mint még soha, és olyan törékenynek érzem ezt az egészet. Minden nap van valami, amiről eszembe jut, milyen idilli Pukkanccsal az életem, és az olyasfajta jelenetek töltenek el a leginkább melegséggel, amikor mondjuk leülök puzzle-zni vagy csak látom Pukkancsot, ahogy ül a szőnyegen, és nézegeti a társasjátékait. Mert ezek a képek mindent összefoglalnak, amit a két-három évvel ezelőtti életemben még luxusnak és elérhetetlennek láttam, és nyilván nem arra gondolok, hogy végre futja puzzle-ra meg társasjátékra (habár az is benne van). Szóval most valahogy minden olyan egyszerű, hogy alig merem elhinni.

Igaz, tegnap meghallottam véletlen a Mad World című számot, és eszembe jutott anya, hogy bárcsak hazahozhatnám őt Angliából, hogy ne kelljen kint güriznie, mert olyan tragikus, hogy egy kicsit mintha... elveszítette volna őt az egész család, és ő is kicsit elveszített minket. Mondtam már, hogy amikor még sokkal ritkábban járt haza, tata tök sokáig azt hitte, hogy anyát lecsukták, csak nem merjük neki elmondani? Olyan keveset volt itthon, hogy tata mindig elfelejtette, hogy egyáltalán hazalátogatott pár napra. Néha, amikor megkérdezem anyát, hogy van, azt írja, utálja az életét, és utál élni, és ez annyira szomorú, ilyet csak a szárnyát bontogató, hisztis gyerek mondhat az anyjának, és nem fordítva. Ha ezek a dolgok eszembe jutnak, egy kicsit mindig fejbe kólintva érzem magam, elhallgatok, és csak bámulok ki a fejemből, mert visszhangzik bennem a kérdés, hogy vagyok képes így jól érezni magam.

Hu, ez most nagyon kusza lett, igaz? Biztos erre mondják, hogy jó dógában má' asse tudja, mibaja.

A péntekem brutális volt, ha összeadom a munkaidő alatti két pisilésemet és két ivásomat, öt perc szünetem ha volt az egy óra helyett, és megállás nélkül csináltam a fiúk szarjait, a többi adminisztrációra meg már csak szombaton volt időm. Kicsit aggódtam, hogy nem tudok majd végezni ötkor, de végül elég volt, hogy nem tartottam szünetet.
Még aznap voltunk Árkádban, vettünk Pukkancs anyukájának számos kifestőt, hátha örömét leli majd benne, és kirángatja őt a depresszióból (tavaly Új Fiú anyukájának vettem ilyet, és teljesen ráfüggött, azóta is festi a képeket megállás nélkül). Nyílt egy-két hónapja az alsó szinten egy Kreatív Hobby, ami nagyon igényes kifestőket árul, és a többi kreatívos bolthoz képest a választék is egész nagy. Ha nem tudnám magamról, hogy tíz évig tart feltennem a falra egy képet, talán még magamnak is vennék, mert néha látok olyan kifestőt, amit el tudnék képzelni a falra is. Vagy még az jutott eszembe, hogy festhetnék mamának egy ilyet, vagy anyának is.
Vettem meggyes pálinkás lekvárt, meg száz százalékos, mézzel édesített kajszilekvárt mamának - most a Butler's előtt van egy bódé, ahova egy házi lekváros-pálinkás webshop kipakolta a portékáját a karácsonyi időszak alkalmából. Nem terveztem már neki ajit venni, de ez végül is csak egy apróság. Tegnap kérdezte, karácsonyozom-e velük, és végül is arra jutottam, miért ne, úgyis meglátogatnám a napokban, bár eredetileg úgy terveztem, Holiday-t meg Télaput fogok aznap nézni.
Pukkanccsal majd a karácsony utáni héten fogunk közös karit tartani. Nem ajándékozunk, mert mindketten költöttünk idén eleget, meg egyikünknek se igénye az ajándékozás, de végre lesz karifánk, és főzünk-sütünk sok finomat. Mi inkább olyankor veszünk egymásnak bármit is, amikor ránk jön az adhatnék, és van is jó ötlet, nem "stresszeltetjük" egymást se szülinappal, se karácsonnyal.

Megnéztem a pázlikat is még pénteken, megvettem a mulánosat, amit múltkor ott hagytam, meg találtam egy régi horrorfilm plakátokból állót is, ami úgy megtetszett Pukkancsnak, hogy meg is vette. Bazi nehéz volt kirakni, szinte minden darabon betűk vannak, és mindegyik képrészlet hasonló grafika és színvilág. Pukkancs a széle kirakása után ott is hagyott vele, úgyhogy végül a háromnegyedét egyedül raktam ki, és a végére Pukkancs visszacsatlakozott. Örülök, hogy kivégeztük - asszem, egy időre hanyagolni fogom a sok kis képből álló képeket.

Pukkancs az anyukájának is vett egyet, hátha kedvet kap hozzá, ez csak 500 darabos:

Munka

Múlthéten rám írt ugye a tulaj, hogy akar velem beszélni videochaten a pluszmunkáról, de ezt csak arra írta hirtelen, hogy kikértem egy fél nap szabit. Tekintve, hogy idén sokan felmondtak, azt gondoltam, csak azért dobta ezt be, mert sejti, hogy én is interjúra megyek, úgyhogy gyorsan elhúz előttem egy mézesmadzagot, nehogy én is lelépjek. Tudom amúgy, hogy elégedett a munkámmal, de nyilván ebben az is benne van, hogy olcsó leánynak számítok ennél a cégnél, ez legalábbis az egyetlen magyarázat arra, hogy nem kaptam eddig lehetőséget az előrejutásra, hiába bizonyítottam már azzal nem egyszer, hogy létszámhiány esetén kérés nélkül átvállaltam feladatokat.

Szekrény

A nappali egyik sarkában volt egy nem túl szép, sötétbarna polc, de legalább tudtuk min tartani a növényeket, a társasokat és a puzzle-kat, amíg nem találunk mást a helyére. Mellé került az otthonról elhozott, tök más színű éjjeliszekrényem, ugyanis miután betettük az ágymatracot a szobámba, rájöttem, hogy egy éjjeliszekrény oda már nem nagyon férne be, illetve ágykeret híján amúgy is hülyén nézne ki az összhatás.

Ennek a két bútornak a helyére egy komódot szerettem volna, hogy el tudjam benne tüntetni a sok színes dobozt, hogy ne legyen játszósarok hatása az egésznek (Pukkancs emiatt csúnyán nézett rám, merthogy igenis milyen menő a Mars terraformálása és a Szép új világ doboza), és ezt a bútort néztem ki:

Kép alapján teljesen jó, nagy (172 cm), és külön tetszett, hogy van lába. Élőben viszont nem jött be, nézegettem, hogy túl egyszerű, én meg nem vagyok ennyire modern vagy minimalista, nem is tudom, milyen jelző jó ide, úgyhogy elbizonytalanodva elkezdtem forgolódni a többi kínálat felé, és a kicsit "összetettebb" darabok fölött is sóhajtoztam egy-egy sort.

Végül aztán egy tálalószekrény mellett döntöttem, ez 140 centi körül van. Összeraktuk ma, és bár kicsit aggódtam, hogy zavarni fog a fehér, most nagyon jóérzés odanézni a sarokba. A sokfiókos jyskös íróasztal összeszerelése után egyébként kicsit tartottam tőle, hogy ez is jó pár órás művelet lesz, de ez most nagyon könnyű menet volt, szinte patentgombos az egész.

Ikeja

Jövőre tolódik az étkészlet-vásárlás, mert vasárnap este találtam egy komódot az IKEA honlapján, és eldöntöttem, hogy inkább azt veszem meg, és akkor végre megszabadulhatok attól az ocsmány kis polctól, amit az előző lakók itt hagytak nekünk. Anyával pont lett volna talim, ő meg itthon kocsival jár, úgyhogy megkérdeztem, lenne-e kedve egy ilyen csudálatos ikeás kalandhoz, úgyhogy tegnap meg is vettem a komódot. Persze nem azt, amit kinéztem, mert élőben már nem tetszett, valahogy túl kórházinak láttam, szóval végül egy picit drágábbat vettem meg. Nem egy szerelem-komód ez se, sőt, igazából "tálalószekrény", de legalább nem az jut róla eszembe, hogy az ollót meg a szikét szokás ilyenből elővenni. Kis aranyos amúgy, csak nem t'om, hiányoznak a szép, igazi fabútorok, vagy legalább a fának álcázottak. Viszont néztem azokat neten, és arra jutottam, hogy majd inkább akkor lesznek fabútoraim, ha nagy leszek. Na és akkor a nappali bútorzata így letudva, már csak cicomázni kell majd.

Rántott broki van ma rizzsel, meg gyümölcsleves

Tegnap felhívtak egy helyről, ahova eleve úgy jelentkeztem, hogy ide tuti kell oltás, de hátha mégse, de azért belementem egy interjúba, mert ilyen-olyan okokból szimpi volt a hely, és gondoltam, egy próbát megér.