A hét pozitívumai

• Hétfőn és kedden kipróbáltuk Pukkanccsal az egyik társast, amit szülinapjára adtam neki (Szép új királyság), és nagyon kircsi. Ez a Szép új világnak (sci fi) a középkoros, kicsit megcsavart változata. Holnap pedig Marsot fogunk terraformálni, hogy felidézzük a szabályokat, ugyanis a másik társas, amit kapott tőlem, a Mars terraformálásának rövidített verziója (az alapjáték van vagy három órás), ezzel elvileg bele lehet férni egy órába.

• A hét elején még rossz kedvvel mentem suliba  munkába, mert úgy éreztem, nem fog menni ez a dolog, nem is az agyi kapacitásom miatt, hanem mert rengeteg a kis szarság, amire figyelni kell ebben a szerintem nem igazán alkalmas rendszerben, és még a felét se láttam, ráadásul úgy éreztem, emberileg se illek a csapatba. De aztán megdicsért a kolléganőm, aki a héten tanítgatott, hogy egész gyors vagyok kezdő létemre, és hogy irigylésre méltóan szép jegyzeteket írtam (hülyebiztosnak nevezték a leírásaikat - NA, hát az enyém a hülyebiztos). Sokat beszélgettünk más dolgokról is, ez is jó, mert építhettük közben a kapcsinkat. (A mai nap végére azért egy kicsit ismét lelohadt a kedvem, mert megláttam egy listát, amiben az volt, jövőhéten még mennyi mindent kell tanulnom a másik nőtől - mert ők ketten nekem adják a jelenlegi munkájuk felét -, szóval egy kicsit már megint elment a bizodalmam, soknak tűnik a dolog, de remélem, csak én gondolom túl.)

• Amikor a többiek épp nem voltak ott, odajött hozzám az egyik kolléganőm, aki mindig csendben van, de végtelenül kedves a kisugárzása, és nagyon halkan elmondta, hogy rá mindig számíthatok, mert ő és X olyanok, hogy segítik egymást, például ha home office-ban el kell kicsit tűnni, azt is megoldják egymás között. Mondtam, hogy kircsi, mert én is ilyen vagyok, rám is lehet számítani - legalábbis majd, ha már okos leszek!

• Másik nap odajött hozzám X, amikor a többiek nem figyeltek, és suttogva elmondta, hogy tőle bármikor kérdezhetek, mert ugyan nem mindenkivel találja a közös hangot, én szimpatikus vagyok neki.

• Ettem egy csomó finomat, grillzöldségeket husival, meg rohadt jó szenyákat csináltam. Ciki lenne azt mondani, hogy egyik kedvenc ételem a SZENDVICS?

• Lett Spotify előfizetésem.

• Felfedeztem Disney-n, hogy fent van a Muzsika hangja.

• Ma voltam egy kicsit anyával is.

• Összességében örülök annak, hogy alakulgatnak a benti kapcsolataim, mert az első két hétben fixen úgy éreztem, hogy nem illek a lányok közé, mert túl sokat fecsegnek, és sokszor érzem azt, hogy nem bíznak egymásban (emiatt még mindig úgy gondolom, óvatosnak kell lennem, mert nem tudom, hogy ez náluk kommunikációs hiba-e, vagy épp rendszeresen adnak okot egymásnak erre a bizalmatlanságra, vagy szimplán nem passzolnak össze), de egyébként úgy tűnik, hogy a különbözőségeiktől függetlenül jó emberek, igyekeznek jóban lenni egymással, és a lényeg, hogy eddig mindegyikükkel sikerült megtalálnom a közös hangot. Mindenesetre tanulom még őket is.

• Hétvégére Pukkanccsal strandot tervezünk.

• Mától októberig van Matisse kiállítás! Ha mondanom kellene egy kedvenc festőt, ő lenne az. Vajon lehet majd venni posztereket a boltban? Vagy ilyenek nem szoktak lenni? Csak mert vadásztam a neten Matisse képeket, de nem nagyon találtam a színeseket.

Hun van az élet?

Hjaj, én természetközelben akarok élni. Sőt, nem is, a természet lágy ölén! Annyira, de annyira, de annyira érzem, hogy az az élet, és nem ez, mintha egyszer már éltem volna földi paradicsomban. De külföldön képzelem a dolgot, nem itt...! Nem akarom, hogy ezzel a betonélettel menjen el ez a kevéske hátralévő idő. Lélegzetelállító tájon akarok élni, állatokkal a fákon, tengerrel a távolban, boldog, kiegyensúlyozott emberekkel magam körül.

Vajon ez számomra egy elérhetetlen dolog? Túl kevés vagyok? Túl kicsi vagyok? Túl későn találom ki? Vagy ha nagyon akarom, sikerülhet? (Kicsit utálom ezt a dumát, de gondolom, igaz.) És hogyan kell belekezdeni? Létezik olyan ember, aki le tud teríteni elém egy járható utat?

Hjaj... Olyan rövid az élet, és olyan csodálatosan lehetne leélni! Nem akarom minden nap ugyanazt megélni, nem akarok így dolgozni, nem akarom hallgatni az embereket, ahogy a semmiről csacsognak, nem akarom, hogy az legyen a legnagyobb örömöm, ha megemelik a fizetésemet vagy hogy évente háromszor lejutok a strandra, vagy találok egy a seggemre passzoló nadrágot.

Kiházasodom Costa Ricára. Majd jöhettek látogatóba.

Ja és köszönöm a sok szurkot!

💟

Két hetes letteeem!

Próbáltam fél kilencre beérni ma, de negyedkor már a feladataimat nézegettem. Hihetetlen, hogy elég 7:40-kor elindulnom.
A többiek nem siették el a mai beérkezést, látszik, hogy uborkaszezon van. Két kolléganőm volt ma soros a bejárással, és kilenckor estek be, gondolom, mert a felettesünk szabin volt, még inkább elengedték magukat. Utána elmentek reggelizni. Aztán dumcsiztak, aztán lementek cigizni, aztán ebédeltek, aztán cigiztek. Egyszer lementem velük, hogy ne legyek szarfej, de összességében azzal szenvedtem, hogy meg tudjam csinálni azokat a tesztrögzítéseket, amik még tegnapról maradtak. Néha, amikor nagyon eltévedtem a rendszerben, és épp ott volt az egyik lány, kérdezősködtem. Elment ezzel az egész nap - direkt szünetre se mentem el, mert tudtam, hogy így egyedül elég lassú leszek -, kicsit méltatlankodtam is magamban, hogy ez azért így nem az igazi, hisz csomó dolgot még sose csináltam. Nehezen is koncentrálok, ha hangoskodnak körülöttem. Inkább bele se gondolok, milyen lesz ez élesben, amikor már húsz felé kell figyelni, és a rögzítős részt le kell tudni durva esetben is max fél óra alatt. Viszont végére értem, szóval ettől visszatért az elégedettségérzetem. Nem lett volna gáz, ha nem fejezem be, csak na...!

Munka után anyával lógtam. Kifestette a házat egy emberrel, úgyhogy most nagyon szép, láttam képeken. Húsz éve, amikor felépült a ház, elfogyott a zsozsi, így csak egy szimpla alapozófestés volt a falakon, ami az évek során rendesen bekoszolódott. Furcsa érzés lehet most otthon.
Szeptemberben megy egy barátjával Békésszentandrásra tíz napra. Lefoglaltak egy rohadt nagy kertes házat, aminek kis stég és csónak van a végében. Lehet, hogy Pukkanccsal lemegyünk majd három éjszakára. Tök jó lenne, régóta vágyom már ilyen csónakázós dologra, és anyával se voltam nyaralni már vagy tizenkét éve.

Végre hétvége, és már csak három hét a Balcsiig...! Remélem, tökéletes idő lesz, különben letépem az eget a helyéről.

Túl az Óperencián

Asszem, mára kiröhögtem magam a facebook-on ispánok és vármegyék ügyében. Kedvencem az Írj egy filmcímet úgy, hogy az egyik szót kicseréled ispánra játék volt.

Zsírrrö

Nem túl nagy kedvvel mentem ma be, de jó hatással volt a lelkemre a gyakorlás, és a felettesem érdeklődése, hogy az alapján, amit eddig láttam-hallottam, hogy tetszik a feladatkör, nem vagyok-e csalódott, nehogy egyszer úgy menjek el szünetre, hogy nem jövök vissza, meg ilyenek. Mondtam neki, hogy nagyon büszke leszek magamra, ha mindent meg tudok tanulni, szóval én szeretném ezt. Mesélte, hogy én vagyok az első, akit nem kell sürgetni a betanulással, ezért rajtam teszteli ezt a hosszadalmasabb tanítási módszert.

Amúgy kurva sokáig szenvedtem egy szimpla adatfelvitellel. Még mindig vergődöm a rendszerben, de tudom, hogy meg fogom szokni. Meg most fura, hogy nem két monitorom van, bénázok az ablakváltogatással is, de mondták, hogy kérhetek egyet pluszba. Persze nem fogom erre a lassúságom. Sok mindent csak ma értettem meg, rengeteget jegyzeteltem, miközben csináltam a feladatot, szóval örültem, hogy a következő már gyorsabban és kevesebb kérdés nélkül fog menni. Erre másféle felcsit kaptam, azzal is megszenvedtem, és még maradt egy holnapra. Öhöh.

Olyan aranyos ez a nő, még mindig nem tudom elhinni. Kezdés előtt sokszor eszembe jutott ő, hogy tuti majd megérkezem, és kibújik a szög a zsákból, de hát nem. Úgy tűnik, ő tényleg ilyen. És baromi türelmesen foglalkozik velem, miközben ugyanúgy megvan a saját dolga (írt Pörgő Jocó, hogy a nőci, akit próbáltam betanítani, stresszre hivatkozva felmondott. Gondolom, totál egyedül hagyva érezte magát szerencsétlen).

A többiek ma korán leléptek, úgyhogy engem is elengedett a nőci, még fél négy se volt.

Utána találkoztam Pukkanccsal, voltunk Libriben, és ott végül nem vettünk semmit, de a Sparban szereztem friss zsömit, és eszembe jutott, hogy milyen csudás ez a nap. Hamar elment a munka, Pukkancs itt alszik, tökéletes szendvicset csináltam, és már van Umbrella Academy harmadik évad (*spoiler az első két részből* eszembe se jutott, hogy ilyen szimplán lesz megoldva, hogy Ványából Viktor lesz, én azt hittem, valami csiribú lesz a dologban - mondjuk ez a helló, ezentúl szólítsatok Viktornak kicsit még bele is illik a sori troll stílusába, végül is itt nem lehet semmin fennakadni *spoiler vége*).

Remélem, ez már ilyen jó lesz, persze cikcsi, hogy még ennyire lassú vagyok, de úgy érzem, ma azért lényegesen több ragadt rám, mint eddig.

Itt amúgy nagyon furcsa, hogy emberileg mindenki egy szinten mozog, nincs olyan, hogy én főnök vagyok, nem állok le veled. A különböző osztályokról külön egy-egy órára leülnek velem a vezetők, hogy meséljenek a munkájukról, meg a csapatukról; ez nekem annyira idegen, hogy végigfeszengem ezeket a kiselőadásokat, de azért ebből is látszik, hogy ég és föld az, ami ezelőtt volt meg ami most van.

Szóval így másfél hét elteltével, ma először éreztem azt, milyen jó, hogy ennél a cégnél kötöttem ki.

Cö-cö-cö

Vettem szombaton két szandált a Curva Cényelmetlen Cipőkben, darabja 3500 forint volt. Most bazi nagy leértékelés van náluk, de szerintem ezek a szandálok sose voltak kaphatóak, hanem kukázták mindet valami raktár leselejtezett polcáról, mert az egyik le volt hányva, a másiknak hullámos volt a talpa, a harmadik röhejesen anyaghibás volt, és így tovább, és így tovább. Hát én kiválasztottam két lapos talpú, gumis pántú szandit, gondolván, hogy ezeket nehéz lenne elbaszni, de valószínűleg ezeknek meg a pántjait méretezték el, mert hátul szorosak, és nap végére belevájódnak a húsomba.

Reggel megint azzal a gondolattal ébredtem, hogy nem akarok így élni. Ez egy végtelenül kétségbeesett gondolat pánikkal határos érzéssel, amit az időhöz kötöttség ébreszt, néhány másodpercig tart, aztán elmúlik, mert készülődés közben elterelődöm. Utána a buszon jut eszembe újra, de gyengébb intenzitással, mint egy rossz álom, amiből random bevillan egy kép, de a napfényben már semmi jelentősége. Gyerekként is sokszor volt ez, hogy anya ébresztett, és legszívesebben sírtam volna a gondolattól, hogy az egész élet erről fog szólni. Ébresztőre kelni, és menni, menni, menni, mindig ugyanoda.

Elégedetlen vagyok?

Örülnöm kellene, hogy megtehetem, igaz?

Néha örülök, amikor épp nem az élet értelmén gondolkodom.

Ma végre elfogyott az elméleti oktatóanyag. A tervezettnél hamarabb értünk a végére, lehet, azért, mert nem kérdeztem semmit  eleget. Ilyen az, ha annyira nem vágom, mi van, hogy kérdés se fogalmazódik meg bennem. Kaptam feladatot, azt elkezdtem csinálni, és örültem, hogy végre valami gyakorlati dolog elé nézek, de nem maradt idő befejezni. Legalább értettem, mit csinálok, remélem, holnap se fog zokogni a lelkem.

Nem érzem még amúgy a munkahely-feelinget. Mindig délig foglalkoznak velem, aztán szabadon vagyok eresztve, egy órát szünetelek (ki szoktam ülni a közeli parkba, hogy megtörjem valahogy a hosszas bentlétet), aztán mobilozok, olvasgatom az anyagot, traccspartizok, aztán meg elmegyek fél ötkor, mert látom, hogy a többiek is lelépnek. Oké, hogy a nyár ilyen, de ősszel, amikor elvileg beindul, milyen lesz? Nyáron beleszokunk a kis lazaságba, ősszel meg sírás van? És azért van sírás, mert a lazasághoz képest szar érzés munkával kitölteni a munkaidőt, vagy azért, mert tényleg-tényleg húzós az az időszak? Első nap kiszedtem belőlük amúgy, hogy szoktak túlórázni. De hogy engem pont azért vettek fel, hogy ne kelljen. Remélem, felfejlődöm annyira, hogy rajtam ne múljon.

Hétfő

Ma eljött Frufru a kilépőjéért és a borítékjáért. Lementem a buszmegállóba, hogy egyből tudjon is menni, mert ő mindig rohan, és emiatt azt is szoktam érezni, hogy annyira azért nem kíváncsi rám. No és végül még fel is jött megnézni a lakást, nagyon furcsa volt, mert hiába dolgoztunk együtt, és hiába chateltünk egy csomót, fizikai síkon azért nem sok időt töltöttünk együtt. Kicsit rám is tört a feszengés, de azt hiszem, sikerült lepleznem, csak hát megint előjött bennem az érzés, hogy nem szeretem, ha rám figyelnek, nem akarok beszélni magamról. Itt ült két órát, az elején bunkó módon hagytam, hogy álljon, mert nem tudtam, mennyire akar ténylegesen itt lenni. Megbeszéltük, hogy majd összeülünk társasozni. Nem tudom, lesz-e ebből valami, és tényleg barátok leszünk-e. Talán már most is azok vagyunk, csak ugye élőben nem nagyon vagyunk egymáshoz szokva, hisz csak home office-ban dolgoztunk együtt. Pukkancs is beszorongott kissé, pedig pont ma mesélte el, hogy buliban volt hétvégén, és mennyire szerette magát, amiért száz százalékon pörgött a kommunikációja. Tudom, milyen az, amikor az ember hol hasít, hol nullán fut... Bár már a franc emlékszik, mikor hasítottam utoljára.

Miután elmentek - mert addigra Pukkancs is elindult "haza" -, Pörgő Jocó felhívott, hogy még a gép előtt ül, úszik az adminisztráció, segítsek neki egy kérdésben. Aztán persze panaszkodott is szokásához híven - akkor is sajnáltatta magát, ha amúgy mind egyformán szívtunk. Néha nehezteltem rá annyira, hogy pontosan azt kívántam neki, hogy majd asszisztensek nélkül adminisztrálgasson, de munkán kívül nincs vele bajom, és amúgy se vagyok haragtartó, úgyhogy segítettem nekí. „Basszus, Róka, nagyon hiányoztok.” Meghiszem azt!

Éjjel megnéztem a Hamupipőke 3-at. Egész nézhető volt, bár az elején szörnyűek voltak a dalok. Tény, hogy az első résznek nyomába se ér, nem voltak meg benne a kis vicces hülyeségek. A második rész persze miért lenne fenn a Disney tárházban. Ott Hamupipőke és a herceg biztosan párterápiára járt, miután ráébredtek, hogy túl gyorsan házasodtak össze, és olyan kiábrándítóan sokat veszekedtek a pszichológus előtt, hogy inkább betiltották a rajzfilmet.

Ez a nap egész gyorsan elrepült - mármint bent -, kivéve azt a részét, amikor az egyik osztályvezető a csapata munkájáról mesélt, ott azért kiégett az agyam. Némi műszaki beállítottság nem ártott volna ahhoz, hogy értsem, miről beszél, de azért igyekeztem értelmes fejet vágni, és ha nevetett az ember, én is eleresztettem egy mosolyt. Hjaj.

Ami a tanulást illeti, még mindig minden kínai. Nem vagyok az elméleti tanulás híve, sajnos nem sok ragad meg a kis dekoncentrált agyamban, ha nem csinálhatom, amiről beszélnek nekem. Elvileg ezzel tisztában van a nőci is, mármint nem azzal, hogy dekoncentrált vagyok - külön kihívás visszanyelnem az ásításaimat -, hanem azzal, hogy majd akkor kezd összeállni a kép, ha beülhetek a lányok mellé. Adja az ég, hogy igaza legyen, mert csomószor azt se értem, mit nem értek.

Várom már a hétvégét, Pukkancsnak szülinapja lesz.

Csak engem idegesít az exem-elmarta-mellőlem-a-barátaimat-féle duma?

Utálom, amikor valaki az exére keni a saját bénaságát. Amíg tartott a kapcsi, jó volt leszarni a barátokat "a másik kedvéért", mire vége lett, lehet hibáztatni, hogy ő zárt be a lakásba, és nem engedett találkozni a barátaimmal... Tudom, hogy vannak manipulatív emberek, és szívás ezt nem felismerni időben, de erre a barátos témára háklis vagyok. Az azért csak feltűnt, hogy már leszarod a barátaidat, nem?

A kerítéses csoportban sok magányos hapsi megtalál. Némelyikkel dumcsizok néha, mert a csoport miatt van egy kezdeti hülyülés, ami átmegy aztán normálisabb párbeszédbe, de különösebben nem érdekelnek, mert tudom, hogy csak a bájos profilképem vonzza be őket, kb. semmit nem kell tudnom vagy felmutatnom azért, hogy elhívjanak. Nem egyből hívnak el, de tudható, hogy erre megy ki a dolog. Néha olyan dumáik vannak, hogy nem győzök méltatlankodni. És egyre sűrűbben látom azt a szöveget, hogy: „Bennem is, mint minden emberben kialakult a reprodukálás iránti vágy.” Brrr. Hát hajrá, válts bérletet.

Kedvenceim, akik az exeiket szidják, majd hozzáteszik, hogy amúgy már túlvannak rajta.

Jövő hónapban hazalátogatok, érdekel téged az Aeropark?

Nem, köszönöm.

Egyébként a kerítéses taliról megmaradt a huszonhat éves srác. Mondtam neki, hogy nem szeretnék tőle semmit, ennek ellenére viszont szeret velem beszélgetni, így vele még szoktak lenni több órás traccspartijaim, hetente egyszer vagy kétszer, mert mostanában kevesebbet telefonozok (már a kerítéses csopiban se vagyok aktív). Ugyanígy egy Németországban dolgozó és magányoskodó csávóval. Mindketten szokták említeni, hogy jó lenne összefutni - nem tudom, ez tiszta szándék-e, vagy van-e itt azért remény.

Pár napja lett Disney fiókom. Tegnap el is mentem Rókafalvára, és beállítottam mamának, meg elmagyaráztam neki, hogyan működik. Nagyon örült neki, főként annak, hogy egyből rá gondoltam. Néha eszembe jut, kamaszként milyen kis türelmetlen picsa voltam vele, most meg folyton az van bennem, hogy peregnek az évek.

Túléltem!

A hétfő izgulósan indult, volt kis csapatmeeting, amin a lányok személyesebb jellegű dolgokat meséltek magukról, nekem pedig viszonoznom kellett. Nagyon béna voltam, nem sok jutott eszembe, ami érdekes lehetne mások számára. Nem szeretek magamról beszélni, arra jöttem rá, mert nem tudom magam érdekesen tálalni. Napközben amúgy még jó kedvem volt annak ellenére, hogy nem sikerült aludnom éjszaka, de délután száraz olvasnivalót kaptam, ami közben leeresztettem, és mire hazaértem, rendesen rossz kedvem lett. Minden és mindenki idegen volt, legfőképpen én, és még az a magabiztos tudásom is elveszett, amivel az  előző helyen hasítani tudtam a munkában. Elő is jöttek belőlem a mély filozófiai kérdések, mint például miért is csinálom én ezt, mi értelme van, jobb lenne inkább lelépni idénymunkákra, nem pedig itt áltatni magam azzal, hogy valaha is érdemleges eredményeket fogok elérni pályafutásom során. Sírtam is, de tudtam, hogy nagyrészt a fáradtság beszél belőlem.

A többi nap már jobb volt, többet nem jött elő az izgulás. Azt figyeltem meg, hogy a lányok közül egyik-másik baromi sokat beszél, engem is nem egyszer tartottak fel abban, amit épp csinálni szerettem volna. Azon gondolkodtam, hogy nettó három órát ha dolgoznak egy nap, már lehet, sokat mondok. Nagyon aranyosak, segítőkészek, és bár erőteljes a személyiségük, azt hiszem, emberileg rendben vannak (bár az egyik csajt még nem tudtam hova tenni, úgy érzem, vele óvatosnak kell lennem), azért is örülök annak, hogy hibrid munkavégzés van, mert szerintem én nem tudnék mellettük úgy dolgozni, ahogy szeretnék. Én legalábbis nem szeretem, ha gyűlik a munka, szeretem letudni, és aztán lehet nyugodt szívvel mást csinálni. Néha sóhajtozva mesélték, hogy rengeteg a dolog, olyankor azon gondolkodtam, vajon érzékelik-e az időt, amit elpletyiznek. Persze mondták, hogy a nyár laza, és ősszel indul be a szenvedés, de nem tudom, hogy ennél a cégnél mi számít szenvedésnek.

Egyébként egész héten a felettesem magyarázta nekem a vállalatirányítási rendszert. Sokkal összetettebb és FEHÉREBB, mint az előző munkahelyemen lévő program, amiben legalább voltak színek, és ilyen-olyan ikonok. Csak azért nem pánikoltam be ezen, mert azzal nyugtatgattam magam, hogy amikor én tanítottam be másokat a programhasználatra, ők is milyen mumusnak érezték hetekig. Az se segít, hogy állandóan fáradt vagyok, és nem ritkán arra ocsúdok, hogy fogalmam sincs, épp miről van szó. Mondták egyébként, hogy még hónapokig bennem lesz az érzés, hogy nem értek semmit, szóval emiatt majd ne aggódjak. Nekem amúgy hét közepére már nagyon hiányzott egy józan parasztos magyarázat arról, kinél kezdődik el a munka, hogyan fog hozzám kerülni, és hogyan adom majd tovább, mert nekem ugye új ez a terület, és hiába mondják el nekem, milyen menük vannak a programban, ha nem tudom, miért kell ide-oda kattintgatnom. Eleinte nem mertem megkérni a felettesemet, hogy magyarázza már el nekem az elejétől kezdve a folyamatot, mert bennem volt, hogy mi van, ha ilyeneket illene tudnom, másrészt vártam, hátha mondja majd magától (na meg féltem, hogy már mondta, csak épp le volt kapcsolva az agyam), de szerdán már tényleg rákérdeztem, mert úgy éreztem, amíg ezt az infót nem kapom meg, egy mukkot se fogok érteni a rendszerből. Írtak amúgy folyamatleírást, szóval tök cukik, de ők például nem írták le a folyamatok elején, hogy ezt és ezt azért fogod csinálni, mert..., szóval még sok bennem a kérdőjel. Azt mondta a nőci, hogy az első öt hetem fixen arról fog szólni, hogy nézek ki a fejemből, amíg mások magyaráznak, utána elkezdhetek úgy dolgozni, hogy egy darabig minden ténykedésemet ellenőrzik, de összességében majdnem egy évre lesz szükség ahhoz, hogy teljes értékű tagja legyek a csapatnak. Szóval itt tényleg nagyon sokat fogok tanulni, és mázlis vagyok, amiért egyrészt nem valaki helyére vettek fel, és ezáltal senki nem sürgeti a betanulásomat, másrészt amiért nyári időszakban kezdek, amikor lazaság van a cégnél. Szóval ők nagyon királyok abból a szempontból, hogy tisztában vannak azzal, hogy a tanuláshoz, átlátáshoz és megértéshez idő kell.

Amúgy a felettesem mesébe illően normális - biztos létezik ilyen?! Persze róla süt, hogy alulról kezdte, nekem ez külön szimpi, mert akkor ő így tényleg egy olyan vezető, aki tisztában van mindennel, és nincsenek irreális elvárásai.

Pénteken aztán bejött az a lány, akit hétfő óta nem láttam, de rá voltam a legkíváncsibb. Nem csak azért, mert vele fogok a legtöbbet dolgozni, hanem mert a felettesem sokat említette, hogy szépen dolgozik, és ez nekem valamiért szimpatikus szokott lenni. Ugye ha valakinek jó a munkamorálja, az egy csomó pozitív tulajdonságot foglal magába, például lelkiismeretességet, gyorsaságot, precizitást, ami mind az én életemet könnyíti, és remélhetőleg én is könnyítem majd az övét. NA MEG, a kisugárzása emlékeztetett Sztomakékre, az egyik középiskolai barátnőmre, akit nagyon bírtam. No és pénteken, amikor elmentem klotyóra, utánam jött - illetve hát szerintem én voltam a lényeg, nem a pisilés -, és húsz percen át dumcsiztunk a tükrök előtt arról, ki merre lakik, kinek milyen munkái voltak korábban, ki hogy szeret dolgozni, és akkor én elmondtam neki, hogy sok jót hallottam róla, és várom, hogy beülhessek mellé is, mert úgy érzem, mi jó kis páros leszünk majd, és akkor elmosolyodott, hogy örül, hogy ezt mondom, mert ő is ezt látja bennem, és meglátom majd, hogy a többi lánynak nem épp elsődleges a munka. Megállapítottam, hogy legalább akkor mi majd tudunk haladni. Mondta, hogy nagyon jóban van mindegyik lánnyal, de azért munkaügyben néha mennek az egymásnak feszülések ilyenek miatt, hogy valaki feltartja a másikat. Az mondjuk némi bizalmatlanságra ad okot, hogy megjegyezte, hogy majd észre fogok itt venni egy-két dolgot csapaton belül, de végül is nem ment át kibeszélésbe a párbeszéd, szóval ennek örülök. Remélem, hogy tényleg jól tudunk majd együtt dolgozni.

Egyébként sok mindent megtudtam még a cégről, amit ha elsütnek az interjún, nem is állok neki pro-kontra listát írni arról, melyik állást válasszam (asszem, űber nagy gyávaság lett volna a multit választanom, egyébként végül azért döntöttem a kisebb cég mellett, mert valójában kurva nagy pénzeket mozgat, szóval a multinál is menőbb). Például szokott lenni tizenharmadik havi fizu, igaz, ez rám idén még nem vonatkozik. Minden évben választanak év dolgozóját, aki kap egy összeget. Kaptam sim kártyát a telefonomba, nyilván azért, hogy majd tudjak róla dolgozni, de amúgy használhatom privát célokra is. Tény, hogy kéthavonta háromezret költöttem eddig a telefonomra, de legalább már ennyit se fogok, és többet nem kell néznem, maradt-e még mobilnetem. Kaptam laptopot, amin netezni is lehet, nem csak dolgozni, és nincs rajta aktivitásmérő...! Szokott lenni csapatépítő, és minden évben van inflációs emelés, 5-7% - mondjuk ezt nem értem, vajon ezúttal 30%-os emelés lesz? Ami a legjobban tetszik, az az, hogy nagyon szabadon mozognak az emberek. Fél kilencig be lehet esni, és fél ötkor már kb. fel lehet állni, ha elég volt a napból, de simán el lehet menni korábban is, akár háromkor, ha otthon még befejezed a munkát. Ez azért van, mert nagyon családbarát a hely, és van, aki gyerekért rohangál napközben. Szóval ez szerintem nagyon király, és remélem, hogy nem hozzák vissza a teljes bejárást, mert azt szűrtem le, ezt a lazaságot mind a covid hozta el nekik. Ez a hibrid bejárás azért is jó, mert így egyszerre nincs bent túl sok ember. Hétfőn mondjuk nagyon sokan voltak, vajon csak rám voltak kíváncsiak?

Hazahoztam a leírásokat, már jó hosszú. Azt mondták, hétvégén ne foglalkozzak ezzel, de nem t'om, segghülyének érzem magam. Oké, hogy azt mondják, ez még egy darabig így is lesz, de vajon nem csak nyugtatni akarnak?

Csütörtökön megkaptam a kilépőpapírjaimat és a borítékom. Nagyon bizarr volt a szitu, Pukkancs segített levinni a gépet, és a cégtulaj teljesen be volt pörögve, jófejkedett, meg egy évekkel ezelőtti nyaralásáról beszélt, karzsibbasztót is adott, és még csúnyaszavakat is használt, ami tőle nagyon szokatlan, de úgy eleve az is szokatlan, hogy leereszkedett hozzánk, szóval ő nem az a típus, aki megkérdezi, hogy telt a hétvégéd. Szerintem nála antiszocabb ember nincs is, nekem legalábbis ebből pont az jön le, hogy nem tudja, hogy kell viselkedni munkán kívül (mondjuk belül se, haha). Most viszont kénytelen volt dumálni, míg aláírtam az épület falán a papírokat. Azt mondta, cukik vagyunk (!!!), vigyázzunk egymásra, és ha a jövőben úgy alakul, keressük munkáért nyugodtan. Hóóógyne! Láttam is nemrég, hogy megint asszisztenst keresnek, pedig még egyik nő se mondott fel. A fiúk mondjuk egész héten pittyegtek a közös chaten, hogy katasztrófa a nőci, akit próbáltam betanítani.

Szhóóóval túléltem. Nagyon furcsa, hogy a bébiszitteri, raktárosi, mosogatói, meg mostoha-asszisztensi melóim után most van egy ilyen komoly munkahelyem, de az a különös, hogy akárhogy keresem magamban azt az érzést, hogy én nem illek ide, mert kevés vagyok, nem találom. Talán beérett a lelkecském vagy inkább az önértékelésem egy olyan szintre, hogy most már méltónak érzem magam egy normális munkahelyre? Persze azért remélem, az idő múlása ezt majd visszaigazolja nekem, és nem lesz az, hogy augusztusban már egy Mekiben fogok dolgozni. Nagyon szeretném visszanyerni azt az érzést, hogy kurva jól dolgozom.

Bazi fáradt vagyok!

Class of 2022

Kedd este Pörgő Jocó felhívott panaszkodni kicsit, addigra már ágyban voltam, le volt nyugodva a lelkem, úgyhogy türelmesen végighallgattam. Arról beszélt, hogy nagyon utálja már ezt a helyet, és mostanra értette meg a bántalmazó kapcsolatban élő nőket, akik nem tudnak/akarnak lelépni. Szóval hogy valamiért nem mer odaállni a tulaj elé, hogy neki ennyi elég volt, nem szeretné ezt tovább csinálni.

Pörgő Jocó volt a legrégebbi kollégám, ő fél évvel korábban kezdett, mint én. Nagyon hullámzó volt vele a kapcsolatom. Ő egy kicsi ember, aki egy nagy multinál volt azelőtt vezetői beosztásban, és azt a stílust ide is hozta magával. Eleinte azt gondolta, számít a szava a tulajdonos irányába, de idővel rá kellett jönnie, hogy tulajdonképpen az a szerepe, hogy mindent lenyomjon a torkunkon, amit a tulaj kitalál. Irányomba voltak néha hülye megnyilvánulásai (például hetekbe tellett megértetnem vele, hogy kurvára nem fogok se neki, se senkinek kávét főzni), de a humorunk összeboronált minket, hiába, hogy néha összeszólalkoztunk, aztán pár napig-hétig titokban utáltuk egymást. Olyan ember, akiben sose bíznék meg, de azért lehet vele lelkizni, és össze lehet vele dolgozni.

A csapat többi tagja mind egy éve, vagy rövidebb ideje van itt, de ők ugye mind felmondtak már Pörgő Jocón - meg persze a gyanútlan új nőn - kívül. Erről szólt tehát a telefonbeszélgetés, hogy amíg nincs új munkája, képtelen felmondani, de szurkoljak, mert megy sokadik körös interjúra másnap délelőtt. Fel is vették, úgyhogy délután felmondott, ezzel most már elmondható, hogy teljes lecserélődés lesz a nemzetközis csapatot illetően. Nyuhaha!

A munka amúgy nem is volt vészes az utsó három napban, bár szerda éjjel nem tudtam aludni, és jobb elfoglaltság híján ötkor beültem a gép elé, behoztam az elmaradást, és így fellazult a nap, volt időm mobilozgatni is közben. Tegnap már mindent az új nőcire toltam, kivéve a háttéradminisztrációt, azt elrendezgettem, de amúgy nap végére már eluntam az agyamat. Akkor aztán megejtettük a búcsúmeetinget is skype-on, de már csak három fiú vett rajta részt, mert ketten szabin voltak, meg a tulaj is már szabizik, nyilván akkor, amikor a dolgaimat kellene intéznie. Pörgő Jocó az irodából jelentkezett be, a belföldesek kedvesen integettek nekem a háttérből, kivéve az alkesz csopivezijüket, aki tüntetőleg csak el-elsétált a háttérben.

A júniusi fizetésemet nem kaptam meg eddig számlára, se a kilépőimet, se a májusi-júniusi borítékomat, és a gép is még napokig nálam lesz, szóval nem igazán van meg bennem az az érzés, hogy sikerült megszabadulni a helytől. Ezt nem is értem... Azt sejtettem, hogy a boríték nem fog iderepülni hozzám így, hogy szabin van a tulaj, de hogy az utalás is elmaradjon... Na sebaj, írtam a pénzügyesnek az előbb, jövőhéten már csak vége lesz ennek az egésznek.

Az izgulást holnapra tervezem, ma még nem akarom hagyni, hogy eluralkodjon rajtam. Így, hogy be kell majd járnom a betanulási idő alatt, egy kicsit olyan érzés van bennem, mintha új suliba mennék, mert tudom, hogy most lesz negyven-ötven új ismerősöm. Igazából a péntek 17:00-et várom nagyon. Remélem, vidáman lépek majd ki az irodaépületből, feltöltődve a sok kedves arctól, és fellélegezve a tudattól, hogy oké, menni fog ez nekem.

Rókafalva

Kedd este, amikor megérkeztünk, nagyon rám tört a durca meg a türelmetlenség, rég voltam már ilyen kedvemben. Ebben az is benne volt, hogy anya volt osztálytársa, aki hozott minket, megállapította, hogy az új munkahelyemen valszeg azért kérdezték, terhelhető vagyok-e, mert sok lesz a túlóra. Ezt aztán órákig nem tudtam kiverni a fejemből.

Hamar meg is állapítottam, hogy véletlen se szabad hazaköltöznöm, nem bírom a szagokat, nem bírom ezt a lelakottságot (a félig leszakadt, megsárgult zuhanyfüggöny viszi a pálmát, hihetetlen, hogy nekik ez így jó), előtör belőlem a finnyás királylány (Pukkancs viszont cukker volt, elküldött zuhanyozni, és addig felmosta a szobám, meg kipakolt, szóval tökre igyekezett enyhíteni a kedvemen, ilyenkor ez számomra tök sokat jelent). Fáradt is voltam, és csak arra vágytam, hogy bemásszak az ágyba, úgyhogy amíg mama mondta-mondta a kis történeteit a hétköznapokról, én fel-alá járkáltam, és minden újabb sztori elején felsóhajtottam. Pukkancs figyelt kedvesen helyettem is. Mondtam is mamának, hogy ne haragudjon, csak kaki a kedvem a munka miatt, ne vegye magára. Aranyos volt, egy idő után kapcsolt, hogy igazán mehetne már. Mondjuk annak se örültem, hogy a kutyának nyers csirkefarhátat kell adni reggelire (végül megoldottam salátaszedővel, haha), meg mikor sorolni kezdte, hogy így etessem, meg úgy itassam majd tatát, és vigyázzak, mert a tévét se tudja bekapcsolni, szóval én ezeken meglepődtem. Hogy nem jut el odáig se, hogy kinyissa a hűtőt, hiába tud járni, meg napközben söprögetni a kertet. Egyébként most így szombaton már elmondhatom, hogy fixen elvéreztem ezzel a küldetéssel, hiába kérdeztem, éhes-e, mindig nemleges választ kaptam, és az "itatós" részből csak a reggeli keserűt meg a déli sört fogadta el. Viszont gondoskodtam neki tökmagról, szotyiról, sütiről, kekszről, meg kalácsról, de azért örülök, hogy nem leszek itthon, mire mama hazaér, mert tuti ki fog gúvadni a szeme, amiért nem fogyott el a főztje.

A tévén viszont ideges lettem kicsit, húsz éve megy az, hogy tata nem tudja bekapcsolni, és ha mégis, akkor szigorúan egy csatornát kell néznie, mert ha elnyomkodja a régi időkben megszokott gombokkal, elállítódik a tévé. Mama kicsit jobban kezeli, de néha van ebből hiszti, hogy neki se sikerül valami, akkor aztán Perdita dúl-fúl haragjában, amiért őt hívja segítségül, ez ilyenkor mamának is külön stresszforrás. Egyik nap tata el is állította a tévét, nem jött be egyik csatorna se, és elsőre nekem se sikerült megoldani a problémát. Tata meg olyan, hogy jól van, hagyjad akkor (de azért megremegett a hangja az idegtől), de közben tudtam, hogy most szegény így unatkozni fog. Visszamentem dolgozni, de két-három órával később megint lementem, hogy nekifussak újból a dolognak. És ott ült szegény a kanapén, és nézte a kikapcsolt tévét, már a szemüvegét is elővette, gondolom, próbálta kilogikázni a sok gombot a két irányítón. Na végül aztán sikerült megtalálnom azt a tetves HDMI1-et, de nagyon megalázónak éreztem ezt szegény tatára nézve, és magamban szidni is kezdtem a szolgáltatókat a hülye két távirányítós megoldásaik miatt, és rákezdtem chaten Pukkancsnak, hogy ez mennyire agybaszó lehet szegény időseknek, még rajtam is majdnem kifogott a tévé, nemhogy rajtuk, és miért nem találnak ki erre valamit, huszonegyedik század. És akkor beírtam a google-be, hogy távirányító időseknek, ÉS LÉTEZIK ILYEN! Meg is rendeltem, bassza meg, hétfőn hozzák. Utána tökre örültem, hátha ezzel javíthatok mindenki életminőségén...! Összesen hat gomb van rajta, ebből egy a bekapcs, egy a némítás, a többi a hangszabályozó, meg a csatornák között ugrálós nyilak.

Végül nem volt olyan rossz itt, persze hiába takarítottak ki a kedvemért, a falakba ivódott macskapisiszag, a zuhanyzó állapota és a sok szőr miatt így se volt tisztaságérzetem, étvágyam is kevés. Anyát is sajnálom, hogy a cuccainak nincs helye, szinte minden szekrényben Perdita és Pongó lakik. Mióta elköltöztem, az én szobámat használja, most jó szellős, mert elvittem pár bútort, de tett be egy aranyos kis virágállványt, amit ő maga festett le pirosra, és nagyon aranyosan mutat a lila falammal. Tévéállványnak egy kovácsoltvas, mozaikos félkör alakú asztalkát használ, de az a tévé is egy vicc, bekapcsolni tudtam csak, a csatornákat meg a kikapcs gombot már nem találtam meg, úgyhogy végül ki kellett húznom a falból. Egyszer hazaküldött magának Angliából egy nagy tévét, de Perdita hamar lenyúlta, azon szokott PS-ezni. Áh... Anya is mintha már csak azért dolgozna, hogy Perditáéknak jó legyen. Most fogja majd lefestetni a lakást.

No szóval ma este megyek haza, Pukkancs vár, megyünk sétálni, aztán hajat mosok, hogy hétfőre már vasalható állaga legyen. Hjaaaaaaaaaaaj mi lesz veleeeeeeeeeem?!

Hétvége

Csuda volt ez a hétvége. Szombaton elmentünk cipőt venni Pukkancsnak, vettem egy csini pink rakottszoknyát, meg egy csíkos felsőt, amit tudok majd hordani a fekete tüllös-punkos szoknyámhoz   felvásárolta a Cropp-pot, végre talált magának pólókat. Cipőt nem vettünk. Beültünk kajálni is, grillzöldséget vettem, Pukkancs meg "rizottót", aztán feleztünk egymással, és így viszonylag olcsón megúsztuk. Imádom a grillzöldségeket, főleg a cukkinit. Itthon megnéztük Netflixen a Girl, interrupted-ot, amiben egy csomó híres színész játszik, és hiába 99-es, azelőtt sose hallottam róla. Nekem bejött, hogy diliházas sztori, pláne, hogy fiatalok a szereplők. Angelina Jolie-t amúgy nem nagyon szeretem, mert ritkán látni jó filmben, de itt nagyon kis vagány karaktere volt.

Tegnap elmentünk Lauhoz megetetni a cicáját. Még sose voltam ott, végre láthattam, mire gondol Pukkancs, amikor azt mondja, túl kicsi a lakás két embernek. Tényleg nagyon picike, inkább egyetemista kecónak lenne alkalmas vagy RBNB-nek. Utána fagyiztunk, sétáltunk a kedvenc utcánkban, ami fölé sok fa borul, este meg a Mi lett volna, ha nevű társassal játszottunk, ami közben mindig jól kinevetjük egymás pechességét. Utána meg elkezdtünk egy karácsonyos filmet Netflixen (mert miért ne?!), amibe belealudtunk a kanapén.

Foglaltunk szállást is a Balcsira, szokásosan Arácsra, hogy ne étteremben kelljen enni, hanem ott lesz az Aldi, meg hát tökre szeretjük is a környéket. Nagyon igényes szállást találtunk, szinte túl jó, hogy igaz legyen, de talán csak azért, mert még újak a piacon, és be akarják zsebelni a sok jó véleményt, mielőtt dupla áron lesznek elérhetőek. Nincs előrefizetés, és szerintem a dizájn magasan felülmúlja az átlag balatoni szállások szintjét, szóval remélem, ez nem valami fantomhely, és nem esünk vele pofára.

Előrejelzés

Elérkezett a "várva várt" utolsó hét.

A holnapot még lenyomom szokásos módon itthon, aztán hatra jön értem és a gépért anya volt osztálytársa, és hazavisz Rókafalvára. Remélem, jó otthon a jelerősség. Enyhít a dolgon, hogy Pukkancs bevállal velem néhány napot, így nem lesz para éjjel a nagy házban. No de elvileg Perditáék kitakarítottak a kedvemért, és legalább Pomcica is ott lesz.

Holnap még találkozom mamával, aki másnap indul Angliába anyához. Szegény már kicsit kivan készülve, mert tegnap, ahogy ment fel hozzánk, hogy megetesse a dögszliket, kiszaladt Perdita macskája. Merthogy az olyan, hogy utál bent lenni a lakásban, úgyhogy lesben áll az ajtónál. Így él évek óta szobacica módon, miközben hajtja a vére. Perdita viszont nem akarja kiengedni, nehogy egyszer ne jöjjön haza. Mondta mama, hogy úgy felment a vérnyomása ettől, hogy egész éjjel nem aludt, mert mi lesz, ha nem lesz meg a macska. Megnyugtattam, hogy nyugodtan fogja rám. Igazából ezt velem is százszor eljátszotta már a kis dög, mentem haza, épp nem volt eszemben, hogy csak résnyire szabad nyitni az ajtót, amikor belépek a házba, aztán csak egy szürke csíkot láttam magam mellett elsuhanni. Ilyenkor aztán van, hogy napokra eltűnik. Mint ahogy most is. Hát evvan.

Szombaton fogok eljönni, jó esetben is csak délután, szóval marad egy vasárnapom lelkileg és mindenhogy felkészülni az új helyre, például le kell szednem a lábujjszőröm, mert csak szandálom van, mint vállalható lábbeli.

Izgulok néha. Valamelyik nap kinyitottam a szemem, és rám tört a szívdobogás, hogy jesszus, új fejezet kezdődik, sok-sok új emberrel, rengeteg új tanulnivalóval. Pár hete kaptam is egy kisregényt arról, mire számíthatok majd az első napomon, például lesz bemutatkozós csapatmeeting meg körbevezetés, hogy mindenki másnak is be legyek mutatva. El vagyok szokva a figyelemtől, és persze már minden szörnyűséget elképzeltem, például hogy majd nekiállok makogni, meg hogy valamelyik kolléganőmnek nem leszek szimpi, és ezt folyamatosan éreztetni fogja (amcsi gimis pomponlány style-t képzelek el), meg azt is elképzeltem, hogy majd értetlenkedni fogok a folyamatokon, és full hülyének néznek majd, nap végén pedig szólnak, hogy többet nem kell mennem. No de a pesszimizmusban az a jó, hogy így már csak pozitívan lehet csalódni, nyuhaha. Persze nem komoly ez, azért igyekszem pozitívan állni a dologhoz, még ha néha el is kap az érzés, hogy úristen, semmi kedvem ekkora változásokhoz. Nyilván picit furcsa home office-ból váltani egy totálisan idegen közegre, de ez a váltás most már minden szempontból időszerű, és az én javamat fogja szolgálni.

Egy kis szokásos meg egy kis cukiság

Ma Pörgő Jocó hívására ébredtem. Épp azt álmodtam, hogy egy pódiumon hasalok kalapáccsal a kezemben, és rám lövöldöző, életre kelt játékkatonák seregét töröm-zúzom nem túl kézre esően - de képzeljétek el, végül én nyertem. A helikopterek kiiktatása tartott a legtovább. 8:36 volt már, ezek szerint szépen lenyomtam mindkét ébresztőt, habár rémlik valami mindjárt-felkelek-csak-még-egy-fél-percre-lehunyom-a-szemem-féle pillanat. Ilyen se volt még, de gyorsan bepattantam a gép elé, és megírtam mindenkinek, hogy NEM JÖTT A BUSZ.

Ma elbúcsúztattuk skype-on Frufrut - ezen a meetingen ceremoniálisan részt vett a tulaj is, de az istenért se szólt volna semmit, a kamerát se kapcsolta be, de amúgy köszönni se szokott, csak akkor szólal meg, ha vitatkozhatnékja támad. Igazából ő azóta nem kommunikál Frufruval, hogy az felmondott, és Pörgő Jocón keresztül üzent Frufrunak, hogy a gépet - amit anno a cég szállított ki neki - juttassa vissza (nem ez a módi amúgy). Remélem, majd velem is ezt fogja csinálni, aztán kibaszcsizom neki az ablakon az egészet, összeszedegetheti magának.

Tegnap jeleztem Pörgő Jocónak, hogy az új nőcivel képtelenség gyorsabban haladni, hiába ugrálnak miatta a nyakamon. Egyrészt négy hét nem elég a betanulásra, másrészt nincsenek meg a szükséges készségei (és ezzel nem lenézni akarom, de ma például azt magyaráztatta el velem, mit jelent, ha félkövér betűvel van az e-mail a fiókban - hát aaazt, hóóóógy... olvasatlan!), harmadrészt valamit újítottak a szerveren, és azóta beteg lassú az egész, napjában többször összeomlik a program, amiben dolgozunk. Pörgő Jocó ezt megírta a tulajnak, majd mára visszajött, hogy szarul diktálom a nőnek a tempót. Innentől kezdve folyamatosan írtam Pörgő Jocónak, hogy mit tervezek csinálni a nőcivel, leírtam, hogy képességeit ismerve mi mennyi időbe fog telni, előre megírtam, mit nem fog érteni, hisz még az eddigiek se ülepedtek le, beleszámoltam a rendszer-összeomlásokat is, ééés... Az történt, hogy akkora összeomlás lett a nap második felében, hogy még azt a keveset se tudtam a nővel megcsináltatni, amit előre megjósoltam. És akkor így tanítsam meg, meg tapsikoljak neki, hogy gyorsabban-gyorsabban. Hát a faszom fog tapsikolni, tök irreális lenne, és én se örülnék, ha nekem így tapsikolnának az új helyemen.

Tegnap amúgy nagyon szarul volt a nő, skype közben hallottam, hogy fájdalmasan sóhajtozik. Amúgy is szokott, de az inkább ilyen istenem-bazmeg-még-mennyi-faszság-lesz?-féle sóhaj szokott lenni, de ez olyan volt, mint akit tíz perce hasba lőttek, csak cikinek érzi szólni. Annyit kiszedtem belőle, hogy valamilyen alapbetegsége kezd előjönni, és ettől van rosszul, de tovább nem akartam faggatózni, csak megkérdeztem, tud-e így figyelni, dolgozni. Ezt tetéztem a sok-sok új infóval, amiktől amúgy én is kurvára rosszul lennék, szerintem én már hétfőn felmondtam volna. Szerencsétlen csak Frufru meg az én felmondásomról tud, a másik két hapsiéról nem, és azt se tudja, hogy Pörgő Jocó is már állást keres, én viszont tudok arról, hogy a csapat maradék tagja, aki eddig nem tervezte itt hagyni a céget, holnap fog felmondani. Ettől az egész sunyulástól úgy érzem magam a nővel szemben, mint egy palackba zárt szellem, ami a maga szaros helyére akarja berántani a gyanútlan szerencsétlent. Kérdeztem skype-on, hogy érzi, mik a benyomásai, aztán nem túl lelkesen válaszolta, hogy szerinte ha elmegyek, neki ez önállóan nem fog menni, és hogy ő nem gondolta volna, hogy ez a munka ilyen durva lesz. Ha az lenne a szitu, hogy én maradok, és csak Frufru helyére keresnénk asszisztenst, halálra nyugtatgatnám, hogy ne aggódjon, én totál értem, hogy ennyi infót nem lehet megjegyezni és a gyakorlatban is alkalmazni ilyen rövid idő alatt, és olyan kényelmes tempót diktálnék neki, hogy a teljes próbaidejét kitöltené, de hát sajnos  nem ez van, így szegénynek csak annyit tudtam mondani, hogy teljesen jogosan érez így, és majd meglátja, hogy érzi. Szánalmas az egész szitu. Remélem, felmond amúgy, nem azért, mert rosszat akarok a cégnek (az már megvan), hanem az ő érdekében. Bááár, ha kitart még egy-két hónapig, végül is egyedül marad a csapatban, és akkor nem fog jönni fentebbről a munka, bírni fogja a tempót.

Szerettem volna, hogy a vezetőség érzékelje, milyen, ha nincs jó asszisztencia a fiúk háta mögött, de talán azzal is elégedett lehetek, hogy Frufruval elindítottunk egy ilyen meseszép felmondási hullámot.  

Igazán nem szeretnék semmi rosszat mondani, méltóságomon alulinak érezném bármifajta rosszindulatú megjegyzést is tenni.

Nem tartottam meg az egyórás szünetemet az elalvásom miatt, bár simán elmehettem volna, mert amíg a gép előtt ültem, csak azzal szenvedtem, hogy bejussak a programba. Láss csodát 16:58-ra megjavult, és bár én 16:00-kor már megírtam Pörgő Jocónak, hogy nem fogok túlórázni, hiszen ugyebár nem fizetik, és felmondási időmet töltve nem is érzem úgy, hogy szabadidőmben is igyekeznem kellene, mégis dolgoztam végül fél hatig, mert tudom, hogy holnaptól Frufru nélkül úgyis a fejemen fogok pörögni. Miután ezt leírtam amúgy Pörgő Jocónak, már biztosra vettem, hogy a hasonló szövegeim miatt nem kerestek meg a nem létező pozícióval (az egyik meetingen kiderült, hogy az alkesz ember az összes felmondott emberkét megzaklatta azzal, hogy maradjon, csak engem nem).

Amúgy volt pár napja egy meeting, ami alatt a fiúk tök aranyosan elmondták, hogy mióta tanítjuk az újakat, érezhetően visszaesett az asszisztencia eddig tökéletes tempója és naprakészsége, és hogy már látni előre, hogy mi lesz a felmondásunk vége. Ez picit azért jólesett.

Nap végén elindultam ubiért, de olyan kellemes volt az idő, hogy mielőtt betértem volna a boltba, lefordultam a patak felé sétálni, és olyan jó volt, meg boldognak éreztem magam, amiért ezt megtehetem. Nem is tudom... Néha olyan jók ezek az egyszerű dolgok is. Pláne, ha az ember lánya már öt napja nem lépett ki a házból. Ráadásul az uborka mellé szőlő meg túrórudi is beugrott a kosárba.

Tegnap amúgy Pukkancs beugrott munka után, mondván, Lau úgyse lesz otthon késő estig. Holnap is jön, mert Lau megy valami többnapos csapatépítőre.

Ma, amikor anyával chateltem, és szóba jött Pukkancs költözése, anya megkérdezte valami kapcsán, nem lehet-e, hogy Lau féltékeny rám. Én meg írtam, hogy nem tudom, de Pukkanccsal pont beszéltük egyszer, amikor még Új Fiú megvolt, hogy egyikünk se mesél a párjának a kettőnk kapcsijáról, sőt, ki se mondjuk előttük egymás nevét, mert látványosan zavarja őket. No és anya erre azt írta, és ezt abban a percben a nap csúcspontjává nyilvánítottam, hogy: „Kevés az őszinte barátság, és erre mindenki féltékeny, én is az voltam, de a szuper intelligenciámmal legyőztem. Jobban szeretlek, minthogy érdekeljen, kit szeretsz jobban, de tudom, én anyád vagyok, ő meg a barátod, és nekem is jut belőled, így Pukkancsot is szeretem.” Nevetős és angyalkás emoji. Hjaj, én ezen annyira meglepődtem, anya isssszonyat ritkán avat be ilyen mélyről jövő érzésekbe. Én mindig láttam rajta, hogy neheztel Pukkancsra a kapcsolatunk miatt, és ugye múltkor Perdita jött ezzel a hülyeséggel, hogy ha lenne egy gyerekem, és meghalnék, rájuk vagy Pukkancsra bíznám-e a kicsit, és anya akkor nagyon megsértődött, pedig szerintem magától értetődő volt a válaszom. Perditára nyilván nem hagynám, de anyára se, mert ő már felnevelt két gyereket, Pukkancs ezt nagyobb erőbedobással tudná művelni. Baszki, de most, hogy így bemásoltam anya szavait, esik le, hogy úgy fogalmazott, jobban szeretlek, minthogy érdekeljen, kit szeretsz JOBBAN, meeehhh. Hjaj, anyukám. Na mindegy, jövőhét hétvégén majd megölelgetem.