💩

Hét körül felébresztett a kiscica, kakilt, aztán áttörölgettem nedves kendővel az egész kis testét, aztán egy darabig próbáltam elaludni a kanapén, és közben a regényem folytatásán agyaltam, mert nincs meg a fejemben, hogyan kellene nekiesni. Aztán visszamentem inkább az ágyba - vagyis hát a matracra, haha - azzal az óhajjal agyacskám felé, hogy világvégéset szeretnék álmodni, hogy megihlessen (néha bejön ez az álom-rendelősdi). Na, hát meg is kaptam az álmot, csak épp nem sokra megyek vele: túl sokan éltük túl a világvégét, még a Burger King is nyitva volt - és gondolkodtam, egyek-e valamit -, és a Nyugatin egy Noé méretű, főként macskákra specializálódott menhelyen szenvedtem azzal, hogy minden állatot életben tartsak, például volt azokban a napokban született kiscsikó is, akinek tejet akartam fejni egy tehéntől, és velem volt Pennywise is, aki minden kakilás közben azt ordítozta, hogy AZ IGAZI FÉRFIAK ALOMBA SZARNAK, AZ IGAZI FÉRFIAK ALOMBA SZARNAK, pedig egyrészt sose mondunk neki ilyeneket Pukkanccsal, hogy mitől lesz ő igazi férfi, másrészt üvöltözés közben sose egy alomba szart, hanem kavicsokkal körbeszórt bokrok alá.

Normál hőmérsékletem

Majdnem elrontotta a háziorvos asszisztense az eheti szabadságomat, merthogy hiába hívtam fel, hogy mától írjon táppénzre, rám szólt, hogy látatlanba nem fog kiírni, csináljak covid tesztet, és ha negatív, menjek be. És ha lázam lesz, akkor is menjek be? - kérdem, erre azt mondja, akkor vegyek be lázcsillapítót, mielőtt elindulok. Paff, rohadék.

Úgyhogy ma elmásztam Rókafalvára a rendelőbe, pöppet aggódva azon, hogy nem biztos, hogy menni fog a műköhögés, meg hőbörögtem is magamban, mert voltak előttem vagy tizenöten abban a picike váróban, ami egy jó kis túlórával kecsegtetett az orvosnak meg az asszisztenslotyónak.

Igen-igen, csináltam covid tesztet, negatív lett, lázam volt tegnap is, ma is, fáj a torkom néha, biztosan az éjszakai köhögésrohamoktól... Igen, a fejem is fáj... néha...

Az asszisztens elővette a homlokcélzós lázmérőt, amit eddig valahogy mindig sikerült elkerülnöm, és megállapította, hogy hőemelkedésem van. Aztán a torkomra is ránézett, és bólogatott, hogy valóban nem túl szép, majd az orvos is megnézte, és ő is megállapította, aztán, kérdezte, hol szokott fájni a fejem, itt vagy itt, én meg reméltem, jól tippelek, mert amúgy sose fáj a fejem, nem tudom, influenza esetén hol kell fájnia. Hát igen, most van egy vírus, felírunk önnek ezt meg azt, fent lesz a felhőben.

Megkérdezték, egész hétre írjanak-e ki. Hmm... Ha lehet, kérem.

(Ha nem váltom ki a gyógyszert, azt később még a szememre hányhatják?)

És hjaj, én most olyan boldog vagyok!

Egész héten nem kell bemennem, és itthon se kell lesnem az e-maileket, jön-e valami idegesítő adminisztrálni való, és lemaradok a heti meetingről is, ami biztos arról fog szólni, milyen új feladatkört fog kapni a Róka, és foglalkozhatok csak magammal. Például ma megnéztük Netflixen a Wednesday sori első részét, és az jutott eszembe, hogy jajjajajajaj, folytatnom kell az írást, csak kár, hogy pár hete az új fejezetem annyira szar lett, hogy még nem voltam képes folytatni, de holnap majd törlöm a picsbe, és kezdem elölről.

Ja és ha már ma otthon jártam Rókafalván, beugrottam otthonra is, és jól éreztem magam; igaz, csak egy órát voltam, de újra eszembe jutott, hogy van családom, van anyukám, mamám, testvérem. Perdita nagyon depis, ugyanazokat az énképromboló dumákat nyomja, amiket én, csak ő el is sírja magát közben. Olyan jó lenne, ha tudnék neki segíteni, és már bánom, hogy nem vettem neki is jegyet a Hairre, hogy legyen valami izgi, közös progink.

Ja és amúgy tegnap tényleg hívott a nő, aki pénteken Professionön megtalált, de pont töltőn volt a telefonom, és nem hallottam. Aztán addig mind gondolkodtam, visszahívjam-e, míg eltelt a nap. Aztán meg ma is hívott, pont a rókafalvi konyhánkban álltam, de nem vitt rá a lélek, hogy felvegyem. Ha esetleg lenne home office... Akkor király lenne, de így... Ami a google szerint másfél órás út, az úgyis megvan tíz-húsz perccel több is. De lehet, hogy holnap felhívom, hogy elmondjam neki, hogy átgondoltam, és nem lenne jó annyit utazgatni. Anya szerint mondjam neki, hogy engedjenek home office-ban dolgozni, ÉS PUNKTUM, de hát ez még mindig nem az a világ, szerintem, vagy legalábbis ennyire azért nem vagyok nagy szám, hogy én diktáljak.

De amúgy mennyire lehet sok a jelentkező, ha még ő hívogat engem...?

Jelentkeztem ma egy két műszakos melóra is, de úgyis csak viccből, pláne, hogy az is a halál faszán lenne, de legalább jó érzés volt valamire beküldeni az önéletrajzomat.

Megint nem t'ok bejelentkezést igénylő blogokra kommentelni, de Pityke (ha még látod):  :((

Undoritisz

Múlt héten a fejemben volt, hogy ezen a héten betegszabizok egyet, mert A LELKEM BETEG, de el is felejtettem hétvégére. Tegnap este aztán eszembe jutott, meghánytam-vetettem magamban a dolgot, és arra jutottam, mikor legyek beteg, ha nem most, úgyse fogok hiányozni senkinek. Egyből jobb is lett a kedvem, késő este még megnéztem Netflixen a Noel naplóját - ami kivételesen egy egész értelmes, karácsonyos romifilmre sikeredett, nem úgy, mint például a lindsey lohanes, amit kb. hat percig bírtam -, aztán meg azzal álmodtam orrba-szájba, hogy hogyan kamuztam be a felettesemnek, hogy beteg vagyok, például hogy milyen üzenetet dobtam, meg hogy aztán eljött hozzám, én meg kicsit feszengtem, mert tudtam, hogy nem tűnök túl betegnek. Ebben legalább annyi jó volt, hogy mire felébredtem, már megvolt a fejemben, hogy mit írjak a felettesnek, mert hát elégedett voltam az álombéli ötletemmel.

Pénteken hívott egy nő, hogy Professionön találta az önéletrajzomat, és nagyon örülne, ha a csapatuk része lennék (végre szakmába vágott a dolog). Mondtam, hogy kicsit messze lenne nekem a hely (napi három óra utazás), nem autóval járok, ő meg mondta, hogy kivisz oda a bkk, szóval nem olyan megközelíthetetlen az iroda. Mivel kétségbe vagyok esve, mondtam, hogy rendben, van egy fél nap szabim, elnéznék hozzájuk, de akkor úgy adjon időpontot, hogy beleférjek fél napba (azaz öt órába). Csak 11-es meg déli időpontjai voltak, ami nekem nem jó, mert akkor nem érek vissza a gép elé időben, úgyhogy végül lerázott azzal, hogy gondoljam át, lenne-e kedvem kijárni olyan messzire, és majd felhív hétfőn - képzelem -, és ennyi volt a tizennyolc perces csevej vége.

Nagyon-nagyon-nagyon várom már azt a szombatot, amikor nem úgy ébredek fel reggel, hogy hiába van hétvége, mert holnapután úgyis megint kibaszott hétfő. Két hónapja csak létezem. Letöltöttem a Happy Color-t, és azt basztatom egész nap; nem bírom magam így értelmetlenül, de a motivációt se találom, nem hiszek semmiben.

Ma is volt meeting

Azt hittem, a tavalyi évet sikerül majd felülmúlnom, és írhatok egy pozitív hangvételű évértékelést, de egyre inkább úgy érzem, ez az év kuka.

Begőzölnék

Megjött a laboreredmény.

Még mindig parazitás a kis Pennywise.

Hjaj... Reménykedtem pedig, hogy jövőhéten már meghirdethetem gazdikeresőként, és visszazökkenhetek a kis tevékeny életembe. Nehéz vele, mert olyan kis energikus, mindenre kíváncsi cica, hogy nem lehet mellette semmibe belefeledkezni, mert figyelmet 

Mindenesetre ha így állunk, és ki tudja, meddig fog ez még húzódni, visszarendezem a nappalit, mert nem akarom tovább nézni ezt az ürességet, nem érzem jól magam a lakásban. Kiselejtezem a dolgaimat is, hogy áramolhasson a csííí.

Néhány hete nagyon belelovaltam magam a baciundoromba, és elkezdtem nézni gőzölős tisztítógépeket. Aztán elengedtem, mert ezek ugye nem olcsók, meg gondoltam, nem esek inkább túlzásba, pláne, ha már csak pár hétig van nálunk a macska. De úgy tűnik, még egy darabig itt lesz... Szóval most szeretnék egy kárpittisztítót, meg egy felmosót, akkor aztán a nappalit is rendben tudom tartani anélkül, hogy mindent letakargatnék, meg a lelkivilágomat is. Meg végül is a cica gyógyulását is segítheti az extra tisztaság.

Most már akkor muszáj leszek elmondani a tulajnak is, hogy amúgy lakik itt egy cica. Eddig azt gondoltam, nem kell tudnia, de már kezdek parázni, hogy egyszer csak fel akar jönni, és majd azért lesz mérgi, amiért nem szóltam, és hát nehogy bizalmi gondjaink támadjanak.

Aji

Pukkancs elvisz a Diótörőre decemberben!

Még sose voltam baletten, meg ő se, kíváncsi vagyok, milyen lesz, meg arra is, mennyit fogunk látni.

Úgy tűnik, a jövőév hóbortja a színházba járás lesz. Már ha a körülmények majd engedik.

Kaki 2.

Tetszett a hajam bent a lányoknak, sőt, elégedetten is indultam el. Mindenesetre Az A Nő Akiről Azt Gondoltam Nem Kedvel De Aztán Megszeretett (Pukkancsnak is így szoktam őt emlegetni) megdicsérte a szempillámat! Amúgy olyan mókás, múltkor ugyanez a nőci felvett egy kicsit érdekesebb harisnyát, én meg megdicsértem, és mondta vigyorogva, hogy én jártam az eszében, miközben megvette, merthogy én szoktam ilyen érdekesebb darabokat viselni. És ez olyan jól esett, még ha tudom is, hogy valójában nem én öltözöm érdekesen, hanem mások félnek a színektől meg a mintáktól.

Tegnap a felettesem jelezte, hogy valami incsifincsi feladat van most kilátásban számomra, adott is egy nevet a dolognak, és erre nem írtam vissza semmit, csak sóhajtottam egy nagyot, és tudomásul vettem. Nem akarom leírni, mi az, ilyen jézusom-mi-a-faszom-ez-és-hogyan-kapcsolatható-a-munkakörömhöz-ja-hát-sehogy-féle dolog.

Volt ma meeting - naon vártam, hogy ismét elmondhassam, hogy semmivel nem vagyok elakadva. Ezúttal viszont a felettesem feltette a kérdést, hogyan látom a jelenlegi helyzetet, mi a véleményem arról, hogy mindenféle feladatot elém tesznek. Annyit mondtam, hogy tisztában vagyok azzal, hogy nincs túl sok dolgom, így mit tudok tenni, csinálom, amire megkérnek (ez mondjuk enyhe túlzás volt, tekintve, hogy még mindig nem kezdtem el lefűzni a tavalyi számlákat, pedig már két hete kiadták nekem, de az istenért se tudtam még rávenni magam, hátha elfelejtik, megcsinálódik magától vagy rám szólnak újra, és akkor nekiállok). Aztán mondta, hogy oké, hogy csinálom, amit kiadnak nekem, de emberileg ez hogyan érint engem, nem akarok-e futva menekülni. Mondtam, hogy ez nyilván nem az, amiért idejöttem, nem erre számítottam, de hát... ez van.

Igazából nem tudom, mit mondhatnék erre a kérdésre, ráadásul úgy, hogy közben öt szempár szegeződik rám, mind olyan típusú emberek tekintete, akik tipikusan azok a fajták, akik abban a hitben élnek, hogy ez az egyetlen cég létezik a világon, és emiatt kezüket-lábukat törik azért, nehogy el kelljen innen menniük. Nem mondhatom meg, hogy nem tetszik ez az egész, mert akkor kiraknak, hogy akkor szevasz, nehogy már itt rosszul érezd magad nekünk; de azt se szeretném, hogy azt gondolják, lelkesedem azért, hogy random feladatokat raknak elém. Így igyekeztem semmi konkrétumot nem mondani. Mondta a nőci, hogy ő amúgy számít rám a továbbiakban is, és vért izzad azért, hogy nekem feladatot találjon, hogy ne legyen az, hogy nem csinálok semmit (itt érződött, hogy ez nem őt zavarná, hanem a feljebbvalókat), és hogy az ő fejében már kezd kirajzolódni egy másik irány, mennyire zavarna engem, ha kicsit eltérnénk a jelenlegi munkakörömtől.

Möh. Ez mennyire hülye helyzet már?

Elmész tűzoltónak, aztán tortákat kell sütnöd.

Magyarázta a többieknek, hogy egyik rám osztott ember se hozza azt a teljesítményt, ami munka formájában lecsapódhatna nálam, plusz a céget érinti a chiphiány is, meg az ilyen-olyan törvénymódosítások, és ezért van most kevés munka. Igazából pattoghatok én, hogy hülye gecik, miért adnak nekem ilyen feladatokat, de kezd leesni, hogy az én érdekemben csinálják. Szóval végül is hálásnak kellene lennem... És örülnöm, hogy van munkám.

Annyit mondtam végül, hogy hát, meglátjuk majd, de tudom, hogy ezt már meg se hallotta a nő, mert a lányok elkezdtek belecsipogni a beszélgetésbe, és ezzel el is kanyarodott a téma.

Bro ki

Tegnap nagyon vágytam valami buta realy műsorra, mert már unom a sok agyalást, és néha nem akarok gondolkodni, úgyhogy szétnéztem Netflixen. A Randizás rokonokkal-t kezdtük el végül, aminek láttam már többször is a borítóját, de valamiért - VALAMIÉRT - azt gondoltam, nem érdekel, ahogy angolok, izlandiak vagy beteg amerikaiak a rokonaikba szerelmesek. Aztán elolvastam a leírást, és ezt úgy kell érteni, hogy testvérpárokat küldenek be a nyaralóba, és nekik kell támogatniuk egymást, hogy mindketten párt találjanak. Megfelelően nagy marhaság, lehet kommentálni, és addig se az életemen elmélkedem ugyanazokat a köröket futva újra meg újra.

Kaki

Eddig a hét csúcspontja az volt, amikor a doki újra megmogyorózta Pennywise-t, és kiderült, hogy sikeres leszállást hajtott végre a másik golyócska is. Így megússzuk a drágább műtétet, ha esetleg még egy hónap múlva is nálunk lesz a cica, ami a laboreredményén is múlik. Ma adjuk le a kakiját, de egy kicsit reményvesztetté váltam, mert tegnap óta megint csöpög belőle a kaki, hajnalban is a padlót törölgettem, az előbb meg pólót kellett cserélnem, miután megölelgettem. Pedig az utóbbi egy hétben olyan szép kakialakúakat nyomott. Még annyi lehet a gond jó esetben, hogy variáltunk kicsit a konzervjével, miután úgy láttuk, hogy ő is unja, meg nekünk se tetszett a túl sok aszpik, és kipróbáltunk egy 97%-os hústartalmút, és az idő alatt volt szép a termés, és most, hogy elfogyott, és a megmaradt, uncsi konzervjét eszi, megint nem okés. Szóval lehetne erre gyanakodni - és akkor ma be is tárolunk a jobb minőségű kajából -, csak az a kis vér ne lett volna tegnap is...

Durva amúgy, hogy milyen fancy cicakaják vannak a boltban, olyan állatokból készülnek, hogy az ember nem is gondolná, hogy szegényekből bárkinek is eszébe jut kutya -vagy macskakaját legyártani... Nem vagyok se vegán, se vega, de megrökönyödtem pöppet ott a polc előtt, miközben keresgéltük a megfelelő tápot, aztán volt ott ló is, kenguru is. Nekünk az a fontos, hogy ne legyen benne hozzáadott cukor - mert mi a fenének -, meg gabona se, mert ezeket szereti a parazita. Plusz naponta egyszer adunk neki probiotikumot, meg vettem neki grapefruitmag-kivonatot is, ami elvileg olyan, mint egy természetes antibiotikum, csak épp nem károsítja a bélflórát. Szóval ezekre végig odafigyeltünk a kezelése alatt, úgyhogy igazán meggyógyulhatna már szegény.

Most épp a kanapén ülök laptoppal az ölemben, ő meg a kinyújtott lábaim közötti résben alszik háton fekve. Játszottam vele a horgászbottal, aztán egyszer csak úgy maradt, fél testével a laptop alatt.

15 perc lófing

Tegnap jelentkeztem egy angolul megírt álláshirdetésre egy amerikai céghez. Bátorkodtam, mert értettem minden sorát, meg nem is volt úgy túltolva, mint az ilyenek általában, aztán mit veszíthetek alapon vállat vontam a dolog fölött, gondolván, végül is hozzá tudnék szagolni, és tök menő lenne ezt kitanulni.

Hívtak is ma; negyed órát dumáltam a földszinti klotyóba bújva a hr-es csávóval, aki minden válaszomat lepötyögte, és aki olyan fasz kérdéseket tett fel, amilyeneket még nem is hallottam - miben realizálódik munkám során a tevékenységem, meg hogyan építek ügyfélkapcsolatot (miközben nagyon jól tudta, hogy én sehogy, hádde akkor hogyan építeNÉK ügyfélkapcsolatot; hát úgy, ahogy megtanítanák nekem annak a módját, mehh) -, aztán meg elmondatta velem angolul, hogyan néz ki egy napom bent az irodában, mi a napi rutinom. Hát én elnyökögtem neki - nehezen éltem bele magam a kurva nagy rutinomba -, kicsit csaltam is, mert számítottam rá, hogy hívni fog, ezért kb. egy órával azelőtt írtam egy vázlatot az önéletrajzomból, és picibe összehajtogatva zsebre tettem, hogy mindig ott legyen nálam arra az esetre, ha esetleg leblokkolnék angolul. Mondta, hogy mivel van releváns tapasztalatom, ő továbbítaná az önéletrajzomat, lehetnék junior, de amúgy mi a bérigényem. És olyan fizut mondott maximum elérhetőnek, hogy egyből mondtam, hogy ennél sokkal többet keresek jelenleg, úgyhogy ez sajnos nekem visszalépés lenne, és akkor letettük a telcsikét.

Utána kicsit csalódott voltam, mert nem gondoltam volna, hogy ennél a cégnél, ilyen felelősségteljes munkakörben, ahol ráadásul az angolt is elvárják, ilyen pofátlan fos fizut adnak, de közben meg mindenféle kétség tolult az agyamba, például hogy lehet, hogy nagyon félresiklott nekem ez az egész karrier dolog, és talán túl sokat akarok, miközben úgy igazán nem értek se ehhez, se ahhoz, csak beleláttam ebbe is, abba is, és talán most tényleg örülhetek, hogy van munkám, mert amúgy nem is kellek semmi komoly helyre, amúgy is taníthatatlanul buta vagyok, mint a kő, és ezért lehet, hogy vissza kellene lépnem fizetésben egy szintet, és benyelnem egy ilyen junior témát, és újraindulni alulról, de aztán elképzeltem, hogy ebből a juniorkodásból vajon mennyi idő alatt lehetne kitörni, és lehet, a jelenlegi fizumat is évekbe telne náluk elérni, úgyhogy abbahagytam a sopánkodást.

Igazából furcsa az egész, nem tudom, miért ég így a seggem, miközben a home office-os napjaim meg arról szólnak, hogy olvasok - tegnap például sok hét kihagyás után még írtam is -, szóval ezt végül is élveznem kellene, nem? De közben meg egy nagy fos az önérzetem. Talán ha az előző helyen nem ismerem meg azt az érzést, milyen magabiztosan végezni a munkámat és tudni, hogy a többiek kifejezetten szeretnek velem dolgozni és fejre állnak nélkülem, akkor most nem vágynék másik munkára. De itt csak egy buta, egy helyben toporgó szarnak érzem magam, egy koloncnak, aki nem tanul semmi újat, miközben telik az idő, és ott van ez a hely az önéletrajzomban a jó kis tapasztalat látszatát keltve, miközben semmi nincs az egész mögött. És igazából tényleg az jut néha eszembe, hogy taníthatatlanul segghülye vagyok, mert ha nem így lenne, már tartanék valahol ezzel a fene nagy önérzetességemmel.

Jelentkeztem ma még valamire, ugyanaz lenne a feladatköröm, mint az előző helyen, de fizu tekintetében nincs nagy reményem. Ezek szerint teljesen kiszámíthatatlan, megsaccolhatatlan, ki mennyit keres ebben a szakmában, mert teljesen cégfüggő, hogy mennyire korrektek vagy épp mennyire pofátlanok.

Tisztelt Vezetőség!

Mai aktivitásom eddig MUNKAIDŐ alatt:

Reggeli mosakodás: 16 perc

E-mailek átnézése: 2 mp

Még valamik átnézése: 1,5 perc

Álláshirdetések átnézése: 4 perc

Kiscica betakargatása: 5 perc

Angolozás: 6 perc

Vinnyogás Pukkancsnak és Ikének arról, hogy csúnya lettem: 19 perc

Kisminkeltem magam, hogy lássam, holnap hogy fogok bentre kinézni: 3 perc

További, reménytelen vinnyogás: 17 perc

Kétségbeesett szelfizés: 32 perc

Eltűnődés azon, mikor leszek kibaszcsizva: óránként 1-2 perc

Bánkódás múltbéli rossz döntések miatt: 22 percenként

Csatolom az excelhez a legjobban sikerült fotókat:

Kérem, fentiek közül válasszák ki az Év Dolgozója táblához a képemet.

Mélységes odaadással,

Róka

Eszembe jutott, hogy Pörgő Jocó adott nekem egy csomag gumimacit, és most ennek örülök. Szemenkénti bekapás: 1 mp.

Nap végéig azért csak kijön a nyolc óra...!

Bogyócska

Hjaj.

Skizo

Hú hát ez nagyon rövid.

Hogy fogom én ezt megcsinálni reggelente.

A kollégák szánakozva fognak összenézni a hátam mögött.

Nagyon szépre kell majd a pilláimat festenem, hogy inkább azt nézze mindenki.

Meg majd valami érdekesebb szerkót öltök magamra.

Az udvarlóm, aki már nem az, fel fog lélegezni.

Túl nagy a fejem, és túl pici a hajam.

Nem baj, amúgy olyan karácsonyos hangulatom van, tegnap jól elkényeztettem magam, és ezért még mindig hálás vagyok.

A kiscica szájonkarmolással ébresztett, ez a mániája, amikor uncsizik már, direkt úgy nyújtózkodik ki, hogy elérje a számat.

Két év után először hátteret módosítottam a mobilomon. Eddig egy róka volt.

Megint láttam egy kis vért a cica kakijában, de remélem, rosszul láttam.

Rászoktam a Pizza Fortéra.

Leültem tanulni a raktárszobába. Vajon nevezhető tanulásnak, amit művelek, vagy csak áltatom magam, hogy valaha is lesz ebből bármi?

Hiányzik a szép nappali.

Uram atyám, még kókusztejes kakaót is vettem magamnak. Hát tényleg karácsony van.

Tegnap annyira boldog voltam. Ma is még picit.

Olyan cuki.

De azt várom leginkább, hogy ezt kitehessem, és már december első napján ki fogom, ha nem november utsóján!

Ezt gondoltam januárra, de most valahogy zsúfoltnak tűnik.

De azért nagyon cukker. Ezeket mind Pinteresten találtam.

Olyan jó annak, aki ilyen szépeket tud művészkedni.

Kínai vaoook

Pár hete már elmentem lelassítva a fodrászüzlet előtt, felmértem a fodrászokat, és próbáltam rávenni magam, hogy bemenjek, de inkább hagytam a fakkba. Megakadt azért a szemem egy banánzöld hajú srácon, és arra gondoltam, rá szívesen bíznám magam, mert neki van stílusa, a többi fodrász haja meg olyan, mintha minden mindegy lenne, legalábbis konyhán szoktak ilyen hajú emberek mosogatni például, mert nekik úgyis elbaszná a gőz a frizkójukat. Ha lenne egy fodrászszalonom, fixen elvárnám az alkalmazottaimtól, hogy bizalomgerjesztő hajjal jelenjenek meg a boltban.

Pörgő Jocó

Dél körül találkoztam Pörgő Jocóval a Kopaszi-gáton (ő ugye a volt felettesem). Kb. egy éve láttam őt személyesen utoljára, amikor csapatépítésképp beültünk a Neverlandbe. Olyan forró öleléssel köszöntött, hogy ihaj-csuhaj, hosszasan, hátamat simogatva. Elhatároztam, hogy nem fog érdekelni, ha így belemászik az aurámba, mert végül is lehet, hogy ő egy ilyen ember. Annak idején is megölelt hébe-hóba, én meg ilyenkor próbálok kedvesen visszaölelni, de a cipőorraink között véletlen mindig kerekedik közben egy méter távolság, és bemerevedek, mint egy halott farok. Ma belekaroltam a karjába, gondoltam, nincs ebben semmi különös. Néhány méter megtétele után megpróbált kézfogásra váltani, én meg nevettem, hogy nnna, azért az már túl romi lenne. Nevetett ő is, és folytattuk a sétát karöltve.

Nem teljesen tudom őt hova tenni, bár bevallom, ismeretségünk első pillanatától kezdve mindig azon gondolkodtam, vajon meleg-e. Most fel lehetne tenni a kérdést, mániám-e buzinak titulálni a körülöttem lévő férfiakat, de hát na. A járása miatt gondoltam ezt, a mindig tökéletesre belőtt haja miatt, meg azért, mert annak ellenére, hogy volt élettársa, mindig mindenről egyesszám első személyben beszélt. Néha rákérdeztem, hogy mi van a nőjével, GYANÚS, HOGY SOSE EMLÍTED, de mindig elterelte a témát.

A Ponyvaregénybe ültünk be, és meg akarom majd mutatni a helyet Pukkancsnak, mert nagyon dizájnos és hangulatos volt, meg ízlett a Cézár sali, nem volt száraz a csirke. Szokásos módon én voltam az, aki kérdezett és figyelt (vagyis hát fogjuk rá, hogy végig figyeltem), esetleg gondolatokat fűztem a témákhoz, de magamról nem sokat mondtam. Na és hogy van a nőd, gyanús nekem, hogy sose beszélsz róla - mondom neki, hadd örüljön, hogy már megint ezzel jövök. Hát, ha már privátban találkozunk, meg így megölelget, hadd tudjam az igazságot...! Csak azért fogalmaztam ilyen csufin, hogy "nőd", mert sejtettem, hogy nem fogja megütni a fülét. Elmosolyodott, aztán kinyögte, hogy nagyon egyszerű erre a válasz, igazából nincs. Vállat vontam, hogy jó, hát és mi van akkor, ha nincs, miért kell azt mondani, hogy van. Hát azért, hogy az ismerősei békén hagyják. Ne faggassák, miért nincs, és miért érzi jól magát egyedül is.

HAH. Nem tudom, ez-e a teljes igazság, de megelégedtem ennyivel. Azt mondta, én vagyok az egyetlen, aki folyton belekérdezett ebbe a dologba, másoknak elég volt a tudat, hogy van valakije. Hát csodálkozom.

Utána szelfizni akart, és közben eldöntöttem, hogy úristen, bassza meg, tényleg el kell mennem ezután fodrászhoz, nincs mese. Szörnyen megnyúlik a fejem, ha hosszú lesz a hajam, nem bírom, nem lehet rólam egy jó képet csinálni. Nevetgéltünk, hogy majd egymásra fogunk hivatkozni, amikor az emberek faggatni kezdenek minket a párunkról.

Aztán átült mellém, mert az én helyem kényelmesebb volt, és néha megsimogatta - megdörzsölte? - a hátamat. Gondolkodtam közben, vajon akar-e tőlem valamit, de mivel még él bennem az elgondolás, hogy meleg, most nem feszültem úgy be, mint a csapatépítőn, amikor ugyanezt csinálta. Teljesen leszarom-hogy-ér-hozzám-féle hangulatban voltam, és amíg azt hiszem, hogy úgyis homi, addig nyugodt a lelkem. Kérdezte, elutaznék-e vele egy hétre, én meg kérdeztem, úgy-e, mint egy sugárbébi, mire nevetett, hogy dehogyis. Márpedig vagy úgy utazom el vele, hogy fizet nekem mindent, vagy sehogy, mert ha már elutazom egy hétre külföldre, és nekem kell fizetnem, akkor Pukkanccsal megyek. De ezt persze nem mondtam ki hangosan. Csak érdekelt, mit reagál a sugárbébis kérdésre, haha.

A végén is hosszasan megölelt - ha nem tart, előreesek, akkora hely volt a cipőorraink között.

Most ott van a chatemen megnyitatlanul, hogy mikor megyek át hozzá ebédelni - ezt a kérdést négy éve teszi fel állandóan, én meg mindig menekülök a dolog elől. Franc akar átmenni hozzá, mennyire bizarr lenne már átjárkálni egy negyvenöt éves hapsihoz.

Aztán nem tudtam, a Kopaszi-gátról hogy lehet eljutni a Corvin Plázába, és nem tetszett az útvonaltervező szerinti átszállósdi, meg a gondolat, hogy most buszmegállót kellene keresni, úgyhogy ELSÉTÁLTAM a Corvinig, és közben olyan jól éreztem magam, hiába volt hüvi, jól esett a séta, és a zene a fülemben. Ilyenkor mindig rájövök, hogy Pesten nincsenek távolságok.

Minek írok

Jesszusom, hányszor írtam le az előző bejegyzésben a pasi szót...?

Mentségemre legyen mondva, siettem...!

Furán érzem magam, amikor csak ilyen mi történt és mit csináltam-féle dolgokról írok - olyankor olyan üresnek érzem a fejem.

Tegnap ránk lett szólva a munkában, hogy ezentúl vezessük, mivel hány percig foglalkozunk. Nettó két és fél óráról tudtam beszámolni, és a végén kitöröltem az 5 perc volt, hogy ezt a táblát kitöltöttem sort.

Ma viszont 300 percet számoltam csak a szálláskeresésre, mert vagy hatbillió várost kellett megnéznem, szóval naon aktív voltam. Arra jutottam közben, hogy egy darabig még nem fogok külföldön nyaralni.

Álláskereső portálok frissítgetésével töltött idő: 926 perc.

Mellettem napozik a cica. Most már nem olyan kis könnyű, mint eddig volt. Jövőhéten kiderül, sikerült-e kiirtani belőle a parazitát. Ha igen, lehet neki gazdit keresni, és akkor szomi leszek - bárcsak ne nekem kellene átadnom őt, hanem addig elbújhatnék egy parkban vagy ilyesmi, hogy ne lássam a kis értetlen tekintetét, amiért idegenek bezsákolják. Szeretném hinni, hogy a macskák számára az az elsődleges, hogy kényelemben éljenek és kiszolgálja őket valaki bárki. Tudom, hogy legrosszabb esetben is pár hét alatt elfelejt, de nem akarom, hogy akárcsak egy napig is meg legyen rémülve. Möhh.

Ha minden igaz, ma végre lesz szempillaspirálom. Hónapok óta nem festettem ki a pilláimat, hát micsoda izgalmak!

Holnap megpróbálom rávenni magam fodrászra, mert már csak úgy lóg a hajam, mint valami döglött állat.

Az Interjú a vámpírral-t olvasom pár napja. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szépen van megírva. Ugyanaz a szint, mint a filmben Louis monológjai, de végig, végig, végig, kimeríthetetlenül különlegesen, mintha egy vámpír írta volna, na persze nem egy Edward Cullen-féle.

Hát, ma is üres a fejem, és nem érzek valami sokat.

Szomi.

Lófaszka

Csak nem jön az az álláshirdetés, amire nyugodt szívvel tudnék jelentkezni. Ha valami tetszik is - merthogy ezen a héten talán két hirdetés is szimpike volt -, az kint van a halál faszán. Az a baj, hogy ezek általában kint vannak, szóval ezt vagy elfogadom, és feladok pár órát a szabadidőmből, vagy várok, várok, várok ki tudja, meddig, míg jön egy home office-os lehetőség.

Ami klassz volt ezen a héten (oké, még csak csütörtök van, de nem várok túl sokat), az a tegnapi spontán jegyvásárlás a januári HAIR-re, ami a Papp Lászlóban lesz. Eredetileg csak egy szem esti időpontot hirdettek meg Budapestre, de olyan hamar elkapkodták a jegyeket, hogy betettek még egy előadást délutánra is. Először - kb. három percig - úgy volt, hogy csak Ike és én megyünk - a Hair hatására öltöztünk hippinek éveken át -, de végül jön Pukkancs is, meg Lau is kap majd egy jegyet ajiba Pukkancstól. Remélem, klassz lesz, a legdrágább helyekből válogattam, hogy lássunk is valamit. Izgiiii!

Szombaton találkozom Pörgő Jocóval. Hónapok óta próbálja összehozni a csapatLEépítőt, de a többi emberke fele totál nem kapható rá, a másik fele meg összevissza elfoglalt (Frufru azóta szarik rám, hogy odaadtam neki az utsó borítékját). Nekem is hangulatfüggő volt mindig, de most, hogy felhívott, és külön találkát kért tőlem, nem tudtam nemet mondani. Azt mondta, rettenet hiányzom neki, és hogy nagyon szeretett velem együtt dolgozni. Néha - vagy inkább nagy ritkán - összeszólalkoztunk mondjuk, de olyan tempó és nyomás alatt simán jók voltunk. Mesélte, hogy nem szereti az új munkáját, és hogy ezen a héten több interjúra is megy. Kérdezte, ha nagyfőnök lesz valahol, megyek-e hozzá dolgozni. Azt tudom, hogy kicsit tévhitben van azzal kapcsolatban, hogy mi lenne számomra a jó fizu, úgyhogy nem várok tőle se semmit, és akkor nem fogok csalódni.

Bent az irodában meg nulla bejövő e-mail szokott lenni, brutális módon nem csinálok semmit, csak szenvedek, és várom, hogy hazajöhessek. Tegnap már annyira uncsiztam, hogy hiába volt csak tíz fok, rajtam meg szoknya, kimentem hintázni a szünetemben. Olyan gyönyörűek még mindig a fák, a leveleket nem szedték össze, a köd is hangulatos volt, szóval én jól éreztem magam zenével a fülemben. Egy darabig ült mellettem egy tíz-tizenegy éves kisfiú a másik hintában, telefonált nagy komolyan, de előbb elment, mint én.

Délután Csirip arról faggatott a másik kolléganő előtt, hogy miért érzem úgy, hogy én elvagyok pasi nélkül is. Egyszerűen nem érti, hogy lehetséges ez, és már vagy harmadszor teszi fel nekem a kérdést. Nem mintha hangoztatnám, de ugye nincsenek pasizós sztorijaim, és ezen értetlenkedik állandóan. A másik nő meg teljesen fenn volt akadva azon, hogy elutasítottam az udvarlómat - aki tegnap rám se nézett, és úgy kérdezett meg mindenkit, kell-e valami a boltból, hogy nekem háttal állt -, és ez valahogy annyira fura volt, tök nagy bizalmatlanság született bennem emiatt iránta, nem is tudom, miért... Mindenesetre baszott uncsi olyasmiért magyarázkodni, ami alapvetően normális kellene legyen... Mármint a múltkori ufós posztom alá írt kommentek, meg Csirip kétségbeesett pasikeresése döbbentett rá, hogy nem is vagyok ufó.

Csirip egyébként vicceskedve verseng velem az új lány barátságáért - legyen a neve mondjuuuk Angi. Szerintem Csirip próbál kedvelni, de nem megy neki. Mi például tutira nem tudnánk barátok lenni, mert én is csak próbálom kedvelni őt. Angi tegnap elmondta, hogy azért veszi fel munka közben a fejhallgatót, hogy Csirip békén hagyja, mert unja már a pasitémát. Mondjuk tegnap mind olyanokat mondott nekem, amitől furán éreztem magam, mármint kicsit mintha imponálni próbált volna, vagy nem is tudom, és ettől picit elbizonytalanodtam, vagy hogy mondjam, bizalmatlanná váltam, és hirtelen megbántam, hogy elmondtam neki ezt-azt, például hogy munkát keresek. Mellette jól érzem magam amúgy, nem feszélyez, mint Csirip, de ma például korán reggel felhívott, hogy egész éjjel ivott egy buliban, reméli, nem fogják rajta érezni bent, közben meg vette a cigit és az energiaitalt, és... Bennem ez ilyen full értetlenséget szül, és elkezdek idegenkedni. Hjaj, nem értem ezt a cigi-energiaital mániát; Pukkancsnál is mikor meglátom egyszerre a kettőt, nem tudom megállni megjegyzés nélkül. Mintha visszamennének tinibe ilyenkor.

Tegnap munkaidő után felhívott az egyik kollégám, aki ötven felett van már, hogy akart nekem mutatni valamit, csak elsiettem - 17:00-kor felpattantam, mintha rakétán lőttek volna ki -, hogy valaki írt rólam valamit, én meg egy pillanatra megijedtem, lepörgettem fejben, hogy ki előtt mit mondtam, vajon a homlokomra van-e írva, hogy tele a faszom a hellyel, vajon hangosan mondtam-e ki olyasmit, amit nem kellett volna... De végül csak beképmetszőzött nekem egy Viber üzit, ami az volt, hogy: „Mivel nincs fent Viberen, innen küldöm neki ezt: 💘” Kérdeztem, ki írta ezt, és miért pont rajta keresztül üzenget nekem, de nyilván jöjjek rá magamtól. Hát akkó ennyit erről. Minek nekem pasi, ha anélkül is megkapja az egóm a kellő figyelmet, haha...!

Ma kaptam új felcsikét, amihez semmi közöm, a felettesemet láthatóan aggasztja, hogy verem a brét egész nap. Szállásokat kell keresgélnem a kiutazós kollégáknak. Csillagosat, reggelizőset, térképet lesve. Naon nagy gyakorlatom van ilyenekben, évente egyszer megyek nyaralni, akkor is a Balatonra. Az a baj, hogy utálom az ilyen ad hoc dolgokat, szeretem, ha körülhatárolt feladatköröm van, mert nem akarok minden nap új baromsággal szöszölni, nincs hozzá türelmem, meg nem is érzem magaménak a feladatot, úgyhogy a lelkiismeretem se jön elő közben. Általában be is zárom az olyan álláshirdetéseket, amikben ott van, hogy Egyéb ad hoc jellegű feladatok ellátása. Már annyira nincs itt kedvem semmihez, hogy azon se izgulok, hogy esetleg elbaszok valamit. Behívhatnának inkább, hogy bocsi, Róka, de nem tudunk téged megtartani, kevés a munka, én meg akkor megijednék, és biztos hamarabb találnék új helyet, mint így kényelmeskedve.

Pukkancs

Akartam írni múltkor Pukkancsról, de aztán elült bennem a dolog, és arra jutottam, végül is a helyzet változatlan, minek írjak róla, de mondjuk volt itt egy újabb megálló, és ez most talán más lesz, nem tudom...

Depihullám

Végül nemet mondtam az interjúra, mert nem tudtam rávenni magam az odautazásra. Már nem is az angol zavart, hanem a távolság. És ha már az interjúra is lusta vagyok bemenni, mi lenne velem, ha felvennének...? Persze miközben megírtam az exkollégának, hogy nem akarok napi három órát bukni a szabadidőmből, éreztem, hogy ennek foskedv lesz a vége, és lám, tényleg. Ma még szabin vagyok, de legszívesebben elásnám magam, ha a munkahelyemre gondolok. És hiába pörgetem a hirdetéseket, semmit nem találok. Nem vagyok jó semmire, de ide meg túl jónak érzem magam - van ennek értelme? 

Szomorú vagyok... Mindig ez lesz? Sose találom majd meg a helyem?

Meg most kicsit bennem van, hogy elmehettem volna az interjúra, hátha olyan kurva jó hangulatú lesz, hogy ne bánjam a hosszú utazási időt. De közben meg érzem, hogy idegesítő tényező lett volna. Kijárni a halál faszára.

Jó, mondjuk a mostani helyemen meg mi nem idegesítő...?

Olyan dühös vagyok az egész helyre... Hogy elhitették velem az interjún, hogy ez valami komolyabb lesz, mint az előző helyem, közben nemhogy nem komolyabb, de messze alulmúlja.

Most természetesen az van bennem, hogy elbuktam életem lehetőségét.

Persze megbaszhatom magam, ha pont ez volt az.

Vajon mindig szar döntéseket hozok?

Bánom, hogy nem a másik helyet választottam tavasszal.

Olyan semminek érzem magam... Egy senkinek... Jelenleg arra vágyom a leginkább, hogy felmondhassak, és amikor megkérdezik, hogy hádde miér, akkor azt mondhassam, úgy látom, ez a hely egy zsákutca.

Persze nem mondanék ilyet. Tény, hogy nem értem a többi lányt, miért elégednek meg ezzel, de attól még nem akarnám megbántani őket.

Vagyis most vagyok olyan dühös a világra, hogy mindenkit meg akarjak bántani, de inkább csak blogot írok.

Olyan nyughatatlanság van bennem, mióta itt dolgozom, hogy legszívesebben kifutnék a világból.

Beváltom ma a nyertes kaparósomat. Egy új kaparósra.

Szeretnék megtanulni meditálni. Még nem eléggé ahhoz, hogy neki is üljek, de tudom, hogy szükségem lenne rá.

Valahogy meg kellene tanulnom értékelni ezt a helyet. Elhitetni magammal, hogy majd találok jobbat, csak még várnom kell egy kicsit. És hogy nem a világ vége szarul érezni magam egy helyen.

Legalább ma vannak új Vak szerelem epizódok. *spoiler* Miért engedik a Matt nevű csávót nők közelébe, miközben kizárás járna neki lelki terrorért? Komolyan hagynák a csajnak, hogy férjhez menjen hozzá? És a mexikói csaj miért olyan idióta, hogy a kis nyominger srácért van oda, aki azt hajtogatja, hogy minden nő megfordul utána, és miért nem az ázsiai csávóval van, aki minden szempontból beláthatatlan távolságra van attól a kis seggdugótól?