Múlthét szombaton azt álmodtam, hogy Perdita és Pongó rendeltek valami füves cigit, amitől durván elkezd hallucinálni az ember. Én is elvettem egy szálat, de elhatároztam, hogy csak a felét szívom el, nehogy eldurvuljon a dolog. Kétszer szívtam bele, egy földes út mellett álltam, körülöttem anya, Perdita, Pongó és talán még egy-két rokon tartózkodott. A második slukknál felnéztem az égre, amin pont egy utasszállító repült, és már akkor tudtam, hogy ó, a francba, most tutira valami repülőset fogok behaluzni, elvégre az utóbbi két évben vissza-visszatérnek álmomban a repülők, és mindig valami szarság történik velük. Na, ez a repülő elég közel volt, vagy felszállóban volt vagy épp landolt, fene tudja, a lényeg, hogy egyszer csak megállt, és nem mozdult, én meg álltam alatta, és néztem, hogy mi a fakk, most ezzel fog stresszelni engem, hogy végül lezuhan-e vagy nem.
És nekem ilyen álmaim vannak, érted... Stresszelnek a repülők. És ha nem lenne elég mindez, pár napra rá Rú jön azzal, hogy: ,,Hallod, olvasd már el ezt a cikket. Egy másodpilóta kizárta a pilótát, és hagyta lezuhanni a gépet." Hány repülő fog még lezuhanni? Az utóbbi egy-két évben kurva sok lezuhant, mármint az eddigiekhez képest. Mintha nem lenne bőven elég álmomban.
Ma azt álmodtam, hogy találtam egy kiscsikót, és mivel a közelben volt egy lovastanya, gondoltam, biztos arról kóborolt el. Így nagy ügyesen visszacsempésztem oda, valahogy átjuttattam a kerítés fölött, fogalmam sincs, hogy, de nem is fontos. A lényeg az, hogy ferde volt egy kicsit a talaj, és eldőlt a kiscsikó menet közben, szóval bukfencezett egyet, én meg annyira megsajnáltam szegényt, hogy utána másztam, hogy jól megsimizzem. Közben az istálló sarkán felbukkant egy izmos, fehér csődör, és fújtatva, házőrző módjára elkezdett felém vágtázni. Kissé megijedtem, de végül inkább csak kinyújtottam felé a kezem, hogy lássa, nem kell tőlem tartania, és le is lassult, majd hagyta, hogy őt is megsimogassam.
Aztán hazajött a gazda a fiával. Nem olyan tipikus gazda volt, mint amilyennek a gazdákat elképzelnénk, egy undok, öltönyös köcsög volt, én meg arra jutottam, inkább lelkesen elmesélem neki a kiscsikómegtalálós élményemet ahelyett, hogy bepánikolnék és megpróbálnék elbújni, hogy aztán megtaláljon, és szétverje a fejemet. Szóval meséltem neki iszonyatosan felvillanyozva, ő meg rám se nézett, csak csinálta a dolgát, de végül nem tépte le az arcomat. Sőt, a következő képkocka az volt, hogy azzal a valamikori barátnőmmel, aki nem hívott meg az esküvőjére ott ülünk nála, és iszunk, mert a hapsi megkínált minket illemtudóan, aztán otthagyott minket a konyhában. Aztán visszajött valamiért, és lement egy titokzatos lépcsőn, megnézett valamit, aztán úgy csinált, mintha kimenne, de nem ment ki, hanem megnézte, kíváncsiskodunk-e és megnézzük-e, hová vezet a lépcső. Én láttam őt, hogy megállt menet közben, de a "barátnőm" nem, és le is ment a lépcsőn, így le lettünk cseszve. Egyébként egy RAKTÁR volt ott lent, valami csempészáru lehetett, de amúgy csak autóalkatrészek.
Aztán jött egy képváltás, ezzel a lánnyal kitaláltuk, hogy elmegyünk mászkálni, valami olasz étterem szerű helyet néztünk ki, de lehet, hogy eleve Olaszországot, nem tudom már. A lényeg, hogy láttam, hogy a távolban bombázzák a várost, szóval lemondtunk a kiruccanásról. Aztán rémlik valami metrós jelenet is: egy német kisfiú véletlen beirányította a távirányítós kisautóját a metró nyitott ajtaján, és egy csaj felvette, és amikor bezáródtak az ajtók, és elindultunk, ott örömködött, hogy milyen jó kis autó, én meg ráripakodtam idegbajosan, hogy miért kellett megfognia, ki kellett volna löknie az ajtón, lehet, hogy bomba van benne, blablabla. És annyira reménytelennek láttam már a dolgot, hogy MENTÉS NÉLKÜL KIIKSZELTEM AZ EGÉSZET, így visszajutottunk a múltba.
Aztán folytatódott az álom, bár eltűnt minden, mintha egy teljesen másik álom kezdődött volna, ami később összekapcsolódott a gazdással. Szóval álltam Perditával Budapest utcáján, és amikor FELNÉZTEM AZ ÉGRE, egy utasszállító haladt éppen kelet felé, de egyszer csak tett egy hajtűkanyart, és inkább visszaindult nyugatra. Néztem, hogy mi a fene, erre kelet felől felbukkant két iszonyat nagy (még borzalmasan messziről is iszonyat nagy) katonai gépezet, én meg teljesen lemerevedtem, és imádkoztam, nehogy hozzánk jöjjenek, mármint ne Magyarország legyen a célpont - tudom, tudom, önzőség, de na. Marhára félelmetes volt, nem lehetett tudni, mit dobnak majd le, mindent elsöpörnek-e vagy "csak" egy-két épület fog megsemmisülni. Végül az én kis Budai Váram látta kárát, meg hát úgy a Lánchíd környéke, és ez a történés arra sarkallta a fővárosiakat, hogy vidékre meneküljenek, ami több órás gyaloglást szükségeltetett, ugyanis leállt a közlekedés, és a pénz is hipp-hopp értékét vesztette.
Perditával azokkal az emberekkel mentünk egy irányba, akik a bombázás közben körülöttünk álltak. Kimondatlanul alkottunk egy csapatot, és mentünk délnyugat felé. Még Pest megyében jártunk, amikor megálltunk egy kis faluban pihenésképp. Persze a valóságot nem tükrözte a hely: egy kis hegyoldalra épült falu volt iszonyat édes, ápolt kunyhókkal. A hegyet sötétzöld, erdei fű borította, a házak között kanyargó ösvény mentén pedig sárga és piros fák álldogáltak. Teljesen odáig voltam érte, kértem Perditát, hogy maradjunk ott, illetve nem tudom, Perdita volt-e még mindig, mert egy pár másodpercig mintha Pukkancs állt volna mellettem. Viszont még mindig túl közel voltunk Budapesthez, a hegyről láttam égni a várost, és a katonai gépek megint megjelentek, és szétlőtték a falut, mintha csak utánunk jöttek volna.
Aztán kitaláltuk, hogy menjünk Szekszárdra vagy Szegedre - haha -, és vártuk a vonatot, és a megállóban egy csomó tévés állt, hogy felvegyék, hogy fut be a vonat, amire felszáll a sok szerencsétlen. A vonat jött is, de fura tempóban, inkább csak úgy besiklott az állomásra, mint ahogy partra vetődik egy döglött hal, és a mozdonyvezető úgy ült, mint aki alszik, és már senki nem élt a vonaton, és akkor jöttünk rá, hogy vegyi fegyver lehet a dologban. Aztán hirtelen a lovastanyára került mindenki, vagy a lovastanya került oda, és a gazda mondta egy hapsinak, hogy: ,,Fél ötig van időd gondolkodni, aztán megint jönnek a gépek", szóval még csak nem is az ország ellen irányult az egész, hanem valami szerencsétlen barmot üldözött valami nagy hatalmú geciláda. Nem rémlik ennél több.
Utána felébresztettem Rút, megpofozgattam egy kicsit, hogy biztos magánál legyen, amikor elmesélem neki ezt az egészet, mert azt akartam, hogy átérezze zaklatottságomat.
