Adó

   Most töltöttem le az adóigazolásomat az iskolaszövetkezet honlapjáról, és bizony ha a januári fizumat is hozzáadom, október 22-e óta 230.000 forint nettót kerestem. Ebből a pénzből már csak 13.000 forint van, amiből ötezer kell a következő bérletemre, a többi meg kell kajára, samponra és egy csomag betétre, mert nemsokára jön a Mikulás! Szóval ezzel kell kihúzni még két hétig. Tartozásaim viszont nincsenek, szóval csudi.

   Ez persze szarul hangzik, mármint az, hogy ahhoz képest, hogy mennyit dolgozom, nincs pénzem.

   Múltkor Pukkanccsal beszéltük, ki mennyit keresett október óta (pár nappal előbb kezdett, mint én), aztán azon agyaltam, hova a fenébe ment el ennyi pénz. De végül is ha belegondolok, hogy ez a 230.000 forint max akkor lenne sok pénz, ha havonta keresnék ennyit, már nem is érzem olyan gáznak. Az elmúlt négy hónapban feléltem 230.000 forintot - nagy dolog. Vettem szép ruhácskákat, meg minden mást, ami kellett, és hetente egyszer beülök Pukkanccsal valahova - már négyhetes ez a hagyomány! Szóval van belőle örömem, nincs tartozásom, és ennyi a lényeg.

   Azt hiszem, a fizetésemhez mérten tök jól gazdálkodom. Komolyan. Persze decemberben még úgy terveztem, hogy marha sok pénz lesz félretéve márciusra, mármint valami 160.000 forintra számítottam (fú, de marha sok), de hát máshogy alakult a dolog, amikor úgy döntöttem, igenis költeni fogok a pénzből.

   Most hétvégén is fogok menni egyébként, ez megint emeltbéres szombat és vasárnap lesz, mert csak a sokat járókat kérdezték meg, ráérnek-e pisztolyozásra. Elválltaltam, szóval remélem, nem az lesz, mint múltkor, hogy hét óra után hazaküldenek.
   Egyébként írt a diákszövetkezetes hapsi, hogy a raktár vezetősége végre méltóztatott aláírni a szerződést a béremeléssel kapcsolatban. Ez most azt fogja jelenti, hogy 14 nap alatt lehet megkeresni annyit, mint máskor 17 nap alatt.

Én és az e-book

   Az előbb láttam, hogy Mák írt facebook-on, hogy jól látja-e, hogy én ülök és olvasok e-bookot előtte Nemzetközi kommunikáció órán, és bizony ez a kérdés őszinte ellenérzést váltott ki belőlem. Habár már leírta magát nálam néhány hónapja, amikor novemberben írt, hogy mi van velem, és amikor leírtam neki, csak simán láttamozta, és eddig a napig nem is reagált rá, sőt, most se reagált rá, csak írt valami faszságot egy alternatív univerzumból annak ellenére, hogy pont három sorral feljebb írtam le neki, hogy erre a félévre passzívra fogom magamat tenni (mondjuk végül nem tettem, mert akkor a raktáros munka elveszne és rám törne az aggodalom - szóval felvettem kemény egy órát, ami véletlenül sem a Nemzetközi kommunikáció).

   Egyébként meg elhatároztam, hogy azokat az embereket, akik hipp-hopp elfeledkeztek rólam, nem fogom többé túlértékelni vagy komolyan venni. Főleg azt nem bírom, amikor valakinek új fontos szereplő lép az életébe, és másra már nem is tud vagy akar koncentrálni. Most igazából nem is kifejezetten Mákra gondolok, mert róla mindig tudtam, hogy lányként gondol rám, és a barátságtól messze vagyunk, de van olyan személy, aki fontos volt nekem, és azt hittem, én is neki, aztán egyszer csak már nem volt rám kíváncsi, hiába írtam neki, úgyhogy egy-két hónapja eldöntöttem, hogy ezentúl bekaphatják az ilyen emberek, nem fog érdekelni, hogy látják-e, hogy láttam, amit írnak (úúú, de kemény v'okk), és nem fog érdekelni, ha megint felbukkannak és méltóztatnak hozzám szólni.
   Nem, nem vagyok sértett, de már nincs szükségem műkapcsolatokra, és nem akarok senki lelkiszemetese se lenni. Ne csak addig legyek jó, amíg mindenkinek szar, és együtt tudunk csámcsogni a szarunkon. Ez a bibi egy csomó barátsággal, a szar tartja őket össze, aztán ha az egyikből már nem folyik elég, a másik máris cserbenhagyva érzi magát, és végül éppen ezért pont ő hagyja magára a másikat ahelyett, hogy feldolgozná, hogy a másiknak most egy kicsit jobb. Vagy pedig összejön valakivel az illető, aztán le van szarva mindenki más.

   Persze nem járhatna teljes joggal a szám, mert nekem is voltak olyan emberek az életemben, akikkel nem úgy zártam le a kapcsolatomat, ahogy kellett volna, de azt azért én is tudom, hogy szar érzés ignorálva lenni, és most már tudom, milyen is valójában egy barátságon alapuló kapcsolat, így remélhetőleg kinövöm azt a hibámat, hogy mindenféle kapcsolatot túlértékelek már három nap, esetleg egy-két elmélyültebb beszélgetés után.

Szerda kilőve

   Holnap mégse jövök vissza Rúékhoz munka után, mert szerdán mégse megyünk interjúra. Rú szerint ugyanis nem készültem eleget angolból - tény -, és lefagynék, majd makogni kezdenék a sok váratlan kérdés hallatán. Így most az van, hogy majd otthon szépen beírom a google-be, hogy interjú angolul, és jobban elmélyedek a témában, meg összeszedem a gondolataimat.

   Sajnálom ezt azért, mert én már vártam a szerdát olyan értelemben, hogy túl akarok lenni rajta. Viszont nagy szívás lenne elvérezni az angolom miatt, holott szerintem azért meg tudom magam értetni alapszinten, de ne azon múljon a siker, hogy valami váratlant kérdeznek tőlem, például hogy miből áll a jelenlegi munkám.

   Múltkor is, meg ma is megkértem Rút, hogy kérdezgessen angolul, és ennél a kérdésnél kegyetlenül elvéreztem mindkét alkalommal, mert rohadtul nincs semmi megfogalmazva a fejemben ezzel kapcsolatban. Nem is az angollal van a gond, hanem az összeszedetlenséggel... No mindegy, szóval akkor jövőhéten megyünk, nem most.

Paradicsomra szükség van

   Pukkancs néha random előkapja a telefonját, és elkezdi nézni a leveleit vagy elkezd pötyögni, és amikor kérdem, mit csinál már megint azon a rohadt telefonon, csak félszegen mosolyog, de nem mondja el. Emiatt aztán addig nyaggatom, amíg el nem teszi, de továbbra se mond semmit, szóval aztán azzal vádolom, hogy az exénél próbálja magát visszakönyörögni. Vagy pedig egyszer csak elkomorul, olyankor meg ostromlom, hogy látom, hogy baja van, miért nem mondja el, ő meg tagadja, hogy bármi is lenne, fáradt, blablabla. Ilyenkor aztán leállok, mert az jut eszembe, nem ismerjük még egymást elég régóta, valószínűleg Pukkancs fog még egy-két nagyobb volumenű újdonságot közölni velem, amiket még érlel magában, mert nem olyan hű de jó dolgok, hogy az ember egyből meg akarja osztani másokkal.

   Az előbb Rúval megnéztük a Szarvak-at (hát, hümm), aztán bejelentkeztem facebook-ra, ahol is megint volt egy terjedelmesebb üzenet Pukkancstól. Leírta, hogy az anyukája mégse megy ki Hollandiába az új pasijával, mert hamarosan lesz egy műtétje, ami után kiderül, rosszindulatú daganat van-e a méhében, így hát a hapsi most itthon keres munkát, Kecskeméten vagy Budapesten, és aszerint fognak albérletbe költözni, hogy hol fizetnek többet. A húga pedig most fog az apjukhoz költözni, mert megbukott félévkor két tárgyból is, és nem akar tanulni, így óriási balhé volt otthon, így most - Pukkancs szavaival élve - széthullik a családja. Azért írta le nekem, mert múltkor megjegyeztem neki matricázás közben, hogy néha úgy érzem, nem tartozom sehova, mert már nem olyan hazamenni, mint régebben, és most már neki sincs hova hazamennie.

   Most azért elkomorodtam egy kicsit. Sajnálom szegényt, és sokszor jut eszembe, hogy ha kimegyek hajóra, őt itt kell hagynom, és még magányosabb lesz. Szeretném, ha jó lenne neki...

   Azért ez is fura. Ilyet érezni valakivel kapcsolatban, aki se nem Rú, se nem családtag, nagyon furcsa. Hihetetlen, hogy barátok nélkül éltem huszonhárom évig.

   Olyan ez, mint a paradicsom. Két évvel ezelőttig nem is érdekelt, milyen, úgy gondoltam, nem nekem való és sosem fogok enni, mert megvagyok nélküle is, de most már utálom, ha nincs, nélküle nem olyan jó az a szendvics, mint amilyen lehetne.

- Hallod, mikor konkrétan rákérdeztél, bazdmeg, mondom, úristen, honnan tudja ez?

- Nem is kérdeztem rá soha.

- Dehogynem! Poénkodtál ott, aztán ezt benyögted.

- Hülye vagy? Hogy kérdeztem volna rá konkrétan? Milyen lett volna már?

- Hát én emlékszem, baszod! Faszom, teljesen kivoltam, hogy na, most itt kell hagynom a raktárt, nem maradhatok itt. Mit ronthattam el, hogy jött ez rá? Hallod, tisztára kivoltam, gondoltam magamban, kurva élet, mekkora gáz már...

Pukkancs mellett egyébként elég nehéz leszokni a káromkodásról. Igazi raktári aljanép vagyunk. TERMÉSZETESEN csak négyszemközt!

Pukkancs

   Szeretem amúgy Pukkancsot, pont hozzám való társaság. Sose értettem, hogy lehet az, hogy senki nem elég jó nekem barátként, mármint hogy sose érzem senki mellett azt (Rú kivételével persze), hogy szeretek vele lenni, beülhetnénk kajálni valahova, elmehetnénk moziba, lehetnénk együtt többet, meg egyebek, szóval soha nem vágytam különösebben arra, hogy bárkivel is találkozzak iskolán, munkán kívül. Sőt, amikor Pukkancs magyaráz valami hülyeséget, olyankor egy csomószor az is eszembe jut, hogy szeretem a stílusát, szeretem, hogy olyan, amilyen - cuki karakteres idióta. Örülök, hogy találkoztam vele. Valószínűleg nélküle nehezebben élném meg ezt a robotoló időszakot is.

   Múlthét vasárnap egyébként nagyon szépet írt nekem facebook-on (ez ugye a kínaizás és a hányásom másnapja volt). Teljesen megörültem, hogy végre van egy lánybarátom, aki magától beszél - oké, ír - az érzéseiről, és nem játssza a méltóságosat, meg sebezhetőt azzal, hogy eltitkolja, hogy ő is örül nekem.

  Bemásolom ide, mielőtt még elveszne a faxbúk chat behozhatatlan archívumában.

   ,,Amúgy rájöttem valamire. Mivel nem hiszel Istenben, ezért azt mondom, hogy a sors nem csak azért hozott össze minket, hogy jó barátok legyünk, hanem azért is, hogy könnyebben átvészeljem a barátnőmet. Hogy ne csak rá koncentráljak, és ne érezzem akkora veszteségnek a hiányát, mint amekkorának addig éreztem, míg nem voltál mellettem. :)

   Csak a félelmeim miatt nem tudtam elengedni őt, legbelül tudtam, hogy halott a kapcsolat, csak próbáltam kapaszkodni még a semmibe. De most már kapaszkodok a jelenbe, és értékelem azt, amim van, mert lehet, elvette a sors keze tőlem a legfontosabb dolgot, de adott mást helyette, ami lehet nem pótol olyan szinten, de mégis sok erőt ad és boldoggá tesz. :)

   De nem csak ezért küldött Téged, én is magányos voltam már évek óta, nem voltak igaz barátaim. Nóri is jó barát, valószínűleg depressziósabb lennék nélküle a koliban, mint a nyomi szobatársunk, de évek kellettek hozzá, hogy megnyíljak neki... Hozzád meg pár hónap, bíztam benned első perctől, csak hihetetlennek találtam, hogy van olyan ember a világon, mint Te, azt hittem átbaszás. :D

   Meg Te komoly vagy nagyon, érted az életet, két lábbal jársz a földön és tudsz bánni az emberekkel, tanácsokat adni. Vannak céljaid! Ha már lebeg előtted valami, vagy van elképzelésed a jövőről, akkor az is cél, amit idővel megvalósít az ember, mert nem könnyű semmi se. De rengeteg emberben ez sincs meg, nincs előtte jövőkép, nincsenek vágyaik se.

   Te különleges vagy minden szempontból! :)

   Muszáj volt amúgy leírnom, mert élőben csöpögősebb lett volna. :D"

   Olyan szépen fogalmazott, komolyan, örömmel nyugtáztam, hogy ilyen jó a kifejezőkészsége. Mondjuk abban, hogy két lábon járok a földön, nem vagyok teljesen biztos, bár tény, hogy jelenleg gyakorlatiasabb az életem, nincs időm túl sokat lebegni.

   Sokáig nem értettem egyébként, a barátnők hogy lehetnek barátnők, hogy tudja egymást két nőnemű lény legjobb barátnak nevezni, és hogy tudnak egymással olyan sok időt eltölteni, és hogy nem unják meg egymást, de most már kezdem kapiskálni ezt a barátos témát.

Mókakerék hétvégén is

   Pukkanccsal tegnap fél 7-re beszéltem meg találkát a Deákra, hogy együtt élvezhessük a metrópótló buszozás örömeit. Pukkancs közben elkezdte bevonzani a napi feladatot: betesznek minket a hátsó, FŰTÖTT irodába (=konténerbe) címkézni. Én nem mertem reménykedni ebben, én már azzal megelégedtem volna, ha nem kerülünk külön helyre. Erre tényleg betettek minket címkézni, és igyekeztünk jó lassúak lenni, hogy ki se kelljen mozdulnunk a melegből. Áthülyültük az egész napot, csak a popcornt hiányoltuk nagyon.

   Ma is találkoztunk fél 7-kor, és megjegyeztem Pukkancsnak, hogy lemondom a holnapot, tele a tököm, aludni akarok (azt-csinálok-amit-akarok-féle hangulatban ébredtem ma fel). Sejtettem erre a reakcióját, ő is unja már a munkát, szóval felcsillant a szeme. Írtunk is ötperces különbséggel a diákszövetkezetes hapsinak, hogy nem megyünk holnap. Persze vasárnap van, biztos aludt még a drága, úgyhogy nevetgéltünk ezen, hogy az én sms-em után próbált visszaaludni morogva, amiért keresnie kell majd valakit a helyemre, Pukkancs sms-e után meg biztos teljesen felidegelte magát, és már hiába próbál álomba merülni.

   Tíz körül aztán írt mindkettőnknek egy sms-t - mégis vissza tudott hát aludni! -, hogy: ,,Mindketten ne mondjátok le!", amin Pukkanccsal néztünk egyet, meg persze kiröhögtük, mert mi az, hogy ne mondjuk le (ez diákmunka, simán le lehet mondani), majd visszaírunk neki, hogy DE!, hátha felrobban. Ezen hülyültünk, amíg fogalmaztuk erre a választ, amikor elkezdett hívni. Álltunk egymás mellett a telefont bámulva, hogy ne már, most mi lesz, mit akarhat, nem jövünk holnap és kész, végül abban maradtunk, hogy nem vesszük fel, hanem írunk neki mindjárt egy ellenvetést nem tűrő sms-t. Persze nem volt meglepő, hogy ezután Pukkancsot kezdte hívni... Jó, akkor megkérdeztem az egyik lányt, akarna-e holnap helyettem jönni, mert ez a buzi akadékoskodik, ő meg mondta, hogy igen, akar, viszont ő csak később tudna kezdeni. Mindegy, megírtam a hapsinak, hogy Pukkanccsal el akarunk menni valahova (eleve nem is kellene magyarázkodnunk), ezért mindenképp le szeretnénk mondani a napot, de az egyik lány ráérne, mire visszaírt, hogy: ,,Mindegy, megoldom, de többet ilyen ne forduljon elő, ok?!!" Aha, ok... (Bár Pukkanccsal azon is elgondolkodtunk, vajon milyen arcot vágna, ha visszaírnánk, hogy DE! Persze akkor végképp leírnánk magunkat nála, de azért mókás volt elképzelni.)

   Mi ez a felkiáltójelezés egyébként,...? Hát nem észleli, hogy mostanában nem nagyon volt szabadnapunk? Meg aztán na, ő azért van, hogy ilyen esetekben tegye a dolgát. Chö... Kedvelem őt amúgy, elég rugalmas ember, de ne kelljen már engedélyt kérni ahhoz, hogy lemondjam a diákmunkámat... Vasárnap van, na és, telefonál párat, aztán ennyi. Ez a munkád, ember...!

   Egyébként a mai nap szánalmas volt, alig csináltunk valamit. Kb. másfél óra azzal telt, hogy takarítás címen hülyéskedtünk két sor között hárman, Pukkancs, Ödi és én. Merthogy Ödi előkerült mostanában, még moziba is akar menni. A többi óra alatt - összesen 7,5 - meg teljesen kényelmes tempóban dolgoztunk, esélytelen lett volna elúszni.

   Amúgy meg annyira nem volt munka, hogy fél háromkor haza lettünk küldve, így hiába volt 820-as órabért, nagyjából ugyanannyit kerestünk, mint egy átlagos hétköznap. Röhej. Elkúrcsiztuk feleslegesen a hétvégénket, de sebaj. Holnap lesz a mi hétvégénk, nyuhaha!

   Persze nem is megyünk sehova. Én itt maradok Rúéknál - a múlt vasárnapot úgyis félkómában töltöttem, most meg dolgoztam, szóval nem sokat voltunk együtt -, és kedden munka után is ide jövök vissza, mert szerdán lesz a nagy nap.

   Kiderült, hogy holnap nem is lesz emelt órabér. Tehát behívják a diákokat szombatra lenyomni tíz órát - annak ellenére, hogy az állandósok nyolc órában lesznek ott -, és egy fityinggel se fognak többet kapni, ellenben kurva sok munka lesz.

   Persze értem én, hogy most rengeteg diákot behívtak, és így már sok lenne mindenkinek fizetni az emelt órabért, de ez akkora geciség, hogy hihetetlen. Múlthét szombat emelt órabéres, ez meg nem...?

   Mindegy... Csak így nem lesz meg a százezer, és még márciusban is azért kell dolgoznom, hogy legyen pénzem a kiutazásra. Bah... Le akarom már tudni, hogy többet ne kelljen ezen gondolkodjak.

   Márciustól elvileg emelés lesz, kíváncsi vagyok.

   Jah, három iskolaszövetkezet küldi a raktárba a diákokat, és a háromból csak az egyik ad emelt bért szombaton is. Haha. Mivel titkos besúgóként is üzemelek, ezt megírtam a mi diákszövetkezetünknek, ahol a hapsi azon ügyködik, hogy megemeljék nálunk az órabért, és megkért, ha megtudok valami ehhez hasonló inkorrektséget, amivel érvelni lehet a raktári főnökségnek, szóljak. Szóltam is, nyuhaha.

Fontos közlemény

Szerintem Renée Zellweger azért vállalta be az öregítő műtétet, hogy ő játszhassa a Bridget Jones 3-at. Merthogy eddig annyit botoxozott, hogy nem nézett ki elég idősnek a szerephez.

Holnaptól

Szóval akkor bátraké a szerencse, és figyeljünk az információkra és a furcsa véletlenekre. Rendben!

Móka s kacagás

   Ma még csak nem is volt pisztoly a kezemben. Ki lett hirdetve, hogy februárban durva mennyiségű rendelés lesz, így a pisztolyosok is szedni fognak, ezért nem is lesz idő lőni (ez így mennyire érthető?) Épp emiatt kérnek minden kedves diákot, hogy használják ki a hétvégi műszaklehetőségeket, mely alatt a pisztolyozást lesz muszáj pótolni.

   Így megyek én megint szombaton, na meg vasárnap is, aztán indul a hét elölről. Nem mintha kötelező lenne, de igen-igen zavar, hogy november óta nem tudtam összekaparni egy tűrhető fizut. Jön Pukkancs is, szóval majd életben tartjuk egymást.

   Remélhetőleg átvészelem, és akkor meglesz a közvetítői díj, meg talán a kiutazási költség egyharmada is, aztán márciusban megpróbálok nem rástresszelni a pénzkeresés témára, és lazábbra veszem a dolgot, esetleg még egy könyvvel is meglepem magam, mert már sokat fantáziáltam arról, hogy lapozgatok egy új könyvecskét. Na meg erősen vágyom már egyhuzamban háromszor huszonnégy órára, amit Rúval tölthetek.

   

   Reggel fél kilenc körül egyébként megint rám tört a rosszullét, aztán fokozatosan lett egyre fosványosabb. Rám szakadt az a betegségek mellé gyakran hozzácsapódó durva fáradtság; úgy éreztem órákon át, hogy ha felfeküdnék az egyik polcra, egyből képes lennék elaludni, na meg a beszéd is fájdalmat okozott. Enni továbbra se tudtam három faláson kívül, végül aztán eszembe jutott, hogy van nálam magnézium, ami lényegében a szódabikarbónával együtt az utóbbi két-három napban egyenlő volt az orvossággal, és a szünetben való levegőzés végül lehelt belém egy kis életet. Még túlóráztam is, bizony, másfél órát. Az kérlek szépen, plussz... 818 forint. Igazán szánalmas kis összeg, nemde? NYIHIHI!

   Amúgy hihetetlen dolgok történtek az elmúlt néhány napban. Megjött az új diákigazolványom, szép ronda, csíkos, igénytelenül puha - majdnem eltörtem, miközben szedtem ki a borítékból. Ma meg az útlevelem is megérkezett, szóval csudi. Sittes nyest fejem van mindkét fotón (most beírtam gyorsan a google-be, hogy biztos úgy néz-e ki a nyest, ahogy én elképzelem, és az a kérdés vetődött fel bennem, hogy: az, aki  halott állatokat töm ki, aberrált?)

   Bár holnap csak kilenctől egyig leszek, mert később jön uncsiöcsi angolozni, elhatároztam, hogy ma tízkor fekszem le, mert félelmetesen fáradt vagyok. Még aszkorbinsavazni se volt energiám...!

   Jaj, említettem már, hogy ötös lett a gyerök témazárója? Vagy ezt inkább csak egy sikeres hajós interjú után kellene leírnom? Nehogy aztán pofára essek, és azt mondják, hogy hát, ez azért elég röhejes volt, kérjük, jöjjön vissza esetleg jóval később, amikorra is szert tett némi használható nyelvtudásra.

   Fú, basszus, komolyan rá kéne állni az angolozásra, de még nem volt hozzá energiám, csak megsétáltatom nap mint nap az angolkönyvet. Mert az oké, hogy egy nyolcadikosnak tudok segíteni, de hogy ezek a hajós egyedek milyen szintű angolt várnak el, és ezt hogy tesztelik, nem lehet tudni. Rúnak ezzel nem lesz gondja, mert keni-vágja az önkifejezést a sok kockulásnak köszönhetően, nekem viszont komolyan olyan érzésem van, hogy újra megyek angolból érettségizni. Nem szoktam dalokat fordítani, nem járok 9gag-re, nem vagyok tagja külföldi hülyefotós facebook csoportoknak, nem vagyok hajlandó úgy játszani, hogy közben nem élvezhetem a magyar nyelv szépségeit, és nem is vagyok légyragacs - szóval huh, sok sikert nekem előre is.

Kitavaszodott bennem

Totál hippis hangulatban vagyok. Legszívesebben önfeledten és mezítláb ugrálnék a fűben a tavaszi napfény ölelésében.

Egy messzi-messzi galaxisban

   Az előbb visszaolvasgattam a blogot...

   Mennyivel másabb volt minden egy évvel ezelőtt... Aztán a májusi vizsga szinte teljesen lezárta az egyetemtémát, és a munka felé sodródtam. Most mintha egy teljesen másik személy vezetné ezt a naplót, ugyanakkor az egyetemet mindig csak egy kilengésnek éreztem... Sosem éreztem azt, hogy ténylegesen illenék oda, és mindig az volt bennem, hogy nem lesz diplomám. Abban reménykedtem, hogy kivételesen csalnak a megérzéseim.

   Akkor voltam igazán önmagam, amikor négy hónapig egyedül voltam itthon, és nevelgettem Sünmalacka kiscicáit. Nem jártam suliba, nem volt munkám se, nem volt semmim Rún kívül, mégis jól éreztem magam. Persze ott lebegett célként az angol emelt érettségi és az egyetemre való bejutás, amik miatt nem éreztem magam láblógatónak, és emiatt nem is készíthettem ki magam, de a lényeg, hogy nem is aggodalmaskodtam mindenféle szaron. Nem volt még olyasmi az életemben, amire csak azért vágytam, hogy társadalomba illőnek érezzem magam.

Hányattatott narancs

   Tegnap este lementem zuhanyozni, de olyan gyenge voltam, hogy perceken át ültem a vécétetőn, hogy erőt gyűjtsek, aztán a tisztálkodást is három perc alatt rendeztem le, mert úgy émelyegtem, végül ahogy kiszálltam a kabinból, lerogytam a vécére, és egy vödröcskébe küldtem a korábban elfogyasztott narancsot.

   Reggel aztán jól ébredtem, ma már enni is tudtam, igaz, utoljára négy körül ettem, azóta nem is vagyok éhes, és nem is kívánok enni, pedig amúgy nagy zabagép vagyok ám. Nem is ártana betankolni, mert holnap megint ritkán evős munkanap lesz. Na de nem, nincs étvágyam, még egy kicsit fura azért a gyomrom.

   A tegnap végül nem a Rú karjaiban való elszenderedéssel végződött, ugyanis éjfél körül lementem hányni. Tutira a kínai miatt, pontosabban a gomba lehetett a ludas. Most jó időre - ha nem örökre - jegelve lesz a kínai. Le is mondtam a holnapi napot, mert egyszerűen mozogni is alig vagyok képes. Egész nap feküdtem, néha aludtam is, Rú meg jön-megy köztem és a gép között. Másfél órája ettem egy narancsot, ami után fél órán át olyannyira jól voltam, hogy elgondolkodtam, biztos lemondjam-e a műszakot.

   De most megint szar.

   Erőtlen vagyok, mint a fene, a gyomrom megnevezhetetlen módon szenved. Az evés gondolatától is felfordul a gyomrom, inni is rossz érzés, hányni mégse hánytam éjfél óta, pedig napközben megpróbálkoztam az ujjledugós módszerrel.

   Úgy tűnik, azt a havi legalább nyolcvanat sehogy se tudom előállítani.

Fegyvertartási engedély

   Szóval ma ötkor keltem, mentem dolgozni. Ez a pisztolyozós dolog azért nem olyan fárasztó, mint a szedés. Bizony, kiváltságos dolog a pisztolyozás, az kap ilyen műszakot, aki "régóta" bejár sűrűn (micccsodda karrier). Viszont nem lehetett túlórázni, pedig nem lett volna rossz, úgy pótolva lett volna teljesen a múltheti hiányzás. No mindegy, így végeztünk fél négykor.

   Utána elmentem Pukkanccsal járni egyet, már csütörtökön megbeszéltük, hogy munka után megint csinálunk valami burgerkingezéshez hasonlót. Mármint csak az volt a lényeg, hogy csináljunk együtt valamit, nem az önmérgezés. Szép idő volt ma amúgy, kár, hogy mire megtaláltuk a metrópótlót, lement a nap, de sebaj, felmentünk a várnegyedbe, mert Pukkancs még nem látta. Aztán beültünk kínaizni, és ott ültünk negyed kilencig, amikor is Rú felhívott, hogy hol vagyok.

   Jöhettem volna hozzájuk is egyből munka után, de hattól ők az apja szalagavatójára mentek (tűzoltó, és az új törvények szerint kötelező érettségiznie), nekem meg ahhoz nem volt semmi kedvem. A sajátomra se mentem el, nemhogy másokén szenvedjek órákon át, pláne, hogy Rú apukájával inkább csak köszönő a viszonyom. Ez most tényleg nem olyan dolog volt, amihez sok közöm lett volna.

   Szeretek amúgy Pukkanccsal lenni. Fura, hogy van egy lány, akivel jól érzem magam. Az eddigi "barátnőimmel" nem nagyon volt kedvem sehova se menni iskolán kívül. Igazából a barátnő kifejezésre is nehezen áll rá a szám. Szar szó. Legyen inkább lánybarát.

   Jövőhétre is kértem amúgy pisztolyos műszakot, és hétfőre, keddre és csütörtökre kaptam is, így koránkelés lesz. Eddig csak Rúéktól mentem hétre, otthonról azért tovább fog tartani a dolog, öhöhöh. Hát, meglátjuk. Remélhetőleg Pukkanccsal raknak össze, különben nem lesz valami mókás. Viszont túlórázni muszáj lesz, mert a kilencórás műszakos fizu alá nem kéne menni. Én úgy kalkuláltam a várható februári fizut, hogy kilenc órákat fogok dolgozni. Péntekre szokásos beosztást kaptam, és szerdára is, ugye olyankor vagyok csak négy órát.

   Na, jó nap volt ez, csak baromira fáradt vagyok. A kínaiban is volt egy 15-30 perc, amikor iszonyatosan koncentrálnom és fülelnem kellett ahhoz, hogy halljam Pukkancsot, mert teljesen lemerült az elemem egyik percről a másikra. Így, hogy tegnap fél hétkor végeztem, ma meg korán kellett kelni, kicsit sok volt. Miért is nem költözök be a raktárba...?

   És csak egy nap lesz a hétvége, nyünyű...!

   Nem baj, tökéletes lezárása a napnak, hogy Rú ölelésében bubukálhatok. Még nézünk valamit, megeszem az egész mogyorós Milkámat, amit Rú vett nekem Valentin nap címen, de valójában majdnem mindig vesz nekem csokit, aztán kidőlök.

   Tudom, hogy kicsit felszínesek és szóismétlősek a bejegyzéseim, de nincs időm introvertáltnak lenni. Sokszor eszembe jut, hogy nem sűrűn agyalok értelmes dolgokon, de hát ez van. Most ilyen az életem.
   Olvasni kellene amúgy. Érzem, hogy leépültem önkifejezésileg. Ja, ja...

_________________

Marble Sounds - The Time To Sleep

___________________________

Új szín

Szóval vasárnap Rú anyukája befestette a hajam, ami után baromira csalódott lettem, aztán hétfőn aszkorbinzavaztam nagy reménykedve, de nem vagyok oda az eredményért.

Ilyen lett festés után:

Sötétebb, mint azelőtt, sajnos. Sőt, ezen a képen nem látszik, de barnával összetéveszthető volt az eredmény.

Pakolás után:

Szóval most ilyen. Oké, szép, szép, de sötétebb, mint voooolt! Bizonyos fényviszonokban inkább barna, mintsen vörös, és ez fáj a legjobban...! Ezen a képen is látszik, hogy ahol nem süt rá a Nap, ott inkább csak vöröses BARNA.

Pedig úgy örültem a múltkori pakolás utáni színemnek, tisztára úgy éreztem, mintha újrafestettük volna a hajam. Még a lenövésem se volt feltűnő, szerintem azon is világosított az C vitamin.

Mindegy, ha lesz pénzem végre balzsamra - merthogy az is elfogyott -, megint aszkorbinozok egyet-kettőt, hátha...

Fiklifakk

   Szombatra vállaltam pisztolyos műszakot, hihetetlen, hogy feláldozom a hétvégémet. Viszont baromira nincs már pénzem, és gyűjteni kell a hajós témára. Hétvégén 819 forintos a nettó órabér (sajna ritkán lehet menni), úgyhogy szombaton nyolc óra alatt majdnem visszakeresem a múlthéten kihagyott tizenhárom órát.

   Ma pedig úgy voltam vele, hogy jön az uncsiöcsi, és kapok tőlük kétezret, úgyhogy holnap nem halok éhen, de naná, hogy pont ma mondják azt, hogy majd legközelebb megkapom. Szóval el kellett vennem pénzt abból, amit anya küldött, ciki... Nem baj, mire hazaértem, megjött a fizu, szóval holnap majd visszateszem, csak hát bah, ez nagyon szar érzés. Totál elfogyott a vagyonom. Elszoktam ettől már, így három hónap alatt.

   Ami pedig a hazaadást illeti, arra jutottam, hogy nem fogok erőlködni, pláne, ha anya se szokta felhozni a témát. Nem fogok havi tizenötezret hozzáírni a tartozásaimhoz, különben sose lesz meg a pénz arra, ami tényleg fontos. Majd ha a hajós közvetítői díjra és a kiutazásra összegyűlik a pénz, hazaadok valamennyit, de addig nem, amíg nem muszáj. És remélem, nem lesz muszáj, mert az csak bajt jelentene.

   25-ére tervezzük amúgy a hajós interjút.

Értetlenke

   Ma végül is kiböktem Rúnak, hogy az a bajom, hogy tegnap este a telefonban céloztam rá, hogy lejöhetne elém, és hotdogozhatnánk egyet, de ahelyett, hogy vette volna az adást, megkért, hogy neki is vigyek egyet. Ezek után persze furcsa lehetett, hogy a telefonban még kedves és jókedvű voltam, de mire átléptem a szobája küszöbét, már közömbös voltam, mint a fene.

   Ma aztán megint csak hiába célozgattam a Mekizésre, és hiába mondtam olyanokat, mint például ráérek kb. háromig, csinálhatnánk valamit, mert abszolút nem kapott a lehetőségen, pedig komolyan, egyértelmű, már-már tenyérbemászó utalásokat tettem neki arra, hogy bemehetnénk a NAV irodával szemben lévő Mekibe. Végül konkrétan ki kellett mondanom a javaslatot, máskülönben közös programozás nélkül feltesz engem, a valamiért morcos barátnőt a buszra, hogy ágyő, ez egy csodálatos találka volt. Mindenesetre végül belátta, hogy nem igazán jutott eszébe se ez, se az, és végül jogosnak ítélte a sértettségemet, úgyhogy megnyugodtam. Azért nem árt, ha tudja, hogy ok nélkül nem kezdek el duzzogni és ridegkedni.

Blablabla

   Múlthéten viszonylag későn küldtem el a szövetkezetnek, hogy hogy akarok dolgozni a héten, emiatt szerdára már nem volt hely, tegnap pedig más feladatot kaptam, és reggel 7-re kellett mennem. Pukkanccsal együtt pisztolyoztam, egy nagy faszverés volt az egész műszak, illetve lett volna, ha közben nem úsznak el a zónák és állítanak be minket hébe-hóba szedésre. A lényeg, hogy a pisztolyos műszak csak nyolcórás, így az ember elszabadul már FÉL NÉGYKOR.
   Tök jó volt, el se fáradtam, jövőhétre is kértem pisztolyos műszakot, hátha kapok egy napot legalább. Örültem, hogy korán érek majd haza, gondoltam, majd rögtön aszkorbinsavazok egyet a hajammal, de végül ugyanúgy értem haza, mert Pukkanccsal burgerkingeztünk vagy három órán át, meg megcsodáltuk a könyveket a boltban, és egyebek.
   Jó volt.

   Vasárnap festettük amúgy a hajam, hát, nem örültem. Sötétebb lett, úgyhogy hétfő este lekoptattam a festéket, de mivel ez most ammóniás volt, nem jött le úgy, ahogy szerettem volna. Vörösnek vörös vagyok, érdekes vörös, de nem olyan világos, mint múlthéten, pedig ahh, ki se tudtam élvezni...

   Múltkor elküldtem postai úton a kisregényemet egy irodalmi pályázatra, aztán itthon újraértelmeztem a felhívást, és csak már  nyomtatásban megjelent művel lehet indulni. Mondjuk gondolhattam volna, ha egyszer a tét egy irodalmi díj, de valahogy ez elkerülte a figyelmemet. Szóval kisregény pályázat olyan AMATŐR FIATALOK részére, akiknek nyomtatásban már megjelent a művük.
   Hát, tök jó. Mintha nem ezen a bolygón élnék, komolyan. Magyarországon sok amatőr fiatalnak jelenik meg nyomtatásban műve? És azt hogy kell elintézni vagy legalábbis megkísérelni? Mert én lesem állandóan a pályázatokat, de olyan nincs, ami kisregényekkel foglalkozna, sőt, a regényekre senki nem kíváncsi ilyen esetben. Verset írjál vagy novellát, akkor lehet pályázni.

   No mindegy...

   Elküldtem tehát nekik szépen spiráloztatva a művet, erre paff, nem is pályázhatok. És persze kuss van, nem adnak életjelet, legalább valami körüzenetet, hogy köszönjük, megkaptuk a művét, sőt, még az is rejtély, hogy mikor lesz eredményhirdetés.

   Most amúgy Rúéknál vagyok, mert holnap innen megyek intézni az adókártyámat - múltkor nem sikerült pénz híján -, itt van egy köpésre a NAV iroda. Kicsit durcás vagyok, nem tudom, miért, vagyis tudom, de hülyeség, ugyanis szeretnék dolgokat, de nem mondom ki, mert úgy vagyok vele, hogy miért nem egyértelmű, és amikor ez van, duzzogok magamban, Rú meg nem érti, mi bajom.

Baba

   Ma voltunk Rú keresztapjánál, mert ma lett negyven éves. A lányuk tavaly májusban született, és ahogy beléptem, a kezembe nyomták, hogy megetetem-e. Annyira nem volt idegen érzés (sőt, valójában jó dolog babákat cumiztatni), mert bébiszitterkedtem ugye pár éve, de azért furcsa volt belegondolni, hogy már jön az új generáció, és mi lassan átcsúszunk az előzőbe. Mire ő cserfes tízéves lesz, mi Rúval már nagyban felnőttek. Remélhetőleg még mindig együtt leszünk, talán kölykünk is lesz, akit ez a kislány majd körülugrál pont úgy, ahogy ma két kislány őt ugrálta körül. Ezeken agyaltam, miközben a bébi szipákolta a cumisüveget.

   Cuki gyerek amúgy, nagy lószemekkel. Mondjuk sok mindent még nem lehet vele csinálni, én meg nem vagyok az a gügyögős fajta, szóval cumiztatás után át is passzoltam, mielőtt lehányna vagy rám fröccsentené a nyálát.

   Eszembe is jutott a kis dugasz, akire vigyáztam anno, és furcsa belegondolni, hogy már tud beszélni... Sokat gondoltam rá, miután "otthagytam" őket, néha álmodtam is vele. Azért kár, hogy így végződött a kapcsolatunk, de hát ez van. Szeretett engem, az anyja mégis simán kidobott a fakkba. Ebből is látszik, hogy nem emberként gondolt rám, csak szimpla bébiszitternek tekintett.

   Nem voltam amúgy oda a dologért, hogy családi banzáj lesz ma, de végül is így, hogy a péntekem szabad volt, nem hisztizett a lelkem, hogy most ezzel megy el a szombatom. Végül aztán nem is maradtunk sokáig, mert viszonylag szétesett volt a "buli", jött a keresztapához két haverja, és ők hárman teljesen elkülönültek, így meg aztán nem sok értelme volt az egésznek. Amúgy is le kéne szoknom arról, hogy kamaszosan forgatom a szemem, ha megtudom, hogy menni kell valakihez, mert Rú családja szeret engem, szóval alkalmazkodóbbnak és elfogadóbbnak kellene lennem.

   Rú anyukája egyébként varrt nekem egy foltvarrott takarót. Segítettem neki kirakni a kockákat, hogy ne legyenek egymás mellett ugyanolyan minták. Közben azon gondolkodtam, hogy kicsit sok lesz ez így, nincs köztük egyszínű, hanem mindegyik anyag mintás és színben is elütnek, de végül elkészülve egész jól néz ki. Tegnap kaptam meg, rá lett varrva, hogy 2015 január, és kíváncsi vagyok, hogy fog mutatni az ágyikómon. Mondjuk nem viszem még haza, mert nagy, és egyrészt sok a cuccom így is, másrészt nem merném otthagyni a raktárban őrizetlenül, amíg dolgozom. Szép is lenne, ha valaki lenyúlná... Így is félóránként nézek bele a táskámba, hogy megvan-e még a pénztárcám.

Kék kabátka

   Múltkor felpróbáltam érdekességből egy kék kabátot, mert kíváncsi voltam, áll-e rajtam valahogy. Egy totálisan egyszerű, régi stílusú kabát, kicsit zsákszerű, fura anyag, ráadásul neon kék, amit sose szerettem, de mióta vörös vagyok, vonzódom hozzá, mert jól áll.

   Szóval felvettem... és azóta is minden nap eszembe jut, hogy ó, a kék kabát... bárcsak az enyém lenne...! Téli egyébként, szóval ha lenne egy kék kabátom, akkor már két kabátot váltogathatnék a hideg hónapokban. Szeretem a feketét is, csak unom néha.

   Hát, sűrűn leszek szerelmes kabátokba, úgy tűnik. Valójában... imádom a kabátokat.

Ez a hajszín és forma egyébként nagyon tetszik, ilyen színt szeretnék elérni. Szép, természetes vörös.

   Kár, hogy nem merem bevállalni a frufrut. Rászállna egy hópehely, és máris égnek állna az egész. Mert az még oké, hogy hosszú hajat lehet egyenesítgetni, én is szoktam a körkefés beszárítással szórakozni - mert úgy egy hétig is "egyenes" maradna, nem kell minden nap kinyírnom a vasalóval -, de a frufrut már mindennaposan kellene kínozni, azt meg nem szeretném... Még a végén kikopik elöl a hajam, aztán még nagyobb homlokom lesz.

   Egészen hatodikos koromig volt frufrum egyébként, alsóban még állt valahogy (de nem olyan cukin, mint oviban), aztán később már botrányosan kunkorodott összevissza, szóval igazán csúfolható volt a megjelenésem.

Csöves, a kesztyűm

   Tegnap bementem az Árkádba, hogy amíg várom a hévet, ne fagyjak meg. Gondoltam, most nem veszek kaját, majd itthon kérek mamától tejbegrízt. Viszont a tegnapi és az azelőtti nap elég hosszúnak tűnt bizonyos raktári dolgok miatt, így arra jutottam, egy fagyit megérdemlek, úgyis egész nap kívántam, és eleve tutira jót fog tenni a köhögésemnek (most miért ne). Amíg eszegettem, megálltam a Terranova kirakata előtt, láttam, hogy 1190 forintok most a pulcsik, hát, akkor veszek kettőt, mert végül is tényleg kell. Eredetileg a raktárba akartam venni, mert állandóan ugyanabban vagyok, és ha már ott élem a fél életemet, miért ne váltogassam a pulcsijaimat. Végül is csak egyet vettem, egy barnát, amit nem a raktárban fogok hordani, de az még jobb, mert így már három felvállalható pulcsim van, és több nem is kell már erre a télre. Aztán vééééletlen elmentem a kiegészítők előtt, és találtam fekete csöveskesztyűt 290 forintért - régi vágyaim egyike a csöveskesztyű, tizedik óta nem találtam korrekt áron, bár nem is kerestem elhivatottan -, és vettem Rúnak egy sálat 590 forintért. Szerintem tök rús, megláttam, és az jutott eszembe, hogy végül is mindig fázik a nyaka, hátha ezt hordani fogja. Néha én is vehetek neki valamit, végül is. Ez meg olyan jó áron volt...!

   Mondjuk az azért félelmetes, hogy mennyire nincs már bűntudatom vásárlás közben. Igazából tudatosult bennem, hogy kurva keveset keresek, viszont igenis szükségem van dolgokra, és azokat meg kell venni, NINCS MESE (viszont az tényleg gáz, hogyha van nálam pénz, rohadtul felrúgom a saját terveimet, mert elkezdem költeni).

   Mára meg péntekre nem kértem műszakot, hogy megcsináltassam a hátramaradt iratokat. Ma elintéztem az útlevelet - szerencsére helyben kifiziethettem, így azt a pénzt már nem fogom elszórni -, aztán bementem a Rossmannba.......... hajfestékért................. meg zsepiért...... Sőt, tegnap még dezodort is vettem, szóval marhára minuszban vagyok. Még borotva is kéne egyébként. NYIHAHAHA.

   Na mindegy. Ami a festéket illeti, kétfélét fogok összekeverni, és remélem, hogy nem lesz fosszínű vagy értelmetlen az eredmény. A mostani hajszínem marhára tetszik egyébként, jó lenne ilyennek megtartani, de a lenövés miatt esedékes a festés.

Napfényben ilyen csudi.

Csőtörés miatt sem kell aggódnia!

   Szóval remélem, nem fogom elszúrni a színét a következő festéssel, mert ez most már erősen megközelíti az álomszínt. Kicsit rizikós lesz a dolog, mert hát ugye van az az íratlan szabály, ami ellen próbálok lázadni, hogy festék nem világosít festett hajon, szóval majd MEGLÁSSUK. Örvendetes lenne, ha nem rikítana a hajtövem. Ja, és allergiás reakciót se szeretnék.

   Pénteken meg a TAJ és az adókártyát kellene elintéznem, de már csak négyezrem van, pedig hatezer a kettő. Hihihihihi.

   Sebaj, remélhetőleg nem ragaszkodnak a helyben fizetéshez, és kapok szép sárga csekkeket, mert jövőhéten már lesz fityingem.

   Ma felavattam amúgy a csöveskesztyűmet, a rendes kesztyűm alá vettem fel, mert baromira fázós kezem van, és fantasztikus érzés volt, hogy nem kellett levennem az ujjlenyomatolvasáshoz.

Lyukas agy

   Miért van az, hogy egyik napról a másikra elfelejtem a netbank azonosítómat? És fel sincs írva sehova, ez a legmurisabb. A régi pénztárcámban mondjuk benne volt, na de mindegy is, hátha holnapra eszembe jut. És mi az, hogy az első kísérletem után azt írta ki, hogy rossz jelszó, a második után meg már azt írja, hogy Az Ön felhasználói fiókja inaktív...? Még csak nem is enged háromszor próbálkozni...! Höccöccö.

JAJ, ESZEMBE JUTOTT!

Na jó, most beengedett.

Na szóval.

   Van még 20.000 forint a decemberi fizuból.

   Legkésőbb jövőhét kedden jön a januári 50.000-es fizu.

   Szóval számoljunk 70-nel.

Kiadások, félrerakások:

- TAJ kártya - 3.000 forint

- adókártya - 3.000 forint

- útlevél - 7.500 forint

- bérlet - 4.500 forint

- kaja - ~8.000 forint

- kabátos tartozás Rú felé - 18.000 forint

- hazaadásra szánt pénz - 45.000 forint

_____________________________________

Összesen: 89.000 forint

   Hát, igen. Ez így nem annyira jön ki. A kabátot attól még nem bántam meg, ma is forgolódtam benne pár percen át a tükör előtt. Rú nem fog a nyakamra lépni, ha nem a januári fizuból adom vissza neki a kabátot, de látszólag anya is elfelejtette már, hogy én félrerakosgatok hazaadás céljából. Így számolgatva azért már keveslem azt a 8000 forintot kajára, szerintem eddig se jöttem ki annyiból (pláne, hogy miközben várom a hévet, mindig elcsábulok a fagyispult láttán). 12000 forint lenne a minimum reális, de még az is marhára szűkös, mert akkor nem költök egyéb finomságra, például túrórudira. És úgy 12000, hogy a hétvégéket nem számoltam bele, mert olyankor Rúéknál vagyok, ugye.

   Szóval nem is tudom, hogy legyen, és a legjobbat még le se írtam.

   Az iratokat muszáj elintéznem, a héten megyek is. Bérletre is muszáj félretenni, mert bár pár napja megvettem a februárit, gondolni kell a márciusira is, mert a februári fizu is viszonylag későn fog jönni - túl egyszerű lenne, ha 6-áig megérkezne.

   Hát, enni is kell, ez van. Így is gebe vagyok, ennél többet lehetetlenség lenne spórolni a kaján (amúgy tök jó, mert mostanában rászoktam a helyi pékségre, ahol veszek egy kis kalácsot, meg két sós pereckét, vagy egy kis kalácsot és egy diós/kakaós brióst, és így vagyok el estig 310 forintból - csak hát ugye este megint kell venni valami ehetőt).

   Rúnak viszont nem szeretnék sokáig tartozni, mert már elszoktam tőle, hogy tartoznom kelljen neki, úgyhogy arra gondoltam, majd a februári fizuból veszem el azt a hazaadandó 45.000 forintot. Bár ha belegondolok, így kurvára nem fog soha összegyűlni a kiutazásra való pénz, arról nem is beszélve, hogy bár nem legálisan, de a közvetítő cég le fog húzni rólunk fejenként hatvan-nyolcvanezer forintot.

   Néha arra gondolok, az a havi 15.000 hazaadás tök faszság, mindent magamnak veszek, nem vár itthon meleg kaja, próbálok előrébb jutni, de nem megy, és akkor még próbálok itt lelkiismereteskedni ezzel a hazaadással, amit bár említettem anyának, annyi volt rá a reakciója, hogy oké, úgyhogy most nem tudom, mi van.

   Nem bánom a ruhaváráslásaimat amúgy, mert tényleg nem voltak ruháim, így szükségem volt ezekre a holmikra - még így se nagyon variálhatók a szereléseim. Az egyedüli pénzszórás, mert nem volt rá szükségem, az az új kabát, azt viszont azért nem fogom megbánni, mert egyszerűen... akartam, és akarnám most is.

   Csak most azért aggasztó egy kicsit, hogy nem tudom magam utolérni. Milyen jól jönne most az a pénz, ami az előző pénztárcámban volt, meg az a pénz, amiket az irataimra kellett és kell még költenem (összesen 34.800 forint, csak hogy mindenki tudja).