Anya képeslapja

2013. szeptember

Anyának október első napjaiban lesz a szülinapja, szóval vettem neki vasárnap képeslapot. Ez volt a legszebb, amit találtam. Imádom az ilyeneket, annyira szépek.

Már a címét is tudom, úgyhogy már csak fel kell adni. Terveim szerint Perdita fogja megírni, mert az én írásom megszentségtelenítené ezt a csudi képeslapot. Nem tudom egyébként, mikor kellene feladni, hogy nagyjából időben érkezzen meg, hm...

16

2013. szeptember

Hazafelé a gyógyszertárból kitöltöttem egy lottószelvényt, de a postás néni elküldött, mondván, kábé tizenhat éves lehetek, szóval személyi nélkül ne akarjak lottózni. Tény, hogy meghiúsította a meggazdagodásra tett kísérletemet, de azért örültem a bóknak.

Daughter - Youth
(Nincs köze a bejegyzéshez, de már nagyon meg akartam mutatni.)

Semmi

2013. szeptember

Nem volt rossz egyébként a nap, de most mégsincs annyira jó kedvem. Reggel vártam Másik lányt az aulában, és addig leültem a többiekhez, Posztolós haverja közelebb is ült hozzám, aztán rábeszélt, hogy ugyan ne lógjam már el a második órát, hanem menjek velük kocsmába lyukasórában. Egyébként én tökre szeretek bent lenni az egyetemen az emberkék miatt, szóval nem azért akartam ellógni a délben kezdődő órát, hogy korábban érjek haza, hanem mert tegnap almaecettel megpróbáltam lekezelni a herpeszemet, de nemhogy nem ért semmit, de még zsírkrétaszerűvé is tette a számat, szóval extra gusztustalannak éreztem magam, és az nem jó. (Meg aztán nem maradtam volna le semmiről, pláne, hogy ma megszereztem egy másodévestől a féléves anyagot.)

Szóval elmentünk heten egy kocsmába, ahol öten néztük, ahogy ketten söröznek. De azért jó volt a hangulat. Hívtam egyébként Fórumos lányt is, ne legyek ,,egyedül" - bár elég érdekes, hogy őt éreztem ismerősnek, miközben gyanítom, hogy nem is kedvel annyira, mint a kapcsolatunk elején. (Másik lány egyébként nem jött ma, szólni sem volt képes, pedig vártam rá, és faxarcon se reagált, pedig látta, hogy írtam neki, és ahányszor felnéztem a chatre, fenn volt, szóval azt hiszem, ideje lekopnom róluk.) Utána beültünk egy kínaiba, már csak öten, de nem ettem semmit, mert hazafelé nem tudtam volna már kaját venni. Ott is még jó volt a hangulat, bár Fórumos lány MÁSIK ASZTALHOZ ÜLT, hiába mondtuk neki, hogy van még hely mellettünk. Tény, hogy fél méterrel volt csak arrébb, de akkor is kivonta magát a társaságból.

A kínaizás után kezdett elszállni a kedvem, következett a húszperces folyosón való tömörülés annak érdekében, hogy egy eszméletlenül száraz, érthetetlen, unalmas órára legyen helyünk.
Ma amúgy már nem írt rám a fiú, szóval ennyit rólam. Már megint totál népszerű vagyok, és mindenki velem akar barátkozni...!

Mindenesetre úgy döntöttem, holnap nem megyek. Nem érzem magam a toppon, úgy meg nem szeretek és nem tudok semmit normálisan csinálni vagy átélni. Szóval holnap itthon leszek, megtanulom a szavakat, amiket ma kiszótáraztam, aztán még ott lesz a szerda is arra, hogy összeszedjem magam, mert tökre nem tesz jót az önérzetemnek, hogy minden látható ok nélkül kerülendővé váltam a két lány számára. Meg úgyis most gusztustalan vagyok.

De amúgy a kocsmába-kínaiba jött az a lány is, akit - ha fiú lennék - biztos lerohannék a stílusa miatt, olyan kis aranyos. Állandóan poénkodik, meg tök jókat nevet a saját viccein is, meg az asztaldíszekből tornyot épít mindenhol, szóval tök karakteres lányka, és semmi rosszindulat nincs a tekintetében, sőt, ártatlannak tűnik. Már vártam, hogy mikor fogunk egy társaságba sodródni, szóval örültem, hogy ma sikerült elnevetgélni.

Oh No Ono - Swim

Posztolós barátja

2013. szeptember

Valójában amikor kedden és csütörtökön azt írtam, van egy másik társaság is Fórumos lányékon kívül, főként egy szem fiúra gondoltam, pontosabban Posztolós haverjára, csak azért nem írtam így le, mert Rú pár hónapja megtalálta a blogomat, és nem akartam addig írni erről a fiúról, amíg nem intézem el vele a dolgot, mert nem szeretem, amikor Rú aggódik más fiúk miatt.

Tehát kedden a múzeumban kezdtem el beszélgetni ezzel a fiúval, tök közvetlen volt, örültem, hogy megszólított, mert azóta szimpatikus nekem, mióta nyáron megnéztem a faxos könyvön az adatlapját (amikor néztem, Rú mellettem ült, és viccelődve meg is jegyezte, hogy vele majd nem barátkozhatok, tehát emiatt sem írtam bele egyből a blogba). Szóval a színházas órára is jár ez a fiú, ott is hülyéskedtünk egy kicsit, aztán csütörtökön egész nap mellettem volt, hanyagolta értem a társaságát. Gondoltam, oké, ez nem jelent semmit, van hatszáz haverja, biztos engem is köztük szeretne tudni. De aztán nap végén puszival köszönt el, és este chateltünk facebook-on, szóval kezdtem gyanakodni, hogy nem havernak nézett ki. Emiatt kicsit rossz kedvem is volt, mert azt gondoltam, majd amikor megírom neki, hogy van barátom, le fog ,,épülni" rólam, és majd nem akar mellettem ülni nap közben, és nem keresi többet a társaságomat. Tehát csütörtökön chateltünk ugye, aztán én pénteken mentem Rúhoz, és szombaton - tegnap - láttam, hogy írt facebook-on ez a fiú, de meg se nyitottam az üzenetet, mert nem Rúéknál akartam lenni, amikor megírom neki, hogy van barátom.

Szóval ma írtam meg neki, amikor újabb jelét vettem annak, hogy esetleg tetszhetek neki, visszaírt, hogy legalább korrekt vagyok, én meg írtam neki, hogy de attól még haverkodjon velem továbbra is. Biztosított róla, hogy emiatt nem kell aggódnom, utána meg beszéltünk még sokat, úgyhogy megnyugodtam, hogy nem semmisültem meg számára, mert én tényleg tökre örültem a társaságának. Bár gondolom, ezentúl nem lesz azon, hogy mellém sodródjon ,,véletlen", de legalább jóban maradunk...

Amúgy herpesz nőtt ma a számra, nagyon boldog vagyok tőle.

Általános iskola

2013. szeptember

Ma fél órával előbb értem be az egyetemre, ezért nem várakoztam az aulában a lányokra, henem felmentem a terembe, ahol már ott voltak néhányan. Beültem közéjük, hülyéskedtünk, aztán lemásztam a földszintre a lányokért, mert már nem tudtam sms-t írni (= ötszázezer lépcsőfok magassarkúban), ott volt Másik lány, és leültünk egy asztalhoz, amíg vártuk Fórumos lányt. Mondtam neki, hogy már itt vagyok egy ideje, felvittem a cuccomat, és megjátszott részvéttel közöltem, hogy nem tudnak majd mellém ülni, mert körbeültek a többiek. Ezen ő nevetett egy sort, biztosított róla, hogy túl fogja élni, aztán felmentünk, mert megérkezett Fórumos lány is. Szóval lerendeztem ennyivel a bocsi-de-most-nem-mellettetek-fogok-ülni témát, és nyugtáztam, hogy nem tettek megjegyzéseket.

Vége lett aztán az órának, és szünetben észrevettem, hogy nagyon nevetősen néznek egymásra, mire megkérdeztem, miről beszélnek, lemaradtam-e valamiről. Erre az lett a válasz, hogy: ,,Aki nem mellénk ül első órán, az ne akarja tudni a belsős poénokat." Jah, hogy mi most valami béna pompomlányos filmben vagyunk...? Puff neki. Akkor szopogassátok el egymást. 

No de azért következő órán egymás mellett ültünk, aztán ők lementek bagózni, én meg mondtam, hogy nem mászok le megint - egész nap a harmadik emeleten voltunk -, majd a következő órán, amit az anyanyelvű tanár tartott, kiröhögtek, mert nem tudtam a választ. Szünetben aztán elfutottak szó nélkül bagózni, annyit se mondtak, hogy ,,rohadj meg", én meg gondolkodtam, utánuk menjek-e, de mire kiértem a folyosóra, már nem is láttam őket. Na de addigra jött a reggeli társaság, szóval nem voltam egyedül, sőt, onnantól kezdve velük voltam, mert Másik lánynak konkrétan olyan sötét volt az aurája egész nap, hogy rohadtul nem volt kedvem az arcvágásait nézni, meg alapjáraton elegem lett, hogy ahányszor összenéztek, és rákérdeztem, mi van, az lett a válasz, hogy semmiiii, szóval nem egyszer éreztem úgy, hogy rajtam szórakoznak. Utolsó óra után aztán szó nélkül leléptek, semmi pá vagy egyéb - holott együtt szoktunk metrózni egy darabig -, viszont beértem őket az aluljárónál, mert leálltak bagózni.

- Amúgy van valami bajotok velem? Mert nyugodtan mondjátok meg.

- Nem, nem, csak én olyan fáradt vagyok egész nap, ez a csütörtök, ez kegyetlen...!

- Én meg sietek. Állásinterjúra megyek. (Annyira sietett, hogy leállt bagózni.)

- Értem... Csak mert ma nem voltatok túl... kedvesek...

- Áá, de ez csak azért van, mert hosszú ez a nap! Tök fáradt vagyok, de hát a többiek is mind ilyenek már, hát láttad!

- Aha... (Ja, azért lógtam inkább a ,,többiekkel"...)

Na mindegy, a lényeg, hogy ma tényleg egész nap úgy éreztem, hogy büntetésben vagyok, órákon például, amikor a mellettünk lévővel kellett volna párban lenni, ők ketten egymás felé fordultak, holott az egyikük velem lett volna, és még csak rám se néztek, és a testbeszédük is halál undok volt. Szóval amikor mellettük voltam, nem éreztem magam túl jól, inkább csak úgy, mint egy üresfejű gyökér, akivel már nem akarnak barátkozni az addigi ,,haverjai"... Viszont már kedden is gyanítottam, hogy ez lesz, mert láttam, hogy nem tetszik nekik, hogy kíváncsi vagyok a többiekre is, és hogy nem szállok be a hülyeségeikbe. Az is szarul esett, hogy kiröhögtek órán, mintha amúgy nem éreztem volna alapból gáznak, hogy elvesztettem a fonalat. És ez akkora gyerekesség részükről, mert oké, hogy ők voltak kint egy-egy évet az adott országban, de én cseszettül elölről kezdem az egész nyelvet, úgyhogy nem igazán értem, hogy hogy lehetnek ilyenek húsz-huszonkét éves létükre.

Viszont társaságilag mégis ezerszer jobban éreztem magam, mint velük, mert egyszer sem volt kibeszélős téma, és érdeklődtek irántam az emberek - míg Fórumosék sosem kérdeznek rólam semmit -, meg jó volt a hangulat, szóval... Ha tényleg összebeszéltek, hogy jobb lenne engem lekoptatni, nem fogok erőlködni...

2013. szeptember

Hat-fél hét körül értem haza, és amikor bejelentkeztem itthon a faxos könyvbe, láttam, hogy ketten is jelöltek ismerősnek: édesapa (vicces becenév ez neki) és egy unokatestvér-szerűség apai ágról. Édesapa úgy lett felbátorítva erre a lépésre, hogy még nyáron Perdita a faxkönyvös képei láttán hirtelen kíváncsi lett rá, hogy vajon megváltozott-e, meg úgy alapból, vajon milyen ember lehet ő most, ezért írt neki egy érdekelsz-de-annyira-ne-legyél-lelkes-féle levelet, amire csak most válaszolt, mert ugye ha valaki ott nem az ismerősöd, akkor spamként kapja meg a leveledet, ha esetleg írsz neki.

Azt írta Perditának, hogy: ,,Nagyon Szeretlek Titeket, tizenöt éve erre vártam", és nekem is nagyjából ezt írta, csak a második mondatrészt hagyta le. Most csak azért nem fogok egy matricát beékelni ide, mert egyrészt az előző bejegyzésemben kimatricáztam magam (amúgy azt nem is lehet megunni!), másrészt nem akarok seggfej lenni, mert nem tudhatom, hogy mit, miért és hogyan érez ő mostanában így tizenöt év elteltével, mindenesetre nem jelölöm vissza se őt, se az unokatesót - akivel amúgy nagy pajtásságban vannak -, mert én egyelőre kételkedő típus vagyok, ha róla van szó, és mivel eddig is jól megvoltam nélküle, továbbra is elleszek. Ha tizenöt évet tudott várni, tud még többet is. 

Matricamánia

2013. szeptember

Első óra:

Második óra:

Meki  Harmadik óra:

Negyedik óra:

Ötödik óra:

- Voltál a múltkori színházas órán?

- Aha.

- És mi volt?

- Hát, tudod, mi lesz a feladat?

- Nem.

- Mindenkinek választania kell egy ötven feletti színészt vagy legalábbis egy olyan embert, akinek köze van a színházhoz, és interjút kell vele készítenie.

Dolák-Saly Róbertet ,,szerettem volna", de vele nincs kapcsolatuk a tanároknak, szóval választottam egy ismert színésznőt az előttem lévő listáról, majd, miután közölték, hogy őt már lestipistopizták, választottam találomra egy férfit, akire itthon rá kellett keresnem wikipédián annak ellenére, hogy ismerősen csengett a neve. Egyébként álmaim netovábbja volt mindig is, hogy egy iszonyat művelt ember előtt égessem magam az esetlen műveletlenségemmel, miközben megpróbálom egy interjú keretein belül eljátszani, hogy tudok róla mindent, mint ahogy azt ilyenkor szokás. Persze megpróbálok majd utánanézni, de mivel a sokkhatás alatt nem tudtam eléggé figyelni az óra elején, nem tudom, mennyi időm lesz az informálódásra.

És én még olyan szabadon választhatót akartam, amivel majd keveset kell foglalkozni. Haha.

Na de sikerült beszélgetni-haverkodni, főként az egyik sráccal (Posztolós haverjával), szóval elégedett vagyok, bár tény, hogy a múzeumos óra első negyedére  végére összeaszalódott az agyam, ezért nem voltam valami sziporkázó, viszont keresve volt a társaságom, érzékeltem ám, úgyhogy ennek örvendeztem magamban.

Fórumos lány és Másik lány még mindig ellenállóak a többiekkel szemben, de megmondtam nekik, hogy én ebből a klikkesedős-elszigetelődős-nyelvköszörülős dologból már KINŐTTEM, úgyhogy pártatlan leszek, és nem fog érdekelni semmilyen kibeszélő SÓ, aminek sűrűn válok fültanújává, de nem kapcsolódom be, csak horkolok nekik egy-egy sort néha.

És a mai esős-szeles napot kivédtem azzal, hogy vittem sapkát, és beletömködtem a hajamat, szóval csodák csodájára, amikor ma hazaértem, ugyanúgy néztem ki, mint amikor reggel elindultam. Ez azért nagy dolog - jeó-je!

Szerelmes levél

2013. szeptember

Vártam már...

Tavaly szeptemberben fizettem be utoljára a TB-met, aztán már sokalltam, úgyhogy leálltam vele - viszont azóta orvosnál se voltam. Sejtettem, hogy az egyetem miatt felbolydul majd a téma, mert innentől ugye ők fizetik nekem.

Kiküldte az apeh a tartozást: 72,180 forint.

Érdekes, hogy tavaly, amikor volt az a kemény havi hatvanötezres fizetésem, kiakadtam, amiért visszamenőleg harmincat ki kellett fizetnem, most meg, hogy nincs egy fityingem se, nem is érdekel. Majd írok nekik, hogy diák-vagyok-nincs-munkám-meg-amúgy-is levelet, hátha elengedik... Mert elvileg lehet ilyet. Gyakorlatilag meg majd kiderül.

** Tudom, tudom, mostanában ide is benyomok egy-egy facebook-os matricát, de nekem úgy, de úúgy tetszenek...!

Skins

Második évad, utolsó rész

- Oh, nem derül ki, hogy Sid és Cassie összejönnek-e...? Hát... Na mindegy... A nézőre hagyják... Ötletnek nem rossz. Végül is mi történhetne? Sid beáll egy videótékába dolgozni, és csak hetekkel később találkozik Cassie-vel, amikor a lány ki akar venni valami filmet. Meglátják egymást, Sid elnémul, és a szája o betűt formáz, Cassie-nek meg csillog a szeme, és azt mondja: ,,Ooh... Váo." Aztán szexelnek, buliznak, szakítanak. Szexelnek, buliznak, szakítanak. Érthető, hogy inkább be se fejezték. Mert minek.

Negyedik évad, utolsó rész

- Hm, Freddie-t szétverte a pszichológus, de biztos nem halt meg, az túl durva lenne. Biztos bezárta a pincébe. Ja, egyértelmű. Majd a haverjai kimentik. Júj, ez az, végre jön az akció, végre történik valami, aminek nem a drog és a pia áll a központjában - nem hiába nézem hát ezt a sorozatot! Oké, most Cook elkiáltja magát, hogy I'M COOK, szétveri a pszichológust, és megmenti Freddie-t... Jaj, nem!

JAJ NEM!

NEM!

MI AZ, HOGY VÉGE?! VÉGE!

Megint bekaptam a horgot, megint végignéztem egy Skins generáció hihetetlenül fantáziadús életét, végre történt volna valami, erre... erre... SEMMI. Itt a vége, fuss el véle.

Ezek után ember legyen a talpamon, ha belevágok a harmadik generációba...

Rövidnek szánt hosszú bejegyzés következik - marad tehát 1 a napi látogatottságom

2013. szeptember

Ma szívesebben maradtam volna Rúval, de szólított a ,,kötelesség". Mentem hát ezekre a baromira hasznos és értelmes rizsapartikra, amik alapozótárgyas előadásként futnak, szóval a lelkiismeretem még él, és csak ezért nem lógtam el őket. (Valójában mennyi értelmük van ezeknek?)

Amikor egy-két bejegyzéssel korábban leírtam, hogy mindenki aranyos, mosolygós, bennem volt az Elszólás-törvény gondolata. Nem tudom, írtam-e már erről, hogy ez micsudi, a lényege annyi, hogy két-három éve tojtam ki magamból a sokadik eset után. Az a lényege, hogy kijelentesz vagy leírsz valamit, hogy így meg úgy lesz, ez meg az fog történni aznap, közben meg az van benned, hogy ,,vagy talán nem kellene előre inni a medve bőrére?", de azért hiszed, hogy tényleg terveid és elképzeléseid szerint fognak alakulni a dolgok, aztán kiderül, hogy ja, nem kellett volna előre inni a medvére.

Szóval én ma csalódtam incipincit, mert máris kicsírázott a rosszindulat, máris kimutatták páran a foguk fehérét, hogy legalább ennyiben hasonlíthassanak egymásra, és ezáltal össze legyenek kötve valamilyen módon, mert más úton, más témákkal kapcsolatban nem tudtak kibontakozni.

Konkrét rossz élményem nem volt eddig, csak a szokásos piszkálódás - mindjárt megemlítem -, viszont hallottam, hogy megalapult a pletykabagázs egy fiúval az élen (van egy kisfiú, aki a faxos könyvön igencsak közlékeny - minden (fél)órában közzétesz valamit (ezt hívhatnánk mondjuk Lájk-kórnak) -, de élőben olyan ritkán hallom a hangját, hogy olyankor mindig elcsodálkozom, hogy egyáltalán tud beszélni). Na, a fórumos lány ma összekeveredett vele, meg még pár emberoiddal bagózás közben, és arról szólt a pletyka, hogy jó lenne, ha XY kiiratkozna, mert ő azt hiszi, hogy mindenkinél mindent jobban tud, még a tanár kiejtését is kijavította (persze valójában csak megkérdezte, hogy ,,mennyire igaz, hogy a v-ket f-nek kell ejteni?", ebből lett az, hogy ő kijavította a tanár kiejtését).

Bah!

XY egy nagydarab srác, de olyan szövege van, hogy én mindig szeretem megszólítani, ha ott van a közelemben, ma például megdicsértem az új frizkóját kezdeményezés gyanánt, aztán kérdezgettem erről-arról. Szóval ő sosem mond olyanokat, hogy ,,öööö... üüöö... nem t'oom, izzéé", hanem szép folyamatosan beszél, és egy csomó poént ékel a mondandójába - nekem teljesen bejön a kisugárzása. Na, mindez egyes emberkéknek úgy jött le, hogy ,,asziszi mindent jobban tud". De hát na... Amikor az ember nem mondja azt, hogy mindent jobban tud, és mások szemét mégis elkezdi szúrni, valószínűleg azért van, mert előjön a kisebbségi komplexusuk, amiért ő tényleg mindent jobban tud... Gondolom, ha kis seggdugasz lenne lila répanaciban és összetúrt hajjal, egyből ő lenne a kocsmapartik ásza. Ejj-ejj.

Na de a fórumos lány és a másik lány sem piskóta. Fórumos lány tágra nyílt szemekkel mesélte nekünk, hogy ,,XY-t lefikázták, rohadjon meg az összes kis picsa, főleg az a posztolós kis fasz", Másik lány pedig mindig egyetért ilyenkor, de én még mindig úgy vagyok vele, hogy amíg nem beszéltem velük, addig nem fogom őket leírni, csak simán felháborodok, hogy PEDIG XY ROHADT JÓ FEJ - mondja valaki, hogy nem vagyok diplomatikus!

Múltkor meg ugye írtam, hogy Fórumos lány emlékeztet Pikkyre, az egyik középsulis barátnőmre, mert ő is ilyen hamar ítélkezős fajta volt, és még az is hasonló bennük, hogy lesik az alkalmat, mikor lehet szurkálódni VELEM. Szóval a hajam napi szinten le van fikázva Fórumos lány részéről (de csak úgy viccelődve persze), például pénteken göndören mentem, mert nem volt kedvem egyenesítgetni, és az volt az első, amikor meglátott, hogy ,,Te meg hogy nézel ki?!", na de ha így nyernék a lottón, tegnap nem csak egy találatom lett volna...! Szóval ő ilyen, viszont tudom, hogy kedvel engem, és szerintem az ilyen beszólogatós emberkék elsősorban magukkal, nem pedig a hajammal nincsenek kibékülve, ezért még türelmes leszek egy darabig, aztán majd kitudakolom, mi van a lelkében, ami ezt váltja ki belőle.

Nem tudom egyébként, kikből áll a bagós pletykabagázs, de vannak elképzeléseim, és azok szerint az általam kedvelt emberkék nem tagjai ennek a ,,szervezetnek". Holnap lesz az első színházas óra, tizenhatan jelentkeztünk rá (na ki a tizenhatodiiik?), ebből hatan leszünk ott szaktársakként, úgyhogy kíváncsi vagyok, sikerül-e velük cseverésznem, vagy ki leszek KÖZÖSÜLVE, bár az egyik fiúval már nem egyszer beszélgettem, ő is szimpatibilis nekem - szerintem ő az egyetlen, akit a posztolós srác tényleg kedvel.

Első nap a' óvodában

2013. szeptember

Bementem kilencre, ehhez fél hétkor keltem, majd a tanárnő közölte az aulában, hogy teremfelújítás van, úgyhogy most nem tud órát tartani, aztán még beszélt öt percig, de mivel a szájról olvasás nem tartozik az erősségeim közé, nem sok információt szívtam magamba. Mondjuk azt hiszem, a lényeg megvan. Eddig.
Szóval aztán délig volt idő bármire, kiálltunk bagózni az épület elé (hárman, mint a beiratkozás után), miközben szakadt az eső, illetve hát én nem bagóztam, ugye, mert a francnak sem hiányzik, meg nem is akartam elhinni, hogy képesek ernyő nélkül kiállni csak azért, hogy kéménykedhessenek, de hát na, az ő dolguk. Én viszont tegnap egy órát szenvedtem a hajegyenesítéssel, úgyhogy én addig beálltam egy kijárat alá, ahol ki volt táblázva, hogy cigizni tilos, és megint meg lett állapítva, hogy milyen aranyos vagyok - ezt még meg kell szoknom -, amiért képes vagyok félreállni a hajam miatt, de hát na, én nem szeretek szanaszét ázni, szóval én voltam a lány, aki kényes a hajára. Cö-cö.

Ó, egyébként amíg még kint álltam velük az esőben, odajött hozzánk az egyik fiú, és kérdezte, megyünk-e velük kocsmázni, amire nagyjából annyi volt a ,,reakcióm", hogy:

,,Ó, nálam nincs zsozsó!"

Legalább nem én voltam az, aki megkérdezte, hogy: ,,Ja, ti most két óra között leisszátok magatokat?", hanem a fórumos lány, de én azért mosolyogtam kedvesen, mer' én letudtam a kifogásomat  válaszomat ezzel a zsozsós szöveggel, aztán hagytam, hogy a lányok nemet mondjanak neki. Szóval a csoport elindult, mint egy birkacsorda, mentek reggel kocsmázni, mi meg néztünk utánuk, és találgattunk, vajon melyikük találta ki ezt már megint.

Ó, félreértés ne essék, én már kinőttem az antiszocializmusból, közvetlen vagyok, és érdekelnek is a többiek, de ez a kocsmamánia nálam abszolút nincs hatályban. De elnézem nekik, mert esett az eső, nem lehetett volna kiülni egy térre vagy ilyesmi... (Mennyire vagyok amúgy naiv az ilyen ábrándjaimmal, hogy mekizés, meg térre kiülés?) Mondjuk aztán egy likasórában egy asztalhoz sodródtunk egy lánnyal, aki velük ment, kérdeztem, milyen volt, ő meg - mindenfajta mimika nélkül, szűz máriásan, mint aki attól fél, hogy valójában nem is érdekel a válasza - azt felelte, nem volt semmi extra, az egyetemről beszélgettek, meg az óraütközésekről, aztán voltak, akik felálltak, és elmentek enni. Szóval nagy banzájról maradtunk le, ennyi a lényeg.

Délben aztán volt egy óra, lezavarta a tanár harminchét perc alatt, hogy majd mikre számíthatunk, aztán a normális emberek hazamentek, mi meg hárman vártunk még egy órát a szerzeteses órára (merthogy a nap folyamán kiderült, hogy a fórumos lány is felvette, amikor ötleteltem neki, aztán a másik lány fogta a tabletjét vagy micsudiját, és ott helyben ő is felvette, merthogy nincs elég kreditje. Szóval vártunk egy órát, majd beözönlöttünk kemény tizenegyen az órára, közben pedig egy fiú megszólalt, hogy ,,nahát, ilyen sokan jönnek latinra?", és akkor ezzel vége is lett az órának - számunkra -, merthogy a tanárnéni elfelejtette neptunon feltüntetni, hogy ez az óra latinul lesz tartva. Ó, je. Hazaérvén felvettem öt szabadon választhatót, egyik kevésbé érdekel, mint a másik, ráadásul mind este vannak, de majd péntekig megszülöm a döntésemet, és leadok négyet...

Ennyi vót a nap. Holnap már szakos órák lesznek, szóval kezdődik a lényeg. Az utolsó óra meg a Szépművészetiben lesz tartva (mármint nem a szabadon választható, mert arra még nem tudom, bemegyek-e), szóval kíváncsi vagyok.
Ki kell találnom valami blogos nevet a lányoknak, mer' a ,,fórumos lány" és a ,,másik lány" már túl személytelen.

Első bejegyzés, amit Rúnál írtam

2013.09.15. (fix dátum)

Ha lesz egyszer stabil fizetésem, biztos veszek egy zongorát és mellé egy zongoratanárt. Viszont egyelőre sajnos az a helyzet, hogy tévedésből ma sem nyertem meg a lottót.
De ez olyan szép...! Kína jutott róla eszembe, és Rú is megkérdezte, kínai-e - úú! Érdekes.

Brian Crain - Wind

(Ez ugyanaz a hapsi, aki a Dream of Flying-ot szülte.)

Ez egy rövid bejegyzés

2013. szeptember

Jaj, amúgy szerda óta van itthon gáz, mert a szomszédnéni végre visszaadta anyának a tartozását, úgyhogy már lehet gond nélkül fürdeni. Annyira klassz és egyszerű! Mondjuk ma simán melegítettem vizet, hogy tudjak mosogatni, de sebaj, mert legalább spóroltam.

Amúgy leesik a fejem, és kiesik a szemem, de megtaláltam az egyik kötelezőt neten, és ma végezni akarok vele, mert nem olyan vészes terjedelmű. Holnapra meg találtam egy másikat, bár átfutva a szöveget kétlem, hogy bármi is meg fog bennem ragadni belőle, mert tele van fogalmakkal - mindenesetre elolvasom, és tiszta lesz a lelkiismeretem.

Színházas

2013. szeptember

Fú, napi látogatottság nulla, cö-cö, tudtam ám, hogy bestseller vagyok.

Jó, tudom, túl hosszúakat írok...

Na szóval ma bementem nyolcra egy órára, amit húsz percig tartott a tanár, mert még csak a tematikát mondta el - jee. Utána lett volna a tegnap gagyiságként emlegetett szabadon választható, vártunk egy órát rá még hárman, aztán a fórumos lány elkezdte szuggerálni az amúgy sem túl lelkes másik lányt, hogy ő is menjen haza - gondolom, nem akart egyedül elsétálni a metróig. Amúgy én se voltam valami izgatott, nincs túl jó híre a tanárnőnek, aki tartja azt az órát - markmyprofessor.com, ugye -, tegnap este meg amúgy is írtam két emberkének, hogy én kérek szépen helyet a színházas órára, ha lehetséges. Szóval abban a reményben, hogy sikerül visszafúrnom magam arra az órára, végül beadtam a derekamat, és akkor hazamentünk szépen...

Itthon aztán kiderült, hogy kaptam helyet, szóval mégis lesz színházas órám - ÉN megyek csak oda, nem ,,barátnőzök" többet, ha ilyesmiről van szó. Persze lehet, hogy kiderül, hogy a színházas sem túl jó óra, vagy hogy túl tömény lesz, meg valószínűleg a múzeumos óráról négykézláb fogok visszamászni rá, de legalább hoztam saját döntést, és amúgy is érdekel a téma, mert én jártam pár hónapig drámaíró mesterkurzusra még tizenhat-tizenhét évesen, és tök jó volt, csak otthagytam, mert én vagyok én  szombat reggel  hajnalban kellett bejárkálnom rá, de ott is voltak kötelezők, és tökre szerettem olvasgatni a drámákat, meg egyebeket. Például a Vörös és fekete hangulata tökre megmaradt bennem, és az volt a ,,házi", hogy írjunk egy elképzelt, néhány oldalas befejezést neki - egy befejezés utáni befejezést -, aztán teljesen büszke voltam a saját verziómra. Mondjuk a színházas órákról még pár hónapja kinyomoztam, hogy csak elmélet az összes, szóval semmi dramaturgia vagy érdekesebb házi nem jár velük, mindenesetre ez az óra biztos érdekesebb lesz, mint az alapozótárgyak.

Szóval jelentem, leadtam az összes szabadon választhatómat a színházas kivételével, így már nincs harmincnyolc kreditem, viszont a kedd így már rohadt hosszú lesz - nyöhö.

De még így is jól néz ki, csak a keddet és a csütörtököt kell túlélni.

Az elmúlt három nap

2013. szeptember

A keddre nem vagyok túl büszke, nem úgy alakult, ahogy elképzeltem.

Az első óra megalapozta az egészet, a tanár lassan beszélt, és nagyjából a semmiről, úgyhogy a nap további részében egy nagy száj volt a fejem, mert állandóan ásíthatnékom volt. Utána volt az első nyelvgyakorlat, az jó és hasznos volt, mert ugye valójában az a lényeg, a többi óra meg csak körítés. Aztán egy alapozó tárgy jött volna, amire annyian jelentkeztek, hogy külső helyszínes volt, mert az egyetemen nincs elég nagy terem. Nem találtuk meg egyből, de a lányok nem is akartak bemenni rá, amit nem akartam elhinni, mert hát na, ez még csak a második nap, miért akarnak máris lógni? Szóval mondtam nekik, hogy benézünk, aztán majd jövőhéten lógják el, ha annyira katasztrófa. Ehhez leszólítottam kétszáz járókelőt, de egyikük se tudta, hol van az az ott. Mire megtaláltuk, már ment az óra, és mivel már a földön is ültek, úgy gondoltuk, nem megyünk már be... Közben csatlakozott hozzánk egy anglisztikás fiú is, aki hétfőn lelkesen bemutatkozott nekünk, és elmentünk a Mekibe, de ezt úgy kell elképzelni, hogy a fórumos lány és az anglisztikás fiú együtt cseverésztek lelkesen, én meg feladván egy idő után a bekapcsolódásra való kísérletezést elfogadtam a gyertyatartó szerepet, és mögöttük baktatva elnémultam. A Mekiben - ahol én nem vettem semmit, szóval tök ügyes vagyok - csatlakozott hozzánk a másik lány is, aki útközben hazaugrott valamiért, szóval már ketten voltunk gyertyatartók, és volt kivel társalognom.

A múzeumban tartott óra borzasztó volt, az öreg megállt egy teremben, ahol beszélt és beszélt és beszélt, de hogy miről, arról fogalmam sincs, mert visszhangzott az egész, viszont a képekre rá se kellett néznünk, szóval nem értettem, minek jöttünk akkor a múzeumba. Fél órával később átmentünk egy másik terembe, ahol két képen lovagolt felváltva, keresztek így, Jézus úgy és egyebek, nekem meg közben szakadt le a hátam a sok ácsorgástól, és annyira untam, ahogy ismételgeti magát, hogy legszívesebben beültem volna egy sarokba, hogy belefulladjak a keserves zokogásom szülte könnyóceánba - viszont nem csak én voltam ezzel így! Oda is mentem a másik lányhoz, megkérdeztem, nem lépünk-e le, aztán megbökdöstem a fórumos lány vállát is, hogy van-e kedve máshol lenni, úgyhogy néhány végtelennek tűnő perc alatt elhátráltunk az ajtóig, aztán egyenként kisurrantunk rajta......... UTÁNA MEG NEM MENTEM EL A SZABADON VÁLASZTOTT SZÍNHÁZAS ÓRÁMRA, úgyhogy tényleg csapnivaló vagyok, nem ilyen egyetemista akarok lenni, hogy kapásból két és fél órát lógok el egymás után.

Szóval na, én ezt tényleg rendesen szeretném csinálni, mint két éve a Kommunikáció szakot (csak ezt most be is szeretném fejezni), ott szépen bejárkáltam, olvastam a kötelezőket, és beadandókat írtam, szóval teljesen stréber voltam, és most is szeretnék az lenni. Szóval több ilyet nem csinálok, különben csalódni fogok magamban.

Aztán mentem Rúhoz, és variálgattam a szabadon választhatóimat, nagy nehezen felvettük mind a hárman ugyanazt a hülyeséget, szóval leadtam a színházas órámat. Aztán a fórumos lány meggondolta magát, és a-faszomat-se-érdekli kísérőszöveggel leadta, és felvehette a japán előkészítőt, úgyhogy ennyi volt a közös szabadon választhatóság. Viszont legalább tanultam belőle: nincs olyan, hogy mi, hanem vagyok ÉN és vannak mások. Viszont nincs már hely a színházasra...

A mai nap már értelmes volt, nem voltak hülye órák, és azt gondoltam, ez a szak tényleg nekem való. Tegnap este mondjuk egy kicsit aggodalmaskodtam Rúnak, hogy mi van, ha nem fogom érteni a mai nyelvgyakorlat órát, merthogy azt anyanyelvű tanár tartja, én meg kinyomoztam, hogyha nem értünk valamit, ÁTVÁLT ANGOLRA, én meg ugye nem bízom az angolomban, de végül is értettem mindent. Mondjuk disznóság is lett volna részéről, ha nekiáll felsőszintű angollal magyarázni, cö-cö.

Jó fejek az emberkék egyébként, örülök, hogy a csoportlétszám nem haladja meg a harmincötöt, mert így ,,családiasabb", és tényleg nincs olyan ember, akire azt mondanám, hogy legszívesebben kidobnám az emeletről. Az öt - vagy hat? - fiúból kedvelek kettőt (a többivel még egy szót sem váltottam), az egyik okos és jó szövege van, a másik meg tök közvetlen és barátságos. Aztááán... A lányokat is kedvelem - majdnem az összeset, a maradék iránt meg maradok közömbös -, nincsenek elszállva, nevetnek a poénjaimon  mosolygósak és öhm... ennyi. Azt sajnálom, hogy a hétfői kocsmaparti óta nem szerveztek semmit, mert lett volna kedvem menni, sőt, ma reménykedtem is egy kicsit abban, hogy kilépve az épületből beleütközöm a többiekbe, de szenvedő szerkezetileg már mindenki haza volt menve. A lányok még akartak bagózni az épület előtt, és bagóztak is, de nélkülem, mert nap végére már úgy éreztem, eleget lógtunk együtt, szóval ,,nekem ment a hévem", így hát elköszöntem tőlük.

Szeretek a többiekkel is társalogni, nem akarok pálmafa lenni gyökeret verve mindig ugyanabba a talajba, és nem akarok elzárkózni a többiek elől. Nem akarok klikkesedni se. Kell a változatosság...

A fórumos lány egyébként nagyon emlékeztet Pikkyre, arra a lányra, aki Sztomakék mellett állandó társaságom volt középiskolában, amíg ott nem hagyta az iskolát, de erre majd kitérek máskor...

Ma egyébként folyton ezt a számot dúdolgattam:

The Beatles - Across the Universe

Indie

2013. szeptember

Annyira soha nem merültem el a zenében, hogy rock és rock között különbséget tudjak tenni, viszont mostanában csodás érzékem van ahhoz, hogy az ,,indie rock" zenékhez lyukadjak ki youtube-on. Így találtam ma ezt a számot is, először a HAIR ugrott be róla, aztán az Of Monsters and Men, aztán lenyomoztam, és kiderült, hogy ez is indie.

Edward Sharpe & The Magnetic Zeros - Home

Mómi

2013. szeptember

Felkeltem, és azóta ezen a bejegyzésen szontyolódom. Mármint nem azon, hogy nem ünnepeltük meg utólag, mert én  nem vagyok ilyen típus, hogy igényeljem, hogy engem ünnepeljenek, és alapból az is tök jó, hogy itthon volt pár napig... Inkább az a szomorú, hogy nem csak a szülinapokat töltjük egymás nélkül.

Meg kell majd kérdeznem, hol lakik, hogy ő is kaphasson ilyen szép képeslapot.

Puff neki

2013. szeptember

Ó, basszus... Csak most eszméltem rá, hogy mivel keddenként az utolsó előtti órám a múzeumban lesz, így tök kényelmetlen lenne visszamászni utána az egyetemre egy szabadon választható tárgy kedvéért, ami mondjuk név alapján jobban érdekelne, mint a szerzetesről szóló hétfői szabadon választható.

Na de. Pro-kontra következik.

Hétfői szerzeteses óra:

- várnom kell rá egy likasórát (viszont azt el lehet tölteni hasznosan is)

- fogalmam sincs, ki ez a szerzetes, akinek a nevét viseli a tárgy, még életemben nem hallottam róla (de most hallanék)

+ nem mondható el, hogy rohadtul nem érdekel

+ ha ezt választom, a keddem nem lesz olyan hosszú, mert leadom a másikat

+ ez is adhat némi tudást

+ azt olvastam a tanárnőről (markmyprofessor.com), hogy mindig azt kéri számon, amit lead az órán, szerintem ez igazán rendes dolog

Keddi színházas óra:

- valószínűleg az előtte lévő órák miatt fennakadt szemekkel ülném végig

- későn végeznék

- fennállna a rendszeres elkésegetés veszélye, mert az előtte lévő órám más helyszínen lesz tartva

- semmit nem tudni az oktatóról és a követelmények mennyiségéről

+ érdekel a színház (pláne, ami mögötte van)

+ biztos nem lenne olyan rossz érzés múzeumozás után egy színházas órára is beülni

+ ha későn is végzek, a másnapom szabad (és maradjon is az!), alhatnék sokáig

Amúgy oké, tudom, egyetemen már ne nyafogjon az ember, hogy későn végez, bár ha azt veszem, hogy két éve olyan katasztrofális volt az órarendem, hogy volt, hogy nyolckor végeztem, és fél tízre értem haza, ez a hatórai végzés se lenne olyan vészes (sőt, ez egy álomórarend), de hát na, fennáll a válogatás lehetősége. Szeretnék a szabadon választhatómba nem sok energiát fektetni, szóval amíg lehet, próbálom elkerülni, hogy kötelezőolvasmányokat kelljen hajkurásznom, mert inkább a kötelező óráimra szeretnék koncentrálni. Szóval azt hiszem, szerzetes leszek, és majd az elkövetkezendő félévekben lesni fogom a színházas szabadon választhatókat.

De még mindig nem tudom, bah... Melyiket választanátok?

2013. szeptember

______________________________________________________________

Tom Odell - Another Love

Szeretem, ahogy a zongora átmegy szomorúból dühösbe. Ez egy jól összerakott szám.

(Nincs another love-om.)

______________________________________________

Anya

2013. szeptember

Anya az előbb ment el. Most se bírtam ki, hogy ne sírjam el magam. Meg Perdita se. Szóval anya is sírt.

Ez olyan szörnyű... Én nem akarom, hogy ez mindig így legyen most már. Másfél éve alig látjuk. Legközelebb csak márciusban jön elvileg. Muszáj megnyerni a lottót... Én anyával akarok élni. Olyan jó lenne...

És megint elment, és a ház lelke lassan újra kiüresedik. És ő mindig egyedül van, de legalábbis idegenekkel... Mindig csak a güri és semmi élvezet. Úgy sajnálom... Nem akarom, hogy ez így legyen.

Kérjük vissza az anyukánkat!

Rohadt, rohadt pénz...

Színek

2013. szeptember

Voltunk hárman Gödöllőn, anya, Perdita és én, jártunk egyet, mielőtt anya visszamegy Angliába este. Vettünk kelyhes fagyit egy kávézóban, meg kaját; anya Angliáról mesélt, Perdita meg ellentétes dolgokat mondott Izlandról. Vettünk neki hajvilágosító hajfestéket - három napja találta ki, hogy befesti a haját, mert ,,unja a fejét és ronda." Most anya éppen festi neki, Perdita meg folyamatosan rikácsol, hogy ,,ne így", ,,lassabban", ,,nem egy rongyszőnyeg vagyok."

Borzalmas, nem tudom, mi van vele. Mindenkinek beszól, ordibál, rikácsol az utca közepén, felkapja a vizet a legártatlanabb dolgokon, és hisztizik, és nem lehet lecsitítani, amíg ki nem ordibálja magát. Elismerte legalább, hogy kisebbségi komplexusa van, de tarthatná titokban is, mert a viselkedéséből két másodperc alatt leszűrné még egy hülye gyerek is, hogy elégedetlen magával. Meséltem anyának, hogy egy lány a beiratkozáson azt mondta, hogy cuki vagyok, mire Perdita megvetően közölte, hogy rohadtul semmi cuki nincs bennem, neki viszont cuki az arca. Fél perccel később, amikor azt mondta, nagy rá a cipő, ami épp rajta van, és anya megállapította, hogy akkor kisebb kell neki, viccnek szánva közbeszóltam, hogy ja, Perditának harmincnégyes kéne, mire rám szólt, hogy ,,Te csak kussoljál azzal a sunyi fejeddel", szóval azt hiszem, én jó darabig sehova nem fogok vele menni, és ha tovább folytatja ezt a viselkedést, magára fog maradni.

Amúgy pár hete én is megint gondolkodom a hajfestésen, először pink ombréra gondoltam sötétbarna alapon, mert miért ne próbálhatnám ki, ha úgyis tetszik - miért mindig csak másokon nézzem? -, de aztán megláttam egy képen egy vörös hajú csajt, és teljesen ráizgultam, szóval el is söpörte a rózsaszín hajas ötletet. A vörös hajszínről annyit, hogy mindig is vonzódtam hozzá (és bizonygattam is középsuliban a többieknek, hogy vörös a hajam, CSAK NEM LÁTSZIK, de sosem hitték el), csak éppen amint elhatározom, hogy befestem, valamiért mégis győzedelmeskedik a hiúságom, és már nem akarom befesteni. Szóval ez ilyen időszakos dolog nálam. Tartok attól, hogy nem érném el a kívánt hatást, mert - nem tudom, ki hogy van vele - én még soha nem láttam vörös hajú lányt, aki kiemelkedett volna a hajszínével a tömegből, pedig szerintem a vörös egy megbámulni való szín, mert nem szokványos. Persze ha az ember ül a buszon, és jobban körülnéz, észreveszi, hogy százból tíz embernek biztos vörösre van festve a haja, csak éppen nem olyan árnyalatok, amik különösebben érdekesebbek lennének... Tény, hogy egy jó hajszín nem elég ahhoz, hogy az embernek legyen kisugárzása, mert lényegében a kisugárzás vonzza a tekinteteket, nem a hajszín, mert egy sötétbarna hajjal is lehet csalogató az ember vagy egy szőkével is, na de izé... Ha vörösre festem a hajam, ne ugyanolyan szintű legyen, mint így barnán, hanem mondjuk legyen olyan, amire azt mondhatjuk, hogy ,,nahát, megérte befesteni, nagyon jól áll!" Mert a hajfestésnek elvileg ez a lényege. Hogy jobban álljon, mint az eredeti, ne pedig ugyanúgy. Például anno volt egy barátnőm, aki befestette a haját vörösre, és nem vettem észre, csak órákkal később. Én mást várnék a hajfestéktől.

No, mindegy, a lényeg, hogy mivel most néztük a hajfestékeket, megmutattam anyának, én melyiket néztem ki még pár hete, kérdeztem, szerinte jól állna-e nekem, és neki is tetszett. A gond az, hogy Rú anyukája mindig elrémiszt a hajfestéstől, mondván, hogy tönkreteszi a hajat, és inkább vegyek hajszínezőt, de hajszínezőből meg nem találom azt a színt, pedig megnéztem vagy ötszáz fajtát... Tény, hogy kínos lenne, ha végül nem tetszene, mert állítólag a vörös hajfesték nem tud kikopni, csak lenőni, és átfesteni is nehéz, mert ledobja magáról a többi színt. Na de egyszer ki kellene próbálni, nem? Nem mindig sóhajtozni, hogy húú, lehet, hogy jól állna...?

Viszont nem szeretnék mű vöröset, úgyhogy ha befestem, azt hiszem, azzal fogom, amit kinéztem. Punciszőr-fekete szemöldökkel hogy néz ki a vörös haj...?

Az én pucér szerdám

2013. szeptember 4. (fix dátum)

Reggel nyolckor kezdődött a tárgyfelvételi, ezért felkeltem hétkor. Gondoltam, bejelentkezek a neptunba, és majd frissítgetem hébe-hóba, hogy ne dobjon ki. Persze már akkor le volt terhelve a rendszer, úgyhogy nem jutottam be az elképzeléseim szerint. Aztán meg is láttam ennek okát: a csoporttársaim már nagyban diskuráltak a faxos könyvön, ki mikor kelt és bejutott-e már - hát, naiv voltam a hétórai kelésemmel, mert volt, aki fél hat óta ott ült, és ők be is voltak jelentkezve a neptunba, igaz, nyolc előtt pár perccel ki is dobta őket. Na szóval, én ücsörögtem fél tízig a gép előtt, mire végre beengedett, viszont sikerült mindent úgy felvennem, ahogy szerettem volna, úgyhogy VAN EGY PUCÉR SZERDÁM! (Igen, hétfő reggel egyszerre leszek két helyen, de a Rúnaismeret pont az óraütközések miatt lett kitalálva.)

Nem írtam bele a tárgyak neveit, mert úgy nem lenne elég misztikus ez az órarend. Színtévesztőktől elnézést kérek, gondoltam rájuk, miközben kétféle lilát kikevertem, de nekem ezek a színek tetszettek. (Amúgy olyan vicces úgy írni a blogot, mintha lenne kétszáznégy olvasóm, és abból hat színtévesztő...!)

Na tehát. Ez így egész jó, viszont említettem ugye pár hete, hogy lesz nyelvtanulási lehetőség is, ami annyit jelent, hogy lehet járni heti két nyelvórára, amiért nem jár kredit, de aki akar, felvesz valami nyelvet, aki nem, az nem. Na én erre kezdetben tökre ráizgultam, mert egyből kitaláltam, hogy én franciára megyek, és végre valaki diktálni fogja nekem a tempót, de aztán ráébredtem, hogy a diplomám mellé - ha egyszer tényleg lesz olyanom - a francia nem nagyon passzolna kezdetben. Úgyhogy.... úgyhooogy... angol. Angoool...!

Utálom, mert keveslem a tudásomat és mert bizonytalanul használom, de tényleg ez kell, és valószínűleg csak addig fogom utálni, amíg nem tanulom meg rendesen. (Egy csomót agyalok  agyaltam azon, hogy fel merjem-e venni a B2-es szintű órát, vagy inkább menjek vissza az alapokhoz, mert ugye az emeltem tök szánalmas lett, de Rú szerint majd ügyes leszek.) Na de, mivel ezeket a nyelvórákat bárki felveheti az egyetemről, még nincsenek időpontok, így hát nem biztos, hogy tényleg lesz angolom idén. Ugyanis ezekre az órákra úgy születnek meg az időpontok, hogy mindenféle szakról jönnek az emberoidok, beülnek egy terembe, és egymást túlkiabálva közlik, hogy ők mikor érnek rá. Én nagyon szeretném, hogy az a csodálatosan patyolat szerda szép mezítelen maradjon, különben el fogok szontyolódni - mert én mindig is arról fantáziáltam, hogy az ideális hét négy munkanapból áll és három szabadból. És egy szerdai szabadnap tökéletesebb, mint egy pénteki szabadnap, mert a szerdain vissza lehet szerezni azt az erőt, amit a hétfő és a kedd kilopott belőlünk, legalábbis én úgy vélem, nem jó péntekig várni.

Egyébként meg a pucér szerdám érdekében lemondtam izgibb hangzású szabadon választható pszichósabb tárgyakról is, olyanokról, amiket az óvónéniknek is tanítanak, ezért van hát az órarendben két kérdőjel. Merthogy abból a kettőből fogok választani. A hétfői tárgy egy évszázadokkal ezelőtt kihunyt ember nevét viseli, rá kellett keresnem google-n, mert fogalmam se volt róla, ki is ő. Hát bizony, ez egy olyan óra, ami max abban segítene, hogy még több kérdést tegyek fel jehova tanúinak, egyszóval nem sok közöm van hozzá. A keddi meg színházas, név alapján nagyon szimpatikus, csak éppen nem tudtam lenyomozni a tanárnőt, és nincs kiírva semmi a követelményekről sem, szóval teljes a bizonytalanság. Sajnos kevés szabadon választhatót hirdettek meg. Terveim szerint Kulturális antropológiát vettem volna fel, mert két éve volt ilyen tárgyam, és bár rohadtul csapongva magyarázott a tanár, megfogott a lelkesedése, és tetszettek a házik. De az ő órái megteltek, mire bejutottam.

Valószínűleg az lesz, hogy jövőhéten bemegyek mindkettő barackszínű órára, és a hallottak alapján eldöntöm, melyiket adom le, de az lenne ésszerű, ha olyan órát vennék fel, aminek legalább a nevéhez hozzá tudok szólni. Viszont ha az angol becsúszik szerdára, lehet, hogy mégis átnézem a szerdai szabadon választhatókat... Mer' akko' úgyis mindegy.

Jaj, drága szerdám, nehogy felöltözz!

Izland és Anglia

2013. szeptember

Anya este tizenegy körül ért haza Perditával, kaptam tőle londonos hógömböt és kulcstartót, meg még pár szuvenírt. Ma meg főzött tejfölös-gombás-csirkés pörköltöt, nyam-nyam. Azóta nem ettem, hogy kiutazott.

Az előbb egyébként betoppant a húga, most beszélgetnek hárman (anya, keresztanyánk és mama) a nappaliban, mintha amúgy nem anyán köszörülnék a nyelvüket. Egyébként keresztanyánk nagyon aranyos nő, szóval én szeretem annak ellenére is, hogy kicsit elfordult tőlünk, mert tudom, hogy ő jó fej, csak megsavanyodott a magánügyei miatt, és azt is tudom, hogy iszonyatosan befolyásolható, szóval nála működik az agymosás, azaz ha mama szid neki minket, ő mindent elhisz egyből, vagy ha keresztapánk semmirekellőnek nevez minket, akkor sincs ellenvetése. De ha egyedül jön ide, a férje nélkül, akkor olyan lesz, mint régen... Na mindegy.

Megint megmagyaráztam mások dolgait, tök jó.

Amúgy Perdita is hozott nekem ajándékokat, csak nem írtam, mert elfelejtettem, meg nehezteltem is rá, na de most akkor rendezek egy fotómaratont gyorsan, és megmutogatom nektek a dolgaimat.

Tehááát... Of Monsters and Men album izlandi kiadásban, mert az európai albumverziók nem így néznek ki. Aztán kaptam kulcstartót is, ami tök jó, mert régóta rajta volt már a képzeletbeli kívánságlistámon egy kulcstartó. Azt a képeslapot azért kaptam, mert Perditának én jutottam róla eszébe, a smiley-k pedig egy tök aranyos pizsamanadrághoz tartoznak, viszont nagy rám, és megkötni sem tudom, szóval nem marad meg rajtam sajnos.

Az album zsebében van egy ilyen foltvarrott dalszöveglista...

...aminek a hátulja egy poszter. De én nem vagyok a poszterkiragasztós fajta, úgyhogy szépen visszatettem a zsebbe, hogy teljes legyen az album. Szóval csini, nem?

Ezek pedig anya ajándékai. Igaz, hogy ő nem Londonban dolgozik, hanem egy hozzá közeleső településen, de azért megnézte, ugye. Volt a Tower-t is megnézni, a kis érmét meg a mini VIII. Henriket ott vette.

Ez meg egy kép, amin a gömbből több látszik, bár érdekes, hogy van egy ilyen a-tornyok-csücske-nem-fontos mániám...

De amúgy a new yorkos a kedvencem, ezt decemberben hozta (mert ugye tavaly meg Amerikában volt rabszolga). Ez van a legszebben kidolgozva. 

Aranyos az a kis sárga taxi.