Újévi fogadalmaim, amiket tervezek is megvalósítani, és ha sikerülne akár csak az első öt pont, én lennék a világ legönazonosabb embere

- befejezni a regényemet;

- továbbra is tanulni, amit augusztusban elkezdtem, de leálltam vele a "cica miatt";

- befejezni a Második gyagyás mesét;

- továbbra is sokat olvasni;

- nem szapulni magam állandóan;

- kevésbé rápörögni a munkahelyi helyzetemre;

- ha szavakba is önteném panaszaim, csak szép visszafogottan, nem úgy, mintha én lennék a világ legkétségbeesettebb embere;

- feltenni végre a falra azokat a képeket, amiket rendeltem AliExpressről;

- kiselejtezni a szekrényemet;

- kidobni mindent a szobámból, ami nem kell;

- elolvasni angolul is egy könyvet (például a Riding in cars with boys-t vagy a This boy's life-ot, mert ezeket úgyse adták ki magyarul);

- kitalálni, hogyan őrizgessem felmérhetetlen vagyonomat (az előbb megrendeltem a Wise kártyámat, very-very izgiii)

Azt hiszem, semmi megvalósíthatatlan nincs itt, és a nem szapulni magam állandóan az, ami igazán kihívást jelent, mert azt mindig a szar munkahely idézi elő, azaz rögtön az alatta lévő kevésbé rápörögni a munkahelyi helyzetemre pont megvalósítása is necces - de azért egyik se lehetetlen kihívás. Még talán a befejezni a Második gyagyás mesét lehet olyan pont, amihez külön erőfeszítés kellhet, de így, hogy bevittem a listába, talán többet gondolok majd rá. Már nagyon-nagyon régóta nem foglalkoztam vele, pedig nevetségesen elégedett vagyok vele, és kb tizenkét oldalt kellene még hozzá írnom, hogy meglegyen harminc oldal, mint ahogy az Első gyagyás mese is harminc körül van. Ebben a listában az a király, hogy nincs benne semmi pénzért megvehető, még akkor se kerül veszélybe egyik pont se, ha kirúgnak vagy haza kell költöznöm (oké, ha kirúgnak, veszélybe sodródik az utsó pont, de hát na, mennyi esély van rá, hogy 2023-ban, Covid utáni és háború alatti világválság közepette elveszítem a munkámat, és még újat se találok, és így fel kell élnem a félretettemet? - nevetséges elgondolás).

Na, elégedett vagyok ezzel a listával.

Csak szimplán hűségesnek kell lennem önmagamhoz, és becsülnöm kell magam. Ennél semmi nem lehet könnyebb!

Amúgy ha belegondolok, egy-két pont nincs jól megfogalmazva.

Legyenek inkább így:

- nem szapulni magam állandóan;

- kevésbé  nem rápörögni a munkahelyi helyzetemre

2022 - rózsaszín szemüveg nélkül

- rendeződött Perditával és Pongóval a kapcsolatom;

- új munkahelyem lett (amiben annyi a jó, hogy ez már nem a régi);

- túléltem eddigi életem legmelegebb nyarát (ezt csak az utókor számára írom, hogy itt felkapják a fejüket, hogy: „Hú, valahol itt kezdődhetett el a nyári szopás!”);

- feléledt egy régi baráti kapcsim (Ike);

- elkezdtem valamit önállóan tanulni, ami tetszik is, bár tetű lassan haladok, és még tutira eltökölök vele pár évig, amíg jutok is vele valamire;

- lett egy cicánk, akit egyre jobban szeretek, ezért halogatom a hirdetésfrissítést (de még ráfoghatom az ünnepekre);

- haladtam az új regényemmel;

- a régi regényem átjutott egy pályázat első két fordulóján, ami azért nem semmi, még ha az eredmény mégiscsak a semmi (fő a pozitív hozzáállás, ugye);

- pöppet újra visszafejlődtem önértékelésileg, mert hagytam, hogy a munkám határozzon meg, de legalább az önsanyargatás csúcsán sikerült erre ráeszmélnem;

- karácsonykor együtt aludtam Pomival kb. nyolc év után, és borzasztó cuki volt;

- láttam a Diótörőt, és bár nem igazán tetszett (volt benne Pókember is, meg Xbox jelenet, meh), remélem, jövőre megnézünk még egy-két darabot;

- kiolvastam 27 könyvet, és közben rájöttem, hogy Boris Vian, Nick Hornby és J. D. Salinger számomra a három legérdekesebb író, még ha nem is köt le minden írásuk;

- újra elérte a félretett pénzem az X összeget, sőt, meg is haladta végre - igaz, manapság nem sokat ér, de legalább ha minden kötél szakad, vehetek belőle drogot.

Elégedett-e vagyok-e az évemmel? E.

Nem nagyon, mert úgy érzem, minden előrejutásra tett kísérletem csupán egy fél lépésnek felelt meg. Ebben annyi a jó - hú, én mostantól naon pozitív leszek! -, hogy a következő fél lépésem már ki fog tenni egy egészet.

Kiolvasott könyvek 2022

1. Charlotte McConaghy - Az utolsó vándorlás
2. Charlotte Bronte - Jane Eyre
3. Emily Bronte - Üvöltő szelek
4. Neil Gaiman - A temető könyve
5. Claudia Gray - Elveszett csillagok (Star Wars)
6. Boris Vian - Tajtékos napok
7. Cavan Scott - Dooku, az elveszett Jedi (Star Wars - na ebből olyan izgi és látványos mozifilmet lehetne csinálni, hogy nem értem, mire várnak)
8. Terry Brooks - Baljós árnyak (Star Wars - ez nagyon cuki regényesen volt megírva, kár, hogy minden kötet megírását más-más emberre bízták, mert a többi nagyon fanfic szagú volt nyolcvan oldalas kardozós jelenetekkel)
9. R. A. Salvatore - A klónok támadása (Star Wars)
10. Matthew Stover - A Sith-ek bosszúja (Star Wars)
11. George Lucas - Csillagok háborúja (Star Wars)
12. Christopher Moore - Mocskos meló
13. Dennis Lehane - Titokzatos folyó
14. Nick Hornby - Egy fiúról
15. Jessie Burton - A babaház úrnője
16. Nick Hornby - Hússzú út lefelé
17. Jodi Picoult - A nővérem húga
18. Jodi Picoult - Tizenkilenc perc
19. Nick Hornby - A Meztelen Juliet
20. Donald F. Glut - A Birodalom visszavág (Star Wars - egy időre elengedem a Star Wars könyveket, azt hiszem)
21. Boris Vian - Köpök a sírotokra
22. Jodi Picoult - Sorok között
23. Anne Rice - Interjú a vámpírral (Ez nagyon klasszul volt megírva. Tudtátok, hogy ez egy 76-os regény? Én nem is gondoltam volna, hogy már olyan régi. Szomi körülmények között íródott, árad is a gyász az egészből tömény mennyiségben.)
24. J. D. Salinger - Franny és Zooey
25. J. D. Salinger - Kilenc történet (novelláskötet)
26. Nick Hornby - Pop, csajok stb.
27. Boris Vian - Blues egy fekete macskáért (novelláskötet)

Kircsi karcsit mindenkinek!

 

Egyebek

Idén nem viszem túlzásba a karácsonyt, mármint tavaly ugye anyának is, mamának is és keresztanyámnak is vettem egy-egy kis ledes porcelánházikót, de a reakciójuk után arra jutottam, felesleges drága ajikba ölni a pénzt (anya szerintem az ebookjához se nagyon nyúl hozzá, mert nem nagyon mesél az olvasásélményeiről). Vettem egy rakás szaloncukrot, piát, kávét, házi lekvárt, meg két nagy tábla Milkát, aztán jók leszünk így, majd elosztják, az ilyesmit mindenki szereti. Keresztanyámnak idén nem adok semmit, megfakult a kapcsink. Ja meg anyának vettem egy szempillaspirált, mert múltkor rácsodálkozott a pilláimra, meg egy Fekete történetek-et, mert az nagyon tetszett neki Békésszentandráson.

Pukkancsnak meg már novemberben megrendeltem az ajiját, bár végül nyomi voltam, és előtte kikértem a véleményét, mert drága volt, és nem akartam elcseszni azzal, ha rosszul választok. A lelkem mélyén tudtam, hogy örömében kiugrana a bőréből, ha letenném elé ajándékba, de hát én vagyok a magában sose bízó ember, ugye. Már meg is érkezett mindkét cucli - két 15 centis Black Series Star Wars figura, egy bescar páncélos Mandalori és egy IG-11. Biztosan tudjátok, melyik két karakterről beszélek...! Ez a két figura Amazonról rendelve és szállítási költséggel együtt került annyiba, mint itthon egy darab. Először csak egyet akartam venni, de aztán nem tudtam választani, és hát szeretem Pukkancsot. Boldog karácsonyt, kapsz tőlem egy új, drága hobbit!

Ő a Mandalori BABA. Pukkancs odavan ezért a karakterért, mondjuk nekem is nagyon tetszett a sori.

Ez meg az IG-11, amit itthon amúgy nem is lehet kapni.

Holnap hazamegyek, és otthon fogok aludni. Várom már, hogy újra tini lehessek, és legyen egy nyugodt éjszakám, meg anyával is keveset találkoztam, mióta itthon van. Pukkancs se lesz itthon, de hazaugrik megetetni a kis Pennywise-ot. Aztán vasárnap hazajövök, és együtt fogok tévézni a kis seggdugóval. Pukkanccsal meg azt hiszem, hétfőtől leszünk együtt, bár még kaját se vettünk, nem hiszem, hogy nagy banzáj lesz itt.

(Ami a Pennywise-ot illeti, ma azt álmodtam, hogy egy óriás Pennywise feküdt a völgyben, amin én átutazóban voltam, és műanyag volt, meg rohadt para, mert tudtam, hogy éjjelente életre kel. Aztán végül is nem is éjszaka kelt életre, és alig tudtam begyömöszölni magam egy kocsi alá. És itt most Pennywise alatt nem a kiscica értendő, hanem a regénybeli Pennywise.)

Év elején azt találtam ki, hogy idén elolvasok harminckét könyvet - az első fél évben el is olvastam vagy hármat, haha. Aztán nyáron vettem elő az ebook-ot, de sajna nem lesz meg a harminckettő, csak a huszonhat - vagy ha nem hal meg utsó hétre a lelkem, akár huszonhét -, mert amíg depiztem, olvasni se voltam képes, meg amúgy se tudom, hogy találtam ki pont a harminckettőt. De azér' egész jó v'ok!

Ami meg a Netflixet illeti, végül feladtuk a Wednesday-t valahol a hatodik résznél, mert valahogy túl gyermeteg, a karakteres kiscsaj és a Harry Potter-beütés nélkül nem lenne sehol ezzel a sztorival. Helyette rácuppantunk a Bosszúra éhesen-re, ami egy koreai sori - asszem, már említettem -, amikor meg egyedül voltam itthon, kivégeztem a Firefly Lane második évadát - és olyan agybaszó vége voooolt, úgy nézném tovább! Néha eszembe jut, ha nem tépázták volna meg az önértékelésemet már gyerekkoromban, én is olyan sugárzó és 100%-on pörgő ember lehetnék, mint Tully a soriban. Ehelyett egy Wednesday vagyok, élem a kis világomat szörnyecskékkel a fejemben, és kerülgetem az embereket. Csak én nem tudok olyan jól táncolni.

Égésem

Élek-élek, a héten picit még éreztem is.

Nem is tudom, valahogy nincs kedvem írni, mert mindig csak olyankor írok, ha jó a kedvem vagy ha segélykiáltásokat küldök az éterbe. De már tudom, hogy csak én segíthetek magamon (vagy én se), és hasztalan panaszkodni, és rossz a kedvem is; néha gyomorideggel ébredek, és múlt héten kétszer sírtam a zuhany alatt, amint hazaértem (nem azért, mert filmben éreztem magam, de mindig kényszeresen lefürdök, ahogy hazaérek, mert le kell mosnom magamról a tömegközlekedést, az irodai székemet, a munkába felvett ruhát és a sok bájcsevejt, és csak így érzem magam pihenésre vagy legalábbis nyugodalmas depizésre készen).

Önismétlés

Tudtam haladni a regényemmel, és ilyenkor mindig magamnak érzem magam, és egy kicsit visszatalálok a pozitív érzésekhez. Kár, hogy kb. ez az egyetlen módja ennek, szóval ha sokáig nem írok, máris úgy érzem, hogy semmit sem várhatok az élettől. Mondjuk akkor már kaphattam volna több tehetséget is, mert kezdek aggódni, hogy eléggé átlagosra sikeredtem, de mindegy.

Szerencsére végeztem a mai adaggal, amikor jött egy céges e-mail a mobilomra, hogy az egyik rám osztott emberke lelép, mert ez egy kissé kizökkentett a lelki békémből. Egyrészt de jó neki, másrészt siettem is fel a Professionre, ahol ismét konstatáltam, hogy baszott kevés a friss hirdetés, meg hogy kevés vagyok én is. Pedig reggel is úgy ébredtem, hogy fejben teljesen felbátorodva magyaráztam a felettesemnek meg az ügyvezetőnek, hogy hát oké, legyen új feladatköröm, de valszeg el fogok menni, mert erre a feladatkörre annyira csak ennek a cégnek van szüksége, hogy sose tudnám releváns tapasztalatként felmutatni az önéletrajzomban, márpedig nem hiszem, hogy innen akarok nyugdíjba menni. Persze abban se hiszek, hogy ilyen dolgokat kellene mondanom bárkinek is, amíg nincs más munkahely kilátásban, és ettől kicsit szarnak is érzem magam, mintha megvezetném a felettesemet.

De vajon miért megy el az ember? Ő is úgy érzi magát, mint én? Ő vajon már látja előre, hogy ez a dolog nem fog feléledni a közeljövőben? Vagy elküldték, mert nem tudott munkát hozni? Az a baj, hogy ha feléledne a munka, akkor se tudnám túltenni magam azon, hogy milyen szerencsétlen a rendszer, sőt, csak még jobban felidegesítene az egész, mert még többet kellene benne baszakodnom. Na meg kilógva is érzem magam... Nyilván nem vagyok a csapat teljes értékű tagja, és sok témához nincs is kedvem hozzászólni.

Korallka

2020 augusztusában kaptam egy picike korallvirágot Új Fiútól szülinapomra.

Tavasszal úgy ítéltem, levágok belőle, mert már ekkora volt, és a szárain pici gyökereket vagy miket eresztett, amik a föld közelében se voltak:

Amiket levágtam róla, elástam  elültettem, hátha lesz belőle valami:

És tényleg beindult, mint a gomba:

Virágot már nem eresztett, legalábbis egy héttel ezelőttig, amikor is bimbókra lettem figyelmes. Ma pedig már így néz ki:

Igen, egy kicsit sajátos a külleme, ahogy korábban az ablak mellett tekergett a nap figyelmére vágyva. Nem is emlékeztem már, milyen színe volt, amikor Új Fiútól kaptam.

Anyukája nem virágzik:

És igen, tudom, nem ártana átültetni őket. Egyszer már akartam, de nekik pont nem jutott föld, csak a többieknek, akik közül néhányan elpusztultak átültetés után...