Emlékezz rám!

   Rúval néha rendelünk pizzát, és olyankor filmezünk.

   A mai választás az Emlékezz rám! című filmre esett. Rú sokszor mondta, hogy nézzük meg, de Edward miatt nem fűlt hozzá a fogam (hogy kell fűlni?), hátha ebben is folyton hányingerrel küszködik.

   Hát, végül megnéztük, nem volt kedvem tovább kutakodni filmek után, várt a pizza.

   Nem igazán láttam, merre tart a film, meg Edward is fura volt, néha lassú, de azért határozottan emberibb, mint vámpírként - micsoda megállapítás...! Mosolyogni is tud, ami azért szimpatikusabbá tette.

   Aztán néztem, hogy hű, mindjárt vége a filmnek, még mindig nem történt sok, de nem baj, nem kell minden filmbe nagy durranás, anélkül is lehet mondanivalója.

   Erre...

   Ki számított erre?

   Persze senki sem. Aznap se... Különböző élettörténetek futottak, amikor megtörtént ezzel véget vetve a szálaknak, és újakat eresztve. Sok embert összekötött az a nap.

   Szóval nézel egy filmet, egy család életének kisebb-nagyobb dolgait, erre...

   Azt mondod, hogy a faszba zárhatták ezzel a filmet? Nem is illett bele.

   Na de kinek illett bele az életébe?

   Tényleg senkinek...

Kicsi kabátkám

   Ma elmentünk Rúval combfixet venni, mert Rúnak nagy vágya, hogy ilyenben "szexiskedjek" neki. Az Arénába mentünk, hátha ott több a választék, mint az Árkádban, de végül olyat vettünk, amit ott is lehet kapni.

   Előtte még nézelődtünk, mert miért ne, tényleg ,,csak megnézzük a cuccokat." Így leltem rá egy csudi tavaszi/őszi kabátkára, és mivel nagyon szeretem a kabátokat felpróbálgatni, így ez sem maradhatott ki.

   Én ehhez hasonló kabátot nem láttam még ilyen átlagkeresetű embereket célzó üzletben, úgyhogy teljesen ráizgultam, és forgolódtam tíz percen át a tükör előtt. Néztem az árát - naná, hogy az új kollekció része, és nem a leértékelt áruk között van -, hát nem épp kevés. El is kezdtem agyalni, hogy végül is miért ne, majd a februárban keresett pénzből levonom a negyvenötezernyi hazaadandó pénzt, meg ilyenek..... szóval végül is megoldható.......

   Olyan kis aranyos kalandornős vagy művésznős, ha bőrből lenne, tündésnek is lehetne mondani, de egyébként sima bordó szövetkabát. Októberben is bordó őszi kabátot vettem, de ez olyan mááás...! Tényleg édes, bár nem olyan, amivel az ember kirí a tömegből. A zipzárja csak mellig felhúzható, a nyakánál meg van egy kis kapocs, és van fémlyukacsos öve, és a háta is más, szóval.... Nehéz szívvel akasztottam vissza a polcra, de el nem feledtem, végig rajta járt az eszem - szerelem volt első látásra.

(Ez nem én vagyok.)

   Ja, és vissza fogok szokni az Arénára - mármint ha legközelebb megyek vásárolni -, mert felfedeztem ott egy új boltot is, árban is tök jó, és nagyon szép cuccokat árulnak. Vettem is végre három leárazott bugyit, mert a bugyijaim többsége fakó és lyukacsos, ki is dobnám őket, ha aztán nem lenne túl kevés belőle. Meg úgy vettem észre, az Arénában sokkal jobbak a cuccok, még akkor is, ha ugyanezek a boltok vannak az Árkádban is.

   Aztán visszamentünk a kabátért - gyors kölcsön Rútól -, és a lelkem teljesen megnyugodott.

   Igazából mióta az van, hogy hajóra megyünk, nem gondolkodom spórolásban, csak jöjjek ki minden hónapban. Persze a februári fizuból már tényleg nem kellene majd költeni......

   OKÉ?!

   Ha ezt esetleg visszaolvasom, jusson eszembe a hajós közvetítői díj, amit magyar módra inkorrektül lehúznak az emberről, pedig nem is kéne, és a kiutazásra is kell legyen pénzem!

Irigy v'ok

   Néhány napja megint fagyos itthon a hangulat, elég béna oka van már megint.
   Egy-két hete elhatároztam, hogy dugdosni fogom a DM-ben vásárolt cuccaimat, mint például fogkrém, sampon és tusfürdő, mert nem szeretnék kéthetente otthagyni X összeget a DM-ben, spórolni akarok ezeken. Perdita viszont megtalálta az eldugott fogkrémemet, leirigyezett, mondta a magáét, aztán eldugta a tisztasági betétet, a fülpiszkálót, meg a folyékony szappant, mondván, hogy ezeket akkor én se használjam, mert nem én vettem. Mondtam neki, hogy anya pénzéből vetted, nem?, mire azt válaszolta, hogy oké, akkor Pongó vette őket.
   Szóval ennyi. Biztos Pongó vette őket, miközben két éve nálunk lakik, de még nem láttam férfisampont vagy tusfürdőt a zuhanykabinban...
   Nem baj, én már veszek bármit, amire szükségem van, nem nyúlok már ahhoz, amit anya küld, csak ez azért röhej. Mármint az elvárások. Ma is futottam egy kört a DM-ben, baromi sok pénzt ott lehet hagyni. Az ember lánya vesz sampont, balzsamot, tisztasági betétet, egészségügyi betétet, dezodort, tampont, fogkrémet, vitamint, testápolót, arckrémet (esetleg sarokkrémet, alapozót), és máris könnyebb a tárcája ötmilliárd forinttal. Na szóval ne már...
   Mikor érti meg Perdita, hogy nem lehetnek elvárásai az emberek felé?
   Mondjuk minden nap agyalok azon, irigy vagyok-e emiatt, és lehet, hogy tényleg az vagyok, de... Mindegy, ezeken spórolni akarok és kész.

Bejegyezte: Pompom

   Ma voltam Róka szobájában. Nagy dolog ez, ugyanis már nem nagyon enged be minket, mióta anya eltörte az egyik hógömbjét. De pár hete behívott magához, és miután kicsodálkoztam magam, körbeszaglásztam. Aztán kimentem, mert fura volt bent lenni. Olyan... szokatlan! Kicsi voltam még, amikor szabadon fetrenghettem az ágyában. Emlékszem, anyával gyakran bunyóztunk ott.

   Ma viszont nagyon jót mulattunk mi ketten, Róka és én. Leguggolt az ajtóban, és hívogatott, én meg megint csak csodálkoztam, mert ez annyira újszerű...! Nagyon, de nagyon vágytam az ölelésére, de anya mindig magyaráz valamit a méltóságról, amit meg kell őriznünk az emberek között, és az ilyen helyzetekben mindig összezavarodom. Anya erős nő. Kibírja, hogy ne menjen oda hozzájuk. De mégis hogy sétálhatnék el mellettük?

   Szóóóval Róka becézgetett, és úgy vonzottak a kezei, mint egy kupac eledel. Morfondíroztam, hogy most akkor menjek be a szobájába...? Tényleg ezt akarja..? Végül nem várta meg a döntésem, felkapott, és elindított egy ismétlődő számot, és táncoltunk, és én úúúgy, de úúgy doromboltam...! Máskor elfutottam volna, amiért így forgolódik velem, de ez a zene nagyon felpörgetett!

   Utána fél órán át fetrengtem a boldogságtól, ő meg levideózta.

   Előtte mondott egyébként furákat... Azt mondta: ,,Ha egyszer elmegyek, tudd, hogy minden nap gondolok rád, és vissza fogok jönni. De te se felejts el, oké? Odavagyok érted, kicsi Pomcicám."

Sia - Chandelier

Pomcucus

   Mikor hazajöttem, elindítottam a Chandelier-t, mert egész nap az ment a fejemben, aztán még meghallgattam pár Sia számot. Viszont a Chandelier nagyon tetszett Pommackónak, mert hagyta, hogy eltáncikáljak vele, úgyhogy ismétlődőre tettem, nehogy kizökkenjen a ritmusból. Utána meg még fél órán át a zene hatása alatt volt, mint ahogy az a felvételen is jól megfigyelhető.

Retek

Csörgött az előbb a telefonom, de inkább nem vettem fel. Nem akarok olyan órabért, amiből nem jön ki két gombóc fagyi.

Vadszőlő

Ezeket amúgy valamikor ősszel fényképeztem, mert meg akartam nektek, nem létező Olvasóimnak mutatni, milyen szép színek uralkodtak aznap a kertünkben annak ellenére, hogy nincs fű. De van moha, oké?!

Egy darabig ilyen volt...

...de aztán elaludt a vadszőlő,
és tata lecsapkodta a nemtommilyen növényeket.

Pedig én imádom a vadszőlőt.

Réz

   Egy ideje agyalok azon, mivel kellene festenem a hajam, hogy végre elérjem a kívánt színt, aztán két hete azon is el kezdtem gondolkodni, hogy le kellene szednem aszkorbinsavval a jelenlegi festéket, mert bár néha tetszik, sokszor van olyan, hogy túl műnek érzem - ugye a vörös haj minden fényviszonyban és minden hajmosás után más színű. Igazából kopva jobban szerettem a színt, de már nem volt kedvem kivárni, meg eleve így tök értelmetlen, mire megkopik, már lenövésem van, szóval sehogy se jó. Nem szeretem a pirosas fényét, én rezes, narancsos beütésű vöröset akarok.

   Tegnap megcsináltam hát a pakolást.

TÁDÁÁÁMM!

Tegnapelőtt

 Máma

   Szóval ez így most egy normális vörös. Már csak azt kell kitalálnom, melyik festéktől nem leszek padlizsánlila, mert hiába van most egész jó színem, a lenövés még mindig ott van, szóval festeni kő. Bevallom azért, a pirosas verzió se volt rossz, például a raktárba menet mindig megnéztem az ajtó üvegében, ahogy nyitottam be, mert olyankor tényleg szép volt, nem mű, hanem olyan rozsdás, természetesebb. Na de pár napja egy srác elment előttem a raktárban még néhány emberkével, és megszólalt, hogy: Odanézzetek, egy piroshajú lány! (Vannak amúgy ilyen belsős poénjaik az állandósoknak, ilyen például még a vigyázzatok-ott-egy-lány, és akkor hirtelen elhallgatva mozdulatlanná merevednek, hátha akkor nem eszik meg őket.) Na szóval erre a piroshajas megjegyzésre felnyögtem, hogy ahh, ne már, és ott határoztam el, hogy na jó, ennyi volt, hétfőn jöhet a pakolás.

Fülbevaló

Szóval ma Rúval csavarogtunk egy kicsit, ha már lemondtam a műszakot, illetve csak beültünk a KFC-be, meg benéztünk egy-két boltba csak úgy örömködni a szép holmikban. A Sixben aztán találtam egy fülbevalót, ami olyannyira megtetszett, hogy Rú felajánlotta, hogy megveszi nekem. Mondtam, hogy áá, nem kell, megveszem én, de még gondolkodom rajta, majd visszajövünk érte. Aztán megint mondta, hogy de, meg akarja venni nekem, mire eszembe jutott, hogy késett negyed órát, úgyhogy bűntudat nélkül elfogadtam. Mert ha az ember lánya negyed órát vár a fiújára, ennyit megérdemel, HÖH.

Azért szerettem volna ezt nagyon, mert két-három éve, az első bébiszitteri fizumból vettem ugyanott egy hasonló fülbevalót, de bizsu lévén ugye ezek idővel elszíneződnek, bekoszolódnak. Viszont az volt az egyik kedvencem, és a foltossága miatt már nem hordom, úgyhogy most örülök, hogy végre pótolva lett. TAPSI-TAPSI!

Interjú

   Bár múlthéten elhatároztam, hogy ezt a hetet végigdolgozom rendesen, különben pénz nélkül maradok, vasárnap este mégis jelentkeztem egy szállodai munkára "poénból", ezzel megkockáztatva valamelyik műszakomat. Hétfőn fel is hívtak munka közben, hogy akkor másnap várnak a kétfordulós interjúra. Jó, nagyszerű - gondoltam magamban -, le kell mondanom egy napot, de nem baj, elmegyek, ötcsillagos szálloda, kell nekem!

   Lemondtam hát a mát, és mentem tizenegyre interjúra. Elég röhej volt az egész, ki volt írva az iroda üvegére, hogy High Quality, aztán olyan menők voltak, hogy előbb értem oda, mint ők, sőt, egyikük fél órát késett, és tök pina volt, mert ahelyett, hogy leült volna a seggére kifaggatni engem, még jött-ment, és beszélt a kolleganőivel, hogy a Marika így meg úgy, ráadásul káromkodott is, úgyhogy nagyon high quality hangulatom volt. Aztán meg közölték, hogy a kétfordulós interjút úgy értették, hogyha ott megfelelek, rögtön átküldenek a szállodába "bemutatkozni". Mondtam, hogy persze, rendben van - de amúgy tökre nem volt rendben, mert délre találkát beszéltem meg Rúval.
   Mindegy, látszólag átmentem az első körön, mert fel is hívták ott előttem a szállodát, hogy akkor most ráérnek-e a fogadásomra, vagy legyen inkább holnap. Legyen holnap - mondta a szállodás mufti -, de MINDJÁRT visszahívják őket, hogy pontosan mikor. Azóta se hívtak, szóval csudi, bár lehet, jobb is, mert ahhoz képest, hogy éjszakai takarításra jelentkeztem, az a 400 forintos kezdő nettó órabér nem túl ösztönző arra, hogy otthagyjam a raktárt. Béren kívüli juttatásnak pedig az étkeztetést szánják, ami szintén mókás egy étteremmel felszerelt szálloda esetében, ahol amúgy is tonnaszámra dobják ki az ételt minden egyes nap végén, szóval én ezt nem nevezném juttatásnak.

   No mindegy...

   Most nem tudom, mi legyen, meg eleve nem is hívtak, szóval lehet, hogy nem is kellene ezen agyalnom. Persze azért mondták, hogy ne nagyon táblázzam be magam holnapra, na de nem szeretnék feleslegesen a hívásukra várni, és megint elbukni a kis ezreseimet.

   Ja, és jött e-mail, hogy nyáron lejár az útlevelem, 7.500 forint lesz az új. Jipiájókájé!

(Már csak az érdekelne, honnan tudják ezt a viszonylag új e-mail címemet.)

   Jelen életem ezen fejezetét átmeneti időszaknak érzem. Legalábbis tennem kell azért, hogy átmenetivé váljon, ahhoz pedig viszonylag nagy lépésekre kell elszánnom magam. Egy ideje nagyon gyáva a hozzáállásom sok mindenhez, de próbálom titkolni. Talán csak amiatt vagyok félős, mert túl hirtelen kerültem olyan helyzetbe, amihez alkalmazkodnom kellene, de eddig csak kényszernek éreztem az egészet, nem voltam képes tudatosítani magamban, hogy ideje máshogy megoldani a dolgokat. Ideje kitalálni egy utat és meg is állapodni amellett, hogy végre legyen valami, amire támaszkodhatom.

   Ha az embert megkérdezik, mi a legnehezebb a világon, mond mindenfélét, például a bizonytalanságot, a magányt, a betegségeket és szerettek halálát. De ha egyszerűbb választ akarunk, ami mindezt magába képes foglalni, akkor az az alkalmazkodni tudás. Alkalmazkodni bizonyos élethelyzetekhez, betegségekhez, változásokhoz, ahhoz, hogy néha el kell fogadni dolgokat. Én legalábbis így gondolom, és ez minden nap eszembe jut. Főként úgy, hogy nem kellene így éreznem.

  Ugyanakkor a változtatásra való kényszer olykor lehetőség is, amivel élni kell. És ha bizonytalanság közben végig benned dübörög az érzés, hogy menekülni vágysz, és emiatt sorban keresed a kifogásokat, valószínűleg még nem vagy elég érett. De ahhoz, hogy az ember megérjen, néha hozni kell nagy döntéseket, még ha annyira nem is akarjuk őket. Hogy megtudjuk, megtapasztaltjuk, mi elől akartunk elmenekülni, hogy vajon tényleg jó lett volna-e kihagyni. Másfelől lehet, hogy jól sül el az egész, de mindenképp tapasztalat.

Anya

   Anya egyébként jól van, legalábbis remélem.

   Otthagyta az idősgondozást, és most kenyérszállítóként dolgozik. Igen, kenyérszállítóként. Nem kell több feneket törölgetnie, szóval most nagyon örül. Éjszaka dolgozik napi hét-nyolc órát, és kenyereket szállít éttermekbe és szállodákba, még Gordon Remsey éttermében is járt. Eddig legalább tizenkét órákat dolgozott, szóval lehet érzékelni a különbséget, nem liftezik már a gyomra.

  Aztán ami még változás nála, hogy néhány hónapja van egy magyar hapsija, és bár nem szerelmes belé - anya nehéz eset ilyen téren -, márciusra tervezik az összeköltözést. Persze meglátjuk, mi lesz ebből addig. A hapsi elvileg szereti, de anya inkább csak örül, hogy van vele valaki. Csak a keresztnevét tudom, meg hogy valami hároméves kereskedelmi képzésbe akar belevágni, és hét évvel fiatalabb anyánál. Egyszerű, vidéki pasi - ahogy anya mondaná -, nem az a múzeumba, színházba járós fajta (anya pedig olyan).

   Aztán megcsinált valami bróker képzést is, arra is nagyon büszke volt. Szóval remélem, lassan megtalálja a helyét, ha már nem tűnik többé opciónak a hazaköltözés... Le kell telepednie, úgy tűnik.

   Az viszont aggasztó, hogy eléggé rendszertelen a vérzése, mármint nem kimaradozik - ami az ő korában nem lenne furcsa -, hanem túl sűrűn is menstruál. Emiatt két-három hete elment laborvizsgálatra, és akkortájt mondta nekem, hogy jövőhéten küldik az eredményt. Ehhez képest hiába kérdezgetem minden második nap, még mindig nem tud újat (itthon két-három nap alatt megvan az eredmény, kétlem, hogy Angliában ez máshogy menne). Ez azért fura, és remélem, nem titkolózik. Amikor elkezdtünk anyagilag durván lecsúszni a lejtőn, akkor is hallgatott, csak azt láttuk, hogy járkál fel-alá, de sose mondott el semmit. Aztán amikor kiment Amerikába, elkezdtek jönni a behajtói levelek, amikből Perditával megértettük, miért volt anya tiszta ideg az elmúlt hónapokban. Szóval remélem, jól van...

   Egyébként amikor megírtam neki, hogy úgy döntöttem, kimegyek hajóra, az volt a reakciója, hogy Neeeeeeem!
   Cö-cö.
   Miféle bátorítás ez? Így is vegyesek az érzéseim ezt a témát illetően. Múlthéten például annyira be voltam tojva a bizonytalanság kellős közepén, hogy olyanokat mondtam Rúnak, hogy figyelj, gondold meg jól, hogy nemet mondasz-e a Harcos Szarvasnak, oké? Ne miattam dobd el ezt a lehetőséget. Persze ebből következtetett arra, hogy félek, de legalább beszélgettünk erről egy kicsit. Eddig nem beszéltünk róla, csak annyit, hogy megyünk mind a ketten. Márpedig én szeretem tudni, hova megyek, mire számíthatok és egyebek. Kell róla beszélnünk, hogy ne idegenkedjek tőle annyira.

   Rút amúgy hívták azóta a Harcos Szarvasra mosogatónak, és nemet mondott.
   Mindenesetre ha valaha is megyek még LEVELEZŐS képzésre, az valami vendéglátós dolog lesz, mert igazából tetszik a gondolat, hogy szállodában dolgozzak.

Furi és megmagyi

  Tündehaj ma megkérdezte, láttam-e a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan-t. Poén, hogy egy hét alatt ketten is megemlítették ezt a kis magyar filmecskét. Érdekel amúgy, mert már a múltkor is utánanéztem, és hát... nem érzem éppen idegennek a főszereplő helyzetét. Mindegy, mozira már nem akarok költeni, szóval ezt se mostanában fogom megnézni.

Csufi

   Hólyagos a szám, gusztustalan vagyok.

   Itt vagyok Rúéknál, de Rú nincs itthon, mert a haverjaival van. Ez tegnap lett kitalálva, az eredeti terv az volt, hogy majd pizzát rendelünk és filmezünk. Persze felhívott, hogy baj-e, meg mentegetőzött, hogy a haverjai is csak hétvégén érnek rá, de akkor se esik jól, főleg, hogy hét közben engem nem is szokott áthívni, pedig MEGESHET, hogy jönnék. Mondjuk Rú mindig is ilyen barátközpontú volt, ezt máig se tudtam megszokni... Meg ő nagyon belekényelmesedett ebbe a heti rutinba, hogy hétfőtől péntek estig elvan, aztán hétvégén én jövök, meg még esetleg a haverok. Még az ágyát se vetette be, ami megint csak nem esett jól, mert tudja, hogy az ágyban szoktam laptopozni, meg ebből csak arra lehet következtetni, hogy bele se gondol, hogy reggel óta talpon vagyok, és nem akarom helyette felhúzni az ágyneműt (gondoltam is magamban, hogy majd szépen ő megcsinálja, de végül is nem bírtam már tovább ülni az asztali gép előtt, olyan nagy a monitor, meg kényelmetlen ott görnyedni).

   Na mindegy.

   Szar a kedvem, mert két napja tök csufinak érzem magam, erre most ezek a hólyagok is előjöttek...

Paff

   Ma már azért annyira nem tetszett, hogy a csillogó szemű fiú járkál utánam, ma még egy sms-t is írt erősen célozgatva arra, hogy jó a fenekem, és szívesen mögém állna (tegnap is írta, hogy így, hogy más zónába lettünk beosztva, nem olyan jó a munka, mert nem láthat). Ezt az sms-t meglátva csak annyi jutott eszembe, hogy hihetetlen, mekkora faszfej; miért gondolja, hogy én vágyom tőle ilyesmire...? Eleinte elhülyültünk, én csipkelődtem, ő meg ostromolt, de ma már csak visszafogottan nevetgéltem, ha mondott valami olyasmit. Ma ebédszünetben elkezdtem beszélgetni egy új sráccal, így végül nem kellett vele kettesben kajálnom, hanem hárman cseverésztünk tanulmányokról és külföldi lehetőségekről, az azért megkönnyebbülés volt.

   Fura ez, mert intelligens gyerek, hosszasan el tudtam vele chatelni is, de már egy kicsit túlzásba esett a szexuális utalásokat illetően, szóval örültem is, hogy máshova osztották be. Teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy van barátom, még azt is mondta, hogy bár nem a mozi lenne a lényeg, gondoljam meg, biztos nem akarom-e vele megnézni a filmet. Persze az jóleső, ha az embernek legyezgetik a hiúságát, de ő már túl van ezen a fázison, pedig csak pár napja ismerjük egymást. Írta chaten, hogy nem érti magát, miért reménykedik még mindig, de majd csak megunja - gondolom, most én vagyok az új kisautó. Összességében jó fej, de bevallottan nem bír magával.

   Na mindegy...

   Nem akarok ilyen sms-eket más fiúktól - zavar is, hogy belemászott a postafiókomba. Tény, hogy kedves vagyok és veszem a poénokat, de nem veszi észre magát. Nem tetszik, hogy nem tartja tiszteletben a kapcsolatomat, úgyhogy a szimpla nevetgélős reakcióimmal majd eluntatom, aztán szép lassan el fog tűnni.

   Sajnálom azért egy kicsit, meg bűntudatom is van, mert biztos nem is sejti, hogy már inkább elkerülném őt, semmint hogy egy zónába akarjak vele kerülni. Tényleg nagyon kis gyanútlan, ugyanakkor jó ember és figyelmes is, csak hát... ez most így hülyén jött ki. Mindenesetre valószínűleg az a fajta, akitől nem lehet levegőhöz jutni párkapcsolatban.

Pukkancs titka

   Pénteken megjegyeztem Pukkancsnak chaten, hogy néha azért elég brutál a stílusa, és nem igazán vagyok ehhez hozzászokva (néha minden bevezetés nélkül leribancoz), mire azt írta, néha én is mondok olyanokat, amik eléggé bántóak. Kértem, hogy mondjon példát, de nem mondott, csak annyit, hogy az ő beszólásai nem olyan durvák, mivel nem igazak, az én célozgatásaim viszont nem poénok. Ebből aztán következtettem, mire is gondolhat, még ha beszólást nem is tudtam felidézni, mivel sose szólnék be soha senkinek, pláne nem olyannak, akivel jóban vagyok.

   Az elmúlt két hónapban elég jól összepajtásodtunk, és már kezdett zavarni, hogy nem mond el nekem valamit, amiről én tudom, hogy mi, de ő meg hallgat, mert nem mer megbízni bennem. Így aztán tettem neki viccelődve megjegyzéseket, de teljesen visszafogottan, lényegében a reakcióival buktatta le magát, mivel előtte durvább poénokat lazán lereagált, ezeknél pedig mindig volt egy-egy villanás a szemében, olyan most ez bántani akar?-féle. Nem voltam egyébként intenzív, hetente egyszer mondtam valamit, amit kedve szerint lereagálhatott volna, de olyankor a kis gonoszkodásból félszeg mosoly lett.

   Múltkor például az Oktogon Bisztróban ültünk, és a mellettünk lévő asztalnál két hapsi ült, az egyik nagyon lágyan beszélt, és kérdezte a másikat, sétálnak-e egyet ezután, mert olyan szépen süt a Nap. Meg is jegyeztem Pukkancsnak némán tátogva, hogy milyen kis cukik, nem? Miután elmentek, színlelt zavartsággal letettem az asztalra a kezem, mint aki sunyiban próbálja megfogni a másik kezét - tudjátok, szokott lenni ilyen a filmekben. Közben mondtam, hogy köszönöm ezt a csodás napot, nagyon jól éreztem magam. Akár hagyhatta volna, hogy rátegyem a kezére a kezem, beszállhatott volna a hülyülésbe, de ehelyett zavartan elnevette magát, és eldugta a kezét az asztal alá.

   Előtte pár perccel megkérdezte, mit csináltam szilveszterkor, és amikor visszakérdeztem, azt mondta, ült a szobájában és iszogatott. Kérdeztem, hol volt a húga. Válasz: ja, ő is ott volt, hárman koccintottunk. Ja, akkor anyukád is otthon volt? Itt aztán megint volt az a villanás a szemében, hogy ó, baszd meg, végül hozzátette, hogy egy barátnője is náluk volt. Itt már gondoltam, minek kertelni, rákérdeztem, hogy te Pukkancs, nem akarsz valamit elmondani? Persze cinkos mosolyt is eresztettem hozzá, hogy emlékezzen rá, hogy én Róka vagyok, nem valami köcsögarcú, aki elítéli majd emiatt. Persze nem akart elmondani semmit, csak nézett rám zavart mosollyal, forogtak ezerrel a kerekei. Úgyhogy eltereltem a témát.

   Örülök mindenesetre, hogy végül mégis bevallotta, mert így már nem kell kerülgetni bizonyos témákat, és nem kell kihagynia fontosabb szereplőket a történeteiből, így azért mindkettőnknek egyszerűbb. Most már mesél a barátnőjéről, meg hogy milyen gondjaik vannak, meg úgy alapból olyan félelmeiről, amiket amúgy nem osztana meg mással, mert ehhez kapcsolódnak. Szóval szupi. Mondta, hogy egy csomót agyalt, vajon honnan a szarból jöttem rá a dologra, és mit cseszhetett el, de igazából elég volt megnéznem a facebook képeit, ami után rákérdeztem, miért puszilgat egy lányt egy-két képen. Azt felelte nevetős smiley-val, hogy: ,,Miért, a barátok nem puszilkodhatnak?" Hát, de. Sima arcrapuszi, de Pukkancs nem az a fajta, hogy lányokkal puszilkodjon csak úgy barinőségből, mindenesetre hagytam a témát, de aztán elkezdtem figyelni, és megkérdőjelezhetetlenül jöttek a jelek.

   Persze bevallom, furcsa, amikor szexről beszél, mert én vizuális vagyok, aztán bármit mondanak nekem, az ott van a lelki szemeim előtt. Nem zavar, de azért még szokatlan, mert ilyen problémákról még soha senki nem beszélt nekem.
   Néha skizofrén a kis disznó, az egyik pillanatban tök komoly dolgokról beszélünk, a másikban meg már beszólogat, persze valószínűleg azért, mert még nem szereti kimutatni az érzéseit, és utólag próbálja elviccelni a dolgokat. De chaten azért olykor-olykor rátör egy őszinteségi roham, és olyankor olyan aranyosakat ír, amiért meghallgatom, hogy érzem dagadni az aurámat.

Tatyóka

   Éjjel úgy feküdtem le, hogy MI LENNE, HA ELMENNÉK HOLNAP IS VÁSÁROLNI? Teljesen rá is pörögtem a témára, két percen át agyaltam, hogy biztos akarom-e tovább szórni a pénzemet, és cserébe a januári fizumhoz - ami úgyse lesz sok, mert rohadt keveset voltam most raktározni - nem fogok hozzányúlni. Úgyis most van leárazás, blablabla, szóval meggyőztem magam, aztán békésen bubukáltam.

   Szerda van, unokaöcsivel angolozós nap, de lemondta a mait, úgyhogy még rá is értem lézengeni az Árkádban. Jól megnéztem mindent, reménykedtem, hogy nem fogok semmi otthagyhatatlant találni, mert igazából csak táskát akartam még mindig. Vettem végül egyet a Pimkie-ben, bár elég egyszerű, úgyhogy annyira nem vagyok oda érte, de legalább Rúhoz menve nem fogok állandóan szenvedni, hogy minden cuccom beleférjen. Persze az ikeás punga még így is marad, mert a koszos tornacipőmet nem fogom belesuvasztani.

   Egyébként olyan táskára vágytam, amilyenekkel anya járt régen: van benne két-három rekesz, szóval szétválogathatod a cuccokat, amiket belepakolsz. Találtam is egy ilyet, belül csudaszép volt, ráadásul csíkos, selymes anyaggal volt bélelve, el is időztem rajta, de végül azért hagytam ott, mert sötétbarna, az meg elég snasszul tud kinézni fekete kabáttal, márpedig nekem feketém van. Ah, de azért tényleg szép volt... Éppen bent volt a főnökasszony is, gondos szakértelemmel rendezkedett a polcokon, közben angolul diskurált az eladólánnyal. El is fantáziáltam hazafelé azon, hogy miközben én ott nézelődöm, arra leszek figyelmes, hogy egy cig  rosszarcú fiú zsebre rakosgatja a láncokat, én pedig ezt oda is súgom a főnökasszonynak, aki mélyen felháborodva odamegy rászólni. Ám a fiú végső megoldásként előkapja a bökőjét, mire mindenki megijed, csak én nem, így hát belényomom a sokkolómat (amim nincs is), a fiatalember kifekszik, a főnökasszony pedig kedvesen, meleg tekintettel azt mondja: Choose anything. Én pedig erre nem is számítva felkiáltok, hogy REALLY?, és persze ennivalóan gyermeki a boldogságom, és örömmel ajándékozzák nekem a táskát. Ó, be szép is lenne! Az eladólány és a főnökasszony anya-lányaként örülne, amiért boldoggá tudtak tenni ezzel a csekélységgel, én is elégedett lennék, és persze a fiatalembert se csuknák le, csak kapna egy pénzbírságot, vagy még azt se. Totális hepiendisztika.

   Abban a táskában, amit végül megvettem, nincsenek falak, a bélése is unalmas, de legalább zipzáras, nem csak simán bekapcsolós, amibe simán be lehet nyúlni mondjuk egy pénztárcáért (cö-cö-cö). Nem baj, kényelmes lesz, az a lényeg.

   Meg felfedeztem egy hippiboltot, rátapadt a szemem a színes kirakatra, és úgy mentem be, hogy na, lehet, hogy itt veszek valamit. Bent a boltban aztán megnéztem a leértékelt pulcsik árát (25.000 forintocska), és akkor felocsúdtam, hogy ja, én anno nem is a színes-féle hippi voltam, hanem az a rongyos fajta, mert hát én tizenhárom évesen láttam először a HAIR-t, aztán szóba se jöhetett, hogy szivárványos cuccokban járjak, mert EGY IGAZI HIPPI RONGYOKBAN JÁR, és semmiképp nem harsány színekben (a barátnőm például a színes hippiségre törekedett, de sose volt olyan menő a szerelése, mint nekem - ghghghgghh). A kedvenc szoknyámat évekig hordtam, ultra rongyos, imádtam, még mindig megvan, és épp ugyanolyan rongyos és szép, mint amikor megvettem a Promodban (nyöhöh). Kekiszínű (bocs, KHAKI), és kopott hatású rózsaszálak vannak rajta, és van egy sötétkék, egyszínű, tépett alsószoknyája, szóval tökéletesen illett a bordó tornacipőmhöz - amit ma már csak a raktárban hordok (lassan tíz éves a kis topánka, régen megérte Converse-re költeni). No mindegy, visszatérve a boltra, ha az ottani ruhákat annyira nem is hordanám, mert nekem az már a túl színes kategória, a kiegészítők nagyon tetszetősek voltak. JAJ, meg a farmerok, amikre mintákat varrtak, na olyanra is vágytam mindig, de sosem árultak olyanokat. Úgy oldottam meg, hogy rendeltem a netről farmerre vasalható peace-es matricát... Höpp. Abban mentem a középsulis évnyitóra.

A csillogó szemű fiú

   Hazaérve láttam, hogy a csillogó szemű fiúcska írt, hogy próbált megcsörgetni, de nem sikerült eltalálnia a telefonszámomat (ugye ő volt az, akinek múltkor rosszul adtam meg), és megint felhívott tévesen egy nőt. Erre megkérdeztem, miért akart felhívni, és ez lett a válasz:

,,Őő, igazából ez így gázul hangzik :D Na mindegy. Szóval jó fej csajnak tűnsz, de két napja ismerjük kb. egymást, úgyhogy azért még randiban nem gondolkodom :P Viszont tök szívesen elmennék moziba, mert itt még adják a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan-t, és kérdezni akartam, hogy nem akarnál-e velem jönni. :D"

   Le kellett lomboznom, sajnika - mármint csak azért sajnika, mert ha valaki lelombozódik, ne miattam tegye már.

   Ödivel mondjuk elmentem moziba, de ő nem vonzódik hozzám, höh. 

   Aranyos, na... Gondolom, szép lassan el fog tűnni, nem jön majd többet a raktárba se, mert úgyis lábfájós, és úgy nem lehet hosszútávon űzni az ipart.

   Mondjuk vele kapcsolatban nem áltattam magam olyanokkal, hogy hátha barátfélék leszünk, mint mondjuk Ödivel, mert tényleg durván csillogott a szeme, ahányszor csak rám nézett, és mindig nagyon figyelt rám; amikor nehezet kellett emelnem, rögtön odateleportált mellém.
   De hát ugye vannak fiúk, akiknek egy lányból vagy az egész kell vagy semennyi.

Comme cadeau

   Szóval mára terveztem a pénzszórós napot, gondoltam, a telefonos betanítás után le is rendezem. Végül nem teljesen így alakult, mert a fene se kelt fel reggel, bár eleve úgy tértem nyugovóra, hogy örülök, ha lesz kedvem vásárolgatni (fájt a hátam).

   Délelőtt aztán volt egy pillanat, amikor arra gondoltam, hogy áá, a pöcsöm fog most bemászni az Örsre, levetkőzöm, és egész nap tévézni fogok, de hamar el is vetettem a dolgot, mivel a raktáros pulcsimon kívül mást nem tudtam felvenni, ez pedig így TARTHATATLAN. Úgy indultam hát el, hogy kell vennem pulcsikat, felsőket és egy nagy táskát, amiben hurcibálhatom a cuccaimat. Bementem az összes általam kedvelt boltba, felpróbáltam ötmillió felsőt, de csak hitetlenkedni tudtam - mi ez a divat? Lóg, rongyos, áttetsző és bő, ráadásul leértékelve is drága. Végül a kétezredik bolt után már némileg reményvesztetten mentem be az utolsó üzletbe, ahol aztán visszatért a vásárlós kedvem, és bementem még egy-két  olyan üzletbe, ahova sosem szoktam - ne de majd ezentúl...! És bár nadrágot és csizmát nem is akartam venni, az egyik ruhapróba alkalmával arra jutottam, ideje megválni a jeticsizmától még akkor is, ha lecukiznak benne, mert már baromira unalmas, és nem is a legtisztább a szőre.
   Vettem hát két csicsetartót, egy nadrágot, két felsőt, két csizmát, egy sálat (amit már hetek óta lestem, mikor árazzák végre le - soha) és két pulcsit, aztán elégedetten távoztam a nyolcvanhat szatyrommal.
   A legjobban az egyik csicsének örülök, meg a két csizmának, Jessicának & Jessicának (bármily hihetetlen, nem én neveztem őket el). Utóbbiak elég jó áron voltak, ráadásul olyan gyorsan szúrtam ki és vettem meg őket, hogy ihaj-csuhaj. Ott voltak egymás mellett, és hát gondoltam, MIÉRT KELLENE VÁLASZTANOM? Szóval egy hét alatt három csizmát vettem (az elsőt amúgy Jessy Fairy-nek hívják, hát nem meseszép?) Szóval végre esélyem se lesz megunni a csizmácskáimat, NYIHAHAHA!

   A legjobb az egészben, hogy minden megy mindenhez, és nincs bűntudatom se (bár azért számolgattam hazafelé, és tényleg durván kicentiztem a dolgokat, hogy jusson mindenre a hónap folyamán).

Tirpák kisasszony

   Ma műszak után épp menni készültem az egyik új sráccal - a sokat nevető, csillogó szeművel -, amikor feltűnt, hogy nincs se a táskámban, se a kabátzsebemben a telefonom. Nem egy nagy szám szegény, csak egy kis butafon, de attól még jó, ha van, pláne az ébresztő miatt, meg amúgy sem jó érzés elhagyni telefont úgy, hogy vannak benne telefonszámok, meg sms-ek.

   Szétszórtságom második jele az volt, hogy amikor a csillogó szemű srác megkérdezte, megcsörgessen-e, nevettem egyet, merthogy nem is tudja a számomat, aztán forgolódtam tovább, hogy hol hagyhattam el, mert öt perce még a kezemben volt. Aztán észbe kaptam, hogy ja, megadhatom neki a számot, és akkor tudni fogja (ezen is aranyosan nevetett)!

Nem így.

Így a lelkem nevetett a saját ostobaságomon.

   Akkor lepődtünk meg, amikor egy nő felvette, végül aztán rá kellett jönnöm, hogy nem tudom a saját számomat - még a banknak is rosszat diktáltam be múlt héten, jeee!

   Mekkora mázli, hogy az önéletrajzom elkészítése közben még jól emlékeztem rá...

   Amúgy aztán megtaláltam a farzsebemben.  

Ujjjjak

   Ma is jöttek újak, de most két és félszer többen, mint máskor. A délelőtt érkező négy srácot én tanítottam be, tiszta gyagyások voltak, mármint szimpatikus módon, fel is csillant a szemem, amikor megláttam, milyen fejjel hallgatják Buddha elsőkörös, egyórás betanítását. A legfiatalabb tizenhat volt, de nagyon jól ment neki a szélcsapás, tipikusan olyan gyerek, akiért odalettem volna tizenhárom évesen. Jó stílusa volt mindegyiknek, folyamatosan nevettek valamin, és tök vicces volt, ahogy körbeálltak betanításnál, és egymás szavába vágva kérleltek, hogy ne hagyjam majd ott őket. Az egyikük nagyon édi volt, folyton csillogott a szeme, és iszonyat sokat nevetett, meg is állapítottam, hogy nem nehéz őt megnevettetni.
   Jó azért ilyen emberekkel összefutni hébe-hóba. Ilyenkor kifejezetten szeretem a raktárt, pont az ilyen emberek miatt. Vérzett is a szívem, amikor kérdezték, jövök-e csütörtökön is, meg pénteken is, mert HÁT NANÁ, HOGY LEMONDTAM AZT A KÉT NAPOT a telefonos munka miatt, amihez amúgy nincs is kedvem, mert ott nem lesz jó fej senki, és sírni is fogok az unalomtól (vagy főhősünk titokban már rég le is tett a telefonálgatásról?)

   Igazából durva, hogy általában azt mondom, az emberek gecik, meg azt sem mondom ritkán (de inkább olyankor, amikor a híreket nézzük), hogy rohadt férfiak, mégis egyre inkább arra következtetek, hogy engem iszonyatosan fel tudnak tölteni a jó fej emberek. Mondjuk kit nem, de na. Mindig elcsodálkozom magamon.
   Lehet, hogy emberekkel kellene foglalkoznom...? Lehetnék mondjuk... SUPERVISOR!

Későbbi megjegyzés: Nap végén kirúgták őket - a vád szemtelenkedés -, csak a csillogó szemű gyerek úszta meg.

A surranó és az erszény

   Leteszteltem amúgy az új csizmácskámat, tudok benne sokat sétálni anélkül, hogy sírva összegömbölyödnék a betonon. Ebben voltam pénteken az "interjún" is, meg eleve a hév és a házunk között 15-20 perc séta van, szóval tényleg sokat jártam benne. Örülök, mert egy gagyinak mondott üzletben vettem, bár az ára már nem volt az.

   Ezt a pénztárcámat meg jobban szeretem, mint az előzőt. Néha előveszem a héven ülve, és megnézegetem, olyan kis csinos.

Mai bejövő hívások

   Ma sem tudtam aludni éjszaka, csak úgy, mint egy héttel ezelőtt, amikor is idegesen forgolódtam reggelig, ezért sms-ben gyorsan lemondtam a napot a raktárban, utána meg békességben elaludtam. Mondjuk ma éjjel elmaradt az idegeskedés, szimplán azért nem tudtam elaludni, mert Rúval délután hatig aludtunk. Persze a gondolataim szokásos módon a munkakeresés körül forogtak, de most inkább békésebb módon.

   Lefekvés előtt ugyanis jelentkeztem egy telefonos diákmunkára, és így már úgy gondoltam a raktárra, hogy nem kell már sokáig járnom oda. Ugyan a társaság elég jó, mert kifejezetten kedvelek ott három-négy emberkét, sok minden szól ellene:

1. A válltáska mellett egy ikeás pungát is magammal cipelek állandóan, amiben váltócipő van, sapka, sál és nyolcvanhat pulcsi, nehogy megfagyjak. Unom a málháskodást, otthagyni meg nem merem a cuccaimat. Eleve nincs női öltözőjük, egy polcon tartjuk a dolgainkat.

2. Kezdem magam bénának érezni, amiért Rú folyton csak a raktáros cuccomban lát. Ugyanis péntek este munka után hozzájuk megyek, ugye akkor mindig ugyanaz a pulcsi és nadrág van rajtam. Hétvégén aztán max sétálni megyünk el a kerületben, amiatt meg nem cipelek magammal plussz öltözéket. Így szombaton és vasárnap én cicanaciban közlekedek, meg lopok Rútól pólót. Szóval szeretnék olyan munkát, ahova fel lehet szép lányosan öltözni, hogy Rú lásson rajtam normális ruhákat is.

3. Nem bírja a bőröm a hideget, ez alsós korom óta így van. A kezem durván ki tud száradni, na de a raktárban a mutatóujjaim oldalain megkeményedett és felrepedt a bőr, aztán hiába kenegettem, nem nagyon ért semmit. Az elmúlt két hétben, amíg nem voltam dolgozni, rendbe jött a kezem. A talpam dettó ugyanez. December utolsó hetén még hétfőn voltam egyszer, utána szünetelt a raktár, és a műszak második felében már éreztem, hogy reped a sarkamon a bőr, eléggé fájt. Aznap rohadt hideg volt, és nem akarom kivárni, hogy megint olyan hideg legyen. Viszont az elég ijesztő, hogy tegnapelőtt 19 fok volt éjszaka, mert JANUÁR VAN, szóval azért ennek se örülök.

4. 9-től 18:30-ig van a műszak, ami azt jelenti, hogy fél hétkor kelek, és este negyed kilenckor érek haza. Elmegy a napom a munkával, értelmes dolgot csinálni eszembe se jut.

   Szóval ma két telefonhívást is kaptam, az egyiket a telefonos diákmunkával kapcsolatban. Mondta a nő, hogy nem akar interjút tartani, meg elmondott egy-két dolgot a munkáról. Nem tukmálós munka, hanem elégedettségi íveket kell kitöltetni a szolgáltatásaikkal élő ügyfeleikkel, az órabér pedig fix, nem jutalékos. Figyelmeztetett, hogy nagyon monoton a munka, valamint nem szokatlan, ha feltűnik egy-egy tahó a vonal végén, ezeken sem érdemes fennakadni. Persze ezekre már rákészültem, tudom, hogy ezzel jár az ilyen munka, és nagyon remélem, hogy bírni fogom a monoton munkavégzést - fogalmam sincs, mennyire tűröm. A tahóktól nem tartok, pláne, ha telefonon keresztül pattognak, leszopikázhatnak (meg is jegyezte a nő, hogy látja az életrajzomban, hogy voltam bébiszitter is, meg dolgoztam étteremben, akkor biztos képben vagyok az emberek viselkedését illetően - ebbe beletrafált). Meg persze egy kicsit attól is tartok, hogy béna leszek hozzá, gondolom, számítógép is lesz ott, nem csak mikrofon és fejhallgató, én meg elég retardált tudok lenni a számítógépek kezelését illetően. Na de csak nem nagy őrdöngősség.

Azért lenne jó, ha bírnám az egyhangúságot, mert:

- normális műszakom lenne: reggelre mennék, délután végeznék, tehát nem menne el az egész napom

- gondolom, van fűtés, lehet lányosan öltözni (bizony, fontos szempont)

- mehetnék egyetlen egy kis táskával!
- kevesebb óráért több fizut kapnék

   A másik hívás húsz perccel később érkezett, és a telefonos munkán töprengve vettem fel. A hapsi azt kérdezte, aktuális-e még az álláskeresésem, merthogy én jelentkeztem hozzájuk supervisornak. Ami fél másodperc alatt átfutott az agyamon, az az, hogy: Az meg mi a szar? Ha lesz rendes munkám, az csak szobalányi lehet, minden mást muszáj elutasítanom. Válaszom tehát: Öö... Köszönöm, de már nem aktuális. Aztán fájdalmasan ért a felismerés, amikor bevillant, hogy a Supervisor az az illető, aki a szobalányok munkáját ellenőrzi, és gyorsan visszahívtam a hapsit kultúráltan elmagyarázva neki, hogy elnézést az előbbiért, blablabla, de az már annyira vérig volt sértve, hogy közölte, már széttépte az önéletrajzomat, legközelebb esetleg gondolkozzak. Megköszöntem kedves válaszát, aztán még negyed órán keresztül úgy éreztem magam, mint akit pofán vágtak. Lehet, hogy ilyen szintű tahókra kell felkészülni a telefonos munkához? Először rosszul esett a modora, aztán hitetlenkedtem magamban, amiért olyan volt, mint egy tízéves. Na mindegy, jobb is. Elég volt a köcsög felettesekből.

A Kúrós Hotel

Szerdán írtam a Varjúmakinak e-mailt, hogy mi a helyzet náluk a párelhelyezéssel. Válaszképp kaptam egy linket egy szöveghez, ami azzal nyit, hogy rengeteg pár kér tőlük segítséget, hogy egy hajóra tudjanak kijutni, és persze van is erre lehetőség, DE ez sokkal időigényesebb, valamint ilyenkor már sokkal jobban nézik a tapasztalatot. Így megint visszajutottunk oda, hogy én itthon igába hajtom a fejem, Rú meg megvár. Gondoltam magamban, a picsába már  oké, legyen hát.

   Péntek este Rú elment bowlingozni egyet a haverjaival, én meg itt maradtam, nézegettem a hirdetéseket. Kilenc körül jelentkeztem egyre, fél óra múlva vissza is írtak, hogy várunk holnap 10-kor szeretettel, üdvözlettel a Hotel.
   Szeretettel fordult fel a gyomrom, ahogy megláttam az e-mailjüket, egyrészt ugye amiatt, mert még mindig nem fűlik a fogam annyira a dologhoz, de már tudom, hogy muszáj, másrészt kicsit geciségnek tartottam, hogy e-mailt írnak este tízkor, hogy másnap reggel menjek be - mi van, ha nem nézem ötpercenként az e-mailjeimet? Meg alapból, mi az, hogy Üdvözlettel a Hotel, én se úgy írtam alá a jelentkezésemet, hogy Üdvözlettel egy Álláskereső. NA MINDEGY.
   Rá is kerestem a helyre, nézegettem az oldalukat, és megállapítottam, hogy ez egy gagyi fajta hotel, pláne, ha van olyan hálószobája, aminek piros a fala, biztos dugni járnak oda az emberek. Viszont múltkor egy négycsillagos szállodába nem mertem elmenni próbanapozni, mert bennem volt, hogy én ehhez nem rendelkezem elég profi takarítási ismerettel, szóval arra jutottam, ebbe a kis szarba elmegyek és kész, nem gyártok előre kifogásokat. Persze azért egyből máshogy vert a szívem, szertefoszlott a Rúval való délig döglés gondolata, elkezdtem félteni a vasárnapunkat is, meg elképzeltem, hogy egyből láncra vernek majd, és sose látom többé a Napot, cserébe meg kapok majd havonta jelképes összeget jutifali formájában.

   Szóval elmentem, Pukkancs támogatásával. Ő ajánlotta fel, hogy elkísér, merthogy utál a kollégiumban lenni. Menet közben egész jól elterelte a gondolataimat az interjúról, még akkor se pánikoltam be, amikor kiderült, hogy rossz felé megyünk, és emiatt el fogunk késni. Még attól se lett rossz kedvem, hogy szakadt az eső.

   A hotel a metrótól tízpercnyi sétára volt (persze mi többet mentünk az eltévelyedések miatt - ezek az aluljárós kitáblázások nagyon kis trükkösek tudnak lenni). Nem ment arra se busz, se villamos, hanem egy négysávos út mentén caplattunk a keskeny járdán el-elugrálva a ránk küldött pocsolyák elől. A bejárat logikus módon hátul volt. Bent nagy csend uralkodott, csak a recepciós pult mögött ücsörgött egy csaj. Ő lehívott nekem egy nőt az emeletről, akinek néha elfelejtettem válaszolni, mert bár felém fordult, a tekintete a mögöttem lévő falra szegeződött, de egyébként nagyon kedves volt. Leültetett az ebédlőben, elmondott egy-két dolgot, majd bevitt a harmincéves gáztűzhellyel felszerelt konyhába, hogy ja, amúgy reggeliztetnie is a szobalánynak kell, de segít a recepciós, ha meg elfogy a kenyér, közel a Lidl. Jól van, gondoltam magamban, ez elég bizarr, de még belefér. Végül felvitt az emelete, ahol az anyja már egy másik jelentkezőnek tartott bevezetést a szobatakarítás rejtelmeibe, ami közben nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá: Ja, akkor van olyan is, hogy csak néhány órára vesznek ki szobát? Válasz: ,,Hát, igen, mondjuk ki, van, aki csak dugni jön ide." Csudi mókás módon pont a piros falú szobában álltunk, még nem volt kitakarítva, és szét volt túrva az ágy. Az éjjeliszekrényeken ferdén álltak a lámpabúrák, az öregasszony mögötti falon pedig kivettem négy ujjlenyomatot, és miközben beszélt, alig tudtam másra koncentrálni. Elképzeltem, hogy valaki a falra tenyerelt, miközben ledobálta a cipőjét, aztán olyan vadul kufircolt a partnerével, hogy még a lámpák is elmozdultak.

   Összességében nem lenne szar, de mégse jó.

Pozitívum:
- Kezdő nettó órabér 500 forint, egy hónap után 600. Ez azért nem a minimálbér, pedig a hotel láttán nem számítottam többre.
- Nem voltak sznobok az ottaniak, megállapítottam róluk, hogy ők is emberek.
- Két szobalány van a hotelre, viszont váltják egymást. Ez jól hangzik, ha úgy vesszük, hogy így heti max négy napot dolgozol, de van DE.

Negatívum:
- A környék elég fostos (cigányokról, drogosokról elhíresült).
- MINIMUM tizenkét óra egy nap, ami miatt eleve 3:20-kor kellene kelnem ahhoz, hogy beérjek időben, és este nem is szívesen mászkálnék arra.

   De azért még fontolgatom... Hétfőn lesz a próbanap más jelentkezőkkel megvívva a helyért, ami miatt le kellene mondanom a raktárt, úgyhogy még meg kell alaposan gondolnom, ugyanis nem akarok pénz nélkül maradni. Kutakodok még azért, hátha hívnak máshova is.

   Van amúgy más ötletem is a tapasztalatszerzésre... Elég mókás lenne, ha tényleg el tudnám intézni.

   Pukkancs amúgy nagyon rendi, hogy eljött velem. Utána beültünk az Oktogon Bisztróba, mert oda akart menni (egyszer már voltam ott Rúval, nem volt rossz, de magamtól nem mennék vissza). Gondoltam, ezek után meghívom, de a végén még azt se engedte, hogy legalább a sajátomat kifizessem, szóval... majd viszek neki hébe-hóba csokikát, mert ez így azért nem fair.

   Aztán jöttem vissza Rúhoz, és idefelé láttam egy kúszó szivárványfoltot az égen. Majdnem felkiáltottam a buszon, hogy NÉZZÉTEK, de tutira csak engem néztek volna. A vakító nap és az esőfelhők között menetelt a szélben. Fura volt.

Ne felejtsek el üzeneteket tenni a pénztárcámba!

Varjúmakis aggodalmak

   Azért még mindig sokat aggódom a hajós téma miatt, mivel párban elég necces a kijutás, még akkor is, ha "csak" a Varjúmakiról van szó.

1. Ketten vagyunk, tehát ugyanarra a hajóra szeretnénk menni. Ezt egy-egy hajótársaság szereti, mert a párok kiegyensúlyozottabbak, de Varjúmaki oldala nem említi a páros elhelyezést.

2. Nincs tapasztalatunk. Ez állítólag nem probléma, de nyilván nem fogunk ott feszíteni a jelentkezők listájának élén. Ez akkor válik rohadt kínossá, ha miattam Rú visszautasítja a most 20-a körül esedékes Harcos Szarvas hívását, aztán meg kiderül, hogy nem tudnak minket ugyanazon a hajón elhelyezni. Magyarán én akkor azt mondom, egyedül nem megyek és kész (ez van, sajnálom, de tudom, hogy nem bírnám), Rú meg megy varjúmakizni kevsebb fizuért a Harcos Szarvas helyett.

3. Az angoltudást felmérő interjú is ijesztő; el kell kezdenem angolozni, mert az érettségi óta szart se foglalkoztam vele, ráadásul állítólag a takarítás téma is felmerülhet, ahhoz meg gyorsan meg kell tanulni a kifejezéseket.

   Szóval bah, van min pörögjek még egy darabig. Nem akarom, hogy Rú miattam elessen a harcos szarvasos lehetőségtől teljesen feleslegesen, mert én ismerem magam annyira, hogy külföldet nem bírnám lelkitámasz nélkül. Egyszerűen úgy már taszít az egész szobalányos téma fizetéstől függetlenül. Viszont ha Rúval együtt tudnánk menni, nem rettegnék tőle.

   Szóval most ez a cél.

Mennyi marad az ajándékaimra

Na. Mivel a hétfőt az utolsó pillanatban mondtam le, elképzelhető, hogy levonnak ötezer forintot a decemberi fizumból, számoljunk akkor az ünnepi kihagyások miatt 70.000 forinttal (azért mondtam le amúgy, mert egész éjjel tök idegesen forgolódtam, végül hajnalra arra jutottam, hogy lemondom a napot a fakkba, mert nem normális, hogy idegbajos vagyok miatta - reggel békességben álomba is szenderültem). Viszont mama tartozik nekem egy húszassal, úgyhogy legyen 90.000 forint, ennyi az össz vagyonom. Oh, nem is, a pénztárcámban van még 2.500.

92.500 forint

- ebből lejön 30.000, amit félreteszek hazaadás céljából (novemberi és decemberi 15.000 forintok)

- 4.500 kell a következő havi bérletre, mert a fizu túl későn szokott jönni ahhoz, hogy ne tegyek rá félre

- 10.000 - kb. ennyibe fog még fájni a többi iratom elintézése (hollári, hollári-hóóó)

- 8.000 - havonta kb. ennyit költök kajára (ez van, marha keveset eszek munkanapokon, de péntek estétől hétfő reggelig Rúéknál vagyok, szóval olyankor eszek rendesen)

Lehet amúgy, hogy az a havi 15.000 hazaadás egy kicsit sok, ha azt vesszük, hogy nem szoktam itthon enni, és csak este érek haza, reggel meg megyek is, és így vagyok itthon heti négy éjszakát, viszont akarok is anyának segíteni, úgyhogy egyelőre tartom magam a tizenöthöz. Talán a januári fizuból csak tizet fogok hazaadni, mert az kevesebb lesz emiatt a hét miatt, és a hajós dolog miatt nem ártana már félrerakosgatnom. Kiutazás és egyéb költségek, mint például erkölcsi bizonyítvány, és még ez, meg az. Ahj, csak jöjjön össze...

Marad 40.000 forint, amiről eldöntöttem, hogy elköltöm a fenébe. Azért döntöttem így, mert bár eleinte úgy voltam vele, hogy soha nem fogok magamnak semmit se venni a fizetésemből egészen októberig, most már azért máshogy látom a dolgokat, és szép is akarok lenni, elvégre barátom van, meg alapból hiú vagyok, mint a fene. Nincs szép pulcsim, amit fel tudnék venni mondjuk moziba (múltkor blézerben mentem, szerencsére egész jó idő volt aznap, de ma összefagynék benne). Nincsenek szép felsőim, csak a nyáriak, szóval tényleg ki kellene pótolnom a ruhatáramat télen is hordható cuccokkal.

Mi van, ha Rú egy harcos szarvas, én meg egy varjúmaki vagyok?!

Harcos Szarvas és Varjúmaki

   Az álláskeresés egyébként nagyon jól megy. Jelentkezem, felhívnak, behívnak, őrlődök, aztán nem megyek el. Csak múlt héten négyen hívtak fel.

   Kifejtem tépelődéseim okát.

   Néhány hónapja Rú ugye kijelentette, hogy ő kimegy hajóra, tele a töke az itteni fizetésekkel. Azóta sem gondolta meg magát egy pillanatra se: elment, felmérték az angolját, és majd hívják, ha kezdődik a szezon (március). Én továbbra is céltalan voltam, csak jöttek-mentek kétnaponta a jobbhíjános ötletek, hogy én addig mit fogok tanulni, meg ilyenek.

   Aztán kitaláltam, hogy én miért maradnék itthon, kimegyek anyához vagy megyek Rúval hajókázni. Angliát végül is nem is elvetettem, hanem elhomályosult, mert annyira nem tartom jónak a kinti fizut, ha azt vesszük, hogy az életre is költeni kell belőle (a lakások kint elég drágák). Ha meg már kimegyek, legyen is értelme...

   Aztán mondtam Rúnak, hogy kész, eldöntöttem, megyek vele. Nem azért, mert kurvára vágyom a mindennapos tizenkét órás műszakra, és nem is a pénzért, inkább csak azért, mert végül is miért ne (jegyezzétek meg gyerekek, a VÉGÜL IS MIÉRT NE-féle hozzáállás nem nevezhető motivációnak). Ámde itt jöttek az újabb variálások.

1. Két hajótársaság van, legyen az egyik Harcos Szarvas, a másik meg Varjúmaki. A Harcos Szarvas jobban fizet egy kicsivel és tapasztalatot kér, Varjúmakit meg nem érdekli, van-e tapasztalatod. Viszont Rú haverja a Harcos Szarvas társaság hajójára ment ki szakácsnak, így Rú arról hallotta az infókat, így számára nem is volt opció, hogy a Varjúmakira menjen. Ugyan Rúnak sincs szállodai tapasztalata, a rendőrködése miatt szóba jöhet neki az éjszakai portás munka, de persze csak idővel, mert ő is mosogatással kezdene. Ebbe Rú bele is nyugodott, teljesen megfelel neki. Nekem azt javasolta, menjek el három hónapra a Varjúmakinál tapasztalatot szerezni, aztán majd átkér maga mellé, mert ugye lehet menni párban. Ez az ötlet nekem annyira nem jött be, fancsalogtam is rajta egy-két hétig. Mert az oké, hogy szobalánykodásra adom a fejem külföldön, de hogy még egyedül is legyek, az úgy már triplán fos.

2. Így kitaláltam, hogy oké, akkor ő menjen ki a Harcos Szarvassal, én meg itthon szobalánykodom pár hónapot, aztán kimegyek utána. Jelentkezgettem is, be is hívtak, épp csak durván gyomorgörcsöm lesz a gondolattól, hogy havi hetvenezerért takarítsam mások szarát. Tudom, válogatós vagyok és elkényeztetett, de egyszerűen nem visz rá a lélek.

3. Tegnap chaten megint felhoztam Rúnak a témát: nekem nem tetszik, hogy külön hajóra mennénk (igen, visszaugrottam az 1. pontra). Erre Rú azt írta, én menjek el szobalánykodni itthon néhány hónapra, ő meg addig megigényli a segélyt, aztán együtt lelépünk. Hát, ez se tetszett annyira - jó neki, hogy otthon ülhet pénzért, de én addig tutira kikészülök a munkámtól. Mindenesetre mire eljutott idáig a beszélgetés, már annyira fos kedvem volt, hogy csak ráokéztam, aztán bedepiztem magam a zuhany alá milyen-szomorú-kilátások-ezek-féle gondolatok közepette.

4. Ma aztán elintéztem a TO-n a diákomat (fura volt újra ott pisilni, eszembe is jutott, milyen jó móka volt egyetemre járni, úgyhogy siettem is ki onnan, még mielőtt kitalálom, hogy februárban felvételizek egy másik szakra), aztán ültem a Deákon a metrónál, mert délre nekem interjúra volt időpontom, de addig még volt egy óra.

És mit csinál a bizonytalan ember, ha egyhelyben ül egy órán keresztül? HEZITÁL. Van értelme elmennem? Úgyse adnak nyolcvannál többet, nem éri meg. Ajj, de a tapasztalat...! De hát utálnám, már most utálom - stb. stb.

Aztán elkezdtem írni egy sms-t azzal a gondolattal, hogy ha nem variálnék folyton, ezt az sms-t most lenne pofám elküldeni Rúnak. Meg akartam nézni leírva az új ötletemet, próbáltam az ő szemével olvasni, és gondolkodtam, vajon forgatná-e a szemét, ha meglátná, hogy már megint kitaláltam valamit.

Miért nem megyünk

márciustól Varjúmakira

a segély és az itthon

gürizés helyett? 3 hónap

után meg átmegyünk.

   Aztán mégis elküldtem, és vártam. Vártam, hogy felhívjon, hátha dűlőre jutunk, meg hátha közben eldöntöm, akarom-e ezt az interjút vagy sem. Fel is hívott pár perccel később, épp akkor ébredt, és érződött a hangján, hogy úristen, már megint variál a csajom. Végül is némileg ódzkodva a Varjúmakitól elfogadta az ötletemet, ami szerintem eddig a legnormálisabb, mert ha már kimegyünk mindketten külföldre, ne külön menjünk már... Épp ez a célom, hogy ne legyünk külön, ha már szolgasorba taszulunk, erre képes azt mondani, hogy három hónapot kibírunk egymás nélkül, aztán majd átkér maga mellé. Nem is esett jól amúgy.

   Egyébként tegnap elgondolkodtam, hogy ha mindketten dolgoznánk, két éven belül már lenne egy lakásra való pénzünk, és onnantól kezdve nem lenne az, hogy feltétlenül muszáj külföldön dolgozni, mert egy lakást már csak-csak fenn tud tartani két ember az itthoni fizukból (megszerezni kevésbé). Oké, Rú is mindig mondogatja, hogy egy-két év alatt lehetne lakásunk, de eddig csak a szétválás, meg a robot jutott el az agyamig. Szóval most, hogy tudatosult bennem, mit lehetne venni azon a pénzen, aminek a gondolata így hajtja Rút, azt mondom, jól van, menjünk ki a fakkba... Nem csak egy lakás lenne, hanem tényleg otthon is, valami szilárd pont, amiben már nem kell azon pörögni, hogy  úristen, sose lesz saját életem.

   Szóval ahhoz, hogy a pénz motiváljon, muszáj emlékeztetnem magam arra, hogy miért is kell az a pénz. Már a szót is utálom, túl sokszor írom le (meglepő módon viszont élőben 80%-kal kevesebbszer mondom ki). Legyen inkább PUPÁKOLMÁNY a neve.

   Ami meg az interjút illeti, nem mentem el. A hirdetésben csak annyi volt, hogy mini hotelbe szobalányt keresnek, és végül, félórás tépelődés után, azzal nyugtatgatva magam, hogy valószínűleg a fizetés is mini lenne, hazajöttem. Rú még nem tudja, csak azt tudja, hogy gondolkodtam, menjek-e. Bánom amúgy, hogy mondtam neki az interjút, most már biztos látja, hogy nem vagyok normális, és egy-két hete aggódom is, hogy a lassan hatéves kapcsolatunkat a vergődésem fogja széttrancsírozni. Igyekszem magamban megvívni a csatáimat, hogy Rú minél kevesebbet lásson belőlük, de azt hiszem, mostanában látványosan csináltam a dolgot. És még sírtam is neki a telefonba a pénztárca miatt, baahhh... Idegroncsi barinő, minden fiú álma.

Gihihihih

   Mennyire mókás már, hogy amikor az ember elhatározza, hogy többet nem fog tépelődni a pénztémán, ELLOPÓDIK A PÉNZTÁRCÁJA?! Iratok, bankkártya, több ezer forint készpénz, még három hétig érvényes bérletek...

Akár így is reagálhattam volna.

De én, aki nemrég feloldozta magát a pénz rabsága alól, sokkal kimértebben kezeltem a helyzetet.

   Khm. Hagyjuk is a részleteket.

   A héten nem is megyek dolgozni, mert intézem az iratokat. Örülök, hogy nem kell fagyoskodnom és sarkat repesztenem a raktárban, bár ijesztő, hogy miközben költöm a pénzemet, nem termelek újat munkával.

   

   Mielőtt elhagytam (vagy ellopták?) volna a tárcát, vettem magamnak három harisnyát, mert egy ideje akartam, hogy legyen sima feketém, és mivel a sima fekete körül voltak még olyanok, amikre megfentem a fogaim, így vettem még kettőt (nagy harisnyafanatikus vagyok).

   Ma meg csak azért is elmentem megvenni azt a csizmát, amit hetek óta nézegettem, bár végül nem azt vettem meg, hanem egy sokkal kedvemre valóbbat. Ezt megtoldottam még egy pénztárcával, mert az elmúlt két hónapban megszoktam, hogy van tárcám, és nem hagyom magam tárcátlanná tenni.

   A maradék pénz elmegy az iratokra és az új bérletemre, hollári, hollári hóóó! Meg félreteszek tizenötöt, amit elvileg haza kellene adnom, de gyakorlatilag csak akkor fogom hazaadni, ha látom, mire megy el. Addig meg ülök rajta, kivonom a forgalomból.

De egyébként fejlődök, mert ma úgy tekintettem a kis pénzcafatokra, mint apró örömökre beváltandó kuponokra. Mindenki eldöntheti, milyen irányba fejlődtem ezáltal, de az biztos, hogy a kövi fizumat is elszórom a fakkba, hogy csini-bini legyek. Nem láthat a hímem folyton raktáros cuccban, bah!

Hobitka

   Megnéztük amúgy a filmet, bár Pongó nem jött, mert beteg lett. Jól elvoltunk végül (Rú utána megjegyezte, hogy már érti, miért nem tudok Perditára sokáig haragudni és miért van bűntudatom a veszekedések után, mert tényleg nagyon cuki feje van).

   Csak azt nem értem, Bilbo miért nem húzta fel a gyűrűt és döfködte le láthatatlanul az illetékeseket. Túl rövid lett volna a sztori?

   Tulajdonképpen Bilbo a vége felé már elég bátor lett volna ehhez, bár lehet, hogy ez PONT nem jutott eszébe. Nem olvastam a könyvet, de ha abban Bilbo őrlődik ezen a témán, de mégse mer lépéseket tenni, mert undorodik a gyilkolástól, a gyűrűjét viszont nem adja kölcsön, mert függővé vált, akkor elfogadom az érvelést. Enélkül viszont fura, hogy ez az egyszerű megoldás nem jutott eszébe.

   Amúgy továbbra is állítom, hogy a Gyűrűk ura filmek borzalmasan unalmasak, és bár a Hobbitok sem a valaha látott legjobb filmek, sokkal jobbak a Gyűrűkúránál, amiben csak mennek, mennek és mennek, ráadásul teljesen komor az egész.

Álomba illő női munkaerő kerestetik

Sok mindent megtanultam már az álláshirdetésekkel kapcsolatban, főként azt, hogy lehet kiszűrni a kamuhirdetéseket.

1. A legtöbb kamuhirdetés VII. és XIII. kerületi, ezeket általában zepteres emberkék adják fel különböző szövegekkel, és sorban egymás után töltik fel őket az OLX-re. Általában asszisztenst keresnek, időpont egyeztetőt vagy pedig adminisztrátort, de valójában mindnél ugyanaz a feladatkör: kapcsolattartás a már meglévő és új ügyfelekkel, blablabla. Persze bármelyikre jelentkezel, mind visszaír, hogy naná, gyere be, fantasztikus az önéletrajzod, keresd majd XY-t a portán (persze a cím is mindig ugyanaz). Ha egyszerre több munkatársat keresnek, és emiatt esélyesebbnek érzed magad, azok is ők. Lényegében nem keresnek asszisztenst, max telefonos zaklatót vagy házalót; a lényeg, hogy fix fizetésre náluk nehezen számíthat az ember, még az interjúk sem interjúk, hanem csoportos beavatások, melyek során a munkanélküli emberek rájönnek, hogy feleslegesen bkv-ztak el több ezer forintot.

2. Masszázsmunka gyakorlat nélkül, szállás megoldható = puncival való masszírozás

3. Szexmentes masszázs ingyenes betanítással = nyelvvel való masszázs testnedvek felhasználásával

4. Fiatal, mindenre nyitott, dekoratív asszisztens = fizetett kúrótárs

5. Unod, hogy nincs munkád? = Ha ilyen hirdetésektől vár bármit is az ember, továbbra sem lesz

6. Jelentkezni bérigény megjelölésével = Nem leszel bejelentve / Nem írok vissza, ha 80 feletti nettót akarsz.

7.  Asszisztens követelmények nélkül, 250.000 (vagy feletti) nettó keresettel = fizetett kúrótárs

8. Elvárás: sikerorientáltság, kitartás = teljesítményarányos bérezés = ne tervezgess előre, lehet, hogy az egyik hónapban lesz pénzed, a következőben meg nem tudsz majd enni

9. Ingatlanreferenst keresünk, fix 145 ezer forint = 20.000 forintért betanítunk

10. Kellemes irodai környezet, fiatalos csapat = van fűtés és egy csapat ember, akik basztathatnak

Most akkor nézzünk néhány mókás hirdetést, amik után nem is kell sokáig kutakodni.

Régóta sikeresen működő, bejáratott vendégkörrel rendelkező Marina Parti luxus, elegáns szalonunkba keresünk csinos, igényes, megbízható, nyitott lányokat bejelentett teljes munkaidős masszázs munkára. 
Korrekt feltételekkel várunk egy vidám csapatba. Mindent, ami a munkádhoz szükséges biztosítjuk számodra, a fotózást is. Kezdőket is szívesen látunk, betanítás megoldott. Bennlakásra is van lehetőség. 
Ha szeretnél egy sikeres csapattal együtt dolgozni egy exkluzív helyen és megbízható, korrekt, kedves 18-35 év közötti lány vagy, várjuk jelentkezésedet e-mailen egy rövid bemutatkozással és fényképpel!

Elemezzük a szövegben található kifejezéseket!

bejáratott vendégkör = mindig ugyanazok a faszfejek járnak vissza

luxus, elegáns = vörös és bordó selyemmel borított szobák

csinos = szexiskedni tudó

igényes = munkát igénylő

megbízható = nem jelenti a munkaügyin, hogy a főnöke valójában egy Madame

nyitott lányok = nagy terpeszt tudnak nyitni

bejelentett = ...........fú, hát ez elég merész

korrekt feltételek = megalázó munkáért viszonylag sok pénz

vidám csapat = öhm.... fogalmam sincs, ez alatt mit érthetnek (gruppenmasszázs?)

minden biztosítva = ágy, síkosító

fotózás = ?????

kezdőket is szívesen látunk = valamikor el kell kezdeni

bentlakásra van lehetőség = bordélyházként üzemelünk

korrekt, 18-35 év közötti lány = nem jelentesz fel, és fiatalabb vagy, mint a vendégek háromnegyede

Lássuk a következőt!

Fiatal (18-35 maximum), dekoratív takarítóhölgyet keresünk 13. kerületi irodánkba.
Heti 3 nap, 6 óra munka, heti 28,000 forintos kifizetéssel.
A munkára jelentkezni kizárólag fényképes önéletrajzzal ÉS EGÉSZ ALAKOS fényképpel lehet!

fiatal, dekoratív = kúrni való

takarítóhölgy = pucsítva port törölgető, söprés közben táncoló, partvis végét szopogató

heti 6 óra munkáért 28,000 = naaaaon szexisen kell takaríts majd

kizárólag EGÉSZ ALAKOS FÉNYKÉPPEL lehet jelentkezni = látni akarom a tested, nem érted?!

És most következzék néhány klasszikus álomasszisztens után sóvárgó ember hirdetése.

Pénzügyi tanácsadó cég ügyvezető igazgatója mellé keresünk, fiatal attraktív megjelenésű,bevállalós hölgyet. A munkavégzés során számítunk a jelentkező teljes diszkréciójára. Igazgató Úr üzleti megbeszéléseihez havi kb 4 alkalommal keresünk munkaerőt, aki Mindenben a segítségére van. Egész alakos fényképes önéletrajzot kérünk.

Fizetés megbeszélés szerint.

A budapesti vállalkozó dekoratív külsejű, igényes privát személyi asszisztenst keres bejelentett,rész munkaidőben. 

Bérezés: 250eFt/hó.

Attraktív, legalább érettségivel rendelkező (vagy azt éppen megszerző) csinos, fiatal, dekoratív lányt keresek szervezési, ügyintézői munkára és személyi asszisztensi, titkárnői, személykísérői feladatok ellátására és reprezentálásra! A feladatok napi 4-6 órában elvégezhetőek, a heti munkaidő 20-24 óra. Kiemelt bérezést és plusz juttatásokat is tudok ajánlani. Esetleg iskolai tanulmányok mellett is elképzelhető a munka. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal vagy bemutatkozóval itt lehet!

Budapesti irodába keresek ügyintéző/mindenes hölgyet,fiatal,egyedülálló,mindenre nyitott nő személyében!

Jelentkezni lehet emailban.Kérek önéletrajzot és teljes alakos fotót.

Ezek egyébként teljes hirdetések, tehát nincs lehagyva, milyen elvárásaik vannak az illető képzettségét és tudását illetően.

Szóval ha valaki kezdő a munkakeresésben, elég könnyen belefuthat egy-két ilyen paraszt ember hirdetésébe.

Én tegnap jelentkeztem asszisztensnek, mert úgy gondoltam, valós, erotikamentes munka - nem is volt elvárás a szépség és az egész alakos fotó. Ma délelőtt fel is hívott egy hapsi, nagyon mély hangon úgy szólt bele a telefonba, hogy boldog új évet, aztán tizenkét percen keresztül szövegelt mindenféléről, de ebből csak egy perc érintette a munkát, amit továbbra is valósnak vélek. A maradék időben viszont tényleg fura volt, megkérdezte, szeretek-e kertészkedni, mert látja, hogy kertészeti szakközépbe jártam, neki meg vannak mandarinfái az erkélyen (ééés?). Úgy tettem le a telefont, hogy hangjából ítélve már ötven felett járhat, végül is elvezényelt a cég weboldalára is, szóval létező állásról van szó, be is lennék jelentve, de attól még nagyon fura volt a beszélgetés, túl sokat személyeskedett. Abban maradtunk, hogy szerdán megbeszéljük személyesen a dolgokat, aztán letettük a telefont (majd fel kell hívnom egyeztetni a pontos időpontot), és fél órás őrlődés után arra jutottam, hogy áh, nem kell nekem ez a munka, mert kb. 80-at keresnék (beszéltük), abból meg ha elbkv-ok havi húszezret, marad lófing.

Estére viszont megvilágosodtam:

- otthagyhatom az egyetemet, és mivel bejelentett állásom lenne, egyelőre vissza se akarná velem fizettetni az állam, mert elkezdeném a tartozás időbeni ledolgozását

- március 1-ig érvényes a diákom, tehát addig még járhatok diákbérlettel

- nem fagynék meg a raktárban

Aztán rákerestem facebook-on az illetőre, és hát elég fancsalító az eredmény... Családnak nyoma sincs, ellenben van legalább öt harci kutyája és egy rakás videó az adatlapján seggrázó ribikről, de az ordas félékről.

NA MOST AKKOR ÍGY HOGY MENJEK EL HOZZÁ? Merthogy azt mondta, ez egy "családias" vállalkozás egy családiházban. Az összes alkalmazottja (kb. öt ember) régóta dolgozik nála, és van köztük két román is (ami gondolom, erdélyit jelent - ezért anyának előjönnének a karmai), na de igazi családot nem említett. Szóval nem tudom...

Van egy olyan e-mail címem, amiről gyanús hirdetésekre szoktam jelentkezni, na, azt használva írtam az öregnek, hogy erotikus jellegű-e a munka, és elnézést kérve leírtam neki, hogy csupán korábbi negatív tapasztalatok miatt kérdezem. Nem lényeg, mit fog szólni a merész kérdés láttán, mindenesetre remélem, valami megnyugtatót fog válaszolni - már ha egyáltalán válaszra méltat. Van néhány előítéletem máris vele kapcsolatban, így kinézek belőle egy ilyesmi választ: Nos, mint minden férfi, én se bánnám, ha az asszisztensemet bármire használhatnám, de efféle igényeimet máshol is ki tudom elégíteni, így nyugodtan jelentkezhet önéletrajzzal is a kisasszony.

Az új év első napján azt kívánom, váljon valóra minden, amit a párnám alatti levélben kértem.
Köszönöm.  
Köszönöm!

   Megyek este Rúhoz. Nyihihi! 

   Hajnalban hívott fel, pont, mikor befeküdtem az ágyba. Épp sétált hazafelé, és mondta, hogy várta, felajánlom-e, hogy csütörtökön találkozzunk. Én is ezt vártam, mivel a macskaszőrallergiája miatt csak én szoktam hozzájuk menni, és nem fogom megkérdezni, hogy: ,,Átmenjek?" A szomszéd lány csinálta ezt, amikor kicsik voltunk; néha jó volt, hogy átjött, mert legóztunk a Scalával, de néha nem volt hozzá kedvünk, viszont arra, hogy: ,,Átmenjek?", nem volt pofánk nemet mondani.

   Szóval csudi, mert ha igaz az, hogy olyan lesz az év, mint az első nap, akkor ez duplán jó.

   Holnap meg megyünk öten megnézni a "HOBITOT": ifjabbik unokaöcsi, Perdita, Pongó, Rú és én. Fura lesz, mert még sose eresztettem össze Rút egy percnél tovább Perditáékkal, mert ugye ő nem jár át hozzánk, így annyira nem is ismerik egymást, csak anno középsuliban, amíg Perdita is odajárt még, köszöngettek egymásnak mosolyogva. Mondjuk a mozi nem pont egy ismerkedésre alkalmas program, de nem is baj.

   Szóval furcsika lesz.

________________________

Merry Christmas Mr Lawrence

________________

6

Lelkifurkából

Valójában a maci nem is rohadt,

csak kellett gyorsan egy jelző.

X maci a legjobb,

ez meg nem kérdőjelezhető.

Kiskoromban a plüssöket max

összenyáltaztam,

de X-szel, képzeld,

még játszani is szoktam.

Mióta elhoztuk a üzletből,

nagyon boldog maci,

szoktunk vele Rúval

egymásnak bábozni.

Tök mókás például az,

ahogy vezet,

Rú külön megkér néha,

hogy mutassam meg.

5

Durva felismerés,

hogy odavagyok érted,

pedig úgy terveztem,

hagyom magam,

hogy te légy oda értem.

Legalábbis sosem használtam még
ezt a kifejezést -
gondoltam, az,
hogy kurvára szeretlek,
tök simán elég.

Mindenesetre visszaveszek kicsit -
azt mondják,
egy kapcsolatban az egyik fél
jobban szeret mindig.
Nehogy már azt hidd, hogy
én vagyok az a fél -
gondold csak,
hogy minden egyes nap
meg kell szerezzél.

4

Itt az újév, itt van újra,

szar, mint mindig énnekem.

Várom, hátha írsz,

pedig külön kértem, ne tedd.

Gondoltam, ebből majd rájössz,

bánt, hogy nem velem vagy,

de megértem végül is,

hogy bulizol,

de attól még segg vagy.

Tény, hogy velem nem buliznál,

de lennék a kiskiflid -

szebb első napot az évnek

nem is kívánhatnék.