Reign soundtrack

__________________

Tele van jó számokkal a sorozat.

______________________________________

Az előbb néztük meg az örödik részt. Még mindig érdekel a folytatás.

Mondjuk amin minden második jelenetnél fennakadok, az a szereplők öltözete, mert általában nem túl korhű - ujjatlan ruha a királynőn, babydollban alvás -, meg még van egy-két dolog, amit nem tudok szó nélkül hagyni. Nem baj, megértem, hogy mindenféle módon meg akarják fogni a nézőket, tehát a 21. századi zenék mellett könnyítettek a nehéz középkori viseleten is. Most ezt nyugtázom így magamban, hogy ezt a készítők tudatosan csinálják így, és többet nem jegyzem meg filmezés közben, hogy: ,,Hát, ez se épp középkori cucc."

Szontyola

   Már most szar a kedvem a holnapi műszak gondolatától.

   Egyébként ma azzal a gondolattal ébredtem, hogy ha egy könyvelőnek facebook-on egy mérleg a profilképe, akkor ő egy mérlegképes könyvelő.

   Túl pihent vagyok, ugye?

   Ma is hatkor keltünk, pedig direkt beállítottam három ébresztőt... De úgy voltam vele, minek felkelni, úgyse csinálunk semmit. Még a Nap se sütött be, nem süt hetek óta, pedig felhúztam a redőnyöket, hátha felébreszt majd minket.

6:19 van

   Rúval kicsit felborítottuk a bioritmusunkat, már jóval azelőtt, hogy elkezdtem éjszaka dolgozni. Úgy kezdődött, hogy 1-ig maradtunk fent, aztán 2-ig, aztán 4-ig, majd 6-ig, most meg már nappal alszunk, és éjszaka vagyunk ébren.

   Az előbb megnéztük a Hős hatost, Rú találta ki, de nagyon kis aranyos, vicces és izgi mese volt, úgyhogy nézzétek meg ti is. És tök véletlen találtam egy sorozatot, amiből most néztük meg az első részt. Reign a címe: középkor, Stuart Maria, szerelem, misztikum, udvari ármánykodás, szóval jónak ígérkezik, és tele van modern zenével, ami ad neki egy kis lendületet. Akinek tetszett a Tudors, nézheti, legalábbis az első rész jó volt. Rú előtte azt mondta a trailerre, hogy hát, ez tényleg inkább nőknek való, de nem baj, nézek veled egy részt (edzett ő már ilyen téren, a Szívek szállodáját is együtt nézi velem).

   Aztán az első epizód után rögtön rám szólt, hogy:

   - Nyomasd a második részt.

   - Na mi van, tetszett?

   - Hát, csak hogy minél előbb végezzünk vele.

   Haha.

   Egyébként a hercegnő baromira hasonlít Liza Dushkura, akit én szerettem anno a Hajrá csajokban is, meg a True Callingban is, a herceg anyját pedig Megan Follows (Anne Shirley) játssza, úgyhogy hiába görény az első részben (bár érthető az indíttatása), nem tudom nem szeretni.

A fény mindig sötétből fogan*

   Rohadt nagy szívdobbanással érkezett a gondolat: írnom kell.

   Nem olyan érzés, hogy: ,,Na, most van kedvem", hanem olyan, hogy úristen, foglalkoznom kell vele, nem szabad hanyagolnom, mert ezzel vannak terveim, ez a fontos, erre van szükségem, nem tudhatom, mikor jön el a pillanat, amikor késznek kell lennem, nem szabad a lustaságom miatt állnia a témának, legalább egy területe legyen az életemnek, ami halad előre.

   Szóval a hetek óta táskámban hurcibált hibalistát Pongó jegyzeteivel elő kell szednem, az íráshibákat javítani kell, a bakikat kiküszöbölni, a hézagosnak tűnő részeket kidolgozottabbá tenni, a kardot súlyosabbá tenni.

   Elmondjam, miért utáltam pisztolyozni az előző raktárban a Vicces emberrel, akit rajtam kívül mindenki szeretett? Azt mondta az álmaimra, naiv emberekre is szükség van.

   

* Kurvára sajnálom, hogy nincs már Eleven Hold. Tizenöt évesen rongyosra hallgattam őket.

Aki burokban nőtt fel, és még mindig nem szakadt ki belőle, úgyse fog megérteni más embereket...

Kevés az ember, sok az emberszerű lény

   Ma már volt munka, látszólag elég sok, hamar beindult mindenki. Mi viszont továbbra sem kaptunk feladatot, mindenki elindult a dolgára, a csoportvezető meg, akiről első nap gyanútlanul azt feltételeztem, hogy diák, és Pukkanccsal arra jutottunk, hogy biztos buzi, egyszerűen hátat fordított nekünk, és beült a gép elé. Mivel névsorolvasás után a tegnapi semmittevésre célozva előadta, hogy aki nem talál munkát, az nyugodtan "kiépülhet" innen ugyanúgy, ahogy beépült, duplán kínosan éreztük magunkat, amiért megint nem osztott nekünk feladatot. Pukkancs, aki nem szeret emberekkel kommunikálni, ötletelte, hogy menjek oda - tehát hogy én menjek oda - a Buzihoz, és kérdezzem meg, szedhetünk-e ketten, mondjam, hogy tudjuk kezelni a pisztolyt. Forgattam a szemem, hogy jaj, de jó, nekem kell odamennem ehhez a kis faszhoz, biztos rám néz majd a rosszindulattól csillogó szemével, és mond valami köcsögséget, de végül arra jutottunk, hogy: ,,Mégis miért mondana arra köcsögséget, hogy dolgozni akarunk?", így hát odamentem hozzá.

   - Szedhetünk ketten Pukkanccsal? - kérdeztem készségesen, ne azt lássa, hogy nem is akarunk dolgozni. - Csak mert tudjuk, hogy kell.
   A szedés annyit tesz, hogy lista alapján, kézi targoncát húzva magad után leszeded az árut a polcról, majd beviszed a rendszerbe, hogy te ezt megcsináltad, ezt meg már pisztolyozásnak hívják. Általában egyfős feladat, ezek viszont nagy és nehéz dobozok, úgyhogy semmiképp nem akartuk külön csinálni.

   Kérdésem hallatán  felpuffasztotta az arcát, és az orrán át röffenést hallatva röhögött egyet gúnyosan - 99%, hogy verték a suliban, amiért raccsolva beszél, és emiatt lett ilyen kis seggdugasz -, és azt mondta:
   - Tudtok szedni, mi? Azért elég nagyképű kijelentés az, hogy tudtok szedni, nem gondolod?
   - Hát... nem - mondtam némileg félszegen az egyértelmű választ.
   - És a pisztolyt be tudjátok kapcsolni? Csak mert aki nem tudja bekapcsolni a pisztolyt, az ne mondja nekem, hogy tud szedni.
   Persze a válasz nem, mert az előző raktárban más rendszerben futott a dolog, meg nem is angolul volt. No mindegy, a lényeg, hogy itt még senki nem mutatta meg, hogy kell belépni a rendszerbe, de elképzeltem, hogy meg kell nyomni két gombot, vagy valami hasonló durva dolgot kell véghezvinni. (Utána kiderült, hogy három gombot kell megnyomni rajta. Az már durva, nem?!) Nem tartom egyébként nagyképűségnek, hogy tudok szedni, mert könyörgöm, ez csak egy betanított munka, nem azt mondtam, hogy álljon fel a gép elől, hadd rendezzem át a táblázatot, mert jobban tudom nála, de oké, akkor szopja le magát.

   Odahajoltam hát hozzá kedvesen mosolyogva:

   - No jó, figyelj. - Egyből rám nézett. - Lehet, hogy nem esett le neked névsorolvasásnál, vagy lehet, hogy nem ismersz nagy neveket, de csak egy csettintésembe telik, és tíz percen belül munkanélküli leszel.

   Rögvest elsápadt, végre rájött, hogy az a név, amit szeret óriási megvetéssel kimondani, miközben az arcomat nézi, a főnöke főnökének a főnökének is a neve, tehát azé az emberé, aki ennél a vállalatnál mindenek felett áll, és aki ezekben a napokban Svájcban néz üdülőt.

   Levetette magát elém, megcsókolta a cipőm orrát, és azt hadarta:

   - Könyörgöm, ne vedd el az életem, ígérem, ezentúl jó leszek! Kérlek, ne szólj édesapádnak!

   Erre hitetlenkedve horkantottam egyet, aztán undorodva otthagytam.

   Oké, nem teljesen így történt (a nevemet viszont tényleg szereti gúnyosan kimondani), mindenesetre a kis seggfejsége után megvontam a vállam, és egy ,,Jól van akkor" lezárással otthagytam, hogy akkor innentől kezdve nem érdekel, nem fogok könyörögni, hogy dolgozhassak, és nem is fogok vele leállni.
   Nem tudom, mi értelme volt a gúnyolódásnak, mert fél perc elteltével kaptunk egy pisztolyt, és egy hapsi két másodperc alatt megmutatta nekünk, hogy kell belépni. Pukkanccsal nehezen hittük el, hogy le lettünk nagyképűzve, és bár kiröhögtük a gyereket, kicsit el is ment a kedvünk, végig megfigyelve éreztük magunkat, folyamatosan azt vártuk, mikor jön oda keménykedni (volt még egy-két kedves szava), úgyhogy az első négy órában alig szóltunk egymáshoz, mert Pukkancs tök idegbeteg és ebből kifolyólag segg volt, nekem meg így nem volt kedvem beszélni vele, pedig akár nevethettünk is volna az egészen. Műszak vége felé visszanyerte a kedvét, és összegörnyedve nevetett, amikor eljátszottam neki a kisgyereket.
   - Tudjátok, szehencsétlenek, én vezetem a csopohtot, apám fahkát kellett bekapnom éhte, de itt vagyok, és ti, 'ohadékok, csupán alja féhgek vagytok, és el foglak titeket tipohni.
   A többit inkább le se írom.
   Én egyébként soha nem értettem, miért kell kapcaként bánni az emberekkel, nagyon közel voltam ahhoz, hogy megkérdezzem a kis buzdzsit, pontosan mi is a problémája. Hazaküldeni minket nem áll hatalmában, bár tegnap kicsit se bántam volna, ha szélnek eresztenek. Egyáltalán nem egy félelmetes jelenség, mamapicifia ember húsos kis ajkakkal és babapopsi fejjel. És ez dirigál ilyen nagy mellénnyel. És a nála húsz évvel idősebbel is iszonyat bunkón beszél, és az emberek nem védik meg magukat, mert féltik az állásukat, a megélhetésüket, és inkább lenyelik a békát, behódolnak egy ilyen kis ficsúrnak. Ez annyira szomorú, de persze megértem őket. Sajnos így működik ez a kis geci világ.

   De na, mire fel beszél így bárki is bárkivel? Azt hiszik az ilyen emberek, hogy szépen elmondva nem ért a másik a szóból?

   Egyébként nem hibáztunk semmit. Még ha egyemberes munkát is végeztünk, ez férfimunka, szóval Pukkanccsal örültünk, hogy ott vagyunk egymásnak, és ketten együtt elbírjuk a dobozokat. Igazából elég gyorsak is voltunk, úgyhogy a kisgyerek kinyalhatja a popókámat.

   Jövőhéten ez a csapat délelőttös műszakban lesz, mi viszont maradunk éjszakázni, úgyhogy megint új társasággal leszünk - remélem, nem lesz ilyen faszfej a másik csoportvezető. Egy ember fog hiányozni, akit megkedveltem: a Szőke, aki harminchárom éves kora ellenére kinéz vagy negyvenötnek, de nagyon rendes, segítőkész, humoros, és sajnálom őt, mert négy éve egyedül neveli a hat és hét éves gyerekeit, mert meghalt a nője.

   A jó embereknek jó élet járna - sóhajtott fel álomvilágban élő főhősünk.
   Tudjátok, még mit nem szoktam érteni?
   Miért keres egy munkásember keveset, miközben egy gépen dolgozó ember kényelmesen megél? Miért keres többet az, aki kényelmesen ül, és miért éhezik az, aki három műszakban vért izzad? Miért nézi le egyik a másikat? Miért jár kevesebb pénz az egyik munkáért, mint a másikért? Talán az egyik ember munkájára kevésbé van szükség, mint a másikéra?
   Jól ki van ez találva...
   Jól el van ez cseszve.

Paranoid

Különös oknál fogva azért mindig elönt valami kis paranoia szerűség, amikor a Google nem enged továbblépni az ELFOGADÁS gombra kattintás nélkül. És azt kell elfogadnom, hogy követnek lépten-nyomon, bármit csinálok a neten, ők tudni fogják. Persze én csak a Róka vagyok, egy állat a sok erdei nép közül, nem én vagyok az, akit ők keresnek, de na. Brrr...

8 órás szünet

   Nem értem, mi folyik ebben a raktárban. Szó szerint nem csináltunk semmit, se Pukkancs és én, se az állandósok. Egyszerűen nem volt munka. Kemény. Néha kínos volt kicsit, de végül is miért én érezzem magam kellemetlenül, amiért nem tudnak munkát adni? Amíg jár érte a fizu, nem érdekel. Azon viszont nem csodálkoznék, ha kitalálnák, hogy bocs, mégse kérünk diákmunkásokat, mert rájöttünk, hogy feleslegesek. Legalább Pukkanccsal voltam egész nap, lődörögtünk ide-oda, meg beszélgettünk is azokról a dolgokról, amiken múltkor összekaptunk, úgyhogy rendeztük a dolgokat. Vettem neki csokit, meg KFC-s kaját szülinapjára (van fantáziám, mi?), úgyhogy ma nem éheztünk műszak alatt. Egyikünk se egy nagy kajával készülős fajta, habár zabálni mindketten szeretünk, úgyhogy Pukkancs örült ennyinek is.

   Megyek aludni, aztán este megint irány az a fosványos hely. Lehetne ma is az, mint ma (!!!), semmi kedvem követni egyik állandóst se, hogy pittyegjek neki a pisztolyommal. Pedig nem vagyok munkakerülő, szerintem ezt semmiképp nem lehet elmondani rólam. De ha már lődörögnöm kell, inkább kedvemre tenném, semmint hozzákötve valami eszeshez.

Cso-dá-la-tooos

   Fél ötkor keltem. Próbálom leküzdeni a fos kedvemet, de teljesen magamba vagyok süppedve. Nem tudom pontosan, mi bajom, hogy miért élem én meg az unalmas munkát szenvedésnek, de hát ez van. 19:10-kor indulok, hogy ne késsem le a cseszedék buszt. Tízkor kezdődik a műszak, érted? Azért ettől falnak tudnék menni. Így előbb érek oda, viszont ha későbbi hévvel megyek, pont elmegy a busz. Nem baj, a maradék időben veszek kaját, meg Pukkancsnak egy táblacsokit, mert a mai műszak belenyúlik a huszonkettedik szülinapjába.

   Ahaaajj...

   És a múltkori srác még facebook-on is fáraszt, nem tudom, minek erőlteti a beszélgetést. Olyan béna humora van, hogy tegnap már úgy voltam vele, hogy na jó, nem írok vissza, erre ma írt egy szomorú smiley-t, meg hogy milyen csendes vagyok. Most épp azt írta, hogy: ,,Mondj valamit jót", plusz nevetős smiley. Nem mondok. Hagyjál békén. Tudja, hogy van barátom, közös téma nincs, akkor hagyjuk az egészet.

   A címkefelhőmben a Munka lassan nagyobb lesz, mint az Egyetem. Paff.
   Jaj, mindjárt öltöznöm kell!

Kukurikú*

Néha elolvasok egy-egy bejegyzést a 2013. szeptember és 2014. júniusa közötti időszakból (na jó, néha 2013 nyarába is beleolvasok, az is olyan kis békés volt, meg felvételi eredményre várakozós). Szoktam figyelni, szar voltam-e egyetemistának, de azt hiszem, olyan voltam, mint az átlag. Jó volt azért egy kis ideig a normális ifjak közé tartozni.

Egyébként ettől az őszies időjárástól tisztára sulikezdős hangulatom van. Haha...

Tegnap, miközben ültem a metrón, rájöttem, hogy közel vagyok ahhoz, hogy megint meghülyüljek, és kitaláljam, hogy márpedig én egyetemre akarok menni. Most már elég tapasztalatom van, felismerem magamon a jeleket. De idén már nem lesz egyetemistásdi, elúszott a téma, meg úgysincs konkrét szak a fejemben. Néha azért sajnálom, hogy matekból a brutál hülyék táborát képviseltem mindig, ezért bölcsész karon kívül másra nem is gondolhatnék, pedig lehet, hogy egyszerűbb lenne az élet, ha nem állna le az agyműködésem egy egyenlet láttán, mert hát akkor tanulnék valami szarságot, amiből legalább meg lehet élni.

No de nem így van. Ha jó lennék matekból, az már nem is én lennék. Möhöh.

7:24 van... Figyelek, nehogy túl korán feküdjek le, mert akkor korán kelek, márpedig nem akarok szédelegni a műszak második felében. A tegnapi munkát eszméletlenül untam, habár fizikailag nem volt megterhelő (kop-kop-kop), de a srác, akivel összeraktak, hogy kövessem és segítsek neki abban, amit máskor egyedül csinál, baromira hülye   más világ volt, leszívott és untam mellette minden egyes lépést, de legalább ő pakolt, én meg csak pittyegtem a redvás pisztollyal. Pont az ilyen munkát nem bírom: nyomi társaság és nem-látom-értelmét típusú feladat. Vánszorgott az idő.

Félintenzív belső magány ez (mert azért néha belebotlok Pukkancsba, ami enyhítő körülmény), és már előre rosszul vagyok, és folyton emlékeztetnem kell magam, hogy hiába érzem olyan hosszúnak a műszakot, valójában csak nyolc óra telik el.

Kíváncsi vagyok, ma milyen feladatot kapok... Mert ugye nem tudják, ki vett fel diákokat és miért. És igazából a tegnapi éjszaka után én se nagyon értem, minek kellünk mi oda (közben meg remélem, hogy nem találják ki, hogy lista alapján készítsünk össze árut tök egyedül, mint az állandósok, mert ezek azért elég nagy dobozok, és rohadtul nem akarok hozzájuk se érni - más feladatot viszont nem nagyon láttam, szívás).


* Gondolkodtam, hosszú vagy rövid i-vel írjam-e, úgyhogy egy darabig kukorékolgattam magamban, hogy hangzik jobban.

Ébredés után

   Hát ja, Pukkancs nem örült, de nem vártam tőle megértést. Válogatós vagyok, nem kell sajnálatból három napokat se mennem, keressek mást, ha ennyire szenvedek. Aztán összeadtam neki az utazási időt oda-vissza összesen, és megenyhült, szóval nem vagyunk összeveszve.

   Talán keresnék mást, ha nem lenne bennem az elmúlt három hét tapasztalata, miszerint baromi nehéz nyáron munkát találni, mert az egyik mégse indul, a másik PONT betelt, a harmadiknál hímsoviniszta a műszakvezető. Szóval nem, unom a keresgélést, jó lesz ez... Már úgyis feldolgoztam, hogy nem a diákmunkából fogok meggazdagodni.

   A regényem úgyis átírásra szorul egy-két részletet illetően, de egyelőre nincs kedvem vele foglalkozni, múltkor kicsit sok volt, kell pár hét szünet, amíg leülepszik bennem annyira, hogy legközelebb ne tűnjön úgy, mintha már százszor olvastam volna. Merthogy már vagy százszor olvastam. Szóval a lényeg, hogy nem sürgős az a háromszázezer forint, vagy nem sürgős javítgatni a regényt... Bár idén azért már jó lenne, ha meglenne.

   Haha, vajon mi lesz idén?
   Bár ha most elém állna a jövőből jött énem (mondjuk 2015. decemberéből jönne), hogy: ,,Én el tudom mondani, mi lesz veled idén", nem tudom, akarnám-e hallani. Lehet, hogy építőjellegű lenne, mert mondjuk azt mondaná: ,,Otthon ülsz egész télen, mert nincs munkád, se pénzed, külföldre viszont fosol kimenni, és emiatt nem haladsz semerre", és ettől elborzadnék, habár rám vallana. Szóval mivel ez az egyik félelmem, hogy télen itthon fogok ülni teljes kilátástalanságban, próbálok rákészülni külföldre. Bár ahányszor nézem a Dunát, és látok egy hajót, csak azon vagyok képes eltűnődni, hogy: Hol a picsában alszik a személyzet?

Na, egyelőre megoldva

   Na, épp írtam egy munkára jelentkezős e-mailt, amikor hívott a pöcsfej. Rendes volt, nem kellene pöcsöznöm szegényt. Na mindegy, mondta, hogy most látja az e-mailjeimet, és kérdezte, most akkor mi van velem. Mondtam neki, hogy kb. semmit nem tudok a beosztásról, és bár kipróbáltam, hogy érek oda-vissza, tényleg rohadt messze van a munka, szóval nem akarok sokat menni, aztán végül is megértette. Próbálkozott, hogy legalább ezt a hetet bírjam ki, mert jövő héttől már többen leszünk, és tudja váltogatni a diákokat, de nem akarom kibírni. Vagy így megyek vagy sehogy. Mondta, hogy Pukkancsnak mindent elmondott, Pukkancs meg rábólintott a nevemben is, hogy tudunk folyamatosan menni egész nyáron. Én meg hiába kérdezgettem őt erről, azt mondta, nem tudja ő se, hogy vagyunk beírva. Haha. Útközben elakadnak azért az információk... Az oké, hogy neki jó, de én azért messzebbről járok be.

   Szóval most van bő egy napom lelkileg felkészülni a szerdára és a csütörtökre, és ennyi elég is lesz a hétre. Remélem, ezzel enyhítek Pukkancs fortyogásán is.

   Megyek hajat mosni, aztán à la bubu.

Hümm

   Most értem haza. Rohadt messze van a raktár. A második-harmadik órában kezdtem el azon agyalni, hogy nem megyek többet, eleve senki nem várt ránk (csak Pukkancs és én voltunk ott diákok), eleinte azt se tudták, mit csináljanak velünk, és a munkának köze sincs a címkézéshez. Ugyanolyan pakolós, pisztolyozós szarságot kell csinálni, mint az előző helyen. Mondtam is Pukkancsnak, hogy lehet, nem jövök többet, de csak nevetett, mint aki nem hiszi el. Tulajdonképpen nem hitte el, pedig elmondtam vagy harmincszor, bár elismerem, nem mertem túl magabiztosnak tűnni. Meg fog sértődni, azt hiszem, kicsit félek is a haragjától. Nem tudom, ez cserben hagyásnak minősül-e. De na, reggel 6-ig volt műszak, és 8:15 körül értem haza.

   A szövetkezetes pöcs még mindig nem válaszolt, kötelező-e a heti öt nap, és nem tudom, hány napra lettem beírva. Az igazság az, hogy még egy szót nem kommunikáltam vele, se írásban, se telefonon, se személyesen, Pukkancs találta ezt a munkát, és a hapsi semmi tájékoztató anyagot nem küldött el nekem, mert ,,valamiért nem tudta." Tisztára jó. A lényeg, hogy nekem ebből a szarságból nem kell öt nap. Szóval ma semmiképp nem megyek. Aztán ha nem elég nekik heti három-négy nap, akkor ez van.

   Jajaj, megírtam Pukkancsnak, látom, hogy látta, de nem ír vissza. Nem túl jó jel.

Hurrá.

   Ma derült ki, hogy lehet menni éjszakásba. Ma. Nem kérdezte senki, jó-e nekem, mennem kell és kész. Oké, persze ráérek, és úgyis kell a pénz, viszont így kevesebb a felkészülési idő. Lélekben. Mármint én már letettem arról, hogy raktárban dolgozzak. Szóval most megint rajtam van a fos kedv, pláne, mert még mindig nem derült ki, kötelező-e a heti öt nap vállalása. Tehát most megyek megint egy új helyre, ami még mindig nem fix, mert a franc se akar heti öt éjszakát átraktárazni, nem fogok nekik elígérkezni egész nyárra. Nem akarok úgy élni, hogy folyton a hétvégéket várom. Hogy öt nap úgy telik el, hogy utálom, aztán van két nap, amiken igyekszem nem gondolni erre az igára, mert csak elmegy az életkedvem.

   És igen, tudom, a normális ember alapból heti öt napot dolgozik, de na... Raktár, istenem... Már megint.

   Szombaton egy csomó helyre jelentkeztem, de egyik se reagált, pedig nem extra képességeket igénylő munkákat közvetítő embereknek írtam. És a legbosszantóbb, hogy vasárnap is, meg ma is meghirdették ezeket a munkákat... Én mégis miért nem felelek meg? Ezek csak tetves, betanított diákmunkák.

   Az se vigasztal, hogy ott lesz Pukkancs. Szinte sikerül minden ártatlan témán összevitatkoznunk, mert valamiért folyamatosan tök agresszívan védekezik, mintha legalábbis támadná bárki is, aztán amikor megírom neki, hogy rohadt rossz a természete, és nem lehet vele szót érteni, azzal magyarázza a viselkedését, hogy sajnálja, de depressziós.

   Depressziós a seggem. Attól még, hogy rossz kedve van az embernek, nem lesz egyből depressziós. És nem is hangoztatja...

   Tanulni kell, baszki, nem akarok szolgaéletet.

   De mikor? És miből?  És mit? És hogyan?  

Mókagyár

Rú nem értékelte azt a poénomat, hogy:

- Találkozzunk oráng után.

De legalább én jót fuldokoltam rajta.

Hajas téma

Hiába telt el tíz nap a hajfestékrendelésem óta, úgy tűnik, hiába várok. Tény, hogy a harmadik napon megvariáltam a rendelésemet, és mégis a jelenlegi színből vettem, de az áruház rábólintott, szóval elvileg nem vágtam el magam náluk. Mindegy, a lényeg, hogy nem várok tovább, az előbb kerestem egy másik webshopot, ahol megrendeltem újra a cuccokat, és bár itt nem lehet elmenni értük, hanem kihozzák (+ 990 forint), még így is spóroltam 1400 forintot.

Remélem, jó lesz olcsóbban is, möhöh.

Amiért mégis maradok a mostani színnél: nemrég bejött ez a Swiss-O-Par nevű termékcsalád, van argánolajos samponja, balzsamja, meg pakolása is (plusz ezer hangzatos kence), rá is vetettem magam a száraz hajammal. Az első egy-két alkalommal mintha láttam volna változást, de csak az első napon, aztán ugyanolyan száraz lett a hajam, vagy még szalmább. Gondoltam, kell neki idő, hogy regenerálódjon. A balzsam is olyan, hogy azt mondtam rá, hű, ez nagyon klassz, de annak is max két napig tartott a hatása (két nap kevés, mert simán elég négy-ötnaponta hajat mosnom). Aztán Rú panaszkodott a samponjára, és hát én tartok náluk is sampont, hogy ne az övéjüket szipkázzam le, ha úgy alakul, hogy nagyon muszáj hajat mosnom náluk, szóval javasoltam neki, hogy próbálja ki az enyémet. És az ő haján - ami kb. 7-8 cm - tökre szembetűnő volt, hogy szép fényes ugyan, de tapintásra szárazabb, mint máskor.

Így bukott el nálam az egész Swiss-O-Par, és visszatértem a Lattéra, meg a szimpla, festett hajra való Garnier samponra. És a hajam szép. És most, hogy látom normális hajállaggal párosulva ezt a kopott vöröset, kifejezetten tetszik. Rú is meg-megjegyzi, hogy milyen szép, és amúgy is mindig félek, hogy túl sötét lesz a hajam, úgyhogy ez a jelenlegi tökély lesz nekem. A lényeg úgyis az, hogy ha a haj úgy néz ki, mint egy szénakazal, tök mindegy, milyen színnel festi be az ember, úgyse fogja szeretni.

Egyébként durva, azt hiszem, május 8-án volt festve a hajam, és bár az a hír járja a vörös festékekről, hogy csúnyán kopnak, a hajszínem még mindig egyenletes, és nincs fosszíne.

Szülinap

PUKKANCSNAK NE FELEJTSEK EL AJÁNDÉKOT VENNI!

   Nem telefonált a kis görcs universitasos hapsi, hogy akkor most mi van a munkával. Szerintem ennyiben lettünk hagyva, a raktári vezetőség nem fogja átszabni az elvárásait a mi kedvünkre. A hirdetés tegnap is, meg ma is fel lett adva ugyanazzal a kamuszöveggel. Csak Pukkancs mérges, mert ő tegnap írt is a hapsinak, aki válaszolt is neki késő este, mégpedig azt, hogy lehet menni csak éjszaka, és megígérte, hogy ma hívni fogja a részletekért.

   Én mondjuk már nem vártam semmit...

   Ami Pukkancsot illeti, másfél hete elég keveset beszélünk. Mintha lenne valami fal köztünk.

Universitas újra a csúcson

Éjjel kettőkor jutott eszembe, hogy nincs nálam hosszúnadrág - Rúéknál voltam, ugye -, úgyhogy végül iszonyat divatosan védekeztem a mai hűvös időjárással szemben: felvettem Rú férficicanaciját, amin külön zseb van arra az esetre, ha a nadrágtulajdonos elő akarná venni a fütyijét. Persze nagy volt rám, úgyhogy buggyosodott mindenhol, és hát hogy elfedjem a fütyizsebet, felvettem rá a picsanacimat. Bizony. Franc se gondolta, hogy én majd hajnali 4-kor útnak indulok, nem vittem annyi ruhát. Mindegy, nem érdekelt igazából. Ha nem lógott volna rajtam a naci, teljesen normálisan néztem volna ki. Volna.

A találkahely érdekes volt, mert Mr. Universitas azt se tudta, hol szedi fel a céges busz az embereket, viszont felhívta Pukkancsot, hogy megkérdezze tőle, egy éve, amikor ő gyakorlatozott, hol állt meg a busz. Pukkancs meg válaszolt, és ennyiben lett hagyva a dolog.

Túl a messzeségen nyúlik a gyapotföld

   Az új lehetséges munkahely messzebb van, mint a múltkori üzem, de van munkás buszjárat, már el is képzeltem egy rabszállítót, majd ezt feltornáztam sárga iskolabuszra. Nem írtunk még alá semmilyen szerződést, de holnap reggel negyed 6-kor indul az a csudálatos busz, és visznek minket az adott helyre balesetvédelmi oktatásra, ami maximum két órán át tart, de nem tudja még senki, hogy fogunk hazajönni. Az is lehet - mondja Pukkancs, a szóvivő -, hogy kettőig ott tartanak minket, és máris beállítanak dolgozni.
   Pontosan nem tudom, mi lesz a munka.
   Van egy kis gyomoridegem, meg utálom a szervezetlenséget, de oké, ne válogassunk, nincs is nagyon miből...
   Pukkancs lelkes, azt mondja, volt már ott gyakorlaton, és lófasz munka. Remélem, neki lesz igaza.
   Három műszak van, de reggelre nem fogok bejárni, mivel nem indul időben az első hév, most is Rú fog elvinni kocsival a céges buszig - mázli, hogy pont náluk vagyok. Délutános műszak nem kell, mert egyrészt nem fizetnek ahhoz eleget, hogy pont elszarjam az egész napomat, másrészt lehet, hogy nem érném el az utolsó hévet, úgyhogy marad az éjszakai műszak, és nagyon remélem, hogy nem kell majd külön megküzdenem érte.

A tévésorozatról (Trónok harca spoiler!)

   Tudom, hogy ezért a kérdésért megkövezne a fél világ, de csak szerintem egy hatásvadász, pszichopata sorozat a Trónok harca? Mert minden undormány szart sikerült már belevinni, amit az emberi kegyetlenség valaha kifosott magából a történelem során: nyúzás, gyerekverő pedofil, égve futó ló, gyerekelégetés, csonkítás, lélektörés, öldöklés orrba-szájba, de nem is akárhogy, plusz Arya - aki már inkább elmebeteg, semmint aranyos, harcos kislány - nyomul a szektásokkal, a "keresztények" meg basztatják az uralkodócsaládot, és baromira nincs megmagyarázva, hogy mire fel dughatják tömlöcbe és alázhatják meg nyilvánosan az anyakirálynét, a király nem cselekvése meg le van tudva annyival, hogy bedepizett, úgyhogy nem hajlandó kijönni a szobájából. Vagy csak engem zavar, hogy minden látható előzmény nélkül átvették a Verebek a hatalmat?

   Az a kínos, hogy a sorozatkészítők sok mindenben eltérnek a könyvtől, és emiatt néhány dolog tök logikátlan és kidolgozatlan. Például megkérdeztem Rút, Tommen király miért nem zúzza le a seregével a Verebeket, és a válasz az volt, hogy a könyvben bizony lezúzza. De a tévében csak azt látod, hogy a király egy tohonya kis görcs, és hagyja az anyját szenvedni. És ebből látszik, hogy a sorozat csak a gusztustalankodásra megy.

   A másik meg az, hogy facebook-on mindenki le van merevedve, hogy Havas Jon meghalt, mert olyan orbitális nagy rajongó mindenki, hogy a könyvet még életében nem vette a kezébe, úgyhogy most persze az van, hogy úúúristen, utálom a Trónok harcát, mert meghalt a Havas Jooon! Persze nem utálja, hanem vérző szívvel várja az új évadot.

   És esküszöm, nem az irigység beszél belőlem, és nem is a könyvről beszélek, hanem a sorozatról, ami - úgy tudom - több szart tartalmaz a kelleténél, mert minden emberi geciséget belevisznek, és ezzel a tömény erőszakoskodással fogják meg a nézőket, mert a sok erőszak mellett eltörpül az összes karakter története. Egyszerűen nem hiszem el, hogy az emberek azért nézik, mert júj, milyen érdekesek a Mások, és nem is azért nézik, mert kíváncsiak a sok stratégiai dumára vagy magasröptű párbeszédre, egyszerűen azért nézik, mert minden részben kinyomják valakinek a szemét, és azon lehet pörögni, hogy aaanyááás, ez mekkora volt! Igen, igen, vannak kivételek. Tudom.

   Ha ténylegesen a történet érdekelne bárkit is (igen, megint csak tudom, hogy vannak kivételek), nem pedig ez a csudálatos látványvilág, elolvasná szépen a könyvet, és akkor már méltán nevezhetné magát rajongónak (múltkor kérdezte tőlem egy gyerek, hogy szeretem-e a Trónok harcát, én meg mondtam, hogy nem, de azért megbocsátott nekem eme vétkemért, aztán megkérdeztem, olvasta-e legalább a könyvet, ha már ekkora a szája, és NEM). Kiakasztó, hogy az emberek már akkor sem olvasnak, ha a kedvenc történetük eredetileg regény, nem pedig tetves tévésorozat.

   Nálam ezt a sorozatot simán lekörözi a Spartacus vagy a Tudorok, amiknek fele ekkora visszhangjuk sem volt. Azokban is bőven volt kegyetlenkedés, habár nem ennyi, de legalább lehetett belőlük tanulni, meg izgalmasabbak is voltak ezerszer, na de igazából a Szívek szállodáját is jobban szeretem, pedig a harmadik évad után a Rory már olyan elkényeztetett, sznob picsa, hogy ihaj-csuhaj. Izgalmas rész alatt meg azt értem, hogy az egy órából legalább ötven perc jó, nem pedig öt perc, de oké, bocs, a trónok harcás évadzáró epizódoknál ezt az öt percnyi érdekességet megemelik tízre.

   Szóval Rúval minden héten megnézzük az új részt, és én tudom, miért nézem (mindig várom, hogy kiderüljön, miért szeretik annyian ezt a történetet), de esküszöm, nem értem azokat, akik egyenesen odavannak ezért a sorozatért, pedig ugyanazt nézem, mint ők, és ugyanúgy nem olvastam a könyveket, mint ők.

   És minden részt végighőbörgök, szóval már muszáj volt kiírnom a fájdalmaimat.

Pukkancs nyolcórás hisztije

Tegnap felkeltem negyed négykor, leültem a géphez, és két húszperces reklámszünettől eltekintve Pukkanccsal vitatkoztam csaknem éjfélig, de olyan durván kikelt magából a létbizonytalanság szülte pánik közepette, hogy el se akartam hinni, hogy az a Pukkancs, akit én szeretek, ugyanaz, mint az a kis köcsög, akivel épp chatelek, és aki azt ragozza, milyen szar az élet, és mennyire nincs értelme semmilyen kapcsolatnak, köztük a miénknek se. Voltak durván féltékeny megjegyzései is, hogy én majd persze Rúval megyek ki külföldre, ő meg mehet egyedül a nagyvilágba, de ez engem úgyse fog érdekelni, mert számomra mindegy, megmarad-e a barátságunk vagy sem.

Ennél a pontnál én automatikusan átmentem ridegbe, már meg se próbáltam belé lelket önteni. Olyan durván kiábrándultam közben, hogy folyamatosan az járt a fejemben, hogy ha így folytatja, biztosan nem fogunk barátok maradni. Mert minek öljek én energiát egy olyan kapcsolatba, amiben a másik fél teljesen alaptalanul gondol rólam ilyeneket? Mégis mire fel? Minimálisan sem érzem azt, hogy bizonyítanom kellene a barátságunkba vetett hitemet.

Aztán azon veszekedtünk harmadik felvonásként, hogy miért írok én olyat, hogy nincs szükségem ilyen drámás, hisztis kapcsolatokra. De nekem tényleg nincs szükségem. Én nem tudok mit kezdeni egy ennyire energiagyilkos kirohanással, és barátság ide vagy oda, egyáltalán nem elvárható tőlem, hogy elviseljem, amikor ilyeneket ír. A szavaknak igenis súlya van, és ha tényleg ilyeneket gondol, akkor menjen a picsába. Elég cirkusz volt a családomban tele meddő vitákkal ahhoz, hogy megunjam őket egy életre. Én már elszoktam attól, hogy bárki is meghazudtoljon, meg geciségeket vágjon a fejemhez minden előzetes nélkül, hadd mondjam azt, hogy velem így senki ne beszéljen, ha a barátom akar lenni. És ez nem is csak rám érvényes, az emberek ne dobálózzanak felelőtlenül a szavakkal, ne bántsák meg egymást, ne várják el, hogy elnéznek nekik mindent. Az ember nem felejt. Ha látszólag minden rendbe is jön, ott lesz a kis tüske.

És reggelig teljesen az volt bennem, hogy én se fogok felejteni. Hogy Pukkancs most baromira elkúrta a kapcsolatunkat. Hogy akarva se tudom majd elfelejteni ezt a vitamaratont, meg a kis szemét megjegyzéseket. Tudom, hogy most sok felhő gyűlt a feje fölé: nem sikerült az okj vizsgája, havi 60.000-et kell hazaadjon, de nincs munkája, és emiatt tiszta hülye, de nem szabad így elengednünk magunkat. Ezzel simán elüldözhet bárkit, és nem fogom azt mondani, hogy a barátságunk mindent kibír. Mert Pukkancs felhői között ott van a viszonzatlan szerelem is, és nem kell átélnem ahhoz, hogy tudjam, milyen szar lehet. Ez az a dolog, ami miatt a mi barátságunk különbözik a többitől, ez a gyenge pontja, ezzel lehet kinyírni.

Azon gondolkodtam, hogy lehetünk mi barátok, ha ennyire különbözőek vagyunk, és hogy lehet az, hogy órák óta nem tudunk szót érteni egymással.

Szóval olyan nagymértékű ridegséget éreztem magamban Pukkancs iránt, hogy már-már elcsodálkoztam azon, hogy szűnhet meg egy többórás vita után minden jóérzés bennem, de ma találkoznunk kellett, hogy elintézzünk egy munkát (nem jött össze sajnos), és az van, hogy megenyhültem, nem lesz ennek itt vége, de most már Pukkancs is tudja, meg én is, hogy nem kell messzire menni ahhoz, hogy elérjük a tűréshatáromat. 

Rú vidije

   Rú új videóját megtalálta egy "sztár", megtetszett neki, és közzétette a facebook-ján, a twitteren, plusz egy olyan oldalon, aminek 600.000-es látogatottsága van, úgyhogy Rú örömmámorban úszik, végre youtube taggá vált - vagy hogy mondják -, rengeteg feliratkozója lett, és folyamatosan nézik a videót, úgyhogy tök jó. Alig hat hónapja csinálja a vidiket, és kurva gyorsan fejlődik, a magyarok közül ő az egyetlen, aki tényleg ügyesnek és kreatívnak bizonyul ebben a dologban. Ma egy csomószor felhívott, remegett a hangja a boldogsától, szóval én is nagyon örülök. Dél körül tette fel a videót, és már 40.000-en látták. Legalábbis ez a legutóbbi adat, amit én tudok.

Pomtól szeretettel

Jó, láttam közben, hogy kezdi unni a gyúrást, de ezt a reakciót azért túlzásnak éreztem. Sajnos a gépem képtelen részletes fotót készíteni, de eme VÁGÁS mellett még három halványabb csík fut, valamint van még öt egycentis változat a kézfejemen, plusz egy lyuk.

Úgy elkapott, hogy a nyakánál fogva kellett leszednem magamról, amitől meg bepánikolt (még ő pánikolt be!), és fújt rám egy nagyot. Mostanában elég furán viselkedik amúgy... Igazán elmondhatná már, mitől lesz ilyen ingerült egyik pillanatról a másikra. Merthogy én csöpp baba kora óta arra szoktatom, hogy megbungyulgatva lenni mindennapos dolog, az élet része, szóval most na... Pongó szerint felnőtt, Perdita meg azt mondja, azóta ilyen, mióta meglátta a sufnicicák egyikét. Teljesen megrökönyödött, aztán átment undokba.

(Egyébként Sufniék hazaköltöztek, a mami gondolt egyet, és hazahurcibálta a kicsiket a szomszédba így négy hét után. Perdita leellenőrizte, hogy egy néni a gazdájuk, aki örült nekik, szóval nem jött képbe semmi vízbefolytás.)

Újabb hajas fotó

Ja, múltkor azt írtam, világos vörös akarok lenni, de meggondoltam magam. Nyöhö.

Jobban szeretem, ha élénk. Szóval ilyenre kopott - de legalább egyenletesen -, ideje festeni.

Szopacska

   Kurva drágák az okj-k, én ezt nem is értem. Ha tetszik is valami, ahhoz szükséges előképzettség (= másik okj), és ha ebbe beletörődöm, ahhoz meg szükséges mindenféle tudás, amit egyéb tanfolyamokon lehetne megszerezni. Hogy van ez? Miért jó ez? Miért nem tanítanak meg ott a dolgokra? Főleg ennyi pénzért.

   Ah, cseszett külföld, megint eszembe jut állandóan, aztán meg sóhajtozom kelletlenül. Kitoloncol lassan a kényszer, tök mindegy, akarok-e menni vagy sem.

   Elszoktam a magánytól, hogy egész napokat üljek egyedül a szobámban, miközben még neten keresztül se szól hozzám senki, mert mindenkinek van programja (mindenki = Rú, Pukkancs). Perdita meg morcos, az előbb veszekedett Pongóval a takarításon, szóval a nappaliban sincs kedvem ülni, fagyos a hangulat. Legalább futna a Sims a gépemen, akkor függőségbe esnék, és nem lennének szükségleteim.

   Most megint olyan kilátástalannak látok mindent. Pont, mint tavaly nyáron. Ha lesz is diákmunkám, az is csak október 31-ig. Aztán mi lesz velem? Még októberig megpróbálom itthon kihúzni - már ha Rúnak nem jut eszébe, hogy na indulás hajóra -, addig meg várom a csodát, aztán... Új évad indul, aminek a címe vagy az lesz, hogy Életem rabszolgaként vagy az, hogy Életem lottónyertesként.

Átmeneti pesszimizmus

   Rohadt rég volt olyan, hogy hétvégén én itthon vagyok.

   Nincsenek új álláshirdetések.

   Hétfőn megyünk intézni valamit, de abban sincs sok hitem.

   És én még arról fantáziálgattam, hogy őszig összeszedek háromszázat...

   Ja, Pongó mondott véleményt a regényemről. Jó történet. Nagyjából ennyi, plusz a hibákra való rávilágítás, de egyébként tényleg jókat mondott. De csak ennyi, jó történet. Lehet, nem is kellene bele pénzt ölni.

Tanulás

- Munkanélküliek, bemutatom nektek az új pajtásotokat, Rókát!

   Egyébként nem sok kedvem volt a mai naphoz, meg annyira Pukkancshoz se. Még mindig neheztelek rá, nem hülyültünk ma annyit, nem tudtam nem hidegnek lenni, de ezt ő is érzékelte. Azt hiszem, jobb is így, mert legalább megértette, hogy vannak témák, amikbe nem szólhat bele.

   Mindegy, a találka végére jobb lett a hangulat; ültünk a Westend tetején, és szidtuk az oktatási rendszert, és azon agyaltunk, hogy lehetne kilábalni ebből a szarból. Persze mindig külföldre lyukadunk ki, aztán a kesergésre, hogy kurva élet, miért nem lehet itthon megélni?!

   Amúgy pár napja tudtam meg (két év kihagyással felmentem az eduline-ra), hogy már nyelvvizsga kell, ha az ember egyetemre akar menni. Ez azért kemény. Már ha azt vesszük, mennyire szar a nyelvoktatás Magyarországon. Így egy átlag suliból nem lehet majd bejutni a felsőoktatásba, csak ha a szülők előtte gondoskodnak arról, hogy normális nyelvoktatásban részesüljön a gyerek. Már a kötelező emelt érettségi is merész, hasonló okokból. Látszik, mire megy ki az egész... Nem kellenek a diplomások, ha mégis, azok elit sulikból jöjjenek, biztonságos háttérrel rendelkezzenek. Ha valaki szar közegbe születik, az ott is marad...? Persze kell a proliréteg, ami lapátolja a szenet, hogy működjön a gépezet.

   És az oké, hogy ellehetetlenítik a felsőoktatást (nem, amúgy kicsit se oké), de hogy korhatárt szabnak az okj képzésekhez... És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy az első szakma mindenkinek ingyen van, mert akkor is van regisztrációs díj és van vizsgadíj, ami köztudottan baromi sok, úgyhogy cseszettül nem ingyenes.

   Néha eszembe jut azért az egyetem... Hogy mi lenne, ha folytatnám. De sehogy nem jó. Nem tudnám összeegyeztetni a tanulást a munkával. Nekem már nem való a nappali képzés. Meg úgy maga a holland szak se... Csalódtam az egészben... Ja, meg ugye most fognak áttenni fizetősre, mert nem csináltam kreditet, szóval sehogy sem pálya már az egyetem. Nem merném bevállalni a fizetőst, hogy aztán időhiányban minden évben megbukjak.

   Valamit ki kell találnom. Indul egy új tanév lassan, lehet, hogy át kellene böngésznem az okj-kat...

   Igazából most is épp azt csinálom.

Májusi fizu

59.000

- bérlet: 4.500

- kaja: 20.000

- hajmizéria: 9.000

- Pukkancs szülinap: 5.000

- DM: 3.000

- eltenni: 10.000

---------------------------------

51.500

¤ Megemeltem a kajára szánható összeget, mert olyan gebe vagyok, hogy ahányszor meglátom magam egy tükröződő felületen, elborzadok a csontos kis felsőtestemtől. Most már csak arra kellene ügyelnem, hogy munkaidőben is egyek valami értelmeset (már ha lesz munkaidőm, haha).

¤ Ma erősen elgondolkodtam azon, hogy újra barna lesz a hajam, még egy dobozos festéket is megfogdostam a DM-ben. Végül úgy döntöttem, adok még egy esélyt a vörösnek, mert tulajdonképpen csak annyi vele a bajom, hogy az a szín, amivel legutóbb festettünk, hamar megkopott, és két hete elhúzott szájjal nézek tükörbe, de nem adom fel a vörös létet: most eggyel sötétebb árnyalatot rendeltem, és baromira várom már, hogy megérkezzen. Végül is kockázatos lenne visszabarnulni, legutóbb is nagyon szarul éreztem magam barna hajjal, másnap le is szedtem a festéket. Plusz rendeltem még egy csodaolajat, remélem, nekem is be fog válni, mert drága  jó lenne végre valami cucc, amivel kordában tudom tartani a hajamat, mert már nem tudom, mit kenjek rá, hogy álljon is valahogy.
¤ Elteszek egy tízest, és akkor ötszáz év alatt összegyűlik 300.000 forint, és megkísérelhetem kiadatni saját pénzből a regénykémet. Habár Pongótól és Rú nővérétől még mindig nem hallottam összegző véleményt/kritikát, és még kellene pár olvasó, akikben megbízom.

¤ A maradék pénzből költekezhetek, vagy ráhasalhatok önnön hizlalásomra (kéne bugyikat és melltartót venni!)

Pá

   Nem megyünk többet a raktárba.

   Bevallom, szerettem azért, úgy összességében stabil munkának számított, persze csak addig, amíg bírni lehetett a nappali hőséget. Az éjszaka nagyon jó lenne, ha a műszakvezető nem lenne hímsoviniszta. Azért volt egy hangulata az egész raktározósdinak.

   Most megint indul a keresgélés. Van is kilátásban egy kis rabszolgamunka 12 órás műszakokkal.

   Legalább megjött ma a fizum, és Mr Workland a magasabb órabérrel kiszámolt fizumból vont le, így pont annyit kaptam, amennyiért megdolgoztam. Szóval ezt elnézte. Gyorsan le is szipkáztam a bankszámlámról a pénzt, mielőtt eltűnne.

Rú és Pukkancs

   Van valami, amiről a kapcsolatunk kezdetén hazudnom kellett Pukkancsnak. Nem akartam neki elmondani a tényállást, szóval mindig kerültem a témát, ha pedig muszáj voltam véleményt nyilvánítani, kamuztam valami olyasmit, amit bárki más is mondana. Persze közben kurvára zavart, hogy hazudok, Pukkancs meg nem értette, miért volt olyan fájdalmas válaszolnom a kérdésre, és napról napra eszembe jutott, hogy lehet, hogy el kellene mondanom neki az igazat. Aztán zengtek a fejemben a kérdések: megbízom benne eléggé ahhoz, hogy rábízzak egy ilyen titkot? Van értelme elmondani? Biztos jogomban áll elmondani? Hisz nem csak az én titkom.

   Számomra mindig megerőltető, ha hazudnom kell. Kegyetlenül. Hirtelen kifordulok magamból és gyanús leszek. Nem megy szemrebbenés nélkül, érted? Ezért vagyok őszinte. De vannak dolgok, amikről jobb nem beszélni. És így lesznek titkok. A titkok pedig hazugságokat szülnek.

   Szóval elmondtam neki.
   A lánymosdóban.

   Pukkancs meg nézett egy nagyot.

   Ez viszont azt a kínos dolgot vonta maga után, hogy titkolóznom kellett Rú előtt. Hogy én ezt elmondtam Pukkancsnak. Mert hát a mi dolgunk. Baromira bűntudatom volt néha, de nem beszéltünk róla, így hazudnom se kellett. Csak hallgatnom. Szar volt.

   Idővel aztán kiderült, hogy Pukkancsot baromira zavarja az a dolog, amit elmondtam neki. Összevesztünk rajta chaten, aztán megbeszéltük. Aztán pár héttel vagy hónappal később megint eljátszottuk ugyanezt. Ma is összevesztünk rajta, én a laptopnál ültem, Rú meg a nagygépnél. Most máshogy vesztünk össze, ugyanazokkal a szavakkal, de most jobban felhúzott. Ezen veszekedések alatt ugyanis Pukkancs Rú ellen próbál hangolni, nekem meg védekeznem kell. Intenzíven. És hiába teszem, Pukkancs "jobban tudja", és mondja a magáét. Ott is hagytam, mint ahogy korábban is tettem.

   Lementem Rúval enni.

   És kussoltam.

   Meg be voltam feszülve.

   Rú meg rám tapadt, hogy mi a bajom. És nem engedett. Látta, hogy van valami. És kérdezgetett. ,,Anyuddal van valami? Perdita...? Összevesztél Pukkanccsal? Látom rajtad. Összevesztetek. Na, min vesztetek össze?" Én meg csak mondogattam, hogy semmin, hagyjuk, tök mindegy, faszság, felidegesített és kész. De Rú nem hárított. Találgatott, és olvasott az arcomról. Engem meg kivert a víz. Azt akartam, hogy ne találgasson, meg azt is, hogy találja ki, essünk túl rajta - legalább nem kell titkolóznom.

   És kitalálta.

   És azt is tudta, hogy kitalálta, mert a homlokomon megjelent a megfejtés. Aztán elment az étvágya, és eltette a kenyeret, amit felszeletelt találgatás közben. Nekem meg átállt normálisra a hőmérsékletem. Kíváncsi lettem, miket fog mondani.

   Rú mától kezdve utálja Pukkancsot, amiért olyan véleményt alkotott, amilyet. Vagy inkább amiatt, hogy beleszól. A legjobb, hogy Pukkancs se bírja Rút, hiába nem találkoztak még soha. Arra gyanakszom, Pukkancs hiába tagadja, hogy féltékeny, mert igenis az.

   Kicsit meg vagyok rendülve amúgy rajta. Megértem a véleményét, de nem kellene rám erőszakolnia. De az emberek különbözőek. Nem lehet minden karakternek ugyanaz a jelleme.

   Szóval ez van.
   A barátom és a barátnőm nem szeretik egymást.
   És ez nehéz.

Második éjszakai műszak

   Megkérdezte az Őrnagy, hogy: ,,Nahát, maguk hogyhogy visszajöttek?"

   Nem nagyon fogja fel, hogy majdnem nyolc hónapja ott dolgozunk.

   Azt válaszoltam neki (persze bájosan mosolyogva), hogy: ,,Hát, nem sikerült ránk ijeszteni." Erre megint egy félbehagyott mondattal reagált: ,,Persze, a maguk döntése, csak hát vannak itt olyanok, akik..." Széttárta a karját, hogy lássuk, vannak itt olyanok, akik. De nem tudtuk, mit kell nézni. Az emberek dolgoztak, mint ahogy mi is szoktunk.

   Ezután iszonyatosan feltűnően ráhasalt annak megkísérlésére, hogy külön, magányosan dolgoztasson minket egy olyan helyen, ahol a csapatmunka viszi a munkát, nappal legalábbis ez az első szabály, amit az ember fejébe vernek. Ez a különválasztósdi az első két órában úgy ahogy sikerült neki, de miután végeztünk a feladattal, egy nagy dobozhoz vezetett minket, majd kiadta, hogy egyikünk válogassa szét a benne lévő árut, a másikunk pedig vigye el, és lője polcra. Eleinte nem hagyott ott minket, hanem felügyelte, hogy tényleg elmegyek-e, és nem maradok Pukkancsnak segíteni a válogatásban. Ez azért vicc, mert a pisztolyozás kifejezetten csapatmunka.

   Nem értem, komolyan. Mint valami hajóskapitány, aki rohamot kap, ha fehérnép lép a fedélzetre. Érezhetően máshogy bánik velünk, megjegyzéseket tesz, lesajnál minket, elmagyaráz alapdolgokat, mintha gyagyások lennénk (nem baj, készségesen csináltunk mindent, szóval egy grimaszt sem láthatott). Pedig a munka tök jó lenne, és nem kellene új környezetbe beszoknom, és jó lenne nem aggódni, hogy jövőhéten lesz-e munkám. Bár nagyon fura, hogy nem ismerünk senkit, mintha egy teljesen másik raktárban lennénk, de már beszélgettem három emberrel is, és bejelölt egy HÍMTAG, haha.

   Hm, mázli, hogy elállt a vihar. Már csak csöpög, de nem baj, kibírom ernyő nélkül a hévig - gondoltam magamban munkába menet.

   Aztán hirtelen leszakadt az ég, és ama fél perc alatt, amíg kétségbeesetten kerestem az esernyőmet a táskám mélyén, sikerült szarrá áznom, majd a raktárba vezető sötétségben térdig gázoltam egy pocsolyába.
   Nevettem.

   Negyed tizenkettő körül feküdtem le, és annak ellenére sikerült fetrengés nélkül elaludnom, hogy nincs sötétítőm, és az ágyam közepére kellett húzódnom az ablakomon besütő nap elől. Az azért bizarr, hogy éveken át alszol az egyik oldalon, és egy napon a napfény átlökdös a másikra.

   Aztán napközben Perdita és Pongó hazajöttek, Perdita a tőle megszokott nagy hanggal robbant be, szóval arra felébredtem. Mondjuk nem vártam, hogy megjegyezze, hogy a héten éjszaka fogok dolgozni, szóval annyira nem akadtam ki, és egy újabb csoda következett, amikor vissza tudtam aludni. Aztán négy körül a viharra ébredtem, és azóta ébren vagyok. Eddig jó. Munka után fent vagyok pár órát, munka előtt fent vagyok pár órát. Ez azért jobban tetszik, mint a munka-után-fent-vagyok-aztán-alvás-után-indulok-is-rögtön. Persze lehet, hogy műszak közepére mosott fos leszek, de sebaj, holnap nem megyek... meg azután se...
   Csak a vihar múljon el, legalább amíg beérek, mert nem szeretnék megint késni, mondjuk felsővezeték szakadás miatt.

Faszfej Őrnagy

   Késtünk az éjszakai műszakból kábé tíz percet, mert leállt a villamos. Mondjuk különösebb eredménye nem lett, csupán annyi, hogy a műszakvezető eljátszotta nekünk az őrmestert. Kopasz, nagydarab, akár kiképzőtiszt is lehetne, de hát nem az, csak egy jóember, aki félelmetesnek próbál tűnni. Pukkanccsal össze is néztünk a háta mögött, hogy ez azért mókás. Vajon azt hitte, 16 évesek vagyunk, és befosikázunk, ha megdorgál minket a késésért...? Mondta nekünk egyébként, hogy az éjszakai műszak eléggé katonás, nincs duma, csak kemény munka, úgyhogy hajrá.

   Az első egy óra elég szar volt, mert siettetve voltunk, és baromi meleg volt, de aztán egy pillanat alatt átváltott normálisra a hőmérsékletem. Utána elég laza volt a munka... Lényegében ugyanazt csináltuk, mint a nappalosok, csak negyed annyian voltunk, és a feladat is kb. negyed annyi volt. Az egyik diáksrác meg is jegyezte nekem, hogy általában nem szokott ilyen kemény lenni, csak most a hétfő miatt.

   Műszak vége előtt aztán elvitt engem az Őrnagy más feladatot végezni (ez az utolsó fél óra volt, mert amúgy Pukkanccsal végig együtt voltunk), és közben azt mondta: ,,Szóval ilyen az éjszakai műszak, elég kemény, eldönthetitek, bírjátok-e vagy sem." Gondoltam magamban, ha ez neki kemény, nappali műszakban vért hányna, de hát jó, mondja csak. Jó fej lett volna, ha nem jön oda hozzánk, hogy: ,,Mi ez a hirtelen támadás így az éjszakai műszakra? Meddig terveztek itt dolgozni? Csak mert a Kiss Jani nem kapott ma műszakot, ti meg igen, holott nyilván előbbre van, mint ti, már ne sértődjetek meg." Így mondta. Nyilván előbbre van. Pukkanccsal össze is néztünk, nem nagyon értettük, miért van előrébb, pláne, hogy hiába nem kapott műszakot, ugyanúgy ott volt ő is, mint mi. Mi is tudunk nehezet emelni,tudjuk kezelni a pisztolyt, és tudjuk, hogy kell leszedni a megrendelt árut, ismerjük az összes zónát. Mi a gond velünk? Nappal nem kímélik úgy a lányokat, mint ahogy mi ma éjjel kímélve voltunk (csak mi voltunk nőneműek, és ezen mindenki fennakadt).

   Műszak végén aztán sietve elhadarta nekünk a következőt: ,,Na szóval ilyen itt nálunk éjszaka, megértem, ha nem jöttök többet, nyugodtan ne gyertek, ez a ti döntésetek. Na szóval nem jöttök? Mert akkor nem nyomtatok nektek jelenlétit."

   Faszfej.

   Úgy csinált, mintha egész nap bénáztunk volna, pedig biza nem voltak béna pillanatok. A legjobb az, hogy szünetben az éjszakások összegyűltek bagózni, mi meg Pukkanccsal a szokásos helyünkre vonultunk. Kiss Jani aztán elmesélte nekünk, hogy emiatt ki lettünk nevetve, majd az Őrnagy azzal kezdett viccelődni, hogy vajon milyen huncutságokat művelünk mi ott kettesben.

   Kezd érdekes lenni ez a leszbitéma, mert ez már végképp alaptalan, de oké. Celebek lettünk, azt hiszem. A szarabb fajták.

   Új munka kell. A raktári társadalom kiöklendez minket.

   Legszívesebben nem mennék soha többet, de kell az a tetves köcsög pénz, szóval még a héten ledolgozom azt a két műszakot, amit kaptam... Kár, mert a munka amúgy semmiség lenne. Nem szeretik a lányokat éjszaka, úgy tűnik. Csak hát akkor miért nincs kikötve, hogy lányokat nem kérnek...?

Pongó és a busz

   Rúéknál vagyok, mint minden hétvégén.

   Perdita rám írt nagybetűkkel jelezve a pánikot, hogy kapott Pongótól egy sms-t, hogy Szlovéniában szénné égett a buszuk, és mindenük odalett. Perditának viszont nincs pénz a mobilján, így szólt nekem, hogy szerezzek én telefont (mert én se töltöm fel soha a sajátomat). Szóval Rú írt Pongónak, én diktáltam.

   Pongó csütörtökön ment el egy buszos túrára Olaszországba, az anyjával és két testvérével. Nem nagyon volt oda az ötletért, de Perdita mondta neki, hogy jó lesz az, ideje találkoznia a tengerrel. Szóval szegény Pongónak most elégtek a vadi új cuccai, amiket szerdán nagy lelkesen megmutogatott nekem.

   

   Így zajlott:

   Ültem a nappaliban, bámultam a tévét. Közben Perditáék hazaértek az Árkádból. Azért mentek oda, mert Pongónak nem voltak nyári cuccai, márpedig az ember nem mehet nyári cuccok nélkül nyaralni. Pongó megállt a nappali közepén a szatyrával, és hosszasan kinézett az ablakon. Állt ott már egy ideje, amikor Perdita is megjelent, és azt mondta:

   - Hallod, Róka, Pongó meg akarja neked mutatni az új ruháit, csak azt hiszi, nem érdekelnek téged.

   - De, mutasd.

   - Na, megmutatod Rókának, miket vettél?

Pongó félszeg mosollyal az arcán megadta magát.

   - Hát jó, megmutathatom.

   És akkor megmutogatta a nadrágot, meg a színes, virágos ingeket, amiket a tengerparton lébecolva szokás hordani. Teljesen odavolt, merthogy ő eddig nem vett színes, mintás cuccokat. Vicces volt. Sajnálom, hogy el kellett égniük, bár remélem, Pongó viselt közülük néhányat, és akkor legalább azok megúszták.

Kényes témák

   Néha eszembe jut, hogy nem szeretem a blogomat. Naponta ezerszer ránézek, beleolvasgatok, és arra gondolok, mennyi faszságot képes vagyok leírni. Ami nem lényeges. Ami meg lényeges lenne, azt olyan zseniálisan mellőzöm, hogy hihetetlen. Mintha nem is lennének komoly problémák. Mintha életem azon szereplői, akikkel nincs napi szinten kalandom csak állnának egy helyben, gondolatok nélkül. Például ennek a blognak fingja sincs arról, anya hogyan éli meg külföldön a mindennapjait. Mondjuk én is csak találgatni tudok. Aztán azt se tudja ez a blog, miről szól Perdita élete. Persze magánügy, mit fecsegjek én? Meg az is fura, hogy Rúval felhőtlen a kapcsolatom, nem?
   Ezek az emberek fontos szereplői az életemnek, mégis rejtély, hogy pontosan mi is van velük.

   Mi lenne, ha indítanék egy új blogot?

   Bevallanám benne... Sőt, nem is bevallanám, hanem eleve leírnám, már az elején, hogy...

   Aztán arról is írnék, hogyan kezelem azt, hogy...
   Leírnám, mit gondolok arról, hogy...

   Meg ilyenek. Mert ezek azért befolyásoló hatásúak.

   Lehet, hogy kerekebbnek érezném az egészet. Őszintébbnek. Sajátnak.

   De folyton rettegnék, hogy egy ismerős megtalálja. Főleg egy közvetlenül érintett.
   Hát igen. Kényes témák ezek.

Kukoricza

   Kiolvastam ma a Kukoriczát, nagyon izgi volt. Alig várom, hogy júliusban odaadhassam anyának - ha ugyan itthon leszek -, biztos neki is fog tetszeni. Tutira rég olvasott.

   Egyébként az előbb rákattintottam a Címkefelhőben az Álmokra, és belebotlottam ebbe a bejegyzésbe. Mókás. Mármint a diktatúra meg a plüssök miatt. A Kukoriczában is benne vannak.

A hihetetlenül új munkám

   Kértem jövőhétre négy napot a raktárba (ugye már a másik szövetkezetnél), és kaptam hármat, szóval egész jó, örültem neki, hogy nem maradok totálisan pénz nélkül. Utána már négy-öt napokat jó lenne menni egy héten. Közben egy éjszakás diáksrác írogat Pukkancsnak, hogy ne nagyon éljük bele magunkat az éjszakai raktározásba, mert két hét múlva elkezd mindennaposan dolgozni, és akkor nekünk nem lesz helyünk. Miért kell ennyi hülye ember legyen? Nem mintha ő döntené el, hogy ki hány napot mehet egy héten, de na... Már megint ezek a beszólások, amitől nem tudom nyugtázni magamban, hogy oké, munka elintézve.

   Szóval hétfőn este tízre megyek dolgozni, és fél hétkor végzek. Kíváncsi vagyok. Az éjszakai fennlevéssel nem lesz gond, tekintve, hogy azt már tökélyre csiszoltam az elmúlt tizenkét évben. Igazi bagoly vagyok, simán fennmaradok reggelig, ha van mit csinálnom. Szerintem jó lesz ez így nekem, habár ha belegondolok, hogy hiába megy le a nap éjszakára, ugyanolyan meleg van a szobámban, a raktárban is ugyanúgy meleg lesz, de mindegy, nem akarok munkanélküli lenni, és egy fokkal biztos jobb lesz így dolgozni, mint nappal.

   Szóval eltelt egy hét, ami alatt két munkaszerződést írtam alá, de egyikből se lett semmi, és végül megint a raktárban kötök ki. Totál mókás. Pisztolyozni fogunk amúgy. Kíváncsi vagyok, milyen ott bent az éjszakai élet.

   Hívott a Rébusz az előbb, hogy lehet menni 9-én Tescóba, mire mondtam, hogy köszönöm, de már van munkám. Erre a nő teljesen felháborodva megkérdezte, mi az, hogy van munkám. Hát, van. Majd  én azt fogom várni mindig, hogy hívjon, mikor lehet menni dolgozni... Kamusok.

Perdita

   Késő este vittük ki Perditával a szemetet, és Perdita nagy szemekkel, vékony hangon megjegyezte, hogy:

   - Júj, tök sötét van! Ilyenkor tele van zombikkal az utca.

   Erről eszembe is jutott, hogy mindjárt megijesztem, és az vicces lesz. Bedobtuk a zsákokat a nagykukába, Perdita meg kinyitotta a kaput, és elkezdte kihúzni a kukát az utcára. Közben fojtott hangon megjegyeztem, hogy:

   - Áll ott valaki.

   Perdita erre rettegve felkiáltott, hogy HOL?!, elkezdett forgolódni, én meg kuncogtam, hogy fú, most aztán tök poénos voltam ezzel a visszafogott, mégis kurva félelmetes megjegyzéssel. Azt vártam, hogy Perdita majd felsóhajt, és odaszól nekem, hogy akkora faszfej vagy, de ehelyett elsírta magát, és azóta is bűntudatom van.

   Bent a nappaliban aztán bocsánatot kértem, és kérdeztem, mióta fosik ennyire, tényleg a zombiktól fél-e. Szipogva, az orrát törölgetve elmondta, hogy sokszor álmodja azt, hogy valaki áll az ágya mellett, és kétszer kell felébrednie, mire eltűnik. Szóval pont szarul jött ki ez az áll-ott-valakis poén...

   Perdita évek óta tévével alszik, meg voltak már fura álmai, de nem gondoltam volna, hogy ennyire retteg, meg hogy ilyen szintű visszatérő álmai vannak. Úgy érzem, mióta dolgozom, és alig vagyok itthon, le vagyok kicsit maradva ezen a téren... És mivel Pongó tegnap elutazott Olaszországba a családjával, én meg ma megyek Rúhoz, és csak pár nap múlva jövök, Perdita egyedül lesz itthon, szóval duplán bűntudatom van... Még mama sincs itthon, mert Erdélyben van, pedig volt már olyan, hogy Perdita áthívta éjszakára. De talán holnap jön, úgy tudom, csak két hétre ment el, és holnap lesz kereken két hete, hogy elment...
   Szóval most kurvára bűntudatom van, mint mindig, ahányszor látom Perditát sírni, mert ugye ő vezeti a cukin síró emberek listáját.

Másnap

   Ma volt másnap.

   Bizony.

   Pukkanccsal 10-re beszéltem meg találkát a Deákra. Elsétáltunk a Burgerking előtti padokig, aztán felhívtunk egy nőt, akiben még reménykedtünk. Beteltek a helyek. Ezután tépelődtünk még, mígnem éhesek lettünk. Pontpontpont. Kellett is a wifi, meg minden. És hát a Burgerkingben volt. Szóval munkákat néztünk, ott ültünk vagy két órán át. Aztán meg megint telefonálgattunk, és szövetkezetekhez mászkáltunk be. Az eredmény: felfedeztük, hogy a raktáros éjszakai műszak másik diákszövetkezetre van bízva, tehát Mr Workland valószínűleg ezért nem volt annyira segítőkész, amikor megpróbáltam magunkat átkérni éjszakára. Azt mondta, nincs hely. Haha. Mindegy, jelentkeztünk rá, de valószínűleg tényleg nem lesz hely, hiába mondta azt a másik hapsi - személyesen mentünk be hozzá -, hogy okééé, küldjük el a műszakigényünket, jó lesz ez, de valamiért nem tűnt túl magabiztosnak a dolgában. Még csak szerződést se kaptunk.

    Holnap megint próbálkozunk majd... Telefonos munkával. Nem szabad úgy járnunk, mint tavaly.

   Hiába nem dolgozom csütörtök óta, baromira fáradt a lelkem. Végül is ma annyit utazgattunk ide-oda, hogy el is telt kilenc óra. Egy teljes műszak, bah.

Mintha péntek lenne

   Csak mert az elmúlt két nap baromi hosszú volt. És mert hiába van kedd, hétvége lett a kemény munkás hétből. Én annyit nem utaztam még soha, mint az elmúlt két napban, és nem kaptam még ennyi fenyegető sms-t és e-mailt ilyen rövid időn belül. Sőt, nem is rémlik, hogy valaha is kaptam volna.

   A raktáros munkáért felelős hapsi, Mr Workland nem nyugodott meg hétfő reggelig. Vasárnap is kaptam tőle vészjósló sms-t, és hétfőn, korán reggel addig hívogatott, amíg fel nem vettem a telefont. Érdekes volt, mert hát kétlem, hogy reggel 7-kor kezdődik a munkaideje, de oké. Mindegy, fáraszt az emlék felidézése is, a lényeg, hogy tényleg behisztizett, kiakadt, hogy konkurens diákszövetkezethez megyünk át, kiakadt, hogy két visszajárós diákot veszített el, és stb. stb... (Persze ezeket nem ő mondta el, csupán leszűrtem az újabb hülyeségéből.) Még a fizu előtt fel kell hívni a felettesét, már ha ezeknek van felettesük, mert néha nagyon úgy viselkednek, mintha nem lenne.

    Az új munkát illetően, hát... fantasztikus volt, a szó ellentétes értelmében.

   Kezdjük ott, hogy az üzem olyan messze volt, hogy oda már új bérletet kell venni, mert hiába nem szállsz le a buszról, menet közben érvénytelenné válik a bkk bérleted, és húsz percen keresztül mész a semmi közepén az autópályán, és közben vérzik a szíved, mert te bizony nem nyaralni mész, miközben odafent néz a hold, hanem gürizni. Az üzem egy lapos épület volt az út szélén, előtte pedig tolongtak a rosszarcú emberek, akikkel kapcsolatban már fel lettünk készítve: ne nagyon vigyünk kaját, mert úgyis ellopják, és ne legyen nálunk túl sok érték se. A másik az, hogy kötelező tüdőt szűrni és bőrt vizsgálni munkába állás előtt, máskülönben nem léphetsz be az üzembe. Ezt mindenki nagyon jól tudta, ezért hát a szövetkezet megelőlegezte nekünk az egészségügyis kiskönyvet, amit hiába mutattam fel, hazaküldtek, mert HIÁNYZOTT A PECSÉT. Pukkanccsal összenéztünk, hogy ez most komoly-e, én speciel aznap órákon át magamba voltam süppedve a gondolattól, hogy egy üzemben kell majd dolgoznom zúgó gépek mellett, hajhálóban, fehér overállban és talptörő munkavédelmi bakancsban, aztán mire feldolgoztam olyan szinten, hogy már-már lelkes is voltam, hazaküldtek. Pukkancs eü könyve rendben volt, meg a srácé is, aki szintén nem esett még át a vizsgálatokon. Az iroda úgy küldött oda minket, hogy majd mondjuk azt, hogy megvoltak a vizsgálatok, de hát elbuktam, mert pont kikaptam egy elcseszett kiskönyvet, és nem is nagyon értettem, hogy minek kellene benne lennie. Felhívtuk a szövetkezetes hapsit, aki követelte, hogy beszélhessen a nővel, aki van olyan görény, hogy lelkiismeretesen végzi a munkáját, majd ráripakodott Pukkancsra telefonon keresztül, hogy: ,,Te el ne merjél menni azért, mert a Róka se marad!" Pukkancs persze nem akart maradni nélkülem, megbeszéltük, hogy együtt megyünk szenvedni, ott leszünk egymásnak lelkitámaszként, és nem is hagytam volna ott szívesen egyedül az isten háta mögött. Tehát hiába mentünk oda kilencre, 22:20-kor már a buszmegállóban ültünk, Pukkancs vizenyős tekintettel az ,,elkúrt életén" keseregve, én meg hitetlenkedve azon, hogy így jártunk. Csak poénból mondtam, hogy a sárga telihold balszerencsét hoz, nem kellett volna beválnia. Eleve nem is volt telihold, merthogy ma van, elvileg. Meg aztán odafelé is pozitív volt minden, a buszra vártunk, amikor egy öregember odajött hozzánk, hogy lefotózhat-e minket, mert ritka az olyan, hogy két, számára szimpatikus ember egymás mellett ül. Nem engedtük meg neki. Alkoholtól bűzlött, de azért mókás volt. Aztán a buszsofőr is mókás volt, aki szerint Pukkancsnak nem kell lyukérzék ahhoz, hogy beletaláljon a jegylyukasztóba. Aztán az üzem előtt leszálló diáktársasággal is pikk-pakk összehaverkodtunk, és csalódottak voltak, amikor el kellett mennünk. Szóval szopacs.

   Ezek után egyikünk se akart már visszamenni. Elképzeltük magunkat a kötelező felszerelésben, elképzeltük, hogy majd ellopják Pukkancs Pumáját, és arra jutottunk, hogy nem, ez nem lenne jó, a papírokról is a franc fog kamuzni, és a picsa se fog bérletet venni. Megbeszéltük hát, hogy másnap találkozunk, és brutális módon ráállunk az álláskeresésre. Mire elmásztam az Örsig, nem állt bent hév, és várnom kellett negyven percet az utolsó indulására. Fáztam, szóval felvettem a pulcsijaimat, és felvettem a szandálomhoz a zoknimat, irtó szexuális voltam. Sitty-sutty 1-re haza is értem!