1500

Jézusom, azért amikor a napi látogatottság eléri az 1500-at, elképzelem, hogy valami nőgyűlölő klub jár rá a blogomra haragosan zúgó tengerként, és már készítik nekem a máglyarakást.

Uh, de ennék most máglyarakást!

Csokimáz

Aki negyvenezer éve követi a blogomat, tudhatja, hogy még egyértelműen életképtelen dolgokból is nehezen lépek ki, és ennek okán csak két hete gondolkodtam el igazán, és arra jutottam, azért van ez, mert Rú és Új Fiú mellett megszoktam, hogy hiába akarok kilépni, "nem hagyják". Ha szakítani akartam, egyből jöttek a könnyek és a könyörgés, én pedig mindig megszántam ezeket a fiúkat, és már az nálam az alap, hogy hiába akarok elszakadni, úgyis tudom, hogy nem fog menni, mert a másik akarata majd úgyis felülírja az enyémet. Illetve pontosítanék - tudom, hogy menni fog, de nem elsőre, nem másodjára, és nagy eséllyel nem is harmadjára.

Normi ugye vasárnap azt írta, legyünk barátok, persze utána dugtunk, de én csak azért érzem magam jól még ezek után is, mert fejben belenyugodtam abba, hogy mi akkor most barátok vagyunk, és ez nem jár számomra kötelezettséggel, nincs rajtam teher, nem korlátozhat le senki, nem verhet át senki. A bibi ott van, hogy Norminál viszont a szex írt felül mindent, és ez számára nem barátság. Na, ezt kellene tisztázni, csak nem visz rá a lélek. Annyira futotta ma tőlem, hogy írtam neki, hogy én komolyan vettem azt, amit vasárnap írt, úgyhogy nem vagyunk együtt, továbbra se. Csak hát ezt aztán annyira elhülyéskedtük, hogy most nem igazán tudom, mi van a fejében, elhiszi-e, hogy én ezt tényleg így gondolom. Még hívott is ma magához, de hát munkás hétköznapokon annyira szűkös a szabadidőm, hogy átmenni hozzá nagyon kényelmetlenné tenné az esti rutinomat. Ott aludni meg nem fogok, ezt neki is megmondtam, magamhoz pedig nem hívom át, mert egész egyszerűen nem érzem olyan szintűnek a vele való kapcsolatomat, hogy ezt meg akarjam lépni. Barátként esetleg, de amíg nincs ez tisztázva, addig úgy se.

Viszont ma már nem bírtam magamban tartani a gondolataimat az albijával kapcsolatban, úgy éreztem, valakinek szólnia kell neki, meg pont be is tudtam ékelni két téma közé.

Nem akartam, hogy átmenjen vitába, de tudom, hogy vette az adást, mert még később is felhozta, hogy megtanul takarítani. Mondanám neki, hogy késő bánat, meg hogy amúgy se csak ennyi a probléma, de nem megy, úgyhogy maradok az olyan típusú megjegyzéseknél, mint például a „Hogy akarsz így csajt magadnak?”

Amúgy szerintem nagyon baráti az is, ahogyan kommunikálunk egymással. A szex is olyan érdekes volt, simán meg mertem jegyezni neki, hogy látom, nem bírod a gumit, ráadásul képzeljétek el - és ez nagyon nagy dolog részemről -, eszembe se jutott orgazmust színlelni. Mondjuk nem is láttam rajta a törekvést, hogy csúcsra akarna juttatni, ezért nem is éreztem úgy, hogy meg kell jutalmaznom egy effajta füllentéssel. Ugyan nyalinkázott kicsit, de közben nem figyelt rám, viszonylag hamar abba is hagyta, hogy aztán fölém jöjjön, szóval nem tűnt egy nagy tapasztalt bikának. Szerintem egyikünk se volt ott fejben, ő a gumival szenvedett, én meg a rendetlenséget nézegettem, meg azon gondolkodtam, hogy ez az egész olyan, mintha nem is lenne igazi.

Maszturbációs meeting 10:00-11:30

Délelőtt Rén két órát várt arra, hogy közösen maszturbáljunk, amit azért megmosolyogtam, mert aranyos, hogy azt gondolja, miközben dolgozom, és a kollégáim egy méter távolságokra ülnek tőlem, nekiállok tocsogni az izgalomtól. Megvallom őszintén, én azért nagyrészt az írói tehetségemet teszem bele ezekbe a chatelésekbe, meg a vágyaimat, de nem megyek ki a mosdóba kielégíteni magam, mint ahogyan Rén azt elképzeli, vagy mint ahogyan azt Rén is csinálja simán munkaidő alatt, bent az irodában.

Ma home office-ozott, és rendesen odatette magát; valamiért a fejébe vette, hogy videohívásban akar nekem elélvezni. Szoktam neki segíteni ilyenkor, de azért élőzni nem szeretnék, nem is vettem fel neki a telefont. Nagyon vonzódom hozzá, meg minden, de attól még az ő dickpicjeitől se fogok hanyatt vágódni.

Érdekes ez az önhittség a férfiakban, de végül is mit várok, miközben én is táplálom egyikükben azt a tévhitet, hogy egy farok már önmagában is szexuál.

Le is merített a dolog, hogy rá is figyeljek a munka mellett (mondjuk ma nem volt sok), és közben azon gondolkodtam, hogy valószínűleg száz százalékosan csak egy szexuális vágyálom vagyok számára, de néha mégis kétlem, hogy valóban be merne engedni a lakásába. Néha azt is megkérdőjelezem, hogy egyáltalán tudatában van annak, hogy fizikai síkon is létezem. Mindenesetre ma már kicsit fáradtnak éreztem magam ehhez az egészhez, untam is már így a tegnapi után, és inkább csak kedvességből vittem vele végig a dolgot.

Szerintem amúgy mi sose fogunk szexelni. Akkor se lenne köztünk szex, ha én eldönteném, hogy belemegyek a dologba.

+

(Félreértések elkerülése végett: nem vagyok együtt Normival.)

Vajon

Nem tudom, mi lesz az idei év tanulsága, mert annyira szembe mentem már tudatosan mindenféle társadalmi normával, hogy valami új világot kellene felhúzni ahhoz, hogy az idei élményeimet ítélkezésmentesen lehessen összegezni, vagy legalább anélkül, hogy terápiára küldözgetnének a blogolvasóim. Mármint itt most nem arra gondolok, hogy megöltem és elástam hetvenhat embert, és odakakiltam az előző munkaadóm klaviatúrájára, hanem csak úgy a fiúkra gondolok. Azt hiszem, a szex egy vicc kategóriás téma lett az életemben, holott már nagyon kiskoromban is izgatta a fantáziámat, és nagyjából tegnapig úgy voltam vele, hogy a szexet ki kell érdemelni, meg kell érte dolgozni, mert én nem részesítek ekkora örömökben akárkit.

Erre ismét egy szexuális élmény, ami után csak olyasmi gondolataim voltak, hogy:

- remélem, nem lyukadt ki a gumi;

- remélem, nem leszek AIDS-es/gombás/HPV-s, na meg terhes;

- le kell fürdenem;

- bárcsak Rénnel kerültem volna egy szobába.

És ha már Rénnél tartunk, Normival ellentétben ő mindig rám ír, és ír, ír, ír, vannak napok, hogy le se áll, és folyton azt ecsetelgeti, hogy mennyire kíván, miket csinálna velem. Ha Rén nem csöppen bele az idei évembe, mára újra azt gondolnám, hogy egyrészt nem vagyok elég kívánatos, másrészt aszexuális vagyok, és bármennyire is készültem ki Réntől, legalább annyit tudok, hogy létezik a világban egy férfi, aki elé nem csak szánalomból, kedvességből vagy épp viszonzásképp térdelnék oda. Vele hihetetlen volt a kémia, amíg el nem kezdtünk smacizni, mindig nevettem a filmekben lévő egymásnak esős jeleneteken, merthogy ilyen nem is létezik, de most már tudom, hogy tényleg tudnak egymásra így hatni az emberek, és a chateléseink is olyanok, hogy nem tudom elképzelni, hogy ugyanolyan semmilyen lenne vele a szex, mint a többiekkel. Nem hiszem, hogy elélveznék elsőre, mert az túl nagy csoda lenne, de imádnám, ahogy felfal és bedarál, már ha csak arra gondolok, hogy ő térdel be a lábaim közé, hevesebben kezd verni a szívem.

A mai is egy ilyen nap volt. Sokat írt, nem váratott, ki volt rám éhezve.

Aztán feldobta, hogy menjek el hozzá egy nap, amikor HO-ban lesz.

Mostanában mindig felhozza.

Nem tudom, múltkor írtam-e, de szerintem az is az elmúlt két hétben történt, szóval nem írhattam, de egyik szerdán is szeretett volna találkozni, csak kibújtam a dolog alól, mert megijedtem, hogy nem lesz rám jó hatással, meg épp Normit is próbáltam tiszteletben tartani. Persze azért kicsit elszomorodtam, de úgy éreztem, amúgy is méltatlan lenne egy félórás autós menet. Nem mintha rosszabb lenne egy atomrobbanás utáni állapotú szobánál.

De ma azért eljátszottam a gondolattal, milyen lenne elmenni hozzá.

Vajon komolyan gondolja?

Mi a fene történik ott náluk, hogy ezt képes lenne megtenni a nőjével?

Igazából nem érdekel, mi történik náluk - kellene ezzel foglalkoznom? Nekem kellene ezzel foglalkoznom? És ha meglépném ezt, az ég megbüntetne valami életre szóló nemi betegséggel? Vagy az ég nem írta alá azt a sok szabályt, amit az emberiség felállított?

Vajon megérné? Vajon végre megtudnám, mit élveznek úgy az emberek a szexben?

Vajon Rén tényleg beengedne, vagy meggondolná magát abban a pillanatban, hogy felcsöngetek?

A következőket csak 2 éven aluli olvasóimnak ajánlom, akik még úgyse fognának fel semmit ebből az egészből

Úgy érzem, amikor férfiakról van szó, annyi minden felett hunyok szemet, és annyiszor hallgatom el, ha valami nem tetszik, hogy az már hazugságszámba megy. Így keverem magam bajba legtöbbször. Persze nem muszáj bajnak betudni ezeket, nevezhetjük akár KALANDNAK vagy TANULÁSI FOLYAMATNAK is, de a lényeg, hogy elég kínos és nyögvenyelős a kikecmergési folyamat.

Igazából nincs túl nagy ingerem levezetni ezt az egészet elejéről a végéig, inkább csak írok pár bekezdést róla, hogy nyoma maradjon jellemfejlődésem ezen megállójának, haha. Talán azért nem vagyok már képes részletekbe menően írni erről, mert már nem elég fontos.

Legutóbb ugye épp arról írtam, hogy kimarad két hét Normival, és hogy valószínűleg én így el fogok távolodni, hisz amúgy se sok köt a fiúhoz - de valójában nem nálam kezdett meghalni a dolog.

Normi kb. azóta munkanélküli, hogy én kezdtem az új helyen, de nem is keres munkát, mert van még pénze, és kényelmesen akar sulizni, és így, hogy sok szabadideje felszabadult, durván belecuppant a hobbijába. Ez utóbbi azt eredményezte egyik napról a másikra, hogy már nem irkált nekem, és napokon keresztül alig beszéltünk. Ezt egyik este szóvá tettem úgy, hogy ő szerdán megkérdezte, hétvégén talizunk-e, én meg visszaírtam, hogy minek, hisz úgy tűnik, elvagyunk egymás nélkül is. Félig vicc volt, félig sértettség, mindenesetre ezen ő is úgy megsértődött, hogy másnap rám írt azzal, hogy úgy érzi, eltávolodtunk. Ezen aztán két napig vitatkoztunk, megint jött azzal, hogy én nem mondok semmit, nem kap elég pozitív visszaigazolást, miért nem tudok már dönteni, és addig mind nyaggatott azzal, hogy döntsek, míg azt nem mondtam, hogy hagyjál akkor. Nem értem, miért kellene döntenem bármiben is, ismerkedünk, basszus. Amúgy nem akartam, hogy hagyjon, egész héten hiányoltam a társaságát, és rosszul esett, hogy nem beszélünk már úgy és annyit, és úgy éreztem, ez elég egyértelmű jele annak, hogy hazudott, amikor azt mondta, szerelmesnek érzi magát. Igazából hiába szedte ki belőlem, hogy hagyjon, és fújt visszavonulót drámaian, én mégis úgy éreztem, hogy ezúttal ő dobott engem, úgyhogy elég szomi voltam, sírtam is kicsit.

Mindegy is, mert jó szokásunkhoz híven azon a vasárnapon ismét az ágyán smaciztunk.

Majd jött a következő hét, amikor ugyanezt bejátszotta, hogy hétfő, kedd, szerda egy nagy nulla volt kommunikáció terén, úgyhogy szerda este megjegyeztem, hogy ezt amúgy hogy gondolja, így mégis mit vár tőlem. Na ebből is lett egy kétnapos vita, de lehet, hogy ez már három volt, ilyenkor persze feléled, és szórja rám az érveket, hogy én miért nem vagyok partner ebben az egészben, meg hogy ő mennyire odateszi magát meg minden, ő tudja, mit akar, de én nem, és tudja, hogy most ez az egész háttérbe szorult a hobbija miatt, de azt gondolta, én, aki meg szeretek írni, majd megértem, hogy az alkotás milyen fontos, és nem fogok "megmenni" amiatt, hogy kevesebbet beszélünk, meg neki már amúgy is fájt a feje a sok chateléstől, és szerinte embertelen ennyit beszélgetni, ő élőben akar engem látni, és nem a mobilját akarja bámulni. Én meg írtam erre, hogy ez oké, de ha napi fél órákat beszélünk, meg máris háttérbe szorultam, miért akarnék találkozni, meg megjegyeztem, hogy amúgy egyáltalán nem töri magát, és ez se tetszett neki.

De tényleg, mivel töri magát? A randijaink annyiból állnak, hogy én átmegyek, és viszek neki kedvességből nasit, és türelmesen várok negyed órát, amíg el tud szakadni a hobbijától, és végre hajlandó rám nézni, de már annyira se volt képes az utóbbi két talink alkalmával, hogy lejöjjön elém, és együtt tegyük meg a metró és az albija közötti negyedórás sétát.

Végül oda lyukadtunk ki, hogy az arcomba vágta, hogy kezdi fojtogatónak érezni azt az elvárást, hogy többet beszéljünk; úgy érzi, nem tud nekem megfelelni, és nem is érti, miért mondtam én az ismerkedésünk elején, hogy szeretném megőrizni a szabadságérzetem, miközben nem hagyom őt békén, szóval ahelyett, hogy bepörgök azon, hogy kimarad pár nap, inkább támogatnom kellene oly módon, hogy megértem, hogy ő most flow-ban van. Azt mondta, régen ő is azt csinálta, hogy amikor unatkozott, belekötött a másikba mondvacsinált faszságokkal, és vitát generált.

Paff.

Ezeken azért dobbant egy nagyot a szívem.

Unatkozom, miközben hajnalban kelek és este érek haza, ezért nekiállok vitatkozni, nem?

Persze írt kedveseket is, de azokat valahogy ütötték ezek a mondatok, ezért nem érzem úgy, hogy van értelme most felemlegetni őket. Üres szónak tűnt minden szép vallomás, mert minden más ismerősömmel sokkal többet beszéltem egy nap, mint vele, akivel hirtelen nem volt már mélység a beszélgetéseinkben. Nem szeretem az ilyet, pláne, hogy már szóvá tette a szexet is. Mire fel szeretne ő ilyesmit, ha semmit nem tesz érte? Tudom, elég átlagos ember vagyok, úgyhogy nem várhatom el senkitől, hogy lehozza nekem a csillagokat - de ha feladom a szabadságomat, akkor csakis olyan férfiért, aki a holdat is lekapja nekem.

Viszont bennem alakultak hétről hétre a dolgok. Nem lettem szerelmes, mert túl sok nála az intő jel, hiába tartja magát jófiúnak, ő is egy újabb borzalom lenne a Pasijaim című listán. Továbbra is tartom, hogy különleges lelke van, nagyon megkedveltem őt, de egyszerűen nem veszi be a gyomrom azt, ahogyan él, meg már nem is dolgozik, szóval ez a kombó így elég nagy redflag.

Valamelyik vitánk alatt írtam neki, hogy nem szeretnék félgőzös érzelmeket, és nem szeretném, ha valami középszerűbe húzna bele. Nem mertem úgy írni, hogy én ennél többet érdemlek, mert abban nem vagyok biztos, de folyamatosan ez volt a nyelvem hegyén, épp csak nem akartam így fogalmazni, mert az olyan lett volna, mintha azt mondanám neki, hogy ő kevés hozzám. Szóval vitatkoztunk, kinyögtem neki újra, hogy nagyon fontos lett nekem, és hogy nagyon megszerettem a lelkét, ő ebbe belenyugodott, majd másnap megint kuss volt, és ráírtam DÉLUTÁN, hogy most ki ír rá előbb a másikrát játszunk-e. Erre kaptam egy fáradt kis monológot, hogy ő most csendesnek érzi magát, úgy érzi, ha már most az elején ilyeneket várok el tőle, később miket várnék, és úgyse tudna megfelelni, és legyünk inkább "barik", akkor egyikünknek se fog semmi se fájni.

Ettől kicsit elfutott a harag, pedig elég béketűrő természetem van, de inkább nem reagáltam le egyből, úgyhogy nem kapott olyan jellegű válaszüzenetet, mint például hogy akkor baszódj meg, nem dolgoznál meg értem, de azért mindent akarsz. Számomra ezzel dőlt el, hogy tényleg kamuzott, amikor azt írta, szerelmes, márpedig Rú is, Új Fiú is mindig bekamuzta ezt, úgyhogy kifejezetten résen vagyok, ha vallomásokról van szó. Addigra már azt éreztem, hogy ezen viták alatt annyi kulcsmondatot lőtt el, hogy ebből részemről semmiképp se lesz már semmi komoly, és hálásnak kell lennem neki, amiért megkímél magától, egy elbaszott jövőtől, de legalábbis sok-sok elbaszott időtől.

És most jön az a rész, amin valószínűleg minden olvasóm ki fogja tépni a haját, miközben kivájja lelki szemeit, hogy lenyomja a saját torkán, úgyhogy ha valaki ítélkezni szeretne felettem, az tegye inkább némán, mert úgy érzem, azt csinálok, amit akarok.

Szóval.

Mondta Normi, hogy menjek át, ha szeretném ezt megbeszélni, de ő már nem fog irkálni. Mondtam, hogy oké, ő meg örült, meg én is örültem, volt kedvem talizni.

Átmentem hát.

Szabadon, BARISAN, még a számat is kirúzsoztam, mert végre megtehettem, gondolván - félig -, hogy úgyse fogunk csókolózni, és nem kenődik majd szét az arcomon.

Ugyanakkor volt bennem egy elég stabil kíváncsiság is, meg akartam bizonyosodni arról, hogy ez az egész sehogy se lenne jó, és valamiért el akartam érni az ellenérvek csúcsát, ha minden eddigi ismeretem nem lett volna elég - na és mi Róka számára a végső pont, amin túl nem találhat már több ellenérvet egy férfivel szemben?

A szex.

Így hát hagytam magam.

Na ez egy olyan menet volt, amivel amúgy nem lett volna különösebb probléma, mert hisz már megszoktam, hogy férfiak szerencsétlenkednek fölöttem, és sokáig azt hittem, hogy ebből se lesz semmi, mint ahogyan már pár fiú bemutatta nekem, hogyan kell semmit alkotni az ágyban, de végül Norminak sikerült megtanulnia a kedvemért, hogyan kell használni a gumit, szóval tegnap óta elmondható, hogy már két férfi járt bennem harminckét évem alatt.

Persze nem volt jó, mert eléggé megszenvedte a gumit, inkább olyan volt, mintha kívülről nézném az egészet, és mintha csak segítenék neki a tanulásban. Közben elmosolyodtam a gondolaton, hogy már megint mekkora baromságot csinálok - hagyom egy kupidomb tetején megtöcskölni magam... egy olyan férfi által, aki úgy kb. egy órája jegyezte meg tök lazán... hogy egyszer részegen... smárolt egy haverjával. Olyan lazán mondta és ugrotta át a témát, hogy pár másodpercig csak néztem rá, és azon gondolkodtam, jól hallottam-e, amit mondott. Rákérdeztem aztán, hogy most ez mi, meg hogy nem lehetséges-e, hogy meleg, mert amúgy elég feminin alkat, de azt mondta, nem hinné. NEM HINNÉ.

De hát ez vagyok én. Gondoltam, oké, ne címkézzük egymást, az olyan társadalmi faszság, mit számít, ki kivel smárolt, ha amúgy épp egymással smárolunk.

Azt hiszem, Rén annyira kiéheztetett, hogy szerettem volna mástól megkapni azt a szeretetet, amit tőle lett volna jó megkapni, és így Normi kicsit túl közel tudott hozzám férkőzni mindannak ellenére, hogy teljesen alkalmatlan arra, hogy normális barátnője legyen. Meg arra is, hogy nemnormális barátnője legyen, már ha csak így magamra gondolok.

Itthonról aztán megírtam neki, hogy rám nagyon ijesztőleg hatott ez a smárolós sztorika, mert hát tudja, hogy volt nekem egy hosszú kapcsim, amiben a fiúm nem nyúlt hozzám, szóval nem szeretnék megint egy meleg srác mellett kikötni. Nevetett, hogy ne szívassam már, tökre rám van indulva, ha ott lennék mellette, le se szállna rólam. Amúgy tényleg folyamatosan mondogatta, hogy mennyire szép és kívánatos mindenem, csak hát... Nem éreztem úgy, pedig amúgy tényleg tök jól néztem ki, a hajam is tök jól állt épp. Rén és a punk óta tudom, milyen az, ha egy férfi tényleg rám van izgulva, és Normi nem úgy nézett ki, mint aki be van indulva.

Aztán még azt is megkérdeztem, hányszor történt meg ez a dolog, és azt írta rá, kétszer-háromszor.

Meh.

Ez nem fogható a részegségre.

Szóval.

Az már nem is lényeges, hogy amikor elmentem nála pisilni, most először, hogy nézett ki a fürdőszoba. Mert a gondolat, hogy ő úgy él, hogy áltatja magát, és ezáltal képes lenne hazugságban tartani egy nőt is maga mellett, annyira borzasztó és tragikus számomra, hogy a mocsokban úszó fürdőszobája mit sem számít.

Mindannak ellenére, hogy vasárnap délután azt írta, maradjunk barátok, mert nem akar belehúzni egy olyan kapcsolatba, amilyenbe nem akarnék belekerülni (gondolt ez alatt a félgőzös érzelmekre), ma már a jövőnket tervezgeti.

Ha egyszer valaha is elmegyek pszichológushoz, az azért lesz, mert folyton attól félek, hogy megbántok másokat, holott valójában tudom, hogy engem sokkal jobban bánt a gondolat, hogy esetleg megbánthatok másokat.

De most legalább nem érzem magam traumatizálva.

Fontos, hogy az ember megőrizze a humorát.

Haha.

Hjaj istenem, közzé merjem ezt tenni?

Normi

Ez a hét kimarad, nem találkozunk.

Tegnap nem volt időm, mert pakolásztam, készültem erre a fantasztikus rókafalvi kiruccanásra. Úgy volt, ma átmegyek, de Normi bevállalt egy délutáni beugrós melót, én meg a macskával akartam foglalkozni, amíg süt a nap, kivi voltam, tetszik-e neki a kert úgy, hogy a kutya be van zárva.

No mindegy, szóval most két hétig nem találkozunk, ami egyrészt jó, mert ma végre pihenni is akarok, másrészt rossz, mert nehezen szokom őt, és ha kimarad ennyi idő, én simán el tudok távolodni.

Írtam amúgy neki tegnap, hogy amíg ott laktam Rókafalván, szégyelltem a házunkat a szagok miatt, meg amiatt, amilyen állapotban van a lakás (bár anya idén elkezdte pofozgatni), és akkor megjegyezte, hogy el tudja képzelni, mekkora off ő számomra azzal, hogy úgy él, ahogyan, és én biztosan nem veszem azt számításba, hogy ő amúgy milyen luxus helyeken szállt meg annak idején meg stb, de amúgy passzol a személyiségéhez ez a low budget életmód, meg végül is így is átmegyek hozzá legalább. Én meg írtam neki erre, hogy hát igen, a kecód nem igazán szól melletted. Megjegyezte, hogy én vagyok az első lány, akinek nem tetszik, pedig ő már három csajt vitt oda, én meg nevettem, hogy hát, érdekes, és bátornak tartom őt amiatt, hogy sose fél, hogy egy lány sarkon fordul a küszöbön.

Egyébként a külsőségek az egyetlen dolog, amin nagyon más véleményen vagyunk, és ez kb. hetente feljön témának. Én ugye szeretem nagyon a szép dolgokat, szeretem a szép ruhákat, azt, ha megnéznek, azt, ha jól néz ki a nappalim, ha tiszta minden, meg úgy is gondolom, hogy számít a megjelenés, mert az emberek igenis következtetnek belőle erre-arra, meg én eleve úgy érzem jól magam, ha van rajtam valami csini, például farmernadrágban uncsinak érzem magam és úgy érzem, nem vagyok önmagam, Normi meg ezek miatt kicsit felszínesnek tart engem, és úgy van vele, ez az egész, hogy ennyire adok a külsőségekre, egy "parafaktor" bennem. Ő meg az ellentétem kb., ő elvan egy kis lyukban is, és évente kétszer eszébe jut felporszívózni, és még kilépő sincs a fürdőszobájában, meg arra hivatkozik, hogy ez átmeneti, mert úgyis le akar majd lépni külföldre, és ő megszokta a kis férőhelyet még anno, amikor hajón dolgozott és egy kis kabinban aludt és töltötte a szabadidejét, meg ő inkább tanulásra meg hobbira költ, nem külsőségekre, de azért viccelődve hozzá szokta tenni, hogy majd ha kiköltözünk együtt külföldre, szép lakásban fogunk élni.

Ma el van tűnve, pedig négytől meg dolgozni fog, szóval ma kicsit le vagyok kakkantva; lehet, megint emészt valamit velem kapcsolatban, például azt a megjegyzésemet, hogy nem szól mellette az albérlete. De mégis milyen lányokat vitt eddig oda, hogy nekik meg tetszett? Nem mertem még pisilni se nála, de ha mondjuk ott akarnék aludni, a cuccaimat se tudnám hova tenni, és le merném fogadni, kuka sincs a budi mellett.

Viszont kicsit úgy érzem, ha nekem el kell viselnem azt a megjegyzést, hogy parafaktor bennem a külsőségekhez való viszonyulásom, akkor egy annyit én is megengedhetek magamnak, hogy ha nem is nyíltan, de legalább burkoltan rávezetem arra, hogy szerintem gáz, ahogyan korához és lehetőségeihez képest él. Azt tökre értem, hogy számára nem fontosak ezek a dolgok, de azt nem értem, miért csodálkozik azon, ha nekem mindez bántja a szememet, illetve mondhatnám neki én is, hogy ez elég parafaktor benne. Nem tartom magam felszínesnek, és nem ítélkezem külső alapján, hiszen ha így lenne, már rég nem beszélnék vele az igénytelen albérlete miatt, mindenesetre valami vicces kis fintort érzek abban, hogy minket összesodort a szél, mintha legalábbis valamit tanulnunk kellene egymástól. Azon mondjuk néha elgondolkodom, hogy ugyan értem, hogy nem akarja megjátszani magát egy kapcsolat kedvéért, de hogy minimális törekvés sincs benne arra, hogy elnyerje a tetszésemet, az picit fura. Mármint ja, tök jó, ha elégedett vagy magaddal és elfogadod magad úgy, ahogy vagy, és be lehet inteni mindenkinek, hogy ha nem tetszik a kecóm, mehetsz anyádba, de azért ha elvileg szerelmes vagy és pont egy olyan lányba, aki ad ezekre a dolgokra, akkor egy kicsit azért teszel valamit azért, hogy a másik azt érezze, hajlandó érted erre meg arra, nem? Persze tudom, már az is nagy dolog, hogy még nem hisztizik a szexért, szóval ez is értékelendő, de végül is... hát jó, végül is ez van, kész, és vagy tetszik vagy nem, én se akarom magam megerőszakolni, szóval tőle se várhatom el, hogy a környezetére is helyezzen egy kis fókuszt, miközben feleslegesnek tartja az egészet, és valószínűleg szűrőként is működik nála az a kis pincelak.

Gyermekem

Tegnap este mentem, ma dél körül pedig már itthon voltam, pennystül-mindenestül.

Különösebben nem hittem abban, hogy ebből a nekifutásból lesz valami, mert elejtett mondatokból sejtettem, hogy nem lesz segítségem a szoktatással, és elég hamar kiderült, hogy Penny nem lenne beengedve télen, csak "nagyon hidegben", szóval arra jutottam, nem kínzom a macskát már ebben a hűvösben, ennyi erővel kivihetném itt a kis erdőbe is.

Mindenesetre egy éjszakát letoltunk Rókafalván. Penny és a lakásban élő két macska közül az egyik összenézett a nappali üvegablakos ajtaján keresztül, onnantól meg Penny még idegesebb volt, mint amúgy a sok idegen szagtól. Éjfélkor mind lefeküdtünk, úgyhogy kizártam Penny-t az előszobába - ami magába foglalja a lépcsőt is, meg a szobánk előtti közlekedőt -, de kettőkor már kezdte a kilincspüfölést. Akkor még el tudtam hallgattatni, de négykor már nem, úgyhogy végül beengedtem magamhoz a szobába. Ugye már jó ideje nem alszom vele, mert párszor nekem jött, meg Pukkancsnak is, és most is féltem becsukni a szobám ajtaját úgy, hogy velem van, de nem akartam, hogy az egész ház Penny-t hallgassa.

Jött-ment egy órán keresztül, de legalább sikerült megpisiltetnem (kint nem merte használni az alomtálcáját, de bent a szobámban már igen), teljesen be volt stresszelve, és mindig rossz érzés töltött el, amikor bemászott az ágy alá, mert nem szeretem, ha nem látom, és féltem, hogy meg fog lepni, még ha tudtam is, hogy túlságosan be van foscsizva ahhoz, hogy velem fickóskodjon. Végül aztán lementem pisilni, és mire visszaértem, eltűnt, úgyhogy bebújtam az ágyba, és nézelődtem jobbra-balra, mintha legalábbis egy fehércápákkal teli tengeren hánykolódó csónakban ücsörögnék. Eltelt így néhány perc, amikor egyszer csak megmozdult mellettem a nagypárna, és akkor feltűnt, hogy egy fél fenék meg egy hosszú farkinca kilóg alóla. Benéztem a párna alá, és Penny ott feküdt kilapulva, úgyhogy végül lekapcsoltam a lámpát, és így aludtunk együtt romantikusan. Nyolc körül arra ébredtem, hogy mászkál, de amikor kintről zajok kezdtek beszűrődni, betúrta magát az én párnám alá is, én meg túl kómás voltam ahhoz, hogy féljek tőle. Mindenesetre azért átfutott az agyamon, hogy én vagyok az OCD-sek sikersztorija azzal, hogy ezt már elviselem, és bár átfut az agyamon, hogy remélem, nem tüdőzöm le a szőrét, arra is gondolok, hogy mások is túlélik a saját macskáikat.

Ma sétáltam vele egyet a kertben, sütött a nap, de fújt a szél. Remegett, de úgy láttam rajta, hogy tetszene neki a dolog, csak nem annyira ebben a hidegben. Lelkesen jött utánam, néha a lábamhoz dörgölőzött. Emiatt most úgy érzem, ki kell bírnom még áprilisig anélkül, hogy leadnám egy menhelyre, és akkor újra nekifutok vele ennek az egésznek. Sajna így, hogy otthon most senki nem segítene a kiszoktatásban (ergo én a munka miatt csak sötétben tudnám kivinni Penny-t), meg amúgy is keci hideg van, ezt az egészet muszáj elhalasztani. Valahogy sejtettem ezt előre, csak nagyon szerettem volna, ha történik valami csoda ezekben a napokban. Perdita ígérte, hogy tavasszal majd segít, de egyelőre ő is fél Penny-től, pedig nagyon tetszik neki.

Mindenesetre én szeretnék végre karácsonyi hangulatot idén, szeretnék egy kis karifát, ha már két éve bevásároltam díszekből (tavaly nem karácsonyoztunk, mert Penny még rombológép volt), meg szeretném Ikét is áthívni végre valahára úgy, hogy közben nem a macskát lesem, úgyhogy az előbb kerestem egy cicapanziót, ahova néha le fogom adni Penkovicsot, mondjuk havi egy hétvégére, meg a karácsonyi időszakban öt-hat napra. Itt van a kerületben, meg szerintem elfogadható áron, szóval akár még meg is látogathatnám őt, hogy lecsekkoljam, tényleg jól bánnak-e vele. Ez a lehetőség kicsit enyhít ezen az újabb kudarcélményen.

Mindenféle

Furcsa, de mostanában egyáltalán nincs ingerem írni, és nem azért, mert fáradtan érek haza. Egyszerűen csak olyan nyugis a lelkem, nem zargatja fel semmi és senki, hogy nincs mit kiírnom magamból, meg azok a dolgok, amik történnek, már úgyis megtörténtek százszor.

A munka jó, hamar eltelik vele az idő; nem olyan pepecselős, pöcsölős munka, és hagynak önállóan létezni. Tegnap szabin volt az egyik csaj, akinek az asszisztense vagyok, csomó mindent rám bízott, és egyedül vittem végig a napot, és aztán olyan elégedett voltam magammal, hogy azt álmodtam, eltörlik a próbaidős fizumat. Persze senki nem tudja, hogy ügyes voltam, de nem is baj, meg emiatt is szeretem a céget, hogy itt már az elejétől kezdve hagyják, hogy tegyem a dolgom, nem akarják felügyelni minden e-mailemet, és nem kérdezgetik, mit csinálok épp. A csapatommal jó a kapcsim, a csaj mondta is, hogy olyan jó, hogy vagyok nekik.

Parafaktor viszont, hogy lesz majd egy online vizsgám a cég történetéről és működéséről, mármint hogy angolul, és emiatt a héten kétszer kellett félrevonulnom a laptoppal, hogy részt vegyek az online előadáson, és uncsi is volt, meg csomó szót nem is értettem, szóval nem tudom, hogy fogok én erről beszélgetni majd a "vizsgáztatóval", aki természetesen nem tud majd magyarul. November végén még a vezetőség is meg fog minket látogatni, hoznak auditort is, és persze mind külföldiek lesznek, szóval azokban a napokban bőven lesz mitől fosnom, de nincs kedvem előre aggódni. Fejlődés, hogy nem pánikolok, és nem gondolkodom azon, hogy felmondok a fakkba. Talán azért, mert a legrosszabb, ami történhet is sokkal jobb, mint az igazi rossz dolgok.

   Normival még mindig tart a dolog. Vasárnap Ikével lógtam, és Normi írt, hogy utána átmegyek-e, és írta, hogy majd nem fog rám mászni. Én meg örültem, hogy barik leszünk, de aztán átmentem, és egyből nagyon közel ült hozzám, és kb. néhány perc elteltével már kifliben néztük a Karácsonyi éneket, és a vége felé a cicimet is meggyúrta, meg nyúlkált is volna, de nem hagytam, mert egyrészt tisztasági volt a bugyimban, másrészt mindig félek, hogy ha hagyom egy komolyban gondolkodó fiúnak, hogy hozzám nyúljon, az számára majd felér egy élethosszig tartó elköteleződéssel, legalábbis Új Fiú elég szar tapasztalat volt ilyen téren, és szerintem csomó ember amúgy is így gondolkodik, és félek Normival belekezdeni ezekbe a dolgokba, vagy úgy alapjáraton félek attól, hogy megváltozna az életem egy fiútól. Szeretem, ha hozzám bújik, de bennem még nincs inger, hogy hozzábújjak, és így szerintem szexelni se kéne annyira, se olyat mondani, hogy mi együtt vagyunk vagy ilyesmi.

   Az mondjuk mókás, hogy már vagy kilencszer taliztunk, és még mindig nem mutatja annak jelét, hogy ki lenne akadva azon, hogy nem megyek bele a szexbe. Mondjuk tudja a múltamat és a szexszel való viszonyomat, és szerintem nem csodálkozik, hanem inkább csak örül, hogy egyáltalán alakul valami. Én már nem akarok úgy szexelni, hogy nem akarom teljesen, egóból meg nem érné meg.

   Hülyéskedtünk amúgy, hogy rám megnyugtatólag hat, amikor "kidobom" őt, de aztán ugyanúgy találkozom vele, és akkor beszéljük meg, hogy én ilyen vagyok, és akkor ő se fog ilyenkor aggódni. Meg beszéltünk arról is, hogy én hajlamos vagyok arra, hogy hagyom magam bedarálni egy férfi által, és simán mosolygok az adott fiúmra, miközben belül szenvedek, és erre azt mondta, hogy ő is úgy gondolja, hogy van erre hajlamom, és kicsit szarnak is érzi magát olyankor, amikor visszahúz, és nem hagyja, hogy kilépjek ebből az egészből, de mégse nagyon akaródzik elengedni, hanem még próbálkozna velem kicsit, de közben fél, hogy csak kedvességből hagyom magam mindig, holott közben nem is akarom az egészet. Aztán ez a téma is átment hülyéskedésbe, hogy akkor én most rajta kísérletezek, és majd magára vessen, ha összetöröm, hisz ő lesz az, aki nem hagyta, hogy időben továbbálljak.

    Hjaj. Nem tudom. Lehet, már kicsit vágyom én is szeretetre, és Normitól tök jól esik, meg az is, hogy különlegesnek tart, és nem is ülteti belém a megfojtottságérzetet, de közben meg viaskodom magammal egy-két felületes dolog miatt.

Ma hazamegyek Rókafalvára, viszem Penny-t is. Kb. egy hétig onnan fogok bejárni dolgozni, és reggel-este kiviszem Penny-t a kertbe. Éjszaka az előszobában fog aludni - viszem a macskapalotát is -, napközben pedig az én szobámban. Persze kiszoktatásra nem a legideálisabb a november, de sajnos már félek Penny-től, és nem akarom folytatni azt, ami itthon megy vele. Azt nem nagyon tudom, hogy ha sikerül is kiszoktatni, és én eljövök, akkor ő hol fog aludni, be lesz-e vajon engedve éjszakára, vagy mindenki félni fog tőle, kijárós cicaként is fog-e vadulni az emberekkel, de majd csak kialakul, legalábbis nagyon remélem; olyan jó lenne már lezárni ezt az egészet, és belenyugodni, hogy jó helyre sikerült vinni. Kicsit aggódom azért, hogy mennyire fogom otthon kibírni egy vagy két hétig, de na, meg kell próbálni.

Amúgy úgy tűnik, ez a barátcserje tea tényleg egy csodaszer, két és fél hete mensiztem utoljára, szóval nagyon szépen köszönöm a tippet! ♥

Melóka

A munkával nincs semmi különös, nagyrészt már önálló vagyok, persze még szoknom kell a tripla adatfeltöltést, mert néha elfelejtem, hogy még csak két helyre rögzítettem ugyanazt.....

Kaptam névjegykártyát, és a pozim nevében benne van, hogy manager, mintha valami fontos ember lennék, de itt valójában szinte mindenki valamilyen manager, és a névjegykártyám is csak arra jó, hogy egy jót nevessünk rajta a barátaimmal.

Amúgy a munkám fele annyira se komoly, mint azon a helyen, ahol megtanultam ezt az egészet, lényegében úgy érzem, az érdemleges munka jóval kevesebb, mint amennyit kattintgatok. Néha nem is értem, mi értelme így a pozimnak, csomó mindent, amit azon a másik helyen csináltam, itt nem kell, mert mások megcsinálják, olyan emberek, akik egy másik országban ülnek. Van olyan feladatom, amit ha nem csinálnék, lehet, fel se tűnne senkinek. Még a megbízókkal se kommunikálhatunk, mert azt megint mások csinálják külföldről. Szóval így nagyon le vannak bontva a dolgok, mint amikor az Interfoodnál dolgoztam egy szem éjszakát, és a fasírtkészítés úgy nézett ki, hogy valaki gyúrt, én meg paníroztam, más meg elvitte a panírozott gombócokat.

A bónuszomat aszerint fogom kapni, hogy milyen gyorsan viszek be infókat a rendszerbe, két órám van lejelenteni bizonyos történéseket, ami szerintem tök faszság, mert van, hogy én se tudom időben megszerezni a szükséges infót, ergo nem csak rajtam múlik ez, de mindegy, ezzel a bónusz dologgal inkább nem is akarok számolni.

Kivi vagyok, mikor sül majd ki, hogy nem tudok jól angolul; volt a héten egy online oktatás, és nem sokat értettem volna belőle, ha már nem tanították volna meg a kollégáim a program használatát. Brr. Magához a munkához elég lenne az angolom, de ezek az oktatások meg a külföldön tartott össznépi csapatépítők gondolata nem a kedvenceim.

Amit még leszűrtem a héten, hogy az ügyvezetőnek nincs tekintélye, az egyik kollégám úgy beszél vele mindenki előtt, mint egy szardarabbal. És még laptopot se rendeltek nekem, ami meg kicsit nem túl bizalomgerjesztő, mert úgy sejtem, ez garasoskodás, és ha nem lesz időben laptopom, nem kezdhetek el három hét múlva home office-ozni, és akkor neheztelni fogok, mert napi három órákat utazom, bár az őszi szünetes járatmódosítások miatt a héten volt az több is.

Rén a péntek kivételével minden nap írt, de csütörtökre elfelejtette, hogy találkozni akart. Nem emlegette fel, meg én se, ami jobb is, mert kettős érzéseim voltak az egésszel kapcsolatban. Nem hiányzik már, nem nagyon gondolok rá, csak még valamennyi van belőle a véremben, ami elhajtaná a lábaimat a találkapontra. Tudom pedig, hogy nem származik belőle semmi jó, ő viszont sokat kapna tőlem-belőlem-általam, amit amúgy meg nem is értékelne. Szóval semmi értelme nem lenne ezt folytatni. Szívesen lennék a barátja, mert bírom őt, de így, hogy ő inkább csak titkolózva megdugna, sose érezhetném magam teljes értékű valakinek.

Szabaccság

Ma is "szakítottam" Normival, ezúttal azt hiszem, sikeresen, már ha sikeresnek lehet nevezni azt, hogy az utolsó mondata az volt, hogy: „Ma is tanultam valamit”, nekem meg erre az, hogy: „Na mit? Jöhet a szemrehányás”, de erre már nem reagált, csak eltűnt. Kicsit bánom az utsómat, meg leírnám neki pár szeretetteljesebb gondolatomat is, de tudom, hogy tegnap előszedte rég nem látott barátait, és ma is velük lóg vagy fog lógni, úgyhogy nem akarok neki kellemetlenkedni azzal, hogy ő épp töltődik a barátai energiáiból, én meg irkálok neki, mint aki nem tud továbblépni.

Egész héten keveset beszéltünk amúgy, ő kicsit ráfüggött a PlayStationre, én meg fáradt voltam, és tudtam, hogy úgyis megint szakításra készülök, szóval nem is nagyon kezdeményeztem dumapartit. Ma bevitt volna egy haverja által egy Johnny Depp-film forgatására, és amúgy a lerázós dumám után is írta még, hogy menjek velük, mert akarna mégis barátkozni, de valahogy nem éreztem azt, hogy mennem kellene. Két órát vártam arra, hogy egyáltalán megnyissa az üzimet, aztán öt mondatban és néhány nevetős smiley-val lerendezett, ami egy teljesen másfajta reakció, mint amit múltkor lenyomott, és nem igazán tudom, melyik volt az igazi vagy legalábbis hogy melyik állt közelebb a valósághoz, melyik szólt a tényleges érzelmekről és melyik az egóról.

Szóval kicsit azt érzem, hogy jól gondoltam én, hogy nem vonzódik hozzám, mint férfi a nőhöz, hanem csak szeretett volna velem kapcsolatot, és emiatt van bennem irányába egy kis bizalmatlanság, mert simán belevitt volna egy szerelem nélküli valamibe, és az ilyesmin mindig fennakadok kicsit, mert itt azért az életemről van szó, mármint a jövőmről, arról, hogy mennyi és milyen minőségű szeretetben részesülnék éveken-évtizedeken át, és szemétségnek meg önzőségnek tartom azt, amikor valaki meg akar fosztani egy sokkal igazabb valaminek a lehetőségétől csak azért, hogy ő ne legyen egyedül, én meg ne lehessek mással. Kezdem azt észrevenni, hogy a férfiaknak - mármint most csúnyán általánosítok - nem annyira fontos a szeretet szintje, csak valaki legyen mellettük. Vagy nem tudom, lehet, most csak nyugtalan vagyok, amiért így faképnél lettem hagyva a beszélgetésben, meg talán nem is csak a férfiakra igaz ez, hanem sok a kétségbeesett nő is.

Amikor azt mondom, nem értek a kapcsolatokhoz, valójában csak szapulom magam, és hárítani akarok és enyhíteni a levegőben vibráló feszkót, de valójában semmi ördöngösség nincs a dologban: ha szerelmes vagy, próbálkozz, ha nem vagy szerelmes, hagyd a másikat - és most nem olyan párokra gondolok, akik már túl vannak a szerelmen, és egy magasabb szintű szeretetben élnek. Normi az első vagy a második "szakítási" kísérletem során írta, hogy szerinte a szerelem nem olyan fontos, és hogy ha választhatna, akkor inkább azt választaná, ami köztünk van, merthogy még soha nem találkozott olyan emberrel, mint amilyen én vagyok; meg egy-két hete olyat is írt, hogy az ő lelke már annyira ki lett facsarva a múltban, hogy neki lángszóró kellene ahhoz, hogy egy szikra kipattanhasson belőle.

És értem én, hogy a szerelem drog és csak nyomorba dönt, meg ilyenek, de akkor már ne is akarjak szerelmet egy kapcsolatba, mert az butaság, és érjem be valami barátibbal? Hát ha ez így ennyi, akkor inkább maradok egyedül, és inkább lógok a már meglévő barátaimmal, akik legalább megértik, ha nem akarok dugni velük. Aztán majd ha eljön a kapuzárási pánik, átértékelem a dolgokat, de addig igenis szeretnék még intenzívebb érzelmeket egy kapcsolatban, ha már időt áldozok rá.

Mindegy, örülnék, ha barátok lehetnénk. Neki is jöhet még olyan ember, akihez nem kellene lángszóró. Én is azt hittem, hogy rám már soha nem fog hatni senki, aztán a legváratlanabb helyzetben lángolt fel a szívecském. Persze ha ezt nézzük, lehet, igaza van Norminak, és nem fontos a szerelem, mert sokszor érdemtelenekbe zúgunk bele, de akkor ne is akarjunk kapcsolatban lenni olyanokkal, akikre nem izgulunk, hanem egyszerűen csak legyünk jóban-rosszban barátok.

Bár még talán korai levonnom a következtetéseket.

Mindenesetre kíváncsi lennék, miért tart nekem mindig ilyen sokáig kilépni valamiből, és miért érdekel jobban, hogy a másik megbántódik, mint az, hogy nekem jó legyen. Aztán mindig kiderül, hogy én bárkinél szomorúbb tudok lenni még ilyenkor is, haha.