Második felvonás

Na, vége a nyárnak, mindenki vegye elő a forgatókönyvet, és folytassuk ott, ahol abbahagytuk, úgy, ahogy megbeszéltük.

Szerelem

Víztükör

Azt álmodtam, hogy egy kb. harminc méter magas sziklaszirten álltam, mellettem egy frissen esküdött, vidám párocska épp leugrani készült az alattunk lévő tóba, sőt, hamar le is ugrottak. Én is elhatároztam, hogy le kell vetnem magam, mert erre van szükségem, de féltem, hogy majd szétcsap az érkezés. Aztán megjelent Új Fiú, és mondta, hogy ugrik utánam, én meg arra gondoltam, hogy elveszi tőlem az élményt, pedig ezt nem akarom senkivel megosztani, ennek rólam kell szólnia, meg a bátorságról, de hangosan csak annyit mondtam, majd ne ugorj rám. Aztán még beszélt valamit, de nem figyeltem, hanem arra gondoltam, hogy sose fogok nem félni attól, hogy szétkenődöm a víztükrön, ezért amíg Új Fiú rám se nézve beszélt, némán lefordultam a szikláról.

Mondtam már, hogy nem tudok jól úszni?

Mindenesetre érkezés után sikerült még felúsznom egy levegővételért.

Áh, felesleges.

Kisház

Újra és újra elolvastam az új bejegyzésemet, és teljesen bizarrnak érzem, hogy a kis ábránd miatt azt hitte, szakítottam vele. Mondjuk lehet, nem azt kellett volna mondanom, hogy igen, akadályoznál ebben, hanem azt, hogy hát, ha addigra nem lesz olyan szinten a kapcsink, hogy képes legyél várni rám pár hónapot, se így, se úgy nem lehetnél akadály. Nem baj, ez kellett ahhoz, hogy eljussunk egy nagy beszélgetésig, szóval végül is rendben volt ez így, végül is csak eszköz volt a téma, próbáltam kilyukadni.

Egy hét múlva szabin leszek egy hétig. Pukkanccsal kivettünk három éjszakára egy klassz lakást, kinéztünk egy 50-es évekes amcsi bárt, megyünk majd fürdőbe, áthívjuk majd egyszer Laut is, lógatjuk az erkélyen a lábunkat, főzicskézünk, társasozunk, és azt játsszuk, hogy csak ketten lakunk, haha. Elvileg szar lesz az idő, úgyhogy lemondtuk Gárdonyt, és ezt találtuk ki. Ha meg jó idő lesz, még mindig le tudunk menni a strandra egy napra.

A hét második felében pedig Új Fiúval leszek, és lehet, hogy felújítjuk kicsit a hálószobáját. Egyik szívfájdalma, hogy az előző kapcsolatában a lány semmit nem szólt bele a lakberendezésbe, és ahogy elnézem, számára fontos, hogy a lakásban érzékelhető legyen, hogy ott két ember mozgolódik. Elég fiús a lakás, fekete, szögletes bútorokkal van tele, és nincsenek növények. Mondogatta már az elejétől kezdve, hogy utálja a hálószobát, és ha támad valami ötletem, szívesen veszi. Nem igazán érdekelt a dolog, mert hülye lennék lakberendezős tippeket adni, miközben azon gondolkodom, hogyan szívódjak fel, de mivel ez a kérdés már nem áll fenn, ma reggel megírtam neki, szerintem mivel lehetne feldobni a szobát.

Anya meg ma előadta, mit építtetne a kertben álló kisház helyére, amire teljesen beizgultam, már csak azért is, mert hetek óta arról ábrándozom, hogy a kisház helyére építtetek magamnak egy modern kéglit. Ha Új Fiú eléri, hogy hozzáköltözzek, akkor is lenne hova hazajönnöm néha, és oda akár még ő is jöhetne velem - az én terepemen is lenni kicsit és ülni a kertben.

Újabb beszélgetés

Olvasgattam a hét folyamán a kommenteket az előző bejegyzésem alatt, és hát ja, nem csodálkoztam, hogy picit "oltva" lettem, hisz vinnyogok itt, de nem lépek. Tudom, nem rossz szándékkal írjátok ezeket, meg hát nyilván azért is írok le kb. mindent, mert szívesen veszem a kommenteket akkor is, ha valaki más véleményen van, bár most nem is az van, hogy más véleményen vagytok, csak nem értitek, miért tökölök. Majdnem mindennel egyetértek, amiket írtatok, viszont az egy dolog, hogy az emberben megfogalmazódnak a negatív gondolatok, de az, hogy lépni is tudjon, egy külön folyamat - meghozni a végső döntést, eltalálni a megfelelő pillanatot, megtalálni a kellő bátorságot. Ugye írtam korábban, hogy nagyon nem szeretek másokat megbántani, és emiatt képes vagyok titokban szenvedni, csak ne lássam a másik fájdalmát - nekem emiatt még hosszasabb folyamat is lenne szakítani. Azt viszont sose akartam átadni nektek, hogy Új Fiú rossz lenne, sőt, sokat írtam arról, hogy mennyire jó ember, és hogy rengeteg nő összetenné érte a két kezét. Áldozat se akarok lenni, emiatt is írom sok bejegyzésem végére, hogy most gecinek érzem magam vagy ilyesmi, mert hát tudom, hogy nem jó az, amikor az ember magában fortyog, miközben a másik próbálkozik a maga módján, és szegény nem is sejti, hogy a másik dúl-fúl haragjában. Új Fiút előbb érezném áldozatnak, mint magamat.

Volt ugye az a nap, amikor Pukkanccsal bementem Lauhoz a kórházba, és aznap azt éreztem, hogy egyszer majd nagyon fogom tudni szeretni Új Fiút, de alig hogy ez megfogalmazódott bennem, "el is rontotta" azzal, hogy megkérdezte, van-e kedvem a barátaival hosszúhétvégézni. Alapesetben ez egy tök ártatlan kérdés, de nem két-három hét járás és egy hosszú beszélgetés után, ami arról szólt, hogy én gyorsnak érzem a tempót, és hogy egyelőre őt akarom megismerni, nem a barátait. Szóval ezen a napon bennem újraindult az elhatározás, hogy nem kell nekem kapcsolat, mert nincs hozzá energiám, és egészen most csütörtökig nem akart ez csillapodni. És amikor azt írom, Új Fiú nem akar látni engem, nem úgy értem, hogy nem próbál megismerni, hanem úgy, hogy vannak olyan dolgaim, amikkel mintha nem akarna szembenézni, mert ütik az ő elképzeléseit, ilyen például a szabadságvágyam, az álmodozásom egy életre szóló utazásról, meg például az, hogy én úgy tudok feltöltődni, ha egész napokat tölthetek csak magammal, és nem vágyom ilyen-olyan társasági programokra.

Szerdán mentem hozzá. Aznap feltűnt neki, hogy megfáztam, így felvásárolta a fél gyógyszertárat, majd kissé terrorista módon rám szállt a gyógyszerekkel. Ez akár édes is lehetett volna, de a bennem kavargó rossz érzések miatt, és mert iszonyat csúnyán nézett rám, amikor meglátta, hogy kilóg a lábam a takaró alól nem éltem meg azt az estét úgy, mint akit gondoskodón ápolgat a fiúja, inkább csak - kissé túlzón - azt láttam benne, hogy nem lehet neki ellent mondani, mert akkor egyből haragszik. Itt még azért rengeteg ellenérzés volt bennem, és már szinte idegennek éreztem magam mellette, így ezeket a rossz érzéseket nem rá fogom, hanem inkább a kommunikációs gátak szülték.

Másnap mentünk vidékre. Ott aztán egy séta után feküdtünk az ágyon összebújva, és valahogy szóba jött, hogy nekem van egy olyan kis ábrándom, hogy egyszer nekivágok a világnak low budget-mód, mert úgy érzem, ha ez kimarad az életemből, lelkileg szegényebb leszek, és nem a látnivalók érdekelnek, hanem az, hogyan élném meg, és mennyit fejlődne útközben a jellemem. Hozzátettem, hogy ez olyasmi, amit egyszer vagy megteszek vagy nem, tehát egy olyan álmodozás, amiből vagy lesz valami vagy nem... Mondta, ha ebben őt akadálynak érzem, most beszéljük meg, mire tényszerűen, bár kicsit nehézkesen kimondtam, hogy hát nyilván akadály, hiszen ő úgyse akarna jönni - mert tényleg nem akarna, neki ez nem kaland lenne, hanem kínlódás a kiszámíthatatlanság miatt -, és hogyan hagyhatnék itt hónapokra egy kapcsolatot. Valójában érdekelt a reakciója, az, hogy ő egy ilyen kis álmot milyen szemmel néz, mennyire lát benne gáncsot a kapcsolatunkra nézve. Talán jó lett volna azt hallani, hogy ne hülyéskedj már, ez tényleg durva kaland lenne, veled akarnám csinálni vagy olyasmit is mondhatott volna, hogy hát elég fos lenne, ha itt hagynál pár hónapra, de ha úgy éreznéd, erre szükséged van, megvárnálak, esetleg oké, nem tudom, mikor akarsz menni, de hagyjuk ezt, ha úgyse aktuális. De csak azt mondta, hogy jó, hát akkor öhm, majd kipattant mellőlem az ágyból, eltűnt a fürdőszobában fél percre, és vörös szemekkel tért vissza. Kérdeztem, hogy most mi van, mire könnyes szemekkel visszakérdezett, hogy: „Hogyhogy mi van, most szakítottál velem, nem?” Itt még átsuhant az agyamon, hogy na, Róka, mondd, hogy igen, jaaa, naná, most szakítottunk - de hát a faszom se akart szakítani éppen ott, én tényleg csak a határait próbáltam kipuhatolni, szóval mondtam neki, hogy most csak beszélgetünk.

Ezen a ponton legalább megrepedt a gát, és felbátorodtam, így végül is kibeszéltem magamból mindent, ami zavar. Hogy már semmit nem csinálok, amit szeretek csinálni, mert nincs szabadidőm; hogy ne állítsa meg a szexet azzal, hogy válasszak egy pózt; hogy én sokkal lassabban szeretnék haladni; hogy nem biztos, hogy az ő társaságával akarok lenni szilveszterkor, mert én kinéztem magamnak egy korban inkább passzosabb társaságot, és remélem, addigra kiépítek velük valami kapcsit, és majd velük bulizhatok.

Valahogy Rú is szóba jött, meg Csé is, és akkor Csével való próbálkozásom kapcsán megjegyezte, hogy: „Onnan tudom, hogy kezdek érezni valamit, hogy nagyon zavar, amikor ezeket meséled.” Ezen a mondaton kapva kaptam, meg is jegyeztem, hogy ezt most nem értem, de amúgy iszonyatosan zavar, hogy már a második találkánkon szerelmet vallott, mert szerintem az egy oltári nagy kamu volt, és ezt a kamut nem tudom összeegyeztetni a személyiségével, és nem akarom, hogy hülyének nézzen, nem akarom, hogy hazudjon nekem. Akkor aztán volt egy kisebb "vitánk" arról, hogy ki mit ért szerelem alatt, még a neten is rákerestünk - hát, szerintem ő erős fogalomzavarban szenved, de a lényeg, hogy nála a szerelem nem egyenlő a szeretettel, hanem az egy felszínesebb, rajongásszerű valami, ami megelőzi a szeretetet (nálam a szerelem nem zárja ki a szeretetet, és a szerelemnek látható jelei vannak, nem pedig tudatos gesztusokat szül). Mondjuk kicsit vicci úgy együtt lenni valakivel, hogy nem is szeretjük még egymást igazán, de legalább kimondtuk, hogy mi épp elmélyülőben vagyunk, nem pedig benne a mélységben. Ezt így már teljesen tisztának éreztem, és megkönnyebbültem attól, hogy nem elmebeteg, aki két nap alatt képes szerelembe esni, se nem kamus segg, aki naiv kislánynak néz.

Szóval sikerült ezekről mind beszélni, bár kiderült, hogy szerinte év végére már illene összeköltöznünk, amire én kimeresztett szemmel nevettem egyet, úgyhogy még mindig nem értünk egyet mindenben, de legalább most kibeszéltem magamból a felgyülemlett mérget.

Azt mondjuk nem beszéltük meg, mi történne, ha kitalálnám, hogy én akkor most elutazom pár hónapra (ezt amúgy pár év múlvára képzelem, vagy ha még élni fogok, akkor a kapuzárási pánikos időszakomra - mert ha így folytatom, tuti, hogy lesz olyanom), de mivel jelenleg tiszta a lelkiismeretem, és egyelőre nem érzem magam sérülékenynek, nem is érdekel, mi történne. Elvagyunk, aztán lesz, ami lesz. Vagy megszeretjük egymást úgy, hogy együtt is akarunk maradni, vagy nem. Nem akarok ráparázni, nem akarok megszűnni mellette. Vagy elfogadjuk egymást vagy továbbállunk.

Barátok

Képregény

Még mindig nem értem a kihívások végére. Mondjuk úgy látom, ezeket a kihívásokat totál rosszul időzítettük, mert ahogy vége lett a karanténnak, mindenki kiszabadult, és sok emberkének még blogolni is alig van ideje-kedve-hangulata (itt most képzeljétek azt, hogy csúnyán végigmérek egyeseket), no de sebaj, azért folytatom.

Szóval van egy olyan feladat, hogy rajzolj háromkockás képregényt óvodai, általános sulis és középsulis önmagadról, így bemutatván, milyen voltál gyerekként és kamaszként.

A félve félt következmények - Válasz Róka nem-attól-félek-hogy-megtörténik-hanem-hogy-mit-von-majd-maga-után-féle szarságára

Néha terrortámadásnak érzem magam

Most van egy kis bűntudatom Új Fiú miatt. Mert tudom, ő mennyire vágyik egy jól működő kapcsolatra, oda is teszi magát rendesen, és próbál nem hibázni - hiába, hogy néha tudtán kívül sikerül -, én pedig árgus szemekkel figyelem őt, megkérdőjelezem, és szóváteszem, ha valami nem oké. Megérdemelne egy olyan típusú nőt, akinek a menyasszonyság és a család az életcélja, hogy ne kelljen egy olyan fajta lánnyal szenvednie, mint amilyen én vagyok. Mert én azért egy ilyen fiú számára elég lelombozóan nehéz eset lehetek, még én is nehezen tudok magammal mit kezdeni. Vágyom dolgokra, amiket talán sosem fogok tudni megvalósítani, de azért akadálynak érzek egy kapcsolatot, szóval lehet, hogy egyszer majd magányosan fogok meghalni, mert vergődtem a tudatos cselekvések hiányától, miközben mindig valami többre-jobbra vágytam, és emiatt nem értékeltem a többi jót.

Ismerkedés a Kaktuszokkal és az ondóval

Szoktatok pálcikás jégkrémet enni?

Nem tudom, van-e ember, aki nem szereti azt a retro Kaktuszt, aminek klassz, zöld bevonat van a végén, és van-e, aki még nem sóhajtott fel evés közben, hogy bárcsak az egész be lenne vonva ezzel a zöld cuccal. Legutóbb a strandon bementünk az Intersparba, és ott felfedeztem az új Kaktuszokat, amikre Pukkanccsal azonnal le is csaptunk. Van belőle zöld, meg pink, ezek iszonyat finik és gyümölcsösek, meg van sóskaramellás is, ami finom ugyan, de ha már Kaktuszt vesztek, hajtsatok rá a gyümisekre, mert rohadt jók. Ma a nőgyógyásztól hazafelé elhatároztam, hogy kettőt is veszek magamnak - sajna itt a boltban csak sárgadinnyés van, úgyhogy nem tudtam kétfélével habzsidőzsizni -, szerencsére a boltos néni benézte, és a retro Kaktusz árát számolta fel, én pedig sunyin lapítottam közben, úgyhogy kevesebb, mint a felét fizettem ki, az ég is engem akart vigasztalni. Nem volt bűntudatom, mert beteg paraszt árai vannak az itteni kisboltnak.

Azt hittem, a nőgyógyásznál majd kiderül, hogy olyan nemi herpeszt szedtem össze, ami miatt majd amputálni kell a vaginámat - ő nem látott semmi "növendéket" rajta -, de végül is csak valami gombám van, ami folyással társul, így vagy két hétig csak az enyém lesz a nunusom, mert kúpokat kell feldugdosnom magamnak. Azt mondta, nagy valószínűséggel az ondóra reagáltam így, mert az én dolgaim találkoztak a barátoméval - akiről tudja, hogy újdonsült -, és még szokjuk egymás nedveit, ergo ez normális dolog, én meg inkább fapofával bólogattam, és magamban eltűnődtem azon, hogy talán nem kellene gumi nélkül is beengednem Új Fiút, mert mi az, hogy az ondóra reagáltam így...

És kértem tőle beutalót hormonos vérvételre, mert azzal a tanácsával, amit múltkor adott - hogy aludjak többet -, nem tudok mit kezdeni, és túl egyszerű lenne megoldásnak úgy, hogy évek óta azt érzem, hogy valami nem stimmel velem. Kicsit körülményes lesz a dolog, mert két vérvételre kell majd elmennem a mensimhez igazítva, és lehet, hogy az ünnepnapok keresztülhúzzák ezt, és majd el kell tolnom, és nem tudom, kétszer el tudok-e majd reggelre kéredzkedni a munkából, mert most felváltva lesz mindenki szabin, mindenesetre hátha kisül valami, és akkor okosabb leszek.

Leggyengébb férfiszínész-díj

Alterego

Szóval voltunk strandon, és este már az RBNB lakásba mentünk, ami egy 35 négyzetméter körüli, igényes kis lakás volt a budai oldalon, a Margithídtól öt perc sétára. Másnap angol után még sokat lógtunk benne, megettük az előző estéről maradt pizzamaradékokat, aztán a Várnegyedben ettünk egy sütit, majd aludtunk kicsit, hogy estére, mire Lau is megérkezik a bulizós igényeivel, kipihentek legyünk. Este megint rendeltünk kaját, a lányok ittak egy kicsit, majd indulás előtt arra jutottam, oké, hogy buzibárba megyünk (= nem kell majd férfiakat hárítani), de lényegében akkor is egy zajos, embertömeges hely lesz, amit túl kell élnem, szóval gyorsan én is lenyomtam egy kis rumot. Gondoltam, rum van a kókuszgolyóban is, amit szeretek (hahaha), szóval annyira nem lesz szörnyű (de), és hátha kicsit el tudok lazulni, hogy ne érezzem majd erőlködésnek a tuc-tucra való tánci-táncit.

Éjfélre mentünk, és miközben az utcán álltunk sorban, a közvetlenül a bár mellett lakást bérlő külföldi srácok a seggüket mutogatták nekünk részegen, előttünk pedig kétméteres nők álltak talpig sminkben. Akkor azért átfutott az agyamon, hogy én azért eléggé nyitott ember vagyok, de öh, mit is keresek én itt, de tulajdonképpen transzik ide vagy oda, a Morrisonsban is ugyanezt a kérdést tettem fel anno magamnak, miután ötszázan megpróbálták megdugni a fenekemet.

Volt egy transzi show, amilyet eddig csak filmekben láttam - tudjátok, nőnek öltözött férfiak tátognak női előadók számaira brutál ruhakölteményekben. Volt egy fellépő, aki nagyon tetszett nekem, volt vagy ötven éves, de gyönyörű, kifinomult ízlésről tanúskodó ruhát viselt - mármint amíg le nem dobta -, és a mozgása is olyan éteri és büszke volt, mint egy grófnőé. A többiek többnyire túltolták a dolgot, a ruhákat, a sminket, a parókát, a női vonalak kiemelését, de hát gondolom, transziságon belül is vannak különböző típusok, ki-ki mennyit ad bele ebbe az egészbe, és végül is ha belegondolok, a cisz nőknél - ezt a kifejezést Lautól tanultam! - is változó, ki mennyi sminktől érzi magát igazi nőnek. A műsort egyébként egy hatvan körüli transzi konferálta fel StandUp-osokat megszégyenítő, totálisan spontán, ezerrel sziporkázó humorral, és kapásból rá is bökött két srácra az első sorban, akikről megállapította, hogy heterók. Így én kíváncsiságból a két srác arcát végig figyeltem fél szemmel, hogy vajon ők hogyan élnek meg egy ilyen show-t. Az egyik srác csak akkor mosolygott, amikor a grófnő is felbukkant, a másik meg csak akkor, amikor megjelent a két táncosfiú is - hahaha.

Aztán jött a tánc... Én próbálkoztam, tényleg, de a szívemet nem különösebben érintette meg egyik szám se, így nagyon erőlködnöm kellett, hogy táncot imitáljak a sok magán kívül ugrabugráló ember között. Engem igazából az zavar az ilyen helyekben, hogy nem tudok olyan szinten feloldódni, hogy ne érezzem magam tánc közben hülyén, pedig félidőben még egy abszintot is ittam, hogy kevesebbet gondolkodjak. Persze az se segített - becsiccsenteni se tudtam még soha, ezért sem iszom -, úgyhogy elfogadván a sorsomat erőltettem tovább a táncot, és közben végig a körülöttem lévő embereken agyaltam, hogy vajon ezek az emberek titokban melegek-e vagy tudja róluk a környezetük, meg el-elnéztem az orrom előtt smároló férfiakat is, hogy vajon ők ismerik-e egymást, vagy csak úgy összekoccoltak. Volt egy lány, aki odajött hozzám ökölpacsizni, de ahogy Pukkancs megjelent, el is röppent, haha.

Ennek az egésznek a legelején amúgy Pukkancshoz odatáncolt egy srác, aki nagyon durván tolta, és hát látszott rajta, hogy full meleg, de olyan koreográfiát lenyomott Pukkancsnak, hogy azt hittem, ott helyben ki akarja őt nyalni a bugyijából. Lau meg is jegyezte nekem - mármint hogy beleordította a fülembe -, hogy Pukkancsot imádják a meleg fiúk, mindig megtalálják tánc közben. Az volt itt jó amúgy, hogy a Morrisonsszal ellentétben itt nem nyomódtak a hátamba álló farkak - illetve egyszer egy félmerev farkat éreztem, miközben elment mögöttem az ember, de nem hiszem, hogy nekem szólt a dolog -, és itt ha egy fiú odatáncolt elénk, annak nem az volt a lényege, hogy dugni akar, hanem az, hogy na, nyomjad kiscsaj, mit tudsz!

Szerencsére engem senki nem hívott ki ilyen "táncpárbajra" - biztos látták, hogy nem lennék kihívás -, ellenben egyszer csak odajött hozzám egy srác, aki olyan bénán mozgott, mint én, és úgy bámult a szemembe, mint aki ismer, így nem tudtam eldönteni, meleg-e, hetero vagy pszichopata, majd fél perc táncika után megpróbált lesmárolni, mire közöltem, hogy bocs, de a lányokat szeretem - a Morrisonsban is ez volt a hárítószövegem, haha, de itt legalább hihetőbb volt -, mire nyaggatni kezdett, hogy legalább egy próbát tegyek vele, majd miután elfogadta, hogy túlságosan ősleszbikus vagyok, megköszönte a táncot, és otthagyott. Paff. Biztos az a perverziója, hogy leszbikus lányokat térít meg.

Nagy okosan én ezt aztán elmeséltem Új Fiúnak, aki egyszer elmondta nekem, hogy jellemhibái egyike, hogy nagyon féltékeny tud lenni, ha kap rá okot. Kicsit meg is bántam, hogy elküldtem neki a beszámolómat a helyről, legalábbis ezt a részt kihagyhattam volna, és annyira azt éreztem, hogy rosszat tettem, hogy nem tudtam átaludni az éjszakát, hanem folyton felébredtem, és megnéztem, visszaírt-e már. Én ezt úgy meséltem el neki, mint vicces kis esetet, épp csak azt a számomra magától értetődő infót felejtettem ki, hogy ez egy másfél perces találkozás volt, úgyhogy a milyen-a-buli beszámolómra Új Fiú azt írta vissza, hogy a srácra inkább nem is reagálok. Persze megkérdeztem, haragszik-e, kértem, hogy reagáljon, mire kisült, hogy ő ezt egy nagyon hosszú, egymáshoz simulós táncnak képzelte el, mert nyilván okkal akart lesmárolni a gyerek, és írta, hogy rosszul esik neki, meg ő se csinálna ilyet, és nem tud visszaaludni, mert ezen kattog, szóval ezt is külön meg kellett beszélni, de legalább a végére éreztem, hogy sikerült tisztázni a félreértéseket, és biztosítottam róla, hogy hűséges-féle vagyok, szóval nem kell féljen attól, hogy kiprovokálok a táncommal bárkiből is egy smaccantást.

Háromig voltunk ott amúgy, és amikor kijöttünk kezdtem csak el érezni, hogy na, kezdődhet a móka, menjünk hintázni a Margitszigetre, menjünk sétálni a Várba, tárgyaljuk ki az élet nagy dolgait egy padkán ülve, de persze ezeket csak nevetve adtam elő, mert a lányokról lerítt, hogy elfáradtak a nagy ugrabugrában (Lau még a rúdnál is táncolt egy fiúval, haha). Kicsit sajnálom, hogy az éjszakai sétákra senkiben nem lelek partnerre, de sebaaaj.

Ami még a héten történt

A héten egyébként megszülettek Ike ikrei, szép, egészséges babák, szóval most már lesz egy barátnőm, akinek gyereke van. Szeptemberben - talán - megyek majd hozzá babázni, ismerni szeretném őket, hogy a későbbiekben ne legyenek majd idegen, idegesítő kisgyerekek számomra, akiktől meg kell illetődnöm, hanem legyenek végre olyan bébiismerőseim, akiket kedvelek (jaj, de nehéz a Rókának leírnia az sz betűs szót!). Gondolom, szoknom is kell a tudatot, hogy vannak emberek, akik gyereket szülnek, és még én is lehetek ilyen ember, haha, szóval nem árt, ha látok néha hús-vér babákat, és jó, hogy végre van valaki a környezetemben, aki nem viszolyog a baba-témától. Én se viszolygok, és rossz lenne, ha tudnám, hogy sose lesz gyerekem, de még nagyon kis fosnak érzem magam ahhoz, hogy ilyen nagy dolgokon gondolkozzak, szóval ez is még idő, mire megérik bennem.

Ó, és voltam rákszűrésen. Nem fájt, épp csak icipicit volt kellemetlen. Hihetetlen. Megkértem a dokit, nyomkodja meg a cicimet is - hát, nem volt túl meggyőző arról, hogy nem kell aggódnom, de ha mégse hagyna nyugodni a csomó, menjek el vele képalkotó diagnosztikára. Mostanában viszont nincs kedvem aggódni emiatt. "Emlőállomány."

Voltam szombat reggel angolon. Kétszer hatvan percre mentem, füzet-könyv nem került elő, végig beszélgettünk. Azt mondta az ember, az e-mailem alapján azt hitte, nem fogok tudni beszélgetni, úgyhogy most meglepődött, én meg azon gondolkodtam, akarok-e havi huszonnégyezret költeni arra, hogy meg merjek mukkanni. Mert végül is értettem szinte mindent, amit mondott, meg magamat is ki tudtam fejezni, még ha néha nyögvenyelősen is, és nekem igazából az lenne a cél, hogy ha egyszer esetleg világgá indulok, tudjak majd magabiztosan csevegni az erdei ösvényen felbukkanó többi világgá igyekvő emberrel. De a végén azt mondta, hogy háromnegyed év alatt meglesz a középfok, amit nem értettem, mert egyrészt ez kurva sok idő úgy, hogy nem a nulláról indulok, másrészt direkt írtam neki az e-mailemben, hogy nem kell nekem nyelvvizsga, nem érdekel a Present Perfect és társai, csak szeretnék tudni beszélni. Szóval át kell még ezt gondolnom... Jövőhéten mindenesetre már könyvezni fogunk... Lehet, még azt megnézem... hogy mit akar erőltetni... Mert amúgy a strandon elolvastam angolul egy Grimm mesét, és nem éreztem kevésbé hatékonynak, mint a dumapartit.

Lelkizések

Blokk

Igenember

IPL

Érdeklődtetek páran az IPL-ről, itt elérhető a Philips Lumea kézikönyve, a 83. oldalnál kezdődik a magyar leírás. Bizony, ez nem egy örök életű készülék, nemtomhány villanásra képes, utána meghal, szóval igen, jól ki van ez találva. Hogy mennyi idő után láttam az eredményt, hát hmm... Nekem nagyon erős, fekete szőröm volt (van?), és az államon is kezdett elkanászodni a dolog, a leges legdurvábban viszont a belső combomon nőtt a szőr, ott szinte hiába borotváltam, másnapra már szúrt, nagyon kivoltam tőle. Aztán megvettem a cuccot, gyorsan ki is próbáltam, és hát igazából én már egyből éreztem a hatását, már első héten az volt, hogy ültem a tükör előtt, hogy na most akkor kiszedem az újonnan kinőtt szálakat, és csak bámultam, hogy bakker, nincs mit kiszednem. Szóval mondják, hogy ne várjon csodát az ember a géptől, meg hogy egy év is eltelhet, mire meglesz az eredmény, és én is inkább ezt mondom, mert ahány ember, annyi bőr- és szőrtípus, de nekem egyből érezhető volt a hatása, lévén, hogy fehér vagyok, fekete kaktuszszőrrel, és elvileg ez a legjobb kombó a látványos eredményhez. Például szőkék, vörösek hiába nyúlnának ehhez a cucchoz. Tehát igen, én egy használat után már láttam, hogy baszki, ez kurva jó. Nem az volt, hogy többet nem kellett a szőrökkel foglalkoznom, de már nem volt az, hogy minden nap le kellett ülnöm vele. A lábszáramon is egész hamar megláttam az eredményt, időt nem tudok mondani, de pár hét volt - azt hozzátenném azért, hogy eleinte hetente használtam, és leszartam az előírásokat -, és nekem elég gyorsnak tűnt a dolog. Mondom, most már csak azért szoktam leborotválni a lábamat, hogy az esetleges kósza szálak lejöjjenek, de amúgy elég sima már, nem pöttyös, nincs szétvagdosva, szóval már nem aggódom miatta. Ha nő is rajta szőr, az is olyan kis puha, hogy nem akadok fent rajta, míg régen például volt olyan, hogy rendesen összeszurkáltam magam alvás közben, mert olyan erős volt a szőröm, amikor elkezdett visszanőni. Szenvedés volt az egész szőrmizéria...

Voltam a héten a kozmetikusnál, először hármat villantott a vénuszdombomon próbaképp, hogy megéget-e, aztán ki kellett töltenem kb. öt oldalt a színeimről, a betegségeimről, arról, hogyan reagál a bőröm, ha sokat vagyok napon, meg hogy elfogadom a kockázatokat, blabla, aztán úgy tűnik, jó válaszokat adtam, mert utána átment a nőci rajtam a gépével. Neki valami más cucca van, gondolom, ezerszer profibb, mint az én kis itthonim, nagyon nagy fénye volt, kaptam szemüveget, és alatta még be is kellett csuknom a szemem, de még így is érzékeltem a villanásokat. Előtte már sunyiban villantottam magamnak párat a vénuszdombomra itthon a kis Lumeámmal, és hát igen, lelassult rendesen a szőrnövekedés, de nyilván inkább a kozmetikus gépe lesz a nyerőbb, mert nem akarom magamnak csinálni. Már meg is van az időpontom augusztus végére is, nem tudom, hány kezelésre lesz szükségem, de szerintem ősz végére már babanunim lesz. Egyébként én ezért tizenhétezret fizetek alkalmanként, ez teljes intim IPL-ezés, szóval fenéklikacson is átmennek, ami tök jó, mert én ott már ezerszer vágtam meg magam borotvával, franc se látja, mi van ott lent, szerintem tök para így pengével nyúlkálni ott, meg ugye annyira nem is éri meg a szenvedést. Amúgy negyed annyira se fájt, mint egy gyantázás, pedig elvileg ez se egy fájdalommentes dolog. Icipici tűszúrásokat éreztem, de nem éreztem ingert, hogy közben az arcomat fogjam a fájdalomtól, és nem is nyögtem fel néha abban a hitben, hogy most lett letépve az egész puncim. Ja, és kb. tíz perc volt az egész. Tudom, nem olcsó mulatság, de nekem megér ennyit, mert az én önbizalmamon tök sokat dob az, ha sima lehet a bőröm. Aztán meglátjuk, mennyire válik be, de szerintem jó lesz ez.

Kérdezzetek nyugodtan, ha valami eszetekbe jut. :)