2022. december 28., szerda

Újévi fogadalmaim, amiket tervezek is megvalósítani, és ha sikerülne akár csak az első öt pont, én lennék a világ legönazonosabb embere

- befejezni a regényemet;
- továbbra is tanulni, amit augusztusban elkezdtem, de leálltam vele a "cica miatt";
- befejezni a Második gyagyás mesét;
- továbbra is sokat olvasni;
- nem szapulni magam állandóan;
- kevésbé rápörögni a munkahelyi helyzetemre;
- ha szavakba is önteném panaszaim, csak szép visszafogottan, nem úgy, mintha én lennék a világ legkétségbeesettebb embere;
- feltenni végre a falra azokat a képeket, amiket rendeltem AliExpressről;
- kiselejtezni a szekrényemet;
- kidobni mindent a szobámból, ami nem kell;
- elolvasni angolul is egy könyvet (például a Riding in cars with boys-t vagy a This boy's life-ot, mert ezeket úgyse adták ki magyarul);
- kitalálni, hogyan őrizgessem felmérhetetlen vagyonomat (az előbb megrendeltem a Wise kártyámat, very-very izgiii)

Azt hiszem, semmi megvalósíthatatlan nincs itt, és a nem szapulni magam állandóan az, ami igazán kihívást jelent, mert azt mindig a szar munkahely idézi elő, azaz rögtön az alatta lévő kevésbé rápörögni a munkahelyi helyzetemre pont megvalósítása is necces - de azért egyik se lehetetlen kihívás. Még talán a befejezni a Második gyagyás mesét lehet olyan pont, amihez külön erőfeszítés kellhet, de így, hogy bevittem a listába, talán többet gondolok majd rá. Már nagyon-nagyon régóta nem foglalkoztam vele, pedig nevetségesen elégedett vagyok vele, és kb tizenkét oldalt kellene még hozzá írnom, hogy meglegyen harminc oldal, mint ahogy az Első gyagyás mese is harminc körül van. Ebben a listában az a király, hogy nincs benne semmi pénzért megvehető, még akkor se kerül veszélybe egyik pont se, ha kirúgnak vagy haza kell költöznöm (oké, ha kirúgnak, veszélybe sodródik az utsó pont, de hát na, mennyi esély van rá, hogy 2023-ban, Covid utáni és háború alatti világválság közepette elveszítem a munkámat, és még újat se találok, és így fel kell élnem a félretettemet? - nevetséges elgondolás).

Na, elégedett vagyok ezzel a listával.
Csak szimplán hűségesnek kell lennem önmagamhoz, és becsülnöm kell magam. Ennél semmi nem lehet könnyebb!

Amúgy ha belegondolok, egy-két pont nincs jól megfogalmazva.
Legyenek inkább így:
- nem szapulni magam állandóan;
- kevésbé  nem rápörögni a munkahelyi helyzetemre

2022 - rózsaszín szemüveg nélkül

- rendeződött Perditával és Pongóval a kapcsolatom;

- új munkahelyem lett (amiben annyi a jó, hogy ez már nem a régi);

- túléltem eddigi életem legmelegebb nyarát (ezt csak az utókor számára írom, hogy itt felkapják a fejüket, hogy: „Hú, valahol itt kezdődhetett el a nyári szopás!”);

- feléledt egy régi baráti kapcsim (Ike);

- elkezdtem valamit önállóan tanulni, ami tetszik is, bár tetű lassan haladok, és még tutira eltökölök vele pár évig, amíg jutok is vele valamire;

- lett egy cicánk, akit egyre jobban szeretek, ezért halogatom a hirdetésfrissítést (de még ráfoghatom az ünnepekre);

- haladtam az új regényemmel;

- a régi regényem átjutott egy pályázat első két fordulóján, ami azért nem semmi, még ha az eredmény mégiscsak a semmi (fő a pozitív hozzáállás, ugye);

- pöppet újra visszafejlődtem önértékelésileg, mert hagytam, hogy a munkám határozzon meg, de legalább az önsanyargatás csúcsán sikerült erre ráeszmélnem;

- karácsonykor együtt aludtam Pomival kb. nyolc év után, és borzasztó cuki volt;

- láttam a Diótörőt, és bár nem igazán tetszett (volt benne Pókember is, meg Xbox jelenet, meh), remélem, jövőre megnézünk még egy-két darabot;

- kiolvastam 27 könyvet, és közben rájöttem, hogy Boris Vian, Nick Hornby és J. D. Salinger számomra a három legérdekesebb író, még ha nem is köt le minden írásuk;

- újra elérte a félretett pénzem az X összeget, sőt, meg is haladta végre - igaz, manapság nem sokat ér, de legalább ha minden kötél szakad, vehetek belőle drogot.


Elégedett-e vagyok-e az évemmel? E.

Nem nagyon, mert úgy érzem, minden előrejutásra tett kísérletem csupán egy fél lépésnek felelt meg. Ebben annyi a jó - hú, én mostantól naon pozitív leszek! -, hogy a következő fél lépésem már ki fog tenni egy egészet.

Kiolvasott könyvek 2022

1. Charlotte McConaghy - Az utolsó vándorlás
2. Charlotte Bronte - Jane Eyre
3. Emily Bronte - Üvöltő szelek
4. Neil Gaiman - A temető könyve
5. Claudia Gray - Elveszett csillagok
(Star Wars)
6. Boris Vian - Tajtékos napok
7. Cavan Scott - Dooku, az elveszett Jedi (Star Wars - na ebből olyan izgi és látványos mozifilmet lehetne csinálni, hogy nem értem, mire várnak)
8. Terry Brooks - Baljós árnyak (Star Wars - ez nagyon cuki regényesen volt megírva, kár, hogy minden kötet megírását más-más emberre bízták, mert a többi nagyon fanfic szagú volt nyolcvan oldalas kardozós jelenetekkel)
9. R. A. Salvatore - A klónok támadása (Star Wars)
10. Matthew Stover - A Sith-ek bosszúja (Star Wars)
11. George Lucas - Csillagok háborúja (Star Wars)
12. Christopher Moore - Mocskos meló
13. Dennis Lehane - Titokzatos folyó
14. Nick Hornby - Egy fiúról
15. Jessie Burton - A babaház úrnője
16. Nick Hornby - Hússzú út lefelé
17. Jodi Picoult - A nővérem húga
18. Jodi Picoult - Tizenkilenc perc
19. Nick Hornby - A Meztelen Juliet
20. Donald F. Glut - A Birodalom visszavág (Star Wars - egy időre elengedem a Star Wars könyveket, azt hiszem)
21. Boris Vian - Köpök a sírotokra
22. Jodi Picoult - Sorok között
23. Anne Rice - Interjú a vámpírral (Ez nagyon klasszul volt megírva. Tudtátok, hogy ez egy 76-os regény? Én nem is gondoltam volna, hogy már olyan régi. Szomi körülmények között íródott, árad is a gyász az egészből tömény mennyiségben.)
24. J. D. Salinger - Franny és Zooey
25. J. D. Salinger - Kilenc történet (novelláskötet)
26. Nick Hornby - Pop, csajok stb.
27. Boris Vian - Blues egy fekete macskáért (novelláskötet)

2022. december 24., szombat

2022. december 23., péntek

Egyebek

Idén nem viszem túlzásba a karácsonyt, mármint tavaly ugye anyának is, mamának is és keresztanyámnak is vettem egy-egy kis ledes porcelánházikót, de a reakciójuk után arra jutottam, felesleges drága ajikba ölni a pénzt (anya szerintem az ebookjához se nagyon nyúl hozzá, mert nem nagyon mesél az olvasásélményeiről). Vettem egy rakás szaloncukrot, piát, kávét, házi lekvárt, meg két nagy tábla Milkát, aztán jók leszünk így, majd elosztják, az ilyesmit mindenki szereti. Keresztanyámnak idén nem adok semmit, megfakult a kapcsink. Ja meg anyának vettem egy szempillaspirált, mert múltkor rácsodálkozott a pilláimra, meg egy Fekete történetek-et, mert az nagyon tetszett neki Békésszentandráson.

Pukkancsnak meg már novemberben megrendeltem az ajiját, bár végül nyomi voltam, és előtte kikértem a véleményét, mert drága volt, és nem akartam elcseszni azzal, ha rosszul választok. A lelkem mélyén tudtam, hogy örömében kiugrana a bőréből, ha letenném elé ajándékba, de hát én vagyok a magában sose bízó ember, ugye. Már meg is érkezett mindkét cucli - két 15 centis Black Series Star Wars figura, egy bescar páncélos Mandalori és egy IG-11. Biztosan tudjátok, melyik két karakterről beszélek...! Ez a két figura Amazonról rendelve és szállítási költséggel együtt került annyiba, mint itthon egy darab. Először csak egyet akartam venni, de aztán nem tudtam választani, és hát szeretem Pukkancsot. Boldog karácsonyt, kapsz tőlem egy új, drága hobbit!


Ő a Mandalori BABA. Pukkancs odavan ezért a karakterért, mondjuk nekem is nagyon tetszett a sori.



Ez meg az IG-11, amit itthon amúgy nem is lehet kapni.


Holnap hazamegyek, és otthon fogok aludni. Várom már, hogy újra tini lehessek, és legyen egy nyugodt éjszakám, meg anyával is keveset találkoztam, mióta itthon van. Pukkancs se lesz itthon, de hazaugrik megetetni a kis Pennywise-ot. Aztán vasárnap hazajövök, és együtt fogok tévézni a kis seggdugóval. Pukkanccsal meg azt hiszem, hétfőtől leszünk együtt, bár még kaját se vettünk, nem hiszem, hogy nagy banzáj lesz itt.

(Ami a Pennywise-ot illeti, ma azt álmodtam, hogy egy óriás Pennywise feküdt a völgyben, amin én átutazóban voltam, és műanyag volt, meg rohadt para, mert tudtam, hogy éjjelente életre kel. Aztán végül is nem is éjszaka kelt életre, és alig tudtam begyömöszölni magam egy kocsi alá. És itt most Pennywise alatt nem a kiscica értendő, hanem a regénybeli Pennywise.)

Év elején azt találtam ki, hogy idén elolvasok harminckét könyvet - az első fél évben el is olvastam vagy hármat, haha. Aztán nyáron vettem elő az ebook-ot, de sajna nem lesz meg a harminckettő, csak a huszonhat - vagy ha nem hal meg utsó hétre a lelkem, akár huszonhét -, mert amíg depiztem, olvasni se voltam képes, meg amúgy se tudom, hogy találtam ki pont a harminckettőt. De azér' egész jó v'ok!

Ami meg a Netflixet illeti, végül feladtuk a Wednesday-t valahol a hatodik résznél, mert valahogy túl gyermeteg, a karakteres kiscsaj és a Harry Potter-beütés nélkül nem lenne sehol ezzel a sztorival. Helyette rácuppantunk a Bosszúra éhesen-re, ami egy koreai sori - asszem, már említettem -, amikor meg egyedül voltam itthon, kivégeztem a Firefly Lane második évadát - és olyan agybaszó vége voooolt, úgy nézném tovább! Néha eszembe jut, ha nem tépázták volna meg az önértékelésemet már gyerekkoromban, én is olyan sugárzó és 100%-on pörgő ember lehetnék, mint Tully a soriban. Ehelyett egy Wednesday vagyok, élem a kis világomat szörnyecskékkel a fejemben, és kerülgetem az embereket. Csak én nem tudok olyan jól táncolni.

Égésem

Élek-élek, a héten picit még éreztem is.
Nem is tudom, valahogy nincs kedvem írni, mert mindig csak olyankor írok, ha jó a kedvem vagy ha segélykiáltásokat küldök az éterbe. De már tudom, hogy csak én segíthetek magamon (vagy én se), és hasztalan panaszkodni, és rossz a kedvem is; néha gyomorideggel ébredek, és múlt héten kétszer sírtam a zuhany alatt, amint hazaértem (nem azért, mert filmben éreztem magam, de mindig kényszeresen lefürdök, ahogy hazaérek, mert le kell mosnom magamról a tömegközlekedést, az irodai székemet, a munkába felvett ruhát és a sok bájcsevejt, és csak így érzem magam pihenésre vagy legalábbis nyugodalmas depizésre készen).

2022. december 2., péntek

Önismétlés

Tudtam haladni a regényemmel, és ilyenkor mindig magamnak érzem magam, és egy kicsit visszatalálok a pozitív érzésekhez. Kár, hogy kb. ez az egyetlen módja ennek, szóval ha sokáig nem írok, máris úgy érzem, hogy semmit sem várhatok az élettől. Mondjuk akkor már kaphattam volna több tehetséget is, mert kezdek aggódni, hogy eléggé átlagosra sikeredtem, de mindegy.
Szerencsére végeztem a mai adaggal, amikor jött egy céges e-mail a mobilomra, hogy az egyik rám osztott emberke lelép, mert ez egy kissé kizökkentett a lelki békémből. Egyrészt de jó neki, másrészt siettem is fel a Professionre, ahol ismét konstatáltam, hogy baszott kevés a friss hirdetés, meg hogy kevés vagyok én is. Pedig reggel is úgy ébredtem, hogy fejben teljesen felbátorodva magyaráztam a felettesemnek meg az ügyvezetőnek, hogy hát oké, legyen új feladatköröm, de valszeg el fogok menni, mert erre a feladatkörre annyira csak ennek a cégnek van szüksége, hogy sose tudnám releváns tapasztalatként felmutatni az önéletrajzomban, márpedig nem hiszem, hogy innen akarok nyugdíjba menni. Persze abban se hiszek, hogy ilyen dolgokat kellene mondanom bárkinek is, amíg nincs más munkahely kilátásban, és ettől kicsit szarnak is érzem magam, mintha megvezetném a felettesemet.
De vajon miért megy el az ember? Ő is úgy érzi magát, mint én? Ő vajon már látja előre, hogy ez a dolog nem fog feléledni a közeljövőben? Vagy elküldték, mert nem tudott munkát hozni? Az a baj, hogy ha feléledne a munka, akkor se tudnám túltenni magam azon, hogy milyen szerencsétlen a rendszer, sőt, csak még jobban felidegesítene az egész, mert még többet kellene benne baszakodnom. Na meg kilógva is érzem magam... Nyilván nem vagyok a csapat teljes értékű tagja, és sok témához nincs is kedvem hozzászólni.

2022. december 1., csütörtök

Korallka

2020 augusztusában kaptam egy picike korallvirágot Új Fiútól szülinapomra.
Tavasszal úgy ítéltem, levágok belőle, mert már ekkora volt, és a szárain pici gyökereket vagy miket eresztett, amik a föld közelében se voltak:



Amiket levágtam róla, elástam  elültettem, hátha lesz belőle valami:


És tényleg beindult, mint a gomba:


Virágot már nem eresztett, legalábbis egy héttel ezelőttig, amikor is bimbókra lettem figyelmes. Ma pedig már így néz ki:


Igen, egy kicsit sajátos a külleme, ahogy korábban az ablak mellett tekergett a nap figyelmére vágyva. Nem is emlékeztem már, milyen színe volt, amikor Új Fiútól kaptam.

Anyukája nem virágzik:



És igen, tudom, nem ártana átültetni őket. Egyszer már akartam, de nekik pont nem jutott föld, csak a többieknek, akik közül néhányan elpusztultak átültetés után...

2022. november 30., szerda

💩

Hét körül felébresztett a kiscica, kakilt, aztán áttörölgettem nedves kendővel az egész kis testét, aztán egy darabig próbáltam elaludni a kanapén, és közben a regényem folytatásán agyaltam, mert nincs meg a fejemben, hogyan kellene nekiesni. Aztán visszamentem inkább az ágyba - vagyis hát a matracra, haha - azzal az óhajjal agyacskám felé, hogy világvégéset szeretnék álmodni, hogy megihlessen (néha bejön ez az álom-rendelősdi). Na, hát meg is kaptam az álmot, csak épp nem sokra megyek vele: túl sokan éltük túl a világvégét, még a Burger King is nyitva volt - és gondolkodtam, egyek-e valamit -, és a Nyugatin egy Noé méretű, főként macskákra specializálódott menhelyen szenvedtem azzal, hogy minden állatot életben tartsak, például volt azokban a napokban született kiscsikó is, akinek tejet akartam fejni egy tehéntől, és velem volt Pennywise is, aki minden kakilás közben azt ordítozta, hogy AZ IGAZI FÉRFIAK ALOMBA SZARNAK, AZ IGAZI FÉRFIAK ALOMBA SZARNAK, pedig egyrészt sose mondunk neki ilyeneket Pukkanccsal, hogy mitől lesz ő igazi férfi, másrészt üvöltözés közben sose egy alomba szart, hanem kavicsokkal körbeszórt bokrok alá.

2022. november 29., kedd

Normál hőmérsékletem

Majdnem elrontotta a háziorvos asszisztense az eheti szabadságomat, merthogy hiába hívtam fel, hogy mától írjon táppénzre, rám szólt, hogy látatlanba nem fog kiírni, csináljak covid tesztet, és ha negatív, menjek be. És ha lázam lesz, akkor is menjek be? - kérdem, erre azt mondja, akkor vegyek be lázcsillapítót, mielőtt elindulok. Paff, rohadék.

Úgyhogy ma elmásztam Rókafalvára a rendelőbe, pöppet aggódva azon, hogy nem biztos, hogy menni fog a műköhögés, meg hőbörögtem is magamban, mert voltak előttem vagy tizenöten abban a picike váróban, ami egy jó kis túlórával kecsegtetett az orvosnak meg az asszisztenslotyónak.

Igen-igen, csináltam covid tesztet, negatív lett, lázam volt tegnap is, ma is, fáj a torkom néha, biztosan az éjszakai köhögésrohamoktól... Igen, a fejem is fáj... néha...
Az asszisztens elővette a homlokcélzós lázmérőt, amit eddig valahogy mindig sikerült elkerülnöm, és megállapította, hogy hőemelkedésem van. Aztán a torkomra is ránézett, és bólogatott, hogy valóban nem túl szép, majd az orvos is megnézte, és ő is megállapította, aztán, kérdezte, hol szokott fájni a fejem, itt vagy itt, én meg reméltem, jól tippelek, mert amúgy sose fáj a fejem, nem tudom, influenza esetén hol kell fájnia. Hát igen, most van egy vírus, felírunk önnek ezt meg azt, fent lesz a felhőben.
Megkérdezték, egész hétre írjanak-e ki. Hmm... Ha lehet, kérem.
(Ha nem váltom ki a gyógyszert, azt később még a szememre hányhatják?)

És hjaj, én most olyan boldog vagyok!
Egész héten nem kell bemennem, és itthon se kell lesnem az e-maileket, jön-e valami idegesítő adminisztrálni való, és lemaradok a heti meetingről is, ami biztos arról fog szólni, milyen új feladatkört fog kapni a Róka, és foglalkozhatok csak magammal. Például ma megnéztük Netflixen a Wednesday sori első részét, és az jutott eszembe, hogy jajjajajajaj, folytatnom kell az írást, csak kár, hogy pár hete az új fejezetem annyira szar lett, hogy még nem voltam képes folytatni, de holnap majd törlöm a picsbe, és kezdem elölről.

Ja és ha már ma otthon jártam Rókafalván, beugrottam otthonra is, és jól éreztem magam; igaz, csak egy órát voltam, de újra eszembe jutott, hogy van családom, van anyukám, mamám, testvérem. Perdita nagyon depis, ugyanazokat az énképromboló dumákat nyomja, amiket én, csak ő el is sírja magát közben. Olyan jó lenne, ha tudnék neki segíteni, és már bánom, hogy nem vettem neki is jegyet a Hairre, hogy legyen valami izgi, közös progink.

Ja és amúgy tegnap tényleg hívott a nő, aki pénteken Professionön megtalált, de pont töltőn volt a telefonom, és nem hallottam. Aztán addig mind gondolkodtam, visszahívjam-e, míg eltelt a nap. Aztán meg ma is hívott, pont a rókafalvi konyhánkban álltam, de nem vitt rá a lélek, hogy felvegyem. Ha esetleg lenne home office... Akkor király lenne, de így... Ami a google szerint másfél órás út, az úgyis megvan tíz-húsz perccel több is. De lehet, hogy holnap felhívom, hogy elmondjam neki, hogy átgondoltam, és nem lenne jó annyit utazgatni. Anya szerint mondjam neki, hogy engedjenek home office-ban dolgozni, ÉS PUNKTUM, de hát ez még mindig nem az a világ, szerintem, vagy legalábbis ennyire azért nem vagyok nagy szám, hogy én diktáljak.
De amúgy mennyire lehet sok a jelentkező, ha még ő hívogat engem...?

Jelentkeztem ma egy két műszakos melóra is, de úgyis csak viccből, pláne, hogy az is a halál faszán lenne, de legalább jó érzés volt valamire beküldeni az önéletrajzomat.

2022. november 28., hétfő

Megint nem t'ok bejelentkezést igénylő blogokra kommentelni, de Pityke (ha még látod):  :((

Undoritisz

Múlt héten a fejemben volt, hogy ezen a héten betegszabizok egyet, mert A LELKEM BETEG, de el is felejtettem hétvégére. Tegnap este aztán eszembe jutott, meghánytam-vetettem magamban a dolgot, és arra jutottam, mikor legyek beteg, ha nem most, úgyse fogok hiányozni senkinek. Egyből jobb is lett a kedvem, késő este még megnéztem Netflixen a Noel naplóját - ami kivételesen egy egész értelmes, karácsonyos romifilmre sikeredett, nem úgy, mint például a lindsey lohanes, amit kb. hat percig bírtam -, aztán meg azzal álmodtam orrba-szájba, hogy hogyan kamuztam be a felettesemnek, hogy beteg vagyok, például hogy milyen üzenetet dobtam, meg hogy aztán eljött hozzám, én meg kicsit feszengtem, mert tudtam, hogy nem tűnök túl betegnek. Ebben legalább annyi jó volt, hogy mire felébredtem, már megvolt a fejemben, hogy mit írjak a felettesnek, mert hát elégedett voltam az álombéli ötletemmel.

2022. november 27., vasárnap

Pénteken hívott egy nő, hogy Professionön találta az önéletrajzomat, és nagyon örülne, ha a csapatuk része lennék (végre szakmába vágott a dolog). Mondtam, hogy kicsit messze lenne nekem a hely (napi három óra utazás), nem autóval járok, ő meg mondta, hogy kivisz oda a bkk, szóval nem olyan megközelíthetetlen az iroda. Mivel kétségbe vagyok esve, mondtam, hogy rendben, van egy fél nap szabim, elnéznék hozzájuk, de akkor úgy adjon időpontot, hogy beleférjek fél napba (azaz öt órába). Csak 11-es meg déli időpontjai voltak, ami nekem nem jó, mert akkor nem érek vissza a gép elé időben, úgyhogy végül lerázott azzal, hogy gondoljam át, lenne-e kedvem kijárni olyan messzire, és majd felhív hétfőn - képzelem -, és ennyi volt a tizennyolc perces csevej vége.

Nagyon-nagyon-nagyon várom már azt a szombatot, amikor nem úgy ébredek fel reggel, hogy hiába van hétvége, mert holnapután úgyis megint kibaszott hétfő. Két hónapja csak létezem. Letöltöttem a Happy Color-t, és azt basztatom egész nap; nem bírom magam így értelmetlenül, de a motivációt se találom, nem hiszek semmiben.

2022. november 21., hétfő

Ma is volt meeting

Azt hittem, a tavalyi évet sikerül majd felülmúlnom, és írhatok egy pozitív hangvételű évértékelést, de egyre inkább úgy érzem, ez az év kuka.

2022. november 18., péntek

Begőzölnék

Megjött a laboreredmény.
Még mindig parazitás a kis Pennywise.
Hjaj... Reménykedtem pedig, hogy jövőhéten már meghirdethetem gazdikeresőként, és visszazökkenhetek a kis tevékeny életembe. Nehéz vele, mert olyan kis energikus, mindenre kíváncsi cica, hogy nem lehet mellette semmibe belefeledkezni, mert figyelmet 

Mindenesetre ha így állunk, és ki tudja, meddig fog ez még húzódni, visszarendezem a nappalit, mert nem akarom tovább nézni ezt az ürességet, nem érzem jól magam a lakásban. Kiselejtezem a dolgaimat is, hogy áramolhasson a csííí.

Néhány hete nagyon belelovaltam magam a baciundoromba, és elkezdtem nézni gőzölős tisztítógépeket. Aztán elengedtem, mert ezek ugye nem olcsók, meg gondoltam, nem esek inkább túlzásba, pláne, ha már csak pár hétig van nálunk a macska. De úgy tűnik, még egy darabig itt lesz... Szóval most szeretnék egy kárpittisztítót, meg egy felmosót, akkor aztán a nappalit is rendben tudom tartani anélkül, hogy mindent letakargatnék, meg a lelkivilágomat is. Meg végül is a cica gyógyulását is segítheti az extra tisztaság.

Most már akkor muszáj leszek elmondani a tulajnak is, hogy amúgy lakik itt egy cica. Eddig azt gondoltam, nem kell tudnia, de már kezdek parázni, hogy egyszer csak fel akar jönni, és majd azért lesz mérgi, amiért nem szóltam, és hát nehogy bizalmi gondjaink támadjanak.

Aji

Pukkancs elvisz a Diótörőre decemberben!
Még sose voltam baletten, meg ő se, kíváncsi vagyok, milyen lesz, meg arra is, mennyit fogunk látni.
Úgy tűnik, a jövőév hóbortja a színházba járás lesz. Már ha a körülmények majd engedik.

2022. november 17., csütörtök

Kaki 2.

Tetszett a hajam bent a lányoknak, sőt, elégedetten is indultam el. Mindenesetre Az A Nő Akiről Azt Gondoltam Nem Kedvel De Aztán Megszeretett (Pukkancsnak is így szoktam őt emlegetni) megdicsérte a szempillámat! Amúgy olyan mókás, múltkor ugyanez a nőci felvett egy kicsit érdekesebb harisnyát, én meg megdicsértem, és mondta vigyorogva, hogy én jártam az eszében, miközben megvette, merthogy én szoktam ilyen érdekesebb darabokat viselni. És ez olyan jól esett, még ha tudom is, hogy valójában nem én öltözöm érdekesen, hanem mások félnek a színektől meg a mintáktól.

Tegnap a felettesem jelezte, hogy valami incsifincsi feladat van most kilátásban számomra, adott is egy nevet a dolognak, és erre nem írtam vissza semmit, csak sóhajtottam egy nagyot, és tudomásul vettem. Nem akarom leírni, mi az, ilyen jézusom-mi-a-faszom-ez-és-hogyan-kapcsolatható-a-munkakörömhöz-ja-hát-sehogy-féle dolog.

Volt ma meeting - naon vártam, hogy ismét elmondhassam, hogy semmivel nem vagyok elakadva. Ezúttal viszont a felettesem feltette a kérdést, hogyan látom a jelenlegi helyzetet, mi a véleményem arról, hogy mindenféle feladatot elém tesznek. Annyit mondtam, hogy tisztában vagyok azzal, hogy nincs túl sok dolgom, így mit tudok tenni, csinálom, amire megkérnek (ez mondjuk enyhe túlzás volt, tekintve, hogy még mindig nem kezdtem el lefűzni a tavalyi számlákat, pedig már két hete kiadták nekem, de az istenért se tudtam még rávenni magam, hátha elfelejtik, megcsinálódik magától vagy rám szólnak újra, és akkor nekiállok). Aztán mondta, hogy oké, hogy csinálom, amit kiadnak nekem, de emberileg ez hogyan érint engem, nem akarok-e futva menekülni. Mondtam, hogy ez nyilván nem az, amiért idejöttem, nem erre számítottam, de hát... ez van.

Igazából nem tudom, mit mondhatnék erre a kérdésre, ráadásul úgy, hogy közben öt szempár szegeződik rám, mind olyan típusú emberek tekintete, akik tipikusan azok a fajták, akik abban a hitben élnek, hogy ez az egyetlen cég létezik a világon, és emiatt kezüket-lábukat törik azért, nehogy el kelljen innen menniük. Nem mondhatom meg, hogy nem tetszik ez az egész, mert akkor kiraknak, hogy akkor szevasz, nehogy már itt rosszul érezd magad nekünk; de azt se szeretném, hogy azt gondolják, lelkesedem azért, hogy random feladatokat raknak elém. Így igyekeztem semmi konkrétumot nem mondani. Mondta a nőci, hogy ő amúgy számít rám a továbbiakban is, és vért izzad azért, hogy nekem feladatot találjon, hogy ne legyen az, hogy nem csinálok semmit (itt érződött, hogy ez nem őt zavarná, hanem a feljebbvalókat), és hogy az ő fejében már kezd kirajzolódni egy másik irány, mennyire zavarna engem, ha kicsit eltérnénk a jelenlegi munkakörömtől.

Möh. Ez mennyire hülye helyzet már?
Elmész tűzoltónak, aztán tortákat kell sütnöd.

Magyarázta a többieknek, hogy egyik rám osztott ember se hozza azt a teljesítményt, ami munka formájában lecsapódhatna nálam, plusz a céget érinti a chiphiány is, meg az ilyen-olyan törvénymódosítások, és ezért van most kevés munka. Igazából pattoghatok én, hogy hülye gecik, miért adnak nekem ilyen feladatokat, de kezd leesni, hogy az én érdekemben csinálják. Szóval végül is hálásnak kellene lennem... És örülnöm, hogy van munkám.

Annyit mondtam végül, hogy hát, meglátjuk majd, de tudom, hogy ezt már meg se hallotta a nő, mert a lányok elkezdtek belecsipogni a beszélgetésbe, és ezzel el is kanyarodott a téma.

Bro ki

Tegnap nagyon vágytam valami buta realy műsorra, mert már unom a sok agyalást, és néha nem akarok gondolkodni, úgyhogy szétnéztem Netflixen. A Randizás rokonokkal-t kezdtük el végül, aminek láttam már többször is a borítóját, de valamiért - VALAMIÉRT - azt gondoltam, nem érdekel, ahogy angolok, izlandiak vagy beteg amerikaiak a rokonaikba szerelmesek. Aztán elolvastam a leírást, és ezt úgy kell érteni, hogy testvérpárokat küldenek be a nyaralóba, és nekik kell támogatniuk egymást, hogy mindketten párt találjanak. Megfelelően nagy marhaság, lehet kommentálni, és addig se az életemen elmélkedem ugyanazokat a köröket futva újra meg újra.

Kaki

Eddig a hét csúcspontja az volt, amikor a doki újra megmogyorózta Pennywise-t, és kiderült, hogy sikeres leszállást hajtott végre a másik golyócska is. Így megússzuk a drágább műtétet, ha esetleg még egy hónap múlva is nálunk lesz a cica, ami a laboreredményén is múlik. Ma adjuk le a kakiját, de egy kicsit reményvesztetté váltam, mert tegnap óta megint csöpög belőle a kaki, hajnalban is a padlót törölgettem, az előbb meg pólót kellett cserélnem, miután megölelgettem. Pedig az utóbbi egy hétben olyan szép kakialakúakat nyomott. Még annyi lehet a gond jó esetben, hogy variáltunk kicsit a konzervjével, miután úgy láttuk, hogy ő is unja, meg nekünk se tetszett a túl sok aszpik, és kipróbáltunk egy 97%-os hústartalmút, és az idő alatt volt szép a termés, és most, hogy elfogyott, és a megmaradt, uncsi konzervjét eszi, megint nem okés. Szóval lehetne erre gyanakodni - és akkor ma be is tárolunk a jobb minőségű kajából -, csak az a kis vér ne lett volna tegnap is...

Durva amúgy, hogy milyen fancy cicakaják vannak a boltban, olyan állatokból készülnek, hogy az ember nem is gondolná, hogy szegényekből bárkinek is eszébe jut kutya -vagy macskakaját legyártani... Nem vagyok se vegán, se vega, de megrökönyödtem pöppet ott a polc előtt, miközben keresgéltük a megfelelő tápot, aztán volt ott ló is, kenguru is. Nekünk az a fontos, hogy ne legyen benne hozzáadott cukor - mert mi a fenének -, meg gabona se, mert ezeket szereti a parazita. Plusz naponta egyszer adunk neki probiotikumot, meg vettem neki grapefruitmag-kivonatot is, ami elvileg olyan, mint egy természetes antibiotikum, csak épp nem károsítja a bélflórát. Szóval ezekre végig odafigyeltünk a kezelése alatt, úgyhogy igazán meggyógyulhatna már szegény.

Most épp a kanapén ülök laptoppal az ölemben, ő meg a kinyújtott lábaim közötti résben alszik háton fekve. Játszottam vele a horgászbottal, aztán egyszer csak úgy maradt, fél testével a laptop alatt.

2022. november 15., kedd

15 perc lófing

Tegnap jelentkeztem egy angolul megírt álláshirdetésre egy amerikai céghez. Bátorkodtam, mert értettem minden sorát, meg nem is volt úgy túltolva, mint az ilyenek általában, aztán mit veszíthetek alapon vállat vontam a dolog fölött, gondolván, végül is hozzá tudnék szagolni, és tök menő lenne ezt kitanulni.

Hívtak is ma; negyed órát dumáltam a földszinti klotyóba bújva a hr-es csávóval, aki minden válaszomat lepötyögte, és aki olyan fasz kérdéseket tett fel, amilyeneket még nem is hallottam - miben realizálódik munkám során a tevékenységem, meg hogyan építek ügyfélkapcsolatot (miközben nagyon jól tudta, hogy én sehogy, hádde akkor hogyan építeNÉK ügyfélkapcsolatot; hát úgy, ahogy megtanítanák nekem annak a módját, mehh) -, aztán meg elmondatta velem angolul, hogyan néz ki egy napom bent az irodában, mi a napi rutinom. Hát én elnyökögtem neki - nehezen éltem bele magam a kurva nagy rutinomba -, kicsit csaltam is, mert számítottam rá, hogy hívni fog, ezért kb. egy órával azelőtt írtam egy vázlatot az önéletrajzomból, és picibe összehajtogatva zsebre tettem, hogy mindig ott legyen nálam arra az esetre, ha esetleg leblokkolnék angolul. Mondta, hogy mivel van releváns tapasztalatom, ő továbbítaná az önéletrajzomat, lehetnék junior, de amúgy mi a bérigényem. És olyan fizut mondott maximum elérhetőnek, hogy egyből mondtam, hogy ennél sokkal többet keresek jelenleg, úgyhogy ez sajnos nekem visszalépés lenne, és akkor letettük a telcsikét.

Utána kicsit csalódott voltam, mert nem gondoltam volna, hogy ennél a cégnél, ilyen felelősségteljes munkakörben, ahol ráadásul az angolt is elvárják, ilyen pofátlan fos fizut adnak, de közben meg mindenféle kétség tolult az agyamba, például hogy lehet, hogy nagyon félresiklott nekem ez az egész karrier dolog, és talán túl sokat akarok, miközben úgy igazán nem értek se ehhez, se ahhoz, csak beleláttam ebbe is, abba is, és talán most tényleg örülhetek, hogy van munkám, mert amúgy nem is kellek semmi komoly helyre, amúgy is taníthatatlanul buta vagyok, mint a kő, és ezért lehet, hogy vissza kellene lépnem fizetésben egy szintet, és benyelnem egy ilyen junior témát, és újraindulni alulról, de aztán elképzeltem, hogy ebből a juniorkodásból vajon mennyi idő alatt lehetne kitörni, és lehet, a jelenlegi fizumat is évekbe telne náluk elérni, úgyhogy abbahagytam a sopánkodást.

Igazából furcsa az egész, nem tudom, miért ég így a seggem, miközben a home office-os napjaim meg arról szólnak, hogy olvasok - tegnap például sok hét kihagyás után még írtam is -, szóval ezt végül is élveznem kellene, nem? De közben meg egy nagy fos az önérzetem. Talán ha az előző helyen nem ismerem meg azt az érzést, milyen magabiztosan végezni a munkámat és tudni, hogy a többiek kifejezetten szeretnek velem dolgozni és fejre állnak nélkülem, akkor most nem vágynék másik munkára. De itt csak egy buta, egy helyben toporgó szarnak érzem magam, egy koloncnak, aki nem tanul semmi újat, miközben telik az idő, és ott van ez a hely az önéletrajzomban a jó kis tapasztalat látszatát keltve, miközben semmi nincs az egész mögött. És igazából tényleg az jut néha eszembe, hogy taníthatatlanul segghülye vagyok, mert ha nem így lenne, már tartanék valahol ezzel a fene nagy önérzetességemmel.

Jelentkeztem ma még valamire, ugyanaz lenne a feladatköröm, mint az előző helyen, de fizu tekintetében nincs nagy reményem. Ezek szerint teljesen kiszámíthatatlan, megsaccolhatatlan, ki mennyit keres ebben a szakmában, mert teljesen cégfüggő, hogy mennyire korrektek vagy épp mennyire pofátlanok.

2022. november 14., hétfő

Tisztelt Vezetőség!

Mai aktivitásom eddig MUNKAIDŐ alatt:
Reggeli mosakodás: 16 perc
E-mailek átnézése: 2 mp
Még valamik átnézése: 1,5 perc
Álláshirdetések átnézése: 4 perc
Kiscica betakargatása: 5 perc
Angolozás: 6 perc
Vinnyogás Pukkancsnak és Ikének arról, hogy csúnya lettem: 19 perc
Kisminkeltem magam, hogy lássam, holnap hogy fogok bentre kinézni: 3 perc
További, reménytelen vinnyogás: 17 perc
Kétségbeesett szelfizés: 32 perc
Eltűnődés azon, mikor leszek kibaszcsizva: óránként 1-2 perc
Bánkódás múltbéli rossz döntések miatt: 22 percenként

Csatolom az excelhez a legjobban sikerült fotókat:





Kérem, fentiek közül válasszák ki az Év Dolgozója táblához a képemet.

Mélységes odaadással,
Róka

Eszembe jutott, hogy Pörgő Jocó adott nekem egy csomag gumimacit, és most ennek örülök. Szemenkénti bekapás: 1 mp.
Nap végéig azért csak kijön a nyolc óra...!

2022. november 13., vasárnap

Bogyócska

Hjaj.

Skizo

Hú hát ez nagyon rövid.
Hogy fogom én ezt megcsinálni reggelente.
A kollégák szánakozva fognak összenézni a hátam mögött.
Nagyon szépre kell majd a pilláimat festenem, hogy inkább azt nézze mindenki.
Meg majd valami érdekesebb szerkót öltök magamra.
Az udvarlóm, aki már nem az, fel fog lélegezni.
Túl nagy a fejem, és túl pici a hajam.
Nem baj, amúgy olyan karácsonyos hangulatom van, tegnap jól elkényeztettem magam, és ezért még mindig hálás vagyok.
A kiscica szájonkarmolással ébresztett, ez a mániája, amikor uncsizik már, direkt úgy nyújtózkodik ki, hogy elérje a számat.
Két év után először hátteret módosítottam a mobilomon. Eddig egy róka volt.
Megint láttam egy kis vért a cica kakijában, de remélem, rosszul láttam.
Rászoktam a Pizza Fortéra.
Leültem tanulni a raktárszobába. Vajon nevezhető tanulásnak, amit művelek, vagy csak áltatom magam, hogy valaha is lesz ebből bármi?
Hiányzik a szép nappali.
Uram atyám, még kókusztejes kakaót is vettem magamnak. Hát tényleg karácsony van.
Tegnap annyira boldog voltam. Ma is még picit.

Olyan cuki.

De azt várom leginkább, hogy ezt kitehessem, és már december első napján ki fogom, ha nem november utsóján!

Ezt gondoltam januárra, de most valahogy zsúfoltnak tűnik.
De azért nagyon cukker. Ezeket mind Pinteresten találtam.
Olyan jó annak, aki ilyen szépeket tud művészkedni.

2022. november 12., szombat

Kínai vaoook

Pár hete már elmentem lelassítva a fodrászüzlet előtt, felmértem a fodrászokat, és próbáltam rávenni magam, hogy bemenjek, de inkább hagytam a fakkba. Megakadt azért a szemem egy banánzöld hajú srácon, és arra gondoltam, rá szívesen bíznám magam, mert neki van stílusa, a többi fodrász haja meg olyan, mintha minden mindegy lenne, legalábbis konyhán szoktak ilyen hajú emberek mosogatni például, mert nekik úgyis elbaszná a gőz a frizkójukat. Ha lenne egy fodrászszalonom, fixen elvárnám az alkalmazottaimtól, hogy bizalomgerjesztő hajjal jelenjenek meg a boltban.

Pörgő Jocó

Dél körül találkoztam Pörgő Jocóval a Kopaszi-gáton (ő ugye a volt felettesem). Kb. egy éve láttam őt személyesen utoljára, amikor csapatépítésképp beültünk a Neverlandbe. Olyan forró öleléssel köszöntött, hogy ihaj-csuhaj, hosszasan, hátamat simogatva. Elhatároztam, hogy nem fog érdekelni, ha így belemászik az aurámba, mert végül is lehet, hogy ő egy ilyen ember. Annak idején is megölelt hébe-hóba, én meg ilyenkor próbálok kedvesen visszaölelni, de a cipőorraink között véletlen mindig kerekedik közben egy méter távolság, és bemerevedek, mint egy halott farok. Ma belekaroltam a karjába, gondoltam, nincs ebben semmi különös. Néhány méter megtétele után megpróbált kézfogásra váltani, én meg nevettem, hogy nnna, azért az már túl romi lenne. Nevetett ő is, és folytattuk a sétát karöltve.

Nem teljesen tudom őt hova tenni, bár bevallom, ismeretségünk első pillanatától kezdve mindig azon gondolkodtam, vajon meleg-e. Most fel lehetne tenni a kérdést, mániám-e buzinak titulálni a körülöttem lévő férfiakat, de hát na. A járása miatt gondoltam ezt, a mindig tökéletesre belőtt haja miatt, meg azért, mert annak ellenére, hogy volt élettársa, mindig mindenről egyesszám első személyben beszélt. Néha rákérdeztem, hogy mi van a nőjével, GYANÚS, HOGY SOSE EMLÍTED, de mindig elterelte a témát.

A Ponyvaregénybe ültünk be, és meg akarom majd mutatni a helyet Pukkancsnak, mert nagyon dizájnos és hangulatos volt, meg ízlett a Cézár sali, nem volt száraz a csirke. Szokásos módon én voltam az, aki kérdezett és figyelt (vagyis hát fogjuk rá, hogy végig figyeltem), esetleg gondolatokat fűztem a témákhoz, de magamról nem sokat mondtam. Na és hogy van a nőd, gyanús nekem, hogy sose beszélsz róla - mondom neki, hadd örüljön, hogy már megint ezzel jövök. Hát, ha már privátban találkozunk, meg így megölelget, hadd tudjam az igazságot...! Csak azért fogalmaztam ilyen csufin, hogy "nőd", mert sejtettem, hogy nem fogja megütni a fülét. Elmosolyodott, aztán kinyögte, hogy nagyon egyszerű erre a válasz, igazából nincs. Vállat vontam, hogy jó, hát és mi van akkor, ha nincs, miért kell azt mondani, hogy van. Hát azért, hogy az ismerősei békén hagyják. Ne faggassák, miért nincs, és miért érzi jól magát egyedül is.
HAH. Nem tudom, ez-e a teljes igazság, de megelégedtem ennyivel. Azt mondta, én vagyok az egyetlen, aki folyton belekérdezett ebbe a dologba, másoknak elég volt a tudat, hogy van valakije. Hát csodálkozom.

Utána szelfizni akart, és közben eldöntöttem, hogy úristen, bassza meg, tényleg el kell mennem ezután fodrászhoz, nincs mese. Szörnyen megnyúlik a fejem, ha hosszú lesz a hajam, nem bírom, nem lehet rólam egy jó képet csinálni. Nevetgéltünk, hogy majd egymásra fogunk hivatkozni, amikor az emberek faggatni kezdenek minket a párunkról.

Aztán átült mellém, mert az én helyem kényelmesebb volt, és néha megsimogatta - megdörzsölte? - a hátamat. Gondolkodtam közben, vajon akar-e tőlem valamit, de mivel még él bennem az elgondolás, hogy meleg, most nem feszültem úgy be, mint a csapatépítőn, amikor ugyanezt csinálta. Teljesen leszarom-hogy-ér-hozzám-féle hangulatban voltam, és amíg azt hiszem, hogy úgyis homi, addig nyugodt a lelkem. Kérdezte, elutaznék-e vele egy hétre, én meg kérdeztem, úgy-e, mint egy sugárbébi, mire nevetett, hogy dehogyis. Márpedig vagy úgy utazom el vele, hogy fizet nekem mindent, vagy sehogy, mert ha már elutazom egy hétre külföldre, és nekem kell fizetnem, akkor Pukkanccsal megyek. De ezt persze nem mondtam ki hangosan. Csak érdekelt, mit reagál a sugárbébis kérdésre, haha.

A végén is hosszasan megölelt - ha nem tart, előreesek, akkora hely volt a cipőorraink között.

Most ott van a chatemen megnyitatlanul, hogy mikor megyek át hozzá ebédelni - ezt a kérdést négy éve teszi fel állandóan, én meg mindig menekülök a dolog elől. Franc akar átmenni hozzá, mennyire bizarr lenne már átjárkálni egy negyvenöt éves hapsihoz.

Aztán nem tudtam, a Kopaszi-gátról hogy lehet eljutni a Corvin Plázába, és nem tetszett az útvonaltervező szerinti átszállósdi, meg a gondolat, hogy most buszmegállót kellene keresni, úgyhogy ELSÉTÁLTAM a Corvinig, és közben olyan jól éreztem magam, hiába volt hüvi, jól esett a séta, és a zene a fülemben. Ilyenkor mindig rájövök, hogy Pesten nincsenek távolságok.

2022. november 11., péntek

Minek írok

Jesszusom, hányszor írtam le az előző bejegyzésben a pasi szót...?
Mentségemre legyen mondva, siettem...!
Furán érzem magam, amikor csak ilyen mi történt és mit csináltam-féle dolgokról írok - olyankor olyan üresnek érzem a fejem.

Tegnap ránk lett szólva a munkában, hogy ezentúl vezessük, mivel hány percig foglalkozunk. Nettó két és fél óráról tudtam beszámolni, és a végén kitöröltem az 5 perc volt, hogy ezt a táblát kitöltöttem sort.
Ma viszont 300 percet számoltam csak a szálláskeresésre, mert vagy hatbillió várost kellett megnéznem, szóval naon aktív voltam. Arra jutottam közben, hogy egy darabig még nem fogok külföldön nyaralni.
Álláskereső portálok frissítgetésével töltött idő: 926 perc.

Mellettem napozik a cica. Most már nem olyan kis könnyű, mint eddig volt. Jövőhéten kiderül, sikerült-e kiirtani belőle a parazitát. Ha igen, lehet neki gazdit keresni, és akkor szomi leszek - bárcsak ne nekem kellene átadnom őt, hanem addig elbújhatnék egy parkban vagy ilyesmi, hogy ne lássam a kis értetlen tekintetét, amiért idegenek bezsákolják. Szeretném hinni, hogy a macskák számára az az elsődleges, hogy kényelemben éljenek és kiszolgálja őket valaki bárki. Tudom, hogy legrosszabb esetben is pár hét alatt elfelejt, de nem akarom, hogy akárcsak egy napig is meg legyen rémülve. Möhh.

Ha minden igaz, ma végre lesz szempillaspirálom. Hónapok óta nem festettem ki a pilláimat, hát micsoda izgalmak!
Holnap megpróbálom rávenni magam fodrászra, mert már csak úgy lóg a hajam, mint valami döglött állat.

Az Interjú a vámpírral-t olvasom pár napja. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szépen van megírva. Ugyanaz a szint, mint a filmben Louis monológjai, de végig, végig, végig, kimeríthetetlenül különlegesen, mintha egy vámpír írta volna, na persze nem egy Edward Cullen-féle.

Hát, ma is üres a fejem, és nem érzek valami sokat.
Szomi.

2022. november 10., csütörtök

Lófaszka

Csak nem jön az az álláshirdetés, amire nyugodt szívvel tudnék jelentkezni. Ha valami tetszik is - merthogy ezen a héten talán két hirdetés is szimpike volt -, az kint van a halál faszán. Az a baj, hogy ezek általában kint vannak, szóval ezt vagy elfogadom, és feladok pár órát a szabadidőmből, vagy várok, várok, várok ki tudja, meddig, míg jön egy home office-os lehetőség.

Ami klassz volt ezen a héten (oké, még csak csütörtök van, de nem várok túl sokat), az a tegnapi spontán jegyvásárlás a januári HAIR-re, ami a Papp Lászlóban lesz. Eredetileg csak egy szem esti időpontot hirdettek meg Budapestre, de olyan hamar elkapkodták a jegyeket, hogy betettek még egy előadást délutánra is. Először - kb. három percig - úgy volt, hogy csak Ike és én megyünk - a Hair hatására öltöztünk hippinek éveken át -, de végül jön Pukkancs is, meg Lau is kap majd egy jegyet ajiba Pukkancstól. Remélem, klassz lesz, a legdrágább helyekből válogattam, hogy lássunk is valamit. Izgiiii!

Szombaton találkozom Pörgő Jocóval. Hónapok óta próbálja összehozni a csapatLEépítőt, de a többi emberke fele totál nem kapható rá, a másik fele meg összevissza elfoglalt (Frufru azóta szarik rám, hogy odaadtam neki az utsó borítékját). Nekem is hangulatfüggő volt mindig, de most, hogy felhívott, és külön találkát kért tőlem, nem tudtam nemet mondani. Azt mondta, rettenet hiányzom neki, és hogy nagyon szeretett velem együtt dolgozni. Néha - vagy inkább nagy ritkán - összeszólalkoztunk mondjuk, de olyan tempó és nyomás alatt simán jók voltunk. Mesélte, hogy nem szereti az új munkáját, és hogy ezen a héten több interjúra is megy. Kérdezte, ha nagyfőnök lesz valahol, megyek-e hozzá dolgozni. Azt tudom, hogy kicsit tévhitben van azzal kapcsolatban, hogy mi lenne számomra a jó fizu, úgyhogy nem várok tőle se semmit, és akkor nem fogok csalódni.

Bent az irodában meg nulla bejövő e-mail szokott lenni, brutális módon nem csinálok semmit, csak szenvedek, és várom, hogy hazajöhessek. Tegnap már annyira uncsiztam, hogy hiába volt csak tíz fok, rajtam meg szoknya, kimentem hintázni a szünetemben. Olyan gyönyörűek még mindig a fák, a leveleket nem szedték össze, a köd is hangulatos volt, szóval én jól éreztem magam zenével a fülemben. Egy darabig ült mellettem egy tíz-tizenegy éves kisfiú a másik hintában, telefonált nagy komolyan, de előbb elment, mint én.

Délután Csirip arról faggatott a másik kolléganő előtt, hogy miért érzem úgy, hogy én elvagyok pasi nélkül is. Egyszerűen nem érti, hogy lehetséges ez, és már vagy harmadszor teszi fel nekem a kérdést. Nem mintha hangoztatnám, de ugye nincsenek pasizós sztorijaim, és ezen értetlenkedik állandóan. A másik nő meg teljesen fenn volt akadva azon, hogy elutasítottam az udvarlómat - aki tegnap rám se nézett, és úgy kérdezett meg mindenkit, kell-e valami a boltból, hogy nekem háttal állt -, és ez valahogy annyira fura volt, tök nagy bizalmatlanság született bennem emiatt iránta, nem is tudom, miért... Mindenesetre baszott uncsi olyasmiért magyarázkodni, ami alapvetően normális kellene legyen... Mármint a múltkori ufós posztom alá írt kommentek, meg Csirip kétségbeesett pasikeresése döbbentett rá, hogy nem is vagyok ufó.

Csirip egyébként vicceskedve verseng velem az új lány barátságáért - legyen a neve mondjuuuk Angi. Szerintem Csirip próbál kedvelni, de nem megy neki. Mi például tutira nem tudnánk barátok lenni, mert én is csak próbálom kedvelni őt. Angi tegnap elmondta, hogy azért veszi fel munka közben a fejhallgatót, hogy Csirip békén hagyja, mert unja már a pasitémát. Mondjuk tegnap mind olyanokat mondott nekem, amitől furán éreztem magam, mármint kicsit mintha imponálni próbált volna, vagy nem is tudom, és ettől picit elbizonytalanodtam, vagy hogy mondjam, bizalmatlanná váltam, és hirtelen megbántam, hogy elmondtam neki ezt-azt, például hogy munkát keresek. Mellette jól érzem magam amúgy, nem feszélyez, mint Csirip, de ma például korán reggel felhívott, hogy egész éjjel ivott egy buliban, reméli, nem fogják rajta érezni bent, közben meg vette a cigit és az energiaitalt, és... Bennem ez ilyen full értetlenséget szül, és elkezdek idegenkedni. Hjaj, nem értem ezt a cigi-energiaital mániát; Pukkancsnál is mikor meglátom egyszerre a kettőt, nem tudom megállni megjegyzés nélkül. Mintha visszamennének tinibe ilyenkor.

Tegnap munkaidő után felhívott az egyik kollégám, aki ötven felett van már, hogy akart nekem mutatni valamit, csak elsiettem - 17:00-kor felpattantam, mintha rakétán lőttek volna ki -, hogy valaki írt rólam valamit, én meg egy pillanatra megijedtem, lepörgettem fejben, hogy ki előtt mit mondtam, vajon a homlokomra van-e írva, hogy tele a faszom a hellyel, vajon hangosan mondtam-e ki olyasmit, amit nem kellett volna... De végül csak beképmetszőzött nekem egy Viber üzit, ami az volt, hogy: „Mivel nincs fent Viberen, innen küldöm neki ezt: 💘 Kérdeztem, ki írta ezt, és miért pont rajta keresztül üzenget nekem, de nyilván jöjjek rá magamtól. Hát akkó ennyit erről. Minek nekem pasi, ha anélkül is megkapja az egóm a kellő figyelmet, haha...!

Ma kaptam új felcsikét, amihez semmi közöm, a felettesemet láthatóan aggasztja, hogy verem a brét egész nap. Szállásokat kell keresgélnem a kiutazós kollégáknak. Csillagosat, reggelizőset, térképet lesve. Naon nagy gyakorlatom van ilyenekben, évente egyszer megyek nyaralni, akkor is a Balatonra. Az a baj, hogy utálom az ilyen ad hoc dolgokat, szeretem, ha körülhatárolt feladatköröm van, mert nem akarok minden nap új baromsággal szöszölni, nincs hozzá türelmem, meg nem is érzem magaménak a feladatot, úgyhogy a lelkiismeretem se jön elő közben. Általában be is zárom az olyan álláshirdetéseket, amikben ott van, hogy Egyéb ad hoc jellegű feladatok ellátása. Már annyira nincs itt kedvem semmihez, hogy azon se izgulok, hogy esetleg elbaszok valamit. Behívhatnának inkább, hogy bocsi, Róka, de nem tudunk téged megtartani, kevés a munka, én meg akkor megijednék, és biztos hamarabb találnék új helyet, mint így kényelmeskedve.

2022. november 2., szerda

Pukkancs

Akartam írni múltkor Pukkancsról, de aztán elült bennem a dolog, és arra jutottam, végül is a helyzet változatlan, minek írjak róla, de mondjuk volt itt egy újabb megálló, és ez most talán más lesz, nem tudom...

Depihullám

Végül nemet mondtam az interjúra, mert nem tudtam rávenni magam az odautazásra. Már nem is az angol zavart, hanem a távolság. És ha már az interjúra is lusta vagyok bemenni, mi lenne velem, ha felvennének...? Persze miközben megírtam az exkollégának, hogy nem akarok napi három órát bukni a szabadidőmből, éreztem, hogy ennek foskedv lesz a vége, és lám, tényleg. Ma még szabin vagyok, de legszívesebben elásnám magam, ha a munkahelyemre gondolok. És hiába pörgetem a hirdetéseket, semmit nem találok. Nem vagyok jó semmire, de ide meg túl jónak érzem magam - van ennek értelme? 

Szomorú vagyok... Mindig ez lesz? Sose találom majd meg a helyem?

Meg most kicsit bennem van, hogy elmehettem volna az interjúra, hátha olyan kurva jó hangulatú lesz, hogy ne bánjam a hosszú utazási időt. De közben meg érzem, hogy idegesítő tényező lett volna. Kijárni a halál faszára.

Jó, mondjuk a mostani helyemen meg mi nem idegesítő...?
Olyan dühös vagyok az egész helyre... Hogy elhitették velem az interjún, hogy ez valami komolyabb lesz, mint az előző helyem, közben nemhogy nem komolyabb, de messze alulmúlja.

Most természetesen az van bennem, hogy elbuktam életem lehetőségét.
Persze megbaszhatom magam, ha pont ez volt az.

Vajon mindig szar döntéseket hozok?
Bánom, hogy nem a másik helyet választottam tavasszal.

Olyan semminek érzem magam... Egy senkinek... Jelenleg arra vágyom a leginkább, hogy felmondhassak, és amikor megkérdezik, hogy hádde miér, akkor azt mondhassam, úgy látom, ez a hely egy zsákutca.

Persze nem mondanék ilyet. Tény, hogy nem értem a többi lányt, miért elégednek meg ezzel, de attól még nem akarnám megbántani őket.

Vagyis most vagyok olyan dühös a világra, hogy mindenkit meg akarjak bántani, de inkább csak blogot írok.

Olyan nyughatatlanság van bennem, mióta itt dolgozom, hogy legszívesebben kifutnék a világból.

Beváltom ma a nyertes kaparósomat. Egy új kaparósra.

Szeretnék megtanulni meditálni. Még nem eléggé ahhoz, hogy neki is üljek, de tudom, hogy szükségem lenne rá.

Valahogy meg kellene tanulnom értékelni ezt a helyet. Elhitetni magammal, hogy majd találok jobbat, csak még várnom kell egy kicsit. És hogy nem a világ vége szarul érezni magam egy helyen.



Legalább ma vannak új Vak szerelem epizódok. *spoiler* Miért engedik a Matt nevű csávót nők közelébe, miközben kizárás járna neki lelki terrorért? Komolyan hagynák a csajnak, hogy férjhez menjen hozzá? És a mexikói csaj miért olyan idióta, hogy a kis nyominger srácért van oda, aki azt hajtogatja, hogy minden nő megfordul utána, és miért nem az ázsiai csávóval van, aki minden szempontból beláthatatlan távolságra van attól a kis seggdugótól?

2022. október 31., hétfő

Elégedetlen picsa v'ok

Néha olyan egyedül érzem magam, hogy olyankor elképzelem, hogy lelépek ebből az életből, és akkor legalább tényleg nem csodálkozhatok, amiért egyedül vagyok. Vettem is ma két kaparóst, hátha nyerek huszonöt millát, de csak az áruk jött vissza. Mondjuk nem is azt képzeltem el, hogy világgá megyek belőle, hanem hogy otthon ledózeroltatom a kert végében álló házikót, és építtetek a helyére egy másikat, és akkor többet nem kell félnem, hogy egyszer nem lesz hova mennem.

És most csupa bizonytalanság vesz körül, talán ettől tudok a leginkább kizökkenni és átbillenni az értelmetlen létezésbe, amikor se nem tanulok, se nem írok, se nem olvasok, de még egy rohadt filmhez sincs türelmem. Bár ma lesz a Tapló télapó, amit nyáron (...) láttam először, és azóta az a kedvenc karácsonyos filmem, bár valószínűbb, hogy maga az a békesség volt jó, ami azon az éjszakán körülvett, miközben néztem a tévét, és ez nagyot dobott a sztorin. Ez a film lesz tehát a mai nap csúcspontja, és rendelek majd valami habzsidőzsit is, mert hát fos a kedvem, és olyankor kit érdekel, hogy már húszezer forintba kerül egy pizza.

Bizonytalan a munka is, mármint nem konkretizáltunk semmit az exkollégával, de már vagy kétszer letettem az egészről, mert hol rámenős volt, hol hülyén akarta szervezni az interjút, én meg nem mentem úgy bele, most meg hosszúhétvége van, és nem történik semmi ez ügyben, de már nem is tudom, kíváncsi vagyok-e még az egészre. A bejárás szétcseszi a munka vonzerejét, de ha meg arra gondolok, hogy a mostani helyen milyen feladataim vannak... Brr... No mindegy... Majd veszek még kaparóst...

Volt pénteken angolom, és közben nem értettem, mit ér az egész. Én sokat dumáltam, a tanár keveset. Még mindig nem derült ki, hogy ő tud-e angolul, de azt mondta, én valahol alap és középfok között vagyok. Mondjuk nem tudom, mit vártam.

Tegnapelőtt találkoztam Ikével. Nem emlékszem, mikor láttam őt utoljára, akkor még babák voltak az ikrek, és Új Fiú jött el értem. Ike mostanában elkezdett depizni a bezártságtól, úgyhogy már nagyon akart velem találkozni. Star warsos szabadulószobába mentünk, bár figyelmeztettem, hogy ha az én logikámon múlik, ott fogunk megrohadni. Tényleg nem jutottunk ki, de Ike legalább élvezte. Sajna igazából csak a díszlet volt star warsos, nem is kellett háttértudás, pedig akkor lehet, több esélyünk lett volna. Amúgy ezeket a szobákat miért hagyják így lepukkanni? Az ember várja a nagy hűhát, aztán az a pince tényleg csak egy pince. Dohos, mállik, poros, kopott, minden baja van. Az egyik feladatnál egy kinyíló szekrényajtó mögött találtam egy kavicsot. Gondolkodtam, vajon mit kell vele csinálni, aztán rájöttem, hogy csak egy megkövesedett rágó. Utána nagyon szerettem volna kezet mosni.

Tegnap felköszöntöttem mamát. Vettem neki egy szép kesztyűt, egy meleg zoknit, konyakos meggyet, meg A füredi lány-t Karády Annától. Remélem, tetszik majd neki.
Az összes macska hatalmasnak tűnt most otthon, komolyan meg voltam rökönyödve, hogy mindegyik ilyen rohadt nagy gombóc. Pukkancs szerint azért, mert most egy minicicához vagyok szokva, de hát bakker. Hatalmasak voltak! Bubimackó tuti hízott mindenesetre, a szeme is olyan lett, mint egy szumósé, pedig mindig olyan kis girnyó volt.

Keveset tudtam aludni a cica miatt, úgyhogy nem érzékeltem a két nap közötti váltást, és ettől morci lettem. Az udvarlóm megint írt, pedig tegnap se válaszoltam már neki, csak láttamoztam, hogy vegye az adást. Amikor ma megláttam a macska alomtálcás lábnyomait a letakarított pulton, tehetetlen dühömben felkaptam a telefonomat, és megírtam az embernek, hogy nem akarok kapcsolatot, úgyhogy nem fogok úgy nyitni felé, ahogy szeretné. Visszaírt, hogy hádde megint mit írt, hogy én ilyet írok neki, jól van, akkor többet nem ír. Nem írtam vissza, aztán megint írt, hogy ő anno megismerkedett egy lánnyal, és csak mentek együtt ide-oda, kapcsolat nélkül is jól érezték magukat. Visszaírtam, hogy ismerem már az ilyen kényelmeskedő dumákat, hogy nem kell kapcsolatnak hívni, mindenesetre nem keresek viszonyt, meg egyéb nevenincs dolgot se, köszi. Visszaírt, hogy köszöni, hogy ezt leírtam, meg bocsánatot kért (aaahccaccaaa, ezek a semmitérő szavak), leírta, hogy nem tudja értelmezni a smiley-mat (hát azt ilyen „úgyhogy menj a faszomba már”-féle fejecskének szántam), aztán megkérdezte, hogy de attól még lejárunk-e majd együtt cigiszünetre, én meg már nem írtam vissza.

Aztán Pukkancs is írt, hogy mennyire zavarna, ha ma se jönne haza, úgyhogy ez ilyen semmiről nem szóló, fos hosszúhétvége.

2022. október 28., péntek

A szörnyecske

Van egy kétségbeesett piszkozatom egy kiscicáról, de már nincs bennem akkora pánik ahhoz, hogy még érvényes legyen. Már korábban akartam róla írni, csak valahogy nem ment a közzététel a dilemma miatt, elég hülyén is érzem magam, mert nem tudtam, hogy így reagálnék egy hirtelen az életembe csöppent állatra. Röviden írom le, mert most épp nem kavarognak ezzel kapcsolatban intenzív érzések bennem, de most ez a cica is az életem része, úgyhogy álljon itt róla néhány sor.

2022. október 27., csütörtök

A nem az új igen?

Behajolva a részlegünkbe...
- Na és ma egy ebéd?
- A-a.
- Akkor vacsora?
- Nem, köszi.
- Reggeli...? Tudom, nem.
*helyeslő mosoly*
- Valamit hozzak neked a boltból?
- Nem kérek semmit, köszönöm.
- Biztos? Van ott minden.
- Tudom, de nem, köszi.
- Sose eszel?
- De, fényt.
- Hát látom.
- Van egy perecem, azt megeszem a gép előtt.
- De hozok bármit szívesen.
- Tudod mit, szeretnék egy szivárványsörényű pónit.
- Ah, jól van... Az pont van az Aldiban.
- De igazi legyen.
- Rendben.........

Chaten 16:00 körül...
- Elvihetlek, amikor indulsz haza?
- Nem, köszi, busszal megyek.
- De útba esne, nem lenne kitérő.
- Buszozok.
- Pedig nem szoktam embert enni. És a tömegközlekedésen sok az idegen. A kocsiban beszélgetni is lehet.  (na hát ez az, ezt már Koltól megtanultam, milyen jókat lehet kocsiban beszélgetni)
- Nem-nem, tényleg köszi.
*Pay attention to me feliratú gif egy toporzékoló kislányról*
*Nevetős smiley már a buszról küldve*
- Bár ezt most annyira nem is érdemelted meg, mert ma kaptam tőled egy igent, és ennek határtalanul örülök.
3 órával később...
- Bocsi, elfoglalt voltam. Meg nem is tudtam, mit írjak erre. (És tényleg, a CV-t csináltam!)
*Good night gif*
- Jó éjt!

És igen, mondtam neki egy igent, mert nem tudtam, hogy bújjak ki a dolog alól. Akik követték az Új Fiúval kapcsolatos bejegyzéseimet régebben, tudhatják rólam, hogy amúgy rohadt nehezen mondok nemet, mert mindig félek, hogy megbántom a másikat. Ezért mindig csak egy kedves nemet szoktam írni-mondani - de azt legalább sűrűn -, nem egy határozott, jól hangsúlyozottat. Gondolom, a kedves nem úgy hangzik, mintha azt mondanám: „Oooh, bár ne rémítene meg ennyire a belőled áradó erő!”

És amúgy mikor akarná megemlíteni, hogy van két kamaszgyereke? Az új lány mondta el nekem tegnap, miközben hintáztunk szünetben (ő az egyetlen, akinek megmutattam a hintát), és azt magyarázta, hogy ennél a hapsinál sokkal jobbat érdemlek, és amúgy is, az apám lehetne, és aztán olyan viccesen felfelé fordította mindkét tenyerét, és elkezdte őket fel-le emelgetni, hogy bemutassa a kettőnk közötti szintkülönbséget. „Szóval érted, te itt vagy fent, ő meg itt lent." Ezt már egyszer előadta a Pocokember kapcsán is (pedig azt az esetet el se meséltem neki, csak Csirip elkezdett ezzel hülyülni), olyan kis egós közben, ettől mindig nevethetnékem támad.

Mondjuk itt épp egyedül voltam, a fülemben szólt a zene, és jaj, annyira fel tud tölteni egy ilyen óra...! Szeretem asz őőőőőszt!



Nem mintha zavarna a gyerek-téma (asszem), ha látnék bármi számomra érdekeset is az emberben, de azért... Nem szokás ilyeneket elmesélni már az elején? Vagy úgy van vele, hogy úgyis az anyjukkal élnek, olyanok, mintha nem is léteznének...?

Mert amikor arról chateltünk, miért az anyjával él, azt mondta, azért hagyta meg a házat a volt feleségének, mert az tanárnő, és hát azzal a fizetéssel szegény úgyse tudta volna kifizetni neki a ház másik felét. Öh. Itt azért lett volna egy lehetőség megemlítenie, hogy ja meg amúgy abban a házban élnek a gyerekeim is, nem?

Szóval arra mondtam igent, hogy rám írt chaten délután, hogy:
- A következő szünetben kijössz velem "cigizni"? (azért a macskaköröm, mert egyikünk se bagózik)
Gondolkodtam negyed órán át, ez alól hogyan lehetne kibújni, és megmutattam az üzenetet az új lánynak is (nem merek neki blogos nevet adni, mert lehet, nemsokára vége lesz a kapcsinknak), ő meg nagy suttogva rám szólt, hogy ne legyek már beszari, ha kellemetlenül érint, mondjam már meg neki, hogy ez nekem kellemetlen, és hagyjon békén, de aztán rá két percre odagurult mellém a székkel, hogy „menj ki vele, kíváncsi vagyok, mit akar.” Én eddig nem gondoltam arra, hogy bármi konkrétat is akarna, de gondoltam, hátha szerelmet vall vagy kérdőre von, miért vagyok ilyen elutasító, és akkor újra elmondhatom, hogy mert nem akarok tőle semmit. Visszaírtam hát, hogy: „Mikor fognak kicsöngetni?” De végül az lett, amire számítottam, csevegtünk a semmiről. Egy téma kapcsán megkérdeztem, melyik az ő kocsija, és rámutatott egy nagy családi autóra. El is képzeltem benne a kölkeit, és miközben beszélt, már egy apukát láttam benne. Lehet, szegény emiatt titkolózik, haha, nehogy más emberek apjává váljon a szememben.

És aztán ugye nem hagytam, hogy hazavigyen azzal a szép nagy autóval.

Más:
Mondta a meetingen a felettesünk, hogy valaki szóvá tette, hogy a csapat nagyon laza egész nap, kijárkálunk bagózni, Aldiba, dohányzóba, meg még a rendes szünetet is van pofánk megtartani. Először azt gondoltam, nekem szól a dolog, mert én ugye szoktam jönni-menni unalmamban, meg elfolyni a gép előtt, és múltkor egy öregember, aki mindig csillogó szemekkel néz rám, rá is kérdezett, hogy nem akarok-e plusz feladatot vállalni az ő csapatában (vajh milyen választ adott erre a Nemember?), de belegondolva tényleg sokszor van, hogy az új lány, Csirip meg én, és időnként az Oroszlánlány is, összedugva a fejünket diskurálunk rohadtul nem munkahelyi dolgokról. Szóval végül is nem vettem magamra... Bár nem tudom, mit kellene csinálni, ha nincs munka. Állítólag 50%-os a visszaesés tavalyhoz képest, és ez az év vége emiatt kevésbé lesz durva, mint amire számítottak. Közben azon gondolkodtam, hogy ha esetleg felmondok, mennyire ki fognak ábrándulni belőlem, totál értetlenek lesznek, tök hirtelen lesz számukra, többet nem szólnak majd hozzám, meg majd mondják, hogy tudod mit, geci, ne is töltsd le a felmondási idődet, húzzál akkor a retekbe!, de akkor majd mégiscsak lesz munkájuk elég. Persze nem tudom, mi lesz velem. Kikértem már a fél nap szabit holnapra, de még nem mertem szólni az exkollégának, hogy készen állok.

2022. október 26., szerda

SÓS bejegyzés arról, hogy nem tudom, mit akarok

Körülbelül három-négy hete rám írt egy exkollegám, hogy főni lett egy cégnél (ugye az előző helyemről csoportosan mondtunk fel), asszisztenst keresnek, és érdeklődne, hogy szeretem-e a jelenlegi munkám. Én meg épp morcoskodtam magamban a kanapén, hogy elegem van ebből a helyből meg stb., úgyhogy akár vehettem volna az univerzum ajándékának is ezt a megkeresést, de azért nem ugrottam rá a dologra, mert ugye így visszakerülnék az előző szakmába, ami kicsit hiányzik ugyan, de esélytelennek érzem visszajutni, mert mindig kérik az angolt. Én meg annak idején csak azért mertem jelentkezni, mert alap angolt kértek a hirdetésben, és azt még be mertem vállalni - és azzal valóban elboldogultam, viszont nem fejlődtem ilyen téren semmit -, és a legtöbb helyen minimum középfokú angol kell, úgyhogy olyan állásokra sose merek jelentkezni. Valszeg ha ennek a cégnek lenne álláshirdetése, az angolul lenne, és meg se nyitnám inkább.

No de azt is írta a srác, hogy telefonon is kell angolul kommunikálni, meg hogy amúgy a HR-es is lengyel, vele is kellene egy vagy két kört menni, és akkor én így szépen hagytam elhalni a beszélgetést, közben meg belesüppedtem a kanapéba, amiért ilyen lúzer vagyok, hogy évek óta tologatom azt a rohadt angolt, és tényleg csomó hirdetést azért mellőzök, mert ott van benne az angol.

A legutóbbi interjú után amúgy nem sokat gondolkodtam, hogy akarok-e váltani, mert hát nem örülnék, ha lejjebb kéne adnom a fizumból. Szeretem a szép dolgokat, szeretek költeni, picinként megszoktam, hogy ha szeretnék valamit, azt belátható időn belül meg tudom venni - jó, hát nem autóra meg ilyenekre kell gondolni -, szóval próbáltam elképzelni, hogy én most akkor váltok egy szarabb fizura, de nem sikerült.

És fura, hogy múlthéten még tartott a mélypont, mert ezen a héten ez már totál nincs meg. Oké, nyilván azért múlt el a depi, mert rájöttem, hogy elmehetek, ha nagyon akarok, és ettől tök jó kedvem lett, és hirtelen a munka is más lett így jókedvűen (meg ezen a héten NÉHA csináltam is valamit, nem csak a kukimat vertem), és egyébként megszerettem nagyon az új lányt, olyan jókat és értelmeseket tudok vele dumcsizni, olyan jó lenne őt állandósítani az életemben, és nem csak kolléganőnek betudni, hanem barinak is. Szóval ő is dob a hangulatomon, szívesebben megyek be, mert tudom, hogy majd dumcsizunk és hülyéskedünk.

Viszont ez az angol téma nagyon idegesített továbbra is. Elkezdődött pár hete a céges angol, de mivel úgy voltam vele, hogy nemsokára lelépek, és nem akarom, hogy a végén kifizettessék velem, így gondolkodás nélkül nemet mondtam a dologra, amit amúgy azóta se bántam meg, pláne, hogy Csirip mesélte, hogy ő már három éve jár a középhaladó csoportba, és akkor gondoltam, oké, akkor asszem, nem maradok le semmiről.

És akkor hétfőn leszerveztem e hét péntekre egy angolórát, mert bár csomó elképzelésem van arról, hogyan tanuljak angolul, meg szerintem jók a módszereim is, nincs meg a rendszeresség, és nem tudok kivel dumálni, szóval gondoltam, ideje kipróbálni egy tancit. És miután leszerveztem ezt a pénteket, újra rám írt az exkollega, hogy gondolkodtam-e, én meg írtam, hogy nem, mert beszarattál azzal a lengyel HR-essel. Írta, hogy végül megtudakolta, és csak vele kellene dumálnom meg egy nagyobb magyar főnökkel, de az önéletrajzom legyen angol.

Riadóztattam hát az angoltancit, hogy nem hiszem, hogy egy szakmai CV-t össze tudnék dobni egyedül, iktassunk be még egy órát a hétre, segítsen nekem. Ma le is rendeztük - hát, szegénynek jól feladtam a leckét, láttam, hogy szótárazott közben, de oké, nem várhatom el, hogy vágjon ilyen hülye kifejezéseket, csak így belegondolva, ennyi erővel egyedül is megoldhattam volna. De nem baj, legalább úgy küldtem le az embernek a CV-t, hogy látta egy angoltanár is - bár óra után átírtam egy-két dolgot, mert olyan fura volt egyik-másik kifejezés, valahogy szakmaiatlan vagy nem t'om.

És akkor megint írt az ember, hogy küldjem már, küldjem már, majd miután átküldtem, XD-vel beközölte, hogy ha esetleg hív a lengyel HR-es, max ilyen kis alap dolgokra készüljek. Írtam neki, hogy oké, csudimudi - nem tudom, én fogok-e nagyobbat égni, vagy a srác a főnöke előtt, amiért engem akart bejuttatni. Azt írta, azért sürget most ennyire, mert van egy másik jelentkező is, de hogy nekem jobban örülne. Ja és mi lenne, ha pénteken már be tudnék menni. Öhhhh. Gondoltam, a hosszú hétvégét átangolozom, mert például rohadtul nem tudnék hirtelen mit mondani a gyengeségeimről vagy az erősségeimről, de háttttö... Oké. Lesz, ami lesz.

Jelenlegi helyem:
- kevesebb fizu, amit titkolnom kell, mert valszeg több, mint a lányoké, és ez nem kecsegtet sok jóval
- tűrhető légkör
- értetlen udvarló
- ahogy elnézem, nincs előrejutási lehetőség
- 25 percre van
- leszarják, mikor érek be, csak essek be kilencig, és ha nincs munka, haza tudok sunnyogni már fél ötkor
- uncsi melóka
- heti három nap homi ofisz

A másik hely, már amennyit tudok:
- 15-tel több fizu + bejárástámogatás + bónusz (megéri ennyiért váltani...? jó lenne tudni, mennyi az a bónuszka - tessék-vegyél-egy-fagyit-féle összeg vagy valami érzékelhető?)
- ~1 óra 20 perces odaút
- heti két nap home office (kivéve próbaidő alatt - nyöhhhhh, még egy próbaidő, ráadásul az év leghidegebb hónapjaiban)
- fejlődési lehetőség
- pörgősebb munka (biztosan mazochista akarok lenni?)
- angolul is kell telefonálni (mondjuk ez éppúgy lehet előny is, mint hátrány, mer' ugye teher alatt nő a pálma)
- elbizonytalanodtam, tényleg probléma-e, hogy lógatom a lábamat, és nem lenne-e önszopatás váltani
- svájci cég (ez valahogy jól hangzik, meg a fizuból ítélve - már ahhoz képest, hogy megint csak asszisztens lennék - ez talán pozitívum)

Persze, lehet, nem lesz min gondolkodni, ha tényleg angolul fognak interjúztatni, hanem csak kacagnak egy jót, amiért le mertem adni az önéletrajzomat.

2022. október 23., vasárnap

Arról, hogy miért nem tenne jót nekem egy kapcsolat

Szóval ha szerdán nemet mondok, pénteken miért mondanék igent?

És közben én érzem magam rosszul, amiért én vagyok a Nemember, aki mindig mindenre nemet mond, és nekem van bűntudatom, amiért mások boldogságának útjába állok. Na de miért kellene nekem rugalmasan idomulnom mások hirtelen jött vágyainak megvalósításához? Attól még, hogy valaki kinéz magának, nekem nem kell ugranom a "lehetőségre", mintha legalábbis lávafolyam venne körül, és éhes sárkány őrizne, nem?

2022. október 20., csütörtök

Agyhalott szófosás mindenféle emberekről és unatkozásokról

Ahj... Kitörlődött, amit eddig írtam, pedig baromi hosszú és picsás bejegyzés volt az elmúlt egy hónapról, meg arról, hogy milyen közkedvelt vagyok a munkahelyen.

Na akkor elölről, és egy kissé talán összeszedettebben...

Az elmúlt egy hónapban erősen lehúzta a munka a hangulatomat. Pontosabban a munkátlanság, az, hogy nem csinálok semmit, vagy ha mégis, ahhoz már fájdalmas szinteken nincs türelmem. Rájöttem, hogy a pozícióm neve tök kamu, valójában adminisztrátor vagyok, és adminisztrálom az adminisztrációt, amit aztán leadminisztrálok, utána pedig felrögzítem egy excel táblába, majd egy másik táblába beírom, hogy mit vittem fel az előbbibe. Megjegyeztem valamelyik nap az egyik kolléganőmnek, hogy kezdem kínosnak érezni, hogy még mindig nem vagyok önálló, folyton kérdeznem kell, mire kuncogott, hogy hát igen, ezért is mondták már a legelején, hogy kell vagy egy év, mire mindent megtanulok. Én azért picit reménykedtem, hogy csak eltúlozzák, vagy hogy velem ez majd másként lesz, de nap mint nap szembejön velem valami új marhaság abban az elavult rendszerben, és az az igazság, hogy már nincs türelmem kérdezgetni. Néha, amikor bent vagyok az irodában, ilyenkor elképzelem, hogy átmegyek a boltba tejért, és elfelejtek visszamenni. Itthon pedig ez úgy néz ki, hogy leülök a kanapéra, és olvasok. És bár rám nem jellemző, sőt, totálisan zavar, ha átcsúszik egy munka következő napra, mára rendszeressé vált, hogy elolvasok egy-egy emailt, aztán visszaállítom olvasatlanra, mert azt érzem, hogyha megint ki kell találnom, hogy adott dolognak hogy néz ki az adminisztrációja, kiszaladok az úttestre a troli elé. Arról nem beszélve, hogy néha van, hogy három kérdésem közül csak egyre kapok választ. Szóval ja, már nincs kedvem ehhez az egészhez, mert nem a szakmát tanulom, hanem a cég elavult rendszerének furfangosságait. No meg ott van az is, hogy még mindig nem indult be a munka, és az utóbbi egy hétben már olyan feltűnően unatkoztam, hogy elkezdtek nekem faszságos-nem-szeretem feladatokat átpasszolni, mint például iratlefűzés, meg újabb táblázatban való riportálás, úgyhogy már nem csak hogy unom, de még visszalépésnek is érzem az egészet az előző feladatkörömhöz képest. Néha elképzelem, hogy csak úgy felmondok, nem törődvén azzal, hogy nincs másik munkám. De hogy én ezt már nem bírom, meg még milyen faszságokat találnak ki nekem. És mivel hogy így érzek, azt is gondolom már, hogy képtelen leszek erre az egészre. Megtanulni ezt a baszadék rendszert úgy, hogy még szeressem is, amit csinálok. Őszintén nem értem, hogy a kolléganőim hogy a francba vannak itt már öt éve, és miért nem lett még elegük. Néha látom, hogy rongyosra nyűtt jegyzetekből dolgoznak, mert még több év után se tudják, mikor hova kell kattintani.

Szóval ettől erősen besötétedett az aurám, márpedig ha bennem vonzó bármi is úgy emberileg, akkor az a kisugárzásom tud lenni. Anélkül aztán hiába öltözöm fel szépen, meg hiába mosolygok, nem leszek szép, se barátságos. Hallgattam is a lányoktól - Csiriptől, meg az új lánytól, aki korban Csirip és énköztem helyezkedik el -, hogy milyen csendes vagyok, nem mosolygok annyit, meg már nem osztok meg semmit. Mondjuk utóbbinak a szokásos az oka, úgyse figyelnek annyira, minek pofázzak. Bár mióta van az új lány, így hárman egész jól elvagyunk. Nem rajtam csapódik le Csirip összes pasitémája, hanem ők ketten megvitatják egymással ezeket, és ha kérdezik a véleményemet, hozzászólok. Csirip egyik nap megjegyezte, hogy néha bántó vagyok, mert állítólag csomószor "bekérdezek", hogy ez még ugyanaz a pasi?, de nekem totál nem rémlik, hogy ilyeneket kérdeznék, tagadtam is. Rá néhány napra aztán tényleg kiszaladt a számon, hogy: „Ez még ugyana...”, de aztán észrevettem magam, és elkussoltam. Utána nevettünk. Szerintem viszont most először akartam erre rákérdezni, bár az is tény, hogy miközben jöttek ki a számon a szavak, nem is rá figyeltem, hanem az út túloldalát fürkésztem elmerülve a saját fejemben. Lehet, hogy máskor is robotüzemmódban érdeklődtem. Az új lány a héten megállapította, hogy ő Csirip és köztem van, én meg kérdeztem, milyen értelemben, mire mondta, hogy Csirip a fény az állandó álmodozásával, én meg a sötétség a racionalitásommal és földhözragadtságommal, aminél csúnyábbat nem is mondhatott volna, cö-cö-cö.

Ráadásul ezen a héten tök jó kedvem volt, mert hétfőn jelentkeztem egy álláshirdetésre, és ez reményt adott arra, hogy nem az unalomba fogok beledögleni, és kedden be is hívtak interjúra. Ma le is rendeztem, kikértem egy fél nap szabit. Igazából megtévesztő volt a hirdetés, és összetettebbnek képzeltem a dolgot, meg a fizetést is többnek, úgyhogy nem jöhettem el teljesen elégedetten annak ellenére, hogy bájos voltam, és a rátermettségem is meglenne. Kb. huszonöttel kapnék kevesebbet, holott miközben jelentkeztem, azt gondoltam, szintlépés lehetne, és kérhetnék többet a jelenlegi fizumnál. A jelenlegi fizum meg pont a gagyi fölött van, és ha annál kevesebbet kapok, akkor már garasoskodhatok hónap végén. No de mindegy... Igazából hülyék lennének felvenni azok után, hogy rákérdeztek, miért váltottam ilyen sokszor munkahelyet, én meg mondtam, hogy általában a pénz miatt (pedig ha jobban belegondolok, sokszor unalomból váltottam). És amikor mondták a fizut, megjegyezték, hogy úgy rémlik nekik, hogy több volt a bérigényem, én meg mondtam, hogy nem is jelöltem meg bérigényt, bár tény, hogy jelenleg többet keresek. Aztán hozzátettem, hogy ettől függetlenül mindenképp megfontolnám ezt a lehetőséget, mert mint mondtam, nem érzem jól magam a jelenlegi helyemen, és nekem fontos, hogy azt érezzem, érdemi munkát végzek. Az a szomi ebben, hogy komolyan is gondoltam, hogy megfontolom. Mert a faszom se akar iratokat dobozolgatni; nem diákmunkás vagyok, hogy minden nem-szeretem-szarságot lepasszoljanak nekem azért, mert én ráérek. Nem erre jelentkeztem. Inkább küldjenek el, hogy bocs, XY túltolta tavaly a nyávogást, ezért lettél felvéve, de igazából most kisült, hogy nem is kellesz.

Nem mentem el a bowlingra, amit az udvarlóm szervezett, és szerintem csak azért, hogy munkán kívül is láthasson, de attól még nem úsztam meg a randira hívást. Leírta nekem, hogy baromi jól nézek ki, és elmennék-e vele ide, oda vagy esetleg amoda, én meg írtam neki, hogy bocsi, de nem igazán állok készen egy kapcsolatra. Ez azért mégiscsak jobban hangzik, mint az, hogy bocs, de nem tudok mit kezdeni a férfiakkal, és ők se tudnának belőlem annyit kinyerni, mint amennyire szükségük lenne, úgyhogy jobb, ha nem pazarlod az idődet. Mára már sejtem, hogy ezzel nem zártam le a témát, mert a nem állok készen egy fellángoló férfi számára úgy hangozhat, mint mondjuk az, hogy „várj rám”, vagy hogy „szükségem van egy férfira, aki megment a saját magam által kreált börtönből!” Egyébként kedvesen csinálja. Néha dob egy ilyen bátor üzenetet, hogy mondjuk „már bocsánat, ha tolakodónak tűnök, de az a mosoly, az a smink, meg úgy az egész megjelenésed gyönyörű, egyszerűen elolvadok”, de ha bent az irodában a közelébe megyek, simán el tud pirulni egy ártalmatlan téma közben is. A lányoknak is feltűnt, hogy ÚGY néz rám, szóval végül elmondtam nekik, hogy elhívott randira. Megígérték, hogy majd nem kuncognak a jelenlétében. Részletekbe mondjuk nem mentem bele, szeretem amúgy is a titkos dolgokat, és nem is akarom kiadni ezt az embert nekik. Az én ügyem, nem kellenek a megjegyzések, meg a belerondítások. Csirip egyébként nagyon elcsodálkozott, mondván, ilyet ki se nézne ebből az emberből, olyan csendes és visszafogott, és sose látott minket beszélgetni.

Bevallom, egy kicsit élvezem. Úgy kb. két napja, mert addig kínos volt, hogy nem tudtam lerázni. Néha odaült mellém, megkérdezte, mostanában mit olvasok, és olyan furcsa volt, mert azelőtt nem is beszéltünk. És akkor egyszer csak odajön, mintha bratyik lennénk, és zavarba jöttem kicsit.

Legelőször, még amikor friss volt a dolog, a Pocokembernek meséltem el. Akkor még nem is voltak részletek, mert semmit se tudtam erről az emberről, és nem is értettem, miért hitte azt, hogy csak azért elmennék vele randizni, mert elhív. És akkor a Pocokember taccsra vágta az intuíciómat a reakciójával: „Ezen most kicsit meglepődtem... Hogy valaki beelőzött engem.” Akkor aztán nevetni kezdtem, hogy jaj persze, mert te el akarnál engem hívni, mire ő meg csendben nézett vissza rám. Nem is értettem. Egyáltalán semmi rezgést nem érzek soha az irányából, és ez a jelenet még viccnek is rossz volt. Utána még később felhozta, hogy most valami féltékenység-szerűt érez, én meg csak nevettem egyet, de közben kezdtem rá mérges lenni, hogy most minek kell szétcsesznie a bariságunkat. Utána egy hétig nem beszéltünk, de aztán elmúlt a feszkó, és azóta megint úgy dumcsizunk, mint azelőtt. Mindenfajta rezgés nélkül. Ez van, az ilyet érzi az ember, nem?

A csapatépítőre egyébként sajnabajna lebetegedtem. És nem bántam meg, hogy kihagytam, mert egyrészt nem volt utóhangja se, másrészt az alapján, amennyit láttam a feltöltésekből, megint csak égették magukat nyilvános helyen, meg kúsztak a sárban, mert valamiért mindig ilyen hülyeségeket találnak ki nekik. Szerintem alapjáraton nem szabadna elvárás legyen, hogy ilyesmire mindenki vevő legyen. Mondjuk nem csak én hagytam ki. Volt, aki szabira ment, az azért mégiscsak direktebb, mint belázasodni pont erre a várva várt alkalomra...!

Tegnap meg ma sokat chateltem az emberrel, pedig kimaradt vagy két hét. Tegnap is elhívott, és tegnap is nemet mondtam, viszont előtte tök jót beszélgettünk; megtudtam róla egy-két dolgot, és valahogy jó volt megtudni róla ezeket. Sajnáltam szegényt, amiért folyton elutasítom (mindig hív ebédelni is), pedig bevallotta, hogy egyáltalán nem bátor ebben az ügyben. Megírtam neki, hogy ne gondolja, hogy nem elég jó, és azért mondok folyton nemet, én csak szimplán ilyen ufó vagyok. Ez amúgy "vicces", sose tudom, ilyen helyzetekben milyen szöveget kellene lenyomnom, hogy azzal le is záruljon a dolog. Azt, hogy nem vagy az esetem, kurvára nem fogom mondani, nem vagyok amcsi pomponlány. Nem is érezném igazságnak ilyet mondani, mert legtöbbször nem is az a gond, hogy kivetnivalót látok a másikban, hanem az, hogy nekem tényleg minek pasi.

Visszatérve az ufó dologra, erre ellinkelt egy I am In Love with an Alien vagy ilyesmi című számot, és azzal jó éjszakát kívánt.