Őszelés

Szombaton megyünk Görögországba, és csak kövi szombaton jövünk haza. Saját szervezésű lesz, úgyhogy kicsit izginek ígérkezik az odajutás - egyrészt egyikünk se repült még, másrészt repcsi után buszozni fogunk, haha. Remélem, odajutunk, ha meg nem, akkor ez az utazás kalandosabb lesz a kelleténél, höhö. Szóval öt év után végre eljutottunk odáig, hogy külföldre is kidugjuk együtt a képünket.

Nincs bennem vibri

Vasárnap szereztem úgy négy hólyagot a talpamra, szandálban a legjobb lesétálni ötvenezer kilométert, de a Róka nem akar ám leülni padra, és nem is akar beülni sehova, mert akkor túl sok idő marad egymást bámulni különösebb impulzusok nélkül. Legalábbis nekem az a félelmem ilyenkor, hogy ha csak egymagunk vagyunk, és nincs mit nézni vagy csinálni, hamarabb kisül, hogy beszélni se tudunk miről.

Most nem izgultam, természetesen tudtam viselkedni az elejétől kezdve, nem éreztem magam furán. A Déliből felsétáltunk a várnegyedbe, a várnegyedből át a Vörösmarty térre, onnan a Kossuth téren át a Margitszigetre, aminek elmentünk a végébe, majd visszaindultunk, és amikor a játszótérhez értünk, már sötét volt, és én hintázni akartam. Szóval hintáztunk, de a hangulat elég fura volt, én azt éreztem, hogy nem együtt vagyunk, hanem egyszerre értünk oda. Tulajdonképpen végig azon gondolkodtam, hogy ezzel a találkával is csak idegenebbé válik, mert azokat a dolgokat, amiket chaten keresztül szoktam érzékelni, ezúttal sem érzékelek élőben, és amit chaten keresztül nem látni, azt most mind látom, és nagyon furák. Ez A Fiú egy kicsit tényleg fura, mert minden apróságot, amit én például ránézés nélkül otthagynék (például falfirkák), megvizsgál, és folyamatosan iszogat valamit, mert az a mániája, hogy nem akar kiszáradni. Nem érintettünk mélyebb témákat, olyanok voltunk, mint két idegen, akik össze lettek rakva, hogy töltsék együtt az estét, bár igazából egy idegennel is hamarabb eljutottam volna egy barátkozósabb lelkizésig. Néha úgy érzem egyébként, hogy nem érdeklődik igazán a dolgaim iránt, mert röviden is elég elmesélnem neki valamit, és többet aztán nem kérdez róla - például kérdezte, kikkel is találkoztam szombaton, én pedig elmeséltem három mondatban (inkább kihagytam a leszbis infót, mert januárban elmeséltem neki, hogy voltam már együtt lánnyal), és meséltem volna többet is, de mivel mondta, hogy értem, így nem éreztem úgy, hogy több infót igényel. Felületes témákat érintettünk, én inkább a reagáló fél voltam és nem az, aki mesél, de nem tudtam magam korholni emiatt, mert legtöbbször ő meg olyan kis lényegtelen dolgokról beszélt, amiktől valószínűleg más lányok se indulnának be témailag.

Szóval ott voltunk a játszótéren - tudjátok, az egyik hintáról látod a Dunát és azon a fényeket, kellemes nyári meleg van és sötét -, de egyszerűen... nem változott semmi. Nem azt mondom, hogy vártam, hogy lesmároljon, de úgy estére már bennem volt, hogy oké, most már leülhetünk, hátha kicsit lelkizősebbre fordul a dolog, amiről eszembe juthat, hogy ja igen, ő A Fiú, akivel tizenöt éves korom óta chatelek, és elvileg randizunk.

Volt mondjuk egy kínos pillanat, amin szerintem csak én akadtam fenn. Előszedett valahonnan két dobókockát, és tette-vette őket, majd azt találta ki, hogy feltesz nekem melyik-az-a-szám-amelyiket-ha kezdetű kérdéseket. Az elsőre még válaszoltam, de öhm, nekem matekfelmentésem volt tizenegyedik után, ami azt jelenti, hogy minden számolást igénylő kérdéstől leblokkol az agyam, és most is úgy éreztem, mintha visszazuhantam volna egy matekórára, amin ugyan a tanár nagyon jól tudja, hogy hülye vagyok, de azért folytatja a sorozatos égetésemet az egész osztály előtt (szóval nekem voltak sírásaim a matekórák miatt, erre annyira nem vagyok büszke, hogy talán még nem is írtam erről itt a blogban). Szóval feltette a második kérdést, de azt már meg se próbáltam felfogni, csak elnéztem a távolba, és lepergett előttem, hogy most biztos kurva butának tart, most próbáljak-e meg visszakérdezni, hogy bocs, mit is mondtál, vagy pedig nyögjem ki, hogy nem tudom a választ. Aztán megkérdeztem, hogy ööö, említettem már, hogy matekfelmentésem volt, és ilyen kérdésektől leáll az agyam...? Ezután bólintott egyet, aztán ő nézett el a távolba, ami egészen a búcsúzás pillanatáig hagyott a lelkemen egy kisebb karcolást.

A Kossuth tér felé visszasétálva úgy alakult, hogy egy kisebb poén eredményeképp belekaroltam, és ez olyan fura érzés volt, hogy a zebránál inkább elővettem a mobilomat, és utána "elfelejtettem" visszakarolni. Ezen a hétvégén - még a lányokkal - láttam először a Parlament fölötti, éjszaka "világító" madarakat, szép látvány volt végül is, de az se tett csodát, nem zökkent át semmi se romantikusba.

Most figyeltem az időre, hogy ne kelljen rohanva elbúcsúzni, hátha megpróbál majd megcsókolni vagy ilyesmi. Igazából nem vágytam rá, mert nem éreztem semmiféle vibrálást, de na, értitek, valahol el kellene már kezdenem a fiúk felderítését, meg kíváncsi voltam, mit éreznék, ha megcsókolna egy fiú. Úgy képzelem amúgy, hogy abban a pillanatban eltűnnék, mint a kámfor, de az eszemmel arra hajlok, hogy ki kellene próbálnom dolgokat, hátha okosabb leszek.

Szóval már csak húsz perc volt az utolsó metróm indulásáig. Vettünk neki inni, és megnéztük, nyitva van-e a klotyó, aztán leültünk egy padra.

Még tizenöt perc a metró indulásáig...

Tizenkettő...

Tíz...

Hét...

Na jó, öt perc, én elindulok.

Elkísért a mozgólépcsőig, ahol aztán sokkal lagymatagabbul ölelt meg, mint legutóbb, és így olyan befejezetlennek és rövidnek éreztem, hogy... felé nyújtottam a kezem... és kezet fogtam vele vigyorogva.

Én és a nagy poénjaim...!

Ez már egy olyan vicc volt, amit nem neki akartam elsütni, hanem csak úgy magamban lezártam valahogy az estét - haha.

Lent a metróra várva azon járt az agyam, hogy ennek a napnak nem volt semmi értelme, és valószínűleg ő is ráébredt napközben, hogy nincs dolgunk egymással.

Hétfőn szóba se jött a találka, nem beszéltük meg a benyomásainkat, semleges témák voltak, mintha az előző nap meg se történt volna (egyébként ő nem az a fajta, aki olyat ír, hogy nagyon szép voltál tegnap, egyszer az életben elmondta már, hogy tetszem neki, és onnantól fejben kell őrizni, mert nem mondja el többször). Ez a semmiről való duma egy idő után zavarni kezdett, mert nem tudott lekötni. Aznap amúgy Pukkancs nem jött (ő is elment kitisztíttatni a fülét, haha), úgyhogy az egyórás szünetben átmentem egyedül a Mekibe, ahol aztán arra jutottam, hagyom most kicsit a vele való chatelést, így egy most-megyek-fürcsizni-syja szöveggel elköszöntem tőle.

Ezt valamiért nem tudta értelmezni, höhö.

Estig nem írtunk aztán egymásnak, és miközben Pukkanccsal az ágyon ülve kitárgyaltuk A Fiú érthetetlenségét, minden felvezető nélkül elkezdtek felugrálni az üzenetei, hogy ő szeretne még látni engem, és én is szeretném-e, aztán el is köszönt, nem várta meg, hogy visszaírjak.

Csak másnap írtam vissza neki, mert annyira nem értettem, miért akar még velem találkozni, hogy gondoltam, agyalok egy kicsit, mielőtt visszaírok. Kicsit aztán beszéltünk a találkáról, én megírtam neki, hogy nagyon furának érzem azt, hogy nem érintünk mélyebb témákat élőben, idegenszerűnek érzem őt, és még mindig nem változott a véleményem a kapcsolatban levésről. Lényegében mindezzel kikerültem egy válaszadást, és bár nem vagyok elzárkózva egy harmadik találka elől, szabadabban érzem magam úgy, hogy nem ígértem meg neki semmit.

Elvileg azért nem lép, mert félt engem is, meg magát is, amit mondjuk megértek, mert én is féltem őt (magamat kevésbé). Nem akarnék pont rajta "kísérletezni", de hát most istenem, nem t'ok mit csinálni. Vagyis tudom azt csinálni, hogy leállok, és nem találkozom vele többet, de ebből már sehogy se jövök ki anélkül, hogy megbántanám őt. Max úgy, ha nyitok felé, és végül kisül belőle valami jó... De őszintén megmondva... nem érzek... sokat... A lányok mellett azt éreztem, hogy nem is akarok hazamenni, de mellette azt érzem, hogy még baráti kémia sincs köztünk, holott ő a mindennapjaim része, szeretek vele chatelni, egész nap irkálunk egymásnak, sokat gondolok rá stb.

Hétfőn a kollégám hazáig vitt, most először kettesben voltunk, és tök jól elhülyültünk a kocsiban (oldottabb volt a hangulat, mint máskor), és azon gondolkodtam, milyen fura, hogy vele így elvagyok, A Fiúval meg közel se. De mellette se érzek semmi vibrit.

Lányok 2.

Mára szabit vettem ki, elmentem fül-orr-gégészetre, mert hónapok óta ki-bedugulgat a fülem. Kimosta a néni három óra várakoztatás után - volt benne egy mókus. Utána elmentem a cukrászdába meg  a boltba, kifizettem az egyliteres szappant, a fogkrémet és Pukkancs csokiit, eltettem a pénztárcámat, és már majdnem hazaértem, amikor rájöttem, hogy mindent ottfelejtettem az üzletben, ráadásul a pénztárospulton - na, ezt csináljátok utánam...!

Sajna nem sok visszajelzés jött a szombati, lányokkal való talcsi óta. Pukkancs mondta, hogy azóta mintha Vini nem írna olyan lelkesen, és emiatt kicsit szomi vagyok én is, meg Pukkancs is - de hátha csak lebecsüljük magunkat.

Tegnapelőtt mindenesetre tettem fel képet magamról a faxbukra, aztán bejelöltem őket - gondoltam, kézbe veszem a dolgokat -, de mivel Vini nem jelölt vissza, és újra megjelent a neve mellett a jelölés opció, elbátortalanodtam. Pukkancs szerint csak félrenyomtam valamit, és be se jelöltem - hát nem tudom. Oké, hogy nincs nagy gyakorlatom jelölgetésekben, de szerintem én igenis bejelöltem őt...! Kitu mondjuk visszajelölt, de még nem írtam rá...

Nincs mit veszítenem, de azért ha lerázna, az kicsit rosszabb érzés lenne, mintha egy fiú elmenne pisilni randi közben, és nem jönne vissza. Mert itt akkor nem a külsőmet érné kritika, hanem minden egyebemet, értiteeek.

Leiratkozók

Írás közben egy csomószor bennem van, hogy valószínűleg a blog olvasóinak fele csak önkínzásból kukkantgat fel ide, vagy mert szeret hőzöngeni hülye picsákon - mert hát néha azt érzem, hogy irritáló dolgokat írok, és tudom is, hogy mivel most gondolkodom el olyasmiken, amiken más tinikorában, nem túl felnőttes a gondolkodásom bizonyos témákkal kapcsolatban.

Aztán meglátom, hogy valaki le is iratkozott, visszaolvasom, miket hordtam össze az előző bejegyzésben, és elgondolkodom, vajon az illető magára vett-e bármit is abból, ahogy én összevissza agyalok magamon, és összevissza látok dolgokat férfiak és nők, meg nők és nők között, vagy nem vett magára semmit, csak szimplán idegesítő vagyok már.

Möh...

Ma van másnap

Először úgy voltam vele, hogy lemegyek Gárdonyig, A Fiú meg jöjjön fel odáig, de tegnap hazafelé arra jutottam, hogy így is baromi messze van a Déli, nemhogy ott még vonatra is pattanjak, úgyhogy inkább szóltam neki, hogy jöjjön fel ő újra (neki max ötven perc a Déli, nekem meg kb. másfél óra).

Most nincs bennem akkora para, meg valahogy feltöltött a tegnapi nap - mekkora pofáraesés lesz, ha nem lesz folytatás, vagy Kitu úgy dönt, hogy minket is utál -, és még nem tudtam átállítani az agyam a mai randira (mert már kiderült, hogy ezek randik, és nem baráti talik). Pár napja még nagyon bennem volt, hogy igazából csúnya vagyok és eléggé unalmas, de ma szinte teljesnek érzem magam, és azt gondolom, ha valami nem tetszik neki bennem vagy rajtam, lehet hazamenni...!

Néha amúgy nem tudom, hogy álljak hozzá ehhez A Fiúhoz, mert összevissza csapongnak az érzéseim - hol azt érzem, hogy milyen mókás lenne smacizni vele,  és majdhogynem nyitottnak érzem magam egy kapcsolatra (mert úgyis távkapcsi lenne, hihi), hol pedig azt gondolom, hogyha megcsókol, biztos úgy fogom érezni, mintha megerőszakoltak volna. Nem tudom, miért csinálom ezt az egészet amúgy, talán csak kell egy teljes visszaigazolás egy hímneműtől is, mert azt soha nem kaptam meg, és hát... Ha nem próbálom ki, milyen randizni, sose leszek okosabb annak ügyében, hogy mi van velem és mi tetszene nekem igazán.

Kicsit gecinek érzem magam így írás közben... Valamiért elkap a ridegség, ha fiúkról próbálok írni, pedig amúgy tényleg szeretem őt, szóval ne gondoljátok, hogy irtózom tőle vagy ilyesmi...

Sz'alll ma nem erőltetem a kontaktlencsét, mert múltkor baromira fájt tőle a szemem, és igenis haspólóban megyek ma is, és leszarom a haspihéimet (ha tudnátok, ez mekkora dolog...!), és jó lesz a picsanaci, nem kell nőieskedni a szoknyával, és ma nem cseszem szét a lábam a csini cipőben, hanem jó lesz a szandál is, és mára nem találtam ki programot tizenegytől késő estig, hanem mondtam neki, hogy talcsi majd késő délután, és majd sétálunk vagy nem t'om, mit csinálunk, a lényeg úgyse a program, hanem hogy együtt legyünk, gondolom, és különben is miért kellene egész nap együtt lenni, amikor ez csak randi. Ő amúgy csodálkozott ezen, mármint hogy nem délelőtt akarok találkozni, mert valamiért magától értetődő volt eddig, hogy tizenkét órát lenyomunk együtt, de nekem a múltkori nap kicsit kimerítő volt úgy, hogy nem tudtam rendesen feloldódni, és így is éjfél után fogok hazaérni.

Lányok

Akkoriban, amikor Pukkancs elkezdett beszélgetni a barátnőjével Tinderen, belebotlott egy másik lányba is, aki csak barátokat keresett, mert amúgy már van barátnője. Olyanok ők, mint mi Pukkanccsal, nem járnak el, nincsenek barátaik, az életük tulajdonképpen csak a munkából (éjszakások) és az otthon kifingásból áll. Ezt a lányt Vininek hívják, és két hete találkozott is Pukkanccsal, beültek a Burger Kingbe, meg söröztek a parkban.

Aztán Vini kitalálta, hogy találkozzunk úgy, hogy hozza Kitut, a barátnőjét, aki mindenkinél antiszocabb, és menjek én is. Először gondolom, Pukkancs barátnőjét hívta, mert az tűnhet.... logikusnak?, de mivel Pukkancs magának akar barátokat, nem a barátnőjének, végül engem kért meg, hogy menjek vele. Mivel kicsit irigyeltem őt azért, hogy van egy lány, akivel baráti szinten tud beszélgetni, és ez milyen izgi, meg szimpi volt Vini képről is, eszemben se volt nemet mondani. Meg nem is tudom, így, hogy nem ismertem őket neten keresztül se, nem állt fenn, hogy majd csalódnak bennem, és nem ugrott görcsbe a gyomrom, mint mondjuk múltkor A Fiúval való találka alkalmával. Bevallom, annak is örültem, hogy nem heterók, mert engem például középsuliban zavart, amikor a barátnőim faszságokat beszéltek össze fiúkról (kinek hogy ragadt össze a szempillája szex közben, meg ilyenek), és nem tudtak meglenni nélkülük, számomra meg még úgy is kicsit idegen volt a téma, hogy volt barátom - haha.

Vini azt találta ki, hogy menjünk el biliárdozni, amin először forgattam a szemem, mert még sose játszottam, de messziről tök hülyeségnek és "férfias" játéknak tűnik, de gondoltam, legyen, nekem se lenne más ötletem, meg hát nem élhetem le úgy az életemet, hogy mindenre húzom a számat és menekülök minden új elől.

A Keleti pályaudvar előtt találkoztunk, ott álltak, mint két fekete felkiáltójel a nyári napsütésben, mindkettejükön egy-két kisebb tetkó, bő póló és hosszú naci Converse-szel, fenekükre lógó kantárral. Vininek a szemébe lóg a sötétre festett, rövid haja - ami miatt muszáj volt elsütnöm a ti-emósok-vagytok-ugye?-kérdést -, és nagyon sokat beszél, Kitunak meg féloldalt felnyírt haja van, hófehér a bőre, és olyan a kisugárzása, mintha legszívesebben leköpne mindenkit. Amikor először végignézett rajtam, olyan unottsággal keveredő undor volt az arcán, hogy azt gondoltam, olyasmi jár a fejében, úristen, komolyan ilyen haspólós, picsanacis ribivel fogunk együtt lógni?, de menet közben arra jutottam, hogy ő ilyen, meg hát mondta is - mosolyogva immár -, hogy utálja az embereket. Igazából nagyon cuki lány, nekem nagyon tetszett a karaktere. Mindkét lánynak nagyon intelligens beszélőkéje van - Vini huszonöt, és nagy szívfájdalma, hogy nem tudta végigcsinálni a középsulit ilyen-olyan okokból, Kitu pedig huszonhét, és valami újságírói bigyót végzett, de együtt dolgoznak egy raktárban, habár másfélszer többet keresnek, mint én, szóval magyar viszonylatban elég jól állnak. Amúgy elég fiatalosan néznek ki - a bárban elkérték tőlük a személyit, haha.

A biliárd eleinte nagyon bénán ment nekem, próbáltam poénkodással fedni a szorongásom, de a kezemen látszott, hogy bizonytalanul fogom a dákót (a kézremegést a pajzsmirigyemre fogtam aztán, haha), viszont aztán egész ügyes lettem a közepére, volt, hogy háromszor is belőttem a golyót egymás után...! Utána elmentünk a KFC-be, aztán kiültünk a Margitszigetre - mindig is vágytam rá, hogy én is ülhessek a barijaimmal a fűben -, addigra már sötét volt, és csak mi ültünk a földön.

Szóval én tök jól éreztem magam, egy csomót nevettünk - azt hiszem, nagyon tudnám szeretni őket, de fogalmam sincs, ők milyennek láttak engem, pedig bah, tökre érdekelne. Annyi kínos jelenet volt, hogy ott a fűben megkérdezték, miért lett vége a Rúval való kapcsolatomnak, és bár úgy voltam vele, simán elmondom, ha szóba jön, mert végül is miért ne (és mint kiderült, Kitu is hat évig volt egy leépítő kapcsolatban), de aztán annyira zavarba jöttem, hogy csak rám tört a nevetgélés, és azt mondtam, majd legközelebb elmondom, addig is meséljenek ők kínos dolgokat.

Amúgy még sose láttam így közelről leszbikus párt, és olyan aranyosak voltak, és annyira nem volt semmi birtokló meg taszító az egymás felé tett gesztusaikban, hogy kicsit meg is bántam, hogy leszerveztem magamnak másnapra egy fiúval - A Fiúval, nem a kollégával - való találkát.

Nem tuggya senki, hogy honnan gyüttem

Nem tudok aludni, de nem baj, mázli, hogy elég ötkor kelnem.

Olyan feszültség van bennem, hogy legszívesebben vonatra pattannék, aztán csákóka. Sétálgatnék most valami tó mellett inkább, de csak forgolódom, és azon agyalok, hogy nem a saját életemet élem. Eszembe jut a felettesem, aki folyton asszisztensemként említ a levelezésekben, és legszívesebben csak azért mennék be reggel, hogy leköpjem.

Múltkor a volánbuszon ment egy szám, aztán napokig a refrénjét dúdoltam, mígnem Pukkancs megkereste nekem youtube-on. Valamelyik mai magyar fos lesz - próbáltam neki segíteni. Úgyhogy aztán hamar meglett. Most is azt hallgatom. Jó kis találmány ez a fejhallgató.

Annyira szeretnék elszabadulni.

Bár ne kötne az idő.

Makranczy

No tehát.

Nekiülök még egyszer, bár nem érzem magam összeszedettebbnek. Talán felesleges is még részleteket írnom, hisz A Fiú is, meg a kollégám is olyan idegenszerűek azon a téren, amin mozogni szeretnének.

Szóval két hete találkoztam A Fiúval, Akivel Egyszer már Találkoztam, és bár nem volt rossz a találka és öleléssel zárult, nem heves szívdobogással hagytam magam mögött a pályaudvart.

A véleményem a kapcsolatokról továbbra sem változott. A hétvégéken kívül nincs szabadidőm, magyarán ha lenne valakim, neki kellene adnom azt a kevéske időt is. Viszont, tekintve, hogy huszonnyolc évesen még mindig nem vittem semmire, és még a regényem másik feléhez sincs energiám és agyam, elsődlegesnek tartom, hogy megtaláljam azt az utat, ami teljes önállóságot hoz az életembe - értem ez alatt annak lehetőségét, hogy lelépjek itthonról úgy, hogy ne kelljen aztán visszajönnöm. Az életem olyan szinten van, mint egy frissen érettségizett kislányé, és úgy érzem, egy párkapcsolat még inkább eltávolítana attól, hogy bármit is összehozzak az életben. Épp elég volt elnéznem Pukkancsot, mennyit agyalt a barátnőjén, és épp elég volt megtapasztalnom hébe-hóba egy napot, hogy milyen az, amikor a gondolataim csak egy bizonyos személy körül forognak. Például ott volt az a két hét, amiben nem írt nekem A Fiú, és bár azelőtt soha nem álmodtam vele, abban a két hétben szinte minden nap benne volt az álmaimban, mert annyit kattogtam rajta, holott még csak nem is vagyok szerelmes - mi lenne, ha az lennék? Na meg ott volt a péntek, amin csak azon járt az agyam, hogy a tőlem egy méterre ülő kollégám már nem tud hozzám szólni, amiért nemet mondtam neki - magyarán ilyenkor semmi értelmesen és előremozdítón nem jár az agyam.

Persze érdekes belegondolni, hogy két fiú is van, akinek tetszem, meg hát így, hogy Pukkancs viszonylag sűrűn egyedül hagy, többet is gondolok másokra, mint eddig, mert többet unatkozom. Szeretem A Fiút, de nem úgy, és nagyon kedvelem a kollégámat, de nem akarom úgy. Sajna az is tény, hogy feléledt bennem a kíváncsiság a férfiakkal való szex iránt, bár magamat ismerve necces ebben a témában elmerülnöm, mert egy kicsit félek attól, hogy ha megtörténne, undorodnék magamtól és megbánnám az egészet. Lánnyal szexelni olyan szép dolog, tudjátok, senki nem hatol beléd se fent, se lent egy doronggal, senki nem próbálja meg előadni a bikát, nem akar begyűrni maga alá, meg dominálni, ha már az életben nem tud érvényesülni, hanem szépek vagytok, puhák és illatosak, és az utolsó pillanat terméke sem épp az az undorító fajta. Biztosan benne van az is, hogy Rú pornófilmekből eltanult mozdulataira visszagondolva szarnak látom a férfiakkal való szexet, no de ez van, jelenleg így állok - persze azért bennem van az is, hogy nem épp Rúban kellene látnom a férfiak képviselőjét.

Néha meg egészen a másik végletig pörgetem fejben a dolgokat - lenne kedvem vadászgatni, de hosszútávon nem tudom magam elképzelni barátnőként, ezért nem is kellene senkivel kommunikálnom, akinek tetszem, mert aztán csak összetöröm, vagy nem tudom... Talán beképzelt dolog azt hinni, hogy én törnék össze másokat.

Vasárnap írtam a kollégámnak, hogy sajnálnám, ha ezentúl nem beszélnénk, aztán ahogy elküldtem az üzenetet, meg is bántam, mert végül is okosabb lenne részemről nem magamra haragítani őt idővel azzal, hogy én barikának akarom őt, miközben ő meg többet szeretne (azóta megint ír, de azért megkért, hogy gondoljam át ezt a randi-dolgot - bah). Azóta rájöttem, hogy talán nem is az az önző, aki csak egy randielhívásig képes barátkozni egy lánnyal, hanem az, aki egy nemleges válaszadás után is barátságot szeretne kisajtolni a másikból...

Na szóval ez van... Gyönyörű szép fehérneműt vettem a Women's Secretben, de amikor megkérdezte A Fiú, mikor találkozzunk legközelebb, és én kizárásos alapon vasárnapot írtam - mert szombaton találkozom új emberekkel, kövi hétvégén pedig Pukkanccsal megyek Görögországba -, egy kicsit rosszul lettem attól, hogy a felnőttkor már megint a nyakamban liheg, és változást akar hozni a kis begyöpösödött életembe. Nem azt mondom, hogy a fehérneműt egy következő találkára vettem (mert amúgy eleve csak azért próbáltam fel, mert Pukkancs melltartót keresett magának, és addig én is felpróbáltam ezt-azt poénból), de elvileg a randizások ilyen felnőttes dolgokat eredményeznek...!

Na jó...

Van ennek valami értelme?

Ezek talán olyan dolgok, amikre nem is kellene rápörögni. Másoknak olyan természetes... Csak hát nem tudom... Olyan fojtogató lenne belecsusszanni egy kapcsolatba. Soha többé nem akarok időt pazarolni senkire.

Ha nem tudnám, milyen sok pénzért lehet eladni a szüzességet, talán nem is sajnálnám annyira ingyen odaadni. 

Storno

Nem voltam elégedett a legutóbbi két bejegyzésemmel, mert összeszedetlenek voltak, túl sokat csapongtam. Úgy érzem, túl tárgyilagosan írtam A Fiúról, Akivel Kétszer Találkoztam, a kollégámat pedig nem tudom még hova tenni.

Majd nekifutok még egyszer ennek a fiúzás-témának.

Amúgy perenne, láttam a hozzászólásod. Talán igazad van, és lehet, hogy kövi hétvégén pont lesz is kísérletem lányokkal barátkozni (habár úgy tűnik, lánybarátokat éppolyan nehéz szerezni, mint fiúkkal baráti szinten ápolgatni egy kapcsolatot). :)