Két hete állandóan azt lesem, felvillan-e a telefonomon az üzenetjelző, és elszomorít, hogy nem - kinek hiányzik ez?
Visszaírni visszaír, de már nem vagyok fontos, úgyhogy csak azon agyalok, mennyire gáz vagyok, hogy a közömbösségig húztam ezt az egészet.
Ez most az a fiúkra jellemző mindent-vagy-semmit dolog?
Ma elkezdtem meggyalázni az angol nyelvű Harry Potter könyvemet, kihúzgáltam az új szavakat, és kegyetlenül föléjük fogom irkálni a jelentésüket. Ez egy kicsit legalább lekötött, és így nem merültem bele Pukkancs távozásával az ismét rám szakadó magányba.
Ja, ma nem voltam oviban, azért értem rá ennyire.
Hétfő hajnalban Pukkancs felvetette, hogy jelentsünk beteget.
Egy hét szabadság után beteget jelenteni? Egy olyan helyen, ahol kinevetnek, ha úgy kérsz szabit, hogy átlógjon a következő hétre? És egyszerre...?
Gyógyuljunk meg csütörtökre - mondtam.
Hasmenést hazudtunk mindketten. Annyira fos hangulatban voltam épp, hogy az érdekelt legkevésbé, mennyire átlátszó ez az egész. Igazából fel is vidultam, miközben a beteget jelentő sms-t fogalmaztam - néha olyan jó lenne élesben is primitívnek lenni, nem csak úgy négyszemközt.
Szia Jocó. Átfostam az éjszakát, ma nem mek.
Ui.: Rohadj meg, amiért nem tolhattam a szabim erre a hétre. Holnap megyünk strandolni.
Olyan lesz holnap bemenni, mint általánosban visszamenni a két és fél hetes lógásomból. Az a mi-közöm-ezekhez-az-emberekhez-és-ehhez-a-helyhez érzés van bennem.
A felettesem állandóan írogatott facebook-on, mit csinálok, hogy vagyok, mit érzek (háccácá...!) stb., és ha nagy végre sikerült rávennem magam egy kétszavas válaszra, egyből hívni kezdett. Hívott vagy hatszor az elmúlt három napban, de egyszer se vettem fel. Vajon sose veszi az adást?
Mióta Pukkancs elment a barinőjéhez, folyamatosan ezt a számot hallgatom:
Bronski Beat - Smalltown Boy
Valahogy jobb kedvem van tőle, még ha kicsit depikés is. Ez is egy olyan szám, amire úgy akarnék táncolni a Lánchídon áthaladva, hogy közben nincs senki más a világon. Persze sztereók az égben.
Van az a fiú, akiről múltkor írtam, tudjátok... Akiről azt írtam, hogy már nem annyira érdekel. Hát, valahogy csak nem megy ki a fejemből. Persze már érzem rajta, hogy próbál elengedni, az utóbbi két hétben volt tizenkét nap - de hát ki számolta -, amikor egyáltalán nem beszéltünk, és egy darabig úgy voltam vele, hagyom, hadd felejtsen el kedvére, de aztán annyit álmodtam vele, és annyira nem értettem, miért nem ír, hogy már nem bírtam tovább. Igazából csak tudni akartam, él-e még. Hát na. Mi van, ha nem, csak nem tudok róla.
Él.
De már én is azt érzem, hogy a chaten folytatni ezt vicc és csak magamat égetem. Úgyhogy már én is kevesebbet írok neki, és közben próbálom magam felrázni.
Hétfőn tamponfelhelyezés közben éreztem magamban valamit, amire a google koporsókat kezdett feldobálni, Pukkancs meg elkezdett sírni. Kértem, hogy nyúljon be, de nem mert. Jövő hétfőre kértem időpontot a nőgyógyászhoz. Mentem volna már kedden is, de gyakorin azt írták, a nőgyógyászoknak lerohad a kezük, ha mensi alatt kell hozzányúlniuk valakihez.
Ja, nem is meséltem, hogy egy-két hónapja írtam a nőgyógyásznak e-mailt, hogy nem értem, miért nem akar megkacsázni, kit érdekel, hogy szűz vagyok, mi van, ha lappang bennem a halál, amire visszaírt, hogy etikai okokból. Amikor kértem, hogy akkor mondjon egy orvost, aki megvizsgál szüzeket is, visszaírt, hogy nincs ilyen. Ezek után eldöntöttem, hogy többet nem megyek hozzá, de végül is nyolcvanegy nőgyógyász meglátogatása után arra jutottam, nagyobb eséllyel fognak megvizsgálni, ha kamuzok egyet, és nem keresgélem tovább azt az orvost, aki tudja, hogy beteg akkor is lehet az ember lánya, ha nem kufircol. Szóval majd belibbenek a rendelőbe széttárt karokkal, és csintalanul kacagva azt kiáltom a székbe vetve magam: Csak a lúzerek szüzek ennyi idősen, mosmá megvizsgálhacc, haverrrö! Aztán majd kacsintgatok, amikor megállapítja, hogy de hát ugyanúgy látom a szűzhártyáját, mint legutóbb. És én majd mondom, hogy jóvammá, nagyon pici volt a fijúm kukija. De attól még megtörtént, és tutira elkaptam tőle valami durvát...!
Remélem, sikerült olyasmit felfedeznem, ami mindig is ott volt, mert nagyon parásat dobott ki a google. Csak hát nem t'om... Annyira tűnik odaillőnek ez a valami, mint egy kis játékautó.
Emiatt végül a Velencei-tóra se mentünk le, mert inkább nem akartam már magamba tamponokat nyomkodni. És hát jöttek volna rám a cápák.
Tindereztem hétvégén. Belebotlottam egy jó fej srácba, hajnalig csevegtünk. Elhívott randira - szép volt a szeme és a foglalkozásából ítélve a bankszámlája is, de én csak uncsizásból tölöttem le megint ezt az alkalmazást. Viszont arra gondoltam, én is azt fogom tanulni, amit ő tanult, és akkor végre én is gazdag leszek. Ez így egy hasznos látogatás volt a tinderen.
Jött az sms, hogy felvettek az egyetemre. Csak a szívem ritmusváltása maradt el.
Azon gondolkodtam, hogy ha a Bibliának van eldugott részlete, az biztosan a Sátánról szól éppolyan kifejtősen, mint ahogy Istenről is ír. Meg azon is gondolkodtam, hogy ha van Isten, akkor ő egy kantáros nacis kisfiú, akinek le van tapasztva a fél szeme, és nem akar felállni, miután Sáti lekevert neki egyet, és gurgulázó kacajjal elvette a bolygóját. Azon gondolkodtam, vajon Isten megszűnik-e, mint ahogy az Öt legenda című mesében is majdnem megszűnt a Mikulás, amiért egyre kevesebben hittek benne, és akkor az jutott eszembe, vége lesz majd a világnak, mert már több a rossz, mint a jó ember.
Mostanában elég fosul vagyok, és rosszul vagyok attól, hogy nemsokára huszonnyolc leszek. Úgy érzem, ha eddig nem történtek velem jó dolgok, már nem is nagyon fognak.
Idén rengeteget költöttem könyvekre, de egynek se jutottam a feléig, nem köt le semmi, nem érdekel semmi, nem villanyoz fel semmi, már nem is tervezgetek, mert tudom, hogy valami úgyis keresztülhúzza a dolgokat, idegesít, hogy anya mindig lerendez annyival, hogy „majd lesz valami”, aztán három nappal később rám ír, hogy soha nem írok neki semmit, mintha a korábban írtakat törölte volna az emlékezetéből, apánk meg még mindig ott él a megörökölt, hitel alatt roskadozó lakásban, és már több százezres a közösköltség-tartozás, de az ügyvéd se nagyon foglalkozik az üggyel; kíváncsi vagyok, idén is felvesznek-e az egyetemre, holott tudom, hogy végképp röhej lenne már nappalira járni, meg amúgy se akarnék tolmács lenni, de már lassan semminek nem tudom elképzelni magam, még írni se tudok, talán meghalt a lelkem, és robot lett belőlem, és nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy nem tudok elköltözni és hogy utálom a munkám, amiért elveszi az életem, és amiért nem voltak rugalmasak ezzel a héttel se, nem magyarázták semmivel, de nem tolhattam jövőhétre a nyaralást, bár először belementek, úgyhogy Pukkanccsal lemondtuk a szállást, de végül az egyhetes szabinkon másfél napot voltunk a Balatonon, de szerintem összesen egy órát ha voltam a vízben, mert fáztam benne, és végül ez a lent töltött másfél nap annyiba került a lemondási díjjal együtt, mint a betervezett öt.
A felettesem azt mondta bent, hogy nélkülem is simám elvannak - ezt mindenkiről elmondja, aki épp szabin van -, ezek után már nagyjából száz százalékig biztos vagyok abban, hogy meg merném csinálni azt, hogy eltűnök egyik napról a másikra, ha tudni fogom, hova tűnjek el, és majd küldök neki egy nevetős smiley-t, amikor rám ír facebook-on, hogy két hónapos a felmondási idő.
Kurva sokat vagyok egyedül, de úgy igazán, kibaszottul egyedül, néma szobában néma fejjel és néma telefonnal - rossz belegondolni, hogy ilyenkor kellene szerelembe esve elmenekülni a szürkeségből, mert szerintem a szerelem is a szürkeségbe visz idővel, és amúgy se akarnék a szerelmemmel élni, mert a szerelem egy kisajátító, csalódásokban gazdag fos dolog, és amúgy se izgat az egész. Szóval én csak Pukkanccsal élnék, de hát nem lehet majd úgyse, mert se Pukkancs elkényeztetett, heteróból hirtelen leszbikussá lett barátnője, se az én akármicsodám nem tűrné azt el.
Néha eszembe jut, hogy talán pornózni kellene, úgy, mint az Euphoria sorozatban a kiscsaj, mert úgyis olyan sok a perverz vadbarom. Keresni kellene valami lábfétisest, akinek minden nap verhetném a nagylábujjamat kétszer annyi pénzért, mint amennyit most keresek azzal, hogy nem élek semmit.
Múltkor annyira zavart, hogy sosem gondolok a szexre, hogy belenéztem öt pornóvideóba, aminek az lett az eredménye, hogy inkább nem is akarok a szexre gondolni, mert a férfiak baszott gusztustalanok, és megint zavar, hogy kicsi a cicim, mert így ha elmúlik a testem fiatalsága, nem lesz már benne annyi szép se, mint most.
Minden első és utolsó gondolatom az, hogy meg fogok őrülni.
Néha meg olyan dolgok jutnak eszembe, hogy inkább le se írom...