A szavazat ára

Köszi, Verka a linket, megnéztem. Bejegyzésben reagálok, mert amúgy is gondoltam rá, hogy megemlítem, bár aztán elvetettem, mert kicsit gáznak éreztem, aztán újra felmerült, majd elvetettem, majd most a link miatt végül is akkor leírom.

Hetvenhatodjára

* Megbeszéltük = Szóltam neki, hogy én őt nem szeretném a munkán kívüli életembe átemelni.

** Többet ma már nem írt, ami tőle nagy dolog.

Fejkiírás

Ez a bejegyzés nem fog újdonságokat tartalmazni.

Eszembe jut egy kérdés, gyorsan kihányom magamból

Szia!

Néztem a Törőcsik Francis vididet, és a hunyadis résznél az jutott eszembe (és ez viszonylag sűrűn eszembe jut, mert nem értem), hogy vajon a Trónok harca miért lett jobban felkapva, mint a The Tudors, amiről alig hallott valaki, és alig lehet a neten megtalálni. Pedig az is HBO-s.

A Tudorsban is van dugás orrba-szájba, megy a politika és az intrika is ezerrel, ráadásul még meg is történt az egész (többnyire). Szerintem rohadt izgalmas sori volt, és ha valaki látta azt, szerintem a Trónok harcától már nem tudott úgy hasra esni. De hát látták vajon egyáltalán az emberek? Mert ahányszor megkérdezek erről valakit, csak vállat von, és teljes érdektelenség marad a tekintetében - hisz mégis mi múlhatná felül a Trónok harcát? Szeretem az angol történelmet, a romantikus történelmi regényeket is, és egyszer egy a Rózsák háborújáról szóló regényben felfedeztem a Trónok harcát. Vajon azért nem tolták úgy a Tudorst, mert amellett nem lett volna elég menő a Trónok harca?

Ugyanez a Vér és homok - hiába volt full számítógépes, hiába volt benne mindenki egy kétlábon járó vértasak, meg lehetett szokni ezeket a "sajátosságokat" a harcjelenetek alatti metálzenékkel együtt (mondjuk én kedvelem a metált), és aztán izgulni is lehetett rajta bőven. Ugyanezt az izgulást messze nem éltem át a TH egyik epizódja alatt sem, hiába volt szemkinyomkodás meg faroklevágás (ja, azt a Vér és homokban is elsütötték).

Na csak ez jutott eszembe, meg szerettem volna osztani a gondolataimat.

Köszönöm, ha elolvastad. Legyen csudálatos napod.

Róka

Shömmi

Tegnap azért hirtelen elfáradtam egy ponton, amikor a politikai tartalmakat nézegettem. Lehet, beteltem. Ike meg ma linkelt nekem egy Reels videót, amiben Orbi tart(ana) beszédet, de a tömeg harsogja, hogy Mondjon le!, a fideszes süvöltés meg sehol. Valahogy nem tűnt igazinak, meg 24 like volt rajta, utána is néztem, ez megtörtént-e, szóval öh, nem szeretem, amikor valaki ennek így szükségét érzi. Mármint az AI-nak. Alapjáraton időelbaszás túl sokat pörgetni a facebookot, de mióta van AI, még inkább.

Szóval tele lett a net nem igazi dolgokkal, és ez tök elfogadott már. Most nem a politikára gondolok, hanem egy ártatlan macskás videóra akár. Most már nem kell megvárni, amíg a macskám beleesik a kádba, amikor pont kamera van a kezemben, hanem most már megcsinálja az AI, és ezen mind jót nevetünk. Hogy igen, az igazi macskák néha csinálnak ilyet, de ez most nem egy igazi felvétel, de végül is lehetne az is. Ennek semmi értelme.

Na mindegy. Ez az új nóta is olyan pelenkarázós, mint egy betépett anime opening.

Legyen vége már, oszt kéx.

(Azért anyáéknak továbbra is nyomom a vidiket - anya is nyomja őket, ilyen noname tiktokereket tol, akik otthonról dumálnak, én meg más pártok beszédeit a parlamentből, szóval még csak nem is tiszásokat linkelek -, de úgy döntöttem, megkímélem az ismerőseimet az ellenkampányolásomtól, ezért már a családomra szabom a láthatóságot, haha.)

Várom már, hogy vége legyen a tanfinak, akarom a hétvégéimet. Ma elég sokszor elkalandoztam.

Két napja az alvásidőm utsó két órája elég felületes. Néha arra ébredek, hogy azon kattogok, miért teszem ezt magammal. Jött az új helytől egy e-mail mindenféle csatolmánnyal, és hát gyúrtam rá egy vagy két napot, mire megnyitottam. Pdf arról, hogyan kell viselkedni emberek között, hogyan álljak majd az ügyfelekhez; beosztás az első napomra, hogy hányra menjek, hol fognak lefotózni (?), mikor lesz az ebédidő (?), írjak magyarul is, angolul is bemutatkozást, mert szét lesz majd küldve, és vegyem tudomásul, a születésnapom is szét lesz küldve meg ilyenek. Szóval totál multi, extrán távol áll a lelkivilágomtól. Nyilván nem bánom, hogy felmondtam, de azért nem mondható el, hogy multis környezere és csapatépítőkre fájt a fogam. Én arra vágyom, hogy a nem HO-s napokon egy elbarikádozott asztal alól dolgozhassak, hogy amikor egy kolléga elmegy mellettem, ne vegyen észre, sőt, eszébe se jusson keresni. A multik mintha mindig azt feltételeznék, hogy az alkalmazottak figyelemre meg egymásra vágynak, pedig az emberek csak biztonságérzetre vágynak, amit kb. pont elvesznek azzal, hogy egymás nyakára ültetik őket.

A próbaidőt nehéznek képzelem, egy darabig mindennap be kell járnom, és hát ez a hely messzebb van, mint a mostanim. Ha nem lenne HO, nem is jelentkeztem volna. A mostani helyem egyébként elég laza, asszem, meséltem már, hogy senki nem fejez le, ha nyolc után érsz be vagy öt előtt lelépsz, meg néha rohangál körülöttünk egy-egy óvodás, aki épp betegszabizik. Meg azt tényleg szeretem, hogy lófaszt se érdekel, hogyan dolgozom, csak csináljam meg a dolgomat. De tudom, hogy itt a multinál meg a sarkamra lesz lépve, és ha elkések, nyilvánosan kivégeznek, a rabszállító meg majd öt után fog hazaindulni. Vicces, hogy HO és fizu tekintetében előrelépés, mégis úgy érzem, hogy ahelyett, hogy közelebb jutnék az igényeim megvalósításához (szabadabb élet), egyre távolabb sodródom.

Azt nem szeretem magamban, hogy gyerekkorom óta fixen tudom, hogy szenvedek, ha idegenek osztják be az időmet, és mégse találtam még mindig ki, hogyan lépjek ki ebből a mókuskerékből. Mármint fejben megvan egy szép kép, de azért megvalósítani se ártana valahogy. Tudjátok, az a durva, hogy legtöbbünk eleve arra lett nevelve, hogy másoktól függeni normális, ezért a legtöbb ember parának érzi a totális önállóságot, mert mindig ott van a kockázat, hogy egyik hónapban nem lesz elég pénze kajára. Pedig az kéne normális legyen, hogy igen, egyéni vállalkozóként is tudunk működni, nem szabad félni, csak szorgalmasnak kell lenni. Az elmúlt hónapokban beláttam, hogy sok apró, tudatos lépést kell megtennem, nem pedig egy nagyot, mint ahogyan azt régebben elképzeltem. Építkeznem kell, ha ki akarok törni ebből, nem pedig temus varázspálcával hadonászni, hátha történik valami csoda, ami egyik pillanatról a másikra kihúz ebből a fajta életmódból. És mivel albizok, nem akarok egyből ugrani, mintha nem lenne mit kockáztatnom, hanem egy stabil pont mellett szeretnék egy másik stabil pontot felhúzni, és aztán amikor okésnak érzem, csakis arra fókuszálni. Hát legalábbis ez az elképzelésem, aztán... Nem tudom, lehet, ha írok erről, akkor nem valósul meg!!444@

Na mindegy, nincs rossz kedvem, csak úgy eszembe jutott mindez.

Csüti

Köszönöm a kedves szavakat az új melót illetően. :)

Ezzel azért még nem kaptam meg mindent, amire vágytam, hisz a légkör és a helytállásom egy darabig még kérdéses lesz, na de meglásssuk majd!

Egyébként kellett nekem Normiról írnom tegnap - éjjel aztán vele álmodtam. És szerintem nem aludtam valami mélyen, mert végig azt éreztem, hogy bűntudatom van, amiért leírtam ide is azt, amit Pukkancsnak írtam aznap, hogy tiltsd le a faszba.

Nem szeretek róla csúnyán beszélni még akkor se, ha már nem akarok tőle semmit... És mióta kicsit foson van a lelkem, azóta többször is eszembe jutott, hogy hasonló dumái voltak, mint mostanában nekem, csak én talán kevésbé vagyok olyan énközpontú. De gyakran felfedezem magamban az ő dolgait, amikkel egy idő után már nem tudtam mit kezdeni, például ugye ő is állandóan azt hajtogatta, hogy fáradt, meg hogy emberek közé megy akkor is, ha nincs is kedve, mert fontos, hogy tartozzunk valahova, de közben meg sehol nem érezte, hogy oda tartozna meg stb. Ha belegondolok, állandóan azokkal a dolgokkal küzdött, amikkel én mostanában. Nem akarom védeni, meg ilyenek, csak nem akarok olyan lenni, aki tiszteletlenül beszél az exéről... Nem t'om, egyszerűen nem akarok olyan ember lenni.

Valami olyasmit álmodtam amúgy, hogy a szomszédjában lévő épületben volt dolgom (...), és amikor kiléptem az ajtón, ő is pont kilépett a maga ajtaján. Ránéztem, és a szememet forgatva elnevettem magam... Nem volt bennem harag, inkább amolyan hát-bömeg-nem-hiszem-el-hogy-nem-tudlak-kikerülni-féle érzés. Ő is nevetett, és örült nekem. Aztán ott termett Pukkancs is, és nála aludtunk mind a ketten. Csak annyira emlékszem, hogy ültem az ágyán törökülésben - kívülről láttam magam -, és nagyon morcosan bámultam magam elé, mint aki ismételten elbukta a saját határainak megvédését.

Szóval valószínűleg még nem vagyok olyan közömbös, még ha nem is hiányzik, és el tudom képzelni, hogy tényleg nevetve ráznám meg a fejem, ha szembe jönne velem az utcán. El tudom képzelni, hogy egy séta erejéig elfelejteném a sérelmeimet.

Ma elhaladván a HR-es irodája előtt, azt láttam a csukott üvegajtón keresztül, hogy öten-hatan tobzódnak azon a hat négyzetméteren. Bekukucskáltam, hogy itt buli van?, mire beinvitáltak, és mondták, hogy épp rólam beszélnek, gratulálnak, hogy felmondtam (velük nem egy légtérben ülök, így ők csak ma értesültek a dologról). Ketten közülük leépítettek voltak, a többiek csak szimplán azok a számomra érthetetlen alkalmazottak, akik félig nyíltan megvetik a vezetőséget, bele is vannak savanyodva a helybe, de mégsem váltanak hosszú évek óta. Szóval kaptam sok jókívánságot, illetve később a velem szemben ülő kolléganő és a mellette ülő kolléganő kíváncsian érdeklődtek, hova megyek, mit fogok csinálni, van-e még felvétel. Az egyikük hosszasan nézett rám elgondolkodva, ő egyébként az a nőci, aki nyugtatót hord magánál, és mindig arra gondolok, milyen jó lenne, ha venné a bátorságot, és felmondana, mert ő kellőképpen lelkiismeretes ahhoz, hogy itt kihasználják, és iszonyatosan el is van fáradva. Aztán a másikuk, aki az idők kezdete óta ott van, és azt gondoltam róla, hogy elégedett, hisz ez az első munkahelye, mióta kilépett az egyetemről, ergo nem nagyon tudja, milyen traumatizálódni egy szarul kifogott munkahely által, rám írt a Teamsen, hogy elárulom-e, mennyit fogok keresni, mert néha azon gondolkodik, hogy túlságosan megragadt itt, és fogalma sincs, milyenek most a bérek a szakmában. Végül is bizarrnak éreztem elárulni, én mennyit fogok kapni, de azért megírtam neki ezen a téren az észrevételeimet.

Ma már nem is érdekelt, hogy kevés munkát osztottak rám, megcsináltam, ami volt, aztán elmerültem a telefonomban. Egyszerűen nem tudok lekattanni a politika témájú videókról, nézem, mit írnak a tiszások, mit írnak a fideszesek, ki mit hord össze, ki mire hogyan reagál - nagyon furcsa látni, milyen szinten sikerült megosztani a magyar népet, és hogy mekkora szintbeli különbség jön át a kommentekből. Pedig nem tartom butának azt, aki más véleményen van, mint én, de az zavar, amikor valaki MÁSNAK a véleményén van, és nem alkot sajátot. Meg amiket a fidi csinál, annyira ijesztően ostoba, hogy néha paranoiás gondolataim támadnak, amiért annyi öngólt képesek rúgni, hogy szinte eltaszítják maguktól a saját híveiket. Bocsánat amúgy, hogy mostanában ennyit írok politikáról (ez annak számít?), de nem tudom, meg nem is akarom magamban tartani, hogy ez most ennyire foglalkoztat. Én most még zászlót is akarok szerezni az after partyra, vagy ha úgy van, akkor legyen mit lengetnem, ha kitör a forradalom.

Szóval én még mindig nem vetettem el, hogy legalább mamát kicsalogassam a buborékból. Mert ő sokszor úgy érvel, hogy: „Hát de mondták a tévében!", és ezt nem tudom elfogadni, mert nála ezek szerint annyin múlik, hogy mit hisz el, hogy mit tolnak az arcába a tévén keresztül. Nem tudom, mi történne nála, ha egyszer csak másokat is hallana beszélni, de merem remélni, hogy minimum elkezdene gondolkodni. Úgyhogy én az elmúlt napokban lementettem pár Reels videót, pedig nem szoktam ilyet csinálni, azzal a szándékkal, hogy egy-két naponta megosszak egyet-egyet, hátha mama beléjük botlik (képzeljétek, like-olta a posztomat, amit tegnapelőtt vagy mikor írtam). Kicsit elidőztem a megosztás gomb fölött, mert nem igazán... Hát szóval nem igazán komfortos mások tartalmait megosztani, de próbálok valamit tenni, és hát ennyire futja. Még lájkolgatni is elkezdtem, hogy az algoritmust támogassam. És azért is kezdtem el ma végül, hogy jó, akkor megosztok egy videót, amit ütősnek érzek, mert ültem ma bent az irodában, görgettem a fb-ot, és egyszer csak felugrott anyának egy megosztása, amiben egy noname kiscsaj valami egyelőre noname tiszás képviselőjelöltet vádol valami nem releváns f*szsággal, és arra gondoltam, hogy vicc, hogy egy fideszes max ilyen szintű videókat tud nyomatni. Szóval akkor gondoltam, ideje nekem is lépni valami aprót legalább, van még három hét, azt kihasználom.

Szóval. Ilyeneket művelek ahelyett, hogy inkább olvasnék valami jó regényt.

Dolgok, amiket ma elhagytam

Pojityika

Múltkor ugye belinkeltem egy előző bejegyzésembe azt a négy évvel ezelőtti, de már választások utáni bejegyzésemet, és amit abban írtam, szöget ütött a fejembe. Mármint valami olyasmit írtam abban, hogy csak annyit bánok, hogy meg se próbáltam leülni se anyával, se mamával, hogy beszélgessünk normálisan a politikáról. Szóval eldöntöttem, hogy ezúttal megkísérlem őket meggyőzni arról, hogy tájékozódjanak. Tehát nem azt tűztem ki célul, hogy elérjem, hogy arra szavazzanak, amire én, hanem hogy legalább nézzenek bele más pártok tartalmaiba is.

Na. Hát anyáról minden szavam lepereg, egyszerűen nem hallgat meg. Linkeltem neki két videót, és nagyon szépen, de úgy tényleg szépen, kedvesen és lelkesen megkértem, hogy nézze meg őket a kedvemért. Nagy nehezen megígérte, de tudom, hogy azóta se nézte meg, mert egyszerűen vérfideszes, és azóta se reagált egyikre se. Az egyikben MP van ilyen Kedves fideszesek!-féle tisztelettudó, egyáltalán nem agresszív beszéddel, a másikban meg szintén ő, amint egy kamaszsrác kérdésére válaszol. Valami olyasmit kér tőle a kamaszsrác, hogy: „Én hiszek neked, de anyukám nem. El tudnád mondani, miben leszel különb, mint OV?” És arra szerintem olyan hiteles, értelmes, logikus választ ad, hogy úgy éreztem, szeretném, ha anyukám látná. De hát nem fogja látni.

Tegnap voltam meglátogatni mamát, mert el kellett mennem a táppénzes papíromért, és már szégyeltem is magam, olyan rég jártam Rókafalván, és hát valahogy feljött a politika. Ott aztán megjegyeztem, hogy szerintem kedves volt az ünnepség, megmutathatom-e, milyen sokan voltunk (NEM!), aztán jött a mocskosozás meg a brüsszelezés, totális ostobaságok sora. És igazából nem lettem ideges, meg nem is éreztem azt, hogy veszekedhetnékem van, meg mama is néha közbeékelte a szidalmába, hogy de téged attól még szeretlek, de egyszer csak elszorult a torkom a gondolattól, hogy mennyire nem figyel rám se anya, se mama, szóval hogy ennyire nem kíváncsiak a nézőpontomra, nem lehet velük oda-vissza működő párbeszédet folytatni, nem lehet közösen tanakodni, teljesen tudatosan elzárkóznak a választás lehetőségétől - én ezt nem hiszem el. Mármint rendesen vágytam arra, hogy legalább elmondhassam, milyennek láttam az ünnepséget, de el lettem dugítva, pedig egy élményt szerettem volna megosztani. Egy idő után már annyira elutasítva éreztem magam, hogy rám tört a sírás, mama meg teljesen megijedt, hogy ezt én most ennyire komolyan veszem. Fel is állt, és az állam alá téve a kezét felemelte az arcomat, majd szétsimogatott, miközben bizonygatta, hogy mennyire szeret. És én ezt elhiszem, csak egyszerűen nem értem, hogy akkor miért nem hallgat meg egyikük se. Egyszerűen nem hajlandóak más forrásból tájékozódni, és ontják magukból ezeket a tipikus vakfidesz szövegeket, gúnyos mosollyal, megkeseredett fröcsögéssel. A kedvencem az azt-hiszed-más-nem-lopna?-féle ellenérv. Szóval mamáról is lepattantam, hiába próbáltam elérni, hogy legalább nézzen bele más forrásokba is, mert úgy lesz valódi választása. Végül aztán ő is megígérte, de gondolom, csak a könnyeim hatására, hogy jó, majd belenéz másba is, de ezt már csak olyan üres ígéretnek éreztem, mint anyáét. Hazafelé volt is egy minimális bűntudatom, amiért - miközben telepítettem neki a Disney-t a tabletjére - sunyiban bekövettem a facebookján két oldalt.

Szóval azt érzem, hogy nem tudok mit tenni, csak annyit, hogy majd elmegyek szavazni. Meg még volt pár gondolat a fejemben, úgyhogy tegnap írtam egy posztot a facebookomra, és szerintem a kemény 155 ismerősöm nagy része azt gondolta, hogy úristen, ez is meghülyült, mindjárt letiltom a f*szba. A posztom amúgy nem arról szól, hogy szavazz a tiszára. Próbáltam úgy írni, hogy ne idegesítsek fel fideszes embereket, szóval csak azt igyekeztem megfogalmazni, hogy mennyire fontos ezekben az időkben több forrásból tájékozódni, és valóban választani, nem pedig ragaszkodni. Közben főként anyára, mamára és a két huszonéves, fideszesnek nevelt unokaöcsémre gondoltam. Fontosnak éreztem legalább ennyit tenni, ha már mást nem tudok, mert én mostanában néha arról fantáziálok, hogy végre olyan kormánya lesz az országnak, ami tenni is fog a népért. Két hete még azt is álmodtam, hogy a tisza nyert, pedig akkor még nem is voltam ennyire felbuzdulva, álmomban is inkább csend követte a dolgot, semmint kitörő öröm.

Éreztem már ezerszer, hogy semmi keresnivalóm ebben az országban, éreztem már azt, hogy jó nagy szopás magyarnak születni, de folyton érzem azt is, hogy nem akarok elmenni, itt akarok élni, magyarul szeretnék beszélni. És tudjátok, az a durva, hogy még soha nem éreztem magamat ennyire magyarnak, és még soha nem éreztem azt, amit most, hogy én is ide tartozom.

Dú-dú du-dú

Amúgy ez a zene nektek mennyire tetszik?

Mert számomra nagyon ütős, gyönyörűséges ez a verzió, nagyon klassz, hogy új értelmet nyert ez a cuki kis dal. Biztos vagyok benne, hogy Freddie Mercurynek is nagyon tetszene!

(A fideszesek csukott szemmel nyissák meg a linket, nem akarok politizálni, most csak a zenére vagyok ráizgulva.)

Mondjuk nekem az A csitári hegyek alatt is az egyik kedvencem a népdalok közül, szóval amikor zuhanyzom, néha azt szoktam játszani, hogy azt éneklem egy dalversenyen (én szoktam nyerni), meg eleve a Fényév távolságra értem a Hősök terére, az meg az a szám, aminek a musicalből kiszedett meg a metálosított verziója is a Spotify listámon van, és rongyosra hallgattam már a szövege miatt. Szóval tegnap kellemes zenebonák mentek.

Tavaszi szél

A net akadozott, így Ikével már csak a végére találtuk meg egymást, kb. egyedül voltam végig.

Remélem, április 12-én mindenki az utcán lesz, és amikor a Tisza nyer, az emberek elkezdenek random ölelkezni egymással. Aztán meg legyen tánc!

Nem is fog érdekelni, hogy munka lesz másnap.

Kárikittyom

Egész héten azt éreztem, hogy ha nem rúgnak ki, felállok, hogy jó, én egyáltalán nem érzem, hogy van itt keresnivalóm, sziasztok, de hát... nem gyött a vér a pucámba! Kényelmesebb lenne úgy munkanélkülivé válni, hogy közben azt mondhatom, nem én tehetek róla...!

Szerdán a kollégáim már teljesen ki voltak idegelődve attól, hogy a tulaj nem kommunikál felénk a további terveit illetően, kb. mindük előtt lepergett az élet, amin kicsit csodálkoztam, mert szerintem elég biztos helyük van a cégnél, sokéves tapasztalatuk van, és sok ügyfél van náluk. Amin már megcsóváltam a fejemet, az az a rész volt, amikor az egyik nő megkínálta valami nyugtatószerűséggel a másik csávót - kajakra előbb kezdenek el nyugtatót szedni, minthogy munkát váltsanak. Erről kicsit az Itt érzem magam otthon jut eszembe. Délután aztán jött a bejelentés, hogy nem lesz már kirakva senki, kicsit el is kenődtem.

Csütörtökön hívott a HR-es, hogy másnap jó lenne lerendezni egy Teams interjút - kérdeztem, hogy nem lehetne-e inkább hétfőn, de kérte, hogy hadd lehessen pénteken. Morogtam magamban, hogy kösz a rugalmasságot, aztán szóltam a csapatomnak, hogy másnap korábban le kell lépnem. Aztán siettem haza a Teams interjúra, és annyira siettem, hogy közben magamban összeszidtam a fél világot, hogy mikor fog az életem rólam szólni, és nem arról, hogy A és B pont között rohangálok, és valakinek állandóan meg kell felelni.

Interjún megint megizzasztottak az angollal - megfogadtam, hogy a mi-motivál-a-munkában kérdésre nem nyögöm be, hogy a pénz, de nem bírtam ki, rám tört a lámpaláz...! Bocsesz, én tényleg a pénzért dolgozom, bármi mást mondok még mellé, az kamu. Ez a szakma amúgy is arról szól, hogy kibaszott számok vagyunk mind, és a pénzt kell hajkurászni, amiből aztán vagy látunk valamit vagy nem, de amúgy is miért kell a 21. században még ilyen faszságokat kérdezni egy interjún, miközben nem olyan poziról beszélünk, amiben különösebben nemes lenne a cél.

A bérigényemből siettek lealkudni, de ők azért nem mondták el, mi lenne a fizu. Várom azt az EU-s jogszabályt, ami kötelezővé teszi, hogy minél előbb tudni lehessen, mert két interjú lement, és a fizetés még mindig titkos, bár ha azt veszem, hogy nem sokat kértem, nincs is min izgulnom, hogy hú, hátha jó lesz a fizu. Mondták, hogy van negyedéves bónusz, de ezt automatikusan szűri a hallásom, mert ez általában csak az interjúkon jön elő, erre hivatkozva alkudnak le a fizetési igényből, és aztán soha többé nem hallok róla. Egyébként rendesek voltak, bár én elég gyengének éreztem magam, mert főleg ők beszéltek, de szerintem itt volt az ideje kicsit több részletet mondaniuk, ha már rólam nagyjából lehet tudni a lényeget.

Utána egyből felhívott a HR-es, hogy menjek hétfő reggel személyes interjúra - hát nincs jó érzésem attól, hogy ennyire siettetnek. Mondták, hogy sok lett a munka, úgyhogy nekik sürgősen kell ember, és próbálok nem arra gondolni, hogy ennek mennyire redflag szaga van, mintha valaki hirtelen felállt és lelépett volna tőlük - miért várták meg, amíg ennyire feltorlódik a munka, miért nem látták előre, hogy ez jönni fog?

Na mindegy, szóval hétfő reggel majd írnom kell a csapatomnak, hogy kések picinkét, aztán majd kell valami duma, hogy miért késtem három órát...

Igazából nem vagyok lelkes, jó lenne, ha hagynának kicsit hangolódni meg gondolkodni, és félek, hogy hétfőn, ha nem égek be az angolommal, majd ott helyben döntés elé állítanak, és aztán a napom arról fog szólni, hogy na most akkor fel kéne mondani, holott lófasz sincs bennem leülepedve az új hellyel kapcsolatban.

Tudom, sokat nyafogok a munkám miatt, de annyi helyen voltam már, hogy bár szenvedek a mostani helyemen, egyáltalán nem tudok bízni abban, hogy máshol jobb lesz, és folyton arról ábrándozom, hogy olyan helyzetbe hoznak majd, amiben muszáj vagyok elindulni a saját utamon, és nem foghatom már arra, hogy jaj én fáradt vagyok meg ilyenek (például az tök jó volt, amikor múltkor kiraktak leépítéskor, mert egyből belekezdtem a Csíkos Hollóba). De amúgy tényleg állandóan fáradt vagyok, és ebből van főleg elegem, nem akarok már napi kilenc órákat rohadni idegen helyeken idegen emberek között, és úgy érzem, az egész karrierpályám egy véget nem érő próbaidő. Nem tudom, évente munkát váltani mennyivel jobb, mint nyugtatót szedni, szerintem max fél százalékkal, mert ugyanúgy nem megoldás (jézusom, de hát erről is az Itt érzem magam otthon jut eszembe). Összességében egy kiégett kaksinak érzem magam, akiben egy kétmillás fizuval se lehetne feléleszteni a munkaszeretetet, és emiatt van egy kis bűntudatom, mert lehet, más sokkal jobban megérdemelné azt a lehetőséget, ami nekem most kilátásban van.

Néztem múltkor, hogy egy régebbi bejegyzésem címe Cseverből vederbe, hát lusta voltam kijavítani - nem tudom, ez most miért jutott hirtelen eszembe...! (Tényleg csak nemrég jöttem rá, hogy az nem csever, hanem cseber.)

Ma Ikével találkoztam. A Reminders of Himet terveztük megnézni, de aztán bedobtam, hogy mi lenne, ha a tiszás filmre vennénk jegyet - nem kellett győzködni, mert ő is kíváncsi volt. Volt egy-két dolog, amitől tartottam a film kapcsán, de szerencsére nem egy személyi kultuszként mutatták Petyát, és nem is a fideszre fröcsögésről szólt a film. Azt éreztem, hogy ez az egész most tényleg a magyarokról szól. Bepróbálkoztam amúgy anyánál, hogy nem akarja-e majd megnézni velem, de teljesen el van zárkózva, megint jött a remélem-nem-fog-a-politika-közénk-állni-féle szöveg, pedig ha nekem lenne két lányom, akik másik párt felé hajlanának, megnézném a filmet, hogy lássam, mire sikerült őket nevelni. Azt is írta, hogy a mai fiatalokban semmi hazafiasság nincs és stb., pedig én má' két hete bejelöltem a rendszerváltós fb eseményt, láthatná, milyen hazafias lelkem van...! Hát, anyukám, te formáltad az értékrendemet, de az, amire tanítottál, nem fér össze a jelenlegi rendszerrel - én csak azt akarom, hogy hazajöhess. (Rákerestem az előbb a bejegyzéseim között valamire, aminek semmi köze a politikához, de mégis ez a bejegyzés ugrott fel a kulcsszóra, és egy pillanatra levert a víz, ahogy elkezdtem olvasni.)

Utána beugrottam egy bezárásra ítélt szórakozóhely amatőr előadásra, mert egy ismerősöm játszott benne, és az ő játékát mindig szerettem nézni, és szerettem is vele játszani. Taps után ő összecsókolózott valakivel, úgyhogy azt éreztem, hogy inkább nem megyek oda, mert amúgy is szarban váltunk el legutóbb (egy éve?), hazafelé meg azon gondolkodtam, miért vagyok állandóan egyedül, mármint nem párkapcsolatilag, de egyre jobban sóvárgok egy stabil társaság után, és kicsit félek néha, hogy soha nem fogom megtalálni azt a teret, amiben kedvemre lubickolhatok.

Sejtem, mi minden oka van annak, hogy ma már nem szónokolnak fejből a politikusok, de na, attól még néha olyan jó lenne olyat is látni.

Erről az Áradjon a Tisza dumáról mindig a Letekint ránk meg Az Úr érlelje meg jut eszembe.

Semmi

Lett volna mára színházjegyem, de nem mentem el. Szerencsére ezt is olcsón szereztem. Még mindig beteg vagyok kicsit és folyton fáradt. Ezért is kell nekem HO-s munkahely, mert ezt nagyon nem szeretem, hogy munka után már csak elrohadni van kedvem.

Hát ma se rúgtak ki. Még arra tudok gondolni, hogy a tulaj fél, hogy az egyik srác összeomlana idegileg, ha egyedül kellene tartania a frontot, amikor a másik csávó szabin van (hárman vagyunk ugye a csapatban). Végül is olcsó munkaerő vagyok, és amikor ők dolgoznak, akkor asszisztenskedhetek, amikor meg valamelyikük szabin van, csinálhatom, amire (azt hittem) fel lettem véve.

Hívtak ma onnan, ahova tegnap reggel jelentkeztem. Kisiettem a parkolóba, mert kb. három évvel ezelőtt küldtem már ehhez a multihoz CV-t, és akkor sikerült is a telefonos előszűrésen leégetnem magam az angolommal, úgyhogy most is számítottam egy spontán interjúra.

Ari volt a csaj, meg az angolomra is rákérdezett, mondtam, hogy alapfokot mondanék, és hogy telefonon nem szeretem használni, csak ha muszáj. Nem akartam előadni, hogy hú de tudok angolul, hogy aztán élesben meg égjek. Azt végül is nem említettem, hogy fel se veszem a telefont, ha látom, hogy külföldi szám hív, mondjuk szerencsére a legtöbb külföldi is inkább e-mailben szeret kommunikálni. 

Kérdezte, átválthatunk-e pár percre angolra, át is suhant az agyamon az a három évvel ezelőtti jelenet, amikor a munkahelyem mosdójában makogtam arról, hogy mivel telik egy munkanapom, miközben amúgy fixen azzal telt, hogy felcsaptam az ebook olvasómat, szünetben meg kimentem csókolózni. Utána a HR-es csávó megjegyezte, hogy ennél jobb angoltudás kéne, úgyhogy menjek anyámba. Jó, hát nem pont így fogalmazott.

Szerencsére ez a csaj kedvesebbeket kérdezett, rólam érdeklődött, nem a munkámról, illetve arról már beszéltem neki magyarul. Utána azt mondta, érdekes, hogy alapfokúnak mondom az angolomat, és hogy nem szeretek beszélni, miközben szépen tudtam válaszolni. Mondanám, hogy én már csak ilyen szerény vagyok, de csak a hétvégémről és a hobbijaimról kellett beszélnem, ahhoz meg nem kell semmi extra.

Kérdezte a fizuigényemet, meg hogy mikor tudnék kezdeni, aztán hogy van-e kérdésem, majd letettük a telefont. Utána ott álltam a parkolóban, és néztem a kijelzőt, hogy hádde interjút nem beszélünk le?

Mindegy, multik... Ők mindig olyan ráérősek, és gondolom, felhív még másik nyolcvan embert is. Vagy csak valamivel elvágtam magam, nem t'om.

Biztatásképp az egyik kollégám, akivel jóban vagyok, és tudja, hogy már nézelődök, azt mondta, ez a multi pont olyan, hogy amint kevesebb munkát sikerül megnyerniük, egyből leépítést tartanak, majd pedig amikor több munkát nyernek, felvesznek új embereket.

Mondanám, hogy hisz ez rettenetes!, de kb. alapnak veszem, hogy sehol se vagyok ott túl sokáig.

Leépítés

Múlt héten betegszabikáztam, és egy csepp bűntudatot se éreztem, valahogy minimális kötődés sincs bennem a munkahelyemet illetően.

Erre ma bemegyek, és az egyik lány írja a belsős chaten, hogy múlt héten kirúgtak három embert.

Nem az lepett meg, hogy kirúgtak valakit, hanem az, hogy nem engem. Ráadásul annak a háromnak még munkája is volt.

Egyelőre arra tippelek, a betegszabim húzta keresztül a tulaj számításait, mert négy "osztály" van nálunk, háromról menesztett egy-egy embert, és én a negyedikben vagyok, ahol fixen én vagyok a fölös.

Mondanám, hogy mázli, hogy már befele menet jelentkeztem egy állásra, de hát ez már annyira nem ér semmit, mintha meg se történt volna, ráadásul hasonló lélekrohasztó munkák ezek mind, szóval a franc se ábrándozik arról, hogy majd fel is hívnak.

Kommunikációt nem kaptunk még arról, hogy ez a leépítés megtörtént - holott olyan ember is repült, aki velünk egy légtérben ült -, ebből lehetne gyanítani, hogy még nincs vége. És inkább ne legyen vége, mintsem hogy olyan feladatokat sózzanak rám, amikhez nincs köze a pozimnak.

Függetlenül attól, hogy keci parának látom az álláspiacot, és nem tudom, a jelenlegi káoszban ki tudnék-e jönni még egyszer a totális pénztelenségből, ma vidáman fantáziáltam a felszabadulásról. Asszem, kicsit csalódott leszek, ha nem rúgnak ki, és ez nem azt jelenti, hogy tudom, mihez kezdenék, hanem azt, hogy kurvára unom ezt az egészet.

Van ez a cserépdarabka bennem

Párhuzamos valóságok