Raktár végérvényesen kilőve

   Tegnap Pukkanccsal megkaptuk az sms-t a jövőheti raktáros beosztásról, össze is néztünk, hogy na most melyikünk fog szólni a hapsinak, hogy többet valószínűleg nem megyünk. Nemes egyszerűséggel Pukkancsra hárítottam a dolgot: én intéztem az új munkát, ő intézze a régit, ráadásul velem a héten már hisztizett a hapsi, többet nem akarom őt hallani. Pukkancs elfogadta az érvemet, és fél órán keresztül ültünk egy padon, fogalmazgattuk az sms-t. Úgy gondoltuk, írunk neki Pukkancs telefonjáról, így majd őt fogja felhívni kiabálva, nem engem. Végül nem küldtük el az sms-t, először le akartuk fixálni az új "mentorunkkal" a jövőhetet, nehogy az legyen, hogy végül nem kapunk minden napra műszakot. Később írt, hogy rendben vagyunk és számít ránk, de az sms-t még mindig nem küldtük el a raktárt intéző hapsinak, mert gondoltuk, majd holnap, azaz ma.

   Én éppen a lottózóban voltam Rúval, amikor csörgött a telefonom. Gondoltam, az új hapsink lesz, ígérte, hogy a hétvégén felhív minket. Ehelyett a másik volt, gondoltam magamban, na, Pukkancs elküldte neki az sms-t, most meg hisztizni fog.

   Felvettem, hisztizett.

   Inkorrektek vagyunk, le fog vonni pénzeket a fizunkból, ha nem talál mást a helyünkre, bezzeg akkor jó volt, amikor megbeszéltük vele, mikor akarunk menni a raktárba - hát ez a dolga, nem? -, meg ne nézzük hülyének, hogy egy nap alatt találtunk másik munkát. Na meg melyik diákszövetkezetnél? Hát, másiknál. Nem akarta megérteni, hogy hétfőn igenis kezdeni kell, ha akarjuk a munkát, én meg kérdeztem, miért von le a fizunkból, ha egyszer időben szóltunk. Erre azt mondta, hogy: ,,Hát ja, én meg most időben szólok, hogy le fogok vonni tőletek." Végig udvarias és higgadt voltam, és elmondtam neki a sablont, hogy nem akartunk kellemetlenséget okozni neki, de nem hatódott meg.

   Miközben Rúval sétáltunk hazafelé, Pukkancs megcsörgetett, így szokta jelezni, hogy menjek fel chatre. Negyed órával később láttam, hogy a chatablak tele van Pukkancs kirohanásával, hogy mit képzel ez a faszfej, hogy fenyegetőzik, kirúgatja a gecibe, aztán megnézheti magát. Pukkancsnak ugyanis írt egy olyan sms-t, hogy ha nem hívja őt fel, nem fog szólni a raktárban, hogy nem megyünk, hanem minden egyes napért le fog vonogatni a bérünkből. Ez mondjuk elég amatőr és meggondolatlan lépés volt részéről, mert írásba adni ilyen jogszabályt sértő kijelentést, elég veszélyes a saját munkájára nézve.

   Engem igazából csak az zavar, ha a hétfő miatt is levon a fizumból, ugyanis se az oldalukon, se a szerződésben nincs benne, hogy 24 vagy 48 órával előbb kell-e lemondani a munkát. Ha megint levon tőlem, mint ahogy legutóbb is ígérte, végképp rohadt keveset fogok kapni, de mindegy már. A többi napért nem vonhat le, ezzel a válasz sms-sel csak minket biztosított, plusz bemásoltam az sms-t a raktáros csoportba, úgyhogy lőttek ördögi tervének.

Hmm

   Pongó egyébként ma - vagyis már tegnap - nem olvasta a regényemet. Nem jó jel, vagyis hát nem tudom na, én ma magammal cipeltem a 600 oldalas Kukoriczát annak ellenére, hogy tudtam, baromi sokat fogok Pukkanccsal mászkálni, mert hát tetszik, érdekel a folytatás, és akarom olvasni minden nap.

   Rú nővére még nem mondott semmit, legalábbis nekem nem. Rúnak mondta, hogy néha elfelejti, hogy az én sztorimat olvassa, meg hogy jól írok, ami fura neki azok után, hogy nem egy barátnője adta már oda neki a művét, hogy olvassa el, és mind nagyon amatőr módon fogalmaztak. Ez pozitív, bár ő sem haladt sokat, fogalmam sincs, túllépte-e már egyáltalán a tizenharmadik oldalt. Az ötvenedik után van pár olyan oldal, ami rizikós, és... ajj, talán át kellene írnom...

Elásni egy hullát

   Ma beszélgettem az egyik raktáros csajjal chaten, és írta, hogy barátokat akar, olyanokat, akik hazaviszik, ha részeg, és segítenének neki elásni egy hullát, ha úgy hozza a sors. Erre eszembe jutott, hogy én segítenék-e Pukkancsnak, és tőle is megkérdeztem, segítene-e nekem, mire rávágta, hogy igen. Nekem az volt az első gondolatom, hogy én nem segítenék, az azért már durva lenne, de végül elképzeltem a helyzetet.

   Pukkancs felhívna éjszaka sírva, hogy:

   - Te hallod, én nem így akartam, de... meghalt, érted? Kinyírtam! Megdöglött az az idióta, és most itt fekszik, tocsog a saját vérében. Hallod, börtönbe fogok jutni, most mit csináljak? Segíts, lécci, tüntessük el!

   - Mi van? Hülye vagy, Pukkancs? Én nem akarok börtönbe kerülni.

   - Könyörgöm, Róka, segíts, nem akarok egy börtönben megposhadni! Nagyon félek, lécci, segíts!

   És igazából ha valamit nem akarok, de úgy érzem, muszáj megcsinálni, általában rám jön a folyamatos káromkodás, és hát valószínűleg úgy másznék ki az ágyból, hogy közben Pukkanccsal alpári módon kiabálnék:

- A büdös p****ba, a f****ért kellett kinyírnod! Gratulálok neked, hogy ilyen gyökér vagy, iszonyat jó, hogy most ezzel kell foglalkoznom!

- De én nem így akartam, csak...

- Jó, nem érdekel, inkább nyögd ki, hol vagy!

   Pukkancs ezt teljesen el tudta képzelni. Szerinte azon is veszekednénk, hogy az Oktogon Bisztróba vagy a Mekibe üljünk-e be megbeszélni, hova ássuk el a hullát. Meg azt is el tudja képzelni, hogy elpoénkodnánk az egészet, hogy melyik börtönbe akarunk majd kerülni. Ezt igazából szinte látom is magam előtt. Persze kicsit filmesebben: gurulunk egy rozoga kis autóval céltalanul, hulla a csomagtartóban, veszekszünk, sötét van, csak egy-egy autó megy el mellettünk néha. Aztán a veszekedés abbamarad, és az egyikünk keserűen felnevet, és így kezdődne a poénkodás.

   Még az is simán beleférne, hogy:

   - Majd mi leszünk ott a Zsebesek, és jó magaviseletért a nevünkre írják a börtönt.

   - Ja, és majd terjeszkedünk!

   (Ez ugye a hozzáállásunk minden céghez, amihez az elmúlt időszakban jelentkezgettünk.)

Viszlát raktár?

   Tegnap Pukkanccsal úgy hagytuk ott az I Love Diákmunkát, hogy: ,,Holnap visszajövünk, ha lement a tömeg, és a szájukba rágjuk, hogy mi nem csak heti egy-két napokat akarunk dolgozni", de mire hazaértem, már baromira nem volt bizodalmam a felfogóképességükben, így hát nekiültem a hirdetéseknek. Találtam is egy tutinak kinézőt - igazából csak egyet, basszus -, le is csaptam rá egy meggyőzőnek szánt e-maillel, és arra jutottam, inkább ehhez a szövetkezethez fogunk elmenni, az I Love Diákmunka meg bekaphatja. Ezután írtam Pukkancsnak, hogy ha hívja egy hapsi X munka ügyében, csak bólogasson lelkesen. Egyébként 11-re beszéltünk meg találkát, hogy ő eljön akkor a munkából, én meg a raktár előtt fogom várni.
   Reggel aztán felszállt a hévre az idősebbik unokaöcsém, legyen a blogos neve mondjuk Holló, és hát elég döcögősen indult az a kemény tízperces párbeszéd. Én már zavarba se jöttem, korábban is megállapítottam, hogy eltávolodtunk egymástól, de rajta láttam, hogy feszeng, szóval próbáltam témát keríteni. Először a mi-van-a-többiekkel és a hogy-sikerült-az-érettségi kérdéseket vetettem fel, amire Holló egyszavas válaszokat adott, és továbbra is kínosan érezte magát. Végül kinyögtem, hogy te hallod, ideje lenne valami közös programot szerveznünk, mert nem is ismerjük már egymást, és mert bár annak idején megérződött a köztünk lévő korkülönbség, mostanra megint EGYIDŐSEK vagyunk. Ebben egyetértett, és felidézte, mennyire szerette nézni anno, ahogy játszok a gépen (jupi!)
   Pukkancs egyébként közben fel is hívott, hogy: ,,Hallod, írt egy hapsi, azt mondja, küldjem el neki, hogy akarok menni jövőhéten dolgozni", amire annyit mondtam, hogy jól van, majd megbeszéljük, aztán meg már végképp elégedett voltam magammal, mert Pukkancs tegnap tényleg úgy hagyott ott chaten, hogy már nem érdekli semmi, csórón és szánalmasan fog megdögleni, szóval örültem, hogy találtam egy új lehetőséget. Vettem neki egy csokis croissant-t is a Princessben, hogy ha esetleg a munkalehetőség nem dobott a kedvén, majd a friss csokis croissant megteszi hatását. Nem is nagyon ellenkezett a tervváltoztatással, az I Love Fos dobva lett, és bementünk a másik szövetkezethez elintézni a papírokat. Már csak az lesz húzós, ahogy a raktáros műszakunkat intéző hapsi fel fog robbanni, amikor egyszerre ketten lemondunk egy egész hetet, sőt, terveink szerint szeretnénk otthagyni az egész raktározósdit - nyárra mindenképp.
   Szóval hétfőn kezdünk, éjszakai munka, viszonylag jó órabér, az egyetlen hátulütő az lesz, hogy ott sem lesz normális időjárás, valószínűleg nemhogy nem lesz melegünk, de még fázni is fogunk. Na meg aztán izgulunk a társaság miatt, hogy vajon jó lesz-e vagy majd megkeserítik a munkát, esetleg a főnökség lesz elrettentő. Na meg a jövőhét folyamán el kell majd intéznünk a tüdőszűrést, aminek marhára nem örülök, már csak azért se, mert öt éjszakát vállaltunk, és nappalra beszúrni egy tüdőszűrést elég kellemetlen lesz. De na, remélem, jó lesz, és nem az lesz, hogy visszasírjuk a raktárt, mert most Pukkancs nincs annyira maga alatt.

Amikor hazaértem

Találtam egy ilyen üzenetet az Egyéb mappában:

,,Szia! Nem tudom, hogy kezdjem, hogy minél kevésbé tűnjön gáznak a dolog, ne haragudj, hogy így ,,rádtörök" nem áll szándékomba zaklatni téged, pusztán csak megszeretnélek téged, mint ember ismerni. :) Ha nem tiszta a dolog, a raktárba segítettél nekem, a második napomon. Szóval ha gáz, hogy írtam, vagy bármi akkor csak küldj el a fenébe, engem is felcseszne ha valami jöttment irogatna itt nekem, de ha úgy gondolod nembaj, akkor annak nagyon örülök:DDD szóval, tudom, hogy gáz a helyzet meg minden, tényleg bocsi, csak nem tudom, hogy adódna-e helyzet még arra, hogy jobban megismerjelek meg ugye a raktár nem a legjobb hely beszélgetni szóval megpróbálkoztam itt és ha tényleg gáz a helyzet bocsi. :) "

   Aranyos. Emlékszem rá, kb. két hete segítettem neki, én akkor láttam őt először és utoljára. Kicsit fura volt, mert egy nap alatt háromszor-négyszer elmondta, hogy örül, hogy megismert. Pedig annyira azért nem ismert meg, tényleg csak segítettem neki, ha valamit nem tudott. Szóval fura volt, mert őszintén mondta. Nem csak úgy formalitásból. Emberileg persze megismerhet, aranyos, hogy írt, csak ne legyen belőle csalódás. Azt hiszem, 17-18 éves, de nem vennék rá mérget.

   Aztán még az is jó volt, hogy Perdita elmondása szerint Pongóhoz ma nem lehetett hozzászólni, mert egész nap a regényemet olvasta, ,,nagyon tetszik neki". Pongó aztán kérdezte, hogy a benne lévő helyszínek léteznek-e, meg láttam-e az X épületet, amiről írtam, és amikor mondtam, hogy hol vannak, azt mondta, ő is meg fogja őket nézni. Tök jó. Meg ma Rú nővére is elkezdte olvasni, amin meglepődtem, mert azt hittem, már tűkön ül, hogy elkezdhessen építkezni a férjével, és másra nem is tud gondolni. Rú azt mondta, tetszik neki eddig, habár ő még csak a tizenharmadik oldalon tart. Pongó az ötvenediken. Pongó talált amúgy egy kis bakit: az egyik kitalált szavam helyett egy másikat írtam, amivel totális ellentétet állítottam fel, de rögtön javítottam is a hibát. Most jön majd neki az a rész, amiről legutóbb az jutott eszembe, hogy nem kellene ezt is átírni egy kicsit..? Bah... Kíváncsi vagyok. Perdita kijelentette egyébként, hogy ő is el akarja olvasni, amin végképp meglepődtem, de azért tényleg örülnék - meg félnék is -, ha elolvasná.

   Szóval a tescós bukás után, és Pukkancs rossz kedve mellett azért ennyi jó dolog történt. Én azért nem adom fel a munkatémát, még ha Pukkancs gondolatban már el is ásta az egész jövőjét.

Blabla

   Délelőtt találkoztam Pukkanccsal, elmentünk megnézni az okj vizsgás eredményét. Megbukott, habár nem igazán csodálkozott, állítólag az osztály háromnegyede elhasalt. Nem igazán értem, mire mennek ezek a sulik, a raktárban is van egy lány, aki teljesen kikészült, amiért megbuktatták. Pukkancs ráadásul rengeteget fizetett azért, hogy magántanuló lehessen (!!!) Na mindegy... Szóval eléggé kivan, amiért még mindig nem tett le semmit az asztalra. Persze jónak panaszkodik...

   Utána elmentünk a diákszövetkezethez. Nem volt benne túl sok bizodalmam, habár hazudnék, ha azt mondanám, nem csalódtam. A hirdetés elég konkrét volt, a XIII. kerületbe kerestek éjszakai árufeltöltésre ráérős diákokat 900-1300 forintos bruttó órabérrel. Pukkancs mondta, hogy ez valószínűleg Tesco lesz, és azt mondta, dolgozott pár napot Tescóban nappalosként, és akkor volt 800-900-as órabérben, így arra következtettünk, az 1300-as órabér az éjszakásokra vonatkozik.
   Bementünk tehát. Nem indult jól, mert a csaj, akinek felidéztem a hirdetést, azt se tudta, miről beszélek, plusz a háttérben tobzódott vagy ötven diák, ami az egyik félelmem volt, mert az olyan munkák, amikre tömegeket berendelnek, jó nagy szarságok, küzdeni kell a műszakokért. Mindegy, a csaj sehogy sem jött rá, melyik munkáról beszélhetek, végül még megtoldottam azzal, hogy háromra lettünk berendelve. Ekkor a homlokára csapott, és az emeletre exportált tömeg után küldött minket, na, valahol ott vesztettem el a reményemet. Jött egy másfél órás felesleges faszkodás a papírokkal, és a "betanítás", meg a pólóárusítás 2600 forintért. Kérdeztem az órabért, merthogy azt nem voltak képesek ráírni a szerződésre (végül is minek, nem?), de meg se közelítette az 1300 forintot - mondjuk a 800-at se. Azt is megkérdeztem, hogy akkor ez végül is állandó, stabil munkának tekinthető-e, vagy majd keddenként várnom kell a hívást, hogy másnap mehetek-e dolgozni. Általában némi makogás után valami kerülőválaszt adtak, szóval nem lettünk okosabbak. A kiselőadás után reklamáltam egy sort, gondoltam, ha már ott vagyunk, menjünk biztosra: visszamentünk az első ügyintézőhöz, és előadtam neki, hogy nem tiszta nekem a hirdetés és a tescós előadás közötti összefüggés: behívnak egy konkrét munkára, erre itt a kezembe nyomnak egy lapot, hogy töltsem ki, mely napszakokban érek rá, és melyik Tescókba óhajtok elmenni, ráadásul az órabér sem stimmel. A csaj aztán megint értetlenkedett, látszólag ő se talált sok hasonlóságot a két munka között, majd felküldött minket egy irodába egy arrogáns, piroshajú pinához, aki nagy gúnyosan megkérdezte, mi volt abban a hirdetésben, majd vállat vonva közölte, hogy ja, az tescós hirdetés volt, és az 1300-as órabér ünnepnapokon van.

   - Jól van, kurva ügyes vagy, hogy ünnepnapi bérekkel csalod be a stabilitásra vágyó diákokat, szopd le magad - mondtam volna szívesen. Pukkancsnak csak akkor jutott eszébe, hogy a Tesco nincs is nyitva ünnepnapokon, amikor már kiléptünk az irodából, de már nem mentünk vissza... Nálam leírta magát a szövetkezet, remélem, találok mást nélkülük is... Nem is vettem pólót, a franc fog ilyen bizonytalan munkára még költeni is.

   Pukkancs estére totálisan be is emózott, olyan szétesett kisregényt írt az önértékeléséről, mire hazaértem, hogy holnap fel kell majd mosnom, azt hiszem.

Legyen ez vég és valami kezdete

   Ma nagyon nem volt kedvem a raktáros munkához. Borzasztóan kiszámítható lett minden és mindenki, tudom, mikor mi fog történni, tudom, ki miért jön oda hozzám, mit akar mondani, csinálni, milyen poént akar elsütni. A korábbi szorgalmam megsemmisült nagyjából két hete, amikor eldöntöttem, hogy el akarok menni máshova. Többet dumálok, és kevesebbet dolgozok, bár úgy vettem észre, még mindig vannak nálam rosszabbak, például azok, akik a szünetet meg se várva leülnek a meleg kajájukkal és a villájukkal, és mindenfajta félsz nélkül elkezdenek enni. Abszolút nincs bennük, hogy ha meglátják őket, letépik az arcukat.

   Még a cuccomat is összepakoltam, és hazahoztam. A pulcsimat meg a nadrágomat is kimostam, habár ha jobban belegondolok, nem tudom, miért nem egyből a kukába dobtam őket. Olyan szinten elhordtam őket, hogy a nadrág megvarrhatatlanul foszlásnak indult a lába között, a pulcsi pedig annyira kibolyhosodott, hogy nem veszem le az utcán a kabátomat még akkor se, ha melegem van. Szóval igen, jeles pillanatnak kell lennie, amikor beröpítem őket a kukába.

   Annyira elment a kedvem az egész raktárosditól, hogy itthon írtam sms-t a diákszövetkezetes hapsinak, hogy úgy alakult, NEM TUDOK bemenni az elkövetkezendő két napban, így szeretném lemondani a műszakjaimat. Gondoltam ennyivel le van tudva, végül is volt már olyan január tájékán, hogy hajnalban írtam neki, hogy nem megyek, mert ,,beteg vagyok". Erre most felhívott, és LECSESZETT, hogy most jól KIBASZTAM vele, keresnie kell mást a helyemre, minek íratom be magam EGÉSZ HÉTRE, ha aztán lemondom a napjaimat. Gondoltam magamban, milyen egész hétre - kurvára teperek nála bő egy hónapja, hogy minden napra írjon be, és mégis van pofája 3-4 napokat adni, amik miatt túlóráztam egy csomót, habár végképp tök feleslegesen.

   Szóóóval, szeretnék többet nem visszamenni a raktárba, de a tavalyi nyár után félek is azért kicsit. Habár az ősz szarabb volt, mint a nyár, de nem baj, a lényeg, hogy nem akarom, hogy megismétlődjön.

   Szóval a raktárból repültem kinyomtattatni a történetemet Pongónak. Kicsit nehézkesen indult, mert a hapsinak nem volt tiszta valami, aztán megállíttattam vele a nyomtatást, és közben a gép bedarálta a papírokat, és szenvedtek vele tíz percig, de végül megszületett a spirálfüzet. 3200 forint volt, próbáltam is titkolni a megrökönyödésemet. Itthon aztán odaadtam Pongónak, hogy tádááámm, ő meg mondta, hogy kösz, és félretette. Én meg mindenfélét fantáziáltam arról, hogy majd megkérdi, mi az a kis kép a fedőlapon, vagy belenéz, hogy mekkorák a betűk, esetleg kérdez is valamit, de nem, csak annyit mondott, kösz. Vagy talán azt, hogy köszi. Én meg mondtam, hogy én kösz, aztán nagy lazán továbbmentem, mint akit nem érdekel a spirálfüzet további sorsa. Mondjuk aztán később mondta, hogy ma tanul, aztán holnap kezdi el. Izgike!

   Egyébként amikor a kezembe adták a nyomtatóban, tisztára fura érzésem támadt, bele se mertem nézni, ki se nyitottam a húszperces metróút alatt. Meg olyan kis vékonykának is tűnt, nem úgy, mintha 230 oldalas lenne, hanem csak 100, de persze valójában tényleg nem sokkal több 100-nál, mivel a lapnak ugyebár két oldala van. UGYEBÁR. Na szóval... csak a héven nyitottam ki... Olyan érzés volt, mint amikor visszanéztem azokat a smárolós fotókat (nem lehet itt a csókolózós kifejezést használni), amiket egy kissé tolakodó ember készített Rúról meg rólam sunyiban a Deákon. Persze ha valaki egy közterület kellős közepén ragad össze a barátjával, ne csodálkozzon. Szóval néztem a betűket, hogy olyan nagynak tűnnek... Kitelik ebből egyáltalán egy könyv? - gondolkodtam. Lehet, hogy csak én éreztem soknak, erre olyan rövidke, mint valami mesekönyv. De neeeem, nyugodjunk meg, nem minden a méret.

   Holnap meg fény derül pár konkrétumra az új munkával kapcsolatban, főként az érdekelne, tényleg lesz-e új munkám, és hogy a hirdetésben szereplő két órabér közül melyiket vehetem magamra.

Pongó lesz a második

   Szombaton elmentünk Rúval a Terminálba, hogy megvegyem a Kukoriczát. Igazából tök jó. Ma meg hazajöttem, és mutogattam Perditáéknak, hátha érdekli őket. Mondtam Pongónak, hogy ha elolvastam, ő is elolvashatja, ha gondolja, mert egész jó. Erre azt mondta, hogy most igazából az én regényemet várja, mert ugye már múltkor is mondtam neki, hogy kinyomtatom, csak abból végül nem lett semmi, mert még el akartam olvasni az átírt elejét (tényleg jobb lett). De holnap kinyomtatom végre, és odaadom Pongónak. Tökre izgatott vagyok egyébként, már nem is érdekel, hogy az iskolaszövetkezetes hapsi szarul adta a műszakokat, és így nem lesz annyi pénzem, amennyit akarok, és nem is fogok túlórázni se, 1-kor lelépek szépen, futok a CopyGuruba, aztán haza. Jólesik, hogy kíváncsi, ő lesz a második, aki elolvassa. Rú nővére is megkapta már, de neki meg nincs kedve olvasni mostanában, úgyhogy tőle nem várok véleményt egyelőre. Szóval holnap...!

   Jóóóó, bevallom, mióta átírtam, nem olvastam el egyszer se egészben... Baromira elunom egy idő után, nem tudok rajta izgulni, szóval még simán lehetnek benne bakik, de nem baj, remélhetőleg Pongó majd észreveszi őket, és szól miattuk. Höhö.

   Azért is örülök Pongónak, mert ő is fantasys, mint Rú, viszont emberileg különböznek, szóval a véleményük is lehet tök más. Bár mondjuk fogalmam sincs, Pongó mennyire mer majd kritizálni, lehet, hogy majd inkább csak elfogad mindent, nehogy megbántódjak vagy ilyesmi.

Sztomakék

   Múltkor Sztomakékkel álmodtam. Azt, hogy megbeszéltem vele egy találkozót, de közben Pukkanccsal is megbeszéltem egyet ugyanarra az időpontra, és Sztomakék csak akkor jutott eszembe, amikor már Pukkanccsal voltam.

   Ezt másnap el is meséltem Pukkancsnak, mert nagyjából tudja, milyen baráti kapcsolataim voltak régebben. Erre megint másnap Sztomakék elmozgólépcsőzött mellettünk. Tök üres volt a mozgólépcső, én Pukkanccsal mentem felfelé, Sztomakék meg a nővérével jött lefelé, és visszafogottan odahelóztunk egymásnak. Sztomakéken látszott, hogy előbb köszönt, mintsem hogy tudatosult volna benne a személyem, mert láttam, hogy elcsodálkozott. Kicsit fura volt, nem volt ott mosoly, csak zavar, mintha soha nem is lettünk volna barátok.

   Valamikor ősszel volt egy bejegyzésem, amiben a raktárt szidtam, mert kiment az áram a zónában, és képesek voltak hagyni, hogy sötétben dolgozzunk. Aznap eléggé szar keddvel jöttem haza, és a nyár óta* döcögő Pikky-Sztomakék chatablak látta kárát. Már eleve fortyogtam egy ideje, hogy bármit is írok, kb. egy szót vagy egy smiley-t kapok reakcióként, meg untam is, hogy megint az megy, mint máskor, hogy csak beszélünk egy esetleges találkáról, de semmit nem konkretizálunk. Na meg ott volt az is, hogy teljesen úgy éreztem, hogy Sztomakéket tökre nem érdeklem, mert kurvára nem írt soha semmit nekem, pedig én csak válaszoltam mindig a hogyvagyos kérdésekre.

   Szóval azon a borús őszi napon hazamentem... és beírtam a chatbe, hogy: Tartalmas beszélgetések folynak itt. Szeretem, ahogy le vannak reagálva a dolgok. Sehogy vagy smiley... Aztán köszönés nélkül kiléptem a beszélgetésből, és azóta nem beszéltem velük. Úgy éreztem aznap, hogy most már aztán tényleg lezárom velük a kapcsolatot, nem kell erőltetni, ne játssza meg senki, hogy érdekli, hogy van a másik.

   De mióta láttam Sztomakéket, megint minden nap eszembe jut... Aznap egyébként like-olta a profilképemet, sőt, még kommentelt is alá, és így váltottunk is két mondatot. Aztán anya is kommentelt alá, hogy cuki vagyok, én meg küldtem anyának erre egy Thx Mom feliratos matricát, amin a szörnygyerek megöleli a szörnyanyukáját. Sztomakék meg like-olta ezt. És akkor úgy éreztem, hogy ráírok, hogy mi van vele, biztos ő is gondol rám, mióta láttuk egymást... Aztán az ugrott be, hogy hányszor volt már ilyen, hogy sok idő után ráírtam, de mindig ugyanaz a csalódás lett a vége, és így inkább mégse írtam neki. És ezt a kört ma is lefutottam. Nem tudom, írjak-e... Mondjuk, ha nem várok tőle semmit, nem csalódhatok többet.

* Nyáron összehoztunk hárman egy mekizős találkát.

Kicsi cunik

Ma végre megnéztem a Sufni családot. Gyönyörű, dagi, egészséges, masszív kiscicák, kb. négyhetesek lehetnek. Olyan arányosak, mint egy felnőtt macska, csak épp elférnek a kezemben. Bizonytalanul és óvatosan lépkednek, és jár a szájuk. Várom, hogy szép idő legyen, és a napon szétgyúrjam őket. Próbáltam őket lefényképezni, de sötét volt a sufniban, és hát nem akartam levakuzni őket. Az anyukájuk eléggé félős-fújós, ő nem emlékszik, hogy mi már egyszer beszélgettünk.

Sufnicicák

   Körülbelül egy hete Perdita talált egy cicacsaládot a sufninkban. Én még egyszer sem láttam őket, mert azóta, azt hiszem, egy éjszakára mentem haza, és aznap is szakadt az eső, úgyhogy feleslegesen mentem volna hátra, nem akartam ott a sárban tapicskolni, meg ijesztgetni őket az idegenségemmel.

   Ma Perdita küldött képet:

Négyen vannak, az egyik vöröske, és az anyukájuk tökre hasonlít arra a cicára, akit két éve fényképeztem le, miközben a kis bébi Pomot és két testvérkéjét felügyeltem a kertben.

Én és Hári Póter

   Amikor bejött Magyarországra a Harry Potter, körülöttem mindenki azt olvasta és istenítette, én meg csak azért se olvastam el, mert én mindig is ilyen csak-azért-se ember voltam. Amikor anya megvette nekem az első részt kérés nélkül, csak húztam rá a számat, és annyit mondtam, hogy háát, kösz, és baromi sokáig porosodott a polcomon. Egy idő után aztán áterőlködtem magam az első oldalakon, de baromira untam, unalmas, faszfej ember, meg baglyok, kit érdekel, úgyhogy letettem. Aztán évekkel később, amikor már lement egy-két rész a moziban, újra elővettem, addigra már öt kötet ki volt adva nálunk is, ha jól emlékszem. Elolvastam, jó volt, aztán ennyi, nem beszéltem róla senkivel, meg nem változtatott rajtam semmit, mert én alapjáraton boszorkány akartam lenni mindig, de nem ez a pálcikás fajta, hanem a brutál menő, elméből irányító típus. No mindegy, a hatodik rész már nem tetszett, a hetedik végén meg tökre csalódott voltam, amiért Harry nem halt meg, tök nagy mártír lehetett volna, így meg csak megint történt valami, amit megúszott, és végig azt éreztem, hogy a mindenki által kedvelt Lupin,Tonks és Fred - vagy George? - azért halt meg, hogy felfogjuk az események súlyosságát, és mert Harry helyett meg kellett halnia valakinek, akit ismertünk. Na mindegy, nem lettem Potty rajongó, a könyvekből is csak annyira emlékszem, hogy a negyedik kötet tetszett a legjobban, amúgy meg inkább a filmeket szeretem, és nem a könyvet, mint Rú, aki százszor olvasta, és idézni is tud belőlük. De mondjuk ez nem csoda, én a Gyűrűk urát például nem is szeretem, a Trónok harca se érdekel könyvben, az Eragon első kötetét meg csak azért olvastam el, mert Rú kért rá, amúgy meg semmi nem tetszett benne, de be kell vallanom, néha belegondolok, milyen kurva híres lett J. K. Rowling, és hogy milyen szerencsés, amiért megélte a könyvei megfilmesítését, sőt, még Harry Potter park is nyílt, vannak tipikus Harry Potter zenék, és világszerte imádják, amiért ilyen olvasóélménnyel ajándékozta meg az emberiséget. Irigy is vagyok picinkét, persze csak úgy természetes szinten, mint ahogy egy asztalfiók író irigy lehet egy bestseller íróra. De azért én is szeretem a Harry Pottert, és tökre elmennék a parkba is, meg néha a raktárban is feljön témának, és akkor elhülyülünk, hogy:

- Félsz, Potter?

- Csak szeretnéd.

   És ilyenkor eszembe jut, hogy hát ja, nem hiába neveznek minket Harry Potter generációnak (Pukkancs egyébként nem olvasta, és nem is látta, tök mutáns). Mi tényleg töményen ilyeneken nőttünk fel, az utánunk jövők meg egymás vérét szívják majd, és romantikusan megszadomazózzák a kiszemeltjeiket.

   J. K. Rowling egyébként más miatt is eszembe jutott a napokban, de az olyan gáz, hogy egyelőre nem akarom leírni, mert még mindig képes vagyok háborogni rajta, pedig nem kellene, nem oszt, nem szoroz.

Én ezeket meg fogom venni

   Már múltkor is megtorpantam mellette a boltban, csak akkor még Philippa Gregoryra izgultam. Vonzalmam azonban megcsappant A vörös királyné után, ami dettóra ugyanaz a sztori volt, mint A fehér királyné, csak másik nő szemszögéből, és igazából A fehér királyné se volt olyan lebilincselő, hogy megint elolvassam ugyanazt. Szóval pihentetem Philippát.

   Ez a könyv viszont kifejezetten érdekel, csak - bevallom - félek, hogy olyasmit találok benne, amire irigy leszek, vagy felidegesít, mert olyan érzést kelt bennem, hogy: ,,Ezt én akartam megírni!", vagy ami még rosszabb, hogy: ,,Ezt én is leírtam!", de nem baj, nagyon cuki a borítója is, engem megfogott.

Hát nem cuki? 12 évesen álmodtam ilyen stílusú borítót A varázsnapló kezdőknek című miniatűr regényemnek, nyöhöh.

Ami mellett még megálltam, az ez:

 Egyből megtetszett a borítója, magányos, természet uralta jelenet, sárga alj, kék-szürke boltozat, madárkák, gondolkodó emberke... Pont az esetem. A hátulját is elolvastam, arra jutottam, hogy hmm, ez érdekesen hangzik, a fenébe is. Valami új a régivel ötvözve, gondolom én. Meg aztán magyaroktól nem nagyon szoktam olvasni, úgyhogy itt az ideje.

Mindenféle

   Pukkanccsal egész nap vártuk egy hapsi hívását, bár pontosan nem volt tiszta a munka leírása, de a fizué igen, és hát tök lelkesek lettünk, úgy gondoltuk, mindent beleadunk majd, olyan ügyesek leszünk, hogy átírják a céget a nevünkre, meg egyebek, de hát nem kaptunk hívást.

   Aztán amikor már a műszak vége felé közeledtünk, tehát öt körül járt az idő, mindkettőnket hívott egy nő egy olyan munkaügyben, ami bár éjszakai, nem lenne rossz fizetés terén. Jövő hét csütörtökön kell mennünk regisztrálni, bár egy kicsit távolinak érzem az időpontot, és nem igazán merem magam beleélni. Sok hátulütő felbukkanhat, például hiába örült a nő, hogy heti öt napokat akarunk menni mind a ketten, lehet, hogy mégse kapunk majd mindig öt napot, vagy két, távoli hely között kell ingázni, vagy tökre nem fogunk együtt dolgozni az előzőek valamelyike miatt, de oké, állok elébe, mert valami váltás mindenképp kell.

   Viszont jövő héten el kell intéznem a TAJ kártyámat, mert az fog nekik kelleni, úgyhogy ne felejtsem el.

   Jézus, baromira éhes vagyok. Hazafelé már olyan fáradt voltam, hogy nem volt kedvem lekésni kajavásárlás miatt a hévet, itt meg aztán nincs már nyitva normális bolt fél hét után. Úgyhogy várom a holnapot, talán még csokikával is meglepem magam.

   Jah, egyébként tök durva, Rú videókat készít, és az egyik videója annyira tetszett egy külföldi hapsinak, hogy csak úgy utalt neki 800 eurót. Nem csodálom, hogy Rú sem sürgeti a hajós témát, bár komolyan mondom, fogalmam sincs, mi van a fejében ezzel kapcsolatban. Viszont ő most elvan a videókészítéssel (gondolom, pénzt akar belőle csinálni, hogy ne kelljen rabigába hajtania a fejét), én meg az írással akarok foglalkozni, meg szeretem, hogy van egy barikanőm. Hiába vagyok csóró - bár mostanában rendesen kijövök -, boldogszerű vagyok, már-már normális embernek érzem magam, aki tudja irányítani a saját életét, de legalábbis már nem vagyok olyan kis magányos és ijedt. Lehet, hogy jellemfejlődök hébe-hóba.

   Az előbb meg chateltem anyával az írásról, tök jó volt. Rég beszéltünk már. Elvileg július 17-én Perdita és Pongó kimennek hozzá egy hétre, aztán hazajön velük egy másik hétre. Most kicsit lenne is kedvem nekem is menni, de én ugye nem nagyon tudom, mi lesz nyáron, meg pénzem sincs oda-vissza jegyre, tök nagy kiesés lenne, és megérezném. Most is itt éheztetem magam, tiszta hülye vagyok. Több pénzt kell kajálásra szánnom, és finomakat kell ennem, nem csak szarokat. MERT JÁR NEKEM.

   Amúgy mégse nyomtattam ki a regényemet, mert túl meleg volt ahhoz, hogy elmásszák a nyomdáig, meg arra jutottam, inkább elolvasom az első fejezeteket, mielőtt pénzt költenék a nyomtatásra, hátha találok benne valami orbitális hibát. Végül is nem volt kedvem elolvasni, mert unom már kicsit, annyit ültem fölötte, de írtam hozzá pár új bekezdést, ami tetszik. Meg lehet, hogy van benne egy logikai baki, mármint valami nem teljesen tisztázott, és hétvégén ezen akarok majd ügyködni.

   Na, jó éjszakát.

A grófkisasszony teáskészlete

Perdita ma volt annál az idős rokonunknál, aki még abban a lakásban él, ahol ovis koromban laktunk. Kapott tőle egy kis teáskészletet, amivel az 1860-as években az üknagyanyánk játsztott, és egy kis csipkeabroszt, amit vagy ez a nő csinált vagy annak az anyja, nem tudom már pontosan. A lényeg, hogy a szívem belesajdult az irigységbe: gyerekkorom óta vágyom a családi ereklyéinkre, szeretem az ilyen régi dolgokat, pláne, ha ősöktől ered. Volt is egy doboznyi ékszerünk, amit az idős rokon egyszer elküldött nekünk anyán keresztül, de félúton eltűntek a zaciban, és ezt csak egy-két éve tudtam meg, ami miatt kicsit neheztelek is anyára, mert komolyan nagyon vágytam rá, hogy láthassam azokat a cuccokat. Nem az értékük miatt, hanem mert tök klassz belegonolni egy kis tárgyat fogván, hogy ezt a 100-200 éve élt ősöd is fogdosta néha. 

Szóval ez lenne az:

Kérdeztem Perditát, az egyik csészét nekem adja-e, mire rávágta, hogy nem, mert így teljes a készlet. Szóval beszoptam. Így jár az, aki nem látogatja az idős rokonokat.

  Hetek óta négyórás műszakba kérem magam, de eddig csak kétszer dolgoztam 4 és fél órát, mert amúgy nem merek kevesebbet. Arra megyek, hogy meglegyen a 120 órám egy hónapban, és az kb. 80.000 forint, attól már megnyugszik a lelkem - persze meddig? Viszont néha nem úgy kapom a beosztást, ahogy kérem, pedig mindig az elsők előtt küldöm el a jelentkezésemet, és az egyik legrégebbi diák vagyok ott, szóval mindig azt képzelem, hogy majd úgy osztanak be, ahogy én azt eltervezem. No mindegy, a lényeg, hogy mára például nem kaptam műszakot, szóval átjöttem Rúékhoz, és ma elmentünk vásárolni, mert neki kifakultak a cuccai és elhordta a cipőit, nekem meg szokás szerint nincsenek nyári felsőim. Utálom a nyári divatot, ha nem bő szarokat árulnak, akkor melltartó méretű felsőket, amik bár feleannyi anyagból készülnek, mint egy normális felső, kétszer drágábbak. Vagy ami tűrhető lenne, az vastag, tehát nincsenek normális cuccok. Eleve nem szeretem a nyarat, amiért kevés ruhában kell járni, jobban oda kell figyelni a szőrtelenítésre, és mutogatnom kell a vézna karjaimat.

   Viszont mégis vettem három felsőt, egy kis pöttyös pólót, amiben látszik az alakom (viszont szerintem max hűvösebb napokon lehet majd viselni, mivel nem szellőzik benne a hónalj), meg két hasmutogatós topot, amik azért jók, mert kis bizbaszok lógnak az aljaikon, és így hiába van kint a hasad, mégis takarva van a bizbaszok által. Nyári topánkám sincs egyébként, csak egy kis fekete balerina 3 centis sarokkal, de sérti a bőrömet, szóval nem gondolok rá potenciális cipőcskeként. Nézegettem ma a cipőket, de vagy nem volt a méretemben, vagy szimplán rondák voltak.

   Szóval ennyit vásároltam máma, bár lehet, hogy jobb is, ha nem tudom elszórni a pénzemet.

Munka

   Hónapok óta nyaggatom Pukkancsot, hogy váltsunk munkát együtt, mert nyáron nem fogjuk bírni a raktárban a fizikai munkát, de mindig azt mondta, hogy ő nem meri leváltani a biztosat egy bizonytalanra. Én azért elhatároztam, hogy május végééig kibírom, mert jó a fizu, jó a társaság, jó a főnökség (háromból kettő legalábbis), szeretnek engem is, meg egyebek, szóval teljesen elégedett lennék, ha nem sülne rám a ruha.

   Kedden aztán olyan meleg lett délutánra, hogy ihaj-csuhaj. Én csak fél négyig terveztem maradni, hogy meglegyen minden napra a hat órám, de az utolsó másfél órában már kifejezetten szenvedtem, én meg nem vagyok az a fajta, aki felhúzza a pólóját, hogy a hasa levegőzhessen, meg ilyenek, szóval én ezt egy férfiakkal teli munkahelyen nem fogom eljátszani. Szóval örültem, hogy leléphetek hamarabb, Pukkancs viszont fél hatig ott sínylődött, és este írt, hogy keressünk munkát. Rá is álltam a dologra, olyan helyekre jelentkezgettem, ahova egyszerre több embert keresnek, mert azért jobb úgy átgürizni a nyarat, ha veled van egy barát.

   Az eredmény egyelőre semmi, habár ma visszahívott az egyik nő, de szerencsére nem beszéltünk meg végül semmit, azt mondta, majd visszahív, de amikor mondta, hogy 500 forint a nettó órabér, eldöntöttem, hogy a beszélgetés után lenémítom a telefonomat. Aztán beszéltük Pukkanccsal, hogy bekérjük magunkat a raktárban éjszakai műszakba, de állítólag lányokat nem akarnak, és csak három diáknak van hely éjjelre, viszont nincs hely. Szóval ennyi, most várunk, hátha hív még valaki.

   Nem lenne olyan rossz az az 500 forint, de most hozzá vagyunk szokva a 650-hez, és hát nem szívesen ad alább az ember, szóval még próbálunk válogatni, viszont én intézem a jelentkezésünket, és látszik, hogy kezdődik a nyár, nincs olyan sok hirdetés, nem írnak vissza még akkor se, ha eltúlzom a képességeinket és a tapasztalatainkat.

   Örülök is, hogy szakadni fog az eső mától, mert így ezt a hetet még tutira kibírom a raktárban.

Igen, megint!

Egyébként mégis szeretem a hajszínem. Mondjuk kopik rendesen minden egyes hajmosásnál, és mivel nekem van egy amatőrködésből született sáv a hajamban, néhány mosás után már világosabb a hajam teteje, mint az alja. Lehet, hogy majd egy árnyalattal sötétebb festéket veszek legközelebb, de még meglátom, mennyit fog ez kopni az elkövetkezendő három hétben.

(Itt épp azt mondtam: Úristen, kiég a szemem! Mert egyébként előtte fél perccel a hajamat igazgattam az autó ablakában, aztán nagy magabiztosan akartam belenézni a kamerába, szóval készült egy sorozatfelvétel arról, hogy sül ki a retinám.)

Na és most kész?

   Vasárnaponként nem szeretek korán lefeküdni - de egyébként máskor se -, szóval Rúval fentvagyunk kb. háromig, aztán én 6:50-kor kelek. Igazából nincs kihatással a munkámra, bár hazafelé néha leesik a fejem.

Most sem alszom, pedig rohadt álmos vagyok, de folyton a történetemet olvasgatom: tegnap befejezettnek nyilvánítottam - megint -, és arra készülök - most már tényleg -, hogy kinyomtatom Pongónak, olvassa el.

   Rú összesített véleménye egyébként pozitív volt, bár belekötött egy-két dologba, amiknek a nagyrészén azt hiszem, változtattam is. Végül is jókat mondott, bár haragudtam rá nagyon, amiért három hétig olvasott, és amiért voltak napok, amikor el is felejtette az egészet. A végefelé belejött, kifejezetten tetszettek neki a harcolós jelenetek, néhol még ,,fel is baszta magát" egy-egy szereplő sorsának alakulásán, szóval annak is örültem. Néha Rú még meg is jegyzi, hogy túl hamar lett vége, lehetett volna ötmilliárd oldalas, mert ő azt szereti, ha egy jó könyv tovább tart, de én már úgy vagyok vele, hogy ismeretlen íróként nem lenne esélyem a kiadóknál egy Gyűrűk ura terjedelmű művel, és kezdésnek tökéletes lenne ez a mennyiség. (Habár ha a kiadásnál tartunk, egyre inkább látom, hogy Magyarországon nem várhatom, hogy egy kiadó majd visszaír, hogy oké, jöhet az üzlet, és sokat ábrándozom azon, hogy még idén összegyűjtöm a pénzt a magánkiadásra. Aztán jöhetne az angolra fordítás, és így tovább, és így tovább. Meg akarom csinálni a szerencsém.) Most a nyomtatáshoz átállítottam 11-es Calibriról 12-es Times New Romanra a szöveget, és a kisebb margót visszaállítottam normál méretűre, úgyhogy most 232 A4-es oldal, fogalmam sincs már, hány oldal lenne könyvben (úristen, én erről annyit tudok álmodozni, hogy fú...)

   Egyébként az első három fejezet ötven oldal volt, most már csak harminc, és azt hiszem, egy kicsit letisztultabb. Az a baj, hogy még nem volt időm elolvasni. Sokat ültem fölötte, baromira szenvedtem a legtöbb résznél. Nem volt szórakozás, mint anno megírni az egészet, vagy mint egy hónapja megírni azt az új három fejezetet az egyik szereplőről. Inkább olyan muszáj-befejezni-érzésem volt végig, közben meg Pukkanccsal chateltem, és hajfestékeket nézegettem, szóval teljes volt a dekoncentráltság. Mert egy történet közepébe belejavítani még oké, a végét átírni könnyű, na de az elejét, amiben az alapok nyugszanak...? Átírsz valamit, és dől az egész történet. Kitörölsz az elejéről valamit, és a többi részből is törölni kell a rá utaló jeleket úgy, hogy ne látszódjon, hogy ott szétszabdaltad a bekezdéseket...

   Bevallom, ha lenne pozitív visszhangja a sztorinak, már van egy második kötetbe illő téma a fejemben, amit megírnék, és ehhez elhintettem egy totálisan nagy magot, amikor átírtam az első három nagyfejezetet, ráadásul sikerült megszabadulni is egy szereplőtől.

   Nem tudom, sikerült-e egységessé tenni a történetet. Holnap kinyomtatom, aztán elkezdem olvasni, bár komolyan félek, hogy közben majd lekaparom az arcomat, mert mondjuk felfedezek valami cikis logikai hibát, vagy olyasmit, aminek már nincs helye a történetben. Úgyis csak csütörtökön jövök haza, akkor adom majd oda Pongónak, addig meg én is olvashatom (gépen kegyetlen dolog olvasni). Az a baj, hogy annyiszor írtam már át, hogy - ha őszinte akarok lenni - nem tudnám száz százalékosan elmondani a részleteket.

Gyorsan

   Néha úgy érzem, írhatnék sok mindenről, aztán mikor ideülök, már nem lényeges semmi. Ami meg igen, azt inkább nem akarom leírni.

   Maradok hát kedvenc, semleges témámnál.

   A hajam...

   ...most egész jó. Megmostam egyszer a festés óta (igazából már rögtön másnap), és kopott egy kicsit, mint ahogy az a vörösekkel lenni szokott. Nem szerettem eddig egyszer se frissen festve, kifejezetten szoktam várni, hogy lássam a színengedést mosás közben. Megkopva szebb, előjönnek az árnyékok, és nem olyan, mintha egy parókát viselnék. Ma még egész jól is állt a hajam, szép nagy volt és vörös. Azért tényleg sokat számít, hogy az ember mivel festi a haját... DM-ben kapható cucchoz nem nyúlok többet, az biztos. Mióta újra lettem festve phhhrofesszionális festékkel, jobb a hajam tapintása. A Palette Deluxe-tól olyan szalma volt, hogy komolyan azt hittem, menthetetlen. Fura.

   A színe most ilyen:

(A hév felé menet össze szoktam kontyolni, addig se fújja szét a hajam ez a nedves szelecske.)

   Jó, jó, csak nem ilyet akartam. Egyrészt narancsosabbat, másrészt utálom a piros pigmenteket, bár ez legalább nem olyan bordó, mint amilyen télen voltam. Viszont tanultam a dologból, mert a festés másnapján a buszon agyaltam azon, miért lettem én ilyen színű, miközben elvileg ez egy rézszínű festék... És rájöttem, hogy nem a festék tehet az eredményről, hanem a tudatlanságom, és valószínűleg ott rontottam el, hogy vörös réz árnyalatot vettem, nem pedig rézvöröset. Merthogy van különbség, és ezt ott a buszon értettem meg.

Ilyet szeretnék (változott az ízlésem a múltkori kép óta, mert az már nem is tetszik):

Mindenesetre örülök, hogy végre rávettem magam a professzionális festék megvásárlására, mert most már tényleg látom a különbséget. Eddig mindig csak olvasgattam fórumon, hogy a DM-ben kapható festékek rosszak. És oké, hogy most drágább a dolog, de tényleg megéri. És a lehetőségek tárháza is végtelen, mivel lehet keverni egymással a színeket, még márkákon kívül is, míg két különböző, DM-ben kapható szart elég kockázatos lenne összekutyulni egymással..

A volt-nincs hajszín

Vettem egy záptojás szagú cuccot, amivel leszedtem a hajfestéket a hajamról, és az eredmény egy ilyen mustársárga szín lett, amire bent a raktárban egy csomóan rácsodálkoztak: ,,Én azt hittem, eredeti vörös vagy." Tényleg? Létezik, hogy a lenövésem sose szúrt szemet senkinek még úgyse, hogy magasságukból eredendően simán rálátnak a fejbúbomra?

Ilyen volt:

(Habár inkább a színmélységet kell nézni, mert a konkrét színt nem tudja visszaadni a gép. Szép rézvörös volt, nem pirosas, viszont nem volt egyenletes, és gagyi volt a festék, muszáj volt áttérni másra.)

Ilyen lett a festékeltávolító után

(merthogy ugye a festések megszívják az eredeti hajszínt):

(Igazából fényviszonyfüggő, hogy mennyire sárgás.)

Másnap befestettük. Az eredményről nincs kép, de nem vagyok elégedett, pedig tök sokat tököltem azzal, hogy festés előtt kivilágosítsam a hajamat, hogy szépen befogja majd a narancsos réz.

Nem tudom már, hogy csináljam...

Megjegyzés utólag: A festés óta kopott a szín egy hajmosással, úgyhogy most tökély narancsos rézvörös vagyok! :)

   Én tökre elmennék Lindsey Stirling koncertjére július 4-én... Itt lesz egy karnyújtásnyira ez a hegedűs ribi, akinek minden nap belebotlok a számaiba akarva akaratlanul, és nem megyek el a koncertjére? Még azon a nyáron találtam rá, amikor anya először ment ki külföldre, akkor épp New Jerseyben volt, és teljesen megihletett, el is kezdtem írni egy kisregényt, de nyolc oldal után leálltam vele, mert addigra már túl sokszor hallgattam meg azt a számot, amire úgy ráizgultam, és már sehogy sem volt meg a lendület, nem tudtam tartani azt az emelkedett szintet, ahova a zene miatt jutottam el.

   Na mindegy, július messze van még, persze május is messzinek tűnt például márciusban, de most már végképp nem merem felhozni a hajótémát, amit később még lehet, hogy megbánok, mert mondjuk pénz nélkül fogom átvergődni az egész nyarat, de ki tudja, mi lesz, és éppen ezért jegyet se tudok venni, mert ki tudja, felhasználnám-e.

   December 31-én egyébként az újévre való tekintettel, na meg amiatt, hogy rohadtul kétségbe voltam esve, kivetettem a kis tarot kártyáimat a teljes 2015-ös évre... Jó, tudom, minek csinálok ilyeneket, hülyeség, nem lehet benne hinni, és blablabla... De azt akartam, hogy megnyugtasson az eredmény. Ehelyett bizony igencsak rátett egy lapáttal a félelmeimre. Akkor még úgy állt ugye, hogy csak Rú megy ki külföldre, én meg maradok, és mindenfélét beleláttam a kártyákba, például féltékenykedést és elhidegülést, ami nyáron fog tetőfokára hágni, és őszre lezárul az egész kapcsolat. Szóval igen, tavaly télen eléggé sokat emésztett a hajós téma, mert egyáltalán nem hiszek a távkapcsolatokban, és tudom magamról, hogy hajlamos vagyok elhidegülni: ha mondjuk két hétig nem találkozunk, vissza kell szoknom Rúhoz - habár utoljára három-négy éve volt ilyesmire példa.

   No mindegy. A lényeg az, hogy mindenképp tartok a nyártól, mert félek a szűkölködéstől, meg néha még azért eszembe jutnak a kártyák is, meg a kapcsolatlezárulósdi...

   Amikor zavart nevetgélés közepette elmeséltem kb. egy hónapja a kártyás dolgot Pukkancsnak, lehülyézett, amiért egyáltalán elővettem a kártyát, és nem azért mondta ezt, mert nem hisz benne, hanem mert szerinte nem szabad a jövőbe nézegetni.

Ha egyszer lesz zenefonom, legyen rajta:

- Nickelback - Hero

- The Calling - Wherever You Will Go

- Vanessa Carlton - A Thousand Miles

- Avicii - Hey Brother, Wake Me Up

- Ellie Goulding - Your Song

- Onerepublic - If I Lose Myself

- Coldplay - Paradise

- Hurts - Wonderful Life, Stay, Illuminated

- Tom Odell - Another Love, Can't Pretend, I Know

- Sigur Ros - Seaglopour, Hoppipolla

- Muse - Butterflies and Hurricanes, Uprising, Resistance

- Beatles - Across the Universe, Here Comes the Sun

- Lana del Ray -

- Scott McKenzie - San Francisco

- 2CELLOS - Californication (RHCP), Wake Me Up (Avicii), Viva la Vida (Coldplay), Resistance (Muse), Smells Like Teen Spirit (Nirvana)
- Hoobastank - The reason

Az első három fejezet

   Egész nap emésztettem magam az első három fejezetem miatt, amiért át kell írni, és akárhogy ültem fölötte, sehogy sem akartak összeállni a jelenetek. Ragaszkodtam bizonyos mozzanatokhoz és szereplőkhöz, és emiatt akárhogy erőlködtem, nem akart kialakulni az első három fejezet javított verziója. Már teljesen elveszettnek éreztem az ügyet, még Rú is kivette a laptopot a kezemből, hogy egy kicsit engedjem el a regényt, és foglalkozzak mással is, mert már az agyamra ment az egész. Egyébként tényleg, kimásztam mellőle fél tizenkettőkor, és azóta laptop van az ölemben.

   Rú hat körül vette elő a sztorit, addig békén is hagytam, bár folyamatosan lestem, mit csinál, és morogtam magamban, amiért képes inkább lövöldözni, ahelyett, hogy a történetemet olvasná.

   Viszont végre elérte azt a fejezetet, amin túl én már elégedett vagyok a történettel, és mondta is, hogy kifejezetten tetszik neki, meg már van olyan szereplő, akit szeret, és olyanokat mond, hogy: ,,Ugye ő nagyon menő? Mert úgy képzelem, hogy simán elbánna egyszerre öt emberrel is!"

   És az a vicces, hogy az első három fejezetben írt csak pluszokat, utána meg már egyet sem, szóval ennek azért örülök.

   Szóval épp írok - csak most szünetet tartok -, nem átírom az első három nagyfejezetet, hanem teljesen újraírom, mert:

- baromi sok párbeszéd van benne

- a főszereplőim feleslegesen bonyolítják a dolgokat

- emiatt ötven A4-es oldalon át szerencsétlenkednek

- sokszor ismételgetik magukat, amibe már én is belebonyolódtam

- és van egy szereplő, akit akár ki is hagyhatok, és meg is teszem.

   Úgyhogy örülök. Az egész napos kétségbeesésem tovatűnt, nyuhaha.