Amúgy, Amúgy és Egyébként

2013. augusztus

Amúgy hazaértem, és mosogatás után leültem a géphez, és láttam, hogy két csoporttársam is bejelölt annak ellenére, hogy még mindig nem váltottunk egy szót se, sőt, az egyikük abszolút még csak ismerős sem volt, se névről, se képről. Érdekes dolog még mindig ez a faxbúk. Mondjuk előbb-utóbb úgyis ismerősök leszünk.

Amúgy a tájékoztatón a tanárnő megkért mindenkit, mondja el, miért ezt a szakot jelölte (ez a ,,kedvenc" kérdésem!), mindenki elmondta nagyjából ugyanazt, én voltam az utolsó, és mindenki felkuncogott, amikor bemutatkoztam extra barátságos hanglejtéssel, mint valami spongyabob-szerű lény. A fórumos lány utána úgy hívott, hogy ,,Sziasztok-Zen-Vagyok", merthogy én kapásból lehagytam a vezetéknevemet, amikor bemutatkoztam, de hát őszintén, kit érdekel a másik vezetékneve? Úgyse jegyzi meg senki.

Óó, egyébként. Az évnyitót tartó terem felé sorban álltunk, és mögénk keveredett egy fiú, aki a haja miatt könnyen beazonosítható (és ugye benne van a faxkönyv csoportban is). Megkérdeztem tőle, milyen volt a gólyatábor, és hogy a szaktársak mind együtt voltak-e, amire hitetlenkedve azt felelte, hogy nem, mindenki szét volt szóródva, és kábé új embert se látott, mármint olyat, aki szaktárs, de még nem lépett be a csoportba. Azt is mondta, hogy jó volt, de nem volt semmi extra, úgyhogy ennyit a gólyatáborokról.


Igen, egy nap alatt három bejegyzés, ráadásul rögtön egymás után írva.

Hamarosan vége a törvényen kívüliségnek

2013. augusztus

Ma volt a beiratkozás, ehhez tegnap beszárítottam a hajamat egyenesre, utána még ki is vasaltam, hogy tényleg megközelítse az egyenességet. Ilyen időben fejgyilkosság lenne göndör hajjal elindulni. Mire beértem az egyetemre, már esett az eső, úgyhogy úgy döntöttem, felhívom inkább a fórumos lányt - nem vette fel -, hogy majd bent várom, nem az épület előtt. Legalább elmentem pisilni is, meg fésülködni is tudtam, mert az enyém volt az egész mosdó - jee! Idegenek előtt ez nem az igazi, túl intim! Ezután ácsorogtam még az aulának nevezett miniatűr előtérben, és próbáltam kellően pirosnak tűnni, mert mondtam a fórumos lánynak, hogy majd egy piros blézeres lányt keressen (azt írta, ő is vaksi). Miután érzékeltem, hogy egyszer csak elkezdett felszívódni az aulában ácsorgó sereg, kiléptem az ajtón, hátha előbb érkezik, és pont belefutottam a csajsziba, tök aranyosan elmosolyodott, amikor meglátott.

Egy kis előzetes...

Miután megtaláltuk egymást a gyakorikérdéseken - igen, ott! -, majdnem minden nap váltottunk egy kisregényt, amik egyre személyesebb hangvételűek lettek, és tényleg átjött a csajszi személyisége. Eleinte tartottam tőle, mert sokat ítélkezett mások felett, és akkor már engem is simán elítélhetne, de aztán leírt dolgokat, hogy mit miért gondol, és megértettem végül. (Oh, na meg azért is tartottam tőle egy kicsit, mert a profilképéről kapásból egy általános iskolai osztálytársam jutott eszembe, egy iszonyatosan rosszindulatú csaj, aki néha kitüntetett kétszínű társaságával, viszont ma már egyenesen bűntudatom van eme gondolat miatt.) Na tehát, ez a fórumos lány megkérdezte egy idő után, megyünk-e együtt a beiratkozásra, mert nem akar bóklászni az egyetemet keresve, én meg úgyis tudom, hol van a suli, és ennek a kérdésnek én egészen megörültem, mert addigra már megkedveltem a levelei alapján.
Na, nem írok le mindenféle lényegtelenséget, például hogy végül miért inkább az épület előtt találkoztunk, hanem írom tovább mese mesés beszámolómat.

Szóval találkoztunk, ami után jött egy teljesen erőltetett, ténylegesen semmitmondó ,,évnyitó", aztán a szakonkénti beiratkozás szakos tájékoztatóval egybevetve. Ehhez át kellett menni egy másik terembe, de mi rossz irányból próbáltuk megközelíteni, úgyhogy eltévelyedtünk kissé, viszont közben hozzánk csapódott egy szintén a csoportunkba tartozó lány.

A szakos tájékoztatóról annyit, hogy nem volt közben hányingerem, és nem voltak közben pánikgondolataim, szóval úgy hiszem, ez jó jel. Mondjuk elhangzottak félelmetes mondatok, a legijesztőbb az volt, hogy: ,,Félév végén írunk egy ZH-t, ami alapján eldöntöm, ki mehet tovább és ki nem", ami nyilván szokványos dolog az egyetemen, de ezt hallani igencsak szemkerekítő.

Jaj, ami még érdekes volt, az az, hogy a faxkönyves képek alapján összesen két lányt tudtam beazonosítani, amúgy meg kiderült, hogy mindenki az a típus, aki csinál magáról kétszáz képet, és abból ötöt jónak ítél, majd pluszba szét is photoshopolja, és csak azután teszi fel. Amúgy én is ilyen vagyok, nem is ártana már új sorozatot legyártanom, mert csalónak érzem magam, amiért hároméves képet tettem fel magamról - nyihaha. A fiúk mondjuk úgy néztek ki, ahogy.

Utána ez a két darab lány még bagózni akart az épület előtt (cö-cö), úgyhogy bagóztak, addig meg nevetgéltünk, és elhangzottak olyanok a fórumos lány szájából, hogy ,,még nálad is alacsonyabb" és ,,olyan kis aranyos vagy", ami nekem tök új dolog, mert eddig nem volt még olyan ismerősöm, aki ilyeneket mondott volna, én a ,,de hülye vagy!" típusú (pozitív) kitörésekhez vagyok hozzászokva. A legdurvább az, hogy annyiszor mondta ezt, hogy hamar el is kezdtem magam kis aranyosnak érezni, pedig ez ténylegesen távol áll tőlem. Utána meg inni akartak ,,valamit", de még mielőtt kitalálták volna, hol igyunk, ötleteltem a Mekit (cuki lányok nem kocsmáznak!), úgyhogy mekiztünk egyet.

Itt a vége, fuss el véle.

Amúgy örülök, hogy így alakultak a dolgok. A másik lányról alig tudok valamit, de így elsőre szimpatikus volt, meg nem is tűnik pondrónak, úgyhogy el tudnék képzelni egy háromfős társaságot, de igazából mást is, ha úgy alakul.

Megkaptuk a mintatantervet, a rúnaismeret nincs köztük, pedig lesz két-két óra, amik ütik egymást, de már írtam a fórumos lánynak, hogy mi lenne, ha felváltva járkálnánk be rájuk, aztán jegyzeteket cserélnénk, mert szerencsére mind előadás, azokról meg lehet hiányozni...

Csodás családias

Hétfőn vettem egy rakat lecsónak valót Rúéktól hazafelé jövet (merthogy Perdita kiadta, hogy azzal várjam itthon), miután elintéztem mamának az ELMŰ-t, aztán itthon felsöpörtem, meg felmostam, és nekiálltam két órán keresztül pepecselni a főzicskével. Azért tartott sokáig, mert rengeteg zöldségből akartam csinálni, hogy jó sok legyen, és mindenki vehessen belőle kedvére, szóval sokat kellett pucolni meg szeletelni. Nokedlit is annyit csináltam, hogy teljesen lestresszeltem magam szaggatás közben, mert ugye nem szabad sokáig hagyni a vízben, viszont rohadt sokáig tartott, mire a karizmomat erősítve leszaggattam az egészet. Aztán végül rajtam kívül nem evett belőle senki, mert hazafelé ettek gyrost meg kínait. Cö-cö. Másnap mondjuk megették, de hát na. Nem így működik ez!

Egyébként Perdita hazajött, az volt az első dolga, hogy elment vécére, és igazából teljesen olyan volt, mintha el se ment volna - valószínűleg azért, mert minden nap beszéltünk. Minden rögtön olyan lett, mint régen, kivéve, hogy Perdita a luxus lakás után érzékenyebbé vált a koszra, úgyhogy másnap ,,kinyalta" a fürdőszobát, és nagyon büszke volt magára. Ez is olyan, hogy Perditára évente kétszer rájön a takarítás, aztán gyorsan mindenkinek el is mondja, hogy ő takarított, én meg nem. (Igen, tudom, hogy te is olvasod a blogomat!)

Másnap jött Póni, és együtt megették a lecsót, öt nagy adag kifért belőle, és csak ezerhúsz forint volt az a rengeteg zöldség.

Perdita meg mesélte nekem, hogy amikor átvitte mamának az ajándékait, mama elkezdett neki panaszkodni rólam, hogy majd figyelje meg, milyen bunkó vagyok. Aztán ma is tett neki rólam megjegyzéseket, amikor nem voltam itthon. Azok után, hogy tegnap este még az elműs számlát is kitöltette velem, merthogy ő nem tudja, hogy kell, majd kedvesen megköszönte! Hát nem aranyos? Ki is írtam a blogom baloldalára, hogy majd ne felejtsek el jövőhéten anyával meghatalmazást íratni mama nevére, aztán tőlem többet ne kérjen szívességet, mert elegem van belőle. Persze attól még mosolyognom kell, mintha nem tudnék semmit, különben nem fürödhetnék náluk, és nem moshatnám ott a hajam, márpedig ha mindezt lábosokkal kellene rendeznem itt nálunk, megfagynék közben, és libabőrös lábat szőrteleníteni sem lehet. Igen, ez gond.

Nem értem egyébként mamát. Miért keres szövetségeseket? Miért érez valakit mindig ellenségnek? A lányaival már elérte, amit akart, nem beszélnek egymással, csak ha anya itthon van, akkor megy a móka, de amúgy több hét, hónap is eltelik két kapcsolatfelvétel között, pedig anyáék nagyon szerették egymást azelőtt. Most akkor Perditát akarná ellenem uszítani vagy mi? Nevetséges. Persze ezt is meg tudom magyarázni, mert biztos sokat számít, hogy amikor mama tizenhárom éves volt, megölte magát az anyukája. Megrekedt azon a tizenhárom éves szinten, gyerekesen viselkedik, azt képzeli, mindenkinek vele kellene foglalkoznia, aki meg nem így tesz, rohadjon meg.

Mondjuk van néhány tippem, miért kerülhettem megint a bögyébe:

1. Az elmúlt két hét alatt többször is rászóltam, hogy ne dobja be hozzánk a kutyákat este nyolckor. Ennek az a története, hogy a szomszéd ,,megfenyegette" mamát, hogyha éjjel meghallja a kutyákat ugatni, feljelent minket, azóta mama ha sötétedés után meghallja ugatni a kutyákat, bevágja őket az előszobánkba. Csak hát büdösek, és összekoszolják a falat, mellesleg mi a francért van akkor kertes házunk, ha bent kell tartani a kutyákat, másrészt ha mama annyira bedől az ilyen fenyegetőzéseknek, miért nem magukhoz engedi be a dögöket? Ebből is voltak viták, egyelőre eredménytelenül, de mivel élhetetlen az egész ház, úgyis mindig az van, amit ők akarnak.

2. Meglátja, hogy zárom az ajtónkat, és megkérdezi:

- Boltba mész? Hozzál nekem egy kiló paradicsomot.

- De most nem hozok semmit, mert így is egy csomót kell cipekednem, mert vennem kell kutyakonzerveket és macskaalmot is. (Aznap két almot akartam venni, hogy ne kelljen folyton átmennem a boltba, az úgy kapásból tíz kiló.)

- Jaj, az az egy kiló olyan nagy dolog?!

- Igen, nagy dolog, mert most mondtam el, hogy mennyit fogok cipekedni, és még simán rám aggatnál egy kilót.

- Téged nem lehet megkérni semmire?! Én nem értem, mi van veled, te gyermek...!

Ezt háromszor játszottuk el a nyáron, de mindig addig rikácsolt, amíg nem hoztam neki, amit kért. Szerintem ha valaki nemleges választ ad egy szívességkérésre, el kell fogadni, nem pedig fel kell háborodni. Másrészt nem hiába nem kérdeztem meg, kér-e valamit a boltból. Ez olyan, mint amikor Pongótól kért kölcsön egy ötezrest, Pongó meg mondta, hogy nincs pénze, erre mama beszólt neki.

3. Állítása szerint csapkodok - ezt is Perditának mondta. Nem értem, miért veszi ezt bunkóságnak, ha nem éjjel csinálom, ráadásul egy másik lakásban. Én egyszerűen csak lendületesen közlekedek. És nem is csapkodok említésre méltó mennyiségben!

4. Nem fogadtam el tőle kaját, csak a szilvás gombócot. Ezen is megsértődött. Ezzel csak az a gond, hogyha elfogadom, akkor meg előadja mindenkinek sopánkodva, hogy neki kell rám főznie, úgy meg nem kérek semmit, köszönöm.

Na, csodás családias bejegyzés született.

Ha nem tudnád

2013 augusztus 22. (fix dátum)

Egyébként tegnap csöngettek, és nagy naivan kisiettem a kapuba, viszont mire felocsúdtam, már lelkesen mosolyogtak rám jehova tanúi... Mindig kedvesen üdvözölnek, beszélgettek már velem háromszor-négyszer, szóval azt hiszem, nagyon meg akarnak engem szerezni az olyan kijelentéseim ellenére is, hogy nem hiszek ebben az egész istenhívősdiben, mire megkérdezik, miért nem, én meg válaszolok valami olyasmit, hogy már van egy másfajta hitem, aztán felolvasnak nekem részleteket a bibliából, majd lefordítják nekem magyarról magyarra, mert látják az arckifejezésemet, amit tulajdonképpen úgy kell elképzelni, hogy köztük és a járda között járatom a tekintetemet, és próbálom elfojtani kitörni vágyó bájos kacajomat.

Azt hiszem, harminc-negyven percen át próbáltak válaszokat adni a ,,de hát akkor..." meg az ,,és az akkor miért van, hogy..." kezdetű kérdéseimre, és persze mindig volt válaszuk. Egyébként az öreg néni úgy kezdte a kampányszövegüket, hogy olvastam-e már az e havi számukat, melynek címlapjáról én hiányoltam a ,,10 TIPP ARRA, HOGYAN TÁMADJ FEL" és a ,,LEGYÉL TE IS ÖRÖK ÉLETŰ" kíváncsiságébresztő szöveget, ezért nem fogadtam el. Na jó, valójában miután azt mondtam, úgyse olvasnám el, már oda se akarták adni, viszont a hosszas eszmecsere végén már nem volt szívem visszautasítani a biblia rövid összefoglalóját, gondoltam, egye fene, úgyis ingyen van, meg aztán ne érezzék úgy szerencsétlenek, hogy kidobtak negyven percet az életükből. Max majd felragasztom a hűtőre az orbános képek közé (merthogy nekünk jött három levél is Orbitól, kivágtam a bájos fotóit, úgyhogy most ott mosolyog a hűtőn, anya biztos fogja értékelni - haha).

Mindenesetre tegnap megtudtam, hogy:

1. Aki nem megy szembe istennel, fel fog támadni. Nem most, hanem isten háborúja után - csak hát isten még vár (nem emlékszem már, mire).

- És mi van a túlnépesedéssel?

- Kérhetek egy pohár vizet?

- Most tényleg menjek be.......? (Megijedtem, hogy teázni akarnak.)

- Nem. Csak ábrázolom. Ha megtöltesz egy poharat, meddig töltöd?

- Majdnem tele.

- Addig, hogy ki ne folyjon! Isten sem hagyja hát, hogy túlnépesedjünk.

- Szerintem max a fejesek nem hagynák...

- Ezt hogy érted?

- Hát, vegyi fegyverek, háborúk, ilyenek...

- Háború nem lesz már. Csak istené.

- Értem. Egyébként kétlem, hogy bárki is örökké akarna élni. Akkor nem értékelnénk így az életet...

- HOGYNE ÉRTÉKELNÉNK MÁR?! Én nagyon szeretnék örök életet, de persze te, mint egészséges fiatal ezt még máshogy látod. (Ezután felolvasott egy részletet a bibliából, ami szerinte arról szólt, hogy Jehova lehetőséget nyújt nekünk az örök életre, szerintem viszont pont nem szólt semmiről, de pláne nem volt szó benne ilyesmiről, de SZERENCSÉRE felolvasta nekem újra, nehogy elvesszem a fonalat.)

2. Jelenleg a sátán uralkodik az emberek felett.

- Szóval akkor isten soha nem is uralkodott, ugye?

- Dehogynem!

- Ja, a paradicsomos korszakban...

- Bizony.

- De hát arra csak két tanú van...

- De meg van írva. Felolvasom neked azt a részletet... (Hablablabla.) Ezért kellene ismerni a bibliát. Minden meg van benne írva, ez Jehova üzenete, mindennek az alapja.

- Nekem nincs szükségem írásos alapokra.

- Nincs...? Hát nekem van. Enélkül nem lenne délutáni hobbim  nem is tudom, mi lenne velünk... *bánatosan csóválja a fejét*

3. A sátán szerint az emberek megvesztegethetőek a hitükért cserébe.

- Igaza van, nem?

- Nem. Aki kísértésbe esik, az nem igaz hívő.

- És ha a sátán megígérné egy igaz hívőnek, hogy megmenti a gyermekét a halálos betegségtől, ha lemond istenről, az igaz hívő nem megy bele az alkuba?

- Ezt nem értem. Túl hosszú volt a mondat. 

- Hát a sátán megmentené a gyereket...

- UGYAN MÁR! A sátán sosem ad életet. Csak elvesz. Mi, akik hiszünk istenben, tudjuk, hogy minden jóra fordul, és csakis ő segíthet.

- Válaszolt már egyáltalán valakinek?

- HOGYNE VÁLASZOLT VOLNA?! El nem tudom mondani, hányszor hallgatta meg az imáimat.

- És ha csak sorsszerűség volt, hogy végül minden jóra fordult...?

- De a sorsot ki irányítja?

- Isten....?

- Nem. A sorsot valaki más irányítja.

- Kicsoda?

- Valami gonosz. (+ idézet: ,,Hablablablabla blabla.")

- A sátán.

- Igen. Tehát a természeti katasztrófákat sem isten küldi ránk! Érted már?

- Aha...

Azt hiszem, durván belesüppedtek valamiféle fantáziavilágba. Jehova még csak nem is az az isten, akiben az emberek szokványosan hinni szoktak. Miután elmentek, és megígérték, hogy majd még jönnek, és kikérik a véleményemet az összefoglalóról, még fél órán keresztül nevetgéltem a gép előtt, komolyan tök jó kedvem lett. Nem gúnyolódni akarok, de hát na. Miért kell ilyen erőszakosnak lenni? Pláne azok után, hogy mindig az elején közlöm, hogy nem változott ilyen téren a felfogásom, és kimondom, hogy nem hiszek ebben a haccacáréban.
Szerintem ha elmondanám nekik, hogy Margit Sandemo a Jéghegyek népe akárhanyadik kötetében Lucifert szexi, nagyfarkú angyalkaként ábrázolja, aki gyereket csinált az egyik boszorkánynak, és bevallanám, hogy mindig ez jut eszembe, ha a sátánt emlegetik nekem, ott halnának szörnyet a kapuban.

2013. augusztus

Gyereke van a szomszéd lánynak (21), gyereke van az alsós legjobb barátnőmnek (22), gyereke van a fiatalabbik ovis barátnőmnek (21). Hasznos ez a faxbúk. Brr.
De a fiúknál mi ez a télapószakáll divat?!

Lekurtított bejegyzés a semmiről

2013. augusztus

Ma felébredtem, megnéztem a mobilomon az órát, 12:04 volt. Gondoltam, henyélek még egy darabig, mert mióta kivégeztem az Isteni sugallat-ot, úgyse tudok mit csinálni, bár három napja Anne Shirley-t nézem, de kábé félórás megszakításokkal, ha nem többel. Lementem tehát fogat mosni, aztán - megunva, hogy állandóan óvatosan kell kiköpni a habot, nehogy az arcomba toccsanjon a víz, merthogy el volt dugulva az egész - szétszedtem a kézmosót, és undorodva kiszedtem a sötétzöld masszív takonydzsuvát belőle. Ki is tisztítottam a kagylót, vízkőtlenítettem a csapot, úgyhogy minden csudi jó, csak éppen összerakni nem tudtam a dolgokat, úgyhogy most egy vödör van a kézmosó alatt. Viszont már bátran lehet bele köpni!

Amikor feljöttem, leszedtem az ágyneműmet a szárítóról, ami felett ott lóg az óra, nézem, hm, de jó, már két óra van, bár azért nekem fel se tűnt, hogy két órán keresztül baszkuráltam a kézmosót. Ma lusta voltam átmenni a boltba sajtoskifliért, ezért is örültem, hogy már délután van, mert mama megajándékozott tegnap néhány szilvás gombóccal, szóval számolgattam az időt, és arra jutottam, hogy ha most megeszem a gombócokat, és este megrendelem a kis pizzát (négyszáznegyvenöt forint lesz, mert minden harmadik féláron van), akkor ma sem fogok éhen halni. A gép előtt megettem a gombócokat, közben megnéztem az időt: 10:14. Többször is megnéztem, s arra jutottam, előző két alkalommal csak álmodtam és hallucináltam.

Ami pedig Anne Shirley-t illeti, én is olyan Zöld Orom szerű házikóban szeretnék lakni, és nyáron én is szedném a nagy, piros almákat a fákról, amik körül olyan zöld a fű, hogy arccal lefelé lefeküdnék a földre, és a gyönyörtől zokogva gyártanám a fűangyalkákat. Rúval pedig mindig a kis tavon áthajló hídon találkoznék, miközben körülöttünk hullanának a színes őszi falevelek.
Na jó, na jó, az Átkozott boszorkák háza viszi a pálmát ott az óceán partján...

Zöld Orom (amúgy a sorozatban sokkal szebb, tele van nagy virágzó bokrokkal, meg minden széppel, de nem találok róla jó képet)

Bosziház (Ó, a simjeim hogy szerettek itt lakni!)

...

Hmm, meg az a kis tóparti házikó az Igazából szerelem-ben, az is csudi, de nem találok róla normális képet.
(Le kellene szoknom a semmitmondó bejegyzésekről.)

Oh, majdnem elfelejtettem

2013. augusztus

A nőci, aki elvitte múltkor kicsifütyist, mondta, hogy küldjem el neki az e-mail címemet, és küld majd nekem képeket, hogy növekszik a kis kukac. Egy-két nappal később küldött is egyet, szóval tök rendes. Jó lenne tudni, mi van a foltos orrú kis cukorral, de az a család, aki elvitte, tök elzárkózó volt, de remélem, vigyáznak rá nagyon.

Szendvicses paradicsom

2013. augusztus

Szerintem ezzel a képpel el is árultam korábbi önmagam. Mindenesetre ma is megettem hat paradicsomot. Ez a kép meg valójában nagyon gusztustalan. Hiányzik egy harmadik szín. Mondjuk az uborka.

Faxkönyv

2013. augusztus

Már kemény tizennégy ismerősöm van, és annyira nagymenő vagyok, hogy három jelölést elutasítottam, szóval már lehetne tizenhét is! Oké, egyet csak mellőztem, mert a középiskolás osztályban két ember volt, akiket nem szeretnék látni a faxbúkomon se, és ez az illető az egyik. Nem vagyok ellenséges, meg semmi különös, nem voltunk rosszban, de jóban se, egyszerűen csak bizarrnak gondolom az egész személyt. A másik két ember jelölését meg azért töröltem, mert azt se tudtam, kicsodák, ráadásul az egyikük idővonala tele volt állatkínzós képekkel díszített történetekkel, úgyhogy igazán heves undorral és haraggal kerestem a törlés opciót. Viszont olyan emberkék is bejelöltek, akikről azt gondoltam, már megfeledkeztek a létezésemről, de őket visszajelöltem, mert velük mosolyogva köszönős viszonyt ápolgattam. Érdekes ez a faxos búk. Ja, és ma bejelölt egy jövendőbeli csoporttársam is, miután kedvelte az egyik hozzászólásomat. Először el akartam utasítani, de aztán eszembe jutott, hogy ismerős a neve. Láttam, hogy még bejelölt pár emberkét a csoportból (de inkább azokat, akik voltak a csoporttalálkákon), szóval nem vagyok kiváltságos, gondolom, kapott valami jelölgetési rohamot.

Ma korán keltem, mert igazolványképet kellett csináltatnom (aggódtam, hogy mivel göndören hagytam a hajam, hülyén fogok kinézni a képen, de végül a hajam szép lett, a szám viszont szokás szerint elcsúszott, a lófejűségem meg virágkorát élte, mialatt a kép készült), utána tettem fel pénzt a számlámra, hogy anyának megvegyük a repülőjegyet visszafelé is, aztán lefénymásoltattam a dolgaimat a beiratkozáshoz, utána vetettem két pillantást az ELMŰ előtt libasorban álldogáló embertömegre, majd elmentem ruhákat nézegetni. Mama nem örült, hogy azt mondtam, majd hétfőn elintézem a számláit, fél, hogy meg fogják őket büntetni, de elvileg van három hónapnyi türelmi idő, szóval ezek alapján még időben vannak. Nem volt nálam könyv, na. A fene fog ott ülni két órát, így is ültem a bankban egy felet.

Amúgy tegnap írtam anyának egy e-mailt, hogy van-e itthon régi pénzérméje, mondjuk valami tizenkilencedik századi, mert eladnám, és vennék egy nadrágot (igen, függő lettem!), mire visszaírt, hogy vegyek nyugodtan. DE ILYET NEM SZABAD! Én már amúgy is lázban égek, nem kellene alám adni a lovat, mert már nincs bennem semmi ellenállás, csak elmélkedés arról, vajon melyik volt az a nap, amikor a ruhák iránti vágyaim végül áttörték a falat, mely gátat szabott a pofátlan költekezésnek.

Mindenesetre ma úgy vágtam neki a napnak, hogy én egy nadrággal fogok hazajönni, ugyanis három komoly jelöltem is volt, viszont szopacs módon  szerencsére már az összes gebeméretet elvitték, menjenek a fenébe  ezért nem kell most bűntudattal, meg egyéb cunciságokkal foglalkoznom.

Hazafelé vettem magamnak egy fagyit, hogy ne búsuljak. Várom az estét, mert az lesz a nap fénypontja, amikor beledugom a nyelvemet a dobozba, és egy szippantással bekebelezem az egészet.

Perdita meg hétfő este jön haza, de én nem megyek ki elé a reptérre, csak Pongó, mert túl sok vonaljegyet kellene venni. Perdita ötlete volt! Nem csak én vagyok anti bkv  bkk-támogató.

Szivárvány

Ma kettő körül felhívott egy nőci, hogy látott hirdetést, és megvannak-e még a cicák, mert érdekelné a kislány. Meg is beszéltük, hogy elindul fél óra múlva, de már nem is mertem örülni, mert már sokan elindultak hozzánk cicaügyben, csak nem nagyon értek ide. Fél hétkor már arra jutottam, elkezdek taposni - egy hete már félórákat szoktam -, mert úgyse jön már, erre a huszonkilencedik percnél becsöngetett, én meg kikúsztam hozzá a kapuba, mint akit most préselt ki magából egy oroszlán.

Tök aranyos fiatal nőci volt, elkezdte fényképezgetni a cicákat, hogy elküldje őket a Spanyolországban élő ikertestvérének véleményezésre, meg mondta, hogy sajnálja a cicákat, mert ő is tudja, milyen érzés elválni a tesótól. Most költözött el otthonról, és akart egy rosszcsont kiscicát, hogy ne legyen annyira egyedül, és végül a kisfiút vitte el, mert ő ment oda hozzá szerepelni. Ki lesz herélve, és jövőhéten viszi is oltásra, úgyhogy elégedett vagyok.

Egyébként pont ma csináltam róluk képet, hogy elküldjem Rú nővérének, aki meg továbbküldi annak a cicaelpasszoló emberkének, de végül ilyen variálósan jött ki, de örülök, hogy már csak egy minicicánk van.

Egyébként nagyjából két hete kaptam Rú anyukájától egy ilyet:

Felakasztottam az ablakba, és a nap bizonyos óráiban ilyen szivárványzáport tud varázsolni:

Jelentkezzen, aki nem irigy rám!

Újabb kifogások

2013. augusztus

Jó volt az elmúlt két nap is. Rú elvitt a Retro Burgerbe, ahol Big Mac áron lehet kapni fejméretű, dugig megtömött hamburgereket, utána meg még beszélgettünk a kocsiban a nyelvtanulástól való félelmeimről , szóval olyan volt, mintha randiztunk volna, nyöhö. Meg amúgy is jó volt. Mindig olyan hamar eltelnek ezek a napok.

Itthon már nem annyira szeretek lenni, kiüresedett a ház lelke. Ha élne, biztos szomorú lenne, amiért nem képes azt az érzést nyújtani, amit családi házként kellene. Olyan itt élni, mint fürdeni egy üres kádban. Sajnálom, hogy így gondolom, mert anya ezért a házért gürizik Angliában... A nappalit hetek óta nem is használom, múltkor is csak azért voltam ott fél percnél tovább, mert az egyik kiscica kicsúszott a tetőtéri ablakon, és az ereszben óbégatott, míg rá nem jöttem, hogy nem a garnitúra alá szorult be. Egyszer nálunk volt Póni cicája egy hétig, és ő is kicsúszott leskelődés közben, szóval mikor rájöttem, hol is vinnyog valójában, meg is könnyebbültem. Kidobsz nekik egy pokrócot, és egyből visszamásznak rajta. Kis gyagyások.

Amúgy nem, nem kellettek eddig senkinek, illetve hát egy napnál tovább senki nem tartott rájuk igényt. Viszont Rú nővérének van egy ismerőse, aki hobbiszinten cicák elpasszolásával foglalkozik, úgyhogy nem fognak a nyakunkon maradni. Egyébként nagyon is csinosak, kell majd róluk új képeket csinálni.

Jövőhéten lesz a másik csoporttalálka, de tekintve, hogy Budán lesz, és emiatt kétmillió vonaljegyet kellene lyukasztanom - holott már csak négy darab van -, na meg hogy viszonylag későn kezdődik, nem igazán hajlok rá, hogy költekezzek. Ismerkedni okés lenne, de nem akarok ezért fizetni. Mert akkor már inkább kipótolom a Rú nővérétől kapott kétezer forintos new yorkeres utalványt, és megveszem azt a háromezer forintos szoknyát (dehogyiiiiis).  Miért vagyok ilyen?! De azért lássuk be, régen rossz lenne, ha egyetemen is lenne olyan, hogy kiközösítés**, meg extra mértékű klikkbezáródás, ahova nem vesznek be olyanokat, akik nem mentek el az előzményekre. Mert az őket minősítené, chö! Majd bejófejkedem magam. De miért kell mindig beülős helyre menni?! Miért nem lehet fiatalosan rohadni a fűben vagy ilyesmi? 

Ezt a videót pedig nézze meg mindenki, aki azt gondolja, hogy az emberiség madzagrángatói jó fejek.

Mert nem azok.

** Oké, vannak ilyen esetek, de nem hiszem, hogy jellemző. Húsz év körül már nem szabad ilyen szinten legyenek az emberek.

Egy-két napja ért ide

2013. augusztus

Jaj, úgy szeretem...!

Bejegyezte: Remete kisasszony

2013. augusztus 12. (fix dátum)

Rú szüleitől kaptam egy csokit, meg egy ötezrest szülinapomra, állítólag azért, mert múltkor nem hagytam Rú anyukájának, hogy vegyen nekem ruhákat a végkiárusításon, de szerintem ez csak szerénykedős szöveg volt, mert már tavaly is kaptam egy ötezrest, meg tortát, még lufijaim is voltak, szóval tiszta szülinapos jelenetet varázsoltak a kedvemért. Szóval tényleg... nagyon rendesek... hogy csinálnak nekem szülinapot, mert gondolom sejtik, hogy itthon nem nagyon van szülinapos hangulat. Mármint nem anyára, meg Perditára gondolok, mert ők felköszöntöttek persze interneten keresztül, és anya küldött is nekem ruhát Angliából, de a keresztszüleim még csak sms-t se küldtek, holott régebben azért megvoltak az összeülések, meg a torta. De már abszolút semmi ilyesmi nincs - mondjuk jobb is már, csak azért durva változások ezek. Mondjuk már tavaly se köszöntöttek fel sehogy, szóval annyira nem csodálkoztam. Lehet, hogy úgy vannak vele, hogy ,,nekem új családom van", mert tavaly már hallottam ezt a pletykát, és azóta tudom, hogy nekem elvileg új családom van. És akkor már rájuk nincs szükségem - ilyesmi ürügy-gondolatokat el tudok képzelni irányukból.

Igazából aznapra Rúval pont árkádolást terveztünk, én meg már nem szórakozom ilyenekkel, hogy nekiállok gyűjtögetni, mert akkor úgyis elmegy valami muszájhülyeségre a pénzem, amiben nem lelem semmi örömöm, úgyhogy volt-nincs ötezres. Találtam egy iszonyat csini dzsekit, és Rú kipótolta, mert megint költeni akart rám, nekem meg teljesen elszállt az agyam a dzsekis tükörképemtől, úgyhogy nagyok lettek a pupilláim, és sajnáltam volna otthagyni...

Amúgy nekem még sosem tetszett úgy ennyi minden egyszerre, mint idén, szóval én most teljesen odáig vagyok egy-egy őszi darabért, meg az elmúlt két hétben Rú egy csomó ruhát levett nekem a polcról, és addig erőszakoskodott, amíg el nem kezdtem élvezni fel nem próbáltam őket, és tényleg nagyon sok szép cucc megfordult rajtam csak úgy kíváncsiságból, és nagyon szar érzés volt visszabújni a kis tinis cuccaimba. Rú egy olyan szoknyát is felvetetett velem, amit mindig ráadok a sim suncijaimra, és abban is úgy tetszettem magamnak...! Meg én alapból nagyon szeretek öltözni, na, szóval örülök az új cuccaimnak... Mindig mondogatta Rú, hogyha majd megkapja az első fizuját, vesz nekem dolgokat, de mindig azt gondoltam, hogy csak a pillanat hevében mondja, szóval kicsit furán is érzem magam emiatt, de közben örülök is, és tudom, hogy nem csinálunk ebből rendszert.

Egyébként lesz egy csoporttalálka - de nem megyek el rá. Gondolkodtam rajta sokat, de végül számolgattam, és már alig van vonaljegyem, holott szeretnék szeptemberig nem venni új tömböt. Amúgy ez csak kifogás... Igazából lusta vagyok, meg nem is tudom... Idegenek. De még a gólyatábor előtt lesz egy másik is, arra lehet, hogy elmegyek, de nem tudom... Az a baj, hogy tényleg kedvfüggő, meg számomra élvezetesebb lenne egy téren haverkodni, mint beülni vadidegenekként valahova, ahol kellemetlenül közel ül mindenki mindenkihez, és a pia az elsődleges ,,közös pont". Ajj, de úgy érzem, legalább a másik találkára el kellene mennem...

Egyébként megenyhültem a fórumos emberkét illetően, már egy kicsit mélyebb dolgokba is belementünk, és azok alapján szimpatikus. Az okj-s érvelésemet elfogadta végül, mert ő csak egy-két konkrét szakmát ,,néz le", de emiatt nem ítélhetem el. Neki is meg lehet a véleménye.

Sztomakék azóta csak annyit írt, hogy boldog szülinapot, szóval már nemigen kapható rám, ami persze élőben biztos, hogy nem így lenne, de neten ez már semmiképp nem olyan, mint régen. Ezzel csak az a baj, hogy az én lángocskámat életben kellene tartani ahhoz, hogy akarjam a folytatást is, amivel meg az a baj, hogy azt hiába várom tőle, viszont már tök elégedetlennek érzem magam, ami miatt néha áthúzva írnék egy-egy bekezdést, de hát na. Ez van a fejemben, kész-passz.

Amúgy félek az egyetemtől. Nem akarok béna lenni! Mert ezt most tényleg akarom.

És már nem akarok blogot se írni. Mindig csak ismételgetem magam.

Kakakedv.

De úgyis fogok blogot írni.

2013. augusztus

Úgy nagyjából egy éve volt egy gyönyörű álmom. Ültem egy hegyekkel körülvett völgyben, gyönyörű szép friss fű borított mindent, és csak egy-két csinoska ház állt tőlem nem messze. De ami a legdurvább volt, az a csend. Csend! Nem győztem betelni vele.

Ma ismét volt szerencsém ilyesmit álmodni: nagy önfeledtségben vártam minden egyes reggelt, mert akkor indultam a hegyek között szaladó kisvasútra, amin mindig egyedül utaztam a masinisztán kívül (jó, hát na, remeteálom), és azt énekeltem, hogy a völgy és a bérc zeneszóra ébred. Ehhez a szertartáshoz pedig minden reggel azon gondolkodtam, melyik nadrágomat vegyem fel. Ez az álom abszolút jól visszaadja a jelenemet...

The Hills Are Alive - The Sound of Music

Egyébként meg írtam tegnapelőtt Sztomakéknek, mert rám tört egy érzés, hogy áh, írok neki, legrosszabb esetben annyit mondok, na, már megint, jó esetben meg pozitívan csalódom. Szeretném tudni, tényleg jól értelmeztem-e a leveleit - mármint az érzelemmentességét -, vagy csak nagyon belemagyaráztam a dolgokat. Egyelőre még ad életjeleket, bár nem viszi túlzásba, érzelmeknek meg egyelőre semmi nyoma, hiába mutatok neki példát.

Amúgy a fórumos emberkével minden nap váltok egy kisregényt, de úgy érzem, élőben nem igazán fogunk egymással foglalkozni. Tegnap megírta, hogy őt ki lehet kergetni a világból az okj témával, mert okos emberek nem végeznek okj-t, amit nem tudok hova tenni, és úgy érzem, némileg túlértékeli magát, amivel meg engem lehet mindenfelé elkergetni. Szóval én erősen tartok az ilyen emberektől, és a képe alapján is félelmetesnek tartom, de még mindig próbálom nem leírni.

Low - Lullaby

Hogyan csináljunk zombit az új generációkból?

2013. augusztus

Most olvastam, hogy szeptembertől az általános iskolásoknak minden nap délután négyig fog tartani a tanítás, aztán meg láttam egy olyan kommentet, amin elgondolkodtam, már úgy értem, azon, hogy ezt most viccnek szánta-e az illető vagy tényleg nem normális. Én nem igazán gondolom, hogy jót tesz egy 6-14 évesnek az, hogy nyolctól négyig le van terhelve az agya, na meg utána még a különóra sem kizárt, tehát hazaesik hatkor, megírja a leckét, tanul, fürdik, és megy aludni? Mikor fog játszani? Merthogy hétvégére is lesz így tanulnivaló, az biztos. Vagy az már nem jár egy gyereknek?

Na és itt a muris hozzászólás (pirossal jelöltem a vicces részeket):

,,A Jövő Generációja Egyesület üdvözli a Kormány legújabb döntését, mely az egész napos iskola megteremtését jelenti.

A fiatalok mind mentális, mind szellemi mind fizikai fejlődése már régóta megkívánja, hogy egész napos oktatás és nevelés keretében fejlődjenek. Az egész napos iskola megteremtésével olyan nevelési körülményeket fog tudni az oktatási rendszer biztosítani, melyre a családi háttér már régóta nem képes. 

Egyesületünk közreműködésének köszönhető, hogy 2015-től csak 50 óra közmunka letöltése esetén vehető át az érettségi. 2015-től pedig csak nyelvvizsgával válik lehetségessé a felsőoktatásba a felvételi.

További oktatási szigorításokat szorgalmazunk, mely a fiatalok érdekeit szolgálja:

1. Egyesületünk aláírás gyülytésbe kezd annak érdekében, hogy alkotmányban rögzítsék hogy az egyetemek egyetlen és vitathatatlan képviselete a HÖOK legyen, mellyel szemben kritikát megfogalmazni nem lehet!

2. Kezdeményezzük, hogy a röghöz kötés még a költségtérítéses hallgatókra is kiterjedjen, mivel az ország nem bírja fenntartani a felsőoktatást önerőből. A tankötelezettség korhatárát szállítsák le 14. évre és a középiskolai tanulmányok folytatását kössék 4.5 ös átlaghoz és képzési hozzájárulás fizetéséhez.

3. Kezdeményezzük a fiúk számára a kötelező katonai szolgálat újbóli, a nők számára meg a kötelező egészségügyi szolgálat bevezetését , melyet szabjanak feltételéül az érettségi kiadásának és a felvételinek.

4. kezdeményezzük, hogy a sport és a honvédelmi ismeretek a teljes oktatási rendszer szerves részesei legyenek az általánostól egészen a diplomáig, és akik e két területen nem teljesít megfelelően az kerüljön elbocsájtásra az adott oktatási intézményből.

5. Kezdeményezzük, hogy a fizetéseket az iskolai végzettség határozza meg, a gyerekek tanulmányi előmenetelét a szülők iskolai végzettsége határozza meg és a diploma kiadásának feltétele a házzasság és legalább egy gyerek vállalásához legyen kötve.

A Jövő Generációja Egyesület clul tűzte ki, hogy közreműködik a kormány és kormányt támogató civil egyesületek azok törekvéseivel, hogy jobbá tegyék a fiatalok gondolkozását és megértessék velük a mindenkori kormányok szükséges és megkerülhetetlen lépéseit, melyek hosszabb távon csak a társadalom javát szolgálják!

Egyesületünknek nem az a célja, hogy a felsőoktatást ellehetetlenítse, hanem, hogy a jelen gazdasági körülmények között optimálisan és hatékonyan tudjon működni. Jelenleg a Hallgatói Hálózat pont az oktatási rendszer ellehetetlenítésére törekszik miközben eredményeket nem képesek tanulmányaikban felmutatni, és vélt vagy valós sérelmeiket próbálják olyan csoportokra rávetíteni, akik soha nem tettek ellenükre. Jelenleg a felsőoktatás nem termel hasznot. A végzősök egy jelentős része nem rendelkezik nyelvvizsgával ez által nem jut diplomához, így esélye sincs szakmájában elhelyezkednie. Sok diplomát szerzett hallgató, vagy más kevésbé jól fizető területen helyezkedik el, vagy diplomája átvételét követően távozik külföldre. Ez által a magyar társadalom sem társadalmi, se adó formájában nem kapja vissza azt a pénzt, mely a nagy közös kalapból a felsőoktatásba lett fektetve. Ugyanakkor az egészségügy és a honvédelem teljesen leépült. Az eddig ingyenes és kötelezettségektől mentes felsőoktatás sem volt nyitott mindenki számára, annak ellenére, hogy most mindenki alanyi jogon követeli a diplomát, holott az érettségit se kellene mindenkinek kiadni!"

Huh. Azt hiszem, vannak itt gondok. Honnan jött a bácsi, az ötvenes évekből? Biztos nincs gyereke, de legalább nagy hazafi, aki készségesen kimosná az ifjoncok agyát, de legalábbis erősen korlátozná a szabadságjogaikat annak érdekében, hogy ez az ország újra mese mesés legyen!

Íme az én ötleteim, amik szintén az új generáció érdekeit szolgálnák:

1. A szombatok egytöl eggyig legyenek munka, iletve tanitási napok, hiszen most arra kell gondolnúnk, hogy az orsszág felé püljön, márpedig a kétnapos láblógatás igazán nem szolgállná ennek érdekétt.

2. A tanúlói jógviszonnyal rendelkezők szüleinek nettó fizetésének 30%-a kerüljön levonásra, hogy gyermekeiket ne támogathassák ojasfajta felesleges élvezeti cikkekkel, mint például ruha, cipő, élellem, illetve ne tudjanak eljárni szórakozni. Ezzel sarkallnák gyermekeiket a munkavállalásra!

3. A diákók hat éves koruktól kezdve szülö beleeggyezése nélkül vállalhassanak diákmúnkát!

4. A kötelező 50 órányi közmúnkát 600-ra emeljük, hógy a diákok sóhalytozhassanak az 50 órás közmunka után!

5. Aki testnedvellésből nem éri el a 4,9-es átlagot, ismételje a felső tagozatott, hiszen szánalmasan mozgó ember nem valló a katonaságba - márpedig azt egyik férfigyermek sem úszhatja meg!

6. Diplómás csak diplómással házzassodhasson, de még a diplóma megszerzése előtt! A diplómások gyerekei szintén csak diplómások lehessenek, addig a szülők ne kaphassák meg a dipló májukat!

7. Az általános iskolásokatt minden évben a parlament elé vigyék osztálykirándulni afféle zarándo kút gyanánt!

8. Inkább a vasárnapok is legyenek munkana pók!

9. Akinek ellenvetése van, azt tegyék törvényen kívülivé, hogy ezáltal megtanúlhassa, milyen érzés jógosulatlannak lenni a védelemre és a korházi ellátásra.

10. Zászlóm alatt eggyé süljön minden ember!

11. Tőr öljék el az igazság és  a szeretet ünnepét! Az érzelmek és az ijesfajta ostobaságok felé irá nyúl-ló igények nem illeszkednek elég gyakorlatiasan és hasznosan az ország igennyeihez!

Bíró dalmunk határa így lesz a kék ég.

Kirohanós bejegyzés...

2013. augusztus

Igazából olyan nehéz mostanában úgy éreznem, hogy nincs velem baj, csak mások nem szánnak elég időt arra, hogy megismerjenek. Mert tulajdonképpen érezhetem én magam normálisnak, rendesnek, esetleg ne adj isten, humorosnak, ha mások konkrétan nem kíváncsiak rám, illetve olyan véleménnyel vannak rólam, hogy eleinte hitetlenkedtem rajtuk és kacarásztam, de most már komolyan szarul esik, és tele a tököm. Nagyjából két-három hete érzem úgy, hogy túlságosan kilógok mindenhonnan, és megint csak nem jó értelemben. Hiába mondogatom magamnak, hogy csak nem vagyok átlagos, ha mások leplezetlenül átlagon alulinak ítélnek...

Van egy idős rokonunk, diplomás, művelt nénike, ő nevelte fel drága jó édesapánkat - haha -, máig is ő neveli, mert ötven év nem volt elég ahhoz, hogy kirepüljön a drága. És ez a rokon pár hetente felhív, és olyankor eszméletlenül szánakozó hangsúllyal olyan kérdéseket tesz fel, mint például: ,,Sikerülni fog szerinted az emelt érettségid? Hát, én nem vagyok olyan biztos benne..." vagy ,,Fel fognak venni szerinted? Hát, nem tudom..." ,,És azzal mit fogsz csinálni? És mi lehetsz majd?" ,,És most majd tényleg mész egyetemre? Hát, te tudod..." 

Most is felhívott, kérdezett valamit végrehajtásügyben, aztán elkezdte megint a szokásosat, hogy én sosem akarom őt meglátogatni, Perdita bezzeg meglátogatta őt, mielőtt elment volna külföldre, én őt nem szeretem, már nem is érdekel, mi van vele, meg egyebek, amire két nagy sóhaj közepette annyit mondtam, nincs most kedvem semmihez - mert hát ez nagyjából őszinte is, és akkor nem erőszakoskodik, meg célozgat tovább arra, hogy menjek el hozzá.

Ezután a következő beszélgetés zajlott le:

- Na és veled mi van? Mit csinálsz?

- Semmit. Élősködök, semmirekellősködöm, mihasznáskodom, sorozatokat nézek.

- Hát, igen... De miért van ez így?

- Biztosan örökletes hajlamaim vannak a semmittevésre.

- Ki mondta még, hogy ilyen vagy? Mondta valaki?

- Keresztapánk.

- Hát igen, van benne valami... De azért neked is kellene még valami munka. Azért még van egy hónap az egyetemig, addig csinálhatnál valamit.

- Nem baj. Jó így nekem. Élem az üres kis életem. Már igényeim sincsenek.

- Na és mit eszel?

- Kaját.

- De honnan?

- Hát át szoktam menni a boltba...

- De ki ad neked arra pénzt?

- Jó, figyelj, ha most erről szeretnél beszélgetni, inkább leteszem, mert ehhez most rohadtul nincs kedvem.

- Hát én csak azt mondom, hogy meg kellene tanulnod a saját lábadra állni. Ne másoktól várd a segítséget, hanem oldd meg a saját életed. Nem rosszat akarok én. Attól még, hogy örökletes hajlamaid vannak, te nem kell olyan legyél, mint apád.

- De te teljesen hülyének nézel... Észre se vetted, hogy gúnyolódom. Kurvára tudom, hogy nincsenek örökletes hajlamaim. Teljesen más vagyok, mint az az ember. Semmi közös nincs bennünk. Te meg semmit nem tudsz rólam.

- Apád holnap jön haza Svájcból, és azt mondja, ha talál ott kint munkát, visszamegy. Ő is fizet havonta húszezret, mert vett fel kártyás hitelt, meg vett fényképezőgépet, azt is részletben fizeti, marad havonta tizenkétezre.

- Jaj, de ügyes! Hátha én is eljutok idáig ötven éves koromra!

- Hát, ne juss el... Csak rajtad áll, hogy ki leszel.

Aztán még magyarázkodott, hogy nem akart megbántani, de nem figyeltem a részletekre, csak arra koncentráltam, hogy majd ha befejezi a monológját, problémamentesen tudjam kimondani a sziát, aztán meg lementem a fürdőszobába, és sírtam egyet pisilés közben.

Én értem, hogy jelenleg egy senki vagyok, és anyukám tart el, ez nem olyasmi, amibe belefeledkezik az ember, de miért van az, hogy magát intelligensnek és mintapéldánynak tartó felnőtt emberek nem tudják felfogni, hogy a mai fiatalok helyzete nem olyan könnyű, mint a régieké? Bolyongtam két évig állást keresgélve, az álláshirdetések 80%-a kamu, 19%-a még ahhoz is okj-t és nyolc év tapasztalatot kér, hogy vécét sikálhasson az ember, a maradék egy százalék meg feketén dolgoztat olyan szánalmas órabérért, hogy szinte meg sem érzed, hogy egyáltalán kaptál fizetést. Volt két ilyen munkám, köszönöm, elég volt; amíg volt miből, hazaadtam, csak persze nem kürtöltem szét, mert ugye elvileg ez alapdolog, ,,arra meg ne legyen büszke az ember." Felfogtam, hogy érettségivel kitörölhetem, felfogtam, és igen, egy senki vagyok, kész. És nem, nem fogom megint telebombázni a blogomat kamu álláshirdetések kivesézésével, meg azzal, hogy ,,jaj, ez se írt vissza, meg az se, az meg azt akarja, hogy küldjek még nyolc egészalakos képet is, amaz meg azt kérdezi, mennyire vagyok bevállalós, az meg mégse vesz fel, mert meggondolta magát." Mert ez van, komolyan ez van, csak nem érdekel senkit, meg fingjuk sincs erről, el se hiszik, mi megy itt, mert ők még évtizedekkel ezelőtt találtak munkát, amikor még máshogy mentek a dolgok. De számukra a lényeg és a teljes, valóságos igazság az, ami van. Hogy én csak egy senki vagyok, mert itthon ülök - mert úgy élvezem az egész helyzetet, végül is irigylésre méltó, igazán fiatalos életet élek.

Az a vicces, hogy se keresztapánk, se ez az idős rokon nem érdeklődik komolyabban a dolgaim iránt; fingjuk sincs arról, hogy valójában, a látszat ellenére, szoktam tervezgetni, a céljaimról meg végképp fingjuk sincs, mert alapjáraton kételkednek bennem, akkor meg miért lennének egyáltalán céljaim...? Évente ha kétszer találkozunk, és még beszélgetünk is RÓLAM, az már rekord, és mégis ítélkeznek, de olyan nyersen és kíméletlenül, hogy most már tényleg nem fogom senkinek felvenni a telefont, és nem fogok magamról rokonnal beszélgetni, mert nincs szükségem arra, hogy még jobban leszívják az önértékelésem, látogatásra meg végképp ne számítsanak irányomból. Ugyebár ,,paraszt" is vagyok, meg ,,elcseszett neveltetésben is részesültem", tehát mára már úgy gondolom, mindez feljogosít arra, hogy kifogások keresgélése nélkül kimondjam, hogy ,,nincs kedvem hozzájuk menni" vagy ,,nem vagyok rájuk kíváncsi."

Elkezdem majd szeptemberben a kis késve érkező életemet, egyetemista leszek, tojja össze magát mindenki, ettől majd leszek valaki a szemükben, végre lesz jogosultságom diákmunkára, ami lényegesen egyszerűbben megszerezhető, mint akárcsak egy kis feketemunka, úgyhogy megint lesz egy okuk összetojni magukat, amiért jó útra tértem, csak az a kár, hogyha rajtam múlik, rohadtul nem fognak rólam tudni semmit sem.

Némileg gáz, hogy huszonkét  huszonegy évesen élem meg ezt az engem-senki-nem-ért-meg korszakot, de hát na. Muszáj pótolni a dolgokat.

30Y - Sötét van

2013. augusztus 4. (fix dátum)

Nyertem 1085 forintot. Valaki meg elvitte az 1 267 435 670-et. Klassz érzés lehet.

Ungabunga

2013. augusztus

A fórumos illető segítségével megtaláltam a szakom csoportját, úgyhogy néhány órával később vettem egy nagy levegőt, és... és... regisztráltam valódi névvel facebook-ra! Eléggé felzaklatott az élmény, szóval miután aktiváltam a fiókomat, ki is léptem (naná, hogy ennek az okát is tudnám ragozni oldalakon keresztül, de a lényeg annyi, hogy egyszerűen soha nem érdekeltek olyan szinten az ismerőseim***, hogy napi szinten olvassam és lássam őket vagy akár nézegessem a képeiket, meg egyebek - persze a közeli ismerősök kivételével). Szóval újabb néhány óra elteltével bekéredzkedtem a csoportba, hamar ki is derült a fórumos illető neve, mert ő is hozzászólt az elmés köszönésemhez egy másik illetővel egyetemben, elhülyültünk néhány percen át, aztán elhalt az egész.
Mondjuk annak örültem, hogy nem tört rám a félelem, amikor megláttam az elém táruló profilképeket, bár az egyik lányról azt hittem, kamuadatlapja van, hogy megviccelje az embereket, mert hát felsorolja kedvencként az összes magyar celebet, de mivel közös fotói is vannak velük, arra jutottam, nem csak viccel. De nem ítélkezem, nem ítélkezem, nem ítélkezem... (De ez hogy lehet?!)

Egyébként gyorsan átfutottam a tagok adatlapjait, nem jegyeztem meg senkiről semmit, különösebb véleményeket nem gyártottam, de azért láttam szimpatikus dolgokat, és van két ismerősöm (Perdita és Póni), én vagyok az ász!

Egyébként most így a bejegyzés végére arra jutottam, hogy nem ártana megtanulnom különbséget tenni ítélet és vélemény között.

*** Érdekes egyébként, hogy szívesebben olvasom idegen emberkék blogjait, mintsem hogy bizonyos ismerősökbe botoljak nap mint nap, de hát na... Tényleg voltak durva ismerőseim, akikkel kapcsolatban örülök annak, hogy már nem az ismerőseim. De a facebook ugye nem arról híres, hogy olyan emberek vannak az ismerőseid között, akikkel ténylegesen tartod a kapcsolatot...

Anti, a patikus

2013. augusztus 02. (fix dátum)

Rú végzett a sulival, úgyhogy innentől huszonnégyórázni fog háromnaponta, ami azt jelenti, hogy már nem csak hétvégén fog ráérni. Emiatt meg is beszéltük, hogy csütörtökön (tegnap) eljön értem, és vasárnap reggel jövök haza. Ebből az lett, hogy odaértünk, megláttam, hogy szét van szedve a fürdőszobájuk és nincs rajta ajtó se, úgyhogy úgy döntöttem, ma hazajövök, mert kínosnak éreztem mindig szétkürtölni, hogy pisilnem kell, menjen mindenki odébb. Előtte viszont még elmentünk az Árkádba, mert Rú megkapta reggel az első fizuját, és mivel már ő is lelakta a ruháit, szeretne ő is új ruhatárat. Először viszont abba a boltba mentünk be, ahol múltkor láttam egy csinoska peace-es fülbevalót fagyöngyökkel, tollal, meg minden jóval, és megvette nekem elő-szülinapomra. Szóval végre van egy ilyenem is - nem is értem, eddig hogy nem volt. Ő pedig vett magának négy pólót, és végre nem a New Yorkerből. Örültem, hogy örült, bár hazafelé a tizenhét perces sétát nagyjából fél óra alatt tettem meg, annyira elcsüggesztett, hogy én nem vehetek magamnak sok szép holmit. Na jó, azért is voltam lassabb, mert bementem a boltba, és vettem féltonna paradicsomot, meg egyéb életben tartó dolgot. De azért határozottan csüggeteg voltam.

Viszont ma véletlenül ránéztem arra a naptárra, ami akkor ugrik be, amikor a jobb alsó sarokban szaporán kattintgatunk az időre, és megláttam, hogy a szülinapom pont a sorsolási napra esik. Azt hiszem, kézenfekvő az ajándékom.

Egyébként reggel felhívtam a neptunosokat, de nem vették fel, mire felhívtam mást, az meg átirányított a tanulmányi osztályra, ahol egy nőci közölte, hogy a neptunosok szabin vannak, majd, a mikor-jönnek-vissza kérdésemre teljes megrökönyödéssel azt felelte, hogy hát azt ő nem tudja nekem megmondani. Ja, jó. Akkor máris előrébb vagyok, nem? Ha ő se tudja, az már végképp kihívás...

Egyébként ugye említettem legutóbb, hogy fórumon összeakadtam egy emberkével, akit szintén oda vettek fel, és kiderült, hogy a szak is stimmel. Nem mondom, hogy megörültem - oké, azért kíváncsi lettem -, mert én még mindig nem gyűjtöttem elég erőt ahhoz, hogy felregisztráljak valódi névvel is facebook-ra, nemhogy a csoporttársaim után kutassak, mert tökre félek, hogy olyasmit látok majd, amitől megijedek vagy ami miatt csalódni fogok. (Ez a fiataloktól való félelem szerintem két éve alakult ki bennem, amikor egy csoporttársam kiegészítésként közölte a saját kiselőadása kellős közepén - tehát nagyjából száz ember előtt -, hogy a függetlenség napjának az volt a lényege, hogy felszabadították a négereket. Én se voltam soha nagy ász történelemből, de ez a kijelentés, na meg a hozzá párosuló arckifejezés még mindig olyan élénken él az emlékezetemben, hogy kétséges, valaha is fel fogom-e tudni dolgozni. Egyébként nem is emlékszem más olyan esetre, amin így ledöbbentem volna, pedig lássuk be, elég sok mindenen lehetne manapság megütközni, meg szerintem joga van mindenkinek a tudatlansághoz. Én például akkor sem ítélkezek, ha valaki nem tud olyasmit, amit ,,alapdolog" lenne tudni, csak azért, mert azt mondják, hogy az alapdolog vagy ,,általános műveltség", de ha valamit nem tud az ember, és mégis kreál rá magyarázatot, az nagyon durván tud elsülni...)

Na, megint elkalandoztam.

Visszatérve tehát ehhez a fórumos emberkéhez. Az elején semleges dolgokról beszélgettünk, te-hogy-miért-én-hogy-miért, meg egyebek, aztán jött egy fordulat, és elkezdtünk véleményeket is kifejteni. Itt döntöttem el, hogy ha egyikünk valaha is rá fog kérdezni a másik nevére, az biztos nem én leszek. Ugyanis konkrét előzmények nélkül leírta, hogy a volt osztálytársai jelenleg hol tartanak az életben, mert olyan bénák voltak, hogy nem tudták érettségi után, mit kezdjenek magukkal. Írt ezekre példákat is, például egy olyan esetet is, hogy az illető közölte, hogy ő okj-ra megy, aztán majd meglátja, mi lesz, és ettől úgy elkenődtem... Mert eszembe jutott, hogy tényleg olyan sok ember van, aki beltéri okok miatt kritizál másokat, és bele sem gondol, hogy attól még, hogy más ember más tempóban halad egy tök másik úton, még nem kellene leírni. Oké, ettől függetlenül nem tervezem leépíteni vagy ilyesmi, lehet, hogy élőben jó fej, csak ez írásban nem jön át teljesen, mert egyébként okosnak tűnik, szóval ítélkezzen felőlem, ha mellé van önkritikája is, meg humora, de tényleg meglepődtem, hogy egyszer csak elkezdett fröcsögni.

És ez tényleg egy furcsa jelenség... Olvastam régebben aranyos lánykák blogjait, aztán leálltam velük, mert az egyetemi évek alatt úgy elszálltak, hogy ihaj-csuhaj. A kedvencem az volt, amikor mások által elvétett íráshibák miatt hőbörgött egy lány, közben meg olyan primitíven fogalmazott néhol a nagy lazaságban, mint a világ legbájosabb királylánya egy alternatív univerzumban. Ráadásul kitörölte azt a kommentemet, amiben leírtam, hogy nem értem, miért ilyen nagy a szája, miközben rendszeresen követ el egy bizonyos íráshibát... Mókás.

Na de, azt hiszem, én is átmentem ítélkezősbe, úgyhogy le is állok, és elmegyek megostorozni magam.

Ma ősz volt - újabb pénzszórós bejegyzés

2013. augusztus

Bejegyzés egy olyan napról, amiben mások számára nincs semmi érdekes.



Tegnap ugye nagy hatást gyakoroltak rám az őszi kollekciók az Árkádban, különösen egy virágos bakancs, ami miatt nyafogtam is Perditának egy sort, mire ő rábeszélt, hogy vegyem meg, végül is lány vagyok, természetes, hogy ruhát veszek kaja helyett. Hát, gondoltam, hallgatok a kisördögre a vállamon  Perditára, végül is nem mondogathatom mindig azt, hogy majd jövőre, majd jövőre - merthogy eddig mindig ebben reménykedtem, most már ideje a jelenben is élni. Némi bűntudattal meg is írtam Rúnak, hogy holnap (ma) megyek vissza az Árkádba, aztán megbeszéltük, hogy ott találkozunk, mert péntekig úgyse megyek hozzájuk a fürdőszoba felújítás miatt.
Egy kicsit szurkoltam egyébként, hogy ne álljon jól a lábamon a topánka, végül is tízezer forint, de szerencsére tényleg nem állt rajtam úgy, mint a pálcikalábú próbababán, meg a felépítéséről is megállapítottam, hogy túl sokat kérnek érte, úgyhogy nem vettem meg. Viszont vettem egy leértékelt pulcsit, így már van őszre-télre egy fekete kardigánszerű blézerem, meg ez a csíkos. Oké, tudom, hogy ötven fok van, de vagy most veszek pulcsit ezerötszázért, vagy ősszel, amikor minden hatezernél kezdődik. Na meg mindjárt vége a nyárnak, ezt még lehúzom a rongyaimban, aztán majd jövőre  de ősszel már nem szeretnék úgy öltözni, mint ahogy tizenévesen is öltöztem, szóval igen, kihatással van rám a ruha, amit viselek.

Na tehát, ezután visszamentünk abba a boltba, ahol Rú tegnap vett két pólót, pontosabban fogalmazva Rú beszabadult a férfirészlegbe, amíg én vettem ki pénzt. Amikor utánamentem, éppen egy olyan típusú kardigánt próbálgatott egy fal menti tükör előtt, amiről erősen megoszlik a véleményünk, pontosabban ő odáig van az ilyenekért (meg hát nagy divat is most), nekem meg kapásból a tógyerás szó ugrik be róla. Viszont sikerült rávennem, hogy próbáljon fel egy zakót érdekességképp, meg egy jó kis farmert, aztán vittem neki egy olyan pólót, amit már tegnap megvett, úgyhogy láthatta az összhatást, és végül teljesen odáig volt, szóval megvette mind a kettőt. Igaz, kicsit rosszul volt a gondolattól, hogy egyre kevesebb a pénze, de hát ő mondta el ötvenszer, hogy az első néhány fizuját magára fogja költeni.
Ezután vett nekem egy csini szoknyát az őszi cuccok közül... Azért hagytam, hogy költsön rám, mert egyrészt tényleg nagyon megtetszett a szoknya, másrészt azt mondta, szülinapomra meg akarja venni nekem (szóval önzetlen voltam!), harmadrészt meg magam után neki akarok tetszeni a legjobban végül is, szóval majd mellette fogok tipegni csinosan, ő pedig büszke lehet a suncijára.

Utána visszamentünk abba a boltba, ahol vettem a pulcsit, felpróbáltam egy csillogós háromnegyedes felsőt a szoknyához, de Rú lebeszélt róla, mondván, a kettő együtt túl sok, aztán odament a kiárusított cuccokhoz, és kapásból levett nekem egy olyan felsőt, ami egyszerű ugyan, mégis tök jól megy a szoknyához. Ezután én is találtam egy blúzt, majd egy ugyanolyan típusú szoknyát, mint amilyet azelőtt vettünk, csak más szín és más anyag, az is le volt árazva, úgyhogy jelentem, költöttem ötezer forintot, és tökre örülök, és nincs bűntudatom, mert már kezdem úgy érezni, hogy nem úgy fogok egyetemre menni, mint aki a macskaalomból mászott elő.

Egyébként nem tudom, miért éreztem szükségét annak, hogy mindezt ilyen részletesen leírjam. És igen, tudom, disznó vagyok, megint költöttem élvezeti cikkekre, de már motiválatlan vagyok pénzfélrerakást illetően, és öööhm... ez befektetés!