Fricsi-fröccs

   Értem én, hogy diákmunkát állítólag könnyű szerezni, de miért van minden normálisabbnak mondható állásajánlatban kijelentve, hogy csak ráérős diákok jelentkezését várják? Meg hogy hét közben is érj rá, és nem ám négy vagy hatórás munkaidő van, hanem rendes nyolc-tíz-tizenkettő. Ragaszkodnak a diákokhoz, hogy kevesebbet kelljen fizetniük utánuk, de nem veszik figyelembe, hogy attól még elsősorban diákok.

   Ráadásul még az órarendemet se tudom, gőzöm sincs, hány órám lesz kötelező és melyik napokon nem érnék rá... Mindenesetre mostanában már annyira kell a pénz, hogy valószínűleg orrba-szájba fogok lógni, minél többet. Az elmúlt egy évben úgyse volt még tanári állásra érdemes tanárom, szóval gondolom, ősszel se lesz ez másképp. Az egyik azt se tudja, hol van, a másik annyira zavarban van, hogy kis híján az asztal alól tart előadást, a harmadiknak nem jutnak eszébe szavak, a negyedik nem emlékszik, mit vettünk előző órán... Legalább egy tanárom érne fel a középsulis töritanárunk szintjére, én már fél fokkal lelkesebben járnék egyetemre. Jesszus, és én még azt hittem, egyetemen azért hozzáértőbb tanárok tanítanak... Lelkesek, intelligensek, segítőkészek. Ezek meg ledarálják az anyagot - vagy még annyit se -, látszik rajtuk, hogy lélekben máshol járnak, és lényegében eltelik úgy egy év, hogy semmivel nem lettél műveltebb. Ejj, milyen ritka a jó tanár, hihetetlen... Valószínűleg ha gazdag lennék, egy rakás magántanárom lenne, mint a régi időkben, amikor arra érdemes tanárokat fogadtak a nemesi családok annak ügyében, hogy művelt legyen a gyerök. Én is bírnám, ha művelt lennék, ha lenne egy tanárom, akinek csünghetnék a szavain, már biztos nagyobb tudásom lenne, mint amit az ember tömegképzés során képes magára szedni... Na mindegy, elkalandoztam.

   És mennyire kell pofátlannak lenni ahhoz, hogy 900 forintos órabért ajánlj valakinek azért cserébe, hogy házvezetőnői és bébiszitteri feladatokat lásson el négy gyerek mellett, ráadásul bejelentésről szó sincs, ellenben elvárásai vannak, hogy a szomszédban lakj, legyen jogosítványod, és amikor füttyent, ugorjál? Azért érdekes hirdetések vannak. Bébiszitter keresése esetén, legalábbis ha egyértelműen gazdag részen laksz, seggfejség 1000 forint alatti órabért kínálni még egy gyerekért is, nemhogy egyszerre négyért. Ez azért nem olyan munka, ahol hamburgereket sütsz, itt négy kis takonypócért vállal felelősséget egy idegen. Akinek fontos, hogy a gyerekei jó kezekben legyenek, az igenis fizessen érte korrekt árat, vagy ne viselkedjen úgy, mint egy márkiné, aki előtt le kell borulni a munkalehetőségért. Az emberek agyáig sokszor nem jut el, hogy ilyenkor kölcsönösen adnak egymásnak a felek, tehát a munkáltató FIZETÉST ad, nem pedig adományt.
   Meg az is jó, amikor BENTLAKÁSOS házvezetőnőt keresnek, és közlik, hogy fizetést nem tudnak biztosítani a bentlakáson kívül. Alaposan kihasználják, hogy munkanélküliség van, miközben igazából csak az engedhet meg magának bentlakásos házvezetőnőt, aki minimum gazdag, ha nem milliomos, és jól meg is fizeti a kis házi rabszolgáját. Magyarországon meg vannak ilyen pofátlan emberek, akik nem becsülik a munkádat, mintha egy nulla keresetből el tudnál indulni bármerre is az életben. Most akkor nem mindegy, hogy otthon él-e az ember vagy egy idegen házban tartják szolgaként? Így sincs pénze, úgy sincs pénze. Ez max egy hajléktalannak érné meg, csak az meg nem olvassa a netes hirdetéseket, ugyebár.

   Na, és még ez is... Fröcsögök. Az embereket taszítja a fröcsögés. Fröcsögésmentes akarok lenni. Olyan bosszantó tud lenni egy olyan személy, aki mindennel elégedetlen... Bőven elég, ha engem taszítanak mások, ha még én is taszítani kezdek másokat, akkor már tényleg... Ja, nem. Nem változna sok minden.
   Na de na... Kérek egy kis haladékot. Még egy darabig valószínűleg fogok itt váladékozni.

Panaszáradat

   Csodálatos módon új blogot kell indítanom, mert.

   Ma felébredtem, és egyből a pénz, meg a tanulás jutott eszembe. Feküdtem a függönyre meredve, és arra gondoltam, kezd kicsúszni alólam a talaj. Anyának négy-öt hete nincs munkája, de már kérdezni se nagyon lehet tőle ezzel kapcsolatban, mert úgy érzi, nem hagyjuk békén. Persze értem én, hogy kezdi idegesíteni, hogy a kis híján huszonöt és huszonhárom éves lányai "számon kérik", mert hát neki elviekben már nem kötelessége eltartania minket, de én egyre inkább úgy érzem, hogy földönfutóvá válok szép lassan, egyre távolabb sodródom a normalitástól, még anya is kezd eltünedezni, már nem keres minket, meg mi se őt, mert végül is miről szoktunk beszélgetni? ,,Anya, van már munkád? Le fogják kapcsolni itthon a dolgokat." Eleinte az volt, hogy mondogatta, hogy X napon kezd, csak aztán valami mindig máshogy alakult, ami miatt mégsem kezdett azokon a napokon. Nagyjából három hete pont emiatt kezdtem el az e-mailjeit nézni, és bár tudom, hogy görénység, így nem kell őt zaklatnom az esetleges fejleményekről, mert látom, hogy milyen e-maileket küld el munkaügyben, és milyeneket kap.

   Turkálásaim alkalmával szembesültem azzal is, hogy a bank írt neki, hogy elmaradásunk van, azt hiszem, kéthónapos, de végül is szeptember elején már három is meglesz, na meg azt is láttam, hogy megint talált valami pöcslikét társkeresőn, aki költői stílusban csapja neki a szelet, és bár még nem találkoztak egymással, egymást tartják életük értelmének, I love you so much baby és stb. Ez nagyjából két-három hónapja megy köztük. A hapsi kb. nem tud anyáról semmit, azt se, hogy jelenleg nincs munkája, meg azt se, hogy azért gürizik kint, hogy megmentse a házát, viszont a hapsi is gyanús, mert elvileg van pénze, másfelől viszont akkor nem értem, miért nem ment még el anyáért, és vitte a palotájába, ha annyira szereti, more than his own life. Számomra mindig gyanúsak az egyedülálló 45-50 feletti, gazdag, sármos férfiak. Miért nincs nője, ha annyira édibédi, mint amilyennek mutatja magát?

   És hát pofátlanul követtem minden nap a levélváltásokat, egy nap két-három levelet is küldtek egymásnak, meg már telefonon is beszéltek, és nem nagyon értettem, mit eszik a hapsi anyán, ha egyszer nem tud róla semmit, és anya öt sorban válaszol a kisregényeire (anya nem tud még olyan profin angolul). Aztán a hapsi másfél hete elutazott három hónapra egy projectje miatt, amihez rengeteg pénzt kapott. Négy-öt nappal később írt anyának, hogy elfogyott a pénze, úgyhogy please if you love me, help me because I do it for us. Annyira a levegőben lógott ez a dolog, hogy már megdöbbenni se tudtam. Egyből az a magyar Kaméleon című film jutott eszembe. Ki tudja, hány nőnek csapja a szelet, aztán leírja nekik pénzügyi gondjait, és szerényen céloz rá, hogyha nem küldenek pénzt, nem fog hinni a szerelmükben... Anya visszaírt, hogy nincs pénze, but I love you - ezen azért már meg lehetne döbbenni, ha nem tudnám, hogy anya évek óta reménytelenül magányos, és le lett véve a lábáról ezekkel a szerelmes vallomásokkal. Aztán a hapsi még írt egyszer, hogy I hope you'll find solution, mire anya megint visszaírta ugyanazt, erre láss csodát, a hapsi eltűnt két napra, aztán minden fajta magyarázat nélkül megint írt egy extra nyálasat, amire anya szerencsére már harmadik napja nem válaszol, de kinézem belőle, hogy majd ír neki, ha kiheverte sérelmeit.

   Na mindegy, nem is ez a lényeg... Hanem hogy valamit találnom kell, már nem számíthatok mindig anyára, ha ő nincs, én se vagyok sehol, és ez nem mehet így tovább. Csak ábrándozni tudok az okj képzésekről is, hiába nincs még szakmám, egy tízezres regisztrációs díj és tízezer az első félévre most luxus lenne, kérni se tudnék kitől. Ráadásul ott az egyetem, mellette valami munkát is szeretnék, a három már nem fér meg egymás mellett, de egymás nélkül se lassan. Kezdem úgy érezni, hogy egyre közelebb jutok a senkiséghez, másokra vagyok utalva, nincs semmi örömöm, ha itthon vagyok, sosincs kaja, mindig egyedül vagyok, csak ez az állandó rezgő léc, csak ez van itt egyre instabilabban... Kedden megyek egy interjúra, de csak heti pár óráról lenne szó, ha felvennének, de korrekt órabérrel, viszont az is csak egy diákmunkával érne fel, nekem pedig már inkább egy teljesállás kellene, ha az olyan egyszerű lenne.