Assisi

Régebben sose értettem, mit hisz Szent Ferenc.

Ötnapnyi chatelésem a targoncással

Kedd

Targoncás: szia roka megtaláltalak édes szép vagy a képeken

Nem írtam vissza, mert nem tudtam mit reagálni erre, meg nem akartam párbeszédbe bonyolódni. Viszont másnap, amikor felébredtem, facebook-on jött egy értesítés, hogy VALAKI MEGBÖKÖTT. Ettől hirtelen eluntam az életem, úgyhogy visszaírtam neki.

Szerda

Én: Köszi, de mielőtt félreértenél valamit, van barátom.

Nem szoktam egyből, kérdés nélkül ezt közölni, de gondoltam, ez jó szöveg lesz, elvégre udvariatlanság lenne visszaírni, hogy kopjál már le.

Csütörtök

Targoncás: és én mit csináljak a barátoddal

Erre mérges lettem, úgyhogy elhatároztam, hogy többet nem fogok rá visszamosolyogni, sőt, többet nem is köszönök neki (utóbbi nem sikerült, túl jólnevelt kislány vagyok).

Péntek

Targoncás: Nekem te kellesz édes

Szombat

Targoncás: Nem akarsz válaszolni. Félsz tőlem ugye. Mond hogy menjek a francba és nem foglak többet zavarni. Még köszönni sem fogok

Én: Nem félek, nincs miért. De én amúgy se megyek többet, nekem ez csak diákmunka volt.

Targoncás: Attól még tudnánk találkozni drága. Mondtam hogy odáig vagyok érted.

Nem rémlik amúgy, hogy mondta, de lehet, hogy csak nem hallottam, mert volt tegnap egy mondata, amit nem értettem. Mindegy, undorító ember, nincs kedvem visszaírni neki. Képzeljetek el egy rosszarcú, kopasz, fülbevalós, kövér embert, akinek csorog a nyála, ha rátok néz - na, az lesz ő. Tudom, azt mondtam, törlöm magam facebook-ról, de valamiért még nem akarom.

Isten áldja

Ma leltár volt a raktárban. Úgy kezdődött, hogy az összes éjszakai csoportot egy helyre terelték, ahol egy főnöknek nem való ember szuper halkan előadta, mit kell majd csinálni, majd párokba kellett állni, és úgy kapott minden páros egy-egy listát, ami szerint ellenőrizzük a készletet. Nem ördöngösség, csak nézed az árun feltüntetett számot, és pipálsz a listán, hogy igen, ott van a cucc, ahol lennie kell.

Az egyik páros viszont felszólalt, hogy ők még csak egy hónapja vannak itt, ráadásul más a munkájuk, így nem nagyon tudják, melyik lokáció melyik csarnokban található, és mivel pont Pukkancs és én álltunk mögöttük, mi lettünk szétszedve, hogy akkor párcsere. Nagyon örültünk, vágtam is egy grimaszt, amire a naon kemény, 22 éves, pocokszabású csoportvezető gyorsan odaszólt nekem, hogy ez nem kívánságműsor, mellette állt a 24 éves csoportvezető-szerűség, akinek csillogott a szeme, amiért hallja a haverját hatalmat gyakorolni.

Jól van, elmentünk így kicserélődve, de igazából egymás mellett dolgoztunk így is, de inkább elmagyaráztam a két nőnek, hogy kell leltározni (fél perc alatt felfogták, mert egyik se volt fogyatékos), majd visszacserélődtünk. Két percre rá jött a két kis pöcs, Pukkanccsal pont egy dobozt kerestünk, és a pocokfejű odakiabált, hogy: ,,Ez mi már megint? Megmondtam, hogy cseréljetek párt, nem?" Visszakiabáltam, hogy de-de, csak egy pillanat. Ezután elégedetten továbbmentek, jól rászóltak a két diáklányra, akik biztosan nem is sejtik, hogy ők valójában nem dirigálhatnak más csoport tagjainak. Mindegy, továbbálltak, szóval mi ott folytattuk, ahol abbahagytuk, mert nem igazán értettem, minek cserélődjünk vissza, ha egyszer a másik két nő rendesen dolgozik három méterrel odébb - ha valamit nem tudtak, az egyikük odajött, és kérdezett, egyeztettünk. Húsz perccel később elment mellettünk a Pocokfejű, ránk nézett és vigyorgott, majd egy perccel később visszajött a haverjával, és előadta magát. Eleve röhej volt, hogy egyedül nem jött oda szájaskodni, hanem képes volt elmenni a másik nyomiért... Képzelem, milyen lelkesen csaholt neki, valami ilyesmivel állhatott elő: ,,Hallod, a két diákcsaj megint együtt dolgozik, fenyítsük már be őket!" Válasz: ,,Júj, okéé, júj de jó lesz! Úgy szeretek csoportvezető lenni!"

Szóval odajön hozzám a pocokfejű, mögötte áll a haverja csillogó szemekkel, mögöttem Pukkancs fásult arckifejezéssel. Pocokfejű haverja megszólalni nem nagyon akar, nincs elég nagy pofája, de van benne elég rosszindulat ahhoz, hogy ilyeneken szórakozzon.

Pocokfejű: Azt mondtam, cserélődjetek vissza. Mi ez már megint?

Én: Elmagyaráztam a két nőnek, mit kell csinálni, és most rendesen dolgoznak.

Pocokfejű: De az engem nem érdekel, mondtam valamit, akkor csináljátok is azt.

Én: De miért? Már ők is tudják, hogy kell leltározni.

Pocokfejű: Nem érdekel.

Én: Oké, bár nem értem, miért vagyunk mi másként kezelve, miközben egy rakás ember úgy leltárazik jelenleg, hogy egy hete van itt, és azt se tudja, hol van. Tehát mindenki úgy van párban, ahogy neki jó, mi miért vagyunk különbként kezelve?

Pocokfejű: Mert mondtam valamit, és ha nem azt csináljátok, mehettek haza, és többet vissza se kell jönnötök.

Itt jött a nyelvemre az, hogy ,,Már egyszer megpróbáltál kirúgni ugyanezzel a szöveggel, DEBILGYEREK*, nem rémlik? Te nem a mi főnökünk vagy, úgyhogy ne kötekedjél", de nem mertem mondani, mert a másik két nő viszont alá tartozott, és nem akartam megkockáztatni, hogy őket kirúgják. Plusz ha Pukkancs itt fog dolgozni jövőhéttől állandósként, inkább nem szerzek neki ellenségeket. Mindenesetre azért eléggé felhúztam ezen magam, nem bírom, ha valaki nem indokol meg semmit, csak azt hajtogatja, hogy ,,Mert azt mondtam", és azt se bírom, amikor valaki seggfejkedik szimplán azért, mert magasabb pozícióban van - az embereknek meg kellene tanítani, hogy sosem lesznek tisztelve csak azért, mert úgy beszélnek másokkal, mint a szaros ronggyal, mint ahogy egy kutya is max félni fog, ha vered, de tisztelni soha. Igazából bizonyos kor alatt nem is helyeznék senkit mások fölé, mert rohadtul nem való mindenkinek a főnökség. Vagy ő nem gondol bele, hogy egy ilyen párbeszéd után ha hátat fordít, nem az lesz, hogy ,,Na jó, csináljuk, amit mond, különben nekünk annyi", hanem az, hogy: ,,Istenem, úgy széttaposnám az ilyenek pöcsét"  ?

Szóval csak annyit mondtam egy tudatosan fintorgó félmosoly kíséretében, hogy oké, aztán visszacserélődtünk kemény öt percre, mert onnantól kezdve végig Pukkanccsal dolgoztam. Legalább az lenne az indok, hogy azért nem dolgozhatunk együtt, mert folyamatosan hülyülünk munka helyett, de hát nem, nincs indok, mert egyébként rendesen csináljuk a feladatot, sőt, kevesen dolgoznak tényleg normálisan... Később megkérdeztem a mi csoportvezetőnket, hogy XY kirúghatja-e Pukkancsot, csak mert állandóan pattog nekünk, de a hapsi biztosított afelől, hogy Pukkancsot csak ő rúghatja ki, a kisgyerekkel nem kell foglalkozni. Szerencsére ez az ember szereti Pukkancsot, úgyhogy legalább ennyivel könnyebb lesz a helyzete ezen a göcsörtös helyen... Viszont sajna többször nem jöttek oda a pocokék, pedig egy kicsit vártam is.

Ilyenkor amúgy úgy utálom a férf  

Örülök, hogy itt végeztem, szerintem lelki nyomoronccá válnék hosszútávon, amiért le kell nyelnem a nyelvem - vagy kirúgnának rövidesen. Még gyakorolnom kell ezt az én-igenis-kiállok-magamért dolgot, de szerintem haladok. Egyébként olyan durva, hogy rengeteg ember azért nem védi meg magát, mert félti a megélhetését... Igen, erről már írtam egyszer, és érthető is a dolog, de pont ezzel szoktatjuk rá a kis seggarcúakat, hogy nyugodtan nézzék hülyének az embert... Az egyik hapsi mondta, hogyha megnyerné a lottót, ugyanúgy bejárna dolgozni, merthogy amíg tud, addig dolgozik, de ha valaki úgy beszélne vele, ahogy általában szoktak, válaszképp csak elköszönne, és kisétálna a raktárból. De így nem lehet akármit mondani, max arcokat vághatsz, mert sok ember nem viseli el, ha ellent mondanak neki, még akkor is, ha a másik logikusan érvel. Egyszerűen ne mondj ellent, mert az neki fáj, itt nem a munka normál módon való kivitelezéséről van szó, hanem a főnike önbecsüléséről.

* debilgyerek - Amikor színészkedünk egymásnak Pukkanccsal, és előadjuk, hogy kemény, legalja emberek vagyunk, akiket az utca nevelt, használunk ilyen típusú megszólításokat. Közben gettósan ingatjuk a fejünket, és amíg más nem látja, úgy járunk, mintha túl nagy herénk lenne. Vagy van a másik verzió, amikor debilgyerek helyett kisapámat mondunk, kinyomjuk a mellkasunkat, és álmosan pislogunk, épp csak a nyál nem folyik a szánkból, ezzel is jelezvén, hogy mennyire fáradtságos főnökként a munkánk, ezért nagyon érezze magát megtisztelve a másikunk, amiért most egy magas rangú személlyel találkozhat - és örüljön, amiért csak fenyegetőzik a kirúgással.

Szeri

VII.,kerületben keresek valakit ,

kutyasétáltatásra napi 2 szeri alkalommal,

200 Ft./ séta.

Hát ehhez pofa kell. Jó, hogy nem bevásárlásra keres valakit, mert akkor megtarthatnád a visszajárót, amit a 99 forintos tej után kapsz.

Az aluljáró szépségei

Szeretek egyébként átmenni az aluljárón, mindig van valami érdekes jelenség. Reggelente a két hegedűs hapsi, akik Titanicot, meg Quimby-t játszanak, este pedig elég vegyes a felhozatal, az "előadók" megküzdenek a helyért, mert hát nem szólhat egyszerre hatféle zene. Van egy rasztasrác, aki valami teknőspáncél-szerű dobbal nyomul, rohadt jó hangulatot tud csinálni, aztán van a cigánysrác a gitárral, és tegnap olyat láttam, hogy ahh... Még nem láttam, kitől származnak a hegedűszóra emlékeztető hangok, a mobillal kamerázó bámészkodókra viszont már felfigyeltem, úgyhogy nagyon izgultam, vajon mit fogok látni, ha befordulok. Szóval egy kínai srác ült a földön, és valami nagyon tradicionálisnak tűnő, vonós hangszeren játszott, és hát ha ez nem lett volna elég, mellette egy másik kínai srác tai chizott egy szál naciban (olyan fehér szoknyanadrág féleségben, tudjátok), azt hittem, ott halok szörnyet a gyönyör szülte irigységtől, ami akkora lendülettel csapódott a mellkasomnak, hogy kedvem lett volna felzokogni. Nem ám a gyerek felsőtestétől hatódtam meg, hanem úgy az egész képtől; imádom valamiért a kínai harcművészetet zenével fűszerezve, egyszerűen gyönyörű, kecses, megfontolt, bölcs - pont, mint én! Persze nem álltam meg a bámészkodók között, nehogy már megbámuljak bárkit is, de azért megálltam a lépcső aljában, és oda-odanézegettem, miközben úgy tettem, mintha a telefonom fontosabb lenne. Szóval bah, teljesen elkenődtem, amiért még mindig semmi közöm a keleti harcművészetekhez. Sajnos kb. csak fél percig álltam ott, mert mennem kellett tovább, de a metrón végig azon agyaltam, hogy követhettek el ekkora merényletet ellenem. Direkt fájdították a szívemet! Fél órán át intenzíven uralkodott rajtam az érzés, hogy lemaradok valami jóról.

Egyébként a hegedűsök nagyon profik szoktak lenni, irtó tisztán szól a hangszerük, egyszerűen tökéletesen játszanak. Tavasszal volt egy háromfős társaság, öregemberek voltak mind, hát, azok se ma kezdték - egyszerűen élvezet néha átmenni az aluljárón. Az a jó, hogy mellettük már el tudok menni irigykedés nélkül, már nem az jut eszembe, hogy bárcsak én is tudnék hegedülni, hanem az, hogy jaj, de kurva jó, szerződtetni kellene őket. Viszont ezt a tai chis dolgot nem fogom egykönnyen feldolgozni. Meg fogom nézni, van-e megfizethető tanfolyam, bár bevallom, irtó ideges lennék, hogy ügyes leszek-e vagy trampli állat.

Most viszont megyek alukálni - ma este kezdődik az utolsó műszakom.

Naon faja volt a nyár!

Mentünk ma éjjel a raktárban, Pukkancsnál a pisztoly, meg a lista, ami alapján dolgozunk, én húzom a kézi targoncát, megszólal a rádióban valami OneRepublic stílusú partizene, amiről eszembe jut, hogy Pukkancs győzködött tavasszal, hogy menjünk majd el együtt a Szigetre, de én mondtam, hogy úgyse lesz rá pénzünk, ő viszont hőbörgött, hogy ne csináljam már, addigra tutira lesz - nem lett.

Én: Fú, de jó volt a Sziget, nem? Hogy' kimentünk idén is! Kurva jó volt, az a hangulat, fú... Igazad volt, amikor azt mondtad, imádnám.

Pukkancs: Naa, de jó, kimentél?

Én: Hát veled voltam!

Pukkancs: Jaj, tényleg!

Én: Hát igen, kicsit be voltál állva, azt se tudtad, hol vagy.

Pukkancs: Fú, tiszta király volt, nem? Heti jegyet vettünk, ugye?

Én: Persze! Igen, igen, drága volt, elismerem, de hát megérte a hangulatért. Megkoronázta a nyarat, életem egyik legjobb élménye. Aviciit birtam a legjobban. Tisztára zsírkaraj volt!

Pukkancs: Na, örülök, hogy tetszett! Látod, mondtam én, hogy jó lesz. Bár talán nem kellett volna annyit kokózni...

Én: Ááá, nem koko volt az... Gina.

Pukkancs: Ja, az Gina volt?

Én: Hááát, mondta az az új spanod, hogy tegyem a piádba... Azt hittem, liszt, de mire rájöttem, te már megittad...

Pukkancs: Áá, nem baj, jó volt az... Főleg azt a részt bírtam, amikor te, meg az a...

A végére kicsit eldurvult a téma, mert próbáltuk egymás gusztustalanságát űberelni úgy, hogy hatalmas férfi nemiszerveket is belevittünk a sztoriba, de azt inkább nem írom le.

Azért hiányozni fog ez az egész... Pár nap múlva vége lesz ennek a Pukkanccsal-együtt-sülve-főle időszaknak, és kurva fura lesz, hogy nem lesz benne a hétköznapjaimban... Még ha egy kicsit máshogy is telt a nyarunk, mint a velünk egyidős fiataloknak, még ha sokat aggodalmaskodtunk is, azért az, hogy együtt voltunk, nagyot lendített az egészen. Hiányozni fog, basszus... Tegnap fel is idéztük az első találkozásunkat, meg hogy kinek mi volt a fejében, és hogy néha mennyire megfontoltunk minden tettet... Például emlékszem, hogy valamikor október-november határán Pukkanccsal mentünk hazafelé, és ültünk a metrón, és Pukkancs kérdezte a vezetéknevemet, hogy bejelöljön facebook-on, de azt gondoltam, hogy ez is csak egy olyan üres, folytatás nélküli bejelölés lenne, így lazán csak annyit mondtam, hogy nem mondom meg, majd én bejelöllek. Aztán DIREKT nem jelöltem be, hogy ne gondolja azt, hogy nekem fontosabb a vele való kapcsolatom, mint neki. Mert már nem akartam magam áltatni azzal, hogy most lesz egy barikám. Pukkancs meg várta, hogy bejelöljem, és amikor nem jelöltem be, elfancsalodott, hogy biztos nem akarom őt barátnak. Jaj, tisztára elérzékenyültem, amikor felidéztük ezeket a kis hülyeségeket... Nem akarom, hogy vége legyen az intenzív bariságnak... Nem akarok belőle kevesebbet.

És elköltözni is úgy akarok, hogy mindenki, akit szeretek, velem jöjjön. Macskákat is beleértve!

Romantikus emberek

Valaki nyugtasson már meg, hogy rosszul látom, és nem éppen a harmadik világháborúhoz fektetik le az alapokat. Minden olyan mókásan összevág, nem? Véééletlen.

Pukkancsot tegnap este körbeállták vagy huszan (nem a menekültek, hanem), faggatták, hogy merre tart, és nem engedték tovább, végül egy járókelő hapsi karolt belé, és magával húzta egy magabiztos ,,Ő velem van" szöveggel. Legyetek óvatosak a Borároson. Meg a Blahán. Meg mindenhol.

Ez az utolsó hetem ebben a raktárban, várom, hogy vége legyen, mert utálom a munkavédelmi bakancsomat cipelni és hordani (komolyan, bárhova megyek, egyik vállamon táska, másik vállamon ikeás szatyor bakancccsal), viszont létbizonytalanságban szenvedek, mert jövőhéten még kánikula lesz, ami azt jelenti, hogy arra a hétre még nem fogok műszakot kérni a másik raktárba, ugyanis ott már akkor megpusztul az ember, ha besüt a nap, nemhogy negyven fokot kelljen kibírni (negyven fok kint = ötven fok bent). Merthogy megyek vissza az előző raktárba, ugye. Kalandos lesz... Szóval jövőhétre kellene találnom valami másik munkát, hogy ne láblógatással teljenek a napok, mert akkor folyamatosan az lesz bennem, hogy nem lesz pénzem, ha majd el akarok menekülni  költözni az országból.

A héten azzal a csoporttal vagyunk, amelyikben az az ocsmány targoncás ember is van. Hétfő este mellém gurult, és az volt az első szava hozzám, hogy:

- Átbasztál.

- Igen? Mivel?

- A neveddel. Nem is úgy hívnak. Nem találtalak facebook-on.

- Ja, hát meg kellett volna jegyezni.

- Megjegyeztem én.

- Na, mondd akkor.

Ezután mondott valami rohadtul más nevet, de az utolsó betűt legalább eltalálta. Ezután leiratta velem egy papírra a nevemet, tegnap be is jelölt, de még nem volt gusztusom visszaigazolni. Megnéztem az adatlapját, és negyvenkilenc éves, bár kevesebbnek tippeltem volna. Nem is értem, mit gondol. Ma meg az Egyéb mappában találtam tőle romi üzenetet is:

szia róka megtaláltalak édes

nagyon szép vagy a képeken

Édes... A pofám leszakad.

Jaj, ma az egyik dobozban találtam egy fehér minióvszert, pont fel tudtam húzni a kisujjamra... Valami cucc mellé volt berakva, több termék mellett is láttam - vajon a gyártókban tudatosult már, hogy minióvszernek tűnő cuccokat mellékelnek a gyártmányaikhoz? De mi lenne, ha odaadnám a targoncásnak, hogy: ,,Figyelj, kettőnk között ez plátói marad, de ezt a gumit visszaadom neked, szerintem te hagytad el" ? Nyihihi. Áh, akkora volt a kísértés, hogy ezt eljátsszam valakivel... De hát ezeknek nincs humoruk... Nem akarok megríkatni senkit. JAJ! Most eszembe jutott az új hapsi, aki azzal dicsekedett ma, hogy mostanában sikerült elperelnie a gyerekét a volt nőjétől. Naon bejövős duma volt ám............. Neki is odaadhatnám. Szerelmem zálogaként.

Arra jutottam amúgy, hogy hétvégén törlöm magam facebook-ról. Csak az egyetem miatt regisztráltam fel anno, de mivel suli kilőve, így nincs rá szükségem. Jó nekem a fiktív fiókom, amit csak az ismer, akivel szoktam is beszélni. Nincs kedvem ilyen debilekhez, komolyan. A targoncás is ott szokott amúgy felszállni a buszra, ahol Pukkancs és én, és mindig igyekszem nem észrevenni őt, hazafelé pedig messziről kilesem, mikor száll fel a villamosra, és csak azután állok be a megállóba...

Egyébként nem értem én a férfiakat - mármint a "férfiakat" -, komolyan panaszkodnak, hogy csak a neten tudnak ismerkedni, mert élőben nincs olyan nő, aki érdekelné őket, de én úgy vettem észre, ha mégis eléjük kerül valaki, megvárják, míg eltelik a nap, aztán otthonról bejelölik a nőt facebook-on, tehát tök mindegy, hús-vér nőről van-e szó vagy virtuálisról, mindenképp facebook-on keresztül kell csapni a szelet. Ez a targoncás ember is ma annyit szólt hozzám, hogy: ,,Meg lettél jelölve facebook-on. Majd jelölj vissza." Miért, ha nem jelölök vissza, nem tud KIBONTAKOZNI a kapcsikánk?!

Na, szóval visszajelölöm, aztán szombaton úgyis búcsút intek a fiókomnak, meg a raktárnak is, szóval majd magyarázkodnom se kell.

Legyen ősz, hogy tutira tudjak dolgozni, elég volt a káni kulából.

Tárd szét farpofád

Néha belefutok egy-egy blogba, ami kifejezetten észosztás céljából keletkezett, és a legbrutálisabb az, hogy rengeteg, több ezer követője van, akik aktívan kommentelnek is. A blog fröcsög a sznobizmustól, és minden egyes bejegyzésben ki van hangsúlyozva, hogy a blog a társadalom egy bizonyos rétegét célozza. Hetente-kéthetente beleolvastam egy ilyenbe, de nem vagyok követője, mert bár szimpatizálok a szerző egy-két nézetével, emberileg mégis taszít nagyjából minden tulajdonsága, ami átjön a bejegyzésein keresztül. Egy biztos, ha például Pukkancs általánosítva kezdi szidni az egyetemet végzett embereket, mindig megvédem őket, mert tudom, hogy nem mind olyan tipikus, de amikor ilyen "értelmiségi" bejegyzéseket olvasok, és látom alatta a kommenteket, tisztára fel tud menni bennem a pumpa - hogy ezek mindenben egyet tudnak érteni, az valami eszméletlen, az empátiának szikrányi nyoma nincs bennük, de egymás seggébe tövig mártják a nyelvüket, miközben lendületesen, intenzíven és magabiztosan ontják magukból a szart, amit a másik kapásból benyel elgondolkodás nélkül.

Vannak diplomás emberek, akik megérdemlik az értelmiségi jelzőt, de elenyésző számban - manapság már nem olyan ez az egész, mint régen, a "nagy emberek" korában. A legjobban talán azt utálom az emberben, ha nem képes több szemszögből vizsgálni mások helyzetét, de nagy szájjal beszél a burokból, ítélkezik és linkekkel támasztja alá a faszságait.

Devious Maids

Múlthéten amúgy belebotlottam egy számomra tök új sorozatba, a Devious Maids-be, megnéztem a trailerét, aztán egyből kíváncsi lettem, és megnéztem az első részt is. Ugyanaz a hapsi rendezte, mint a Született feleségeket, és Eva Longoria keze is benne van, szóval nagyjából ugyanaz a Született feleségek hangulat uralja, bár talán egy kicsit pörgősebb. Mondtam Rúnak, hogy nekem tetszik, mire követelte, hogy ne nézzem tovább nélküle, úgyhogy leültettem, hogy nézze meg az első részt, hogy képben legyen, és azóta együtt nézzük (nyuhaha), ami azért jó, mert az Under the dome-ot kivégeztük, bár asszem, még jön majd egy-két rész mostanában.

Az elmúlt három nap

Szerda este Pukkancs megcsörgetett - így jelzi, hogy menjek fel facebook-ra. Készülődnöm kellett volna már munkába, erre látom, hogy chaten az utsó mondata az, hogy: ,,Akarsz ma menni?" Visszaírtam gyorsan, hogy igen, kell a pénz, azután vettem csak észre, hogy feljebb van még egy-két kisregény-szerű üzenet tőle.

Van az a lány, aki pár hete írt neki, hogy el akar otthonról költözni, és ezért elkezdtek közösen albérletet keresni, viszont a kiscsaj szolnoki, így munka híján bátor vállalkozás lenne részéről felköltözni Pestre, még akkor is, ha a szülei kisegítik az első hónapban. Pukkancs javasolta neki, hogy jelentkezzen abba a raktárba, ahol most vagyunk, mert oda tutira felveszik - eközben ugye még futott a téma, hogy Pukkancsból admint csinál az egyik csoportvezető. Szóval szerda reggel, műszak végén Pukkancs leadta a saját és a kiscsaj önéletrajzát, majd este felhívta a csoportvezető, hogy BOCSI, DE A BARÁTNŐDET VÁLASZTOTTÁK ADMINNAK. Ezen Pukkancs persze enyhén kiakadt, de leginkább azt fájlalta, hogy a kiscsaj kb. semmit nem reagált a hírre, holott tudta, hogy Pukkancs pályázik erre az állásra, és persze nem a csaj a hibás, hogy őt választották annak ellenére, hogy nem is adminnak jelentkezett, de még annyit se mondott Pukkancsnak, hogy kösz. Nyugtázta, hogy kapott munkát (mondom én, hogy nincs ott interjú!), aztán folytatta az albérletkeresést. Pukkancs így hát lúzernek érezte magát egész szerdán, és azon hitetlenkedett, hogy olyasvalakinek szerzett százhatvanezer nettós fizut, aki egész életében két hónapot ha dolgozott és összekamuzta az önéletrajzát, ő meg három éve gürizik, és mégsincs eredménye, de még pénze se (mondjuk én inkább azt nem értem, hogy vehetnek fel valakit pesti munkahelyre úgy, hogy az illetőnek nincs pesti lakcíme). Amiatt is nagyon aggódott/aggódik, hogy a három műszakos munkarendje miatt alig tudunk majd találkozni, mert az én beosztásom meg olyan lesz, hogy pont elmegy az egész napom... Beszéltük is ma, hogy hátha történik valami csoda jövőhéten, ami változtat ezeken a kilátásokon (például továbbra is minden nap nézem az álláshirdetéseket). 

Szóval lényeg a lényeg, hogy szerda este nem dolgozni mentem, hanem Pukkancshoz. Jól elvoltunk, bár hajnali háromig nem tudtunk kiegyezni egyik sorozat és film mellett se, így főként dumáltunk, majd hajnalban Pukkancs felvetette, hogy nézzük meg a Spy-t, amiben ugyanaz a dagi nőci játszik, mint a Női szervekben, és igazából a karaktere is ugyanaz, szóval akinek tetszett a Női szervek, nyugodtan nézze meg ezt is (a felét Magyarországon forgatták). Másnap pedig találtunk egy sorozatot, a Wentworth-öt, és megnéztünk kapásból hét-nyolc részt (női börtönös sztori, csak itt nem a szökésen agyalnak, hanem azon, hogyan kellene túlélni a dutyit a sok hatalommániás pina között).

Tegnap megkértem, hogy ma jöjjön el velem az Idős Rokonhoz, mert nem akartam egyedül odamenni, és mialatt ott voltunk, végig az volt bennem, hogy tényleg mennyire szerethet engem, ha eljött velem szó nélkül, és képes csendben végigülni három órát (nem ám csak ő volt csendben, az Idős Rokon előadta mindenki élettörténetét az ükszülőkig visszamenőleg, szóval nem sok szó jutott nekünk, de fel voltunk rá készülve). Én is nagyon szeretem Pukkancsot, és nem akarom, hogy olyan barát legyen, akivel nagyjából csak a facebook-on kommunikálok, és havonta egyszer futunk össze.

Egyébként olyan megrendítő volt látni a rokont - nyolcvanhárom éves, már görnyedten jár, már nem daueroltat, hanem kicsi, egyenes haja van, és iszonyatosan lassan jár, mert mindenféle baja van a lábának. Mindig is öregnek ismertem, de két-három év alatt látványosan megöregedett, nagymama korból és külsőről átlépett a dédibe... És még csak nem is volt olyan jó élete, egyik áldozatot hozta a másik után, sose gondolt magára, mindig másokat helyezett előtérbe...

Fütyiske

Hazajöttem reggel, pakolásztam a cuccaimat, készülődtem hajmosáshoz,

és amikor kiléptem a szobámból, észrevettem őt:

Egyből elkezdett dorombolni, úgyhogy hamar összehaverkodtunk. Van neki pici heréje, ő maga meg olyan kicsi, hogy bele tudnám gyömöszölni a zoknimba. Perditáék találták a zöldségesnél, egyedül volt, és hazahozták. Ezen mondjuk nem csodálkozom, mert nagy ritkán valaki mindig hazahoz egy utcán kóborló kiscicát - inkább az a fura, hogy meg is akarják tartani, mert hát van már nekünk három-négy macskánk. Pongó azt mondja, Pomon múlik, marad-e a kissrác, Pompom viszont egyelőre eléggé elutasító, gondolom, félti a trónszékét.

Holnap nem jövök haza, hanem Pukkancsnál alszom, mert az anyjáék vasárnapig nyaralnak, úgyhogy az övé a ház. Kicsit ódzkodtam attól, hogy igent mondjak a meghívásra, mert hát olyan fura máshol aludni, de oké, végül is elleszünk, meg azért Pukkancs is biztos meg akarja mutatni, hol lakik, meg ott van a nyufikája is, amit egy-két hónapja vett, úgyhogy majd megnézem a kis pörköltnek valót is. Szóval legközelebb jövő hét kedden jövök haza, mert pénteken meg Rúhoz megyek (és lehet, hogy aznap beugrom az idős rokonhoz is, mert múltkor felhívott, és eszembe juttatta, hogy két-három éve felé se néztem, és mivel hétfőn idesapám hazajön a világjárásból, már csak pár napom van őt meglátogatni, és ha nem megyek el, rohadtul bűntudatom lesz, amiért megvontam magam tőle).

Pukkancs amúgy szeptember 1-jétől már állandós lesz a raktárban, de nem admin lesz, hanem ugyanúgy szedő, mint most. Bár szerintem van esélye pár hónapon belül feljebb lépni, úgy látom, ebben a raktárban van ilyesmire lehetőség. Egy kicsit nagy szopás, hogy három műszakban fog menni, mert így kurva ritkán fogunk találkozni, ami nagyon fura lesz azok után, hogy február óta egymás fenekében vagyunk, tényleg nem volt még ember, akivel ennyi időt töltöttem együtt anélkül, hogy tele lett volna vele a tököm. Szóval ez így elég szomorkás... Én arra jutottam, hogy vissza tudok menni az előző raktárba, mint passzív féléves diák, és bár szárnyaló szívvel hagytam anno magam mögött, eddig csak ez van kilátásban. Ha ezt vesszük, Pukkanccsal soha nem fogok egyszerre végezni, úgyhogy... ez tényleg foscsika.

Jött sms a Vodafone-tól, hogy töltsem fel a mobilom 1-jéig, különben kivonják a számomat a forgalomból. Ezt félévente mindig eljátsszuk, baromi idegesítő, mert valami brutál, őskori tarifában mozgok, úgyhogy az a 3000 forint pikk-pakk lemegy róla, úgyhogy utálom feltölteni, soha nem is telefonálok, csak ha Rú felhív. Két-három éve hagytam, hogy elvegyék a számomat, de akkor Rúnak pont volt egy régije, amit nekem tudott adni, de hát ezt is töltögetni kell félévente, különben még több pénzt áldozhatok rá. Francnak kell telefon, komolyan, mióta van internet, akkora pénzpazarlás, mint a picsa.

Szokásos témák

Pukkancs az előbb úgy döntött, nem akar ma dolgozni (haha). Kicsit elkenődtem, mert már rákészültem a mai műszakra, meg két hétig elegendő erőt gyűjtöttem, hogy a nyarat még ki tudjam itt húzni, és meglegyen a nyolcvanezer a hónapra. Így már csak hetvenöt lesz, vagy ki tudja, már előre rosszul vagyok. Szeretnék betárazni novemberig annyi pénzt, hogy ne kelljen félnem a hiányától. Ha sikerülne, onnantól minden egyes fizut félretehetnék jövő nyárig, nem az lenne ébredés után az első gondolatom, hogy vajon hány új álláshirdetés van, nem kéne hónapról hónapra élnem, hanem tényleg koncentrálhatnék a gyűjtögetésre. Tudom, hogy Magyarországon ez elég álomszerű elképzelés, de ezt szeretném.

Mert most olyanokról van szó, hogy nyáron kimegyünk, kipróbáljuk, és meglátjuk, vissza akarunk-e jönni. És ez azért más, mert van egy célország, csak az, és más semmi, és nem csak ketten megyünk, hanem jönne Perdita is, Pongó is, és később anya is utánunk jönne. És nem az van, hogy kimegyünk pár hónapra, aztán visszajövünk évődni. Addig viszont pénzt kell gyűjteni, mert ha nem, csak ábrándozás marad az egész. Persze nehéz menet lesz, mert kétlem, hogy el tudnánk helyezkedni egyazon környéken, de... mostanában inkább ezen jár az agyam, semmint az egyetemen. És persze ki tudja, mi lesz jövő nyárig, ki mikor gondolja meg magát, kinek mikor jut más az eszébe. Például Pongót évek óta próbálja Perdita ráhangolni a külföldön élés gondolatára. Mindenesetre most ez hajt. Családot akarok magam köré, megtartani a szülinapokat és a karácsonyt, és ajándékokat akarok venni. Meg kapni, de csak azért, mert listát tudnék írni arról, miket szeretnék venni magamnak. 

Picit azért fura itt maradni Rúéknál, miközben úgy volt, hogy este elmegyek, mert ilyenkor már szoktam Rún érezni, hogy arra van hangolódva, hogy majd egyedül lesz, tanulhatja az új programot, amibe pár napja bele van cuppanva, erre még mindig itt vagyok. Mondjuk nem igénylek nagy odafigyelést, de na, érződik, hogy már másra koncentrál. Ettől függetlenül figyel rám, de na, értitek. Ha futna ezen a fos kis laptopon érdekes játék, ami közben nem gondolkodnék valós dolgokon, én is ellennék, máskülönben egy ideje megunom a dolgokat már azelőtt, hogy belekezdenék.

Egyébként tegnap megpróbáltuk megnézni az Agymanókat, mert olyan nagy a híre, meg mondják, hogy inkább felnőtteknek van, és nem annyira gyerekeknek, meg hogy nagyon vicces, de fél óra után, amikor már századszorra néztünk össze Rúval, lekapcsoltuk. Szerintem ennyi erővel Dóra, a felfedezőt is nézhetnénk.

A mindentudó bejegyzése

Bátortalanul írom ezt a bejegyzést, mert nem sokat értek a csillagászathoz, és nem akarok ostobaságokat írni, de most olvastam ezt, és teljesen megrendültem. Soha nem gondolkodtam azon, hogy az Univerzumnak is lehet sorsa, ami halállal végződik. Sose gondoltam bele - számomra az Univerzum valami pulzáló mindentudó, eleven örökkévalóság, mindennek az anyja, teljes titokzatosság és kiismerhetetlenség.

Most meg látom magam előtt az egészet, mintha kint lennék az űrben, minden eleven, él és mozog, a bolygók nyüzsögnek, a csillagok táncolnak, az emberek bolyongnak, kutakodnak odakint. Aztán a Napot lekapcsolják, majd a mi kis bolygónk fénye is kihuny, mert ugye a Naptól kapta, és szép sorjában minden villanyt leoltanak. Megszűnik a mozgás, vége lesz mindennek, nem lesz már lehetőség új életek születésére. És akkor mi lesz? Elképzelhetetlen üresség? Lekapcsolják a fényeket, mint elbukott kísérletek laboratóriumának villanyát, és ennyi? Többet rá se néznek? Mi értelme az egésznek? Olyan, mintha az egész tényleg csak egy tanulmány lenne.

Persze ez csak egy elmélet a sok közül, de azért elgondolkodtató. Mindenesetre valamiért kétlem, hogy az emberiség tudása kiterjed odáig, hogy megjósolja a világegyetem jövőjét, miközben az űrhajók sem jutnak távolabb bizonyos pontokon. Ki tudja, lehet, hogy teljesen el vagyunk tévelyedve mindennel kapcsolatban.

Az előbb ezt olvastam gyakorin:

,,Az univerzum tágulását kb. úgy képzeljétek el, hogy az univerzum egy lufi FELÜLETE, melyen vannak különböző galaxisok. Ha felfújod, akkor a galaxisok egyre csak távolodnak egymástól, de a lufi anyaga mégsem lesz több."

Tiszta jó. Nekem ilyen magyarázatok kellenek, akkor értem is őket.

Ja, mégse.

Mert - tegyük fel - ha tudsz rajzolni galaxisokat a lufi belső oldalára, és úgy fújod fel, a galaxisok ugyanúgy távolodnak egymástól, és a lufi anyaga ugyanúgy nem lesz több. Szóval ki mondja meg, a lufinak melyik oldalára kell képzelni a galaxisokat? 

Egyébként meg ha az én elméletemet veszem, legalább nem kezdek el azon agyalni, hogy mi van a lufiban. Épp elég az örökös kérdés, hogy ki fújta - vagy épp fújja - fel egyáltalán. Persze az is lehet, hogy a ,,ki?" hülye kérdés, sőt, még a ,,mi?" is, mert a válasz olyasmi, amire nincs szava az emberiségnek, mert ésszel fel nem fogható, és éppen ezért a kérdést is nehéz feltenni. Lehet, hogy csak azért nincsenek válaszok, mert nem jó a kérdés. De lehet az is, hogy az emberiség úgy lett programozva, hogy soha ne tudja meg a választ, mert akkor megszűnne létezni mindenfajta lelkesedés és erőfeszítés, mint amikor egy szegény pára ember megnyeri a lottót, és hirtelen kiüresedettnek és unalmasnak érez mindent. Akkor még csak nem is az lenne, hogy júj, kísérleteznek rajtunk az ufók, nyírjuk ki őket!, hanem az lenne, hogy úh, baszod, ez ellen mi, a nagy emberiség sem tudunk mit tenni! Az újságok leközölnék, hogy Elérkezett a globális céltalanság ideje, majd újrafutna a hippimozgalom, miszerint a világot csak elégedettséggel lehet élni oly módon, hogy megelégszünk azzal, hogy virágokat tűzhetünk a hajunkba, mely szimbolizálja bolygónk egészségét és annak csodás tényét, hogy még vannak virágok, mert időben céltalanná váltunk. Eltűnnének a mamutvállalatok, a háborúskodó fejesek üveges tekintettel lemondanának, a csillagkutatók eltörnék a távcsöveket, az időszalagon álló, modern kornak nevezett fejezet pedig lezárulna, és indulna egy új, mondjuk Ökorszak néven. Persze attól még nem fejlődnénk vissza, csak megrekednénk, vagy pozitív hozzáállással úgyis kifejezhetnénk, hogy révbe érnénk.

Na meg azt is meg lehetne kérdezni, hogy hol van az a lufi. Meg azt, hogy ahol van, az hol van.

És ki mondja meg, miket tud művelni? Mi van, ha már nem növekszik, hanem gondol egyet, és összefonnyad kis mazsolává mindent összepasszírozva? Aztán megint felfújják vagy felfújódik, és minden kezdődik elölről.

Nos, mindezen elmélet pontos, komoly számításaim alapján nyugszik, s eme levezetés arra enged megkérdőjelezhetetlenül következtetni, hogy a lufi csupán azért dagadozik, mert párzani akar, és ha elég nagy, végre észreveszi a puniverzum.

Na. Mindent jól megmagyaráztam, mint egy görög filozófus - jöhet a Nobel-díj!

Nyuhaha.

A gnómember

Az a diákmunka, amit most Pukkanccsal csinálunk, olyan, hogy nem kell szólnunk, mikor mennyit akarunk menni, mert azt vettük észre, hogy a diákszövetkezetes mentorunk vissza se ír a műszakkérős e-mailjeinkre, így akkor megyünk, amikor akarunk. Valószínűleg a nyár folyamán a mentorhapsi fel is adta az ezzel a raktárral való kommunikálást, mert abszolút nincsenek új diákok, és nincsenek különösebben jogaink se, például nem hajlandóak nekünk szekrényt adni, ugyanakkor nincs kijelölt hely se, ahova letehetnénk a cuccainkat - annyi a lényeg, hogy a munkaterületre nem vihetjük be a cuccunkat, elvileg még telefon se lehetne nálunk. Ebből nagyjából mindennapos a vita, mert van ott egy kis kopasz gnóm, aki mindig belénk köt, hogy miért hagyjuk a portán a cuccunkat, amire mindig visszakérdezünk, hogy miért, hol hagyjuk? A válasz mindig az, hogy hát valahol, de ne itt, és kapunk mellé egy gúnyos mosolyt, amiben az van kábé, hogy oldd meg magadnak, kis geci. Eme párbeszéd vége mindig az, hogy mind a hárman hitetlenkedve rázzuk meg a fejünket, aztán mi Pukkanccsal továbbállunk ugyanúgy a portán hagyva a cuccunkat.

Ma, a hajnali 4-es szünetben alig éltem, szóval leültem a portán a biztonsági őr mögötti székre a cuccaink közé, és próbáltam nem elaludni, amíg Pukkancs kint bagózik. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ez a gnómember éppen megdorgálja a biztonsági őrt, amiért megint beengedett minket oda, a biztonsági őr meg farkát behúzva bólogatott, hogy soha nem fordul többet elő. Közben Pukkancs is visszatért, összenéztünk, hogy na, megint itt van ez a kis seggdugasz, én meg arra jutottam, mára elég volt az idiótákból, eleve unalmas már ez a téma, úgyhogy MOST JÓL MEGMONDOM NEKI!

Én: De miért, hova kellene tegyük a cuccainkat?

Gnómember: Van még rajtatok kívül negyven ember, akinek nincs szekrénye, mégis megoldja. Ha ti bejöhettek ide, akkor majd ők is be akarnak ide jönni, nem gondolod?

Én: Akkor mondják meg, hol tároljuk a cuccainkat, mert én nem fogom őrizetlenül letenni valahova, hogy ellopják.

Gnómember vállat vonva széttárja a karját.

Én: Elég vicces, hogy három hónapja itt vagyunk, de még mindig nem találták ki, hova tehetjük a táskánkat.

Gnómember (gúnyosan mosolyog): Negyven embernek nincs még szekrénye rajtatok kívül. Nem csak ti vagytok ezzel így.

Én: De miért vagyunk ellenségként kezelve? Kit zavar ott a táskánk?

Gnómember: Azért vagytok ellenségként kezelve, mert meg lett mondva, hogy ne hagyjátok ott a cuccotokat, és mégis mindig ott van. Mondom, negyven ember van még, akinek...

Én: De engem nem érdekel a másik negyven ember. Ha ellopják valamimet, kinek szólhatok?

Biztonsági őr: Ne hozz be értéket.

Én: Ja, persze. Nem a plüssmacimat hordom a táskámban, az ember nem pénz és telefon nélkül közlekedik.

(A váltóruháról-cipőről nem is beszélve.)

Ezután megint mindenki megcsóválta a fejét, aztán Pukkancs és én továbbálltunk ugyanúgy a portán hagyva a cuccunkat. BAH, olyan büszke voltam magamra, tisztára felvillanyozódtam. Tény, hogy nem jutottunk semmire (ja, de: ,,Holnaptól nem hagyhatjátok itt a holmitokat!"), de nagyon menőnek éreztem magam, csudi érzés volt, főleg a plüssmacis mondatra voltam büszke, mert ott láttam a Gnómember arcán a megrendülést, már-már félelem költözött a szemébe.

 

Utána Pukkanccsal perceken át szidtuk őt a háta mögött, meg persze nevetgéltünk rajta, amiért nem tudott elég magabiztosnak tűnni, aztán Pukkancs elkezdett valamit mondani, hogy:

- Egyébként akkora szánalom, hogy teljesen műszakvezetőtől függ, hogy...

- Mi...? Miért, ez egy műszakvezető?

- Aha.

- Baszki, múltkor azt mondtad, egy senki.

- Hát, az. De amúgy műszakvezető.

Jól van... Mondjuk ezután még viccesebbnek tűnt a dolog. Így visszagondolva nem értem, hogy nem rúgott ki helyben...

Piros kardvirágom

Tegnap, mielőtt elindultam dolgozni, direkt kivettem a pénzt a tárcámból, hogy véletlenül se kapjon el a kísértés, meg hogy ne lopják el, így csak 3000 forint maradt bent, hogy tudjak oda-vissza kaját venni. Menet közben viszont arra jutottam, hogy muszáj szemcseppet vennem, merthogy tegnap a raktári mosdó tükre előtt felejtettem, és hát nem pont ilyesmin kellene spórolnom. Ezután álltam a KFC előtt, hogy veszek egy Longert, merthogy az "csak" 290, viszont közben rendesen őrlődtem, mert a szemcsepp eleve nem volt olcsó, márpedig ha ilyen tempóban költök, hamarabb elfogy a kajára szánt pénzem. Végül kiálltam a sorból, gondoltam magamban, veszek inkább túrórudit, az most jobban esne. Korán értem amúgy az Örsre, így még lődörögtem ott pékség után kutatva, de már minden zárva volt. Viszont közben egy rakás nyomorultat láttam az aluljáróban, a legtöbb most nem gyagyás volt, hanem idősek, akik bár tiszta ruhában vannak, mégis ott állnak, mert lófasz a nyugdíjuk. És ilyenkor mindig dühös leszek, mert felháborító, hogy ezek az emberek ledolgoztak hatvan évet, és mégsincs elég pénzük, plusz egy cigánysrác nagyon szépen gitározott, és Carameltől énekelte a gyermekként-álmodtam-és-azt-hittem-úgy-lesz kezdetű dalt, amitől kirázott a hideg.

Az Árkádhoz vezető aluljárórészen mindig áll egy öreg néni, aki szálakban árulja a virágot, őt mindig megbámulom, mert tényleg nagyon sajnálom. És most az jutott eszembe, hogy áh, kurva élet, veszek egy virágot, úgyhogy vettem tőle 400 forintért egy szálat, utána viszont úgy virult a fejem, hogy komolyan éreztem magamban az erőt. Aztán a raktárban beleállítottam egy műanyagpohárba, nekidöntöttem a mosdóban a falnak, kiírtam mellé, hogy NE VIDD EL, és kétóránként felmentem vizet cserélni, hogy ne főjön fel szegény. Szóval hazahoztam épségben, tiszta jó. Kardvirág amúgy. Piros. Azt mondta a néni, nagyon sok munkája van benne, és hogy néha vágjak a szárából. Végül ettem egy szelet pizzát, és bár hazafelé már csak kiflire volt pénzem, tegnapról maradt még sonkám, paradicsomom és paprikám, szóval ettem reggel rendesen, és most kíváncsi vagyok, kinyílik-e a virág két elkésett bimbócskája.

Kéretlenül

Olyan értelmetlen veszekedésem volt délelőtt Pukkanccsal, hogy írni is alig van kedvem róla, habár örülök, hogy nem kezdtem el írni hirtelen felindulásból. A lényeg, hogy bár elhatároztam, hogy minél többet megyek dolgozni, éjszaka olyan csúfnak éreztem magam, hogy délelőtt úgy döntöttem, nem megyek ma. Tudom, tudom, hülye vagyok, ebbe nem is akarok belemenni. Szóval írtam Pukkancsnak, hogy lehet, ma nem megyek (ekkor még úgy voltam vele, meglátom, hogy kelek fel, és eldöntöm, megyek-e este), mire persze megkérdezte, miért. Írtam, hogy rossz a kedvem, gondoltam, ennyi elég lesz. Nyilván nem írom le a valódi okot, úgyse értené meg, én is tudom, hogy faszság, és csak mérges lenne.

Így nem lett mérges, viszont dettó ugyanazokat a dumákat lenyomta nekem, amiket az anyja pasija is lenyomott neki múltkor, amikor dühében a falhoz vágta a hamutálat: nekem nem jó semmi, nem akarok dolgozni, én akkor se vállalnám el az admin munkát, ha nekem ajánlották volna fel, válogatok, valamint azt hiszem, egész életemben lakhatok itthon ingyen. Igazából nem nagyon értettem, hogy jött ez neki, teljesen kéretlen volt, persze építőjelleggel adta ezt elő, de baromira csak észosztás volt az egész. Az ingyenlakós mondata után otthagytam egy ,,De kis seggfej vagy, baszd meg magad" tippel - eléggé felhúzott.

Az van, hogy van ez a rohadt raktár. Utálom az első naptól kezdve, komolyan mondom, utálom, nem tehetek róla, itt nem is a válogatósságról van szó, az előző raktárt nem utáltam ennyire, sőt, szinte szerettem, legalábbis egy darabig. Az nem volt ilyen monoton, és jó volt a társaság. Volt eleve egy rakás diák, plusz látszott az embereken, hogy interjú után vették fel őket. Na, a mostani raktár az előzőhöz képest hatalmas, ránézésre kb. a Westend háromszorosa, így hát rengeteg ember dolgozik ott, ennek a 95%-a férfi, mert hát ez fizikai munka, és nem apróságok vannak ám a dobozokban. Műszakvezetőből is van vagy ezer, nem ismered őket, nincs velük kapcsolatod, mert neked a csoportvezető dirigál, aki rendszerint nem több 24 évesnél. Ebben a raktárban nincs interjú, felvesznek akkor is, ha egy növény szintjén vagy. Na, akkor képzeljétek el, hogy baromira monoton, tényleg olyan, mint egy lidércálom, amiben megcsinálsz valamit, és a következő percben azon kapod magad, hogy már megint elölről kezded az egészet. Aztán még ott van az is, hogy hetente más ember koslat utánad, múlthéten utánam jött az a targoncás debil, ezen a héten Pukkancsot nézte ki magának a kis 21 éves csoportvezető, aki olyanokat mond, hogy: ,,Te rohadt felszopó, kibaszatlak a gecibe, aztán majd meglátjuk!" Persze nem nekünk mondja, hanem előttünk, mert látnunk kell, hogy ő naon kemény csávó. Tegnap folyamatosan utánunk jött, és egy lyukas bóján keresztül adott ki bőgő hangokat, mint akinek áll a pöcse, és sürgősen nőstényre van szüksége - Pukkancs a robbanás szélén állt. Szóval nem, nem szeretem, borzasztó hely, leszív teljesen.

Pukkancs viszont ugye ott fog dolgozni, legalábbis egyelőre így áll a dolog. És azt akarja, hogy jelentkezzek oda én is adminnak, ehhez pedig költözzek Budapestre, hogy elérjem a délelőttös műszakra a céges buszt. Ez aztán újabb vitaforrás lett ma, mert Pukkancs nem érti meg, hogy nekem nem a pénz az elsődleges, hanem hogy ne utáljak bejárni, mert ha utálok bejárni, nem járok be, az a kínos tényállás. Persze most diákként megtehetem, hogy gondolok egyet, és nem megyek be, de állandósként kirúgnának a fenébe, nyilván így nem lehet dolgozni. Ezért is fontos, hogy ne úgy menjek minden nap dolgozni, hogy közben úgy érzem, ez itt a vég.

Na meg ez a megjegyzés, hogy azt képzelem, életem végéig élhetek itthon ingyen... Pont erről a célomról vagyok híres, nem? Életem végéig ingyen élni ebben a házban. De Magyarországon nem módi az albérlet, az bérel lakást, akinek baromi jó a fizuja vagy szimplán rászorul, mert mondjuk vidéki vagy kiteszik otthonról, de én nem szorulok rá. Én itthon nem akarok már pénzt ölni semmibe, nem fogok egy idegen lakásra pénzt áldozni, én minél többet el akarok tenni, hogy ha egyszer megjön a bátorságom, legyen miből lelépni. És tudom, tudom, hogy nem adok bele a rezsibe, de legalább mindent állok magamnak, ami szerintem így is segítség anyának az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. Szerintem egyértelmű, hogy nem tervezem ezt hosszútávon, bár tény, hogy nem állok a helyzet magaslatán.

Aztán persze jött a szöveg Pukkancstól, hogy persze, ő mindig csak második lesz Rú után, ,,mit is képzelek, hogy majd pont velem költözöl össze" és egyebek. Egyébként baromi zavaró kettejük között ingázni úgy, hogy egyikük se érezze magát megbántva, például tudatosan nem hívom át sűrűbben Pukkancsot, mert Rú ide nem jöhet az allergiája miatt. Azt is át kell gondolni, hogy kivel mennyi időt töltök, mert akarom, hogy Rúé legyen a hétvége, de azt nem akarom, hogy Pukkancs úgy érezze, nem fontos nekem, és csak munkában vagyok hajlandó vele lenni. Szóval ez baromi fárasztó, úgyhogy ma úgy chateltünk, hogy egy-egy mondat helyett kisregényeket küldtünk el egymásnak, amiben ő azt próbálta tudtomra adni, hogy ideje lenne valamit kitalálnom (még hány dolgot találjak ki?), én meg próbáltam leállítani, mert nem szorulok rá a tanácsaira, és próbáltam megértetni vele, hogy én nem vagyok olyan, mint ő. Pukkancs például szereti a sok pénzt, elég szolgalélek tud lenni ezért, engem viszont nem ösztönöz ennyire a pénz, és már nem érdekel, valaha lesz-e ebben az országban bármim is.

Szóval teljesen felesleges volt az egész, senki nem lett okosabb, senkinek nem lett jobb a kedve.

Lehet egyébként, hogy nagyon kétségbeesettnek tűnök és sokat nyavalygok mostanában, de mindig azt gondolom, hogy valahogy úgyis lesz, még ha annyira nem is fog fűlni a fogam a következő munkámhoz se. Azt gondolom, hogy épp eleget agyalok azon, hogy hogyan tudnék előrébb lépni, így nem igénylek fejmosást, mintha valami mihaszna kis szar lennék, aki nem szándékozik fejlődni. Sőt, nem várok segítséget se, én akarom megoldani az életemet. Pukkancs meg most kétségbe van esve, hogy esetleg haragszom rá, küldi a szomorú smiley-kat, és ócsárolja magát, ilyenkor mindig ez van, mert retteg, hogy elveszít, amiből meg az következik, hogy próbálom bátorítani, pedig még szerettem volna duzzogni egy kicsit.

Viszont most egy-két napja új dolgok járnak a fejemben... Az, hogy jövőre egyetemre megyek, teljesen háttérbe szorult. Azt akarom, hogy ki akarjak menni külföldre, és ha sikerülne kimenni a kiszemelt országba, lehet, hogy vissza se akarnék jönni.

Szülinapomra valami jót kívánok

Nyolc perc múlva le kellene feküdnöm, de nem bírom ki, hogy ne írjak.

Például azt, hogy hiába tiltottam meg Pukkancsnak, hogy vegyen nekem bármit is szülinapomra, nem bírta ki, és vett nekem egy csomó csokit, meg egy tök aranyos könyvjelzőt.

Ezen felnevettem.

Csokidobozkák, amiknek ezek vannak az oldalaikon:

És a könyvjelző:

Szóval ja, 24 lettem. A kor, melyben a már korábban is kínos kérdések még kínosabbak, mert a válaszok magyarázattal megtoldva sem elégítik ki a kérdezőt.

Aztán Pukkancs igent mondott az adminisztrátori munkára, és ha tényleg nem ámítás a dolog, szeptembertől már állandósként megy a raktárba, és elég jól fog keresni, legalábbis egy első álláshoz képest elég jól... Még akár albérletbe is mehet kényelmesen, egyedül.

No mindegy, amikor odahívta hozzánk a hapsit, aki az állásajánlatot tette neki, és elkezdtek beszélni a részletekről, baromira rám tört a foskedv, mert így nekem szeptembertől nem lesz munkám, pedig kiszámoltam, hogy ha szorgalmasan lenyomom a maradék időt a raktárban a tanulói jogviszonyom megszűnéséig, kevés híján lesz annyi pénzem, hogy tíz hónapig ne kelljen aggódnom a bérletek és a kaja miatt. De nem, nem jött össze, így majd nagyon iparkodnom kell az állásszerzéssel, különben négy hónap alatt felélem a félretett pénzemet. Persze oké, ott vannak a tetves szobalányi munkák*, de miközben erre gondoltam, a sírás kerülgetett, komolyan koncentrálnom kellett bő egy órán keresztül, hogy ne bőgjem el magam. Mostanra már jobb a kedvem; aggódom, de folyamatosan ismételgetem magamban, hogy ideje valami jónak történnie, úgyhogy remélem, bevonzom.

Persze azért jó lesz, ha Pukkancsnak megoldódnak az anyagi gondjai, bár bevallom, kicsit most megint rám szakadt az érzés, hogy valaki nagyot szökell mellettem, én pedig egyedül maradok, és nem osztozunk majd többet a kis pénzhiány szülte nehézségeken. De azért komolyan szurkolok Pukkancsnak, hogy ez a munka ne csak hülyítés legyen, szeretném, hogy stabilan tudjon élni, mert tudom, hogy ha ez engem el is mozdít a kis október végéig tartó tervemtől, közelebb lök valami máshoz, például egy újabb állomáshoz, ami valami jobb felé vezet.

* Első szobalányi interjú

Második szobalányi interjú

A beavatott és a köcsög

Nézzük Rúval A beavatottat, de kértem, hogy szüneteljünk, mert unom kicsit. Tele van brutál közhelyekkel, de az elavult fajtákkal, amiket szerintem egy ötéves is megkérdőjelezne. Egy bátor sohasem fél (miért, nincs benne életösztön?), egy bátor sohasem fontolgat (akkor meggondolatlanul, elvakultan cselekszik nem foglalkozván a következményekkel?) Mondjuk oké, Rú spoilerezett egy kicsit, mert már a film első öt percében annyi logikátlan hülyeség volt, hogy elkezdtem hőbörögni, hogy miért így, miért úgy, de ezek a bátor-faszságok... bah. Lényegében a bátraknak semmi közük az igazi bátorsághoz. Aki épületek tetejéről ugrál le, az nem bátor, hanem adrenalinfüggő. De oké, oké, mindig működik az agymosás.

Rú szerint én lennék az elfajzottak vezetője.

Szerintem inkább hiányzik egy-két csoport, amit a társadalom elfelejtett létrehozni.

Más téma: Az előző raktárban volt egy rasztagyerek, velem egyidős, de sokáig azt hittem, harminc körül van, elég érett fejjel rendelkezik - a viselkedéséről ez már nem mondható el. Eleinte szimpatikus volt, bár csak látásból ismertem, Tündehajjal* is elkezdett randizgatni, én meg szurkoltam nekik. Aztán egy randijuk után megkérdeztem Tündehajat, mi van most velük, Tündehaj meg elmondta, hogy a srác visszalépett, mert az exe írt neki, hogy méhen kívüli terhes, és tőle van a gyerek, szóval a srác visszamegy a lányhoz. Bólogattam, hogy uh, értem, sajnálom, de ez nekem valahogy nem jött át, úgyhogy magamban csak azt gondoltam, hogy na, ez is egy hülye faszfej, tutira kamuzik, le is írta magát nálam, onnantól kezdve tök nagy undor volt bennem a gyerek iránt. Nem is tudom, elég intuitív tudok lenni, ha kamuzásról van szó.

Ez még télen volt. Aztán kb. két hónapja beszéltem egy lánnyal abból a raktárból, és valahogy szóba jött ez a srác, és a csaj elkezdte felsorolni nekem, kiket dugott meg és hagyott faképnél a diáklányok közül az elmúlt pár hónapban, és elmesélte azt is, hogy egyik nap hasba dobta a lúzer diáklányt** egy autóalkatrésszel, és csak röhögött azon, ahogy összegörnyed. Szóval na, igazi kis köcsög a gyerek.

Bevallom, bennem alapból van egy általános ellenszenv a férfiak iránt, nem tudok, de szerintem jobb nem is tenni ellene, mert jók szoktak lenni a megérzéseim a pöcsökkel kapcsolatban, és bár egyénenként mind tisztalappal indulnak, és jól kijövök velük - tehát nem ítélek el egy férfit más férfiak hibái miatt -, összességében hajlamos vagyok szidni őket, mármint a férfi nemet, inkább így fogalmazok. Például ha háborúról hallok, főként a ,,kurva férfiak" szófordulatot használom, mert a háború nem éppen nőktől származó ötlet szokott lenni, de hasonlóan reagálok az állatkínzós, megerőszakolós, erdőirtásos, terrorizmusos hírekre is, és ciki vagy sem, pornót se nézek, mert baromira dühít, hogy a nők hagyják bennük tárgynak tekinteni magukat, szóval az, amikor szétkúrják őket (mert erre ez a jó kifejezés), és minden létező lyukukat rongyosra kefélik, számomra minden, csak nem izgató, a férfiakról nem is beszélve, akik már-már bedühödve dugnak, az egész nem is szex, hanem a nő alázása, csak ez valahogy nem mindenkinek tűnik fel.

Szóval a hímsovinizmusra érzékeny vagyok, és nem bírom a tiszteletlenséget se, ami sokszor a férfiak "bókjaiban" nyilvánul meg. Sokszor annyira ösztönlények, hogy az már fájó.

Na, ezt a bejegyzés az szülte, hogy a rasztagyerek írt nekem az előbb, hogy ráérek-e egy sörre, esetleg egy borra. És bár általában kedves vagyok, és nagyon vigyázok, hogy senkit ne bántsak meg vagy szomorítsak el, most nagyon brutálkemény leszek: jól megláttamoztam az üzenetet, és NEM FOGOK NEKI VISSZAÍRNI!

* Tündehaj - Kedveltem őt az előző raktárban

** Lúzer lány - Ő arról volt híres, hogy debil, és bár tényleg nem volt sok esze (én árultam el neki, hogy a svéd nem tartozik a kihalt nyelvek közé, és egy beszélgetés alkalmával az is kisült, hogy fogalma sincs, mi az a geci - komolyan, egészen addig abban a hitben volt, hogy ez egy szimpla káromkodás -, és baromi sokat beszélt úgy, hogy senkit nem érdekelt). Én azért kedveltem őt, karakteresen nyomi volt, bár én kiskorom óta olyan vagyok, hogy a kipécézetteket pártfogolom, tök jó látni a rosszindulatú fejeken a rendszerleállást, amikor a gúnyolódásukra annyit reagálok, hogy ,,hát, szerintem aranyos, nem kéne basztatni." És akkor mentegetőzni kezdenek, hogy jaaa, amúgy aranyos, csak szeretem ugratni. Tiszta jó. Meg amúgy is, nézőpont kérdése, ki a lúzer - a rasztagyerek is simán megpályázhatná ezt a címet.

Most Vaszary Gábor Ketten Párizs ellen című regénye jutott eszembe, amiben a főszereplő megemlíti az első oldalak egyikén, hogy egyszer írt egy színdarabot, amiben egy ép ember belecsöppen egy púposokból álló társadalomba, és őt tartják "explicit nyomoréknak" - bah, az a könyv kurva jó, fel-felnevettem rajta.

Anya szobája

Anya szobája lent van egyébként, tehát ott hűvösebb van, de eddig nem jutott eszembe, hogy esetleg napközben ott is aludhatnék, csak Pukkancs ötletelte. Egész nap ott voltunk amúgy, olyan jó idő volt, hogy meg se éreztük, hogy kint harminchat fok van. Éjszaka még be is takaróztunk, tiszta hawaii volt, és feleslegesen vettünk két doboz fagyit, mert csak egyszer ettünk belőlük, de sebaj, maradt legközelebbre. Szerintem heti egyszer úgyis át fog hozzánk jönni Pukkancs; nem feltétlenül hétvégén szeretném ezt, mert Rúval csak akkor tudok normál mennyiségű időt eltölteni, míg Pukkanccsal együtt is dolgozom, de tényleg örülök, hogy már otthon sem kell mindig magányosnak lennem.

Aha

Tegnapelőtt azon gondolkodtam, hogy biztos történt valami a kisugárzásommal, mert olyan rég kaptam pozitív visszajelzéseket férfiaktól, plusz egy srác közölte, hogy a vörös haj jobb volt, úgyhogy elég fostaligának éreztem magam a külsőmet tekintve, teljesen az volt bennem, hogy a negatív gondolataim biztos felemésztették a BELÜLRŐL FAKADÓ SZÉPSÉGEMET.

Tegnap éjjel aztán mentem a raktárban, és egy targoncás hapsi lelassított mellettem, és mosolygott rám, és tátogott valami olyasmit, hogy olyan szép vagy, de nem voltam benne biztos, hogy ezt mondta (nehezen megy a szájról olvasás), úgyhogy csak rámosolyogtam, és mondtam, hogy aha. Sok olyan ember van a raktárban, aki motyogva beszél vagy halkan vagy durva tájszólással, és ha nem értem, mit mond, vagy visszakérdezek, hogy tessék?, vagy csak bólogatok, hogy aha, az általában helytálló reakció szokott lenni (néha a tessék? után is ugyanerre lyukadunk ki). Szóval mondtam a targoncásnak, hogy aha, és arra jutottam, biztos nem azt mondta, hogy szép vagyok, végül is fura lenne vezetés közben ilyesmit odaszólni valakinek, de visszamosolygott, úgyhogy gondoltam, minden rendben, ezt is megtárgyaltuk.

Pár órával később odagurult mellém, épp csak a nyála nem folyt, na mondom, kurva jó, Pukkancs pont most nincs itt, most aztán hallgathatom ezt az embert. Jöttek a szokásos kérdések, hol lakom, meddig leszek a raktárban, meg a kedvencem, hogy: ,,Hány éves vagy? Tizenhét kábé?" (Érted, azt hiszi, hogy fiatalkorú vagyok, és még így is megkörnyékez, pedig harmincöt körül van.) Szóval kérdezgetett, de azt persze nem, hogy van-e barátom, végül is lényegtelen, biztos ő is bejön nekem, nem lehet itt szó akadályokról. Olyanokat mondott sóhajtozva, hogy: ,,Olyan szép vagy, nem tudok veled betelni, de komolyan. Lefényképezhetlek?" (nem), aztán meg a nevemért is odáig volt, az a világ legszebb neve, meg egyebek, majd bejelöl facebook-on (úgyse tudod megjegyezni, gondoltam magamban). Aztán szerencsére jött Pukkancs, úgyhogy visszavett magából, eszembe juttatta, hogy ő is a Blahán szokott átszállni, úgyhogy majd reggel mehetünk együtt. Mázli, hogy Pukkanccsal mentem aznap haza, bár ahogy leszálltunk a céges buszról, megálltunk egy helyben, és megvártuk, amíg eltűnik szem elől az illető. Tiszta kiéhezett volt, brr...

Aztán este írt az a diáksrác, aki már nem jár a raktárba, az, akiről múltkor írtam, hogy azt kamuzta, van barátnője. Eddig soha nem chateltünk egy szót se, de most azt írta, hiányzom neki, én meg csodálkoztam, mert nem tűnt fel, hogy akarna bármit is tőlem, majd egy ,,anyád lehetnék" szöveggel elvicceltem a dolgot, de hát úgyis tudja, hogy van már nekem hímem (aztán hozzátette, hogy amúgy neki is van barátnője - de már nem akartam firtatni a dolgot, ha ez így neki jó, nekem is).

Tudom, hogy egy olyan helyen, ahol főként nőneműekkel ritkán találkozó férfiak dolgoznak, nem nagy szám bókokat kapni, mert valószínűleg egy fára is képesek ráizgulni, de ezek most pont jól jöttek - bár remélem, a targoncás ennyiben hagyja a dolgot, mert az ő tekintete tényleg ocsmány volt. Szóval kicsit megnyugodott a lelkem, hogy nem a hajszín számít, és remélem, még sokáig fognak tizenévesnek nézni.

Álláshirdetések

Pukkancs kapott a raktárban állásajánlatot adminként, és egyhetes agyalás után (Pukkancs utál gép előtt ülni) arra jutott, hogy elfogadja, legalábbis holnap megkérdezi az ajánlatot feltevő hapsit, mennyire gondolta komolyan. Ez azt jelenti, hogy Pukkancs rövidesen elkezd három műszakban dolgozni, én meg így egyedül maradok diákként az egész raktárban éjszaka, de eleve mindegy is, mert ez a munka nem a 47-49 kilómnak lett kitalálva, Pukkancs nélkül nem tudom csinálni, így is sokszor közös erővel emeljük a dobozokat. Igazából már napok óta nézegetem a hirdetéseket, tegnap nagy lelkesen jelentkeztem is valamire, de úgy tűnik, nem rám vágynak, mert ma is meghirdették a munkát. Ciki.

Ez egy kicsit nyugtalanító, mármint ma nem találtam olyan hirdetést, ami szimpatikus lenne, persze vasárnap van, de hát akkor is... Még a végén szobalány leszek, mert nem találok mást, sehogy se úszom meg... Oké, tudom, mit várok érettségivel.

Egyébként annyira patkányok az emberek, nem értem, miért nem lehet egy hirdetésbe beleírni a "korrekt" meg "versenyképes fizetés" duma helyett a konkrét fizetést - az ember, aki rá van szorulva, akkor is fog jelentkezni rá, ha csak 80-at adnak, nem kell hitegetni, hogy korrekt fizuról van szó, senki nem hülye (ja, de). A másik az, hogy a cég nevét sem tüntetik fel soha, de gyanús az egész, mert a legtöbb asszisztensi és adminisztrátori munkához (ez naponta 10-20 ilyen hirdetés) ugyanazt a szöveget írják, baromi idegesítő és kamuszagú az egész, gondolom, Zepter.

Aztán ott van még az is, hogy nyelvtani hibák vannak a hirdetésben, vagy pedig a stílus az, ami fennakasztó, és még ha meg is felelsz az elvárásoknak, nem jelentkezel, mert ilyen köcsög embereket senki nem akar maga köré. Vagy pedig a munkarendet felejtik el leírni, egyszerűen hihetetlen.

Mai kedvenceim közül az egyik (részlet):

,,Nem olyan fiúk/lányok jelentkezését várom akiket ha lerakok a sarokba ott maradnak. Itt megesznek reggelire az ügyfelek ha nem vagy elég karakán és határozott. Szóval kíméljük meg egymást a személyes találkozótól ha introvertált személyiség vagy... ha már az interjún látjuk rajtad ezt úgy sem tudunk együtt dolgozni. Neked is jobb ha tudod előre mire számíthatsz."

Na most normális az ilyen? Ilyen ellenséges, arrogáns hirdetést feladni... Meg lehet normálisan is fogalmazni, hogy mik az elvárások, szerintem.

A másik kedvencem:

,,Személyi asszisztens kiemelkedő előrelépési lehetőséggel

Személyi asszisztensem keresem! Egy fiatal, 28 éves osztályvezető vagyok, aki a főállás melletti saját vállalkozásokban jelentkező tennivalók ellátására asszisztensem keresem. Értékes üzletfeleimet kell fogadnod, kávéval, hellyel kínálnod, ezért kiemelten fontos a dekoratív megjelenés(!), a kedvesség, és jómodor. Az adminisztráció vezetéséhez szükséges az alapvető számítógépes ismeret. Mivel túlhajszolt menedzser életet élek, ezért előny, ha a szabadidődet is kellemesen eltöltenéd velem. Kölcsönös szimpátia esetén hosszú távú kapcsolatra is nyitott vagyok. A nőies gyengédség, előzékeny odaadás és tisztelet olyan értékek, melyeket nagyon megbecsülök. Magam egy kiművelt, kedves, intelligens, ápolt, sportos, jó megjelenésűnek mondott fiatal férfi vagyok. Elfoglaltságaim miatt nincs időm ismerkedni, ezért írtam bele ezt is a hirdetésbe, persze csak előny, nem feltétel:) Kölcsönös szimpátián, illetve anyagi és érzelmi támogatáson alapuló, hosszú távú kapcsolatot keresek, együttélés jelleggel. Kérlek keress rámenősen, mert a sok teendőm miatt nem mindig tudok azonnal válaszolni, de fontos vagy nekem. E-mailben keress! (A telefon egyelőre fiktív, csak rövid szöveges és képes bemutatkozás után cserélünk számot.)"

Ez a hirdetés tényleg tele van kiemelkedő előrelépési lehetőségekkel. Mondjuk kicsit üti egymást az, hogy klassz lenne, ha a szabadidődet is vele töltenéd, meg az, hogy neki nincs ideje ismerkedni. Vagy esetleg a szabadidőt az irodájában kellene eltölteni, miközben ő keményen dolgozik? És naná, hogy csupán az értékes ügyfelek miatt kell dekoratív megjelenéssel bírni (még írt is oda egy felkiáltójelet), mert hát az értékes ügyfél azonnal lelép, ha egy kevésbé szexuális nő szolgálja fel neki a kávét. ,,Persze csak előny, nem feltétel", hogy dugj is vele, de a következő mondatban már együttélés jelleggel keres hosszútávú kapcsolatot. Komolyan mondom, néha sajnálom, hogy nem vagyok egy bevállalós lotyó, úgy lehúznám az ilyen embereket, mint a picsa, egyből meggazdagodnék.

Ha jó a kedved, üsd a tenyered

Lefeküdtem fél 11 körül, és már ébren vagyok kb. egy óta. Ugyanis rohadt meleg van, nincs redőnyöm, nincs levegő, plusz Perditáék tök hangosan beszélnek kint a nappaliban, két csukott ajtón keresztül is hallani. Általában mindig én vagyok a hülye, ha kimegyek szólni, hogy lécci, ne beszéljetek már ilyen hangosan, úgyhogy most nem mentem ki, csak forgolódtam másfél órát, és azon gondolkodtam, mekkora szopás lesz így az éjszaka, ha nem tudom magam kialudni. Tegnap se vittem túlzásba, hiába állítottam be fél 7-re az ébresztőt, négykor már ébren voltam, szóval ma négykézláb jöttem hazáig.

Mindegy, szóval forgolódtam egy darabig, aztán mégis kimentem szólni a nappaliba, legyünk már rám tekintettel kicsit.

Válaszok:

Perdita:

- De hát nappal van.

- Ha nem tudsz aludni, nem is vagy álmos.

Pongó:

- Azért hallod, ahogy beszélünk, mert erre figyelsz.

Nem azt kértem, hogy kussoljanak be, hanem hogy ne hangosan kommunikáljanak. Komolyan nem értem, ha két ember egyazon helységben tartózkodik, miért kell ilyen hangosan beszélni. Mindegy, nem álltam le vitatkozni, bár a reakciókon kicsit felbasztam magam, úgyhogy belesírtam a párnámba, ami tök jó volt, mert aztán szenvedhettem a taknyommal, összevissza folyt (ez közérdekű). Közben azon agyaltam, hogy vajon Pongó utál-e, mert mostanában olyan fasz ő is, már nem olyan, mint mondjuk egy éve. Meg azon is gondolkodtam, hogy lehetnek ennyire önzők, egész nap, egész héten, egész évben itthon ülnek, és mégsem tudnak szünetet tartani a csak-mi-létezünk-ebben-a-házban-féle életstílussal, pedig tényleg csak heti háromszor jövök haza.

A tegnap volt még vicces, hazajöttem reggel azzal az elhatározással, hogy na most teszek a hajamra pakolást, és nagyon szépen megcsinálom lefekvés előtt, és hát állok a zuhany alatt, habosítom a hajamon a sampont, amikor Perdita benyit, és megkérdi, meddig fürdök még. Mondom, max tíz perc. Erre kérdi, hogy nem lehetne-e, hogy megszakítsam a dolgot, mert Pongónak ma lesz az első gyakorlatos napja, és siet, de még fürdeni akar. Erre kibukott belőlem, hogy: ,,Te hülye vagy? Nem látod, hogy habos a fejem?" Válasz: ,,Jó, hát lemosod, júj, de nagy ügy. Mit vagy ilyen paraszt már rögtön?" Erre megjegyeztem, hogy nem az utolsó pillanatban kellene fürdeni, Perdita meg hőbörögve kiment. Pf. Hát jó, gondoltam magamban, ne miattam  emiatt késsen el Pongó, két perc alatt letudtam a hajmosást, és a hajpakolást a nappaliban kentem fel. Mondjuk Pongó meg se köszönte, hogy miatta ugrottam ki a zuhany alól (igazából hozzám se szólt), szóval komolyan nem értem, mi van... Soha nincs figyelembe véve, hogy én is létezem.

Szóval sírtam az ágyban, épp arról fantáziáltam, milyen klassz lenne, ha az a gazdag bácsi, akinél anya heti egyszer takarít felvenné anyát bentlakásos házvezetőnőnek, és akkor anya felvenne engem és Rút szintén bentlakásos személyzetnek, mert én ilyen esetben rögtön venném a repjegyet (micsoda vágyaim vannak, mi?), amikor csörög a telefonom, és látom, hogy +44-es szám hív, szóval anya. Ez egyébként nagy dolog, szerintem max ötször beszéltem vele telefonon, mióta kint él Angliában. Néztem a kijelzőt, köszörülgettem a torkom, meg próbáltam a taknyomat felszívni az agyamba, hogy ne hallja, hogy sírtam, mert akkor megkérdezné, hogy ,,Sírsz?", én meg csönddel reagálnék, neki meg bűntudata lenne, amiért egyedül vagyok, de mire beleszóltam a telefonba, letette, úgyhogy csak egymásodpercesre sikeredett a beszélgetés. Ezen megint elbőgtem magam, amiről meg eszembe jutott, hogy mekkora szánalom vagyok, hogy már megint bőgök, ennyit arról, hogy én vagyok a mindig életvidám Róka, aki pozitív energiával tölti fel az embert a bölcs megnyilvánulásaival (Pukkancs szavai).

Most meg ülök a gép előtt, és folyton az van bennem, hogy ideje valami jónak is történnie.

Éjjel kettőkor, a húszperces szünetben, ültem Pukkanccsal a raktár előtt, mert Pukkancs bagózott, és pont felnéztem az égre, amikor láttam egy hullócsillagot, életemben először. Annyira megörültem, hogy felkiáltottam, hogy OTT VOLT EGY HULLÓCSILLAG, mire mindenki rám nézett, és megérdeklődték, milyen cuccot szívok. Igazából nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz rám, ha majd látok hullócsillagot, mindenesetre kívántam egyet, bár lehet, hogy nem jut el tisztán az Univerzumhoz, mert sok másik kívánságötlet is visszhangzott közben a fejemben.

Egyébként holnap kivételesen nem megyek Rúhoz, mondta, hogy este a haverjaival lesz, szóval gondoltam, akkor most nem fogok náluk Simsezni addig, míg haza nem ér, hanem én is áthívom Pukkancsot. Mondjuk ilyen melegben élmény lesz a szobámban ülni, de sebaj, kell venni sok-sok fagyit.

Na, visszafekszem, hátha. Most épp csend van.

Újabb bejegyzés a megfutamodásról

Nyertem 1300 forintot a lottón, úgyhogy a remélhetőleg hétfőn megérkező fizuig pont kihúzom anélkül, hogy hozzá kellene nyúlnom a félretett pénzemhez.

Kiegyenesítettem a hajam, mert ma olyan csúf volt, hogy legszívesebben a föld alatt közlekedtem volna.

Tegnapelőtt beszélgettem Rúval külföldről, elég furán alakult, mármint nem tudom, örüljek-e vagy sem. Elmondtam neki, hogy nem érzem egyelőre idejét a külföldön levésnek, és indíttatás híján eléggé ódzkodom a dologtól, mire Rú arra jutott, hogy akkor hagyjuk a témát egy időre, mert én úgyis csak "végigdepresszióznám" az egészet (szuper, hogy ez így lejött neki), és azt ő sem szeretné, mármint nem maga miatt, hanem miattam. Nélkülem meg azért nem menne ki szívesen, mert szerinte mostanában elég labilis vagyok érzelmileg (mondjuk iránta mindig stabilak az érzelmeim), és a távolság tönkretenné a kapcsolatunkat. De a végén azt mondta, ha nem talál itthon olyan munkát, ami mellett van ideje a videókra, akkor inkább kimegy, ami érthető, mert kevesebb idő alatt keresné meg azt a pénzt, amit itthon egy év alatt. Meg én ezt az egész videós dolgot is megértem, látom benne a lehetőséget, és Rú tényleg ügyes, és hát ha sikerül véghezvinnie az elképzeléseit, dolgozhatna olyasmit otthonról, amit szeret. De így azért marad bennem egy kis bizonytalanság.

Azt is mondta, találjam ki, mi tenne boldoggá, mert ez így nem jó, hogy havonta-kéthavonta rám jön a rosszkedv. Én kitaláltam már egy-két tervet, most majd próbálok is foglalkozni velük, de mostanában annyira félek, hogy nincs értelme semminek, hogy nem ismerek magamra. Aludtam ma egyet, és mire felkeltem, megfogalmazódott bennem, hogy az egyik félelmem az itthonmaradással kapcsolatban az, hogy mivel október végén lejár a tanulói jogviszonyom, nem vehetek diákbérletet, ergo havi 20.000 forint csak a bkk bérletre fog elmenni, ami nagyon sok, tehát havi négy napokat csak a bérletemért fogok dolgozni. Már ha lesz munkám. De ma végignéztem az összes ma feladott álláshirdetést, és bár nem sok érettségivel elvállalható munka van, azért van egy-kettő, de nyáron még maradok a raktárban.

Kiszámoltam, hogy ha jövő őszig felnőtt bérlettel kell mászkálnom, az 200.000 forint lesz az elkövetkezendő egy évre. Úristen, bazdmeg, és akkor még nem is ettem. A félretett pénzem is kevés ehhez, fel fogom élni az egészet, ha nem találok időben munkát. Hülye vagyok, hogy nem akarok még kimenni, igaz? Miért vagyok én ilyen gyáva? Teljesen abszurd, hogy én még nem akarok kimenni. Miért erőlködöm itthon még mindig? 

Van egyébként egy ország, aminek kevesebb félsszel indulnék neki, sőt, még érdekel is maga a hely és a légkör, nem csak a munkát és a tumultust látom benne, mint mondjuk Angliában vagy Hollandiában. De a repjegy ára miatt nem érné meg csak pár hónapra kimenni, oda kiköltözni lenne jó, de komolyan, és Rúnak is nagyon tetszik az ötlet, úgyhogy a mag el lett vetve, talán egyszer kicsírázik.

Mindegy, mire leírtam ezt a bejegyzést, arra jutottam, hogy komolyan el kell kezdenem ráhangolódni külföldre. De nem úgy, mint munkahelyre, érted, nekem az gondolatban se megy, hogy jövök-megyek két ország között, és a kint megkeresett fizumat itthon felélem, vagy hazajövök csak azért, hogy itthon vergődjek havi 80-ért. Annak nem látom értelmét. Ki kell költözni. Valamit ki kell találnom. Csak ahj, az is idegesít, hogy anya meg pont Angliában van - olyan klassz lenne, ha nem három különböző országban élne majd a családom, már ez a kettő is sok. Valami tervet ki kell ötölni, hogy ne legyünk így szétszéledve, úgy egyből más lenne, nem? Például ha anya nem Angliában lenne, hanem...

Mennem kell öltözni.

Valaki el fog menni

Ugye van ez a külföld téma, hogy Rú ki akar menni pár hónapra dolgozni. Télen még én is ki akartam, mármint nem örömmel és lelkesedéssel, csak volt egy nap a raktárban, hogy azt kérdeztem magamtól, mégis mi a szart keresek még mindig ebben az országban, amikor egyre nyilvánvalóbb, hogy élhetetlen. És akkor felhívtam Rút, hogy ne menjen ki nélkülem, menjünk együtt. Rú meg örült, és nemet mondott a hajós munkára, amikor hívták - megbeszéltük, hogy együtt elmegyünk interjúra, és párként jelentkezünk.

Azóta viszont semmi lépést nem tettünk annak érdekében, hogy kijussunk. Én azért, mert egyre jobban összehaverkodtam Pukkanccsal, úgyhogy már nem éreztem azt, hogy nincs semmi ebben az országban, ami visszatartana, Rú meg elég jól elvan ezzel a videós karriert építgető dologgal. Mindenesetre én nem hoztam fel többször a külföldi munka témát, mert jól éreztem magam itthon, teljesen más minden, mióta Pukkancs belépett az életembe. Azóta, beismerem, ő egy visszatartó erő, és örülnék, ha átlagosan élhetnék, hazajárhatnék, Rúval lehetnék, csinosítgathatnám a szobámat, tanulhatnék, moziba járkálhatnék, ilyenek. De nagyon úgy fest, hogy valami mindig jön, ami taszít rajtam egyet, ha tetszik, ha nem.

Ez a vita is, ami Pukkancséknál volt otthon... Ami miatt Pukkancs elkezdett azon agyalni, hogy egyedül menjen-e albérletbe, vagy költözzön-e ide hozzánk átmenetileg... Erre itt ül az ágyamon pár napja, amikor egy ismerőse ír neki, hogy el akar otthonról költözni. És egy napig arról beszélnek, mennyi pénz kellene egy albérlethez, de mára arra jutottak, hogy inkább külföldre kéne menni.

És ilyenkor elkenődök, mert felocsúdok újra és újra, hogy ó, baszod, mi a francért maradjak én itthon? És ez az, hogy nincs válasz. Az is gyenge válasz, hogy Pukkancs miatt, érted, mert ha egyszer pénz kell, akkor nem lehet azt mondani, hogy de én mostanában olyan jól elvagyok itthon. Mert ez nem elég, még ha szép dolog is, hogy végre lett egy barátnőm, nem lehetek ovis, hogy emiatt ne akarjak lépni semerre. El kéne már indulnom, mert évek óta ez a kényszerérzet van bennem, egyszerűen csak kurvára félek, és irigylem azokat, akik kalandot látnak a kinti életben.

Viszont az a kínos tényállás, hogy engem baromira nem motivál a pénz, és nem is érzem úgy, hogy tanuláson kívül bármi értelmesre is tudnám költeni, mert Rú csak pár hónapra akar kimenni, annyi idő alatt viszont nagyjából csak annyi pénzt lehet keresni, amennyiből futja tanulásra. A tanulás meg olyan dolog, amit külföldi güri nélkül is megoldok, legalábbis egyelőre ebben a hitben vagyok. Szóval kifejezetten nem vagyok motivált. Csak a gürit látom külföldben, 12 órás műszakokat, kevés szabadidőt, magányt, idegenséget, honvágyat, hiányt, feszültséget. Pláne így, hogy látom, anya is miken megy át... Persze én Rúval mennék ki, nem egyedül, de még így is... Elképzelem, hogy fáradtak vagyunk és feszültek, és emiatt veszekszünk minden nap, és nem tudom elhinni, hogy ez kaland is lehet. Pedig évente kétszer, ha összeszólalkozunk.

Szóval ma írtam Rúnak, még délelőtt, hogy zavar, hogy nem tudok tervezni semmit, mert nem tudom, mikor megyünk ki, hova és mennyi időre, és azt mondta, ha legközelebb találkozunk, leülünk, és átnézzük a lehetőségeket. Nem vagyok lelkes... Úgy vagyok vele, essünk túl rajta. Ki tudja, jutunk-e egyáltalán bármire is.

Mindenesetre a hozzáállásomon mindenképp kell változtatnom. Nem akarom, hogy rossz legyen miattam külföld, nem akarom átszenvedni lelkileg, és nem akarom Rút se őrületbe kergetni vagy kiábrándítani magamból. Klassz lenne poénnak felfogni, képeket feltölteni a blogra és lelkesen mesélni, és őszintén örülnék, ha odakint az jutna eszembe, hogy itt jobb, mint Magyarországon. Az elég durva áttörés lenne, mert bár az eszem tisztában van ezzel, a tapasztalatlanságom miatt meg se merek mozdulni.

Én: És most Janka miatt hipp-hopp kitalálod, hogy kimész?
Pukkancs: Miért, mit csináljak? Ez volt a bajom, hogy nincs kivel kimennem, nem?! Te is itt hagysz.
Én: Oké. Csak hirtelen jött.
Pukkancs: Szívesebben maradnék normális pénzért, és idegesítenélek a jelenlétemmel néhanapján. De te is itt hagysz. Szóval én minek maradjak?
Én: Jól van. Így én se odázom akkor.
Pukkancs: Baszd meg...
Én: Mi van?
Pukkancs: Semmi.
Én: De mondjad. Mit baszdmegolsz?
Pukkancs: Semmit, csak te itt hagysz, az rendben van, ha én hagylak itt, az már nem tetszik.
Én: Az is rendben van. Nem mintha az tetszene, hogy én itt hagylak, Kiskeci. Hagyj itt nyugodtan. Tényleg nincs sok lehetőség... Minden más csak átmeneti lenne.
Pukkancs: De én nem akarlak itt hagyni, csak... áhh...
Én: Tudom.
Pukkancs: Ez egy kibaszás. Valaki el fog menni. Lehet, sehova nem megyek.
Én: De, ha akarod, kijutsz.
Pukkancs: Kurvára nem akarom egyiket se. Kurvára csak te vagy nekem.
Én: Tudom, hogy nem akarod. Én se vágyom rá.
Pukkancs: Szopás az egész.

Bátorság

Ha pénzért lehetne bátorságot venni, biztos, hogy gyűjtenék rá, vagy már rég megvettem volna.

Vicces, nem?

Ingyen van, és mégis félek magamra venni.

Mekkora ellentmondás már ez...? Félek bátornak lenni.

Rá kell állnom a bátorság beszerzésére, bár van egy olyan érzésem, hogy a bátorságot csak utólag lehet felismerni, addig pedig győzködnöm kell magam, hogy már bennem van. Mert hát a neveletlen hercegnő apja is megmondta, hogy a bátorság nem a félelem hiánya.

Tanulság

Ahj, nem is mondtam.

Tegnap porszívóztam a szobámban, mielőtt bementem a városba Pukkanccsal találkozni, és Perdita behajolt az ajtómon, és megkérdezte, hogy:

- Akkor a Pukkancs leszbi, ugye?

- Ó, bazdmeg, reméltem, hogy elfelejtetted.

- De most miért, tudod, hogy én mindig megvédem a buzikat is.

- Ja, csak már bánom, hogy elmondtam, nem kellett volna.

- De engem tökre nem zavar, te is tudod. Nincs azzal semmi.

- Ja... De ezt ne mondd senkinek, jó?

- Dehogy mondom. És te nem vagy leszbi amúgy?

Fantasztikus.

Rút csak alibinek tartom hat éve, nem?

Nem örültem a kérdésnek, mert számomra a Rúval való kapcsolatom szent és sérthetetlen, ez viszont így picinkét sértő volt, még ha nem is volt benne egy csepp rosszindulat se. Mármint maga a feltételezés sértő, hogy a barátom mellett mással is van kalandom, ráadásul nemre való tekintet nélkül. Meg részemről tényleg olyan kis ártatlan ez a kapcsolat Pukkanccsal, nem akarok bele ilyesfajta feltételezéseket vinni. Nem szeretném, hogy téma legyek ilyen szövegkörnyezetben.

Mindegy, nem ez a felvetés a lényeg, hanem hogy Perdita tudja Pukkancs dolgát... Ma meg, ha Perdita akart valamit, mindig bekopogott az ajtómon, és volt egy óra, ami alatt vagy háromszor kopogott be, és a sokadik alkalomnál kiszóltam neki, hogy:

- Hallod, minek kopogsz folyton, szerinted mit csinálunk?

Erre Perdita zavartan felnevetett:

- Jó, hát ki tudja, na! Minek van akkor csukva az ajtód?

Remek.

Amikor anno meséltem Pukkancsról Perditának, épp olyan lelkes voltam, hogy el akartam neki mondani róla mindent, mert úgy örültem, hogy lett egy barátnőm, és ez a leszbi-dolog csak egy érdekesség volt igazából, de végül is mára rájöttem, hogy vannak dolgok, amik nem teljesen a mi dolgaink. Szívesen elmondanám amúgy Pukkancsnak ezt a kis malőrt, hogy: ,,Figyelj, ne haragudj, de pár hónapja elszóltam magam Perditának...", mert hát egyszerűbb lenne, ha könnyíthetnék a lelkemen, viszont biztos lesz még olyan, hogy áthívom őt, és nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát. Szóval nem tudom, elmondjam-e neki...

Ritkán bánok meg bármit is, mert hiszem, hogy a legtöbb, egészségi állapotokat nem befolyásoló döntésünkből származik valami jó, legyen az jellemfejlődés vagy akár csak egy tanulság, de ez egy olyan hülyeség, tényleg, ami jelenleg jelentéktelennek hat ugyan, de később megbántódás is lehet belőle, és azt nem akarom.