Édes emberkék

Sajna amennyire lelkes voltam az önismereti csoport első alkalmán, annyira eresztettem le a második alkalom közepén, amikor már konstatáltam, hogy ez az alkalom semmi érdekesről nem fog szólni. Az első bő egy órában bemelegítettünk, utána szünet, és az utsó negyven percben egy logikai feladatot kellett - volna - együtt megfejtenünk, de már az első tíz perc után eluntam magam, meg csalódást éreztem, mert hamar levettem, hogy nem fogunk megoldásra jutni, de legalább elmegy ezzel az idő, és akkor így ennyi volt az este. Még az is átfutott az agyamon...

Úristen, milyen szép narancssárga az ég!

Szóval az is átfutott az agyamon, hogy inkább hagyom a picsbe, mert különben se sikerült összekerülnöm a saját korosztályommal, de nem akarok egy csalódás után egyből lelépni.

Voltam egy impro alkalmon is, amit ritkán tartanak, és még ritkábban tudok rá elmenni, de szeretem, mert egy kicsit másabb hangulatú, mint a többi, és már odafelé összebariztam egy csajszival, aki aztán szünetben odajött hozzám***, és olyan édes, kíváncsi természete volt, és ari volt, ahogy mesélt nekem a pályaválasztási aggályairól, hogy szeretne X szakra menni, de mi van ha béna lesz hozzá, én meg felnőtteseket mondtam erre, hogy nem szabad félni, mert így meg úgy, és aztán odajött egy srác is, hogy becsatlakozhat-e, és ő is a suliról kezdett beszélni, de közben meg kérdezett is, szóval olyan jó, egészséges, oda-vissza működő párbeszédet folytattunk. Az alkalom végén sajnáltam, hogy szétválnak útjaink, de nem akartam creepy lenni azzal, hogy megkérdezem, bejelölhetem-e őket facebookon, végül is amúgy is mit tudnék velük kezdeni.

De azért jó tapasztalat volt, hogy a Z generáció nem is olyan debil, mint ahogy mondogatják.

***És mondta, hogy azt hitte, kb. huszonkettő vagyok, aminek megörültem, mert azt hittem, a tizenévesek látják a fiatalos harmincasokon is, hogy már harmincasok, legalábbis a liftben rendre jónapottal köszönnek itt nekem a tinik, és olyankor egy kicsit mindig az jut eszembe, hogy anyád.